Connect with us
Hirdetés

Tippek

Íme pár kedvenc focis játék a mobilodra

játék

Nyakunkon a Labdarúgó Európa-bajnokság, ráadásul idén még Budapest is otthont adhat néhány mérkőzésnek, nem csoda, hogy rengetegen már a szokottnál is nagyobb focilázban égnek.

Ha valaki nem tudja kivárni a kezdő sípszót a gyepen, akkor sem kell szomorkodnia, hiszen a különféle videómegosztókon rengeteg futballal kapcsolatos tartalmat talál. Emellett persze ott vannak a focis tematikájú játékok is, amelyek évtizedek óta irgalmatlanul népszerűnek számítanak. Ezek elérhetőek konzolgépeken, PC-n és természetesen a mobileszközökön is. Ez utóbbiaknál pedig irgalmatlan mennyiségű az ingyenes, bárki által pillantok alatt elérhető, telepíthető szoftver.

A kínálat óriási, és a szokásoknak megfelelően természetesen rengeteg a borzasztó minőségű, gyatra darab. Mi is megszállott játékosok vagyunk, a futball tematikájú appokat is nagyon bírjuk, és van néhány nagy kedvencünk is. Most pedig arra vállalkoztunk, hogy bemutassunk öt élvezhető, szórakoztató, mobilra ingyenesen letölthető focijátékot. A válogatásunkban lesznek egyszerűbb és komplikáltabb, teljesítményigényesebb darabok egyaránt. Így ezek között azért jó eséllyel mindenki találhat olyat, amely passzolhat az ízléséhez, elvárásaihoz vagy telefonja tudásához. 

Soccer Stars

Bemelegítésként kezdjünk is egy egyszerűbb darabbal, amely a gombfoci világába kalauzolja el a játékosokat. Magyarországon ez ugyebár még mindig igen népszerű játék, és a feldolgozás is remekül sikerült. Az irányítás pofonegyszerű, az ujjunk és az érintőképernyő segítségével kell megadni az irányt és az erőt, és a bábu máris útnak indul a pályán. A játék különlegessége, hogy alapvetően PVP alapú, tehát nem a gép ellen kell bajnokságokat, kupákat lejátszani, hanem a Föld más pontján lévő emberek ellen kell bizonyítani. 

Soccer Stars, a gombfocijáték

Van lehetőség mikrotranzakciókra is, aminek révén jobb, nehezebb figurákat szerezhetünk, de az ügyességet ezek sem tudják helyettesíteni. A grafika meglehetősen szimpla, ám igen hangulatos, viszont ennek köszönhetően egy gyengécske mobilon is vidáman elfut a progi.

A program innen tölthető le Androidra és iOS-re. 

FIFA Mobile 

A FIFA-sorozat számítógépen és konzolokon is évtizedek óta hasít, egy nagyon jól bejáratott, óriási rajongótáborral bíró brandről van szó tehát. Természetesen idővel elkészült hozzá az okostelefonos verzió, amelyet nagyon szimpatikus módon évről évre fejlesztgetnek. A legfrissebb változat egy kifejezetten sokoldalú alkalmazás lett, amely hosszú hetekre, hónapokra képes remek szórakozást nyújtani.

FIFA Mobile, az egyik legjobb focijáték

A grafika fantasztikus, az animációk gyönyörűek, tényleg úgy érezhetjük egy kis képzelőerővel, hogy egy „igazi” meccset látunk. Az irányítás kifejezetten sokrétű, mondhatjuk komplikáltnak is, bizony rá kell szánni az időt, hogy belejöjjön az ember. De hát ez adja a dolog szépségét, a győzelmet a való életben sem adják könnyen. Lehet cselezni, passzolni, ívelni, lőni, csavarni, fejelni, szerelni és becsúszni. A játékosok tulajdonságai eltérőek, a csapatunk folyamatosan fejleszthető, variálhatunk a taktikán, felálláson is, tehát az edzői szerepbe is bele lehet kóstolni. A FIFA Mobile egy fantasztikus játék, sokan direkt emiatt vettek külön kontrollert a telefonjukhoz, hogy még sikeresebben tudják kergetni a virtuális bőrbogyót. 

A program innen tölthető le Androidra és iOS-re.

Champion Soccer

Eleinte mi is úgy voltunk vele a kissé idétlen Minecraft-szerű grafika miatt, hogy ez egy gyerekjáték, pedig a valóságban egy igen komoly, remekül irányítható, óriási kihívást jelentő alkalmazás. A pályát a magasból látjuk, és a pályának csak a kapuhoz közel eső szeletét. A mérkőzések számunkra csak a helyzetekig tartanak, azokat kell értékesíteni a győzelemhez. Azaz a Champion Soccer a gólszerzésről szól, csakis arról, de ennek meg van az az előnye, hogy hamar le lehet zavarni a mérkőzéseket. A góllövéshez kell passzolgatni, csavarni, és végül a legmegfelelőbb helyen eltalálni a kinagyított labdát, amely így védhetetlenül vágódik a kapuba. 

A Champion Soccer gyerekjátéknak néz ki, de nem az

A gólokat iszonyú hangulatos ismétlések követik, rengeteg különféle helyzetet ismer a program, lehet szabadrúgást, tizenegyest, szögletet rúgni, és még fejleszthetjük is a játékosunkat. Minél jobb csapatban vagyunk, annál kevesebb gólt kell berúgni meccsenként a győzelemhez, emiatt fontos átgondolni az időről időre felbukkanó ügynökök ajánlatát, akik megfelelő minőségű játék esetén jobb klubokba csábítanak. 

Soccer Super Star

Ez egy érdekes darab, amely az úgynevezett „húzogatós” focijátékok sorát erősíti, de azok közül is az egyik legjobb. Ezek jellemzője, hogy a meccseket nem kell végigjátszani csak egyes helyzeteket. Viszont a labda útját a játékosnak kell kijelölnie, azzal, hogy az ujját végighúzza az érintőképernyőn. Ezt követően oda fogja passzolni, lőni vagy ívelni a játékos. Értelemszerűen mozognak a védők mindenfelé, a csapattársak is, a végén pedig még a kapus is ugrál, szóval nincs könnyű dolgunk, de ez a szép az egészben. 

Soccer Super Stars – remek hangulat és grafika

A grafika egyszerűen fantasztikus, a hangok pedig borzongatóan jók! Igazi meccshangulat árad a képernyő minden pixeléből, amit az is elősegít, hogy az ismétlésekre nagy hangsúlyt fektettek. Ezek igen látványosak, tényleg a „tévés” meccseket idézik. A játék során különféle feladatokat kell végrehajtani, ahogy lépkedünk előre a játékosunk karrierjében. A kölyökmeccsek után jönnek a felnőtt összecsapások, aztán a BL, a válogatott és a vb. Szóval jó sokáig el lehet szórakozni ezzel a programmal is, amelyet minden futballkedvelőnek jó szívvel tudunk ajánlani. 

A program innen tölthető le Androidra és iOS-re.

Forrás: ORIGO

Tippek

Ezt a 3 dolgot keresik a leginkább a magyarok az otthonukban húsvétkor

Felejtsük el az ünnepi stresszt és a görcsös megfelelni akarást! Az IKEA legújabb kutatása lerántja a leplet arról, hogy a magyarok valójában mire vágynak húsvétkor: a biztonság, az élvezet és a kényelem sokkal fontosabb számukra, mint a tökéletes forgatókönyv. Idén az otthonunk kedvenc helye, a konyha és az étkező lesz az ünnep igazi központja, ahol a lassú, közös főzésé és a nagyi régi étkészletének merész újrahasznosításáé a főszerep.

Az IKEA kutatása rávilágít, hogy mi magyarok kifejezetten élvezzük a nyugodt, lassabb főzést, így a készülődés gyakran közös élménnyé válik. Ilyenkor felértékelődnek azok az apró, hétköznapi pillanatok, amelyekre máskor kevesebb idő jut. A tanulmány szerint a magyarok számára az otthonnal kapcsolatos legfontosabb érzelmi szükségletek a biztonság (81%), az élvezet (80%) és a kényelem (79%).

„Húsvétkor nem a tökéletes forgatókönyv a legfontosabb, hanem az, hogy legyen időnk egymásra”

– mondta Fanny Leyten, az IKEA régiós Home Furnishing vezetője.

„A tavasz a megújulás ideje, amikor a napfény visszatér az otthonainkba. Sokan ilyenkor friss színeket visznek a lakásba, különösen az étkezőasztalra. A pasztell paletták, mint a mentazöld, a lágy nárciszsárga és a púderrózsaszín továbbra is nagy kedvencek, mert minden otthonban – legyen az modern vagy hagyományos – jól mutatnak.”

Az IKEA szakértője szerint idén több olyan irányzat is hódít, amivel könnyen személyessé tehetjük az ünnepet. Nyugodtan használjunk élénk sárga vagy narancssárga kiegészítőket, amik igazi színfoltjai lehetnek az asztalnak. Bátran vegyítsük a nagyi féltett étkészletét az új darabokkal, ez az eklektikus stílus teszi igazán otthonossá és egyedivé a terítéket. Egyre népszerűbbek a földszínek, a lágy zöldek és a természetes anyagok, például a tengerifű alátétek, amelyek remekül illenek a kézműves dekorációkhoz vagy a közös tojásfestéshez. A friss virágok mellett az egyszerű megoldások teszik teljessé az összképet: egy-egy gally a szalvéta köré fonva, vagy egy ajtóra akasztott húsvéti koszorú már az érkezés pillanatában megteremti az ünnepi hangulatot.

Az ünnepi hangulat a vásárlási szokásokban is megmutatkozik: ebben az időszakban többen keresik az étkezéshez kapcsolódó termékeket.

A magyar vásárlók leginkább új étkészleteket, tányérokat és poharakat választanak, a tavaszias kiegészítők – például terítők és szalvéták – iránti kereslet pedig mintegy 15%-kal nő januárhoz képest. A figyelem egyértelműen a tavaszi árnyalatok felé fordul, a szürke és fehér helyett a zöld, a rózsaszín, a bézs és a sárga színek dominálnak.

Az IKEA hisz abban, hogy praktikus és megfizethető lakberendezési megoldásokkal nemcsak az ünnepeket tehetjük szebbé, hanem a hétköznapi együttléteket is segíthetjük.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Mikor hívhat a főnök munkaidőn kívül?

A munkaidőn kívüli kommunikáció a cég és a dolgozó között mindenhol a legkényesebb kérdések közé tartozik. A vállalati kultúrák különböznek, és bár van minderre egyértelmű szabályozás, széles a „szürke zóna” is.  A szakértő szerint egy bizonyos szervezeti méret felett az a legjobb, ha a kommunikáció – és különösen minden, konfliktusra okot adó eset – szabályozott és naplózható.

A munkaidőn túli elérés sok szervezetnél neuralgikus pont. Ahol az ügyeleti, készenléti rendszer a mindennapok természetes része, ott ez nem okoz problémát, mint ahogy üzemzavar, informatikai incidens, munkabiztonsági kockázat vagy rendkívüli időjárás esetén is ritkán háborodik fel a dolgozó, ha a munkahelyéről hívják. Ugyanakkor, ha az alkalmazottak azt érzik, hogy a cég vagy bizonyos tagjai természetesnek veszik, hogy munkaidőn túl is rendelkezésre kell állnia, és rendszeresen visszaélnek a helyzettel, az könnyen konfliktusforrássá válik. A jelenség ritkán tömeges egy-egy vállalaton belül, de összességében széles rétegeket érint.

„Nemzetközi adatok alapján a munkaidőn kívüli megkeresés sok helyen mindennapos jelenség. A Eurofound 2023-ban közzétett, négy európai országra kiterjedő felmérésében a válaszadók több mint 80 százaléka jelezte, hogy egy tipikus héten munkaidőn túl is kap munkatémájú üzenetet, és a többség – majdnem tízből kilenc fő – legalább időnként reagál is ezekre”

‒ mutatott rá a problémára Czinger Erik, a céges okoskommunikációs hálózatokat működtető Munipolis hazai vezetője. Bár ahogy távolodunk a Covid időszakától, úgy ezek a gondok is enyhülni látszanak, nyilván nem szűntek meg. A Microsoft 365-ös telemetriai adatokra épülő Work Trend Index elemzése pedig azt mutatja, hogy a hétvégén aktív dolgozók közel ötöde már délig megnézi az e-mailjeit szombaton és vasárnap, és 5 százalék felett van azok aránya, akik vasárnap este is visszatérnek a levelezéshez.

Mindennek látszólag ellentmond, hogy egy másik felmérés szerint cégek alig 10%-a tudja valós időben, tömegesen elérni a dolgozóit munkaidő után, de ez a szám munkaidőben is csak 16%. A megfejtés ott van, hogy a folyamatos jelenlét terhe elsősorban az irodai munkaköröket érinti, míg a nehezen elérhető munkatársak jellemzően azok, akiknek külső helyszínen vagy távoli telephelyeken, kizárólag a terepen végezhető feladatuk van.

A szakember rámutatott, hogy a magyar munkajog egyébként egyértelműen szabályoz: a munkavállaló a napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezhető ügyelet vagy készenlét formájában, de a hosszabb időtartamú rendelkezésre állást kifejezetten indokolt esetekhez köti. Az ügyelet időtartama legfeljebb 24 óra lehet, a készenlét havi maximuma 168 óra, és az ilyen beosztást főszabály szerint legalább egy héttel korábban, egy hónapra előre közölni kell. Amennyiben ez így is működik, nem is szokott gondot jelenteni. A majdnem mindenkire kiterjedő, informális készenlét, a „főnök bármikor hívhat” állapot viszont könnyen vitát vagy frusztrációt okoz. Mindez nem magyar jelenség, az Európai Bizottság 2025. július 25-én második szakaszba léptette a távmunka és a lekapcsolódáshoz való jog kérdésében indított egyeztetést.

„Ha néhány tucatnál több munkavállalóról van szó, tapasztalataink szerint a megoldás a teljes dolgozói állományra kiterjedő, belső kommunikációs szabályozás. Kit, mikor, milyen indokkal szabad, lehet vagy kell értesíteni munkaidőben, vagy azon túl. Minden, de legalább minden munkaidőn túli kommunikációt érdemes naplózni a későbbi viták elkerülésére. Célszerű ügyeleti vagy vészhelyzeti csoportokat kijelölni bizonyos témákban és érdemes előre meghatározni a kapcsolatfelvétel módját”

‒ tette hozzá Czinger Erik.

Mindez manuálisan alig kezelhető, de egy jól paraméterezett belső kommunikációs rendszerrel teljesen természetes és automatikus lehet. A cél az, hogy a megfelelő –  és csak a megfelelő – kollégák mindenképp és igazolhatóan megkapják az információkat, miközben megmarad a pihenőidő tisztelete, és senki nem érzi úgy, hogy a munkáltató kéretlenül beszivárog a magánéletébe.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Indul a nevezés a 2026. évi Siemens Media Award sajtódíjra

Mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban vagy beszélgetőtársként, biohulladék-újrahasznosítás és duplázó magyar nyertes, aki a régiós fődíjat is hazavitte – ilyen is volt a tavalyi Siemens Media Award.

Most újból megnyílik a nevezés a több éve futó versenyre, és ismét lehetőséget kapnak a technológiai témákban kiemelkedőt alkotó újságírók és tartalomkészítők, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat.

A „Célszerű technológia” címmel kiírt pályázatra most is olyan médiaanyagokkal lehet nevezni, amelyek rámutatnak, hogyan segíti a technológia a fenntarthatóságot, vagy a gazdaság, illetve a társadalom fejlődését. A nemzetközi vállalat éves sajtódíját idén már 11 országában osztják ki: Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia hirdet versenyt.

A díjra 2025. március 1. és 2026. február 28. között publikált médiatartalmakkal lehet jelentkezni, formátumtól, hossztól függetlenül, és a témát tekintve sincsen további megkötés.

„Évről évre egyre izgalmasabb technológiai innovációk alakítják a mindennapjainkat, és a tavaly nevezett tartalmak szinte mind legalább érintették a mesterséges intelligencia hozta újításokat. Kíváncsiak vagyunk, idén mi bizonyul majd a leginkább meghatározó témakörnek, és várunk minden pályázatot, a nyomtatott és online hírportálok szerzőitől, a rádiós vagy televíziós újságíróktól, podcast-készítőktől, valamint a bloggerektől, YouTuberektől és más tartalomkészítőktől egyaránt”

– mondta el Arató Márk, a Siemens Zrt. kommunikációs vezetője.

A hazai pályázatok értékelését független szakmai zsűri végzi. A zsűri tagjai között szerepel a többszörösen díjazott Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu tulajdonosa és főszerkesztője, valamint a szintén több újságírói elismeréssel rendelkező Vass Enikő kommunikációs szakember. A testület munkáját ezúttal új tagként Szigeti Péter médiaszakember is erősíti, aki kiterjedt újságírói, főszerkesztői, tartalomfejlesztési és innovációs vezetői tapasztalattal rendelkezik.

A legjobb háromba beválasztott tartalmak szerzői VIP élményutalványokat nyernek. A kiemelkedő hazai pályázatok egyúttal továbbjutnak a régiós versenyre is, amelyen a többi ország legjobb pályamunkáival méri össze őket a nemzetközi zsűri.

A régió legjobb öt jelentkezője meghívást kap a díjátadóra, amelynek idén először Budapest ad otthont. Itt hirdetik ki a győztes pályamunka benyújtóját, aki kétfős utazást nyer a Salzburgi Ünnepi Játékokra.

A nevezéseket 2026. március 16-ig a mediapalyazat.hu@siemens.com e-mail címre várja a hazai zsűri.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss