Connect with us
Hirdetés

Tippek

Még vissza lehet vinni a felesleges karácsonyi ajádnékokat

karácsonyi

A kereskedőnek is érdeke, hogy minél nagyobb mozgásteret hagyjon az ügyfeleknek.

A legtöbb embernek ismerős lehet az élmény, amikor karácsonykor többször is ugyanaz az karácsonyi ajándék lapul a csomagolópapír alatt, ilyenkor pedig felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni? Meddig veszik vissza a kereskedők a termékeket? Milyen jogai vannak a vásárlóknak? Hogyan változtatott mindezen a koronavírus-járvány? Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív igazgatója összefoglalta, hogy milyen lehetőségink vannak abban az esetben, ha szeretnénk visszavinni vagy becserélni az árut.

Az internetes vásárlás nagy szabadságot ad

Internetes vásárlás esetén távollévők közötti szerződés köttetik, ebben az esetben az ügyfél nem látja a terméket, a kiszállítást követően tudja megnézni személyesen, megfogni a saját kezével, ezért, ha valaki kiszállítással rendel, akkor 14 napja van indoklás nélkül elállni a vásárlástól. Kibonthatja és kipróbálhatja, majd ezt követően úgy dönthet, hogy mégsem szeretné, így sokkal nagyobb szabadságot ad, mint személyes vásárlás esetén. Emellett érdemes tudni, hogy egyre több és több webshop lehetőséget ad arra, hogy a vásárlók 30 vagy esetenként 90 napon belül döntsenek arról, hogy szeretnék-e megtartani a rendelt terméket. Akkor sem kell kétségbe esni, ha személyesen vásároltunk valamilyen elektronikai terméket, és probléma van vele.

„Ha elektronikai cikket vásárlunk és hibás, akkor azt a kereskedők kötelesek három napon belül kicserélni, amennyiben nem olyan hibája van, ami a helyszínen javítható”

– hívta fel a figyelmet Krajnyák Tamás.

Karácsony után és az év elején rugalmasabbak a kereskedők

A karácsonyi szezonban sokkal rugalmasabbak a kereskedők, legtöbb helyen két ünnep között, sőt még január első hetében is elfogadják a cserét, ami fontos lehet méretprobléma esetén, vagy ha valaki valamiből kettőt vagy többet kapott. Üzletenként eltérő, hogy mi történik, ha visszaviszünk egy terméket, ugyanis minden cégnek van erre egy saját szabályzata. Vannak helyek, ahol visszakaphatjuk a termék összegét, van, ahol levásárolhatjuk azt, esetleg utalványra is becserélhetjük és később vásárolhatunk. Sok üzletben január közepéig, de akár a hónap végéig is visszavihetjük azt, amivel nem vagyunk elégedettek. Ehhez azonban minden esetben szükség van a blokkra vagy számlára.

A pandémia is befolyásolta a kereskedők és a vásárlók viszonyát

Érdemes minél kedvezőbb lehetőséget kínálni visszaküldés terén az ügyfeleknek, hiszen ez egy versenyelőny, és nagyon jó marketingfogás is. Ugyanis az mindenképpen egy pozitív gesztus lehet a kereskedők részéről a vásárlók felé, ha szabadabb mozgásteret hagynak a cserét illetően, mint ami törvényileg elvárt

– emelte ki Krajnyák Tamás.

A koronavírus-járvány hatására, egyre több üzlet elkezdte kitolni az az időintervallumot, amelyen belül még visszacseréli a megvásárolt termékeket. Ez egyrészt azért alakulhatott ki, mert az első hullámok során nagyon sok üzletnek hosszabb ideig zárva kellett tartania, így a vásárlóknak nem volt lehetőségük visszavinni a valamilyen okból kifogásolt árut. Miután az élet valamelyest visszatért a régi kerékvágásba, és az üzletek ismét a megszokott módon nyitva tartanak, sok cég megtartotta ezt a gyakorlatot.

Az online kereskedelemben is volt egy látványos hozadéka a pandémiának.

Régebben három-hat hónap kellett egy webáruház megnyitásához, a Covid első két hullámában már hallani lehetett olyat, hogy egy-két nap alatt nyitottak cégek webáruházakat, amelyekből az elmúlt két évben csak egyre több és több lett, így nagyon nagy a verseny, ezért hatványozottan igaz, hogy az árak mellett az is nagyon fontos, hogy milyen lehetőségeket hagy a kereskedő az ügyfeleinek

– hangsúlyozta a szakértő.

Kevésbé működnek a törzsvásárlói kártyák

Évekkel ezelőtt még a legtöbb cég próbálkozott azzal a módszerrel, hogy dombornyomott plasztikkártyával ajándékozta meg vásárlóit, aminek birtoklása bizonyos kedvezményekkel és plusz szolgáltatásokkal járt együtt.

Manapság ezt már kevésbé érzik exkluzívnak a vásárlók, kissé elcsépelt megoldássá vált, illetve lássuk be, hogy mindenkinek véges hely van a pénztárcájában. Sok cég applikációval igyekszik ezt a megoldást helyettesíteni, és így virtuálisan lehet pontokat gyűjteni a vásárlások alkalmával. Nekünk azonban az a tapasztalatunk, hogy ezek helyett leginkább az a módszer működik, ha többet nyújtunk a vásárlóknak, ami törvényileg elvárt a cserelehetőség, elállási idő, illetve garancia esetén

– foglalta össze a Laptophardware.hu operatív igazgatója.

Tippek

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd – írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.

Gyermekenként 322 800 ezer forint beiskolázási támogatást vehetnek igénybe az önkéntes egészségpénztári tagok. A támogatás számos célra felhasználható, óvodás kortól kezdve az egyetemi évek végéig, illetve 25 éves korig. A pénztárba befizetett pénz nemcsak tanszerek megvásárlására, hanem más, a tanuláshoz kapcsolódó pénzügyi célokra is felhasználható. Többek között tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet kifizetésére is fel lehet használni a támogatást, amelynek az összege 2026-ban maximum 322 800 forint, vagyis a 2026-os minimálbérnek megfelelő összeg gyermekenként – hívja fel a figyelmet közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.

Hogyan működik a beiskolázási támogatás?

A beiskolázási támogatást azok vehetik igénybe, akik tagjai valamelyik önkénkéntes egészségpénztárnak, és gyermek után családi pótlékra jogosultak. A tagok a pénztárba befizetett összegek után évente 20 százalékos személyi jövedelemadó-visszatérítést igényelhetnek, legfeljebb 150 000 forintig. A jogosult szülők így nemcsak az egészségügyi kiadások után tudják igénybe venni az adó-visszatérítést, hanem az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek után is.

Egy gyermek után 322 800 forint költhető el a beiskolázásra, két gyermek esetén 645 600 forint és így tovább. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermekek után a teljes összeget kihasználja a szülő, akkor a következő évben egy gyermek után 64 560 forint, két gyermek után 129 120 forint adóvisszatérítést kaphat az iskolakezdésre elköltött összegek után. Három gyermek után pedig akár a teljes, maximum 150 000 forintos visszatérítés elérhető. Ehhez éves szinten 750 000 forint befizetésére van szükség.

Minden életkorban segítséget nyújthat a beiskolázási támogatás

A beiskolázási támogatás akár már óvodás gyermekek számára is igénybe vehető – ekkor például ruházatra, taneszközök és tankönyvek megvásárlására fordítható. Általános és középiskolás gyermekek esetén az előbb felsoroltakon túl még sporteszközökre, hangszerre és kötelező olvasmányok beszerzésére is felhasználható a támogatási forma. A főiskolás és egyetemista hallgatók esetén pedig tandíjra, kollégiumi vagy albérleti díjra is fordítható a támogatás. A pénztári tagok emellett digitális taneszközök (pl. hordozható vagy asztali számítógép és tartozékai, monitor, nyomtató/másoló, szkenner, kivéve mobiltelefon) vásárlására is fordíthatják a pénztári megtakarításokat beiskolázáskor.

A támogatás egész évben igényelhető, az egészségpénztárhoz 120 napon belül szükséges elküldeni a számlát, amit a vásárlásnál állít ki a szolgáltató. Fontos, hogy számlát ne felejtsen el kérni a szülő, amikor tanszert vásárol, hiszen enélkül nem fogja tudni elszámolni a költségeket. A tankönyvekről, ruházatról vagy taneszközökről kiállított bizonylaton kötelezően szerepelnie kell a pénztártag nevének, címének, illetve a gyermek nevének is.

Az egészségpénztárral három fronton is lehet spórolni

Az egészségpénztáron keresztül a beiskolázási támogatás igénybevétele jelentős összeg megtakarításában segíthet, hiszen a következő évben a jóváírt visszatérítést ismét felhasználhatják a családok. A pénztári számlára feltöltött összeget emellett egészségügyi kiadásokra is elkölthetik, például gyógyszerekre, magánorvosi ellátásra vagy gyógyászati segédeszközökre. Ha pedig önsegélyező pénztárba is van lehetőség a pénzt gyűjteni, akkor akár a lakáshitel törlesztésben is segítséget nyújthat az egészségpénztári befizetés.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Elfelejtetted, meddig parkolsz? Már a telefonod kezdőképernyőjén is láthatod

A K&H új funkcióval bővíti parkolási szolgáltatását, így az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat már mobilbanki bejelentkezés nélkül is megtekinthetik és kezelhetik. A szolgáltatásnak 2026. április 30-ig több mint 43 ezer regisztrált felhasználója volt, akik összesen több mint 278 ezer sikeres parkolási tranzakciót hajtottak végre.

A K&H 2024-ben indította el parkolási szolgáltatását, amelyet tavaly az automatikus megújítás funkcióval bővített. A szolgáltatás a tervek szerint újabb fejlesztéssel egészül ki: az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat a mobilbanki bejelentkezés nélkül, könnyen és gyorsan áttekinthetik és kezelhetik.

A kezdőképernyőn megjelenhetnek a futó, a hamarosan lejáró, az automatikusan megújuló és a beütemezett parkolások is. Az ügyfelek a felületen közvetlenül leállíthatják az aktív parkolásukat, amelyről push üzenetben kapnak visszaigazolást. Amennyiben a parkolás automatikus megújítással rendelkezik, annak leállításakor a megújítás is törlésre kerül.

„A parkolás tipikusan olyan mindennapi helyzet, amikor az ügyfelek egyszerű megoldásokat várnak el. Legyen szó egy rövid ügyintézésről, bevásárlásról vagy váratlan programváltozásról, fontos, hogy a parkolás állapota néhány pillantással ellenőrizhető legyen, és szükség esetén azonnal kezelhető maradjon. Az új funkcióval ezt tesszük még könnyebbé és gyorsabbá. A fejlesztés egyben újabb lépés a K&H mobilitási ökoszisztémájának bővítésében, amelynek célja, hogy ügyfeleink a mindennapi közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat is minél egyszerűbben érhessék el digitális felületeinken”

– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.

Azoknál a futó parkolásoknál, amelyekhez nem tartozik automatikus megújítás, az ügyfelek egyszeri megújítást is beállíthatnak a kezdőképernyőről. A szolgáltatás emellett támogatja a Live Activity megjelenítést is, amelynek segítségével a folyamatban lévő parkolás adatai a mobilbank alkalmazáson kívül is követhetők.

A funkció használata a felhasználó döntésén múlik: a parkolások kezdőképernyős vagy mobilbankon kívüli megjelenítése a K&H mobilbank alkalmazás beállításai között bármikor be- vagy kikapcsolható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára

Az Anker Innovations kreatív alkotóknak és kisvállalkozásoknak szánt márkája, a eufyMake bemutatja a eufyMake E1 UV-nyomtatót. A kompakt, asztali készülék professzionális minőségű nyomatok készítését teszi elérhetővé anélkül, hogy ipari méretű berendezésre lenne szükség. A több mint 300 különböző anyagot támogató rendszer új lehetőségeket kínál az egyedi, kis szériás termékek előállítására is.

A eufyMake E1 egy kompakt, asztali UV-nyomtató, amely professzionális minőségű, akár 1440 DPI felbontású nyomatokat és az Amass3D technológiának köszönhetően akár 5 mm magas, látványos 3D textúrákat készít. A ColorMaestro színkezelési technológia élénk, élethű és tartós színeket biztosít, miközben a készülék több mint 300 különböző anyagra – többek között fára, fémre, üvegre, kerámiára, akrilra, bőrre, textilre és vászonra – képes nyomtatni, akár 330 × 420 mm-es munkaterületen. Moduláris kialakításának köszönhetően sík- és rotációs nyomtatásra, valamint UV DTF matricák készítésére is bővíthető, az automatikus pozicionálást pedig kettős lézer, 8 megapixeles kamera és JetClean öntisztító rendszer segíti. A beépített AI-eszközök, a több mint 20 000 elérhető sablon és a csendes, 60 dB alatti működés ideális választássá teszik kreatív alkotók, kisvállalkozások és egyedi termékeket készítő felhasználók számára.

A kreativitást jövedelmező vállalkozássá alakítani pontos költségkövetéssel

Az UV-nyomtatásba beruházó kisvállalkozók és kreatív alkotók számára ugyanakkor nemcsak a nyomtatási minőség, hanem az egyes termékek előállításának tényleges költsége is kulcsfontosságú szempont. A eufyMake ezért olyan megoldásokat biztosít, amelyek segítenek pontosabban megbecsülni a gyártási költségeket, és átláthatóbbá teszik a személyre szabott termékek házon belüli előállítását.

A kis volumenű gyártással foglalkozó kreatív vállalkozások száma Európa-szerte növekszik. Az olyan platformok, mint az Etsy, az Allegro és a közösségi kereskedelmi csatornák, lehetővé tették, hogy több ezer alkotó közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsen személyre szabott termékeket. Az Etsy legutóbbi felmérése szerint az Etsy-eladók 89%-a egyszemélyes vállalkozásként működik, míg 97%-uk otthonról végzi tevékenységét. Mindez jól mutatja az önálló alkotók térnyerését, akik egy személyben felelnek a tervezésért, a gyártásért és az értékesítésért. Forrás: Etsy Investor Relations – https://investors.etsy.com/

A jövedelmezőség egyik kulcsa a tintafelhasználás pontos ismerete. A eufyMake szoftveres felülete olyan paraméterek elemzésével segít megbecsülni az egyes nyomtatási feladatok tintaszükségletét, mint a nyomtatási méret, a fedettség és a nyomtatási rétegek száma. A várható tintafelhasználás – beleértve az egyes színek felhasználását is – megjelenítésével az alkotók pontosabban kiszámíthatják az egyes termékek tényleges gyártási költségét, és megalapozottabb árképzési döntéseket hozhatnak.

Több mint költségkontroll: új lehetőségek

Míg a költségek átláthatósága hatékonyabbá teszi a vállalkozások működését, az anyagok sokoldalúsága új lehetőségeket teremt a termékfejlesztésben. A hagyományos UV-nyomtatás elsősorban merev felületekre, például akrilra, fémre, üvegre és fára összpontosított. A rugalmas tintamegoldásoknak köszönhetően azonban az alkotók olyan alkalmazási területeket is felfedezhetnek, ahol a rugalmasság és a tartósság egyaránt fontos.

A kisvállalkozások számára – különösen azoknak, amelyek saját tervezési és gyártási folyamataikat is maguk kezelik – az UV-nyomtatás költséghatékony módot kínálhat egy személyre szabott termékekre épülő üzletág felépítéséhez. Az olyan kompakt, könnyen karbantartható rendszerek, mint a eufyMake E1, csökkentik a működés összetettségét, miközben lehetővé teszik az alkotók számára, hogy rugalmasan és fokozatosan bővíthető módon szervezzék meg gyártásukat.

Nyári kedvezmények

Az alkotók a szezonális kedvezmények és mennyiségi megtakarítások kihasználásával tovább javíthatják költséghatékonyságukat. A tudatos beszerzési döntések hozzájárulhatnak a kezdeti beruházás csökkentéséhez, és megkönnyíthetik a gyártási kapacitás fokozatos bővítését.

Az eufyMake nyári promóciójának keretében 2026. július 31-ig egyetlen tintapatron vagy tisztítópatron 24,99 euróért vásárolható meg az eredeti 42,99 euró helyett, míg a tintakészletek ára 299,99 helyett 209,99 euró a eufyMake európai webshopjában, amely Magyarországra is szállít.

A nyári akció idején nagyobb értékű vásárlások alkalmával további kedvezmények érhetők el:

  • 2000 euró értékű vásárlás esetén – 120 euró kedvezmény
  • 2500 euró értékű vásárlás esetén – 180 euró kedvezmény
  • 3000 euró értékű vásárlás esetén – 300 euró kedvezmény

3500 euró értékű vásárlás esetén – 400 euró kedvezmény


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss