Tippek
Milyen öblítőt ajánlanak a mosógépgyártók
Kutattunk egy kicsit, és most elmondjuk neked, hogy a nagyobb nevű mosógépgyártók mit ajánlanak a mosáshoz. Bár az öblítők többféle funkciót is betöltenek a mosás során, mégis az illatuk alapján szoktuk kiválasztani a kedvencünket.
Mi lenne, ha úgy választanánk ki az öblítőnk márkáját is, ahogy az illatvariációkat. Az illatok esetében egyértelműen az orrunk az ajánló fél, de egy adott márkát például az alapján is ki tudnánk választani, hogy milyen típusú mosógépünk van.
Mit ajánlanak a “nagyok”?
Érdekes eredményeket kaptunk, mert azt gondoltuk, hogy mindegyik neves márkának megvan a saját favorit öblítője is. Be kell vallanunk, hogy tévedtünk. A Whirlpool és az Indesit volt az egyetlen találatunk, akik gyakran ajánlják a Lenor márkát. Ettől függetlenül, ha új gép vásárlásán töröd a fejed, akkor a Pepita.hu mosógépei között már márka alapján is választhatsz egyet.
A Zanussi frontján is keresgéltünk, de csak annyit találtunk, hogy általában nem ajánl egy adott márkát sem. Inkább azt tartja fontosnak, hogy a választás során a mosógép használati útmutatója alapján járjunk el.
A Bosh szintén ösztönzi vásárlóit a minőségi termékek használatára, így a mosógép élettartama hosszabb lehet.
Mit is tudnak az öblítők tulajdonképpen?
Az öblítőket elsősorban nem a “tudásukért” szeretjük. Legalábbis amikor kifogyott, és másikat kell venni, akkor senki sem nézi a címkén látható leírást. Csak olyan vásárlókat lehet látni az öblítők polcai között, akik illat alapján válogatnak.
Ettől függetlenül azért el kell ismerni a tudást is, amire képesek ezek a folyékony kincsek. Itt bevetünk mindent, amit az öblítők tulajdonságai számlájára írhatunk:
- Csodás parfümillatot kölcsönöznek a ruháknak
- Összetételük miatt az anyagok puhák maradhatnak
- Csökkentik a mosás során keletkező statikus elektromosságot
- Megőrzik a ruhák rugalmasságát és színét
- Mosás során eltávolítják a ruhákra rakódott szennyeződéseket és szöszöket
Mi a helyzet a parfümgyöngyökkel?
Azért mi utánanéztünk egy kicsit a parfümgyöngyöknek is, mert erre vonatkozóan sem találtunk kifejezett ajánlást, de az orrunk mégis csábított. Az intenzív illatuk minden tekintetben vonzó, és a luxus élményét imitálja a szürke hétköznapokban.
Az öblítőkkel kombinálva egyszerűen mennyei illatfelhő lengi körbe a ruhák viselőjét. Abba már ne is menjünk bele, hogy az illatuk a parfümökkel versenyeznek – mind az intenzitást, mind pedig az illatalkotók munkáját tekintve.
A használatuk pofonegyszerű, mert csak a mosógép dobjába kell szórni. Pont ettől lesz olyan csábító a gondolat, hogy ne csak egy evőkanálnyi adagot tegyünk a mosáshoz. A reklámban is elcsábult a Hölgy, és egy teljes kupakkal öntött a gépbe. Szóval azért itt is számít a mérték…
Azt viszont nagyon fontos megemlíteni, hogy akár az öblítő, akár a parfümgyöngy van a háztartásban, gyermekek elől elzárva kell tartani. Bármelyik ajánlás viszont egy jó támpont lehet azoknak, akik döntésképtelenek a hatalmas választéktól, vagy esetleg “pályakezdők” számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
A Google már válaszol helyetted – de vajon hivatkozik rád?
GEO, automatizált kampányok, prediktív célzás és dinamikus kreatívok – ez már nem sci-fi, ez a jelen.
A következő egy-két évben a generatív AI által vezérelt keresési élmény tovább fog terjedni. Az AI-összefoglalók a találati lista élén jelennek meg, ami csökkentheti az organikus forgalmat bizonyos weboldalak számára. Ugyanakkor a PPC hirdetések egyre inkább integrálódnak ezekbe az AI-alapú válaszokba, miközben a kampánykezelés szinte teljesen automatizálttá válik.
A hangsúly a jövőben az adatvezérelt stratégiaalkotásra helyeződik át. A legnagyobb változás a Generative Engine Optimization (GEO) térnyerése lesz, amely az AI keresőkre való optimalizálást célozza. A Google AI Mode hazai bevezetése, az Agent 2 Agent protocol és a Model context protocol megjelenése tovább növeli a márkajelenlét és az említések fontosságát a linkekkel szemben.
Tartalomkészítés az AI-nak is: új elvárások, új lehetőségek
A tartalomkészítés és kulcsszókutatás terén is paradigmaváltás zajlik. Varjú János az INTREN analitika és CRO, SEO, valamint fejlesztés üzletágainak vezetője kiemeli: az AI keresők – különösen a Google AI Overview és AI Mode – már nem csupán a beírt szavakat, hanem a mögöttes felhasználói szándékot is értelmezik. „A tartalmaknak rövid, önállóan értelmezhető bekezdésekből kell állniuk, amelyek egy-egy gondolatot fejeznek ki, maximum 20 szavas mondatokkal. A query-fan-out mechanizmus miatt nem elég a konkrét kulcsszavakra válaszolni – a látens kérdésekre is reagálni kell. Mostantól nem csak a felhasználónak és a Google-nek, hanem az AI-nak is tartalmat kell készítenünk” – hangsúlyozza a szakértő. Az AI-generált tartalmak használata nem tiltott, sőt segíthet a folyamatok gyorsításában, de a végső minőségért továbbra is emberi kontroll szükséges.
Új SEO korszak: a GEO megjelenése
Az AI-alapú keresőalgoritmusok térnyerésével új optimalizálási szemlélet vált szükségessé: ez a Generative Engine Optimization (GEO). Varjú János elmondta: a GEO a klasszikus SEO alapjaira épül, de kiegészül azokkal a technikákkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a tartalmak megjelenjenek az AI által generált keresési válaszokban. „Technikai szempontból elengedhetetlen a Semantic HTML és a strukturált adatok alkalmazása, míg tartalmi oldalon az AI standardek – rövid bekezdések, kérdés-válasz párok, tartalmi mélység és hitelesség – kerülnek előtérbe. A topical clustering, vagyis a tartalmi központok kialakítása kulcsfontosságú lett a témák teljes lefedéséhez” – emeli ki a szakértő.
PPC kampányok új motorja: az AI és automatizált siker
A mesterséges intelligencia mára a PPC platformok szíveként működik. Az AI nemcsak az organikus kereséseket, hanem a fizetett kampányokat is új szintre emelte. Bakóczy Bence, az INTREN Ad Operations üzletág vezetője szerint a PPC kampányok teljesítménye négy kulcsterületen javult: hatékonyabb licitálás és költségkezelés, prediktív célzás, dinamikus hirdetési kreatívok és teljesen automatizált kampánytípusok. „Kevesebb erőforrásból nagyobb valószínűséggel lehet sikeres kampányokat futtatni az AI segítségével” – fogalmaz. A szakértő szerint az AI az automatizált licitstratégiáktól kezdve a hirdetési kreatívok és szövegek generálásán át a célközönségek prediktív elemzéséig minden szinten jelen van. „Az algoritmusok folyamatosan tanulnak a kampányadatokból, hogy egyre hatékonyabban találják meg azokat a felhasználókat, akik a legnagyobb valószínűséggel konvertálnak” – hangsúlyozta. Ez a fejlődés lehetővé teszi, hogy a kampányok gyorsabban, pontosabban és kevesebb emberi beavatkozással érjenek el eredményeket.
Stratégia előtérben, kontroll kézben
Az AI eszközök megjelenésével a kampányoptimalizálás fókusza jelentősen átalakult. A napi szintű operatív feladatok helyett ma már a stratégiai tervezés került előtérbe. „A szakember feladata az AI számára a megfelelő üzleti célokat és kereteket meghatározni, a rendszerek által generált javaslatokat felügyelni, és a mélyebb, stratégiai elemzésekre koncentrálni” – emelik ki az INTREN szakértői. Ugyanakkor figyelmeztetnek: a túlzott AI-függőség „fekete doboz” effektust eredményezhet, ahol a hirdető elveszíti az átláthatóságot. Az algoritmusok nem mindig képesek reagálni a hirtelen piaci változásokra vagy a márkaépítési szempontokra, ezért a szakértői kontroll továbbra is elengedhetetlen lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Újra startol a Megoldások a holnapért kihívás
A jövő formálói ismét színre lépnek.
A Samsung és az EdisonKids elismert kezdeményezése nemzetközi lehetőségekkel és 6 millió forintos összdíjazással várja a jelentkezőket. A Megoldások a holnapért idén hatodik alkalommal hívja kreatív kihívásra a 7–12. osztályos diákokat és tanáraikat. A program célja, hogy a fiatalok saját ötleteikkel, közösségi szemléletükkel és technológiai kreativitásukkal formálják a jövőt – most három izgalmas irányban: az egészség, a fenntarthatóság és a sport területén. A kihívás 6. évadára idén november 27-ig lehet jelentkezni.
A Megoldások a holnapért kihívás a Samsung nemzetközi Solve for Tomorrow programján alapszik, amely mára 68 országban több mint 2,8 millió diákot ért el. A hazai kihívás 2021 óta minden évben több száz fiatalnak ad lehetőséget arra, hogy professzionális, szakmai támogatással, inspiráló közösségben fejlessze ötleteit, és megtapasztalja, hogy mindez hogyan válhat a társadalom hasznára. Az ötletek ráadásul igazán nagyot is szólhatnak! A nyertesek akár nemzetközi szinten is megmérethetik magukat, az idei összeurópai döntőn is szerepelt magyar csapat, akik nemzetközi zsűri előtt mutathatták be a projektjüket.
A mostani évadban a résztvevők új tematikus irányokat kapnak inspirációnak, ugyanakkor bármilyen megoldási javaslatot kidolgozhatnak, amely valóban jobbá teheti a mindennapokat és a helyi közösségük életét. „Az idei kiemelt témák a nemzetközi program irányát tükrözik, egyúttal olyan területek, amelyekről tudjuk, hogy fontosak a fiatalok számára. Az egészséges, sportos életvitel és a fenntartható gondolkodás számukra tényleg nem csak buzzword-ök, hanem a mindennapjaik fontos része – mondta el Witsch Gerda, a Samsung Magyarország marketingvezetője és a verseny egyik zsűritagja. – A fiatalok ötletei gyakran sokkal előremutatóbbak, mint azt gondolnánk. Fontos célunk, hogy segítsünk nekik kibontakoztatni ezt a kreativitást, és megmutassuk, hogyan lehet a technológia a pozitív társadalmi változás kiindulópontja.” A kihívásra jelentkezők Az egészség jövője téma kapcsán a tudatos kütyühasználattól az egészségesebb alváson és táplálkozáson át egészen a mentális egészség megóvásáig hozhatnak ötleteket. A Fenntartható megoldások között az újrahasznosítással, szennyezés csökkentésével, zöld projektekkel foglalkozhatnak a diákok. A Változás a sport erejével az a témakör, ahol a csapatok – akár sportegyesületekben együtt mozgó fiatalok – megoldásai az aktív életmód és a csapatsport pozitív hatásait felhasználva érnek el társadalmi változást.
A verseny célja ugyanakkor nem csupán a kreatív ötlet megszületése, hanem annak a megértése is, hogyan épül fel egy megvalósítható projekt – a tervezéstől a kommunikáción és a bemutatáson át egészen a megvalósításig. Pontosan ebben különleges a Megoldások a holnapért. Olyan szakmai támogatást és mentorációt kínál a résztvevőknek – mind a diákoknak, mind tanáraiknak – amely segítheti őket a közös munkában és a kreatív problémamegoldásban, a versenyen túl pedig a továbbtanulásban és később a munkában is.
A TOP 50-be jutó csapatok egy személyes eseményen és a magyar Blue Colibri startup által fejlesztett online platformon tanulhatnak, ahol lépésről lépésre ismerkednek meg a tervezői gondolkodás szemléletével és ennek eszköztárával. A folyamat során a diákok nemcsak jövőformáló ötleteket dolgoznak ki, hanem ezzel párhuzamosan egyszerre fejlesztik kommunikációs és együttműködési készségeiket, tanulhatnak az AI tudatos használatáról és beleláthatnak a jövőkutatás izgalmas területébe is. A legjobb nyolc csapat személyes workshopokon, tréningeken és mentorálásokon vehet részt, ahol szakmai támogatást kapnak a döntőre.
„A mai diákoknak a 21. században komplex kihívásokkal kell szembenézniük, és éppen ezért fontos, hogy már fiatalon gyakorolják a kritikai gondolkodást, a kreatív problémamegoldást és az együttműködést – nyilatkozta Borsos Dorottya, az Edisonplatform és az EdisonKids program vezetője a kihívás kapcsán. – A Megoldások a holnapért ötletverseny pontosan erre készíti fel őket: tudatosan végiggondolják, mi zavarja őket a környezetükben, és megtapasztalják, hogy az ötletük, a véleményük számít. A program során olyan szuperkompetenciákat sajátítanak el, amelyek a tanuláson túl a közösségépítésben, a társadalmi felelősségvállalásban és a jövő munkaerőpiacán is kulcsfontosságúak.
A Megoldások a holnapért minden évadban külön figyelmet fordít a csapatokat segítő tanárokra is, hiszen ők azok, akik nap mint nap inspirálják a fiatalokat. A pedagógusok mentorációs és médiatudatossági képzéseken vehetnek részt, amelyek segítenek, hogy hatékonyabban tudják támogatni a diákjaik fejlődését, motiválni tudják őket és otthonosan mozogjanak azokon az online felületeken, amelyek meghatározzák a fiatalok mindennapi kommunikációját. A program így nemcsak verseny, hanem közösségi alkotóműhely is, ahol diákok és tanárok együtt fejlődnek.
A jelentkezés folyamata és nyeremények
A nevezéshez a csapatoknak egy 2 perces bemutatkozó videót kell beküldeniük 2025. november 27-ig, amelyben röviden ismertetik a választott problémát és megoldási javaslatukat. A szervezők még az év vége előtt, december 16-án kihirdetik a legjobb 50 csapatot, akik továbbjutnak a kihívás következő fordulójába. Nekik 2026. január 10-től egészen február 13-ig lesz lehetőségük jövőálló készségeket elsajátítására. Ezen időszak alatt, január 31-én személyesen is lehetőségük lesz találkozni a szakértőkkel. Arról, hogy kik kerültek be a legjobb 8 közé, 2026. március 4-én értesítik a résztvevőket. Március 6-tól április 14-ig tovább folytatódik a mentorálás, és a csapatokra szabott támogatás a zsűri szakértőinek bevonásával. Végül 2026. április 17-én a TOP 8-ba jutott csapatok a már elsajátított tudásukkal bemutatják a már végleges ötletet és annak lehetséges megvalósítását. A döntőben kiválasztott legjobb 3 csapat tagjai és az őket nevező intézmények a szakmai elismerés mellett összesen 6 millió forint értékben választhatnak Samsung eszközöket.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Nemcsak zavaró, de károkat is okoz a rossz beltéri mobil-lefedettség
Tízből kilenc embert zavar, ha sávszélességi vagy lefedettségi gondok miatt nem tudja a megszokott módon használni mobilját – derül ki egy friss országosan reprezentatív kutatásból.
A felhasználók sokszor szembesülnek ilyen problémával bevásárlóközpontokban, új építésű irodaházakban vagy lakóparkokban, viszont kevesen vannak tisztában azzal, kinek a felelőssége ilyen helyszíneken gondoskodni a térerőről.
A CETIN Hungary Zrt., Magyarország első mobiltávközlési infrastruktúraszolgáltatója által készített kutatás többek közt azt vizsgálta, mennyire fontos számunkra a mobil lefedettség, és milyen gyakran tapasztalunk ezzel kapcsolatos problémát az olyan helyszíneken, mint a bevásárlóközpontok, irodaházak, szállodák, vagy lakóparkok.
Nem meglepő, hogy a felhasználók elsöprő többsége számára nagyon fontos, vagy egyenesen létszükséglet (58%), több mint egyharmaduk számára pedig inkább fontos a megfelelő minőségű mobilinternet, és csak elenyésző 8 százalék nem tartja fontosnak. A válaszadók döntő többségét (90%-át) frusztrálja, ha a sávszélességi vagy lefedettségi problémák miatt nem tudja a megszokott módon használni a telefonját.
Mégis, kinek a feladata?
Bár a mobilszolgáltatóknak nagyon szigorú lefedettségi követelményeknek kell megfelelniük, ez automatikusan nem biztosítja, hogy egy újonnan épített ingatlankomplexumban is megfelelő lesz a térerő. A legkorszerűbb építési technológiák ugyanis annyira jól szigetelnek, hogy a mobilhálózatok elérhetőségét is akadályozzák.
A kutatásban megkérdezettek nagyobb része – 61 százaléka – tévesen úgy véli, hogy az ilyen helyszíneken a mobilszolgáltatónak kell gondoskodnia a megfelelő sávszélességről és lefedettségről. Csak a válaszadók 16 százaléka gondolta helyesen, hogy az építtető vagy ingatlanfejlesztő feladata lenne a jó minőségű szolgáltatás biztosítása.
Mi van, ha nem hasít a mobilnet?
A kutatás arra is választ keresett, milyen gyakran járnak a felhasználók ilyen helyszíneken – sportrendezvényeken, új építésű lakóparkokban, irodaházakban, szállodákban, városnegyedekben, ipari parkokban vagy bevásárlóközpontokban –, és ott milyen minőségű mobil lefedettséget tapasztaltak.
Az utóbbi fél évben a megkérdezettek 91 százaléka legalább egy – a nagy többségük (56%) pedig több – ilyen helyszínen járt a fentiek közül. A válaszadók jelentős része – 70 százaléka – alkalmanként vagy rendszeresen tapasztalt ilyenkor mobiltelefonnal, lefedettséggel kapcsolatos problémát. 58 százalékuk mélygarázsokban, közel 50 százalékuk pedig stadionokban, ipari parkokban, új építésű gyárakban és logisztikai központokban számolt be hasonló nehézségekről. Emellett 40 százalékuk észlelt mobil lefedettségi problémát hotelekben, irodaházakban, lakóparkokban, valamint új építésű város- és bevásárlóközpontokban.
A válaszadók nagy többségének minden hasonló helyszínen fontos, hogy legyen megfelelő sávszélesség és lefedettség. A legtöbben a bevásárlóközpontoknál (88%), új építésű városközpontoknál és szállodáknál (84-84%), lakóparkoknál (83%), irodaházaknál (81%), valamint ipari parkokban (80%) tartják lényegesnek ezt a szempontot, de a többség részéről a mélygarázsokban (63%) és stadionokban, nagyobb sportrendezvényeken (62%) is határozott elvárás a megfelelő sávszélesség és lefedettség.
Miért fontos a jó mobillefedettség mindenhol?
A megkérdezettek döntő többsége – 96 százaléka – nemcsak telefonálásra használja mobileszközét, hanem mobiladatforgalmat igénylő alkalmazásokra is. Közöttük a videóhívás, üzenetküldő szolgáltatások és a közösségi médiás aktivitás a leggyakoribb (74 %). Ettől nem sokkal marad el a mindennapi ügyintézés – bankolás, parkolás, emailezés, vásárlás, térkép – (69%) és a hírolvasás, tartalomfogyasztás (67%) sem. Mintegy egyharmaduk gyakran néz filmet vagy játszik, és 12 százalékuk már mobilinternetet igénylő okos / IoT eszközöket – például okosórát, -gyűrűt vagy vércukormérőt – is használ.
A kutatásban a megkérdezettek többségének származott már kára sávszélességi és lefedettségi probléma miatt. Elsősorban időt pazaroltak el (40%), fontos eseményről, lehetőségről maradtak le (25%), de keletkezett emiatt többletköltségük (14%) vagy bevételveszteségük (8%) is.
„Kutatásunk egyik legfontosabb tanulsága, hogy a mobil lefedettség ma már alapvető szükségletté vált. Ennek hiánya – így az elégtelen beltéri lefedettség is – nem csupán bosszúságot okoz a felhasználóknak, hanem sok esetben konkrét károkat is eredményez – mondta Kübler-Andrási Judit, a CETIN Hungary vezérigazgatója. – Ezért a felhasználók mellett az ingatlanfejlesztőknek és a mobilszolgáltatóknak is fontos, hogy nagy forgalmú, új építésű területeken mindenkinek legyen megfelelő szolgáltatása. Ehhez célszerű már a tervezés során megtalálni a megfelelő infrastruktúra-megoldást, hogy ne utólag, jóval költségesebben kelljen kiépíteni az ügyfelek elvárásait kiszolgálni képes multioperátoros mobilinternet- és telefonhasználatot biztosító hálózatot.”
A véleménykutatás az Europion piackutató applikációval történt 1195 fő megkérdezésével 2025. szeptember 20-án. Az eredmény országosan reprezentatív a 16 év feletti magyar lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely típusa és régiója szerint.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Olimpikonokkal tesztelték a Xiaomi 15T Pro okostelefonok fotós képességeit
-
Zöld2 hét ago
Az Allee a kelet-európai régió legjobb fenntarthatósági teljesítményt nyújtó kiskereskedelmi létesítménye
-
Gazdaság2 hét ago
Mínuszban az e-kereskedelmi mérleg: ezek a cégek javíthatják az egyensúlyt
-
Mozgásban2 hét ago
A Kia EV4 bekerült a 2026-os Év Autója díj döntősei közé
-
Okoseszközök2 hét ago
3 méter széles és 1,7 méter magas házimozi-kijelzőt mutatott be az LG
-
Okoseszközök2 hét ago
A Nothing bejelentette a Phone (3a) Lite okostelefont
-
Okoseszközök2 hét ago
Színek és fények ünnepe: így kel életre a mexikói Día de Muertos a MIDO karóráin
-
Okoseszközök2 hét ago
Gigantikus, átlátszó OLED tévékből készült csillárral nyűgözte le az LG az APEC látogatóit

