Connect with us
Hirdetés

Tippek

Fontos változás közeleg, érdemes már most készülnie a cégeknek

Miközben a cégek többsége a mesterséges intelligencia-alapú fejlesztések lázában ég, a digitális esélyegyenlőség fogalma továbbra is háttérbe szorul, holott a globális népesség közel hatoda él valamilyen fogyatékossággal és ugyanennyi időskorú használ digitális eszközöket, termékeket, szolgáltatásokat – már ha tud.

Az égető hiányosságokat most mindenképpen pótolni kell, hiszen 2025 júliusában hatályba lép az akadálymentességi szabályozás Magyarországon is, melynek értelmében mindenki számára egyenlő eséllyel kell hozzáférhetővé tenni a digitális környezetet.

A Stylers Academy szakértői szerint fontos, hogy a jogi keretek megismerése mellett ne csupán a hibakeresésre, hanem a kapcsolódó képzésekre és a szemléletformálásra koncentráljanak az érintett piaci szereplők. Ráadásul érdemes felismerni az akadálymentesítésben rejlő üzleti lehetőséget is, hiszen potenciális ügyfelek széles körét tudják bevonzani az időben kapcsoló vállalatok, de ugyanígy el is veszíthetik őket, ha nem teszik számukra is elérhetővé megoldásaikat.

A világ lakosságának mintegy egyhatoda él valamilyen fogyatékossággal a WHO felmérése szerint, emellett sokan életkorukból adódóan küzdenek kihívásokkal a mindennapokban – ez pedig a digitális térre is kiterjed. Érdemes belegondolni, mennyire ellehetetleníti az életünket, ha egy szemműtét miatt néhány napig nem tudjuk használni a mobilunkat vagy éppen egy kéztőgyulladás akadályoz minket a gépelésben, egérhasználatban. A hasonló kihívások még mindig gyakran láthatatlanok a vállalatok számára, holott a speciális igényű ügyfelek elvesztése pénz- és presztízsveszteséggel jár – hamarosan pedig már jogi következményekkel is, hiszen 2025 nyarán hatályba lép az Európai Unió 2019/882 irányelvének magyar implementációs csomagja, melyben a digitális akadálymentesítéssel az akadálymentességi törvény foglalkozik külön. A felkészülésre tehát alig egy évük maradt az érintett cégeknek, a munkát pedig érdemes mihamarabb elkezdeni, hiszen a jogszabályi megfeleléshez akár jelentős manuális beavatkozásra is szükség lehet.

„Fontos tisztázni, hogy pontosan mely vállalkozásokra vonatkozik a szabályozás. Alapvetően szolgáltatás- és termékcsoportokról van szó, így e-commerce (például webshopok, applikációk), lakossági hírközlési és banki tevékenységekről, vagy éppen utazási szolgáltatásokhoz kapcsolódó honlapok, terminálok, elektronikus könyvek és dedikált szoftverek gyártóiról. Természetesen ezen belül különböző megfelelési szintek lehetnek, így például egyes mikrovállalkozások kérhetnek könnyítést, hogy ne kelljen részletes dokumentációt készíteniük az akadálymentesítés kapcsán. Lényeges a szemléletváltás is: az akadálymentesítésre érdemes inkább úgy tekinteni, hogy egyenlő hozzáférést biztosítunk mindenki számára a digitális térben is”

– mondja Gönczy Gábor, a Stylers Group információ-technológiai cégcsoport, illetve az egyedi vállalati igényekre szabott képzéseket kínáló Stylers Academy ügyvezető-tulajdonosa.

Jön az új akadálymentességi törvény, hogyan tovább?

A felkészülés első lépéseként mindenképpen fontos megismerni a magyar jogszabályt, majd az irányelveket, melyek konkrét példákat is közölnek – így pontosan felmérhetjük, milyen előírásoknak kell megfelelni, mely elvárások vonatkoznak vállalkozásunkra. Miközben a meglévő digitális termékeink és szolgáltatásaink megfelelőségéről gondoskodunk, a megvalósuló fejlesztések mindegyikére érdemes alkalmazni az egyetemes tervezés elvét – erre hívják fel a figyelmet a megkérdezett szakértők a Stylers Group Protechtor tudásmegosztó sorozatának következő adásában. Ez azt jelenti, hogy a kezdetektől olyan digitális környezet kialakítására törekszünk, mely szem előtt tartja az érthetőség, érzékelhetőség, olvashatóság, robosztusság elveit. Így például gondoskodhatunk arról, hogy olyan forráskódot alkalmazzunk, ami képes együttműködni a felolvasó szoftverekkel vagy arról, hogy a felületünk alkalmas legyen a tartalom felnagyítására – ezen szempontok pedig minden tervezési folyamatban megjelennek.

Ha nem csupán a szabályoknak szeretnénk megfelelni, hanem valóban egyetemesen hozzáférthető digitális megoldásokat kínálni, minden ügyfélkörnek, már a kezdetektől be kell vonni az érintetteket, hiszen számos olyan felhasználói igény létezhet, melyre mi magunk nem is gondolunk. Az akadálymentességi projekteknél emellett különösen fontos lehet, hogy olyan menedzserre bízzuk annak vezetését, aki jól össze tudja kötni és hangolni a jogi szempontokat, a UX-oldalról érkező megoldásokat, a fejlesztői kihívásokat, mindemellett pontosan érti, milyen elvárásokkal érkeznek az érintett felhasználók.

Ne a büntetést kerüljük, inkább fejlesszünk tudatosan!

Habár a megfelelés célja nem lehet csupán a szankciók elkerülése, nem árt tudni, milyen következményekkel nézhetnek szembe azok a vállalkozások, melyek elmulasztják termékeik és szolgáltatásaik akadálymentesítését. Első körben a hatóságok csupán figyelmeztetik az érintetteket, de ha a konzultációkat követően továbbra is fennállnak a hiányosságok, érkezik a pénzbüntetés, amely az 500 millió forint feletti éves árbevételű cégeknél akár több 100 millió forint is lehet. Nem kizárt, hogy szükségessé válik az adott termék visszahívása is, amely óriási presztízsveszteséget jelenthet a vállalatnak, sőt, az érintett ügyfelek közérdekű kereset jogával élve perelhetnek is a konkrét esetek kapcsán. A tét több szempontból is nagy tehát, ezért érdemes vonatkozó képzésekkel és tudatos tervezéssel felkészülni a közelgő szabályozásra, illetve a speciális igényekkel rendelkező ügyfelek sikeres bevonzására is kiszolgálására.

„Ahogy látható, számos szempontot kell figyelembe venni az egyes projektek kapcsán, ha mindenki számára egyaránt hozzáférhető digitális megoldásokat szeretnénk kínálni. Sokat tehetünk annak érdekében, hogy a közreműködő kollégák szemléletmódbeli és technológiai szempontból is közös nevezőre kerüljenek, ha kapcsolódó képzéseket kínálunk nekik. A belső tréningek azért előnyösek, mert a szakemberek ezáltal is érezhetik a támogatást (nemcsak az elvárásokat) a menedzsment részéről, emellett az elsajátított ismeretek a vállalat mindsetjébe és közös tudásanyagába is beépülhetnek, ezekből pedig hosszabb távon is profitálhatunk. A Stylers Academy kapcsolódó tréningje már elérhető, és elsősorban termékmenedzsereknek, szenior fejlesztőknek, UX dizájnereknek és techcégek középvezetőinek ajánljuk”

– teszi hozzá Gönczy Gábor. A Protechtor technológiai és üzleti tudásmegosztó sorozatának kapcsolódó adását szeptember 26-tól tekinthetik meg az érdeklődők, további hasznos tippekkel a digitális akadálymentesítésre és a törvényi megfelelésre vonatkozóan.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Első telefon, első előfizetés: hogyan segíthetjük a gyerek biztonságos belépését a mobilvilágba?

Az iskola- vagy új tanévkezdés sok családban egy új mérföldkő időszaka is: egyre több gyermek ekkor kapja meg első mobiltelefonját vagy első saját mobil-előfizetését.

Az Ipsos KIDCOMM 2026[1] kutatása szerint Magyarországon átlagosan 9 éves korban érkezik meg az első telefon, és a készülék kiválasztásáról az esetek 70 százalékában a szülő dönt.

A mobiltelefon hasznos és szórakoztató funkcióin túl egy kisiskolás szülő – és gyermeke – számára a kapcsolattartás és a biztonságérzet eszköze. A friss kutatás szerint a szülők legfontosabb motivációja, hogy gyermekük szükség esetén elérhető legyen (69%), illetve vészhelyzetben segítséget tudjon kérni (59%). Ugyanakkor az első telefon a digitális önállósodás egyik első lépcsőfoka is. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekek fokozatosan, a szülők támogatásával és megfelelő szabályok mellett lépjenek be a mobilvilágba.

Miért jó a gyereknek?

Az első telefon – elsősorban a szülő biztonságérzetének biztosítása révén – előmozdíthatja, hogy a gyermek önállóbban mozoghasson az iskolába járás, különórák vagy baráti programok során, miközben bármikor kapcsolatban maradhat a családjával. Ugyanakkor a kutatás szerint a gyerekek a telefonjukat leggyakrabban játékra (62%), fotózásra és videózásra (50%), üzenetküldésre (48%), valamint videónézésre (46%) használják. Ezeket a tevékenységeket legcélszerűbb, ha már az első készüléktől kezdődően a szükséges szülői kontroll mellett végzik a gyerekek.

A mobil ugyanakkor felelősséget is tanít: a készülék használata, töltése, megóvása és az online viselkedés mind olyan készségek, amelyeket a gyerekek fokozatosan sajátíthatnak el. A szülő jelenléte és támogatása felkészítheti a mobilozás ismert kockázatainak – például a kéretlen hívások, SMS fogadása, elnyúló képernyőidő stb – biztonságos kezelésére is.

Miért jó a szülőnek?

Az első előfizetés a szülők számára elsősorban nyugalmat jelent. Tudják, hogy gyermekük szükség esetén elérhető, és segítséget tud kérni, ha váratlan helyzet adódik. A digitális jelenlét ugyanakkor tudatosságot is igényel: a kutatás rámutat, hogy a szülők gyakran jelentősen alábecsülik a gyerekek online aktivitását, például a YouTube, a Messenger vagy a TikTok használatát. Ezért egyre fontosabb szerepet kapnak a szülői kontrollt támogató megoldások. Ma már a szülők ötöde valamilyen technikai eszközzel is segíti a szabályok betartását, miközben továbbra is kulcsszerepe van a felkészültségnek és a rendszeres beszélgetéseknek. A Yettel ProSuli programja a szülőket is segíti, hogy felmérhessék ismereteiket a tudatos internethasználat témájában, az erről szóló kvíz IDE kattintva érhető el.

Első SIM-kártyának sokszor a feltöltőkártya a legjobb választás

Az első telefonhoz gyakran az első SIM-kártya is társul. Ebben az élethelyzetben sok család számára a feltöltőkártyás konstrukció lehet az ideális belépési pont.

A feltöltőkártya előnyei:

  • alacsony belépési költség,
  • könnyen kontrollálható költés, előre meghatározható havi keret,
  • nincs hűségidő vagy hosszú távú elköteleződés,
  • időszakos igényekhez könnyedén alakítható szolgáltatások,
  • fokozatos tanulási lehetőség a mobilhasználat és akár a digitális pénzügyek terén,
  • a gyermek megtanulhatja tudatosan beosztani mobilkeretét.

Ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, és egyre intenzívebben használják készüléküket, egy családi előfizetéshez kapcsolódó havidíjas konstrukció is jó választás lehet.

A kutatás szerint 12-14 éves korra jelentősen nő a saját okostelefont használó gyerekek aránya, ezért sok család számára ez az a pont, amikor már érdemes lehet a feltöltőkártyáról számlás előfizetésre váltani.

A számlás előfizetések előnyei egy gyerek számára – ami jellemzően a család többi, meglévő előfizetéséhez kapcsolódik:

  • egy számlán kezelhető akár az egész család,
  • a Yettelnél a FULL kedvezmények több előfizetés hozzáadásával tovább növelhetők,
  • nem szükséges egyenleg-feltöltési vagy lejárati dátumokat fejben tartani,
  • egyes csomagokban nagyobb vagy akár korlátlan adatkeret érhető el,
  • a család minden tagja ugyanazon szolgáltatói kedvezményekből részesülhet.

A telefon önmagában nem elég: a szülő szerepe kulcsfontosságú

A digitális eszköz átadása mellett legalább ilyen fontos a gyerekek felkészítése. A Yettel ProSuli és TudatosNet programjainak szemlélete szerint a gyermekeknek nemcsak a technológia használatát kell megtanulniuk, hanem az online tér szabályait is.

Az első telefon átadása remek alkalom arra is, hogy közösen beszélgessünk többek között:

  • az udvarias telefonálás alapjairól,
  • arról, mikor illik és mikor nem illik telefont használni,
  • a személyes adatok védelméről,
  • az ismeretlenekkel való online kapcsolatfelvétel kockázatairól,
  • a képernyőidő tudatos kezeléséről,
  • a készülék fizikai védelméről és felelősségteljes használatáról.

Összefoglalva: 5+1 tipp első telefonos gyerekek szüleinek

  1. Kezdjenek közös szabályokkal! Beszéljék meg, mikor és mennyit használható a telefon.
  2. Az első időszakban válasszanak egyszerű, kontrollálható konstrukciót. A feltöltőkártya segít a költségek kézben tartásában.
  3. Állítsanak be alapvető biztonsági funkciókat! Képernyőidő, helymegosztás, tartalomszűrés.
  4. Beszéljenek az online viselkedésről! A digitális udvariasság ugyanolyan fontos, mint a személyes.
  5. Tanítsák meg a gyermeket felelősséget vállalni a készülékért! Tok, jelkód, rendszeres töltés és biztonságos használat.

+1. Maradjanak kíváncsiak, hogy milyen élményeket szerez a gyerek a telefonján keresztül, és biztassák, hogy ha kérdése van, ossza meg bátran!

[1] Az Ipsos KidComm kutatás több, mint másfél évtizede vizsgálja a 8-14 éves gyermekek médiahasználatát, érdeklődését és életmódját. A szindikált kutatás célja, hogy átfogó és összehasonlítható képet nyújtson a gyerekek médiavilágáról, valamint a különböző kommunikációs csatornák és platformok szerepéről. A 2026-os adatfelvétel 2026. május 28. és június 15. között zajlott online, az Ipsos válaszadói paneljén, országosan reprezentatív, 1059 fős mintán. A kutatásban a gyermekek és szüleik közösen vettek részt egy legfeljebb 25 perces kérdőív kitöltésével, amelyben a gyermekek és a szülők dedikált kérdésblokkokban válaszoltak a rájuk vonatkozó kérdésekre. A felmérés a hagyományos és digitális médiahasználat mellett idén első alkalommal a mesterséges intelligenciával kapcsolatos attitűdöket és használati szokásokat is vizsgálta.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Praktikus tanácsok autósoknak, szülőknek és tömegközlekedéssel utazóknak

A nyári szünidő vége és a szeptemberi iskolakezdés gyökeresen megváltoztatja a közúti forgalom ritmusát.

A reggeli csúcsforgalomban jelentősen megnő az autók és a gyalogosok száma, miközben a szünetről visszatérő gyerekek figyelmetlenebbek a megszokottnál. A Hankook szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy tudatos autózással, felkészült közlekedéssel és a megfelelő felszereltséggel megelőzhetők a veszélyes helyzetek, legyen szó személyautóról vagy tömegközlekedésről.

Változó forgalom, lassabb tempó: erre figyeljünk autóval az iskolák környékén

A szeptemberi iskolakezdés első heteiben a megszokottnál is nagyobb türelemre és odafigyelésre van szükség. Az iskolák, óvodák és kijelölt gyalogos-átkelőhelyek környékén a gyerekek reakciói kiszámíthatatlanabbak lehetnek, hirtelen léphetnek le a járdáról vagy a parkoló autók közül. A Hankook szakértői hangsúlyozzák, hogy a sebesség 50 km/h-ról 30 km/h-ra történő csökkentése az iskolai zónákban a felére rövidítheti a reakció- és fékutat, ami egy váratlan helyzetben életmentő lehet.

A megnövekedett gyalogosforgalomban fontos a járművek, azon belül az abroncsok kifogástalan műszaki állapota. A kopott gumik nedves vagy vizes úton akár több méterrel is növelhetik a féktávolságot, ezért a barázdamélység és nyomás rendszeres ellenőrzése nemcsak a biztonság, de a pontos irányíthatóság alapfeltétele is. Emellett a kulturált és biztonságos megállásra is ügyelni kell: az iskola előtti kettős parkolás vagy a zebrák előtti megállás súlyosan takarja a kilátást mind a többi autós, mind a gyerekek elől, ezért a szülőknek csak a kijelölt parkolóhelyen javasolt kitenniük a diákokat.

Önállóan a suliba: tanácsok a tömegközlekedést használóknak

Sok gyermek szeptembertől kezd el önállóan iskolába járni. A szülők fontos feladata, hogy felkészítsék őket a tömegközlekedés során előforduló leggyakoribb veszélyforrásokra. A leggyakoribb veszélyforrás az, amikor a gyermek a megállóban az autóbusz előtt vagy mögött szeretne átkelni az úttesten. Fontos megtanítani, hogy várják meg, amíg a járat elindul, és csak utána keljenek át – az erre kijelölt helyen. A sűrű városi forgalom miatt hirtelen fékezések is előfordulhatnak, így lényeges szabály az is, hogy felszállás után a gyerekek azonnal foglaljanak helyet, vagy stabilan kapaszkodjanak meg.

Biztonságos utazás a városi buszokon is: prémium abroncsok a tömegközlekedésben

Kevesen tudják, de a tömegközlekedési eszközök biztonsága és menetstabilitása mögött is komoly technológia áll. A városi autóbuszok napi több ezer utast szállítanak, miközben a folyamatos megállások, indulások és a padkázások rendkívüli igénybevételt jelentenek a gumiabroncsok számára. Ezeknek a gyártása igazi kihívás, ahol a legmodernebb technológiák jelentik a megoldást. A Hankook által alkalmazott 3D fémnyomtatás lehetővé teszi komplex öntőformák gyártását, akár másodlagos megmunkálás nélkül is. Ez lerövidíti a gyártási időt, és fejlettebb futófelület-mintázatok kialakítására ad lehetőséget. Ez különösen fontos a városi buszokra szánt gumik esetében, amelyeknek ötvözniük kell a tartósságot, a tapadást és a hőelvezetést.

 

A Hankook kiemelt figyelmet fordít a tömegközlekedés biztonságára is: a kifejezetten városi autóbuszokra tervezett, megerősített oldalfalú és magas nedves-tapadású prémium buszabroncsok – mint például a Hankook SmartCity széria – számtalan hazai és európai flottában, például számos helyi buszjáraton is gondoskodnak a mindennapi utasbiztonságról.

„A buszokon hosszú távon nagy segítség lehet a Hidden Groove koncepciónk, amely egymás fölé elrendezett futófelületi rétegekre utal, önregeneráló lamellás szerkezettel. Ahogy a felső réteg kopik, egy második, mélyebb lamellás réteg kerül a felszínre, így a mintázat jelentősebb kopás után is látható marad. Ez segít a gumiabroncsnak abban, hogy hosszabb élettartam alatt is megőrizze a főbb teljesítményjellemzőit és alapvető funkcióit.”

– mondta el Kaliba Róbert, a Hankook tehergépjármű-abroncs termékvonal magyarországi értékesítési vezetője.

A prémium gumiabroncsok kiváló fékhatása és stabilitása hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek és felnőttek a kora őszi napokon is biztonságban érkezzenek meg az iskolába és a munkahelyre.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Ingyenes AI- és felhőképzést indít az AWS diákoknak

aws Student Rewards

Magyar egyetemisták és főiskolások is csatlakozhatnak az Amazon Web Services (AWS) új Student Rewards programjához.

A 18 év feletti hallgatók több mint 900, mesterséges intelligenciával és felhőtechnológiával foglalkozó online képzéshez férhetnek hozzá ingyenesen, valamint AWS-krediteket és a szakmai minősítő vizsga díját fedező utalványt is szerezhetnek. A teljes csomag értéke hallgatónként elérheti az 579 dollárt.

Az AWS az AI- és felhőszakemberek iránti növekvő munkaerőpiaci keresletre reagálva indította el a Student Rewards programot. A hallgatók egy éven keresztül több mint 900 kurzushoz, gyakorlati feladathoz, workshophoz és szakmai minősítő vizsgára felkészítő tananyaghoz férhetnek hozzá. A képzésekhez előzetes felhőtechnológiai tapasztalat nem szükséges.

A program a tanulást közösségi aktivitással is összekapcsolja. A résztvevők feladatok teljesítésével és a Builder Center közösségében végzett aktivitással jelvényeket gyűjthetnek. Hét jelvény után 10 dollár értékű AWS-kredit, 14 jelvénynél további 20 dollár, 21 jelvény megszerzése után pedig 100 dollár értékű voucher jár az AWS Certified Cloud Practitioner vizsgához.

„Azt szeretnénk, hogy a diákok valódi projekteket építhessenek, ne csak elmélettel foglalkozzanak.”

– emelte ki a program kapcsán Kim Majerus, az AWS globális oktatásért felelős alelnöke. Hozzátette, hogy az AWS Student Builder Groups hallgatói közösségei már több mint 60 ország egyetemein működnek. Magyar hallgatók meglévő csoporthoz csatlakozhatnak, vagy saját közösséget is létrehozhatnak egyetemükön.

A Student Rewards az AWS szélesebb oktatási programjának része, amelynek keretében a vállalat több mint 500 millió dollárt különített el hallgatók képzésének támogatására világszerte. A programhoz az AWS Builder Center felületén lehet csatlakozni, a hallgatói státuszt a SheerID rendszerén keresztül kell igazolni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss