Tippek

Becsengettek! Vezessünk óvatosan!

Magyarországon ugyan jelentősen javultak a gyerekekkel kapcsolatos közlekedésbiztonsági statisztikák az elmúlt években, azért az őszi időszakban továbbra is fokozott figyelemre és éberségre van szükség az utakon.

A statisztikák szerint a gyermekek leggyakrabban utasként szenvednek balesetet, és 14 éves korukra a veszélyeztetettségük kockázata jelentősen nő, ami az önálló közlekedéssel függ össze. A szeptemberi iskolakezdés miatt megnövekvő gyalogos és autós forgalom kihívást jelenthet a gépjárművezetők számára. Különösen nagy a balesetveszély lehet iskolák környékén, ahol a fiatalok hirtelen, akár takarásból léphetnek le az úttestre.

„Saját magunk és mások biztonsága alapvetően azon múlik, hogy figyelmesen és felelősségteljesen közlekedünk, kiemelt figyelmet fordítva az olyan területekre, ahol gyermekek is jelen vannak. A megfelelően karbantartott autó, különös tekintettel a kerekek és fékek állapotára, valamint néhány egyszerű, de fontos tanács betartása – mint a gyermekek biztonsági övének rendszeres ellenőrzése és a sebesség mérséklése az iskolák közelében – jelentősen hozzájárulhat a balesetek megelőzéséhez és a közlekedésbiztonság növeléséhez”

mondta el Roy Katalin, a Hankook kommunikációs vezetője.

Tippek a biztonságos közlekedéshez:

  1. Oktatás és példamutatás: Tanítsuk meg a gyerekeket a közlekedési szabályokra, például a zebra használatára, a jelzőlámpák figyelembevételére, és soha ne szaladjunk, vagy hajtsunk át piros jelzésnél.
  2. Láthatóság növelése: Biztosítsuk, hogy a gyermekek jól látható ruházatot viseljenek, különösen rossz látási viszonyok között. Fényvisszaverő elemek használata is ajánlott.
  3. Biztonsági előírások betartása: Mindig ellenőrizzük, hogy minden utas bekapcsolta a biztonsági övét, valamint azt, hogy a gyereküléseket megfelelően rögzítettük. A csomag és utastérben elhelyezett tárgyak biztonságos rögzítése is elengedhetetlen, hogy esetleges ütközés során ne okozzanak sérüléseket.
  4. Fokozott figyelem a váratlan helyzetekre: A gyerekek sokszor kiszámíthatatlanul mozognak, ezért mindig készüljünk fel az esetleges váratlan helyzetekre, különösen iskolák, gyalogátkelőhelyek és parkolók környékén.
  5. Sebesség csökkentése: Lassítsunk az iskolák és lakóövezetek közelében, mivel a csökkentett sebesség hosszabb reakcióidőt biztosít és jelentősen csökkenti a féktávolságot. A sebesség kritikus szerepet játszik az autó lassításában vagy megállításában; például 50 km/h sebességnél száraz úton a fékút akár 14 méter is lehet, míg 30 km/h-nál ez az érték 6 méterre csökkenhet.
  6. Gépjármű karbantartása: Rendszeresen ellenőrizzük autónk műszaki állapotát. Az abroncsok általános állapota, megfelelő tapadása és nyomása, a jól működő fékek, a lámpák működése, a jó minőségű ablaktörlő lapátok: mind-mind kulcsfontosságúak a biztonságos közlekedéshez.

A Hankook elkötelezetten támogatja a közlekedésbiztonságot, és minden autóst emlékeztet a járművek rendszeres karbantartásának fontosságára, különösen a gumiabroncsok állapotának rendszeres ellenőrzésére. A balesetek megelőzése érdekében autónk megfelelő műszaki állapota mellett azonban felkészültségre és tudatosságra is szükség van. Szeptembertől fokozottan ügyeljünk a megnövekedett gyalogosforgalomra az iskolák környékén!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Valami történik a Szabadság-szoborral – Figyeld az eget október 11-én!

Október második péntekén olyat láthatunk Budapesten, amire még nem volt példa: a város egyik, ha nem a legikonikusabb jelképe, a Szabadság-szobor életre kel a technológia segítségével.

Számos emblematikus épület és szobor alkotja Budapest látképét, mint az Országház, a Vajdahunyad vára vagy éppen a Budai Vár együttese. Az egyik ilyen jelentős látványosságot, a Gellért-hegyet ékesítő Szabadság-szobrot azonban július óta már csak lefedve, korlátok között láthatjuk. Most azonban a Yettel nagy dologra vállalkozik: október 11-én egy fergeteges drónshow keretében egy rövid időre kiszabadítja a Szabadság-szobrot a fogságából.

A főváros egyik legextrémebb drónshowja október 11-én 19:30-tól lesz látható. A megfigyelésre legalkalmasabb helyszín a Fővám tér, ahol zenei kísérettel lehet megtekinteni a különleges égi jelenséget.

További információ: https://www.facebook.com/events/564636142889360/?ref=newsfeed

Rossz idő esetén az eseményt október 13-án rendezik meg. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Mérgező vegyszerek már az alsóneműkben is?

Sokkoló eredményeket hozott a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje

A Tudatos Vásárlók Egyesülete egyedülálló nemzetközi együttműködésben végzett tesztje veszélyes, hormonkárosító biszfenol vegyületeket mutatott ki az alsóneműkben. Minden harmadik bugyi anyaga tartalmaz mérgező vegyszert és minden tizedik az egészségre rendkívül káros mértékben. Az egyesület a biszfenolok teljes betiltásáért dolgozik, mivel az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a káros vegyi anyagok nem elhanyagolható mennyiségben vannak jelen a hétköznapi termékekben.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete uniós szinten szeretné elérni, hogy a fogyasztási cikkekbe ne kerülhessenek mérgező anyagok. Az egyesület vezeti a ToxFree Life for All elnevezésű nemzetközi projektet, mely az egészségkárosító anyagok kockázatait csökkentené. Ilyen mérgező anyagok a biszfenolok.

A biszfenol vegyületcsalád az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott vegyszer a világon. Leggyakrabban polikarbonát műanyagok és gyanták összetevőiként használják, de adalékanyagként is alkalmazzák, például színtartósítóként a textíliákban, ruhákban, alsóneműkben. A biszfenol A-ról számos kutatás bizonyította, hogy már egész alacsony dózisban is felboríthatja a hormonrendszer működését, károsíthatja mind a női, mind a férfi termékenységet. A hormonrendszeren keresztül befolyásolhatja a növekedést, a sejtregenerálódást, a magzati fejlődést, az energiaszintet, és olyan hormonális zavarokért felelős, mint a korai serdülés, az elhízás, emellett a fejlődő idegrendszerre is kockázatot jelent.

Az új típusú biszfenolok ugyanolyan veszélyesek

A biszfenolok kioldódása a műanyag edényekből, konyhai eszközökből, kulacsokból egyre inkább közismert a tudatos fogyasztók és a laikusok körében is. A biszfenol A-t (BPA) például már betiltották a nyugtákhoz használt hőpapírokban és a cumisüvegekben.

„A tiltás miatt a gyártók egyre növekvő mennyiségben új vegyi anyagokkal, egyéb típusú biszfenolokkal váltják ki a BPA-t, amelyek hasonlóan kockázatosak lehetnek az egészségre. Ilyen többek között a biszfenol S és a biszfenol F, amelyekre jelenleg nincsen tiltás, pedig ezekről is bebizonyosodott, hogy hormonkárosító hatásúak”

– mondja Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének vegyész szakembere.

Amellett, hogy a biszfenolokat leggyakrabban polimerek és gyanták összetevőjeként használják, adalékanyagként, méghozzá színrögzítőként alkalmazzák őket a textíliákban is. Világszerte a műszálas poliamid textilek 80%-a színtartósító kezelést kap és ugyanígy vegyi segédanyagokat használnak például a spandexhez és az elasztánhoz is. Ezek a színtartósító keverékek tartalmaznak biszfenol S-t és biszfenol F-et, melyek a termékekben maradványként elkerülhetetlenül jelen vannak.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezért a biszfenol tartalom felmérésére vállalkozott alsóneműkben.

“Nagyon fontos, hogy legyenek friss és megbízható teszteredményeink az olyan termékek biszfenol tartalmáról, amelyekkel egész nap érintkezik a bőrünk, emiatt könnyen átkerülhetnek a szervezetünkbe a káros anyagok, és amelyekre jelenleg nem vonatkozik a biszfenol tartalom korlátozása”

– magyarázza a szakember.

“A választás azért esett az alsóneműkre, mert azt mindenki használja, ráadásul elég érzékeny és fontos felületen érintkezik a bőrünkkel, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy mi van az anyagában”

– meséli Dénes Júlia.

A tesztet egy akkreditált nemzetközi laboratóriumban végezték. Cél volt, hogy a termékeket a fogyasztók minél nagyobb csoportja számára teszteljék. Az egyedülálló nemzetközi összefogásban összesen 166-féle alsóneműt teszteltek, ezekből valamivel több mint 100 könnyen elérhető és kapható Magyarországon, de a többi is az a szomszédos országokban.

Sokkoló eredmények

Egy EU-s tanulmány 2020-ban azt állapította meg, hogy a textilekből származó biszfenol A-nak való kitettség jóval alacsonyabb, mint az étrendből származó mennyiség, és elhanyagolható hatású az akkor érvényben lévő egészségügyi határértékhez képest.

A ruhaneműkre egyelőre nem vonatkozik biszfenol tartalom korlátozás, a Tudatos Vásárlók Egyesülete viszont a friss eredmények alapján ezekre is kiterjesztené a szabályozást. Emellett már tanulmányok bizonyítják, hogy a biszfenol a ruházatból az izzadságba beoldódik, és nem fér kétség a bőrön keresztüli felszívódás lehetőségéhez sem.

A tesztelt alsóneműk egyharmada (30%), azaz minden harmadik bugyi tartalmazott biszfenolokat (BPA, BPS, BPF). Az összes minta 10%-a mutatott az emberi egészség védelmére meghatározott maximális mennyiséget bőven meghaladó biszfenol tartalmat, átlagosan 11 mg/kg biszfenolt (A maximális mennyiség 0,8 mg/kg!). A legmagasabb biszfenol koncentráció egyetlen mintában 301 mg/kg volt – ami a termék súlyának 0,03%-a!

A nőknek szánt termékek 17%-a nagy mennyiségű biszfenolt tartalmazott. Ezek az alsóneműk túlnyomórészt szintetikus anyagból készültek.

„Bár nők számára is kaphatók pamut termékek, a piackutatásunk szerint a női bugyik általában nagyobb része szintetikus anyagból készül. Ez nagyobb kockázatot jelent a biszfenolnak való kitettség szempontjából”

– mondja Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének vegyész szakembere.

A teszteredmények részletes bemutatása, a pontos anyagtípusok, a lány-, fiú-, női és férfi alsóneműk eredményeinek ismertetése itt olvasható.

Kerüljük a műszálat, válasszuk a pamutot!

A teszteredmények szerint a műszálas alsóneműk növelik a biszfenolnak való kitettség kockázatát. Érdekesség, hogy a gyártó vagy a vásárlás helye, illetve a szín nem számít. Ha üzletben vagy online vásárolunk, ugyanúgy van esély a mérgező biszfenolokkal találkozni: ismert márkák termékeiben is előfordulnak, de van olyan kínai üzletből származó termék, amiben viszont nem találtak. A tesztadatok alapján tehát megállapítható, hogy a származás nem, csak az anyagösszetétel számít, és a magas pamuttartalmú termékek nagyobb valószínűséggel nem tartalmaznak biszfenolokat.

Civilek a gyártók ellen – a ToxFree Life együttműködés

A ToxFree Life for All projektben magyarországi, szlovéniai, csehországi és osztrák fogyasztói szervezetek dolgoznak azon, csökkenjen a fogyasztók káros vegyi anyag kitettsége. Az öt partnerszervezet közösen tesztel, egyeztet döntéshozókkal, kampányokat indít és a fogyasztókat segítő oktatási programokat hoz létre. Az együttműködést a Tudatos Vásárlók Egyesülete kezdeményezte és vezeti.

Egy új vegyi anyag bevezetése a piacra akár 6 hónap alatt is megtörténhet. Ezzel szemben, ha ezek az anyagok károsnak bizonyulnak, betiltásuk átlagosan 20 évig tart. Ez az egyensúlytalanság az ipari innováció sebessége és a fogyasztóvédelem között fenntarthatatlan, és sürgősen foglalkozni kell vele. Elengedhetetlen, hogy a vegyi anyagok szabályozása felgyorsuljon és szigorodjon a fogyasztási cikkek teljes spektrumában.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb

Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik.

Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal –  tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.

🍇 Borban az igazság  – Akár ellátogatsz egy eseményre, kirándulsz, vagy épp otthon ebédelsz vagy vacsorázol, egy jó bor kiváló választás lehet. A Vivino segítségével nem kell sommelier-nek lenned ahhoz, hogy tudd, mit kell választanod: hatalmas adatbázisa van, ráadásul címke alapján is rengeteg információt elárul egy-egy üvegről.

🍂 Kezdődhet az őszi turné – Ha nem tudod, hogy merre indulnál, akkor kiváló társ lehet a magyar fejlesztésű Bortúra. Az app megjeleníti a legjobb borprogramokat, és nemcsak tájékozódni lehet rajta, hanem foglalni is eseményeket. Ehhez például tökéletesen passzol a HONOR Magic V3, ugyanis hosszú akkumulátor üzemideje remek arra, hogy ne merüljön le még akkor sem, ha igazi borturistaként járod az országot, programról programra.

🍷 A jó házigazdákra – Lehet, hogy másokat hívnál magadhoz, hogy megkóstolják borgyűjteményedet. Ilyenkor a CellarTracker a kiváló partner, amivel egyrészt katalogizálhatod az évek során összeszedett palackjaidat, másrészt értékeléseket olvashatsz róluk, hogy vendégeidet ízléseiknek megfelelően kínálhasd.

📷 Örökítsd meg az emlékeket – Függetlenül attól, hogy hova látogatsz vagy hol fogyasztasz bort, érdemes megörökíteni emlékeidet. A HONOR Magic V3 ebben is a segítségedre lesz, ugyanis számos olyan funkcióval bír, amik megkönnyítik a fényképezést. 50MP-es kamerája bámulatos képeket készít, míg az AI segít abban, hogy mozgás közben is tisztán rögzíthess.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss