Tippek
A csendes gyilkos nem alszik télen sem: minden, amit a szén-monoxid-érzékelőről tudni kell
A fűtési szezon beköszöntével ismét előtérbe kerül a szén-monoxid-mérgezés veszélye.
Bár a legtöbben tisztában vannak a kockázattal, a tragédiák jelentős része mégis elkerülhető lenne egy kis odafigyeléssel és egy megbízható érzékelővel. A probléma ugyanis gyakran nem a készülék hiánya, hanem annak nem megfelelő típusa vagy rossz elhelyezése. A MediaMarkt szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat.
Sokan nem elég elővigyázatosak, pedig a szén-monoxid (CO) veszélye bárhol felütheti a fejét, ahol nyílt lánggal működő tüzelőberendezés van. Ez a gáz azért különösen veszélyes, mert színtelen és szagtalan, így az emberi érzékszervek számára teljesen észrevehetetlen. Belélegezve megakadályozza a vér oxigénszállítását, a mérgezés tünetei – fejfájás, szédülés, hányinger – pedig könnyen összetéveszthetők egy kezdődő betegséggel. Mire a helyzet komolyra fordul, gyakran már késő.
Nem csak a régi kazánok jelentenek veszélyt
Téves az a hiedelem, hogy a szén-monoxid-mérgezés csak a régi, elavult fűtési rendszerekkel rendelkező otthonokban jelenthet problémát. A veszélyforrás minden olyan berendezés lehet, amely nyílt lánggal működik és a helyiség levegőjét használja az égéshez – legyen az kandalló, gázkonvektor, cserépkályha vagy akár egy átfolyós vízmelegítő.
Ironikus módon a modern, jól szigetelő nyílászárók beépítése akár növelheti is a kockázatot. Míg a régi ablakok résein keresztül folyamatos volt a légcsere, a mai, tökéletesen záródó rendszerek megakadályozzák a friss levegő beáramlását. Ha nincs biztosítva a megfelelő levegő-utánpótlás, a tüzelőberendezés elhasználja a helyiség oxigénjét, az égés tökéletlenné válik, és a kéményen át távozó füstgáz visszaáramolhat a lakótérbe, magával hozva a halálos szén-monoxidot.
Az érzékelő életet ment, de nem mindegy, milyen és hol van
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság statisztikái szerint a balesetek jelentős részében volt ugyan érzékelő a háztartásban, de az vagy nem a megfelelő helyre volt telepítve, vagy nem bevizsgált, megbízható készülék volt.
„A legfontosabb, hogy csak megbízható forrásból származó, a hazai hatóságok által bevizsgált és tanúsított szén-monoxid-érzékelőt vásároljunk” – hívja fel a figyelmet a MediaMarkt szakértője. – „Ezek a készülékek szerepelnek a katasztrófavédelem úgynevezett pozitív listáján, ami garantálja, hogy megfelelnek a szigorú biztonsági előírásoknak. Nálunk kizárólag ilyen, bevizsgált modellek kaphatók, az egyszerűbb, alacsonyabb árú daraboktól a digitális kijelzővel ellátott, okosotthon-rendszerbe is integrálható készülékekig, így mindenki megtalálhatja az otthonába és pénztárcájához illő megoldást.”
A szabványoknak megfelelő érzékelők már alacsony, az egészségre még nem káros CO-koncentrációnál is jeleznek, így bőven van idő a szellőztetésre és a helyiség elhagyására. A beépített tesztgombbal pedig havonta ellenőrizni kell a készülék működőképességét.
Hová tegyük, és hová ne? Az elhelyezés aranyszabályai
A legjobb érzékelő sem ér semmit, ha rossz helyre tesszük. A leggyakoribb hibák elkerüléséhez az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni:
Ahová ajánlott telepíteni:
- A veszélyforrás közelébe: a helyiségbe, ahol a kazán, kályha vagy kandalló található, a berendezéstől 1-3 méter távolságra, a falon, nagyjából 1,5 méteres magasságban érdemes elhelyezni. Mivel a meleg levegővel a CO is felfelé száll, a fal felső harmada az ideális.
- A hálószobába: a legtöbb mérgezés éjszaka, alvás közben történik. Ha a hálószoba távol van a kazántól, ide is érdemes egy érzékelőt tenni, méghozzá „légzési magasságban”, például az ággyal megegyező szinten.
Ahová soha ne tegyük:
- Zárt térbe: ne tegyük szekrénybe, fiókba, vagy bútorok, függöny mögé.
- Közvetlenül a tűzhely fölé: a főzés közben keletkező pára és gőzök feleslegesen riaszthatnak és károsíthatják az érzékelőt.
- Huzatos helyre: ne szereljük ablak, ajtó vagy ventilátor közvetlen közelébe, mert a légáramlat „elfújhatja” a szén-monoxidot az érzékelő elől.
- Fürdőszobába, párás helyiségbe: a magas páratartalom tönkreteheti a készüléket.
Egy szén-monoxid-érzékelő beszerzése ma már nem luxus, hanem a felelős gondoskodás része. Egy kis odafigyeléssel, a fűtési rendszerek rendszeres karbantartásával és egy megfelelően elhelyezett, megbízható vészjelzővel a legtöbb tragédia megelőzhető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Mikor hívhat a főnök munkaidőn kívül?
A munkaidőn kívüli kommunikáció a cég és a dolgozó között mindenhol a legkényesebb kérdések közé tartozik. A vállalati kultúrák különböznek, és bár van minderre egyértelmű szabályozás, széles a „szürke zóna” is. A szakértő szerint egy bizonyos szervezeti méret felett az a legjobb, ha a kommunikáció – és különösen minden, konfliktusra okot adó eset – szabályozott és naplózható.
A munkaidőn túli elérés sok szervezetnél neuralgikus pont. Ahol az ügyeleti, készenléti rendszer a mindennapok természetes része, ott ez nem okoz problémát, mint ahogy üzemzavar, informatikai incidens, munkabiztonsági kockázat vagy rendkívüli időjárás esetén is ritkán háborodik fel a dolgozó, ha a munkahelyéről hívják. Ugyanakkor, ha az alkalmazottak azt érzik, hogy a cég vagy bizonyos tagjai természetesnek veszik, hogy munkaidőn túl is rendelkezésre kell állnia, és rendszeresen visszaélnek a helyzettel, az könnyen konfliktusforrássá válik. A jelenség ritkán tömeges egy-egy vállalaton belül, de összességében széles rétegeket érint.
„Nemzetközi adatok alapján a munkaidőn kívüli megkeresés sok helyen mindennapos jelenség. A Eurofound 2023-ban közzétett, négy európai országra kiterjedő felmérésében a válaszadók több mint 80 százaléka jelezte, hogy egy tipikus héten munkaidőn túl is kap munkatémájú üzenetet, és a többség – majdnem tízből kilenc fő – legalább időnként reagál is ezekre”
‒ mutatott rá a problémára Czinger Erik, a céges okoskommunikációs hálózatokat működtető Munipolis hazai vezetője. Bár ahogy távolodunk a Covid időszakától, úgy ezek a gondok is enyhülni látszanak, nyilván nem szűntek meg. A Microsoft 365-ös telemetriai adatokra épülő Work Trend Index elemzése pedig azt mutatja, hogy a hétvégén aktív dolgozók közel ötöde már délig megnézi az e-mailjeit szombaton és vasárnap, és 5 százalék felett van azok aránya, akik vasárnap este is visszatérnek a levelezéshez.
Mindennek látszólag ellentmond, hogy egy másik felmérés szerint cégek alig 10%-a tudja valós időben, tömegesen elérni a dolgozóit munkaidő után, de ez a szám munkaidőben is csak 16%. A megfejtés ott van, hogy a folyamatos jelenlét terhe elsősorban az irodai munkaköröket érinti, míg a nehezen elérhető munkatársak jellemzően azok, akiknek külső helyszínen vagy távoli telephelyeken, kizárólag a terepen végezhető feladatuk van.
A szakember rámutatott, hogy a magyar munkajog egyébként egyértelműen szabályoz: a munkavállaló a napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezhető ügyelet vagy készenlét formájában, de a hosszabb időtartamú rendelkezésre állást kifejezetten indokolt esetekhez köti. Az ügyelet időtartama legfeljebb 24 óra lehet, a készenlét havi maximuma 168 óra, és az ilyen beosztást főszabály szerint legalább egy héttel korábban, egy hónapra előre közölni kell. Amennyiben ez így is működik, nem is szokott gondot jelenteni. A majdnem mindenkire kiterjedő, informális készenlét, a „főnök bármikor hívhat” állapot viszont könnyen vitát vagy frusztrációt okoz. Mindez nem magyar jelenség, az Európai Bizottság 2025. július 25-én második szakaszba léptette a távmunka és a lekapcsolódáshoz való jog kérdésében indított egyeztetést.
„Ha néhány tucatnál több munkavállalóról van szó, tapasztalataink szerint a megoldás a teljes dolgozói állományra kiterjedő, belső kommunikációs szabályozás. Kit, mikor, milyen indokkal szabad, lehet vagy kell értesíteni munkaidőben, vagy azon túl. Minden, de legalább minden munkaidőn túli kommunikációt érdemes naplózni a későbbi viták elkerülésére. Célszerű ügyeleti vagy vészhelyzeti csoportokat kijelölni bizonyos témákban és érdemes előre meghatározni a kapcsolatfelvétel módját”
‒ tette hozzá Czinger Erik.
Mindez manuálisan alig kezelhető, de egy jól paraméterezett belső kommunikációs rendszerrel teljesen természetes és automatikus lehet. A cél az, hogy a megfelelő – és csak a megfelelő – kollégák mindenképp és igazolhatóan megkapják az információkat, miközben megmarad a pihenőidő tisztelete, és senki nem érzi úgy, hogy a munkáltató kéretlenül beszivárog a magánéletébe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Indul a nevezés a 2026. évi Siemens Media Award sajtódíjra
Mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban vagy beszélgetőtársként, biohulladék-újrahasznosítás és duplázó magyar nyertes, aki a régiós fődíjat is hazavitte – ilyen is volt a tavalyi Siemens Media Award.
Most újból megnyílik a nevezés a több éve futó versenyre, és ismét lehetőséget kapnak a technológiai témákban kiemelkedőt alkotó újságírók és tartalomkészítők, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat.
A „Célszerű technológia” címmel kiírt pályázatra most is olyan médiaanyagokkal lehet nevezni, amelyek rámutatnak, hogyan segíti a technológia a fenntarthatóságot, vagy a gazdaság, illetve a társadalom fejlődését. A nemzetközi vállalat éves sajtódíját idén már 11 országában osztják ki: Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia hirdet versenyt.
A díjra 2025. március 1. és 2026. február 28. között publikált médiatartalmakkal lehet jelentkezni, formátumtól, hossztól függetlenül, és a témát tekintve sincsen további megkötés.
„Évről évre egyre izgalmasabb technológiai innovációk alakítják a mindennapjainkat, és a tavaly nevezett tartalmak szinte mind legalább érintették a mesterséges intelligencia hozta újításokat. Kíváncsiak vagyunk, idén mi bizonyul majd a leginkább meghatározó témakörnek, és várunk minden pályázatot, a nyomtatott és online hírportálok szerzőitől, a rádiós vagy televíziós újságíróktól, podcast-készítőktől, valamint a bloggerektől, YouTuberektől és más tartalomkészítőktől egyaránt”
– mondta el Arató Márk, a Siemens Zrt. kommunikációs vezetője.
A hazai pályázatok értékelését független szakmai zsűri végzi. A zsűri tagjai között szerepel a többszörösen díjazott Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu tulajdonosa és főszerkesztője, valamint a szintén több újságírói elismeréssel rendelkező Vass Enikő kommunikációs szakember. A testület munkáját ezúttal új tagként Szigeti Péter médiaszakember is erősíti, aki kiterjedt újságírói, főszerkesztői, tartalomfejlesztési és innovációs vezetői tapasztalattal rendelkezik.
A legjobb háromba beválasztott tartalmak szerzői VIP élményutalványokat nyernek. A kiemelkedő hazai pályázatok egyúttal továbbjutnak a régiós versenyre is, amelyen a többi ország legjobb pályamunkáival méri össze őket a nemzetközi zsűri.
A régió legjobb öt jelentkezője meghívást kap a díjátadóra, amelynek idén először Budapest ad otthont. Itt hirdetik ki a győztes pályamunka benyújtóját, aki kétfős utazást nyer a Salzburgi Ünnepi Játékokra.
A nevezéseket 2026. március 16-ig a mediapalyazat.hu@siemens.com e-mail címre várja a hazai zsűri.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Garantálni kell a következő években felépülő új lakások biztonságát
Már 2026-ban elindulhat 20-25 ezer új lakás építése Magyarországon. Az új fejlesztések során a majdani lakók, a magas minőség és komfort mellett biztonságot is elvárnak.
A SMARTme Building Technologies Kft. szakértője szerint, ez pedig a beléptető- és kamerarendszer integrációjával, riasztó- és behatolásjelző telepítésével, a tűzjelző rendszerekkel és a garázsszinti és lépcsőházi füst- és hőelvezető rendszerek kiépítésével garantálható.
Öt év alatt akár 65 ezer új lakás is megépülhet
A 2026. január közepén rendezett Otthon Start Expo eseményen elhangzott, hogy az Otthon Start program már több mint 50 000 hiteligénylést generált. A rendeleteknek köszönhetően azok a lakásépítési projektek, amelyek legalább 250 lakóegységet tartalmaznak, és a lakások 75 százaléka megfelel az Otthon Start feltételeinek, gyorsabb engedélyezéssel valósulhatnak meg. Jelenleg 71 ilyen fejlesztési terv érkezett, ami összesen mintegy 65 ezer lakást jelent. Eddig 14 projektet hagytak jóvá, a további projektek vizsgálata folyamatban van.
A komfort mellett a biztonság is fókuszban
A következő évek során piacra kerülő több tízezer lakás komfortja és magas felszereltsége egyértelmű követelmény a majdani vevők részéről. A modern társasházak lakói azonban, ezek mellett ma már érzékelhető biztonságot, valamint jól működő és hatékony biztonságtechnikai rendszereket is elvárnak környezetüktől.
„A társasházi biztonság ma már nem csupán kapucsengőn és lakáskulcson múlik, tehát a jövő társasházai, már nemcsak energiahatékonyak és „okosak” lesznek, hanem átfogó, digitális biztonsági infrastruktúrával is rendelkeznek majd”
– véli Móró Tibor, a SMARTme Building Technologies Kft. ügyvezető igazgatója.
Hatékony megoldás az intelligens beléptetőrendszer és a kameraintegráció
Egy társasház esetében is elvárható a teljes biztonság, ennek érdekében pedig, a nagyléptékű műszaki-ipari tapasztalatok, a lakóközösségek szolgálatába állhatnak, hiszen az új generációs beléptető- és kamerarendszerek a társasházak biztonságának komplex, intelligens megközelítését is kínálják. Segítségükkel garantálható, hogy csak azok juthassanak be adott területre, akik jogosultak rá. Egy intelligens beléptetőrendszer a társasházak számára kulcsnélküli kényelmet, távoli kezelést és megnövelt biztonságot kínál, amelyre különféle technológiák is alkalmazhatók. Az ilyen rendszerek könnyebbé teszik a szolgáltatók (pl. postás, takarító) számára a hozzáférést és a közös képviselő távolról is kezelheti a jogosultságokat. A beléptetőrendszerek mellé, ma már célszerű és nagyon ajánlott videófelügyeletet is biztosítani. Az egyedi lakásrisztókon kívül, talán ez az egyik legfontosabb épületbiztonsági eszköz, amely könnyen beilleszthető, egy szélesebb épületbiztonsági rendszerbe is. Ezeket az integrált rendszereket, a költséghatékonyság és a skálázhatóság jellemzi, hiszen más-más megoldást kíván egy kisebb társasház és a több lépcsőházas lakópark is.
Felügyelt lakásriasztó rendszerek
A felügyelt riasztórendszerek, az egyik első „védvonal”, illetve megoldás, az épületbiztonság terén. A felügyelt riasztórendszereket, a biztonsági cégek, akár távolról is kezelhetik és a nap 24 órájában megfigyelhetik a társasház közösségi tereit. A riasztások több kiváltó októl is függhetnek, ideértve a bejárati ajtók, ablakok kinyitását, rongálását, károsodását vagy egy illetéktelen belépést.
Előtérben a személyvédelem
A biztonság fogalma egy társasházban, nem csupán a szó szoros értelemben vett vagyon védelmét jelenti, hiszen a teljes társasházi biztonság, talán legfontosabb része a lakók személyének védelme is. Ebbe a speciális kategóriába tartozik a tűzvédelem, amely mind az emberek, mind az értékek biztonságát szolgálja. A tűzjelző rendszer, a modern társasház alapvető eleme. Ha a házban teremgarázs is található, a tűzjelző telepítése nem csupán ajánlott, hanem kötelező a szabályozások szerint. Még a kisebb társasházaknál is erősen javasolt a tűzjelző telepítése, hiszen a rendszer képes időben jelezni a keletkező tüzet, csökkentve a károkat és a veszélyt a lakókra nézve.
A tűzvédelem egy speciális ága pedig, a hő- és füstelvezetés, amely a keletkező füst- és hő, gyors elvezetésére szolgál, így biztosítva a menekülési útvonalak szabadon tartását és a tűzoltók zavartalan munkáját.
A tűzesetek tragédiái is elkerülhetők
Az épület biztonsága érdekében, a hő- és füstelvezetéssel, épp olyan komolyan kell számolni, mint bármely más kulcsfontosságú elemmel az építkezés során. Olyan építészeti és/vagy gépészeti kialakításokra van szükség, amely hatékonyan képes egy tűz esetén, a keletkező füstöt és hőt elvezetni az épületből, ezzel elősegítve az épületben tartózkodók menekülését (biztosítva a menekülési útvonalak szabad használatát, illetve a füstszegény vagy füstmentes légterek biztosítását), illetve segíteni tűzoltó beavatkozóállomány munkáját.
„Jól látható, hogy egy modern társasházban a lakók biztonságérzete legalább olyan fontos, mint az épület műszaki vagy esztétikai minősége. Az integrált rendszerek lehetővé teszik, hogy a beléptetés, a kamerafelügyelet, a riasztórendszer, tűzjelzőrendszer és a hő- és füstelvezetés egy egységként működjön. Mindezeknek megfelelően célunk, hogy a társasházi biztonságot ne különálló eszközök, hanem összekapcsolt, intelligens technológiai ökoszisztémák egységeként határozzuk meg.”
– tette hozzá Móró Tibor.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Tesla új Supercharger állomást nyit Szegeden
-
Ipar2 hét ago
Űrtechnológia forradalmasíthatja az építkezések nyomonkövetését – ismét az ESA-val dolgozik együtt a Paulinyi & Partners
-
Szórakozás2 hét ago
A jövő mérnökei csapnak össze a 2026. február 14-i RobonAUT versenyen
-
Tippek2 hét ago
Garantálni kell a következő években felépülő új lakások biztonságát
-
Szórakozás2 hét ago
Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a párok legkedveltebb úti célja Valentin-napon
-
Ipar2 hét ago
AI vezérli a horvát Telekom adatközpontjának hűtését
-
Gazdaság2 hét ago
Miért érezzük úgy, hogy egész nap dolgoztunk, mégsem haladtunk?
-
Gazdaság2 hét ago
„Cápát fogtak” a Széchenyi István Egyetem hallgatói






