Connect with us

Zöld

Ezért érdemes elektromos autóra váltaniuk a cégeknek

Ezért érdemes elektromos autóra váltaniuk a cégeknek

Vitathatatlan, hogy az elektromos autók ma már egyre népszerűbbek, többek között a szigorodó emissziós szabályozásoknak és az ösztönző kormányzati rendelkezéseknek köszönhetően.

Habár világszerte még mindig csak a járműállomány 1 százalékát teszik ki, növekedési tendenciájukat jól mutatja, hogy az ING becslése szerint 2035-re az európai autópiac teljesen elektromos lesz. Miközben a forgalomban lévő autók több, mint fele vállalati, a villanyautók jelenleg főként magántulajdonban vannak. A flottakezeléssel foglalkozó LeasePlan most tippeket ad a cégeknek ahhoz, hogy miért és hogyan érdemes áttérniük az e-autókra.

A hazai céges flottákban egyelőre a dízeles kocsik iránt tapasztalható a legnagyobb érdeklődés, de az elmúlt évek fenntarthatósági törekvéseinek és technológiai fejlesztéseinek köszönhetően vállalati szinten is felerősödött a környezettudatosabb autóválasztás. A döntéshozatalt a folyamatosan bővülő elektromosautómodell-választék is támogatja, hiszen a középkategóriás gyártók mellett már az olyan luxusmárkák is beemelték kínálatukba a villany verziókat, mint például a Jaguar, amelynek I-PACE nevű, tisztán elektromos SUV-ját idén az év autójának választották.

A céges autók esetében ugyanakkor számos különféle szempont befolyásolja a flotta összetételét és az elektromos járművekre való átállást, például a munkavállalók száma, a rendelkezésre álló büdzsé, a megtett távolságok vagy az innovációra való hajlandóság. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatótávok növekedésével egyre nagyobb az érdeklődés a vállalati szegmensben. Jelenleg főként azok a szervezetek nyitottak az e-autókra, amelyek egyébként is törekednek az ökológiai lábnyom csökkentésére.

Az elektromos autók vonzereje

  • Környezetvédelem: az elektromos járművek nem bocsájtanak ki kipufogógázt, így a teljes életciklusukat tekintve 30-70 százalékkal kevesebb szén-dioxidot termelnek, mint a hagyományos meghajtású autók.
  • Alacsony javítási és fenntartási költség: az e-autók ugyan egyelőre még magasabb árkategóriában érhetők el, mint dízeles vagy benzines társaik, a vásárlásnál azonban érdemes hosszabb távon gondolkodni, mivel a fenntartásuk egyre kedvezőbb. A villanyautók jellemzően kevesebb alkatrészből állnak, így a meghibásodás lehetősége is alacsonyabb. Az üzemanyag-költségek szempontjából pedig garantáltan sokat spórolhatunk.
  • Adókedvezmények, díjmentesség: Európában egyedülálló módon Magyarországon nem kell gépjármű-, cégautó-, súly- és regisztrációs adót, illetve vagyonszerzési és átírási illetéket fizetniük az elektromosautó-tulajdonosoknak, ami évente több tízezer forintos megtakarítást jelent. Továbbá Budapest egész területén ingyenes a parkolás, és ezt az engedményt egyre több vidéki önkormányzat is kezdi bevezetni.
  • Csökkenő TCO: habár az elektromos autók beszerzési ára sok esetben magasabb a belső égésű motorúakénál, a teljes futamidőre jutó összköltség (TCO) szemszögéből nézve kisebb az eltérés a két típus között, sőt, egyes piacokon a mérleg az előbbi felé billen el. Norvégiában például szinte az összes villanyautónak alacsonyabb a TCO-ja, mint a hagyományos kocsiknak.
  • Különleges vezetési élmény: az e-autókban nincs sebességváltó, a féket pedig elég csak ritkán használni, mivel a gázpedál felengedésével fékez a jármű. Emellett az azonnali gyorsulás és a teljesen zajtalan működés magabiztosabbá és nyugodttá teszik a vezetést.

Város vs. országút

Rövidebb utazások során az elektromos járművek abszolút verhetetlenek, így azok, akik leginkább csak városi közlekedésre keresnek költséghatékony és környezetbarát megoldást, már most lecserélhetik autójukat egy zöldebbre. A népszerűbb modellek, mint például a Nissan Leaf vagy a BMW i3 átlagosan 230-270 kilométert képesek megtenni egyetlen feltöltéssel, így akár a Budapest-Bécs táv is egyben levezethető velük. Ennél nagyobb távolságok esetében azonban javasolt előre megtervezni, hogy útközben hol tudjuk feltölteni elektromos autónkat, amiben számos mobilapplikáció a segítségünkre lehet, Emellett megoldást jelenthet az irodai töltőállomás kialakítása, amely kezdetben nagyobb költséggel jár, ám ezáltal a napközbeni holt időket hatékonyan kihasználva tölthetők a járművek.

A hatótávolság korlátozottságából fakadó kényelmetlenségek áthidalására is van megoldás: a plug-in hibrid autók (PHEV) villamos energiával és hagyományos üzemanyaggal is képesek a megszokott teljesítmény mellett haladni. Ám fontos szem előtt tartani, hogy a hibridek átlagos hatótávolsága összességében ugyan több, de elektromos módban csupán 45 km vagy még annál is kevesebb, ami növeli az üzemanyag-költségeket és korlátozza a villamos módban történő vezetést.

Tippek a váltáshoz

A vállalatoknak az elektromosautó-beszerzések előtt számos szempontot kell figyelembe venniük, például a költségeket, az alkalmazottak igényeit vagy a cég működési folyamatait. Így, ha cégvezetőként vagy flottamenedzserként erre adjuk a fejünket, érdemes megfogadni néhány tippet. A LeasePlan szakértői az alábbi kezdeti lépéseket javasolják a cégek számára az elektromos autókra történő átálláshoz.

  1. Kezdjük a kulcsos autók lecserélésével

A zöldítést kezdjük azzal, hogy a közösen használt kulcsos autókat elektromosra cseréljük, és megfelelő töltőket telepítünk a munkahelyre. Így több munkatárs is elkezdhet barátkozni az e-kocsik vezetésével, ami megkönnyíti a hosszú távú átállást. Ha az üzletkötők keveset utaznak vidékre, érdemes minél több erre nyitott kolléga autóját elektromosra cserélni, akik hiteles tapasztalataikkal segíthetik a zöld kocsik elterjedését a szervezeten belül.

  1. Hagyjuk meg a választás jogát

Az elektromos autók használatát szabadon választható opcióként építsük be a cégautó-szabályzatba, hiszen így senki sem fogja kényszerként megélni a váltást. Azok a kollégák, akik a kezdeményezés élére állnak és ilyen kocsit választanak, tudatos döntést hoznak, így a többi kollégát is ösztönözhetik az e-autó használatra.

  1. Mutassunk példát a felsővezetőkkel

Számos olyan vonzó elektromos modell létezik, amely a felsővezetők igényeit is maradéktalanul kielégíti, ezért bátran biztosítsunk nekik zöld autót. Így hangsúlyozhatjuk a környezetbarát közlekedés fontosságát és lehetőségeit, a példamutatás pedig hatékony módszer a szélesebb körű bevezetésre.

A Műszaki Magazinon további érdekes híreket olvashat az elektromos autók jelenéről és jövőjéről, pl. 2040-re mát több elektromos autót tervezek üzembe helyezni, mint hagyományos járművet

Zöld

Önkéntes Vízadás: 400 000 liter vizet kaptak Budapest fái

vízadás

Valódi összefogást hozott az idei nyár Budapesten: a 10 millió Fa, Budapest Városháza, a BKM FŐKERT és a Beeco térképes applikáció 3000 embert mozgatott meg, hogy a hőségben oltsák a város fiatal faállományának szomját. Az applikáció adatai szerint a III., VII., VIII., IX., XI., XII. és XIII. kerületben élő civilek voltak a legaktívabbak Budapesten, vidéken pedig Gödöllőn és Szolnokon volt a leglelkesebb a lakosság.

Szeptember 21-én vasárnap, az idei utolsó Locsolakomával végállomásához érkezett az Önkéntes Vízadás programsorozat. A 10 millió Fa szervezésében megvalósuló megszokott programokon túl, ez alkalommal csatlakozott Geszti Péter is, és a záróünnepség apropóján egy igazi zöld civil dzsemborit hoztunk össze: velünk tartott a Jane Goodall Intézet, és a Humusz Szövetség is! – olvasható a 10 millió Fa Facebook bejegyzésében.

Felidézik, hogy „egyedülálló összefogással indult útjára nyár elején az Önkéntes Vízadás kampány. A március 1-jén tartott Nemzeti Faültetés Napja mozgósító erején felbuzdulva Budapest Városházaval, és a BKM FŐKERT Díviziója megkeresése nyomán, velük karöltve elhatároztuk, hogy kísérleti jelleggel megpróbáljuk bevonni a lakosságot a város fiatal faállományának locsolásába is. Régóta mondjuk ugyanis, hogy tudjuk jól: szükségünk van a fákra. De a fáknak is szükségük van miránk! Ezért volt fontos, hogy a szomjas fák és az állapotuk térképen követhető, élvezetes, és játékos legyen, a Beeco térképes app fejlesztőivel összefogva vágtunk bele ebbe a rendkívüli a kihívásba”.

Párhuzamosan a közösségi locsolási alkalmak elterjedését előmozdítva heti rendszerességgel Locsolakomákat szerveztünk vasárnap délutánonként a város Főkert által fenntartott parkjaiban.

„Az Önkéntes Vízadás eredménye mindannyiunk képzeletét felülmúlta”

  • Közel 3000 embert mozdult ki árnyas otthonából a rekkenő hőségben a fiatal fák megmentésére. Számos locsolóközösség alakult a nyár folyamán.
  • A szomjas fáknak mintegy 400 000 liter vizet juttattunk
  • 7000 fa kapott legalább egyszer vizet
  • A Beeco applikáció 17 000 app letöltését érte el

Ültetünk és Éltetünk!

Az utolsó Locsolakoma egyben 10 millió Fa szokásos szezonváltó eseménye is lett, hiszen miközben lezárult az éltetés és fenntartás időszaka, végre megérkezett az ősz és elindulhat az új faültetések sorozata.

Klímaszorongás ellen: cselekvés és faültetés!

S ahogy az Önkéntes Vízadás program sikerében láttuk, kiutat mutat a klímaszorongásból és segített cselekedni a klímaváltozás ellen, éppen így tudjuk az őszi-téli időszakban is faültetésekbe bevonva cselekvésre invitálni az embereket.

Mostantól a 2026-os Nemzeti Faültetés Napja közösségi ünnepig is minden nap akár egyénileg be lehet szállni a 10 millió fa elültetésébe, hiszen már rendelkezésre áll az 1fo1fa.hu oldal, ahová nem csak a közösségi, de az egyéni faültetéseket is fel lehet vezetni – írják.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Harmadfokon is felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit

Harmadfokon, jogerősen is felmentette a Győri Ítélőtábla Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a bűncselekmény vádja alól, így lezárult a négy éve tartó pereskedés a Fertő tavi fecskementő akció miatt.

A Nemzet Színészének és az aktivistáknak azért kellett évek óta bíróságra járniuk, mert a hazánkból lassan már eltűnő füsti fecskék védelmében léptek fel, leszedve a fészkeikre való visszatérésüket megakadályozó „madárvédő hálót”. A Greenpeace Magyarország üdvözli a Bíróság döntését.

A Fertő tó természeti értékeit védő aktivisták 2021-ben figyelemfelkeltő és fecskementő akciójuk során egy lebontásra ítélt Fertő tavi cölöpházról levágták a madárhálót, hogy az Afrikából hazaérkező füsti fecskék visszatérhessenek korábbi fészkeikre és tojást rakhassanak. Ebben az esetben a házat már nem lehetett volna elbontani, mert a tojásos fészkek tönkretétele bűncselekménynek minősült volna.

Az Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú felmentő ítéletet, mely szerint a Greenpeace aktivisták magatartása nem volt veszélyes a társadalomra. A bíróság érvelése szerint a természeti értékeink közös tulajdonunk, melyeknek a védelme fontosabb volt a fecskeháló védelménél. Az érvelésben a bíró azt is hozzátette természeti értékeink védelme mindannyiunk feladata.

Udvaros Dorottya a Greenpeace-hez hasonlóan boldogan üdvözölte az Ítélőtábla döntését. Korábban, a másodfokú ítélet után így nyilatkozott a Nemzet Színésze a perről:

Egy percig sem éreztem bűnösnek magam, sőt! Büszke vagyok arra, amit cselekedtem. Az egyre nagyobb válságban lévő természetet védtem, nagyon boldog vagyok, hogy végre a bíróság is kimondta ezt. Hiába minősítették korábban tettünket bűncselekménynek, semmilyen bírósági ítélet nem változtatna azon a meggyőződésemen, hogy amit tettünk, az a társadalom számára hasznos volt, és nem veszélyes.”

Sok fontos csatát nyertünk már a Fertő élővilágának megmentéséért, az értelmetlen óriásberuházás megállításáért folytatott harcunkban, de nagyon örülök, hogy végre a hazai természetvédelem egyik legabszurdabb perében is az aktivistáinkat felmentő jogerős ítélet született. Örülök, hogy nem kell tovább emiatt az ügy miatt bíróságra járnunk, mert hiába hívták volna bűncselekménynek fecskementő akciónkat, a Greenpeace aktivistáit semmilyen eljárással nem lehetett volna eltántorítani attól, hogy továbbra is minden tőlük telhetőt megtegyenek a természet, hazánk élővilágának védelme érdekében

– nyilatkozta dr. Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitás-szakértője.

Idén júliusban Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, a tó és környezete fejlesztésének miniszteri biztosa azt nyilatkozta, hogy „a Fertő tavi fejlesztés folytatását illetően társadalmi konszenzuson alapuló újratervezésre van szükség. A korábbi tervekhez képest egy kisebb volumenű beruházás megvalósulása várható ütemezett formában”. A helyiek és a Greenpeace által a kezdetektől kritizált, természetpusztító beruházás korábbi terveire már 13 milliárd forintot költött el a magyar állam.

Nem ez az egyetlen jogi siker, amit a Greenpeace elért a Fertő ügyében. Korábban a Kúria is a zöldszervezetnek adott igazat, amikor jogszabályokra hivatkozva támadták meg a Fertő tóra tervezett természetpusztító beruházás környezetvédelmi működési engedélyét. Ezt az ítéletet nagy győzelemként ünnepelték a zöldek, mert ez szerintük nemcsak ebben az esetben, hanem más természetvédelmi ügyben is mérvadó lehet.

Az ügyben a Greenpeace aktivistáinak védelmét Dr. Lőrik József büntetőügyvéd látta el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Újabb fontos mérföldkövek a Schneider Electric fenntarthatósági programjában

Az idei második negyedév végére átlépte az egymilliót azok száma, akik részt vettek a Schneider Electric energiamenedzsment képzésében.

A cég megoldásai révén az ügyfeleknél elkerült CO-kibocsátás mértéke pedig már meghaladta a 700 millió tonnát. A vállalat 1000 legnagyobb beszállítója a Zero Carbon Project kezdeményezés keretében már közel felével csökkentette CO-kibocsátását.

Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Schneider Electric fenntarthatósági programja az idei második negyedévben. Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat megoldásai révén már 734 millió tonna CO₂-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit. További kiemelkedő eredmény, hogy a cég által szervezett energiamenedzsment képzéseken résztvevők száma átlépte a célként megfogalmazott egymilliót (1.017.704), ami különösen fontos a sikeres energiaátmenet és a fiatalok ezen folyamatba történő bevonása miatt.

A Schneider Electric 2021-ben indította el a 2025-ig tartó Schneider Sustainability Impact (SSI) kezdeményezést, melynek keretében 11 globális és több mint 200 helyi célkitűzést fogalmazott meg. A cég folyamatosan méri és publikálja az elért eredményeket. Az idei második negyedév végére a célkitűzések megvalósítását mérő skálán 8,06-os értéket ért el a társaság a 2025 első negyedévi 7,95-ös után.

A vállalat kiemelt figyelmet fordít ellátási lánca dekarbonizációjára is, ennek érdekében indította el Zero Carbon Project kezdeményezését. A 2021-ben elrajtolt program eredményeként a második negyedév végére a társaság 1000 legnagyobb beszállítójának működésből adódó CO₂-kibocsátása már 48 százalékkal csökkent, és mindössze két százalékponttal marad el az év végi célkitűzéstől.

A második negyedéves fenntarthatósági erőfeszítések eredményeként a Schneider Electric által használt elsődleges és másodlagos csomagolás 81 százalékánál már nem alkalmaztak egyszerhasználatos műanyagot, helyette újrahasznosított kartonpapírral oldották meg ezt a feladatot. A cég termékeiben használt „zöld” alapanyagok aránya pedig elérte a 41 százalékot.

Globális elismerések és helyi eredmények

Az idei második negyedév fontos történése volt, hogy a TIME magazin és a Statista ismét a világ legfenntarthatóbban működő cégének választotta a Schneider Electricet, ezzel a vállalat két egymást követő évben érdemelte ki ezt az elismerést. A Corporate Knights az „Európa legfenntarthatóbb vállalata” címet ítélte oda a társaságnak a fenntarthatósági törekvések területén betöltött vezető szerepe miatt.

Fontos helyi kezdeményezések is mutatják az SSI program hatásait. A Bangladesben lévő Cox’s Bazarban digitális iker technológia alkalmazásával oktattak napelemrendszerek javítására és e-hulladék-újrahasznosítására otthonaik elhagyására kényszerült közösségeket. A „Conserve My Planet” program gyakorlati projektek révén vonja be a diákokat Indiában, Kenyában, Vietnámban és Thaiföldön a fenntarthatósági törekvésekbe. Brazíliában pedig hordozható oktatópanelek segítségével nyújtottak megújuló energiával kapcsolatos oktatást börtönben lévő fiataloknak, támogatva ezzel a reintegrációt és növelve a visszaesés elkerülésének esélyét. Ezek a kezdeményezések mind azt mutatják, hogy amikor az oktatás, a technológia és a megfelelő célok találkoznak, akkor lehetségessé válik a rendszerszintű változás.

„Jövőformáló vállalatként és a világ legfenntarthatóbb cégeként hisszük, hogy az oktatás az egyik leghatékonyabb hajtóereje a hosszú távú átalakulásnak. Az, hogy az energiamenedzsment képzésben résztvevők száma átlépte az 1 milliót, büszkévé tesz minket és emlékeztet arra, hogy mire lehet képes az ember, ha a célok és a tenni akarás találkoznak. A 2021–2025-ös „Schneider Sustainability Impact” programunkból még hat hónap van hátra, és a prioritásunk egyértelmű: határozottan felgyorsítani a megvalósítást és tartós hatást elérni”

– mondta el Esther Finidori, a Schneider Electric fenntarthatósági igazgatója.

A Schneider Electric második negyedéves SSI jelentése itt érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss