Connect with us

Zöld

Digitális ötleteket hoznak magyar fiatalok a világ vízellátásáért Jön az Aquathon döntője

Jövő héten bizonyíthatják fiatal startupperek, hogy van ötletük a globális vízválság kihívásaira.

A 24 órás ötletversenyt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal indította. A digitális megoldásokat mentorokkal tökéletesítik, majd zsűri előtt prezentálják a csapatok szeptember 8-án és 9-én a TRIP Hajó fedélzetén. A cél, hogy az innovatív elképzelésekből később realitás legyen.

Aquathon: Találd ki, hogyan takarékoskodjunk a vízzel!? (,,Aquathon: Find a solution to save water!”)  címmel indított év elején nemzetközi innovációs ötletversenyt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal. A hackathonra március elejéig lehetett jelentkezni, az elmúlt hónapok körülményei miatt pedig ősszel rendezik meg a versenyt a kiválasztott jelentkezőkkel.

Olyan startupok, egyetemi, főiskolai hallgatók és pályakezdők jelentkezését várták, akik a nemzetközi piacon is értékesíthető megoldást kínálnak a felelős vízhasználat széleskörű elterjesztéséért. A résztvevők egy 24 órás ötletverseny keretében bizonyíthatnak szeptember 8-án és 9-én, ahol természetesen minden, a COVID-19 vírus terjedésének csökkentését szolgáló intézkedést megtesznek a szervezők. A döntőt a TRIP Hajón rendezik.

Nagyjából 2,5 milliárd ember él vízhiányos régiókban napjainkban, ám az évszázad felére a világ lakosságának több mint fele szembesül majd valamilyen formában a vízhiány problémájával. Ehhez a tendenciához társul a növekvő urbanizáció: 2050-re a világ lakosságának 2/3-a fog városokban élni. Éppen ezért sosem látott mértékben növekszik az igény a megbízható és biztonságos vízellátásra.

Kihívásként olyan digitális megoldást kell hozniuk a csapatoknak a problémára, amellyel lakossági szinten jelentős mértékben növelhető egyéni vízhasználatunk hatékonysága. Ötleteiket mentorok segítségével tökéletesíthetik, majd a verseny végén kell prezentálniuk azokat egy hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri előtt.

A 24 órás hackathon alatt a csapattagok egy rendkívül intenzív, gyors fejlesztési folyamat részeseivé válnak, megoldásuk kidolgozásához tematikus workshopok, mentorok és szakértők állnak majd a versenyzők rendelkezésére. Az első három helyezett értékes nyereményekkel folytathatja ötlete megvalósítását. Kimondott cél, hogy a verseny során kiválasztott innovatív megoldások a későbbiekben meg is valósuljanak.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a Design Terminal segítségével keresi azokat az innovatív megoldásokat, melyek elősegítik a mindennapos felelős vízhasználat elterjesztését a háztartásokban.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője a kezdeményezés kapcsán elmondta: ,,Magyarország látszólag szerencsés, mert a különböző környezeti válsághelyzetekről legtöbbször csak a híradásokból hallunk. A globális kihívások, köztük a vízhiány azonban a mi életünket sem hagyják érintetlenül. Vízkészletünk különleges érték, felelősek vagyunk azért, hogy megőrizzük a jövő generációi számára.”

Csepreghy Nándor, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány igazgatója szerint:

„A klímaváltozás három nagy csoportra osztotta a világ lakosságát. Az Aquathon nem foglalkozik az ’alarmistákkal’ miként a ’klímaszkeptikusokkal’ sem, mert a legbölcsebbek mégiscsak azok, akik a megoldásokat keresik a kor egyik legnagyobb kihívására. A közös, mindannyiunk jövőjét segítő megoldásokat keressük, melyek képesek kezelni a klímaváltozás és az annak következményeként felmerülő vízválság hatásait.”

Zöld

Erdei szalonka táplálkozási helyeit vizsgálták a MATE kutatói

A Magyar Agár- és Élettudományi Egyetem kutatóinak erdei szalonkával (Scolopax rusticola) kapcsolatos kutatásai 2009-ben kezdődtek, a tudományos tevékenység pedig a mai napig tart.

A MATE-VTI Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársai legutóbbi publikációjukban a MATE-KÖTI Talajtani Tanszék kutatóival közösen számoltak be a fajjal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókról. Ismerjük meg kutatási eredményeiket közelebbről!

A barnás-sárgás foltos, rejtőszínű tollruhával rendelkező, mindössze 300 grammot nyomó madár természetes élőhelyei a mérsékelt övi erdők, cserjések, ugyanakkor előfordul nyílt, mezőgazdasági területeken, vetéseken és legelőkön. Utóbbi területeket különösen szereti, hiszen ez fő zsákmányának, a gilisztának is kedvelt előfordulási területe. Érdekesség, hogy bár alapvetően az erdei szalonka erdőben élő madár, nevével ellentétben éjszaka rendszeresen felkeresi a legelőket és gyepeket, az előbb említett zsákmány nagyobb mennyiségű előfordulása miatt.

Élőhelyhasználatáról még mindig viszonylag kevés információ áll a szakértők rendelkezésére, ezért a MATE kutatói azt vizsgálták, hogy az erdei szalonkák éjszakai előfordulása különbözik-e két szomszédos, hasonló növényzetű legelő között, és hogy a szalonkaészlelések térbeli mintázatának táblán belüli eltérései összefüggésben vannak-e a földigiliszta-sűrűséggel és a fő talajjellemzőkkel. Két jelölt szalonka GPS-nyomkövetési adatait és közvetlen megfigyelési adatokat használtak fel, hogy tanulmányozzák a madarak előfordulási mintázatát tavaszi és őszi időszakban. Ezen mintázatokat hasonlították össze a terepi mintavételezéssel nyert finomléptékű talajjellemzőkkel és a földigiliszták számával.

Eredményeik megerősítették, hogy a nagyobb földigilisztasűrűséggel rendelkező táblát gyakrabban látogatták a szalonkák, és ez az összefüggés a táblán belüli szinten is hasonlóan megfigyelhető volt. Eredményeik azt mutatják, hogy a szalonkák több térbeli skálán választják ki táplálkozóhelyeiket, mind a táblák között, mind a táblákon belül. Mivel a földigiliszta-sűrűség és a talajparaméterek jó indikátorai a szalonka táplálkozó élőhelyének, e változók mérése – legalábbis durva léptékben – segíthet a faj számára fontos élőhelyek azonosításában és kezelésének tervezésében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Gyerekrajzok a természetvédelemről a Nádudvari joghurtok csomagolásán

Több százezer Nádudvari joghurt csomagolására kerülnek rá a #mitehetünktöbbet rajzpályázat nyerteseinek alkotásai. A rajzpályázat a természet védelmére és a környezettudatosságra hívta fel a fiatalok figyelmét.

A Nádudvari Élelmiszer Kft. #mitehetünktöbbet kampányának részeként nyáron egy különleges rajzpályázatot hirdetett meg fiatalok számára. A téma a természet és az élő környezet megóvása volt, a pályázatra 2024. augusztus 1. és szeptember 30. között három korosztály– 5-7 évesek, 8-10 évesek, valamint 11-16 évesek – rajzait és kreatív munkáit várták. A felhívás célja az volt, hogy a gyerekek elmélyüljenek abban, hogyan tehetnek többet a környezetünkért, és hogyan válhatnak a jövőben környezettudatos polgárokká.

Több száz pályamunka érkezett be az ország minden részéből, amelyek értékelése komoly kihívás elé állította a zsűrit. Az eredetileg három díjazottra tervezett pályázat végül tíz különdíjas alkotót is elismert, mivel a beérkezett művek színvonala és üzenetei túlmutattak a várakozásokon. A három fődíjas alkotás a Nádudvari gyümölcsjoghurtok csomagolásán több mint egy hónapig lesz látható, a legtöbb pályamunkát beküldő iskola pedig komoly ajándékban részesült.

 

Az ünnepélyes díjátadóra 2024. december 3-án került sor Debrecenben, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. Debreceni Erdészetének központjában. Az esemény különleges apropója a Nádudvari Élelmiszer Kft. és a Nyírerdő Zrt. között fennálló együttműködés, amelynek keretében idén is egy hektárnyi fekete nyárfa telepítését támogatták, amely összesen 6000 darab új facsemete elültetését jelenti. A Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese, Tölgyfa Gábor köszöntötte az ifjú művészeket és megköszönte a Nádudvari Élelmiszer Kft-nek a folyamatos támogató együttműködést.  A díjátadó keretében a faültetésben a gyerekek is aktívan részt vehettek. Dr. Aradi Csaba a Future of Debrecen Egyesület elnöke is részt vett az eseményen, aki ajándékokkal lepte meg a jövő generáció tudatos természetvédőit.

A Nádudvari Élelmiszer Kft. #mitehetünktöbbet kampánya nemcsak a kreativitást díjazza, hanem fontos üzenetet is közvetít: a jövőnkért tett apró lépések már ma elindíthatnak egy élhetőbb világot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

A Messer csökkenti CO2-lábnyomát, és támogatja ügyfeleit fenntarthatósági törekvéseikben

A Messer, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő ipari, orvosi és különleges gáz szakértője közzétette 2023-as vállalati fenntarthatósági jelentését és vonatkozó teljesítménymutatóit.

A fenntarthatóság több mint 125 éve központi része a Messer stratégiájának. Mindennapi működésében a Messer folyamatosan konkrét lépéseket tesz a fejlődés és növekedés érdekében teljes értéklánca mentén, Ázsia-, Európa- és Amerika-szerte.

A bolygó védelme és az emberek megbecsülése

„A Messer hosszú távú növekedése munkatársaink szakértelmében, sokszínűségében és rendíthetetlen elkötelezettségében gyökerezik a világ minden pontján. Ők állnak hajtóerőként a Messer innovatív megoldásai mögött. Vállalkozó szellemük, képességeik és energiájuk motivál bennünket a mindennapokban. Ügyfeleinkkel, partnereinkkel és beszállítóinkkal kéz a kézben működünk együtt a jelen társadalma elé támasztott kihívások legyőzésén, hogy pozitív változásokat érjünk el és formáljuk a jövőt”

– mondta Bernd Eulitz, a Messer vezérigazgatója.

2023-ban a Messer 23,4 százalékkal mérsékelte üzemi és logisztikai kibocsátásának intenzitását 2022-hez képes, és 3,7 kilogramm CO2e/euró EBITDA-t ért el, piaci alapú módszerrel számolva. A fejlődést az abszolút kibocsátáscsökkentés és az árbevétel növekedése eredményezte. Összességében a Messer 2019 óta 36,2 százalékkal tudta csökkenteni a kibocsátási intenzitását. A Messer így egy lépéssel közelebb került azon céljához, hogy 2030-ra 40 százalékos csökkentést érjen el a 2019-es kiindulási szinthez képest. 2023-ban a Messer abszolút szén-dioxid-kibocsátása 15,7 százalékkal csökkent a visszafogottabb villamosenergia-fogyasztásnak és a javuló kibocsátási tényezőknek köszönhetően.

A gázok a legtöbb ipari folyamatban ugyanolyan alapvetőek, mint a víz és a villamosenergia. Emellett jelentős szerepet játszanak a dekarbonizációban is. A Messer innovatív, korszerű gázalkalmazásokat fejleszt, amelyek hozzájárulnak az ipari folyamatok hatékonyságának növeléséhez és környezetbarátabbá tételéhez, az üzemi biztonság fokozásához. 2023-ban a Messer elindította a ZeCarb-ot („Zero Carbon”), az új „Carbon Capture as a Service” (szén-dioxid leválasztás, hasznosítás és tárolás mint szolgáltatás) üzletágát, amely segít a magas CO2-kibocsátású iparágak dekarbonizálásában. A hidrogén ökoszisztéma kulcsszereplőjeként a Messer továbbra is a kiválasztott szegmensekre összpontosít, és erős partnerségeket épít, hogy felgyorsítsa az energetikai átállást mind a mobilitási szektorban, mind az iparban. A Messer továbbá olyan innovatív technológiai megoldásokat kínál, mint például az Oxyfuel égéstechnológia, amelyek segítenek az ipari szereplők számára csökkenteni szén-dioxid-kibocsátásukat és növelni termelékenységüket.

A Messer számára a sokszínűség az innováció és a fenntartható vállalati siker alapja. A kölcsönös bizalom és tisztelet a vállalati kultúra alapját képező értékek. A Messer elkötelezett aziránt, hogy 2030-ig a vezetői csapatokban elérje a nők aránya a 30 százalékot. Az első és második vezetői szinten a 2022-es 24,7 százalékról 2023-ra 27 százalékra emelkedett a női vezetők aránya.

A Messer minden tevékenységében kiemelt figyelmet kap a biztonság. A vállalat 2023-ban kiegészítő intézkedéseket hajtott végre a biztonsági kultúra folyamatos fejlesztése, és a biztonságtudatos gondolkodásmód minden területen való erősítése érdekében.

A fenntarthatóság tovább mélyítése a Messer üzleti stratégiájában

2024 áprilisában a Messer Patricia Hargilt nevezte ki a vállalat első fenntarthatósági igazgatójává (Chief Sustainability Officer). A Messer eredményeire építve szorosan együttműködik a regionális és globális funkcionális területekkel a vállalat környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG), valamint sokszínűségi (D&I) programjainak előmozdítása érdekében. Kiemelt feladata, hogy csapatával kidolgozzák a Messer fenntarthatósági stratégiáját, előkészítsék az ESG-jelentéseket, és programokat indítsanak a vállalat felelősségteljes és fenntartható működésének további előmozdítására.

„Megtiszteltetés számomra, hogy vezethetem a Messer globális fenntarthatósági és D&I törekvéseit. A Messer 10 évvel ezelőtt önkéntes alapon kezdte el a fenntarthatósági jelentés összeállítását. A vállalati fenntarthatósági jelentésről szóló irányelv (CSRD) új szabványokat vezetett be, ezáltal növelve az átláthatóságot. Büszke vagyok arra, hogy aktívan együttműködhetek a Messer ázsiai, európai és amerikai csapataival az ESG-környezetben való eligazodásban, és biztosíthatom a zökkenőmentes átmenetet a jelentéstétel új módszertana felé”

– magyarázta Patricia Hargil.

A 2023-as vállalati fenntarthatósági jelentés az aktuális projektekkel, legfontosabb ESG-mutatókkal és meghatározott célokkal itt érhető el: https://newsroom.messergroup.com/asset/a0b68583-5c7f-465c-a969-ebcfdb8b5c34/corporatesustainabilityreport2023messer-en.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss