Connect with us

Mozgásban

Az irodai és az otthoni töltés megoldása nyithatja meg az utat az elektromos autózás terjedése előtt

töltési

Jelentősen előmozdíthatná a hazai cégeknél az elektromos autók használatát a töltési infrastruktúra fejlesztése.

Ez a Schneider Electric közelmúltban végzett kutatásából derült ki, melynek során vállalati döntéshozókat kérdeztek meg. A válaszadók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros járműve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelő töltési lehetőség.  

Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások terén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric célkitűzései között szerepel, hogy 2030-ra teljes autóflottáját elektromos járművekre cserélje globálisan. Az átállásban Magyarországnak kiemelt szerepe van, ezért is vizsgálta a vállalat egy felmérés keretében a céges autók elektromosra cserélésének hazai megítélését, és a döntéshozók e-autózásról alkotott képét. Miközben a válaszadók 54 százaléka felelte azt, hogy vállalatának autóflottája jelenleg nem tartalmaz sem plug-in-hybrid, sem pedig teljesen elektromos gépkocsit, a munkáltatók többsége tervez elektromosautó-vásárlást a közeljövőben.

A megkérdezettek közel egyharmada havi szinten kevesebb, mint 1500 kilométert tesz meg vállalati autójával. Ez azért fontos, mert évi 15-20 ezer kilométer körül van az a határ, ahol egy cégnek anyagilag már megéri elektromosautó-flottát kialakítania, de még nincs szükség a technológiából adódó kompromisszumokra a napi használatban (pl. hatótávolság, korlátozott utcai töltési lehetőségek).

Ha lesznek töltők, jöhetnek az e-autók

Egy olyan pozícióban, amely napi szinten és hosszú távra megköveteli a céges autó használatát, a megkérdezettek 52 százalékának nem jelentene akadályt, ha út közben kellene megállnia 30-40 percre az elektromos járművet tölteni. A felmérést kitöltők többségének 200 kilométer lenne az a minimális hatótávolság, amivel egy elektromos autó esetében nyugodt szívvel útnak indulnának abban az esetben, ha az első úti célnál lenne töltési lehetőség. A felmérés rávilágított arra is, hogy amennyiben a cégek biztosítanák a megfelelő otthoni és munkahelyi töltési lehetőséget, a megkérdezettek 75 százaléka választana elektromos autót a hagyományos, robbanómotoros járműve helyett.

„Ha a munkahelyen és otthoni környezetben is megoldott a töltés, az elektromos autót használó munkatárs úgy tud elindulni, hogy teljesen feltöltötte az e-autót, biztonságban érzi magát. Felmérésünk is megmutatta, hogy ez az egyik legfontosabb szempont, és mi magunk is ezt tartottuk szem előtt, amikor kialakítottuk a Schneider Electric-nél az elektromos autózáshoz szükséges belső irányelveket, szabályozókat és támogatásokat. Azt látjuk, hogy az e-autót használó kollégáink nagyon lelkesek, de ehhez a villanyautózással kapcsolatos ismeretszint emelésére is szükség volt, hogy az előzetes félelmeket eloszlassuk”

mondta el Racsek Dániel, a Schneider Electric üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója.

A felmérésben megkérdezett vállalatoknál a válaszadók közel kétharmada vélte úgy, hogy az elektromos cégautók használatának legnagyobb nehézsége munkavállalói és munkáltatói oldalon is a töltési lehetőségek biztosítása az irodaházakban, illetve otthoni környezetben.

„A Schneider Electric saját termékekkel is támogatja ennek megoldását és mi magunk is használjuk saját megoldásainkat. Budapesti központunkban például ezek segítségével teremtettük meg a lehetőséget az e-autók töltésére. Az energiahatékonyság és az elektromos hálózat túlterhelésének elkerülése érdekében az általunk fejlesztett EV-Charging Expert töltést menedzselő rendszert (LMS) is bevetettük, amelynek itt történik a hazai tesztelése. Ennek segítségével úgy biztosítjuk a folyamatos töltési lehetőséget, hogy közben az irodaház számára elérhető villamos teljesítmény költséges bővítésére nincs szükség”

– tette hozzá Racsek Dániel.

A Schneider Electric Magyarországon közel 300 céges autót üzemeltet, az elektromos járművekre való átállás részeként pedig közel 70 elektromos gépjármű van már szállítás alatt, melyek közül az első 20 már meg is érkezett a vállalat budapesti központjába. Az áttérés az e-autózásra gyökeres szemléletváltást is jelent, ezt a cég otthoni töltőberendezéssel, a töltési költségéhez való hozzájárulással és vezetéstechnikai tréninggel is segíti.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement

Mozgásban

Jungheinrich PowerCube – világpremier Svájcban

Jungheinrich PowerCube

Raktározási kapacitásának és versenyképességének növelése érdekében a Schönenberger, az elektromos, dekorációs és világítástechnikai termékek nagykereskedője úgy döntött, hogy a világ első Jungheinrich PowerCube rendszerét telepíti a mellingeni logisztikai központjába – egy lenyűgöző, 11 méter magas, 18 000 tárolóhelyet, nyolc szatellit kocsiból és óránként akár 150 komissiózási teljesítményt biztosító tárolórendszert. Az anyagmozgatást vezérlő Jungheinrich WMS rendszerrel és a gyors hibaelhárításhoz szükséges professzionális szervizzel, valamint támogatással kombinálva az automatizált kompakt konténerraktár a modern logisztika alapját képezi, amely rugalmasan együtt nő az ügyféllel, és teret ad a jövőbeni további elképzeléseinek.

Jungheinrich PowerCube targonca

MÉRETEZHETŐ KOMPAKT TÁROLÓRENDSZER

Automatizált, ultrakompakt és méretezhető – a Jungheinrich PowerCube segítségével a Schönenberger megtalálta a korábban kézzel szervezett komissiózás ideális helyettesítőjét. A hosszú gyaloglási távolságok és a magas hibaarány sok időt vettek igénybe, amelyet most hatékonyabban tud kihasználni a rendkívül innovatív PowerCube-nak köszönhetően. A Jungheinrich mindössze 400 m2 alapterületen egy nagy teljesítményű és fenntartható logisztikai rendszert valósított meg, amely óránként akár 150 be- és kitárolási műveletet is könnyedén képes elvégezni. Akár 20 szatellit kocsi alkalmazásával ez a teljesítmény szükség esetén még tovább növelhető.

A HATÉKONYSÁG ÚJ DIMENZIÓJA

A Jungheinrich PowerCube tárolórendszer akár 12 méteres magasságával a legmagasabb kompakt raktár kategóriájában. A tárolóládák 33 tárolási szinten vannak egymásra pakolva, és a nagy teljesítményű lítiumion akkumulátorokkal felszerelt, energiatakarékos PowerCube szatellit kocsik 4 méter/másodperc sebességgel szállítják őket rendeltetési helyükre. A munkaállomásokon történő köztes töltési lehetőségének köszönhetően a kocsik a nap 24 órájában üzemkészek, állásidő nélkül.

„A PowerCube segítségével naponta 30%-kal több terméket tudunk kikomissiózni ugyanannyi munkaerővel” – meséli lelkesen Enzo Guzzo, a Schönenberger ellátási láncának vezetője.

Jungheinrich PowerCube rendszer

SZEMÉLYRE SZABOTT BELSŐ LOGISZTIKA

Annak érdekében, hogy megfeleljenek a szigorú tűzvédelmi előírásoknak a PowerCube oxigéncsökkentett konstrukcióval rendelkezik, amelybe füstérzékelő érzékelőket építettek be. Ezek riasztást adnak, mielőtt az egyik könnyen gyúlékony komponens lángra kapna. A rendszer üzembe helyezése során az ügyfelet oktatásban részesültek arról, hogy az esetleges hibákat akár saját maga is el tudja hárítani.

„Ha probléma merül fel, az irodámból vagy akár otthonról is meg tudom javítani” – számol be lelkesen Enzo Guzzo.

Ezen kívül a szatellit kocsik a folyamatos működés érdekében a rendszeren kívül, külön-külön is karbantarthatók, miközben a többi kocsi továbbra is teszi a dolgát.

SIKERES KÍSÉRLETI PROJEKT

A Schönenberger a világ első PowerCube   rendszerének választásával úttörő szerepet vállalt az ultrakompakt tárolás területén. Az integrált logisztikai megoldás segít az ügyfélnek az áruforgalom növelésében, miközben csökkenti a hibaarányt. Emellett egyedülálló helykihasználásának köszönhetően feleslegessé teszi a további külső raktárakat, és nagy fejlődési lehetőségeket kínál az ügyfél számára. A PowerCube segítségével a Jungheinrich a legmodernebb szoftvereket használja a hatékony folyamatok és az innovatív hardverek közötti kapcsolat megteremtéséhez. Összességében az első PowerCube megépítése értékes tanulási tapasztalat volt a projektben részt vevők számára, amely során Enzo Guzzo szerint igazi barátságok szövődtek.

Jungheinrich PowerCube jármű

További információ: www.jungheinrich.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Gördülő innováció a zöldebb holnapért – így értelmezi újra a fenntartható abroncsgyártást a Hankook

A Hankook Tire a Környezetvédelmi Világnap alkalmából ismételten megerősíti elköteleződését a fenntarthatóság és bolygónk védelme mellett. A vállalat folyamatos erőfeszítéseket tesz a bolygó védelme és a fenntartható jövő megteremtése érdekében, ahogy erről 2024-es ESG (Környezeti, Társadalmi és Irányítási) jelentésében is részletesen beszámol.

A Hankook célja, hogy 2050-re elérje a nettó zéró szén-dioxid kibocsátást. Ennek érdekében a vállalat 2030-ra a gyártási fázisból származó Scope 1 és 2 üvegházhatású gázkibocsátásokat 46,2%-kal, míg a Scope 3 kibocsátásokat 27,5%-kal tervezi csökkenteni a 2019-es bázisévhez képest. Ezt a tudományosan is megalapozott karboncsökkentési célkitűzést az SBTi (Science Based Targets initiative) is hitelesítette, összhangban a Párizsi Megállapodás 1,5°C-os céljával.

Kibocsátáscsökkentés és energiahatékonyság

A vállalat 2023-ban a gyártási fázisban 79 energiatakarékossági intézkedést vezetett be, ami 4,45%-os éves csökkenést eredményezett a Scope 1 és 2 kibocsátásokban. Emellett a Hankook aktívan dolgozik a megújuló energiaforrások használatának növelésén.

Körforgásos gazdaság és fenntartható anyagok

A Hankook elkötelezett a körforgásos gazdaság modelljének kiterjesztése mellett. Ennek a törekvésnek a részeként 2023 novemberében indították el 13 vállalat részvételével a Tire-to-Tire Circular Economy Model-t, amelynek célja, hogy újrahasznosítás révén állítson elő fenntartható nyersanyagokat. A vállalat rácalmási üzeme már sorozatgyártásban állít elő 45%-ban fenntartható alapanyagokból készült, ISCC PLUS tanúsítvánnyal rendelkező abroncsokat. Az abroncsgyártó célja, hogy 2050-re minden Hankook abroncs 100%-ban fenntartható alapanyagokból készüljön.

Fenntartható termékfejlesztés

A vállalat folyamatosan kutatja az innovatív technológiákat a fenntartható termékek fejlesztése érdekében. Ez magába foglalja az abroncsok súlyoptimalizálását, ami csökkenti a gyártás energiaigényét, és a fém 3D nyomtatási technológia alkalmazását az abroncsformák gyártásában, ami 60%-os hulladékcsökkenést és több mint 80%-os energiamegtakarítást eredményezhet. Mindemellett a vállalat bővíti a felújított abroncsok gyártását és kínálatát is, csökkentve ezzel a hulladék mennyiségét és megőrizve az alapanyagokat.

Vízgazdálkodás és hulladékcsökkentés

A Hankook folyamatosan törekszik a fenntartható működésre a globális abroncsiparban, fejleszti gyártási folyamatait, hogy ezzel csökkentse az energia- és vízfelhasználást valamint a gyártási hulladékot. Ennek az eredményeként 2021-ben a vállalat koreai Geumsan gyára az iparágban elsőként szerezte meg az ISCC PLUS tanúsítványt, melyet 2023 augusztusában a cég rácalmási gyára is elnyert. A magyar gyár 2024-ben ráadásul vízgazdálkodása elismeréseként a HVG és a Planet Fanatics’ Network közös listáján elnyerte a „Minden csepp víz számít” különdíját.

A vállalat továbbra is elkötelezett a fenntartható jövő építése mellett, együttműködve partnereivel, munkavállalóival és a közösségekkel egy zöldebb és élhetőbb bolygóért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

6 indok, miért válassz mobilgarázst a hagyományos építmények helyett

DELUX kivitelű mobilgarázs

A mobilgarázsok az egyik legnépszerűbb alternatívát jelentik a hagyományos tárolóhelyek, mint például a téglaépületek mellett. Mindez nem véletlen: a mobilgarázsok számos előnnyel rendelkeznek, amik mind pénztárcabarát, mind praktikus megoldásoknak bizonyulnak.

  1. Könnyedén áthelyezhető és gyorsan telepíthető

A mobilgarázsok egyik kiemelkedő előnye, hogy mobilisak, tehát bárhol könnyedén felállítható és adott esetben akár relatíve könnyen át is helyezhetőek egy másik helyre. Ha valaha költöznünk kellene, vagy csak átmeneti tárolóhelyre lenne szükségünk, ez a megoldás ideális. Emellett az építése is gyors: az előre gyártott elemeknek köszönhetően, a telepítés mindössze pár órát vesz igénybe, ami jelentős időmegtakarítást eredményez a hagyományos építkezésekhez képest.

  1. Pénztárcabarát és gazdaságos alternatíva

A mobilgarázsok sokkal olcsóbbak, mint egy hagyományos téglaépület felépítése. Nem szükséges drága szakembereket alkalmazni és az alapanyagok költségei is lényegesen alacsonyabbak. Az építkezés gyorsasága és az előre gyártott elemek használata miatt az összköltség is jelentősen csökken.

  1. Személyre szabható design és méretezés

A mobilgarázsoknak nemcsak a helyszíni felépítése gyors, hanem teljes mértékben testreszabhatók is. Választhatunk a különböző modellek és színek közül, sőt, a tetőformától kezdve az “alapanyagig”, szinte mindent a saját igényeinkhez alakíthatunk. Így biztosak lehetünk benne, hogy a garázs tökéletesen illeszkedik a környezetéhez.

  1. Kiváló időállóság

A mobilgarázsok hosszú távon is jól bírják az időjárás viszontagságait. A strapabíró anyagok és megfelelő szigetelés révén képesek ellenállni a szélnek, esőnek, hóviharoknak, és nem utolsósorban az UV-sugárzásnak. Különösebb karbantartást nem igényelnek, így kényelmes megoldást kínálnak a tulajdonosoknak.

  1. Ideiglenes és állandó tárolóként is megállják a helyüket

Bár sokan csak ideiglenes tárolóhelynek választják őket, a mobilgarázsok tökéletesen alkalmasak hosszú távú használatra is. Akár véglegesen az udvarunk részeként is funkcionálhatnak, de könnyedén lebonthatók, így más helyszínre is átvihetők, ha arra van szükség.

  1. Sokoldalú felhasználás

Bár a mobilgarázs elsősorban járművek tárolására lett tervezve, rendkívül sokféle célra is ideális megoldást kínál. Kiválóan alkalmas kerti eszközök, motorkerékpárok vagy egyéb tárgyak tárolására. Azok számára, akik szűkös helyet keresnek, a mobilgarázson belül polcos rendszerek kialakítása is lehetséges, hogy még praktikusabbá és rendezettebbé váljon a tér.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement
 

Friss