Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Megvan a Tinder match! Sajnos pont egy kiberbűnözővel…

Csak óvatosan a Valentin napon való keresgéléssel!

Az elmúlt évtized az életünk gyakorlatilag minden területére behozta a digitalizációt, és a legnagyobb mértékben talán a kommunikáció alakult át. Nem kivétel ez alól a szerelmi életünk sem, és most, a Valentin-nap közeledtével a szinglikre és a párokra egyaránt erősödő nyomás nehezedik, hogy programot szervezzenek maguknak a jeles napra. A szingliknek és a nyitottabban gondolkodó pároknak azonban ehhez társaságot is kell találniuk, a társkereső appok pedig segítenek kielégíteni ezt az igényt. Vagy mégsem?

Ugyan jobbra húzni egy képet igazán könnyű, de az igazi szerelemhez (vagy, ha könnyedebben vesszük a dolgokat, akkor egy randipartnerhez) vezető út korántsem olyan egyszerű, mint reméljük, még a digitális világban sem. A Kaspersky kutatói kiértékelték a románchoz vezető úton felmerülő kockázatokat és kihívásokat, és megállapították, hogy a szerelmi afférok a kiberbűnözőktől sem idegenek.

A világszerte széles körben használt társkereső appokat (pl. a Tindert és a Badoo-t) gyakran használják csalinak a mobil eszközöket célzó malware-ek terjesztésére vagy személyes adatok megszerzésére, hogy aztán kéretlen reklámokkal bombázzák a felhasználókat, vagy akár drága előfizetésekre költsék a pénzüket. Ezeknek a fájloknak persze semmi közük a valódi applikációkhoz, de sokszor használják az eredeti társkeresők nevét és dizájnját.

A több mint 20 népszerű társkereső alkalmazás nevét és a „dating” kulcsszót használó malware-ek elemzése kimutatta, hogy 2019-ben a legális alkalmazások álcája alatt 1963 egyedi fájlt terjesztettek. Ezek kétharmada (1262 fájl) a Tinder név alatt futott, hatoduk (263 fájl) pedig a Badoo-hoz volt köthető – mindkét app világszerte ismert.

Az, hogy ezek a kártékony fájlok mennyire veszélyesek, az fájlonként eltérő: lehetnek más malware-eket letöltő trójai vírusok, drága SMS-eket küldő programok vagy reklámszoftverek, amelyekkel nagy esély van arra, hogy ahányszor jelzés érkezik a felhasználó készülékére, az valamilyen bosszantó reklámértesítés, és nem egy potenciális randipartnertől érkező üzenet.

Az egyik ilyen első ránézésre Tindernek kinéző alkalmazás például valójában egy banki trójai vírus, amely folyton hozzáférési jogokat kér, és amint megkapja, minden olyan jogot megad magának, aminek segítségével a felhasználó pénzéhez juthat. Van egy olyan is, amelyik rögtön a telepítés után „Beállításoknak” nevezi magát, egy hamis hibaüzenetet mutat, majd később eltűnik, hogy aztán nagy valószínűséggel néhány nappal később kéretlen reklámokkal térjen vissza.

A top 10 észlelés a megtámadott Kaspersky-felhasználók száma alapján

Észlelés neve
1 HEUR:Trojan.AndroidOS.Hiddapp.ch
2 HEUR:Trojan.AndroidOS.Boogr.gsh
3 UDS:DangerousObject.Multi.Generic
4 not-a-virus:HEUR:AdWare.AndroidOS.MobiDash.z
5 not-a-virus:HEUR:AdWare.AndroidOS.Mobidash.ai
6 not-a-virus:HEUR:RiskTool.AndroidOS.Frime.a
7 HEUR:Trojan-SMS.AndroidOS.Opfake.a
8 not-a-virus:HEUR:RiskTool.AndroidOS.Dnotua.ixj
9 not-a-virus:HEUR:AdWare.AndroidOS.Mobidash.ag
10 UDS:DangerousObject.AndroidOS.GenericML

Az adathalászatra szakosodott kiberbűnözők sem hagyják ki az alkalmat, hogy a szerelmet keresőkön élősködjenek. Az internetet szinte elárasztják a népszerű társkereső alkalmazások és weboldalak (pl. a Match.com és a Tinder) hamis kópiái. A felhasználókat arra kérik, hogy adják meg személyes adataikat, vagy hogy a közösségi médiás fiókjaikon keresztül kapcsolódjanak az alkalmazásokhoz. Az eredmény nem meglepő: az adatokat később a kiberbűnözők használják fel vagy értékesítik, a felhasználó pedig semmit sem kap.

 

Egy Tindernek álcázott adathalász weboldal arra próbálja rávenni a felhasználókat, hogy regisztráljanak, és találjanak maguknak randipartnert

A statisztikákból az is kiderül, hogy Valentin-nap előtt megnő az érdeklődés a szerelmi témák iránt. A PeopleMedia weboldal adathalász verzióján tett kattintások száma például Valentin-nap előtt majdnem egy hónappal több mint a kétszeresére nőtt.

„A szerelem egy olyan téma, amely egyetemesen érdekli az embereket, és ez természetesen azt jeleni, hogy a kiberbűnözők sem maradnak távol tőle. Az online társkeresés megkönnyítette az életünket, de egyúttal új kockázatokat is hozott a szerelemhez vezető úton. A felhasználóknak azt tanácsoljuk, hogy legyenek figyelmesek, és az alkalmazások hivatalos, alkalmazásáruházakban elérhető verzióit használják. És természetesen sok szerencsét kívánunk a tökéletes partner megtalálásához erre a különleges napra”

– mondta Vlagyimir Kuszkov, a Kaspersky fejlett fenyegetések kutatásával és szoftverbesorolással foglalkozó részlegének vezetője.

Valentin-nap előtt a Kaspersky a következőket tanácsolja a kiberkockázatok elkerüléséhez:

  • Mindig ellenőrizze az alkalmazásengedélyeket, hogy lássa, mit tehetnek meg a telepített alkalmazásai.
  • Ne telepítsen alkalmazásokat nem megbízható forrásokból, még akkor sem, ha erősen reklámozzák őket, és blokkolja az ismeretlen forrásból származó programok telepítését az okostelefonja beállításaiban.
  • Informálódjon a felkeresni kívánt társkereső weboldalról: keressen rá a neten, hogy milyen a hírneve, és próbáljon meg felhasználói véleményeket találni.
  • Használjon megbízható biztonsági megoldást, például a Kaspersky Security Cloud szoftvert, amely fejlett védelmet nyújt Mac-en, PC-n és a mobil eszközökön egyaránt.

A Kaspersky a következőket javasolja a társkereső appok biztonságos használatához:

  • Ne osszon meg túl sok személyes információt idegenekkel.
  • Győződjön meg róla, hogy valós személlyel találkozik-e, mivel a csalók gyakran hamis profilt használnak az átveréseikhez.

Gazdaság

Pest vármegyében is terjeszkedik az amerikai ingatlanlánc

Január 29-én, Veresegyházon nyitotta meg legújabb, országosan 25. irodáját a RE/MAX, a világ egyik legnagyobb, amerikai érdekeltségű ingatlanközvetítő hálózata.

A 110 országban több mint 9000 irodával rendelkező lánc friss, RE/MAX Platinum néven működő tagja is franchiserendszerben üzemel, jelen esetben egy helyi generálkivitelezővel, a Platinum Homes-szal szoros együttműködésben. Az új iroda ünnepélyes megnyitásában mások mellett Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere is részt vett.

Intenzív növekedésben van Magyarországon a világ egyik legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata, a RE/MAX. Az amerikai franchise alig pár év alatt megduplázta magyar irodáinak számát, január 29-én pedig már a 25. itteni egységét nyitotta meg Veresegyházon. Az irodalánc kezdetben a fővárosi prémiumpiacra koncentrált, majd hamarosan megkezdte a vidéki nagyvárosok és a frekventált üdülőövezetek meghódítását is, most pedig a jelek szerint a Budapest környéki agglomerációra fókuszál.

A RE/MAX Platinum néven megnyílt új egység átadóünnepségén beszédet mondott egyebek között Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere, Szalai Zsolt, az újonnan nyílt egység tulajdonosa és vezetője, valamint Keszthelyi Bence, a RE/MAX Magyarország ügyvezetője is.

A polgármester köszöntötte az új vállalkozást, majd rámutatott: minden új vállalkozás esetében abban reménykedik, hogy az hosszan része lehet majd Veresegyház életének, és jelen esetben ez ilyen háttérrel nem is lehet kérdéses. A települése egyébként jelentős az ingatlanpiac, és biztos, hogy az új vállalkozás ennek meghatározó szereplője lesz.

Szalai Zsolt kifejtette: az ingatlaniroda, ahogy az a nevéből is kiderül, szorosan együttműködik majd a Platinum Homes generálkivitelezővel. Így biztosítják ügyfeleiknek a valóban teljes körű és egyablakos szolgáltatást, amelyben igény szerint a telek kiválasztásától a tervezésen, felújításon vagy építésen át a kulcsrakész ház átadásáig mindent egykézben tarthatnak. Az ingatlankínálatot a RE/MAX garantálja, míg a kivitelezési feladatokat a Platinum Homes látja el. A választék az épületek tekintetében is széles, a hagyományos téglaházak mellett a cégnek komoly tapasztalata van a CLT-technológia (Cross Laminated Timber ‒ keresztirányban rétegelt tömörfa) alkalmazásában is.

Keszthelyi Bence, a RE/MAX franchise hazai vezetője rámutatott: a 25. egység megnyitása szimbolikus a hálózat számára, de a lendület nem áll meg. A közeljövőben 7 további egység nyílik majd az ország különböző pontjain. A recept Magyarországon is ugyanaz, mint bárhol a világon: a lokális irodák hozzáférnek a nemzetközi technológiához, adatbázisokhoz és az 1973-as alapítás óta összegyűlt nemzetközi tapasztalathoz, módszertanhoz. Ugyanakkor minden iroda önálló vállalkozásként működik, kifejezetten a saját környékére, a RE/MAX Platinum esetében az észak-pesti agglomerációra koncentrálva. A hely- és piacismeretet ötvözik tehát a nemzetközi legjobb gyakorlatokkal és a franchise egységesen magas szakmai elvárásaival. A legtöbb lakóingatlant évek óta a RE/MAX hálózat adja el a világon, és itthon is célja a további dinamikus növekedés, elsősorban a prémiumszegmensre koncentrálva.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Hankook az FIA globális partnereként erősíti a fenntartható innovációt a motorsport és a mobilitás területén

A Hankook, a világ egyik vezető globális gumiabroncs-gyártó vállalata, mostantól a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) globális partnere. Az együttműködés az FIA Global Partner Program részét képezi.

A program olyan szervezeteket egyesít, amelyek az innovációt, a fenntarthatóságot és a biztonságot a mobilitás és a motorsport jövőjét meghatározó alappilléreknek tekintik. A hivatalos aláírási ceremóniára január 23-án került sor az FIA londoni irodájában, Mohammed Ben Sulayem, a FIA elnöke, valamint Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója jelenlétében.

Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta:

„A fenntarthatóság és a technológiai innováció az FIA küldetésének középpontjában áll, így örömmel üdvözlöm a Hankookot új partnerünkként. Ez az együttműködés hűen tükrözi az FIA Globális Partnerprogramjának világszintű növekedését, és a közös munka révén tovább erősíti törekvéseinket, hogy biztonságosabbá tegyük a motorsportot és a mobilitást.”

Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója kifejtette:

„Az FIA és a Hankook osztozik abban a meggyőződésben, hogy a technológiai innováció csak akkor lehet tartósan hatékony, ha ötvözi a biztonságot, a méltányosságot és a felelősségvállalást. Az FIA globális partnereként technológiai szakértelmünket és a fenntartható gumiabroncs-fejlesztésben szerzett tapasztalatunkat a jövő mobilitásának szolgálatába kívánjuk állítani – a motorsportban és azon túl is.”

Craig Edmondson, az FIA kereskedelmi igazgatója hozzátette:

„Bővülő globális partnerprogramunkon keresztül az FIA olyan vezető nemzetközi szervezetekkel dolgozik együtt, amelyek osztoznak az innováció, a fenntarthatóság és a biztonság iránti elkötelezettségünkben. Örömmel köszöntjük a Hankookot a programban. Együtt folytatjuk a fejlődés felgyorsítását és egy fenntarthatóbb, jövőorientált mobilitási ökoszisztéma kialakítását.”

Az új partnerség értelmében a Hankook többek között az évente decemberben megrendezett FIA Díjátadó, valamint 2026-tól 2028-ig az FIA Fenntartható Innovációs Sorozat hivatalos partnere lesz. Ez utóbbi egy globális platform, amely szoros együttműködésben áll az olyan FIA világbajnokságokkal, mint az ABB FIA Formula E, a Formula–1, a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) és a Rali-világbajnokság (WRC). A sorozat összehozza az iparági vezetőket, elősegítve a párbeszédet, és az együttműködést – különös tekintettel a „pályáról a közútra” lehetőségek népszerűsítésére, amelyek révén a motorsportban megszülető innovációk hatást gyakorolhatnak a tágabb autóiparra.

A technológiai haladás közös előmozdítása

A partnerség a közös értékeken alapul: az új technológiák területén végzett úttörő munka a kulcsa a pozitív változásoknak mind a jövőbeli mobilitás, mind a motorsport terén. A Hankook átfogó technológiai szakértelmével és a fenntartható átalakulásra irányuló határozott fókuszával járul hozzá ehhez a szemlélethez. A prémium gumiabroncs-gyártó többek között AI-vezérelt fejlesztési folyamatokkal, az elektromobilitásba történő stratégiai befektetésekkel – mint például a kifejezetten elektromos járművekhez kifejlesztett iON gumiabroncs-családdal –, valamint a tanúsítottan megújuló és újrahasznosított alapanyagok fokozott használatával tör előre.

A modern mobilitás részeként a gumiabroncsok jelentősen hozzájárulnak a biztonsághoz, a hatékonysághoz és a fenntarthatósághoz – különösen az új hajtáskoncepciók felé történő technológiai váltás fényében. Ennek szellemében a Hankook integrált megközelítést alkalmaz, és olyan abroncsmegoldásokat fejleszt, amelyek megfelelnek a legmagasabb követelményeknek mind a hagyományos, mind az új járműtípusok esetében. Mint az ABB FIA Formula E világbajnokság és az FIA Rali-világbajnokság exkluzív technikai partnere és gumiabroncs-szállítója, a gyártó motorsport-szerepvállalása központi eleme a kutatási és fejlesztési stratégiájának az új anyagok és technológiák tesztelése során.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A fogyasztók új értéket keresnek: átalakul az autóipar jövője

A globális autóipar történetének egyik legátfogóbb átalakulásán megy keresztül, amelyet a fogyasztói elvárások gyökeres változása vezérel.

A Deloitte legfrissebb, 2026-os globális gépjárműfogyasztói tanulmányában (Global Automotive Consumer Study) a szakértők rávilágítanak, hogy a vásárlók egyre inkább az értéket, a hozzáférést és az élményt helyezik előtérbe, miközben az elektromos járművek (EV) iránti kereslet és a márkahűség is új utakat tör.

 A Deloitte több mint egy évtizede készíti el éves tanulmányát, amely objektíven mutatja be a gyorsan változó autóipari környezetet. A legfrissebb, 2026-os kiadás 27 kulcsfontosságú autópiac több mint 28 500 fogyasztójának véleményén alapul, és alapvető betekintést nyújt abba, hogy a járművásárlók mit tekintenek valóban értékesnek a mobilitásban, és milyen elvárásaik vannak a járműmárkákkal szemben.

„Az autóipari fogyasztók ma sokkal tudatosabbak az értékkel kapcsolatban. A minőség, valamint az innováció mellett megkövetelik az átláthatóságot és a bizalmat is. A magasabb járműárak és finanszírozási költségek miatt egyre inkább jellemző, hogy újragondolják, mit is jelent számukra a mobilitás valós értéke”

– mondta Gábor Zoltán, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának vezetője.

Az elektromos járművek és a márkahűség új korszaka

A tanulmány egyik fő megállapítása szerint az elektromos járművek (BEV – Battery Electric Vehicle) iránti globális kereslet egyenetlen eloszlást mutat a különböző régiókban, miközben a hibridek iránti érdeklődés folyamatosan erősödik. A fogyasztók pragmatikusabbá váltak, és a megfizethetőség, a töltési lehetőség elérhetőségének és a mindennapi használhatóság egyensúlyát keresik.

A márkahűség folyamatosan változik: Japánban továbbra is erős a vásárlói elkötelezettség, míg az első alkalommal vásárlók körében nagyobb a szándék a későbbi márkaváltására, különösen azokon a piacokon, ahol számos új szereplő jelent meg. Ez a tendencia új lehetőségeket teremt a feltörekvő márkák számára, de egyben kihívások elé is állítja a hagyományos gyártókat.

„Az, hogy a hibridek iránti érdeklődés jelentősen nő, míg a tisztán elektromos autók piaca differenciáltabban fejlődik régiónként, azt mutatja, hogy a vásárlók nem egyetlen technológiai megoldásra fókuszálnak. Az autógyártóknak rugalmasabb stratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek figyelembe veszik a helyi infrastruktúra fejlettségét és a fogyasztói preferenciákat”

– fűzte hozzá Farkas Gergely, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának szenior menedzsere.

A technológia és szolgáltatások szerepe

A kapcsolódási funkciók (connectivity features) terén a fogyasztók a biztonságot és a védelmet növelő megoldásokat értékelik a leginkább, ugyanakkor továbbra is magasak az adatmegosztással kapcsolatos aggodalmak. Ez rávilágít arra, hogy az adatvédelembe vetett bizalom kiépítése kulcsfontosságú az új technológiák széles körű elfogadásához.

A mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt, személyre szabott megoldások, valamint az OTA (Over-The-Air, azaz vezeték nélküli szoftverfrissítések) alapú fejlesztések iránt – amelyek hosszú távon növelhetik a járművek hasznosságát – nyitottak a fogyasztók. Ez a trend arra ösztönzi a gyártókat, hogy a járművet ne csak termékként, hanem folyamatosan fejlődő szolgáltatási platformként kezeljék.

A szolgáltató kiválasztásakor a fogyasztók a szolgáltatás minőségét, a bizalmat és az átláthatóságot tartják elsődlegesnek. Ez azt jelenti, hogy az after-care szolgáltatások terén is elengedhetetlen a kiemelkedő ügyfélélmény, amely erősíti a márkahűséget és a hosszú távú elkötelezettséget.

Mint arra a Deloitte 2026-os tanulmányában rámutatnak, az autóiparnak proaktívan kell reagálnia a változó fogyasztói igényekre, és a jövőben még inkább az ügyfélközpontú, értéket teremtő megoldásokra kell fókuszálnia a siker érdekében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss