Egyéb kategória
Konfliktusok felszámolására használják az analitikát
A békefenntartást és ellenállóképesség növelését segítik a SAS elemzései és szimulációi.
A világon jelenleg több mint 100 millió ember kényszerült lakóhelyét elhagyni konfliktusok és erőszakos cselekmények miatt, a becslések szerint pedig 313,5 millió embernek van szüksége humanitárius segítségre és védelemre. A vezető analitikai vállalatként ismert SAS a Fund for Peace (FFP) amerikai nonprofit szervezettel közösen azon dolgozik, hogy a sokként érkező krízishelyzetekre a különböző országok megfelelően felkészülhessenek. Az új, válságérzékenységmérő szimulátor („Crisis Sensitivity Simulator”) segítségével a döntéshozók képesek lesznek azonosítani, milyen lehetőségek mentén növelhetik nemzetük ellenállóképességét, amellyel potenciálisan kivédik vagy csökkentik a jelentkező problémák hatásait.
A Fund for Peace 2006 óta már 179 ország kockázatait értékeli, így elsődleges forrásként szolgál kormányzatok és szervezetek számára abban, hogy meghatározza az úgy nevezett törékeny államokat, és azonosítsa, milyen segítségre van szükségük. Az FFP az eddig nagy sikerrel használt törékenységi index (FSI: „fragile states index”) mellé egy újabb mutatót vezet be: az SRI („state resilience index”) azt méri, hogy egy ország a helyzet súlyosságához képest hogyan képes megelőzni, kezelni és kiheverni egy válságot. A SAS válságérzékénységi szimulátora a két index alapján segít meghatározni egy-egy ország érzékenységét: az adatok és kockázati modellek felhasználásával képes jelezni, mely válságkombinációk lehetnek a leginkább destabilizálóak, így a döntéshozók időben felkészülhetnek.
„A világjárvány bebizonyította, hogy még a legfejlettebb országok sem immunisak a válságokra, ammenyiben a feltételek megfelelő összetétele előáll. Ez a projekt segít a nemzeteknek a körülmények szimulálásában, melynek segítségével ellenállóbbá válhatnak”
– mondta I-Sah Hsieh, a SAS Data for Good programvezetője.
Az ellenállóképesség fontossága
Az FFP szemléletmódja, hogy a konfliktus sújtotta országok helyi, nemzeti és regionális szereplőit adatok és elemzések segítségével képessé tegye az emberek biztonságának előmozdítására. A nonprofit szervezet világszerte működik együtt partnerekkel annak érdekében, hogy azok kidolgozhassák saját eszközeiket a rizikófaktor minimalizálására és pozitív hatásokat érhessenek el olyan kockázati tényezők esetén, mint az éghajlatváltozás, az erőszakos szélsőség, valamint a politikai instabilitás. A hatékonyabb reagálástervezéshez azonban nemcsak az adott országban tapasztalható törékenység szintjét kell felmérni, hanem az ellenállóképesség területeit és rendszereit is. Az SRI segítségével ennek kiépítése sokkal erőteljesebb és előremutatóbb lehet. Az indexszám viszonyítási alapként szolgálhat a rugalmassági stratégiák kontextusba helyezéséhez és testre szabásához.
Az SRI több pilléren keresztül azonosítja a stresszhelyzetben lévő országok kapacitásait és képességeit, beleértve az elfogadást, a társadalmi kohéziót, az állami kapacitást, az egyéni képességeket, a gazdaságot, a civil világot, valamint a környezetet és az ökológiát.
Az FFP azt tervezi, hogy folytatja a munkát a SAS-szal a modellezés és a szimulációk további fejlesztése érdekében, számos kiegészítéssel, beleértve a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia használatát a kockázat előrejelzéséhez, a megelőzéshez és a rugalmassági erőfeszítések rangsorolásához. A strukturált párbeszédek elősegítésével az FFP a meglévő képességekre fog építeni, majd az országok rendelkezésére bocsátja a kockázati modulokat, amelyeket használhatnak.
A SAS és a Fund for Peace folytatja a közös munkát a modellezés és a szimulációkészítés további fejlesztése érdekében. A partnerek a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia használatával igyekeznek, hogy az ügyfelek felkészültebbek legyenek és könnyebben rangsorolják a válsághelyzetek megelőzéséhez szükséges tennivalókat.
A válságérzékenységi szimulátorról további információk az alábbi oldalon találhatók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Egy arany- és három ezüstérmet nyert a magyar csapat a szakmák világbajnokságán
A Gutai Dénes, Papp Mátyás mechatronika duó aranyérmet nyert a világ egyik legjelentősebb szakmai megmérettetésén, a WorldSkills világbajnokságon, amelyre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében utazott ki a magyar küldöttség.
Albrecht Martin autószerelő, Czimmer Zoltán festő, díszítőfestő, Györfi Marcell webfejlesztő pedig ezüstérmet szerzett és emellett tíz kiválósági érmet hozott haza a 25 versenyszámban induló 29 fős magyar csapat Shanghaiból. Ez a valaha elért legjobb eredményünk a WorldSkills világbajnokságon, amelyen 2007 óta vesz részt Magyarország.
Balogh Milán ács, Sipos Bence bútorasztalos, Hidvégi János felhőtechnológia, Nagypál Dóra fodrász, Téringer Gergő informatikai rendszerüzemeltető, a Kis Károly Árpád Vígh Dániel ipari robotika duó, Horváth Berta pincér, Gróf Evelin szépségápoló, Horváth Dávid szoftverfejlesztő, Vadnay Tamás pedig víz-, gáz- és fűtésszerelő számban nyert kiválósági érmet.
Az elért arany- és ezüstérmek, valamint a kiválósági elismerések azt mutatják, hogy a magyar szakképzés és duális képzés globális szinten is versenyképes, és képes olyan szakembereket nevelni, akik a jövő gazdaságának meghatározó szereplőivé válhatnak.
A magyar fiatalok sikeres szereplése mögött széleskörű összefogás áll. A kiemelkedően eredményes részvételt szakértők, szakmai támogatók, szakképző intézmények és egyetemek segítették. A felkészülést koordináló Kamara a hazai versenyrendszer működtetésével, valamint a gazdaság és a szakképzés hatékony összekapcsolásával vállal meghatározó szerepet a jövő szakembereinek nevelésében és a WorldSkills-mozgalomban való eredményes jelenlét biztosításában.
A távol-keleti metropoliszban megrendezett szakmai világbajnokságon 68 nemzet 1385 fiatal tehetsége csapott össze 64 különböző versenyszámban. A rangos nemzetközi megmérettetésen a résztvevőknek a kiemelkedő szakmai felkészültség mellett a kreativitásukat, a precizitásukat, a problémamegoldó és alkalmazkodóképességüket, valamint a kitartásukat is bizonyítaniuk kellett. A WorldSkills mozgalom célja, hogy a szakmai kiválóságot, a fiatalok tehetségét, a korszerű szakképzést és a gazdaság igényeihez igazodó szakmai tudást nemzetközi szinten is bemutassa és elismerje.
A Kamara koordinálásával felkészült magyar csapat tavaly a negyedik legsikeresebb nemzet lett a szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills Herning 2025 versenyen Svájc, Németország és Franciaország mögött. Egy szoftverfejlesztő, egy webfejlesztő, egy informatikai rendszerüzemeltető duó és egy ipar 4.0 páros nyert aranyérmet. A magyar csapat további két ezüst és öt bronzérmet gyűjtött be, emellett öt versenyző nyert kiválósági érmet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Ismét magyar díjazott a nemzetközi médiaversenyen
Rádi Balázs (Index.hu) második helyezést ért el a Siemens Media Award régiós versenyén.
A program fennállása óta először Budapesten rendezték meg a Siemens Media Award nemzetközi díjátadóját. Az előző évekhez hasonlóan, idén is magyar sikert ünnepelhettünk: a szakmai zsűri kilenc ország pályázóit és pályaműveit értékelve a második díjat Rádi Balázsnak, az Index.hu újságírójának ítélte, az „Index a műtőben: először operáltak gerincsebészeti robottal Magyarországon” című írásáért.
A helyszíni riport egyedülálló betekintést nyújt abba, hogyan használnak itthon egy vadonatúj, a betegbiztonságot maximalizáló, és az orvosokat jelentős sugárterhelés alól mentesítő robottechnológiát, és miként képezi le a mesterséges intelligencia „videójáték-szerűen” az emberi testet, miközben minden eddiginél precízebbé teszi a műtéti beavatkozást.
A technológiai területén kiemelkedőt alkotó újságírókat és tartalomgyártókat elismerő, nemzetközi versenyen a zsűri legjobbnak Roko Kalafatic horvát újságíró, Lider üzleti portálon megjelent, „Miért értjük egyre kevésbé az általunk létrehozott világot?” című podcast epizódját választotta. Az adás elméleti és gyakorlati szempontból is reflektál a technológiai fejlődésre, miközben azt vizsgálja, hogyan formálja egyre inkább a világ megértését a gyors digitális átalakulás, az algoritmusok működése és az információs túlterheltség.
Kalafatic ezzel egy kétszemélyes utazást is nyert a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol a művészi tartalom mellett a kulisszák mögé is bepillanthatnak, és közelebbről megismerhetik a színpad mögött rejlő technológiákat.
A harmadik helyezést az osztrák tudományos újságíró, Tanja Traxler nyerte el a Der Standard médiumban megjelent „Közeleg a Q-Nap?” című cikkével, ami Ausztria kvantuminternet-technológiákban betöltött szerepét, valamint a kvantumtitkosítás jövőbeli kiberbiztonsági és digitális kommunikációs hatásait vizsgálja.
A pályázat első, hazai fordulójára ezúttal is a „Célszerű technológia” jelmondattal, olyan médiatartalmakkal lehetett nevezni, amelyek bemutatják a technológia mindennapi életben betöltött szerepét. A magyarországi első három helyezett pedig egyúttal tovább is jutott a nemzetközi versenybe. Itt kilenc közép- és kelet-európai országból (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) választotta ki a legjobbakat a nemzetközi zsűri, amelynek tagja volt Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu magyar alapítója és főszerkesztője is.
A korábbi években szintén kiemelkedően szerepeltek a magyar pályázók a nemzetközi versenyen: 2025-ben Kis Judit, a Forbes újságírója fődíjat nyert a Magyar siker mutatja, mit adhat az AI a mezőgazdaságnak című cikkével. 2023-ban a második helyezettnek járó, nemzetközi díjat Bagi László, szintén a Forbes munkatársa hozhatta haza, „A zöld rendszámos kukásautók nem ébresztenek fel” című cikkével, 2024-ben pedig Zákányi Virág került shortlistre a GyártásTrend honlapján publikált, „Terápia VR-szemüvegben” című cikkével.
Rádi Balázs újságíró, szakterületét a technológiai, gazdasági és egészségügyi témák jelentik. A kecskeméti Neumann János Egyetemen szerzett diplomát, 2019-ben elnyerte a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíját. 2022 óta az Index.hu főmunkatársa, a Közélet rovat egyik szerzője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak
Új NIS2-kompatibilis szolgáltatást kínál a Siemens.
Az energiaszolgáltatók, az energiaigényes iparágak üzemeltetői, valamint a kritikus infrastruktúrák – így adatközpontok és repülőterek – kibervédelmi ellenálló képességét kívánja segíteni a Siemens új szolgáltatása.
A megoldás választ ad a vállalati információtechnológia (IT) és az operatív technológia (OT) összeolvadására, a növekvő számú biztonsági riasztások kezelésére akkor, amikor gyakran hiányzik a megfelelő szaktudással rendelkező, éjjel-nappal elérhető személyzet.
A szolgáltatás folyamatos, 0–24 órás monitorozással nyújt védelmet, miközben elemzi az esetleges incidenseket, és konkrét intézkedéseket javasol a kockázatok csökkentésére és a problémák megoldására. Ennek köszönhetően akár 90 százalékkal gyorsabban tudnak a vállalatok reagálni a kibertámadásokkal szemben.
Az IT- és OT-rendszerekből összegyűjtött biztonsági adatokat a központi, Siemens Security Operations Center (SOC) kezeli. Itt zajlik az események elemzése, elkülönítik a téves riasztásokat, kezelik a kritikus incidenseket, miközben az új fenyegetésekre proaktívan reagálva folyamatosan frissítik az észlelési szabályokat.
Ezzel a kiszámítható és skálázható, NIS2-kompatibilis szolgáltatási modellel a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői az alaptevékenységükre tudnak koncentrálni. Egy hasonló, saját operatív biztonsági központ kiépítéséhez képest akár 80 százalékkal alacsonyabb beruházási költséggel biztosíthatják védelmüket, melynek üzemeltetési költségei akár a felére is csökkenhetnek.
Az új MDR szolgáltatás első referenciaügyfele a németországi Hertener Stadtwerke közüzemi szolgáltató, mely üzemi rendszereinek védelmére alkalmazza e technológiát.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt
-
Gazdaság2 hét ago
Az összes hitelállomány több mint egyötödét támogatott lakáshitelek teszik ki
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Gazdaság2 hét ago
Négy év elektromos flottatapasztalat: akár 10 százalékos költségmegtakarítás érhető el megfelelő infrastruktúrával
-
Zöld2 hét ago
Nem csak az számít, mennyi fát termel az erdő: százmilliárdokat érhet, ha tovább állva marad
-
Ipar2 hét ago
Robot Pick AI rendszer segíti az összeválogatást
-
Gazdaság2 hét ago
Budapest adott otthont a Schneider Electric Europe Supplier Day 2026 nemzetközi stratégiai beszállítói eseményének








