Gazdaság
Több, mint 1,8 trillió forinttal rövidítik meg a csalók a vállalkozásokat évente
A SAS és az Okleveles Csalásvizsgálók Egyesülete közösen hívja fel a figyelmet a problémára.
Az Okleveles Csalásvizsgálók Egyesülete (Association of Certified Fraud Examiners) becslése szerint a munkahelyi csalások évente több mint 4,7 billió dollárba – tehát több, mint 1,8 trillió forintba – kerülnek a vállalkozásoknak. Senki sem védtelen a fogyasztói csalások széles skálájával szemben, a számlaátvételtől kezdve a személyazonosság-lopáson át az adathalászatig és még sok más veszélyig.
„Az ACFE-vel közösen készített legutóbbi csalás elleni technológiai tanulmányunkból kiderült, hogy a csalásvizsgálók 97%-a – vagy akár még többen is – nélkülözhetetlen eszköznek tartják az analitikát a megelőzött csalások mennyiségének növelésében, valamint a csalásfelderítési programjaik időszerűségének, hatékonyságának és pontosságának fokozásában”
– mondta Stu Bradley a SAS csalási és biztonsági hírszerzés vezető alelnöke.
A csalás elleni nemzetközi ellenállóképesség javítása érdekében a SAS ismét együttműködik az ACFE-vel a november 13. és 19. között megrendezett Nemzetközi Csalástudatossági Hét alkalmából. A kampány egy közös küldetésben egyesíti a szervezeteket és egyéneket világszerte: a csalás káros hatásainak proaktív minimalizálása a csalás elleni tudatosság és oktatás előmozdítása a cél. A #FraudWeek hashtaggel a Twitter hasábjain bárki csatlakozhat a diskurzushoz, és első kézből tudhatja meg a SAS szakértői véleményét a csalás legkülönbözőbb formáiról, köztük a személyazonosság-tolvajlásról, a pénzmosásról, és további pénzügyi és digitális bűncselekményekről.
Az aktivitás alkalmából megosztottak hármat az analitikai vállalat partnereinek sikertörténetei közül.
A legerősebb biztosíték
Óvatos iparági becslések szerint valamennyi biztosítási kárigény legalább 10%-a tartalmaz csalást. Ez a mennyiség az Egyesült Államokban évente mintegy 120 milliárd dollárba kerül a biztosítóknak, ami folyamatosan felfelé hajtja a fogyasztói biztosítási díjakat.
Az észak-karolinai biztosítási minisztérium (NC DoI) egyike azoknak a kormányzati ügynökségeknek, amelyek analitikát használnak a visszaélések kivizsgálására. A bűnügyi nyomozó osztálya nemrégiben váltotta le elavult iratkezelési rendszerét – és számos manuális nyomozati, eseti és ügyészségi folyamatát – a SAS® Visual Investigator segítségével kifejlesztett Insurance Crimes Investigation System (ICIS) rendszerrel. A vizuális analitika gyorsan rávilágít a lehetséges ügykapcsolatokra, és összekapcsolja azokat a digitális pontokat, amelyek egyébként elkerülnék a nyomozók figyelmét.
„Mindössze hét hónappal az ICIS bevezetése után 6,9 millió dollárt szereztünk vissza az észak-karolinai fogyasztóknak”
– mondta Chet Effler, a bűnügyi nyomozóosztály osztályvezetője, aki szerint az átlagos ügymegoldási idő 90 napról 57 napra csökkent.
„Ez az eredmény jól mutatja a program sikerét, és azt, hogy mennyire operatívan megalapozottá tette a helyszíni ügyek kivizsgálását, az ügynökeinket és a műveletek egészét.”
Ellenállóképesség a digitális átalakulásban
A megbízható csalás és a pénzügyi bűncselekmények elleni védelem a Greater Bank digitális átalakulásának kulcseleme. Az ausztrál ügyféltulajdonban lévő bank nemrégiben jelentette be, hogy a több mint 270 000 ügyfelének hatékonyabb védelme érdekében a SAS felhőalapú csalásfelismerő és -megelőző és pénzmosás elleni megoldását fogja alkalmazni.
A SAS által preferált felhőplatformon, a Microsoft Azure-on elhelyezett szoftver a Greater Bank kiberbűnözés elleni eszköztárát világszínvonalúvá alakította. A megvalósítás során a Greater Bank széttagolt IT-rendszerei átalakultak, hogy megfeleljenek a szervezeti és szabályozási csalási és AML-követelményeknek. Emellett jelentősen racionalizálja és csökkenti a manuális folyamatokat, ezáltal javítva a felhasználói élményt az alkalmazottak és az ügyfelek számára egyaránt.
A felderítés előremozdítása
A limai székhelyű Niubiz a Visa és más perui pénzügyi márkák vezető digitális fizetési technológiai szolgáltatója. A 25 éves vállalatnál – amely 600 000 ügyféllel büszkélkedhet a kereskedők, bankok és végfelhasználók körében – a COVID-19 világjárvány közepette az egekbe szökött a csalárd tranzakciók száma. Válaszul a Niubiz átfogó csalásfelismerő és -megelőző platformot telepített a csalás elleni képességek megerősítése és a valós idejű fizetési döntések elérése érdekében.
A SAS Fraud Management gépi tanulással vezérelt előre jelző modelleket használ, így a Niubiz több millió műveletet képes milliszekundum alatt elemezni. Az eredmény a digitális csalások 23%-os csökkenése volt tavaly, ezzel több mint 5500 csalási kísérletet sikerült meghiúsítani. A megoldás a saját ügyfelei védelmén túlmenően lehetővé tette a Niubiz számára, hogy a SAS által támogatott csalásfelderítő szolgáltatást indítson, amely a felderítés fokozása érdekében harmadik féltől származó adatokat is beépít és gazdagít.
„A csalások felderítési arányának javulásán túlmenően jelentős növekedést tapasztaltunk a tranzakciók engedélyezési jóváhagyási arányában”
– mondta Edwin Orduz, a Niubiz csalásmegelőzési menedzsere.
„Ez segít biztosítani ügyfeleink bevételeit, és a súrlódásmentes fizetések biztosításával javítja az ügyfélélményt is.”
Ajánljuk még
-
Az adózók zsebében turkál a NAV, a könyvelők és a vállalkozók nem bírják követni
-
30 százalékos díjkedvezmény az európai szabadalmi díjakból
-
Ne menekülj vállalkozóként se a pénzügyi nehézségek elől!
-
A vezérigazgatók közel fele tart attól, hogy változtatás nélkül vállalata nem lesz életképes 10 év múlva
-
A céges flottát féltik leginkább a vállalkozások
-
Vállalkozni a válságok alatt? Igen!
Gazdaság
Mit tehetnek a vállalatok a munkahelyi jóllét érdekében?
A munkahelyi elégedettség helyzete az IT- és a HR-szektorba.
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a gyakorlatban is alkalmazott munkaerőt megtartó eszköz? A No Fluff Jobs legújabb kutatása arra kereste a választ, hogy az IT- és HR-szakemberek tapasztalatai alapján melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatják a munkavállalók fejlődését és elégedettségét. A riportból az is kiderül, a szektor munkavállalói tartanak-e attól, hogy a mesterséges intelligencia miatt elveszíthetik a munkájukat.
Boldogság, elégedettség, jóllét – egyéni törekvéseink, céljaink alapján mást és mást értünk ezek alatt, azonban mindannyian azt szeretnénk, ha a magánéletünk és a munkahelyünk összhangban lenne egymással.
„Néha csak az összetartozás, az elfogadás és a tisztelet érzésére van szükség ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat a munkahelyünkön. Ezeket azonban csak olyan környezetben lehet igazán átélni, amely a szervezeti struktúra minden szintjén elősegíti az őszinteséget és a tiszteletet”
– emel ki egy apróságnak tűnő, de nagyon is lényeges szempontot Tomek Bujok, a No Fluff Jobs CEO-ja, amelyet érdemes lenne a vállalatoknak figyelembe venni.
Hosszú távon ugyanis kifizetődő lehet számukra, ha a munkahelyi jóléti szolgáltatásokba invesztálnak, hiszen ezek az intézkedések kulcsfontosságúak lehetnek mind a munkavállalók megtartásában, mind pedig a jobb, vonzó munkakörnyezet kialakításában. Számos tanulmány alátámasztja, hogy azok a munkavállalók, akik boldogok, és elkötelezettnek érzik magukat a munkájuk iránt, magasabb munkateljesítményt nyújtanak, kevesebb betegszabadságot vesznek igénybe és kisebb valószínűséggel hagyják el a vállalatot.
Van, ami a pénznél is fontosabb
A felmérés szerint eltérő motivációk tapasztalhatók az IT-szakemberek és a HR-sek munkahelyi elvárásai között. Érdekesség, hogy míg az IT-sek esetében a magas fizetés a lista élére került, HR szakemberek számára a magas fizetés csak az 5. legfontosabb tényező (57,7%), helyette a támogató és kiegyensúlyozott munkahelyi környezetet és a személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozzák. Ugyanakkor mindkét terület munkavállalói között a második és a harmadik legfontosabb helyre került a munka és a magánélet egyensúlya (74,5, illetve 73,1%), illetve a kötetlenebb munkavégzés lehetősége – az IT-specialisták 73,7%-a preferálná a távmunkát, míg a HR-szakemberek 68,1%-a a rugalmas munkaidőt.
Bár az IT-szakemberek kiemelten fontosnak tartják a technikai tudásuk értékelését, és közel egynegyedük (23,6%) elismeri a fejlődési lehetőségek meglétét, 17,8% nem használja ki a rendelkezésre álló lehetőségeket, mert azok nem az ő igényeihez igazodnak. A válaszadók 29,1%-a arról számolt be, hogy egyáltalán nincs lehetősége, hogy fejlessze készségeit.
Az eredmények alapján a munkáltatóknak érdemes megvizsgálni, hogyan tudják jobban személyre szabni a nem pénzügyi juttatásokat is, hogyan lehet a fejlesztési programokat jobban összehangolni az IT-szakemberek sajátos igényeivel. Az időgazdálkodás vagy a munkaterhelés elosztásának javításával, valamint hozzáférhető, releváns és rugalmas fejlesztési lehetőségek biztosításával jelentősen növelhető az informatikusok elégedettsége.
Határ a munka és a magánélet között
Sok informatikai szakembernek nehézséget okoz a munka és a magánélet közötti egészséges határok fenntartása. A válaszadók 39,6%-a néha hazaviszi a munkát, ami hozzájárulhat a stresszhez és hatással lehet a személyes időre. Ugyanakkor majdnem ugyanekkora részük (47,1%) ügyel arra, hogy ne vigye haza a munkát, ami azt mutatja, hogy a munkaidőn belüli munkahelyi kötelezettségek kezelése egyensúlyban van.
Szintén aggodalomra ad okot: az informatikusok több mint harmada (37,9%) a szabadsága alatt vagy munkaidő után is bekapcsolva tartja a munkahelyi telefonját, ez az állandó készenlét pedig negatívan befolyásolhatja a szabadidőt és a családi életet. A betegség alatti munkavégzés is meglehetősen gyakori. A válaszadók 38,6%-a a betegség ellenére is dolgozik.
A HR-szakemberek esetében még rosszabb a helyzet a munka és magánélet egyensúlyának fenntartásában. Több mint 52%-uk bekapcsolva hagyja a munkahelyi telefonját szabadság alatt vagy munkaidő után, 44%-uk néha hazaviszi a munkát, ugyanennyien szabadidejükben is gondolnak a munkára, közel 43%-uk betegen is dolgozik, valamint 35,8%-uk havonta túlórázik.
Az eredmények mégis azt mutatják, hogy a megkérdezettek többsége (IT – 64,7%, HR – 67%) elégedett a munka és a magánélet egyensúlyával. Ugyanakkor van még mit javítani azon, hogy a munkavállalók nagyobb hányada tudja optimálisan összeegyeztetni a szakmai és a magánéletét. A rugalmas munkaidő-beosztás javítása és a támogató munkakultúra előmozdítása tovább javíthatná az elégedettségi szintet.
Az elvándorlás kockázata
A felmérés eredményei szerint az informatikusok közel 21%-a jelenleg aktívan keres állást, valamint körülbelül 41%-uk nyitott új lehetőségekre. Ezzel párhuzamosan 47,2%-uk nyitott külföldi, költözéssel járó állásajánlatokra is.
Az, hogy a válaszadók majdnem fele hajlandó lenne külföldre költözni egy jobb állásajánlatért, arra utal, hogy a jelenlegi munkahelyi környezet és juttatások nem feltétlenül elégítik ki maradéktalanul az igényeiket.
Ez a nyitottság a külföldi lehetőségekre különösen fontos jelzés a munkáltatók számára, hogy a munkahelyi elégedettség javítása érdekében törekedjenek a munkavállalói igények kielégítésére. Ide tartozhat a versenyképes fizetés, a rugalmas munkaidő, a munka és magánélet egyensúlya, valamint a karrierfejlesztési lehetőségek biztosítása. Ezek a lépések nemcsak a munkahelyi elégedettséget növelhetik, hanem a tehetségek megtartását is elősegíthetik, csökkentve az elvándorlás kockázatát.
Tévesek lennének az informatikusok félelmét hirdető szalagcímek?
A kutatás szerint sem a mesterséges intelligencia fejlődése, sem az iparági válság nem befolyásolja negatívan a munkahelyi stabilitás érzését. A megkérdezettek majdnem 73%-a nem aggódik amiatt, hogy a közeljövőben elveszíti az állását.
Azonban a bizonytalan és aggódó válaszok rámutatnak arra, hogy bizonyos tényezők, mint például a gazdasági környezet vagy a munkaerőpiac változásai befolyásolják az alkalmazottak biztonságérzetét. A vállalatok számára fontos lehet a munkahelyi kommunikáció, és az alkalmazottak támogatása a bizonytalanságok kezelésében.
Ugyanez a helyzet a HR-esek esetében is az IT-szektorban. A válaszadók többsége (66,5%) nem aggódik jelentősen a munkahelyének elvesztése miatt a közeljövőben, ami a munkahelyi biztonság és stabilitás érzésére utal.
A No Fluff Jobs magyarországi munkavállalók megkérdezésével végzett felmérésében mindkét célcsoportban a válaszadók többsége a 25–34 éves korosztályba tartozik, míg a második legnagyobb csoport a 35–44 éves korosztály. Az adatok szerint a válaszadó informatikusok többsége (78,49%) férfi, míg 20,4%-a nő. A HR-esek esetében fordított a helyzet – a válaszadók 88,4%-a nő és 11%-a férfi.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Magyarországról erősít a Publicis Groupe CEE HR csapata
Komáromi Zsófiát nevezte ki a cég a régió Talent Transformation Partnerének.
A Publicis Groupe CEE Komáromi Zsófiát, a cég magyarországi Chief Talent Officer-ét nevezte ki a Közép-Kelet Európai régió CEE Talent Transformation Partnerének. Zsófia az új regionális feladatait jelenlegi pozíciója mellett látja el.
Zsófia új pozíciójában egy 6 hónapos interim időszakot követően folytatja a közös munkát Borbás Veronikával, a Publicis Groupe CEE Chief Talent Officer-ével. Új szerepkörében a tehetségmendezsment terület stratégiai irányítása lesz az elsődleges feladata, szoros együttműködésben a régió felsővezetőivel és kulcsembereivel.
„A Publicis Groupe CEE az elmúlt három évben jelentős átalakuláson és növekedésen ment keresztül. Kollégáink és üzleti tevékenységünk folyamatos fejlődésének érdekében a tehetségmenedzsmenttel foglalkozó csapat egyre fontosabb szerepet tölt be. Zsófi kinevezése ennek az útnak a következő állomása, ami egyértelműen mutatja amelletti elkötelezettségünket, hogy emberközpontú vállalatot építsünk”
– mondta Borbás Veronika.
„Számunkra természetes lépés volt cégen belülről választani, Zsófi tapasztalata és ambíciója tökéletesen illeszkedik a pozícióhoz. Hároméves magyarországi publicises pályafutása során nemcsak a hazai HR csapatot építette fel egészen az alapoktól, hanem közel kétszáz új kolléga felvételét és beilleszkedését irányította sikeresen. Számos olyan program létrehozásában vett részt, ami a munkavállalókat helyezi a fókuszba, mint például a Női Egészség Program. Agilitása, az újítások iránti elkötelezettsége és rendszerszintű HR-szemlélete tökéletesen alkalmassá teszi őt erre a regionális szerepre. Örülünk, hogy Zsófi csatlakozik hozzánk, és alig várom, hogy együtt dolgozzunk a csapat, céges kultúránk és cégcsoportunk üzleti fejlődéséért,”
– tette hozzá Borbás.
Komáromi Zsófia így nyilatkozott:
“Izgatottan várom az új szerepkört. Ez a kinevezés lehetőséget ad arra, hogy kiterjesszük azon hazai jó gyakorlatainkat a régióban, amelyeknek célja, hogy rugalmasan alkalmazkodjunk a munka világában bekövetkező változásokhoz, és megértsük, hogyan változik az emberek munkához való viszonya.” Az egyes piacok tehetségmenedzsmentért felelős vezetőivel és kulcsembereivel együttműködve progresszív és befogadó munkakörnyezetet szeretnénk a következő szintre emelni. Ez az, ami valóban támogatja üzleti céljainkat és kollégáink fejlődését.”
Zsófia több, mint 3 éve csatlakozott a Publicis Groupe Hungary-hez. Cégen belüli karrierjét Head of Talent-ként kezdte, majd a stratégiai HR tervezésben és a kulturális átalakulásban betöltött kulcsszerepének köszönhetően 1 éve ő a magyar csapat Chief Talent Officere. Korábban az LPP S.A. HR vezetője volt, az Ernst&Young-ban szerzett HR generalista tapasztalatokat, valamint a Legalis Global-nál toborzás fókuszú pozíciókat töltött be.
A Publicis Groupe Hungary-hoz való csatlakozása óta a cég elnyerte a “Great Place to Work” díjat. Zsófi irányításával került bevezetésre például a Női Egészség Program, kialakításra került egy átfogó well-being stratégia, a 4 napos munkahét bevezetése és a Crossroads alumni program, amelynek célja, hogy a korábbi munkatársak erős hálózatként működhessenek együtt. Zsófi vezetésével a Publicis Groupe olyan nemzetközi kezdeményezéseit is sikeresen adaptálták a hazai szervezetben, mint a „Working with Cancer” és „Work Your World”.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Folyamatosan növekszik a használtautó-piac
Jó hír, hogy a tulajdonosváltások száma 2024 eleje óta folyamatosan növekszik, és ez júniusban sem volt másképp.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy a Datahouse legfrissebb adataival kiegészítve miként fest hazai másodpiac helyzete, beleértve a legnépszerűbb használt autókat, az átlagárakat és a meglepően népszerű hibrideket.
„A Datahouse adatai szerint júniusban 76 250 használt személyautó cserélt gazdát, ami 12%-kal több a tavaly júniusban regisztrált 68 344-nél. Összességében is kijelenthető, hogy 2024 eleje óta folyamatosan erősödik a használtautó-piac. Az idei csúcshónap 24,9%-os növekedéssel a február volt, de átlagosan eddig minden hónapban 13%-os ugrást láthattunk”
– emelte ki Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.
A Használtautó.hu adatai szerint, a telefonos megkeresések számát megvizsgálva, az elmúlt időszakban a legnépszerűbb használt autók körében nem történt komoly változás: az élen az Opel Astra – Suzuki Swift – Volkswagen Golf triója található. Érdekesség, hogy egy használt Golf 3 millió forintos átlagára csaknem a kétszerese a dobogón található másik két modell egyenkénti átlagárainak.
BENZINES, DÍZEL, ELEKTROMOS VAGY HIBRID?
Ha hajtásláncok szerint, a személyautók, a motorok és a kishaszonjárművek kategóriáit egyesítve tekintjük át a magán- és üzleti hirdetések számát, akkor pedig a következő erőviszonyok rajzolódnak ki. A portálon benzinesből jelenleg több mint 107 ezer, dízelből 94 ezer, elektromosból 8 ezer, hibridből pedig 7 500 darab található (megemlítendő: hibrid kategóriában az idén év elején piacra dobott Kawasaki Ninja 7 Hybriden kívül még nem léteznek motorkerékpárok).
Benzines használt járműre ebben az időszakban 307 ezer, dízelre 242 ezer, elektromosra 7550, hibridre pedig összesen 17 ezer telefonos érdeklődés érkezett, ami a hirdetések darabszámával arányosan szépen megmutatja, hogy az egyes hajtásláncok képviselőit mennyien keresik az érdeklődők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Mi a közös a zöld, az ezüst és a fekete járművekben?
Az új Galaxy Watch az AI segítségével ösztönöz az egészséges életmódra
Lakossági reálkamat: élt 4 hónapot
Új LCL-járatok Európa és Ázsia között
Debreceni katódgyár energiaelosztását szállította a Siemens Zrt.
Újabb jel mutatja, hogy a Temu a hazai online kereskedelem sírját ássa
Középkategóriás áron kínál felsőkategóriás zajszűrést a Huawei legújabb fülhallgatója
A világon elsőként magyar betegek számára lesz elérhető az MI által támogatott, élő, 3D-s kapszula-endoszkópiás vizsgálat
Az LG globális K+F-háromszöget hoz létre a szélsőségesen hideg területeken alkalmazott nagy teljesítményű hőszivattyúk fejlesztésére
Új üzletágvezető a PwC Magyarország vezetői között
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Életet menthet az önkormányzati hőségkommunikáció
Elbagatellizált fogápolás: Akár szívbetegség is lehet a vége
Praktikus újdonsággal bővült a SPAR népszerű vásárlási applikációja
Sikerrel zárult a HUN-REN SZTAKI vezetésével teljesített „Kutatások az ipari digitalizáció által nyújtott potenciál minőségi kiaknázására” című projekt
Suzuki és Opel a legértéktartóbb márkák között
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
Hogy az utazás ne váljon rémálommá: Készüljünk fel alaposan a nyári autózásra!
Diákok rohama pörgeti tovább az albérletpiacot
Az Optimus Solutions az első viszonteladói partner, amely az ABB Value Provider programjában tanúsítást szerzett a KNX- és HVAC-épületautomatizálási rendszerekre
A mesterséges intelligenciával tuningolt névjegykártyák piaci robbanás előtt állnak
Műszaki-Magazin.hu
Hosszú élettartamú csapágytechnológia fotovoltaikus rendszerekhez
Beruházás és befektetés egyben
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
A termelés visszatelepítése saját országon belülre, avagy reshoring
15% fölé emelkedett a hazai megújulóenergia-részarány
Belső égésű, hibrid vagy elektromos?
Ilyen a legújabb magyar elektromos busz
Minden egyre könnyebbé válik – a szimplexitásnak és néhány szoftvernek köszönhetően
Kína autóipara: honnan jön, és hova tart?
Magyarországon is terjeszkedik a vezető biogáztechnológiai cég
Ajánljuk
Friss
-
Egyéb kategória2 hét
A tehetségek köztünk járnak: négy magyar egyetemista ismerkedhetett meg a jövő technológiáival Rómában
-
Okoseszközök2 hét
Prémium eszpresszógépek – 3D-tervezéssel
-
Gazdaság2 hét
Tovább erősíti piacvezető szerepét és stabilitását a Daniella Villamosság
-
Mozgásban2 hét
Magyar autósport-történeti siker Molnár Martintól a brit F4-ben
-
Mozgásban2 hét
A streamer, a gasztrós, a digitális detoxos és a rutinos
-
Gazdaság1 hét
Új vállalatirányítási szemlélet hódít: így készítheted fel a cégedet az AI-korszakra
-
Ipar2 hét
Lakossági kivárás fékezte az építőipart májusban
-
Egészség2 hét
A fogyáshoz fontosabb a napi kalóriabevitel számolása, mint az étkezések időzítése