Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

A benzin és az áram ára is nő

benzin

Még mindig megéri elektromos autót venni?

Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak az elektromos meghajtású járművek az európai piacon: 2022 harmadik negyedévében az összes újonnan regisztrált autó közel 12%-a tisztán elektromos jármű volt, a hibridek részesedése pedig 22,6%-ra nőtt az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint. A legnagyobb gyártók eközben sorra rukkolnak elő az újabb és újabb modellekkel, hogy megfeleljenek a vásárlók igényeinek, ráadásul 2035-től az Európai Parlament döntése alapján már nem is lehet belső égésű motoros autókat értékesíteni a tagországok területén. Hazánkban is egyre többen váltanak környezetkímélő közlekedésre, 2022. november végéig összesen több mint 62 ezer zöld rendszámot adtak ki, a Generali kutatása[1] szerint pedig közel minden 6. magyar vásárolna elektromos vagy hibrid járművet, ha tehetné. Ugyanakkor a kérdés továbbra is adja magát: valóban megéri váltani?

Hagyományos vagy elektromos – sok szempontot kell mérlegelni

Az elektromos autózás robbanásszerű terjedése arról árulkodik, hogy ez bizony már nem csak a leggazdagabbak úri hóbortja, a fenntartható jövőbe és a környezetkímélő megoldásokba pedig mindenképpen érdemes befektetni. Fontos kérdés azonban, hogy pontosan milyen költségekkel jár belevágni a „zöld” közlekedésbe, a döntés pedig talán még összetettebb, mint valaha, főként hazánkban: az elmúlt évben emelkedtek az áramárak, majd decemberben megszűnt az üzemanyag ársapka is. Persze a költségek a vásárláskor kezdődnek, és mivel egy hagyományos meghajtású, jó felszereltségű új autót már 6-8 millió forintért vehetünk szemben a 10-11 millió forintnál kezdődő elektromos verziókkal, érdemes átgondolni, hogy milyen tételekkel kell számolnunk a továbbiakban.

A fenntartási költségek kalkulálása már egy sokkal összetettebb kérdés, hiszen az elektromos autók mellett szóló egyik legfőbb érv az olcsó áram és a dráguló üzemanyagár volt, 2022 azonban jelentősen megbolygatta az állóvizet. A hatályos szabályozás szerint átlagosként megjelölt 210 kWh havi lakossági áramfogyasztást szinte biztosan túllépjük, ha otthon szeretnénk tölteni elektromos autónkat, e felett pedig bizony megugrik az áramtarifa. Ha 100 km-re 17 kWh-s energiaigénnyel számolunk egy tipikus e-autónál, akkor ennek támogatott ára 627 forint körül alakul, de az átlagfogyasztás felett ugyanez már nagyjából 4 290 forintba kerül – mindez persze attól függ, hogy milyen berendezéseket használunk még napi szinten és ezek mennyit áramot fogyasztanak. Az ársapka nélküli üzemanyagárakat nézve azonban ez sem tűnik vészesnek: január elején ugyanis ismét emelkedett a benzin literenkénti piaci ára, így ezért 631, a gázolajért pedig 693 forint körül kell fizessünk a kutaknál. 7 literes átlagfogyasztással számolva tehát jóval magasabb költséggel, 4 417 és 4 851 forinttal kalkulálhatunk egy 100 km-es távon. Emellett – habár a napelemekkel kapcsolatos szabályozás jelentősen átalakult az elmúlt hetekben – megújuló energiaforrásokkal, hőszivattyúval optimalizálhatjuk az otthoni akkumulátortöltés költségeit.

Nem utolsósorban ma már az ország számos pontján állnak rendelkezésre nyilvános töltőpontok, melyek közül néhány ingyenes lehetőséget kínál (habár ezek jócskán leterheltek), ugyanakkor más töltőpontokon január 2-től közel háromszor annyit kell fizetniük egyes e-autó tulajdonosoknak, mint korábban.

A szervizdíjakkal is számolni kell

A kép láthatóan elég vegyes, mindenkinek érdemes tehát saját körülményeit és igényeit figyelembe véve kalkulálni, ugyanakkor a Generali tavaly év eleji kutatásának tanulságai szerint az elektromos autózás igenis vonzó alternatívának tűnik a magyarok számára. A megkérdezettek 16%-a nyilatkozott úgy, hogy szívesen váltana tisztán elektromos, vagy plug-in (tölthető) hibrid meghajtású járműre, ha módjában állna. A legtöbbjüket a környezettudatosság (57%), a hagyományos üzemanyag árának növekedése (53%) és az innovatív technológia (45%) motiválja, ugyanakkor a várható javítási- (52%) és alkatrészköltségek (46%) riasztják el őket a leginkább. Ez a félelem nem is alaptalan, hiszen mint minden innováció esetében, az elektromos autók szervizeléséhez is nehezebb egyelőre szakembert találni, és a cserélendő alkatrészekhez is drágábban lehet hozzájutni. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint az e-autók átlagkára akár 200 000 forinttal is meghaladhatja a hagyományos meghajtású modellekét.

Az elektromos autóknál fontos figyelembe venni azokat a tényezőket, amik miatt olcsóbb lesz a szervizhez szükséges alkatrész költség: nincs olajcsere a motorban; nem kell foglalkozni a vezérműszíjcserével; nincs kuplungcsere, illetve a fékek kopása lassabb ütemű, mivel kisebb mértékben használják őket az energiavisszanyerés miatt. Ám az elektromos autóknál a szervizhez szükséges munkadíj jóval drágább, mert szükség van hozzá most még különlegesen képzett szakemberekre, akik az elektromos rendszerhez értenek. Az ő munkadíjuk jóval magasabb, mint a sima szerelői munkadíj”

– mondja Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési vezetője.

Szikszai József szerint ugyanakkor vannak olyan alkatrészek, melyek szervizelése, cseréje továbbra is szükséges: ezek a futóműalkatrészek, az utastérszűrők. Illetve a hűtővíz továbbra is jelen van, csak nem a motorban, hanem az akkumulátorban. Emellett számolni kell plusz szervizteendőkkel: ezek az akku, illetve az elektromos berendezések ellenőrzése.

Ugyan kevesebb az elektromos autók szervizelése esetén az ellenőrizendő lista hossza, de azt magasabb áron végzik el. Emellett hiába jóval kevesebb alkatrész van egy elektromos autóban, ha az elektromos alkatrészek és elektronikák ára magasabb, mint a hagyományos, benzines mechanikus alkatrészeké. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy szervizköltség alatt nem csak a műszaki meghibásodásokat kell érteni, hanem kötelező szervizt, amit a gyártó előír bizonyos időközönként”

– mondja a Generali Biztosító kárrendezési vezetője.

Fontos a casco

A szakértők szerint ezért mindenképpen érdemes casco biztosítással is számolni az elektromos járművek fenntartási költségei között, ráadásul olyan károkkal is szembesülhetünk, melyek a belső égésű motorral futó autóknál fel sem merülnek. Ilyen lehet például a kábel vagy a fali töltő meghibásodása tűz- vagy viharkár miatt, illetve az akkumulátor sérülése vagy esetleg eltulajdonítása. Természetesen emellett a hagyományosabb káresetekre, törésekre, lopásokra, jégverésre is fontos gondolni, ugyanakkor az elektromos meghajtással járó speciális kockázatok – akkumulátormerülés, hirtelen meghibásodás – miatt jó, ha a casco-hoz kapcsolódik 24 órás, azonnali assistance szolgáltatás helyszíni javítással, szükség esetén az autómentés megszervezésével. A Generali felmérése szerint ezekkel a körülményekkel a zöld autózásra nyitott magyarok is tisztában vannak, a kutatás résztvevőinek 58%-a kétségkívül fizetne casco-t elektromos járművére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

A Bridgestone abroncsain gördül a Lamborghini eddigi legerősebb roadstere

A prémium abroncsokat, és fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő Bridgestone lett az új Lamborghini Fenomeno Roadster kizárólagos abroncspartnere. Az együttműködés részeként a vállalat két, kifejezetten a modellhez fejlesztett Potenza Sport ultranagy teljesítményű abroncsokat készített, amelyek közúton és versenypályán egyaránt támogatják a sportautó teljesítményét.

A Lamborghini Fenomeno Roadsterből mindössze 15 darab készül. Az 1080 lóerős, V12-es hibrid hajtáslánccal szerelt modellhez a Bridgestone egyedi fejlesztésű Potenza Sport ultranagy teljesítményű gumiabroncsokat alkotott, amelyek nagy teljesítménynél is stabilitást, precíz irányíthatóságot és gyors kormányreakciókat biztosítanak.

A kínálat része egy kifejezetten pályahasználatra hangolt, semi-slick Potenza változat is, amelyet a Bridgestone motorsport-tapasztalataira építve fejlesztettek ki. Az abroncs közúti használatra is alkalmas.

„A Lamborghini hivatalos technológiai partnereként célunk, hogy a sofőrök teljes mértékben átélhessék a márkára jellemző teljesítményt és vezetési élményt”

– mondta Adrien Thormann, a Bridgestone EMEA OE értékesítési igazgatója.

„A Bridgestone több évtizedes motorsport-örökségére és a Potenza termékcsalád szakmai háttere lehetővé teszi, hogy a Fenomeno Roadster számára közúton és versenypályán is kiemelkedő teljesítményt nyújtsunk.”

A Fenomeno Roadsterhez fejlesztett Potenza Sport abroncsok elől 265/30 ZRF21, hátul 355/25 ZRF22 méretben érhetők el, míg a semi-slick, versenypályára hangolt kivitel 20 és 21 colos méretben áll rendelkezésre. A modellhez a Bridgestone defekttűrő Run-Flat Technology (RFT) technológiával felszerelt kivitel is elérhető, amely lehetővé teszi, hogy a jármű defekt esetén is továbbhaladjon. Az RFT lehetővé teszi, hogy a jármű defekt után, 0 bar nyomás mellett is biztonságosan továbbhaladjon akár 80 kilométeren keresztül, legfeljebb 80 km/h sebességgel. ¹ Mindkét Bridgestone abroncsváltozat oldalfalán megtalálható az egyedi Lamborghini-jelölés, amely az exkluzív fejlesztést hangsúlyozza.

Az egyedi Potenza abroncsokat Olaszországban fejlesztették és gyártották, a Bridgestone saját Virtual Tyre Development (VTD), azaz virtuális abroncsfejlesztési technológiájának alkalmazásával.

„A Lamborghininél a teljesítmény kibontakoztatása sosem egyetlen alkatrészen múlik: a precíz mérnöki munka összehangolt eredménye, amelyben az abroncsoknak meghatározó szerepük van”

– mondta Christian Mastro, a Lamborghini marketingigazgatója.

„A Bridgestone-nal kialakított szoros együttműködésünk révén olyan egyedi megoldások születnek, amelyek minden modell karakterét és a Lamborghini DNS-ét is hitelesen fejezik ki. A Fenomeno Roadster a legújabb példa arra, hogyan feszegetjük közösen a határokat.”

A Fenomeno Roadster a Lamborghini és a Bridgestone hat éve tartó partnerségének legújabb mérföldköve. A partnerség 2021-ben indult a Huracán STO modellel, azóta pedig számos Lamborghini szupersportautóhoz fejlesztettek közösen első szerelésű abroncsokat.

 

¹ A defekt után megtehető távolság a jármű terhelésétől, a külső hőmérséklettől, valamint attól is függhet, hogy az abroncsnyomás-ellenőrző rendszer, azaz a TPMS mikor jelez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A számok alapján továbbra is nagy a baj az utakon

A legfrissebb, 2025-ös statisztikai adatok azt mutatják, hogy a közlekedésbiztonság továbbra is kiemelt társadalmi ügy Magyarországon. Bár a balesetek száma 2024-es esztendőhöz képest csökkent, egyes területeken, például a műszaki problémákra visszavezethető, vagy az ittasan okozott baleseteknél még mindig komoly kihívások láthatók.

A KSH adatai szerint tavaly 14 565 személyi sérüléssel járó közúti szerencsétlenség történt Magyarországon, amelyekben 19 158-an megsérültek, 456-an pedig életüket vesztették.

A hároméves adatsor alapján hullámzó tendencia rajzolódik ki. 2023-ban 14 452 közúti balesetet regisztráltak, 18 746 sérülttel és 472 halálos áldozattal. 2024-ben ez a szám 14 687 balesetre, 19 365 személyi sérültre és 497 halottra emelkedett. 2025-re viszont ismét csökkent mind a sérüléssel járó, mind a halálos kimenetelű balesetek száma.

A friss adatok tehát arra utalnak, hogy a 2024-es kiugrás után 2025-ben újra mérséklődött a közúti balesetek súlyossága és száma.

„A hullámzó baleseti adatok arra figyelmeztetnek, hogy a megelőzés és a felelős közlekedési magatartás erősítése nélkül nem várható tartós javulás”

– hívta fel a figyelmet Schiller Márk, a Schiller Autó Család schtratégiai és marketing igazgatója.

Különösen aggasztó, hogy az elmúlt három év adatai alapján 2023-ról 2024-re 670-nel nőtt a könnyű személyi sérüléssel járó balesetek száma (14 644 eset). A KSH előzetes számai szerint 2025-ben ugyan csökkent ez az érték, ám mindössze 14 573-ra, vagyis alig tért vissza a három évvel korábbi szintre. A 2023-as szinthez képest a súlyos sérültek száma is csak mérsékelten csökkent. Három év alatt mindössze 187 fővel lett kevesebb, így 2025-ben 4 585 súlyos sérültet regisztráltak.

Több az ittas rolleres 

Érdekesség, hogy bár alapvetően csökkenő pályán mozog a gyalogosok által okozott balesetek száma Magyarországon, mégis tavaly kilenccel több esetben (586) volt járókelő felelőssé tehető szerencsétlenségért, mint az azt megelőző, 2024-es esztendőben (577).

A műszaki okokra visszavezethető balesetek száma ugyancsak emelkedett: míg 2023-ban 55, 2024-ben 37, addig 2025-ben 42 esetben a járművek hibás műszaki állapota miatt következett be a baleset.

„Mindez talán kevéssé meglepő annak fényében, hogy a magyar személygépjárművek átlagéletkora 2023-hoz képest 15,8 évről 16,5 évre nőtt a KSH adatai szerint”

– tette hozzá Schiller Márk. Sem a használtautó, sem pedig az újautó piac nem tudja ellensúlyozni a magyar személygépjárműpark elöregedését.

Sajnálatos módon nőtt az ittasan okozott balesetek száma is. Igaz, a növekedés hátterében elsősorban a motoros rollereket használók állnak, hiszen míg 2024-ben 59 esetben volt kimutatható alkohol a motoros roller vezetőjében, addig 2025-ben már 125 alkalommal, ami duplázódást jelent ebben a kategóriában. Az alkoholos befolyásoltsággal okozott balesetek száma Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj Zemplén, Baranya, Fejér és Bács-Kiskun vármegyében nőtt számottevően.

Uniós célok 

A közúti balesetek csökkentése szempontjából komoly feladat vár minden érintett szereplőre, hiszen az Európai Unió célja, hogy a személyi sérüléssel, valamint a halállal végződő közúti balesetek számát megfelezze 2030-ig.

„Az Európai Bizottság idei értékelése szerint azonban a jelenlegi csökkenési ütem nem elegendő a 2030-as célok eléréséhez, ezért további intézkedésekre és tagállami együttműködésre van szükség”

– hangsúlyozta Schiller Márk. Hozzátette: az Európai Unió távlati célja, hogy 2050-re nullára csökkentse a halálos balesetek számát.

A Schiller Autó Család elkötelezett támogatója a közúti balesetek csökkentésének. Ennek érdekében korábban az ORFK-OBB-vel közösen személetformáló videósorozatot indított (v)Észnélkül néven. A cég erőfeszítéseit nemrég fontos elismeréssel jutalmazták a Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én.

A Schiller Autó Család megkapta „Az Év Közlekedésbiztonsági Társadalmi Felelősségvállalója díjat”. A szakmai zsűri ezzel ismerte el a vállalat évek óta következetesen végzett edukációs és szemléletformáló munkáját, amely a felelős járműhasználatra, a biztonságos közlekedésre és a technikai állapot fontosságára hívja fel a figyelmet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Arany díjat nyert a Hungaroring az IADA Nemzetközi Építészeti és Design Díjon

Arany díjat nyert a DVM Group és a SAMO Építésziroda tervei alapján megújult Hungaroring a 2026-os International Architecture & Design Awardson (IADA). Az elismerés az építészet és a design terén tanúsított kiemelkedő kreatív teljesítményt és az innováció iránti elkötelezettséget tükrözi.

Az International Architecture & Design Awards (IADA) évente megrendezett globális verseny, amely az építészet, belsőépítészet, formatervezés, a designkommunikáció, tájépítészet, webdesign, mesterséges intelligencia és egyéb kapcsolódó kreatív területek kiválóságát ismeri el. A DVM Group és a SAMO Építésziroda Arany díjat nyert az „Építészet, vegyes funkciójú fejlesztés tervezés professzionális” kategóriában a Hungaroring megújításával.

Az utóbbi években a Hungaroring történek eddigi legnagyobb átalakulásán ment át, mely infrastrukturális szempontból is a világ élvonalába emeli a magyar pályát. A 25.000 m²-es paddock épületet és a 10.000 fős új tribünt magában foglaló komplexum lehetővé teszi, hogy a Hungaroring ne csupán versenyhétvégéken működjön, hanem egész évben, multifunkcionális rendezvényhelyszínként is. Az eltérő funkciók ellenére a fejlesztés minden eleme egységes építészeti, belsőépítészeti és grafikai arculattal rendelkezik. Az új főépület és főlelátó koncepciója a rajt és a cél közötti feszültséget jeleníti meg, összehangolt horizontális tagolással, perspektívával és a sebesség érzetével.

Az Architecture & Design Community (ADC) által szervezett International Architecture & Design Awards (IADA) nyerteseit ötödik alkalommal hirdették ki. Idén az 53 országot képviselő, több mint 500 döntőbe jutott pályamű közül összesen 347 díjazottat választottak ki. A szakma legújabb tendenciáival összhangban a 2026-os kiadás új, mesterséges intelligenciához kapcsolódó kategóriákkal is bővült, tükrözve az AI egyre növekvő szerepét az építészet és a design területén.

A pályaműveket elismert szakemberekből álló nemzetközi zsűri értékelte, akik kreatív munkásságukról, kritikai szemléletükről és a globális designkultúrához való hozzájárulásukról ismertek. Széles körű szakértelmük kiegyensúlyozottságot biztosított az értékelési folyamat során, garantálva, hogy minden pályamű megkapja a megérdemelt figyelmet.

A 2026-os zsűri tagjai: Xiang Li, X+Living Architecture and Interior Design (Kína) | Júlia Kolláthová, Academy of Fine Arts and Design in Bratislava (Szlovákia) | Sébastien Maleville, Essential Studio Co., Ltd. (Franciaország/Thaiföld) | Chantanee Chiranthanut, Khon Kaen University (Thaiföld) | Tiago Russo, Tiago Russo Product Design, Craft Design (Portugália/Egyesült Királyság) | Laura Mimini, d2p, Design to Product (Olaszország/Kína) | Camilo Cerro, American University of Sharjah, Dharmatecture LLC (USA/Spanyolország/EAE) | Artem Kropovinsky, Arsight Studio (Ukrajna/USA)

A díjazott projekt itt tekinthető meg: https://ad-c.org/winner/hungaroring-gold-winner-mixed-use-development-design-iada-2026/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss