Ipar
Nemzetközi érdeklődés övezte az AI&AUT expót
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium, valamint a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. társszervezésében 2023. február 14-15. között rendezték a Vasúttörténeti Parkban a nemzetközi AI&AUT EXPO című rendezvényt. A kétnapos eseményen több országból, több mint 60 előadótól hallgathattak előadásokat az érdeklődők. Az előadásokat szakmai kiállítás kísérte, a kutatóintézetek, egyetemek demonstrációi mellett a nemzeti laboratóriumok ipari partnerinek megoldásait is megtekinthették az érdeklődők.
A nemzetközi érdeklődés mellett folyó szakmai esemény fő fókusza a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek területén elért eredményeinek széles körű bemutatása, valamint az új nemzetközi és ipari kapcsolatokat kiépítése volt.
A rendezvény célközönsége az európai kutatói szervezetek, a két Nemzeti Laboratórium jelenlegi ipari partnerei, az MI akcelerátor prgramok által potenciális partnerek a kis és középvállalkozási szektorban, valamint az MI Koalíció fejlesztéssel, integrációval foglalkozó tagjai voltak.
A kétnapos konferenciát Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztréium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára nyitotta meg. Előadása során államtitkár úr ismertette a magyar kormány már eddig megtett és tervezett intézkedéseit, amellyel ösztönözni kívánja a gazdasági szektor minden szereplőjét a mesterséges intelligencia használatára, legyen szó a már fejlett technlógiát alkalmazó iparágakról, vagy a technológiával csak most ismerkedő KKV-król. A mesterséges intelligencia kikerülhetetlenül a mindennapi életünk részévé fog válni, így fognak működni a jövő ipari parkjai, fejlett termelő- és szolgáltatószektorai. Kifejtette, az állam feladata, hogy a technológia elterjedését ösztönözze.
„Az a célunk, hogy bemutassuk ezt a technológiát a piaci szereplőknek, és segítsük annak alkalmazását, ezért tervben van egy más technológiák mellett ezt is bemutató tanulógyár létrehozása, ahol minden szereplő megismerheti a technológia nyújtott előnyöket. Az a cél, hogy Magyarország a régióban és világszinten is az élvonalban kerüljün a mesterséges intelligencia technológiai használatában – mondta el az államtitkár.
Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kormány célja, hogy a felsőoktatásban a matematikai, természettudományi, mérnöki és informatikai (MTMI) területek részaránya 2030-ig elérje az ötven százalékot, minden második hallgató MTMI-képzést válasszon. A nyitószekció előadói között volt még Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutató Központ elnöke, Monostori László, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) igazgatója, Dr. Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia nemzeti laboratórium szakmai vezetője, Prof. Dr. Gáspár Péter az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium vezetője illetve Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció elnöke.
Az AI&AUT Expo a Nemzeti Laboratórium program keretében megvalósuló, SZTAKI által koordinált két nemzeti laboratórium, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) eredményeit is bemutatta.
„A 2,5 évvel ezelőtt elindult Nemzeti Laboratórium programon belül ezen a két területen sikerült azt a kritikus tömeget és csoportintegrációt létrehozni, ami ahhoz kell, hogy országos szinten is jelentős kutatási programokat lehessen működtetni. Ez a két laboratórium kiemelkedően jó eredményeket tudott elérni a nemzetközi beágyazódás és az ipari kapcsolatok terén is, valamint együttműködnek az ország különböző területein, egyetemeken, kutatóintézetekben, iparban létező tudományos iskolák is”
– nyilatkozta prof. dr. Bokor József, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (EKLKH) alelnöke, a SZTAKI tudományos igazgatója.
SZTAKI mellett a MILAB és az ARNLAB partnerei, az öt egyetem (BME, ELTE, Semmelweis Egyetem, Szegedi Tudmányegyetem, Széchenyi Egyetem), a három további kutató intézet (Rényi Intézet, Kísérleti Orvostudományi Intézet, Társadalomtudományi Kutatóközpont), a Nemzetbiztonági Szakszolgálat és a Magyar Államkincstár munkatársai is részt vettek a rendezvényen, erősítve a célzott alapkutatás, alkalmazott kutatás, az egyetem és kutatóintézetek együttműködését.
Az AI&AUT Expo sikerességét bizonyítja a hatalmas nemzetközi érdeklődés is. Szakmai delegáció érkezett az Egyesült Királyságból a Budapesti UK Embassy kíséretében, Allaine Cerwonka, az Alan Turing Institute Director of International and Associate Director-a, valamint az AI for Science & Government Programme vezetése, az AI Hamburg (ARIC) delegációja, és az AI Zürich és az Austrian Institute of Technology vezető kutatói is. A Gaia-X európai szövetség, amelynek célja, hogy egységes európai adatmegosztó infrastruktúrát hozzon létre az adatok megosztásához és az adatvédelem biztosításához, szintén magas szinten képviselte magát és regionális ülést tartott a rendezvény keretében.
A rendezvény nemcsak a szakmai előadásoknak és nemzetközi kapcsolatépítésnek adott teret. A résztvevők újszerű, izgalmas kiállítói standokon jelentős ipari kulcsszereplők képviselőival találkozhattak. Megjelent többek között az Audi, a Bosch Rexroth, a Clementine, a Continental, a 4iG, a Nokia és a Magyar Telekom is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Generatív AI: a cégek 78%-a befektet az új technológiába, de csak minden harmadik felkészült rá
Bár a legtöbb vállalat érdeklődik a legújabb technológiák iránt, a legnagyobb részüknél nincs meg a szükséges IT-háttér ahhoz, hogy befektetéseik hatékonyan szolgálják az innovációt, visszahozzák a beléjük tett pénzt és teljesítsék a kiberbiztonsági követelményeket – derül ki az Unisys legfrissebb globális kutatásából. Európában különösen nagy ez a fajta lemaradás.
A Magyarországon mintegy 700 főt foglalkoztató Unisys Unisys közzétette legújabb nemzetközi felmérését, amely azt vizsgálta, hogyan alakítják át a vállalatok IT-stratégiáikat annak érdekében, hogy ki tudják aknázni a legújabb technológiák – például a generatív AI, az AI-ügynökök és a kvantumszámítás – előnyeit. A „From Complexity to Clarity: Modernizing Cloud and IT for What Comes Next” című jelentésben nyolc ország 1000 felsővezetője és IT-döntéshozója osztotta meg tapasztalatait.
Az eredmények azt mutatják, hogy egyre nagyobb szakadék tátong az üzleti ambíciók és a vállalatok IT-infrastruktúrájának felkészültsége között – ez pedig azt a kockázatot hordozza, hogy befektetéseik meddők maradnak, innovációs potenciáljuk visszaesik, és kitettebbek lesznek a kibertámadásoknak is. A tanulmány ugyanakkor azonosít egy szűk, „Innovációs éllovasok” néven említett, mintegy 100 vállalatból álló csoportot is, amely példát mutat abban, hogyan lehet okos IT-beruházásokkal felgyorsítani az új technológiák bevezetését.
A kutatás legfontosabb megállapításai:
- A vállalatok 78%-a növelné befektetéseit a generatív AI-ba, vezetők 73%-a szerint pedig úgy véli, az AI-ügynökök (Agentic AI) kulcsfontosságúak a versenyképesség fenntartásában. Utóbbi arány Európában még nagyobb: 80%.
- Ennek ellenére mindössze 36%-uk meri állítani, hogy készen cége áll nagy léptékű AI-terhelések kezelésére.
- A döntéshozók 82%-a a felhőt és az IT-t immár önálló profitközpontként kezeli. Bár kevesebb mint felük elégedett teljesen a felhő, az automatizáció és a generatív AI megtérülésével, háromnegyedük mégis további befektetéseket tervez.
- A szervezetek többsége nincs felkészülve a modern kiberfenyegetésekre, és csak 14% gondolja úgy, hogy készen áll a poszt-kvantum titkosítás korszakára.
- 85% ismeri el, hogy kiberbiztonsági stratégiája inkább a támadások utólagos kezelésére épül, nem megelőzésre – miközben az üzemszünetek költsége óránként 500 ezer dollárra is rúghat.
Európai helyzetkép: lelkesedés van, infrastruktúra nincs
Mint láttuk, az európai szervezetek a globális átlagnál is nagyobb lelkesedéssel fordulnak az új technológiák felé, ugyanakkor az infrastruktúra terén Európa mutatja az egyik legnagyobb lemaradást:
- az itteni vezetők mindössze 25%-a gondolja, hogy vállalata informatikai rendszere képes támogatni a kvantumtechnológiát (globálisan ez az arány 33%),
- generatív AI esetében is mindössze 36% érzi magát felkészültnek,
- AI-ügynököknél pedig csupán 21% (bár itt a globális arány is alig több).
A kiberbiztonsági helyzet szintén figyelmeztető: Európában a szervezetek 90%-a szerint védelmi stratégiájuk inkább utólagos reagálásról szól, nem megelőzésről.
„A következő technológiai forradalom már zajlik, de sok szervezet még mindig elavult alapokra és folyamatokra épít” – mondta el Manju Naglapur, az Unisys Cloud, Applications & Infrastructure üzletágának vezető alelnöke és vezérigazgatója. – „Ahhoz, hogy a generatív AI és az AI-ügynökök valódi értéket teremtsenek, modernizálni kell az infrastruktúrát, össze kell hangolni az IT- és üzleti prioritásokat, és proaktívabb kiberbiztonsági szemléletre van szükség.”
Az elavult infrastruktúra visszafogja az AI és a kvantum fejlődését
Az innovációs éllovasok 82%-a már most IT-költségvetése több mint 6%-át fordítja generatív AI-alapú adatkezelésre. Bár a szervezetek lelkesen fektetnek be az új technológiákba, sokan elismerik: jelenlegi infrastruktúrájuk nem kielégítő. Ez alig változott a 2023-as Unisys-felméréshez képest – továbbra is az elavult rendszerek, a szakemberhiány és az üzleti–IT prioritások közötti szakadék számítanak a legnagyobb kihívásnak. Mindössze a szervezetek 36%-a érzi magát felkészültnek nagy volumenű generatív AI-terhelésekre, a kvantumszámítás esetében ez az arány 32%, edge computingnál 34%, míg a régóta tárgyalt kiterjesztett és virtuális valóság esetében csupán 35%.
Utólagos reagálás helyett proaktív védelem kell
Az elmúlt évben a szervezetek 17%-ánál történt biztonsági incidens, ahol az üzemszünet óránként akár 500 000 dollárba került. Mégis, csak a vezetők 14%-a mondja, hogy rendszere felkészült a poszt-kvantum titkosításra. Ráadásul 85%-uk elismeri: jelenlegi kiberbiztonsági stratégiájuk inkább a támadásokra adott utólagos válaszokra épül, nem megelőző megoldásokra. Bár egyre többen váltanak új modellekre – 62% már bevezette vagy tervezi a Zero Trust-ot, 61% a kiber-helyreállítást helyezi előtérbe, és csupán 43% alkalmaz AI-alapú kiberbiztonsági eszközöket –, a védelem megerősítésére hatalmas lehetőség maradt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Elsőként a digitális iker lép a színpadra a müncheni színházban
A „Sound of Science” alkalmazás már színházi környezetben debütálva könnyíti meg a próbafolyamatokat.
A jövő már a színpadon van, legalábbis ami a hangzást illeti. A Siemens és a Bajor Állami Opera együttműködésében úttörő technológiai megoldást alkalmaztak a Bajor Nemzeti Színházban, Münchenben, amely forradalmasítja a színházi akusztika tervezését és a próbafolyamatokat. Ez a gyártási szektorban jól ismert digitális iker technológia, mely most a zenészek, rendezők és karmesterek számára teszi lehetővé, hogy már az első próba előtt valósághűen felmérjék és optimalizálják a koncertterem akusztikáját.
A virtuális valóság ereje a tökéletes hangzásért
Ehhez a digitális iker egy részletes 3D akusztikus modellben szimulálja a hanghatásokat, a zenekari felállásokat és a helyszín különböző konfigurációit. A virtuális valóság szemüvegek segítségével a felhasználók fizikai helyüktől függetlenül tesztelhetnek különböző zenekari pozíciókat és a közönség szemszögéből is meghallgathatják a hangzást. Ez a képesség nagyban hozzájárul a próbák idejének lerövidítésében és a logisztikai költségek csökkentésében, miközben garantálja a művészeti kiválóságot.
Az operavilágból indult
A „Sound of Science” alkalmazást először a 2024-es Salzburgi Fesztiválon mutatták be, majd a Müncheni Operafesztiválra időzítve további funkciókkal bővült. Most már nemcsak a terem konfigurációja változtatható meg, hanem egy színpadi díszlet is beépíthető a szimulációba, és a zenekar pozíciója is variálható. A valósághűség fokozása érdekében egy énekes szólamot – Emilie Sierra szoprán, a Bajor Állami Opera tagjának előadásában, a Bajor Állami Zenekar kíséretével – is integráltak az alkalmazásba, lehetővé téve a hangzás még pontosabb értékelését.
Stephan Frucht, a Siemens Arts Program művészeti vezetője rámutatott, hogy az alkalmazás ötletét a próbák egyre rövidebb idejének és a növekvő koncertlogisztikai költségeknek a trendje szülte.
Mérnöki precizitás a művészet szolgálatában
A digitális ikertechnológia lényege, hogy a valóságos tárgyakat leképezik a digitális térben, és szimulációt folytatnak vele. A gyártóvállalatok ennek használatával csökkentik költségeiket, döntenek a hatékonyabb erőforrás-felhasználásról, a tervezéshez szükséges időt, mérséklik a kockázatokat. Azáltal, hogy előre vizualizálhatóak a lehetséges kihívások, jobb döntéseket tudnak hozni a fizikai világban.
A „Sound of Science” technológiai alapját a Siemens Simcenter biztosítja, amely a vállalat szimulációs és tesztelési megoldásainak portfóliójába tartozik. Ez a rendszer képes feldolgozni a mérési adatokat, kiszámítani, hogyan terjednek a hanghullámok a térben, figyelembe véve a különböző anyagok visszaverődésre gyakorolt hatását. Ez a precizitás teszi lehetővé a terem specifikus akusztikájának hű reprodukálását.
Jelenleg a Siemens ingyenes demonstrációs alkalmazást biztosít a nemzetközi kulturális szcéna kiválasztott partnerei számára. Bár az alkalmazás kereskedelmi forgalomba hozatala egyelőre nem szerepel a tervek között, az alapul szolgáló szimulációs megoldások megvásárolhatóak. A „Sound of Science” jó példa arra, hogy a technológia és a művészet szimbiózisa új lehetőségeket nyit meg az előadóművészetben.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Mapei: szezonális az építőipar megtorpanása, továbbra is félig tele a pohár
Első pillantásra ellentmondásos képet mutatnak a KSH által közzétett júniusi építőipari adatok, de a Mapei szerint ezek pontosan tükrözik a piac kettősségét: miközben rövid távon a szezonális tényezők határozzák meg a teljesítményt, például a nyári szabadságok és a kivárás, hosszabb távon erősödő bizalom és élénkülő aktivitás figyelhető meg.
A Mapei Kft. ügyvezetője, Markovich Béla kiemelte: bár az építőipar termelési volumene júniusban 5,3 százalékkal elmaradt az előző hónapitól, az új szerződések volumene közel 68 százalékkal nőtt, ami egyértelmű jele a fellendülés előtti felkészülésnek. A szakemberek beszámolói alapján szerzett tapasztalatok szerint a vállalkozók és a lakossági szereplők újra mernek előre tervezni, a kivitelezők többsége már 3–4 hónapra előre látja a munkáit. Ez korábban legfeljebb 1–2 hónap volt – tette hozzá.
„Továbbra is úgy látjuk, hogy a pohár már félig tele van, és a piac lassú, de stabil élénkülés jeleit mutatja. A csökkenő havi teljesítmény tipikusan szezonális jelenség, nem ok a pánikra. A május–júniusi visszaesés az elmúlt években is megfigyelhető volt: június rövidebb hónap, jellemzően a nyári szabadságok kezdete, ezért a termelés ilyenkor rendszeresen lassul”
– fogalmazott Markovich Béla, a Mapei ügyvezetője.
A piac hosszabb távú stabilizációját jelentősen támogatja a szeptemberben induló Otthon Start Program. „Ez a konstrukció nemcsak a lakásépítések volumenét növeli majd, hanem élénkítő hatással lesz a felújításokra is, és a teljes építőipari értékláncban multiplikátorhatást válthat ki” – tette hozzá.
A KSH szerint 2025 első félévében 43 százalékkal több lakásépítési engedélyt adtak ki, mint az előző év azonos időszakában. A Mapei várakozásai szerint a program hatása már ősszel érzékelhető lesz, a nagyobb lendület azonban 2026-ban bontakozik ki.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld2 hét ago
Újabb fontos mérföldkövek a Schneider Electric fenntarthatósági programjában
-
Ipar1 hét ago
AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon
-
Tippek2 hét ago
Nem beszélünk róla, pedig egyszer minden pár hálószobájába beköltözik
-
Okoseszközök2 hét ago
ZTE Watch K1 Pro: gyerekekre szabott okostechnológia – biztonság az iskolakezdéshez
-
Gazdaság1 hét ago
Soha nem volt még ekkora a hitelkártya tartozás
-
Ipar2 hét ago
Már a könyvtárakat is karbonmentesítik a németek
-
Ipar2 hét ago
A SUSE-t a vezetők közé sorolták a többfelhős konténerplatformokról szóló, 2025. 3. negyedévi elemzői értékelésben
-
Gazdaság2 hét ago
Panelek újabb reneszánsza: a leggyorsabban értékesíthető lakástípus