Kína szerint az internetes cégek által használt algoritmusoknak tisztelniük kell a szocializmus alapértékeit. Kína kormánya az elmúlt hónapokban egyre szigorúbban kezdte el ellenőrizni az országban a...
A technológiák gyors ütemben fejlődnek, és az újdonságok figyelemmel kísérése sokak számára időigényes. A DebaTech online konferencia ezért a szakmai és a nagyközönség számára öt előadásból...
A kínai központi bank (PBOC) pénteken bejelentette, hogy mostantól a kriptovalutákkal kapcsolatos összes pénzügyi tranzakció törvénytelennek minősül. „A virtuális valutákkal kapcsolatos üzleti tevékenység illegális” – áll...
Meglehetősen pesszimistán nyilatkozott Eric Xu, a Huawei Technologies elnöke a cég okostelefonokat is gyártó fogyasztói üzletágának kilátásairól – írja a HWSW. Az egykor a mobilpiac első helyére esélyes vállalatnak...
A Haris Digital magyar startupként a kis- és közepes vállalatok gyártás-digitalizációjával foglalkozik. A közelmúltban több versenyen is megmérették technológiájukat: a harmadik helyet szerezték meg a SelectUSA...
A Microsoft eddig is folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy támogathassa a magyarországi startup-közösséget, de a Microsoft for Startups Program elindításával még magasabb fokozatba kapcsolt a vállalat...
Míg a világjárvány idején megtorpanni látszottak az okostelefon árak, a világ legnagyobb chipgyártójának bejelentése után valószínűleg vastagabban fognak majd a ceruzák. Komoly hatással lehet az okostelefonok...
A Deloitte új tanulmánya szerint 2032-től több alternatív meghajtási rendszert helyeznek forgalomba a személygépkocsik piacán, mint tisztán belsőégésű motorokat. Könnyen elképzelhető, hogy ez a fejlődés mit...
A Siemensszel együttműködve a Birminghami Egyetem digitális érzékelők, analitikai technológiák, mesterséges intelligencia, elosztott energiatermelés és -tárolás, megújuló energiaforrások, valamint a felhasználói szokások fejlődését kedvező irányba terelő...
Döntés született az Epic Games és az Apple közti csörte ügyében – számolt be róla a New York Times. A bíróság arra jutott, hogy az almás cég nem...