Connect with us
Hirdetés

Egészség

Október 29., a Pszoriázis Világnapja immár tizenöt éve

5 ritkán emlegetett megállapítás a pikkelysömör elleni harcról

Tizenöt évvel ezelőtt tartották meg először a Pszoriázis Világnapot, azzal a céllal, hogy a pikkelysömörről mind a vele élők, mind a környezetük sokkal tájékozottabbak legyenek.

Azóta lényegesen többet tudunk már a betegségről, a kezelések könnyebben hozzáférhetők, azonban mi magunk, emberek, alig változtunk! A kizárólag pikkelysömör elleni természetes alapú készítményeket forgalmazó FRANKL Pharma a világnap alkalmából összegyűjtött néhány figyelemreméltó sajátosságot ezzel a betegséggel kapcsolatban.

A pikkelysömör a tudomány jelenlegi álláspontja szerint genetikai eredetű, nem gyógyítható, ugyanakkor nem is fertőző, tüneteit tekintve hullámokban erősödő, majd visszahúzódó rendellenesség. A társadalom 1,5-2%-át érinti. Enyhébb formájában a bőrt, súlyos esetben az ízületeket támadja meg, szélsőséges esetben a betegség következtében kialakuló vérfertőzés útján halált okozhat.

A civilizált társadalmakban már történt előrelépés a betegség és a betegek elfogadottságában. Toleránsabbak az emberek, ma az a kirívó eset, ha valakit kiközösítenek uszodából, strandról, munkahelyről vagy iskolából a pikkelysömör látható jelei miatt. Manapság már inkább éri megvetés azokat, akik nem képesek felülemelkedni viszolygásukon a tudatlanságuk miatt. A tájékoztató kampányok e tekintetben tehát eredményesek voltak, ma már a kívülállók számára sem ismeretlen a betegség. De még van hova tovább fejlődni. Ezért is választotta a pikkelysömör elleni küzdelemre hivatott világszervezet 2019-ben az Összekapcsolódva – Connected mottót, a betegek és a támogató érintettek közötti információmegosztás fontosságát hangsúlyozva.

Pszoriázis

A Franklpharma több országban (Csehország, Egyesült Királyság, Magyarország, Németország) forgalmazza Psoratinex (egyes országokban Soratinex) néven pikkelysömör termékeit. A betegekkel valamint kezelőorvosaikkal folytatott eszmecserékből alábbi fontos megállapításokat szűrte le:

  1. A legnagyobb veszélyben az egyedülálló, makacs férfiak vannak.

Döntő többségében nők vásárolják a pikkelysömör elleni készítményeket, ők is járnak utána az információknak, ők mernek kérdezni, ők merik felvállalni azt a kényelmetlenséget, ami egy vizsgálattal vagy konzultációval jár. Ebből nem következik az, hogy több nőt érint a betegség. Viszont a férfiak továbbra is szégyenlősebbek, hajlamosak a szőnyeg alá söpörni a gondjaikat, a fokozódó tünetek ellenére sem merik kimutatni gyengeségüket nem folyamodnak  segítségért, ezzel veszélybe sodorják magukat.

„Ügyfélszolgálatunkhoz rendszeresen fordulnak barátnők, feleségek, édesanyák, akik eleinte saját tüneteikként írják le a bajt, és később vallják csak be, hogy igazából egy férfi hozzátartozójuk az érintett.”

– meséli Kovács Jutka a Franklpharma Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Ez azonban azzal a következménnyel fenyeget, hogy azok a férfiak, akik mögött nem áll egy erős nő, sosem jutnak kezeléshez és ők jutnak el legnagyobb eséllyel a súlyos tünetekig. Ezzel romlik életminőségük, kiesnek a társadalomból, elvesztik munkájukat, végül a depresszió, a kilátástalanság és a gyulladások felőrli a szervezetüket. A Psoratinex forgalmazója 2019 augusztus-szeptember folyamán végzett felmérésében 320 válaszadót ért el. A 66%-uk számolt be arról, hogy tüneteik a helyesen megválasztott kezelés előtt régebben már okozott nekik depressziót.

  1. A pikkelysömörrel élők különösen kiszolgáltatottak az online visszaéléseknek.

Rendre bukkannak fel csodaszerek, amelyek azonnali hatást kínálnak természetes összetevőkkel, néhány napig érhető csak el a honlapjuk csupa fals információval és hamis sikertörténetekkel. A hatóságok szinte semmit sem tudnak tenni ellenük. Az anyagi károkozás és az online vásárlásába vetett bizalom rongálása mellett egészségre káros termékek is lehetnek ezek. Egyik aktuális példa a Magyarországon kereskedelmi forgalomban nem kapható, de az interneten keresztül bárki által megrendelhető Yiganerjing krém, mely természetes anyagokból álló csodaszerként hirdeti magát, azonnal látványos hatást ígérve. A krémről 2018-ban az Egyesült Királyságban már bebizonyították, hogy szteroidot tartalmaz, és ennek köszönhető a tünetek átmeneti enyhülése.

Ez nincs feltüntetve a csomagolásán, ahogy a hasonló összetételű Zodaifunak sem, így rendszeres használatuk komoly hormonterhelés a szervezetnek! De a pár napos online akciók, az álhíroldalakon terjesztett csodaszerek mellett felbukkantak az illegális gyógyszertesztelési felhívások is. A magyar betegek körében futótűzként terjedt el egy felhívás, mely egy frissen piacra kerülő krém hatásának tesztelésére hívta a jelentkezőket, anélkül, hogy a termék gyártójáról, forgalmazójáról, vagy magáról a termék összetételéről bármit is mondott volna. Az ilyen akciók a tisztességes, patikákban is elérhető, és emellett online is árult termékek forgalmazóinak ártanak legjobban, hiszen a vény nélküli termékek online forgalmazásától riasztják el az embereket.

  1. Az orvosok és a páciensek közötti kommunikációs aszimmetria külön kezelést igényel.

A pikkelysömör olyan betegség, amivel egész élete során törődnie kell annak, akin megjelenik. Az orvosok viszont igyekeznek gyors és hatékony megoldást nyújtani, mert azt feltételezik, hogy ez az elvárás tőlük. Ezért a legtöbb bőrgyógyász még ma is a szteroidos krémeket írja fel a pácienseknek, ami gyors sikerrel kecsegtet. Eközben a betegek tisztában vannak azzal, hogy egész életükön át nem élhetnek rendszeresen szteroid tartalmú készítményekkel. A Psoratinex forgalmazójának már idézett nyár végi kutatásában résztvevők 92%-a úgy nyilatkozott, hogy kerüli a szteroidtartalmú gyógyszereket. Eközben 73%-uk arról számolt be, hogy rendszeresen ilyen készítményt akarnak az orvosaik felírni nekik.

Ma már a betegek egyre nagyobb számban szánják rá magukat életmódváltásra, vagy akár több hetes, kíméletes kezelésre, ha bízhatnak abban, hogy ezzel hosszabb távon tudják elmulasztani a tüneteket, anélkül, hogy ez később megbosszulná magát mellékhatások formájában. A betegek elvárásai és az orvosok szemléletmódja is jobban össze kell, hogy csiszolódjon, ugyancsak az Összekapcsolódás világnapi mottó jegyében.

  1. A kitartás kulcsfontosságú a kezelések során.

Legyen szó egy krémcsalád rendszeres, több héten át tartó használatáról, vagy pedig szigorú diétáról és életmódváltoztatásról, a sikeres kezelés javarészt a páciens hozzáállásán múlik: hogy betartja-e az előírásokat, követi-e az útmutatásokat, be tudja-e illeszteni életvitelébe a kezelés lépéseit. Ehhez az erőforrások rendelkezésre állása mellett egy támogató közeg is szükséges, ezt pedig a család, a barátok, illetve a betegcsoportok tudják biztosítani.

  1. A betegek összefogása, a tapasztalatok megosztása és egymás támogatása az egyik leghatékonyabb kiegészítője a gyógyulásnak!

Mint azt az előző pontokból láthattuk, a tájékozódás, az ismeretek megszerzése és továbbadása egyrészt megvéd a felesleges kiadásoktól, a hatástalan termékektől, másrészt pedig segít a kezeléssel járó fáradalmak elviselésében, a kitartó küzdelemben.

A 320 főn végzett kutatásban a tünetmentességet Psoratinexszel elérők mintegy fele úgy nyilatkozott, hogy immár örömmel osztja meg tapasztalatait másokkal. Míg tehát korábban rejtőzködtek, vagy szégyellték tüneteiket, a betegségük kontrollálásával önbizalmuk is megnő, még ha tudják is, hogy teljesen sosem szabadulhatnak meg a pikkelysömörtől.

A betegek és orvosaik, illetve a kutatók közötti információáramlás és őszinte párbeszéd nélkülözhetetlen ahhoz, hogy mindenki a neki megfelelő kezeléshez jusson, és az orvosok is megkapják a szakmailag fontos visszajelzéseket.

https://www.franklpharma.hu/

Egészség

Ettől szenvedünk leginkább a munkahelyen

Általános fáradtságra, fej- és szemfájásra, stresszre, valamint csont-, ízületi, illetve izomproblémákra panaszkodnak leginkább a dolgozók a munkahelyen, ahogy egyre több digitális eszközt használnak – mutat rá a 30 európai országban, köztük Magyarországon is végzett uniós kutatás.

Az ismétlődő kar- és kézmozdulatok szinte bármely szektorban okozhatnak mozgásszervi megbetegedéseket a Dr. Czigléczki Központ tapasztalatai szerint, ahová egyre gyakrabban érkeznek kézzsibbadással és tenyérfájással járó kéztőalagút-szindrómával a páciensek. A sofőrtől az adminisztrátoron át az informatikusig szinte minden munkakörben feltűnik a betegség. A tünetek a mindennapi tevékenységekben, így a vezetésben, gépelésben és a telefonálásban is gondot okozhatnak, amik akár az érintettek állását is veszélyeztethetik.

Európában ma már tízből kilenc dolgozó használ valamilyen online digitális eszközt, például laptopot vagy okostelefont az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) felmérése szerint. A kutatás során megkérdezett több mint 28 000 európai, köztük 1000 magyar alkalmazott közel fele (48%) arról számolt be, hogy a munkahelyén használt digitális technológiák meghatározzák a feladatvégzés tempóját. Tízből három munkavállaló úgy véli a digitális megoldások miatt elszigetelten dolgozik, több mint negyedük (28%) szerint ezen eszközök használata növeli a munkaterhelésüket. A munkával járó leggyakoribb egészségügyi problémák között említették az általános fáradtságot, a fej- és szemfájást, a stresszt és a depressziót, valamint a csont-, ízületi, illetve izomproblémákat is.

Az EU-OSHA egy korábbi elemzése már kimutatta, hogy a mozgásszervi megbetegedések kiemelt munkahelyi kockázatot jelentenek Európában különösen az ismétlődő kéz- és karmozdulatok okozta megterhelés miatt.

„A kezüket folyamatosan munkaeszközként használó dolgozóknál, mint a fizikai munkások, varrónők, sofőrök, adminisztrátorok vagy informatikai szakembereknél egyre gyakoribb az úgynevezett kéztőalagút-szindróma”

– hívja fel a figyelmet dr. Czigléczki Gábor, idegsebész.

Ilyenkor a csukló tenyéri oldalán futó „alagútban” a középső ideg nyomás alá kerül. Tipikus tünete, amikor a páciensnek éjszaka zsibbad a keze, fáj a tenyere, és a mindennapi tevékenységek, mint az írás, a telefon használata, vagy akár egy egyszerű tárgy megfogása is nehézséget okoz. A világszerte több százmillió ember életét megnehezítő betegség elsősorban a 40–60 éves korosztályban fordul elő, és a tünetek jóval gyakoribbak a nők körében. A betegségre hajlamosíthat a túlsúly, a cukor- és pajzsmirigybetegség, a terhesség és az egyéni anatómiai adottságok is.

A kéztőalagút-szindróma kezelése műtét nélkül is lehetséges, de a krémek, gyógyszerek és gyógytorna gyakorlatok sokszor csupán a tünetek enyhítésére alkalmasak. Előrehaladott vagy tartós panaszok esetén a bevett megoldás a kéztőalagút felszabadítása, amelyet hagyományosan nyílt műtéttel, a tenyér/csukló területén ejtett metszésből végeznek. A sebgyógyulás és a kéz terhelhetőségének visszatérése egyénenként eltér, de sokan a műtéttől és a kieséstől tartva halogatják a kivizsgálást, pedig elhúzódó idegnyomásnál nő annak esélye, hogy a tünetek tartósan fennmaradnak. Hazánkban évek óta elérhető a kéztőalagút-szindróma gyógyítása ultrahangvezérelt műtéti módszerrel is, ami lehetővé teszi, hogy a betegek gyorsabban és kevesebb fájdalommal épüljenek fel a tenyér felvágása nélkül, minimalizálva a hegesedést, jelentősen felgyorsítva a gyógyulást és a munkához való visszatérést. A praxisa során több száz ilyen típusú műtétet elvégzett dr. Czigléczki Gábor tapasztalatai is azt mutatják, hogy a páciensek döntő többségénél már rövid időn belül jelentősen csökken a zsibbadás és a tenyérfájdalom, és a mindennapi tevékenységekhez is gyorsabban, biztonságosabban tudnak visszatérni.

Ultrahangos vs hagyományos műtéti heg

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján idehaza évente több mint 700 kéztőalagút-felszabadító műtétet végeznek el, ami nem tartalmazza a magánegészségügyben kezelt esetek számát. Dr. Czigléczki Gábor szerint a teljes műtéti szám ennek sokszorosa lehet. A nemzetközi adatok alapján a kéztőalagút-felszabadító műtétek aránya látványosan növekszik világszerte. A Precedence Research elemzése szerint a tavaly globálisan 980 millió dollárra becsült terület értéke idén meghaladhatja az egymilliárd dollárt és 2034-re elérheti az 1,74 milliárd dollárt is, ami átlagosan évi több mint 6 százalékos bővülést jelent. Az emelkedés oka, hogy egyre többen keresik a kíméletesebb (minimálisan invazív) beavatkozásokat, és közben folyamatosan jelennek meg új, fejlettebb műtéti eszközök és technológiák.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei

Befejeződött a SPAR free from termékcsalád csomagolásának megújítása, amely modernebb, átláthatóbb vizualitással támogatja a speciális étrendet követő vásárlók gyors eligazodását.

Az új design egységesíti a több mint 55 terméket magában foglaló portfóliót, és erősíti a márka piaci pozícióját a dinamikusan növekvő „mentes” kategóriában.

A SPAR free from termékcsalád 2009 óta érhető el Magyarországon, kifejezetten a glutén- és laktózérzékeny vásárlók igényeire szabva. A márka az egyik első saját márkás „mentes” portfólióként jelent meg a hazai piacon. A kezdeti 25 féle cikkből álló kínálat mára több mint 55 terméket foglal magában, és szinte minden árucsoportban jelen van: a laktózmentes tejtermékektől a gluténmentes pékárukon és tésztákon át az édességekig, snackekig, mirelit termékekig és kényelmi megoldásokig. A portfólió folyamatosan bővül, a SPAR polcain már megjelentek a kombinált „glutén- és laktózmentes” termékeket egyaránt kínáló innovációk is.

A fogyasztói trendek világosan mutatják a speciális étrendek és az ételintoleranciák – különösen a glutén- és laktózérzékenység – előfordulásának növekedését. A vásárlók tudatosabban keresik a biztonságos, könnyen beazonosítható, megbízható összetételű termékeket, ezért a SPAR dinamikus forgalomnövekedést tapasztal a saját márkás SPAR free from glutén- és laktózmentes kínálatban. A fejlesztések során figyelembe veszik a fogyasztói visszajelzéseket, amelyek részben meghatározzák az új cikkek vagy receptúrák kialakítását.

A termékek megbízhatóságát több szintű minősítés garantálja. A gluténmentes cikkeket a LÉOE védjegye és az áthúzott gabona szimbóluma jelöli, a védjegyhez tartozó egyedi regisztrációs számmal együtt – ez igazolja, hogy a termékek megfelelnek az érvényes jogszabályoknak és az AOECS Szabványának, az Európai Coeliakiás Egyesületek Szövetsége által kidolgozott szigorú előírásoknak. A SPAR Magyarország minőségirányítási rendszerei és a rendszeres laborvizsgálatok pedig további garanciát jelentenek a stabil és magas minőségre.

Az új csomagolás letisztult és modern, a piktogramok egyértelműen jelzik a laktóz- és gluténmentességet, a színvilág és a grafikák pedig kifejezetten a speciális igényű fogyasztók elvárásaira reflektálnak. A cél az volt, hogy a termékek első pillantásra felismerhetők és könnyen beazonosíthatók legyenek az üzletek polcain.

„A népszerű termékcsaládunk vizuális megújítása fontos mérföldkő, mert az ezen termékeket preferáló vásárlók számára kiemelten lényeges a gyors és biztos eligazodás. Az új design modern, letisztult és könnyen áttekinthető, így egyszerre támogatja a tudatos vásárlói döntéseket és erősíti a termékcsalád egységes megjelenését”

– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A csomagolások cseréje ütemezetten zajlik: egyes termékek már most az új grafikával érhetők el, más cikkeknél a meglévő csomagolóanyag-készletek kifutása után jelenik meg az új arculat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Innováció a női egészségért: mesterséges intelligencia alapú ultrahang megoldás fejlesztése indul a meddőséget okozó elváltozások korai felismeréséért

A GE HealthCare a Semmelweis Egyetemmel együttműködve új, közös kutatási projektet indít, amely mesterséges intelligencia-alapú diagnosztikai megoldások fejlesztését célozza ultrahangkészülékekhez.

A Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Hivatal (NKIFH) támogatásával mintegy 2,3 milliárd forint összköltségből megvalósuló, 4 évet felölelő program célja, hogy lehetővé tegye a meddőséget okozó elváltozások, kiemelve az endometriózis és az adenomiózis betegségek korai felismerését és pontosabb diagnosztizálását a fogamzóképes korú nők körében.

Projekt megnevezése: „Innováció a női egészségért: a mesterséges intelligencia integrációja a reproduktív medicina ultrahang diagnosztikájába”; Projekt azonosító: 2024-1.1.2-NAGYVÁLL_FÓKUSZ-2025-00006;

Számos nőgyógyászati betegség észrevétlen marad, a tüneteket gyakran félreértik és a téves elképzelések, panaszok gyakori bagatellizálása – például sok nő még mindig úgy gondolja, hogy a fájdalmas menstruáció természetes – megnehezítik a korai diagnózist. Az endometriózis és az adenomiózis diagnosztizálása különösen problémás és gyakran ezek a betegségek állnak a meddőség hátterében: Magyarországon az érintettek mintegy 40%-a1 küzd termékenységi problémákkal.

Az endometriózis egy krónikus, gyakran kínzó nőgyógyászati betegség, amellyel a WHO2 adatai szerint nagyságrendben a fogamzóképes korban lévő nők mintegy 5-15%-a szembesül világszerte és a meddőség miatt vizsgált páciensek 50%-át érinti. Hazánkban több mint 200 ezer nő él endometriózissal. Az adenomiózis tüneteit leginkább a 30–50 éves nők között diagnosztizálják, és ultrahangos vizsgálatok alapján a reproduktív korú nők 20–34 %-ánál kimutatható ez az állapot.

„Az endometriózis és az adenomiózis diagnosztikája nagy kihívást jelent, hiszen a tünetek változatosak, súlyosságuk nem feltétlenül tükrözi a betegség előrehaladottságát és felismerésük nehézségekbe ütközik még a gyakorlott egészségügyi szakember számára is. A GE HealthCare és a Semmelweis Egyetem most induló kutatásának célja egy olyan alkalmazás fejlesztése, amely ultrahang készülékbe integrálható mesterséges intelligencia (MI) alapú megoldással elősegítheti a meddőséget okozó elváltozások korai felismerését, különböző tapasztalati szinttel rendelkező szakértő vizsgáló számára is. Szakorvosi vizsgálat esetén a megoldás a pontosabb, precízebb diagnózist és a legoptimálisabb kezelés tervezését is szolgálja.”

– mondta Ferenczi Lehel, adat és analitikai igazgató, GE HealthCare.

A mesterséges intellingencia alkalmazása az egészségügyben az elmúlt években intenzív kutatás tárgyává vált. Biztató eredményeket közöltek a hüvelyi ultrahang vizsgálat, illetve hozzáadott MR vizsgálat együttes használata során nyert diagnosztikai képeken az endometriózis felismerésében is. Az adenomiózis tekintetében egyelőre kevés vizsgálat készül ezen a területen.

Ha a tünetek vagy az anamnézis alapján felmerül az endometriózis vagy adenomiózis gyanúja, a páciens ultrahangvizsgálaton esik át, amelynek során képi dokumentáció készül. Emellett rögzítik a beteg kórtörténetét, panaszait és a vizsgálati eredményeket egy kérdőívben, ami kulcsfontosságú a pontos diagnózis felállításához. Ha műtétre is sor kerül, a kérdőív tartalmazza a beavatkozás során talált elváltozásokat is, a szakmai előírásoknak megfelelően.

„A Semmelweis Egyetem örömmel támogatja ezt az innovatív projektet és kulcsszerepet játszik a kutatásba bevont betegek ellátásában, betegút tervezésében, illetve a magas minőségű adatgyűjtésben. Szakorvosaink továbbá részt vesznek az adatgyűjtési és annotációs protokollok kidolgozásában, a kifejlesztett módszer validációjában is, pontos visszajelzéseket eladva a fejlesztők részére az alkalmazás teljesítményéről.”

– tette hozzá Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem  Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.

A diagnosztikai megoldások és az adatok feldolgozása mesterséges intelligencia támogatásával valósul meg, melyet a GE HealthCare magyarországi szoftverfejlesztő csapatai, adattudósai fejlesztenek.

A projekt MI-alapú ultrahang alkalmazásai nemcsak a szakorvosi diagnosztikát támogathatják a jövőben, hanem különböző tapasztalati szinttel rendelkező vizsgálók számára is segítséget nyújthatnak a betegség korai felismerésében. Ennek köszönhetően hamarabb megkezdhető a megfelelő kezelés, csökkentve az egészségügyi ellátó rendszerre nehezedő terhet. Az időben elvégzett beavatkozások csökkentik a fájdalmat, megelőzik a szövődmények kialakulását, támogatják a gyermekvállalási terveket és javítják a páciensek életminőségét.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss