Connect with us

Gazdaság

Vállalati tréningekkel és tapasztalatai megosztásával kezdi a Codecool az évet

Vállalati tréningekkel és tapasztalatai megosztásával kezdi a Codecool az évet

Folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend a Codecool 12+6 hónapos programozóképzése, így az iskola immár az oktatók toborzására és képzésére is külön hangsúlyt kell fektessen 2019-ben. Továbbá, a vállalatok részéről új igényekkel is szembesültek: nem csak programozókat keresnek a cégek, hanem meglévő munkavállalóik digitális tudását is fejleszteni szeretnék. Ezért új üzletágat is indított a Codecool speciális, ügyfélre szabott vállalati tréning programokra.

Negyedik évébe lép a Budapesten, Miskolcon és Lengyelországban is jelen lévő Codecool programozóiskola, ahol már több, mint 400 tanulót képeztek, és juttattak ezzel új álláshoz programozói területen. Az évek során felhalmozódott a tudás, amiből az iskola szeretné, hogy más vállalatok is profitálni tudjanak. Többek között emiatt indult el az iskola egyik új szolgáltatása, a mentorok fejlődését támogató képzéssorozat.

„A képzés célja, hogy a piacon dolgozó IT szakemberek elsajátítsák azokat a mentorálási képességeket, amivel tudásukat hatékonyan át tudják adni a csapattagoknak.”

– mondja Tompa Tamás, a Codecool oktatási vezetője.  A cég tervei szerint havi 1-2 alkalommal megtartott, kiscsoportos kurzusokon oktatják az érdeklődőket.

2019-ben a Codecool egy új, kifejezetten vállalati tréningekre szakosodott üzletágat is indít.  Az iskolának több éves tapasztalata van ezen a téren, a szakértői brigád nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is megállta a helyét. Sok esetben a saját munkavállalók már rengeteg tudás birtokában vannak, ezért különösen értékes munkaerővé fejleszthetőek programozói tudás hozzáadásával. A szakmák alakulásával egyre több területen van szükség valamilyen szintű fejlesztői tudásra. A felvevőpiacon a vállalatok türelmetlenségét jól jelzi, hogy a legtöbb tanuló a Codecool segítségével nagyon gyorsan biztos foglalkoztatóra lel.

„Ugyanakkor a már meglévő dolgozókat is fel kell készíteni a digitalizáció kihívásaira.”

– magyarázza Kalocsai Lea, a Codecool értékesítési vezetője.

Ezért a Codecool belső átképzési és fejlesztési programját is megindította vállalatok számára, nem csak Magyarországon, hanem Lengyelországban is. Manapság egyre több munkahelyen szűnnek meg munkakörök a digitalizáció miatt, vagy kell felvenni az új elvárásokat teljesíteni képes dolgozókat.

„Ezekkel a belső fejlesztésekkel viszont javítható a vállalatok versenyképessége, és csökkenthető a fluktuáció.”

– mondja Kalocsai Lea.

Ez a képzés meglévő programozói tudással rendelkezőkre is kiterjed, akik számára a Codecool upskilling, továbbfejlesztő tréningeket kínál. A programnyelvek ismerete és használata mellett a dolgozói hatékonyságot biztosító soft skillekre is nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás során: a résztvevők olyan képességeket is fejleszthetnek, mint az agilis gondolkozás, solution focus vagy az asszertív kommunikáció. Az új szolgáltatások mindegyike személyre szabott, az igények felmérése után közösen döntenek a képzés idejéről és szintjéről, átbeszélik, hova szeretne a cég eljutni és ez alapján állítják össze a 2-től 6 hónapig terjedő programot.

„Azt látjuk, hogy az oktatás rengeteg változáson ment keresztül az évek során, mind módszereiben, mind időbeli lefolyásában. Elmondhatjuk, hogy egy evolúciós folyamatnak vagyunk a tanúi, ahol az idő során átértékelődött az oktatás szerepe, megnőtt a korosztályok oktatásban eltöltött ideje, illetve az oktatáshoz fűződő célok és elvárások.” 

– mondja Boda József, a Codecool alapítója és ügyvezetője.

A ’80-as évekig csupán a fiatalok életére volt hatással az oktatás, 6-tól körülbelül 22 éves korig folytatták tanulmányaikat, utána mindenki munkába állt. A felnőttoktatás 1980 és 2000 között fejlődött jelentős mértékben, aminek köszönhetően a 30-40-50 évesek ismét tanulni kezdtek, bár ekkor még csak a szakmájukhoz kötődő készségekre korlátozódóan.
A „lifelong-learning” fogalma 2000-ben terjedt el igazán, elsősorban szintén a saját szakterületen való állandó képzési indíttatást kifejezve, főleg a diplomások körében.

Szakértői tanulmányok szerint a változások üteme és mennyisége miatt az egész életen át tartó tanulásnak már nem csak egy választási lehetőségnek, hanem feltétlenül szükségesnek kéne lennie. Hiába van valakinek kiváló iskolai végzettsége, néhány év múlva okvetlenül rés keletkezik az elvárt feladatok és készségek, illetve az iskolában tanítottak között. A lifelong-learning alapja a folyamatos kérdezés, ennek a „gyermeki kíváncsiságnak” nem szabad elvesznie az évek során, hanem inkább folyamatosan erősödnie kell.

Mit tartogat a jövő?

Igény lett rá, hogy az oktatás olyan alap készséget adjon, amivel minden új tudás feldolgozását megtanulhatja az ember, valamint további olyan készségeket tudjon elsajátítani, mint az IT-literáció, nyelvek, elemzés és az úgynevezett „puha faktorok”, a soft skillek. A digitalizáció előrehaladásával pedig nem meglepő, hogy már minden munkahely minden munkakörében előjöhet az igény a programozási ismeretekre, képességekre.

Gazdaság

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.

Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére. 

A lakáshitel piacon jelenleg elérhető egyik legfontosabb újdonság a szeptembertől induló, legfeljebb évi 3 százalékos kamatozású Otthon Start hitel költségelőnye még komoly ingatlanár-emelkedés mellett is jelentős marad a piaci konstrukciókhoz képest – derül ki a BiztosDöntés.hu friss elemzéséből.  

Negyedével olcsóbb az Otthon Start törlesztője 

A portál szerint a támogatott konstrukció törlesztőrészlete induláskor csaknem negyedével (24,2%-kal) alacsonyabb lesz, mint a piacon – 600 ezer forint nettó jövedelemmel, 20 éves futamidőre – most elérhető legkedvezőbb ajánlaté.  

6,18 százalékos kamattal és 6,47 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj-mutató) igényelhető jelenleg a Gránit Bank piaci lakáshitele. Nem sokkal marad el ettől a MagNet Bank 6,3 százalékos (THM: 6,74%) és a CIB Bank 6,49 százalékos kamatú (THM: 6,8%) ajánlata, de 7 százalékos THM alatt kínál lakáshitelt az Erste Bank (6,92%) és az MBH Bank (6,95%) is. 

A BiztosDöntés.hu számításainak alapjául egy 40 millió forintos hitel szolgált, amelyet piaci alapon jelenleg 292 800 forintos havi törlesztővel lehet felvenni 20 éves futamidőre. Ezzel szemben ugyanekkora összegű Otthon Start hitel havi törlesztése mindössze 221 900 forint körül alakul majd.  

Ez a különbség egyértelműen mutatja, hogy a kedvezményes kamatozás komoly könnyebbséget jelent az adósok számára – emelte ki Gergely Péter, hozzátéve: a 20 éves futamidő alatt 17 millió forintot, a teljes visszafizetendő összeg közel negyedét tudják megspórolni azok, akik jogosultak az Otthon Start felvételére.  

Az árrobbanást modellező forgatókönyvek pedig azt mutatják, hogy még a piaci vélemények szerint egyáltalán nem várható, 20 százalékos ingatlanár-drágulás esetén is megmarad az Otthon Start versenyelőnye – mondta Gergely Péter. 

A szakember szerint a 40 millió forintos 3 százalékos hitelhez legalább 443 800 forintos nettó havi jövedelem szükséges, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által júniusban mért 483 ezer forintos nettó átlagbérből bőven kigazdálkodható. 

Ugyanez a piaci hitel esetében már 585 600 forintos jövedelmet igényelne, vagyis ekkora hitelösszeget az adósságfék szabályok miatt a magyar átlagkeresettel nem is lehetne igénybe venni, hiszen az MNB előírása szerint 600 ezer forint alatti nettó kereset esetén a törlesztés nem haladhatja meg a jövedelem 50 százalékát, míg 600 ezer forinttól annak 60 százalékát. 

Mindez Gergely Péter szerint azt jelenti, hogy a nettó átlagkeresettel 20 éves futamidőre jelenleg maximum 33,8 millió forint értékű piaci kamatozású hitelt tudunk felvenni.

Ilyen hatása lehet egy masszív drágulásnak

A pénzügyi szakértő szerint a különbség nem tűnik el akkor sem, ha azt feltételezzük, hogy a kedvezményes konstrukció megjelenése miatt az ingatlanárak emelkedni fognak.  

Egy 10 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén a hitelösszeg 44 millió forintra nőne, ekkor a havi törlesztő 244 100 forintra emelkedne, de még így is közel 50 ezer forinttal alacsonyabb maradna, mint a 40 milliós piaci hitel induló részlete. A szükséges nettó jövedelem pedig 488 200 forintra nőne, ami csak kicsivel haladja meg az átlagbért. Ezzel a 24 százalékos törlesztőrészlet-előny 17 százalékra redukálódna a piaci hitelhez képest.

Hasonlóan tetemes törlesztőrészlet-előny maradna 15 százalékos drágulás esetén is: az így szükséges 46 milliós hitelt havi 255 100 forintos törlesztőrészlet vállalással lehet majd felvenni, amihez 510 200 forintos minimálisan szükséges nettó jövedelem szükséges. Ugyanakkor ez az összeg még így is 13 százalékkal kisebb annál, mintha piaci hitelt venne fel valaki, ami a 20 éves futamidő alatt 9 millió forintos megtakarítást eredményezne.  

A legszélsőségesebb, 20 százalékos ingatlanár-drágulást feltételező forgatókönyv szerint a 48 millió forintos hitel havi részlete 266 200 forint lenne, azaz a 40 millió forintos piaci hitelhez képest még ekkor is mintegy 10 százalékkal alacsonyabb maradna a terhelés. 

A 48 milliós kölcsön felvételéhez szükséges nettó jövedelem 532 400 forint, amely ugyanakkor már a 483 ezer forintos átlagbér 110 százalékát teszi ki. Ez azt jelenti, hogy bár valamelyest túlnyúl az átlagjövedelmen, de a piaci konstrukciókhoz képest még mindig jóval szélesebb kör számára biztosítaná a kedvezményes hitel elérhetőségét. 

Arról nem is beszélve, hogy a havi törlesztőrészlet még a 20 százalékkal megugró hitelösszeg ellenére is csaknem 10 százalékkal kisebb lenne, így a teljes futamidő alatt több, mint 6,4 millió forintot hagyna az ügyfelek zsebében. 

Összegzés

A számok egyértelműen mutatják, hogy a 3 százalékos hitel előnye nem csupán elméleti, hanem a gyakorlatban is fennmarad, még akkor is, ha az ingatlanárak rövid időn belül a piac által nem várt, extrém mértékben emelkednének – hangsúlyozta Gergely Péter. 

A megtakarítás kézzelfogható: induláskor közel 25 százalékkal olcsóbb a 3 százalékos konstrukció, és még a legkedvezőtlenebb forgatókönyvben is legalább 10 százalékos árelőnyt biztosít az adósoknak. Ez nemcsak havi szinten, hanem a futamidő végén is több millió forintos különbséget jelent a háztartások pénztárcájában. 

A BiztosDöntés.hu elemzése arra is rávilágít, hogy mivel a piaci hitelekhez szükséges jövedelmi szint sokak számára elérhetetlen, így a 3 százalékos Otthon Start hitel valójában nemcsak olcsóbb, de szélesebb kör számára nyitja meg a lakáshoz jutás lehetőségét. 

Gergely Péter szerint mindez különösen fontos a jelenlegi gazdasági környezetben, amikor a lakásárak magas szinten stabilizálódtak, így épp az első saját otthonhoz jutni szándékozók számára vált közel elérhetetlenné az új lakás álma.  


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Sokkoló fordulat az online bankkártyás vásárlásokban

Meglepő fordulat előtt állhat a magyar online kiskereskedelem: a külföldi webáruházaknál bankkártyával elköltött összegek az idei második negyedévben már meghaladhatták a hazai webshopok forgalmát.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint azonban a Temu berobbanása mellett olyan tényezők is torzítják az online bankkártyás kiskereskedelmi képet, mint az online vásárlásnak számító Revolut-feltöltések, valamint több, hazainak hitt, valójában külföldi üzemeltetésű webáruház bővülő forgalma.

Drasztikusan megugrott a külföldi webshopokban történő bankkártyás fizetések aránya – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt két évben a külföldi bankkártyás tranzakciók száma több mint 50 százalékkal növekedett: míg 2023 első negyedévében nem érte el a 30 millió darabot az ilyen fizetések száma, addig 2025 első három hónapjában 45,2 millió fizetés történt külföldi online kereskedőknél. 

Eközben a hazai fenntartású webshopokban a vásárlások darabszáma 46,1 millióról csak 53,9 millióra növekedett, ami kevesebb mint 17 százalékos bővülést jelent. Éves összevetésben a hazai online kereskedőknél végzett bankkártyás tranzakciók növekedése mindössze 6 százalékos volt, szemben a külföldi online kereskedők bankkártyás forgalmának 21 százalékot meghaladó bővülésével.

Jöhet a trónfosztás!

Gergely Péter szerint ennél látványosabb növekedést láthatunk a bankkártyás költések értékében. Itt mindössze egy év alatt a hazai webshopokban történő költés közel 20 százalékkal 1 039 milliárd forintra emelkedett, ám eközben a külföldi online fizetési helyeken elköltött összeg egyetlen év alatt közel kétharmadával 1 013 milliárd forint fölé emelkedett. 

Mindez azt jelenti, hogy egyetlen év alatt az online bankkártyás kereskedelemben a hazai webshopokban történő bankkártyás fizetések aránya 59,2 százalékról 54,4 százalékra csökkent, míg az elköltött összeg tekintetében a hazai online kereskedelmi forgalom részesedése közel 62 százalékról 50,6 százalékra zsugorodott. 

A Temu hajtja az online vásárlásokat

Gergely Péter szerint elsősorban a Temu hihetetlen áttörésének köszönhetően az idei második negyedévben jó eséllyel megtörtént a trónfosztás is, azaz a külföldi online bankkártyás költések összege meghaladhatta a hazai online kiskereskedelemben történő bankkártyás fizetések összegét. 

A PWC évről-évre elkészített online kiskereskedelmi jelentése szerint 2024-ben a magyar e-kereskedelmi piac 330 milliárd forinttal nőtt, ebből a bővülésből egyedül a Temu 36 százalékot, 120 milliárd forintot hasított ki. 

A bankkártyás statisztikákban a hazai online kiskereskedelem végnapjait és a Temu abszolút uralmát vizionálók számára ugyanakkor Gergely Péter több fontos magyarázattal is szolgál. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint fontos látni azt, hogy ebben az adatban nem csak a külföldi webshopokban történő online fizetések szerepelnek, hanem azok a tranzakciók is, amelyek során olyan kereskedőknél fizetünk, amelyeket magyarnak hiszünk, a valóságban ugyanakkor külföldi kereskedőről van szó, ahol a bankkártya elfogadás is külföldön történik. 

A legismertebb „hazai” webshopok közül az Alza, az eMAG, de még a kifli.hu is külföldi online kereskedőnek számít – így a náluk történő bankkártyás fizetés is külhoni költésként kerül be a statisztikába.

A másik fontos tételt a BiztosDöntés.hu szakértője szerint azok az összegek jelentik, amelyekkel a bankkártya tulajdonosok a Revolut számláikat töltik fel. A legtöbb pénzintézetnél ugyanis ezek a tranzakciók online bankkártyás fizetésnek minősülnek, amelyet külföldi elfogadónál – esetünkben a Revolut litván leányvállalatánál – „költenek el” az ügyfelek. 

A megoldással a magyar költségvetésen kívül mindenki jól jár: miután bankkártyás vásárlásként történik a keretfeltöltés, az ügyfél számára a tranzakció ingyenes, ráadásul a megmozgatott összegre nem terhelődik tranzakciós illeték sem – leszámítva a kibocsátott kártyák után a Revolut által befizetett évi 500 forintos tranzakciós illeték.

Az átlagos kosárérték is magasabb a külföldi webshopokban 

Azt, hogy mennyire torzítja el a hazai bankkártyás online kiskereskedelem adatait a hazánkban egyre előrébb törő Revolut, Gergely Péter szerint csak becsülni lehet. A PWC már említett felmérése szerint a Temu vásárlások átlagos kosárértéke idén tavasszal 13,7 ezer forint volt. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankkártya statisztikái szerint ugyanakkor a külföldi online kereskedőknél az egy fizetésre jutó átlagos tranzakciós érték közel 10 ezer forinttal magasabb, 22,4 ezer forint volt. Ez több, mint 36 százalékkal haladja meg a 2024 első negyedévi 16,4 ezer forintos átlagos kosárérték. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az is beszédes, hogy eközben a hazai webshopokban átlagosan továbbra is 20 ezer forint alatt költ a magyar egy-egy vásárlás esetén.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka.

Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.

Mára gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a legfeljebb 3 százalékos kamatú Otthon Start lakáshitel esetében az állam nem engedi majd el a vagyonszerzési illetéket.

Nem lesz elég 10 százalék megtakarítás a vásárláshoz

vagyonszerzési illeték mértéke alapesetben a forgalmi érték 4 százaléka, illetve a nagy értékű ingatlanok esetében az 1 milliárd forint feletti forgalmi érték után 2 százalék. Mivel az Otthon Start hitellel legfeljebb 100 millió forintos lakás, illetve 150 millió forintos lakóház vásárolható, az illeték maximális értéke 4, illetve 6 millió forint lehet.

Ez azt jelenti, hogy bár a hitel felvételéhez elegendő lehet 10 százalék önerő, az illetékkel együtt a vételár akár 14 százalékát is elő kell tudni teremteni saját forrásból. Nem beszélve a hitel igényléséhez kapcsolódó egyszeri költségekről, amelyek összege bár nem haladhatja meg a 30 ezer forintot, de ebben nincs benne az értékbecslés vagy a helyszíni szemle díja.

A fizetendő illetékről a NAV fizetési meghagyást (határozatot) állít ki. Az illetéket 30 napon belül kell befizetned. Ha elmulasztod a határidőt, akkor késedelmi pótlékot számítanak fel, ami naptári naponként a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékének 365-öt része.

Így számolják ki a fizetendő illetéket

Amennyiben eladsz egy lakóingatlant, és azt követően egy éven belül Otthon Start hitellel drágább lakást vagy házat vásárolsz, akkor a különbözet után illetékfizetési kötelezettséged keletkezik.

Ha például 14 millió forintért eladsz egy lakást, majd három éven belül Otthon Start hitellel 40 millió forintért vásárolsz egy másikat, akkor a 26 millió forint különbözet után összesen 1 040 000 forint kiadással számolhatsz. (Az Otthon Start szabályai szerint első lakásvásárlónak minősülsz, ha olyan meglévő lakást értékesítettél, amelynek vételára nem haladta meg a 15 millió forintot. Ekkor a korábbi tulajdonrészed nagyságától függetlenül első lakásszerzőnek minősülsz, így jogosult vagy az Otthon Start hitelre. Tulajdonrész eladásakor annak értékére vonatkozik a 15 millió forintos limit.)

Amennyiben még nem töltötted be a 35. életéved, és az első lakástulajdonodat vagy tulajdoni hányadodat szereznéd meg, akkor 50 százalékig terjedő illetékkedvezményt kapsz, feltéve, hogy az egész lakástulajdon forgalmi értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.

Ha olyan új építésű lakást vásárolsz, aminek a vételára nem haladja meg a 30 millió forintot, akkor a tranzakció 15 millió forintig illetékmentes. Az alacsony összeghatárok miatt ezek a kedvezmények nehezen vagy egyáltalán nem használhatók ki.

Így úszhatod meg teljes egészében az illetékfizetést

Amennyiben az Otthon Start hitelhez CSOK Plusz vagy Falusi CSOK is kapcsolódik, akkor teljes illetékmentességet kapsz.

Ezért azoknak a házaspároknak, ahol a feleség még nem töltötte be még a 41. életévét, és akik legalább egy gyereket vállalnának, mindenképpen érdemes CSOK Pluszt is igényelniük, még akár úgy is, ha önmagában az Otthon Start elegendő volna a vásárláshoz. Ezzel ugyanis akár 4-6 millió forintot megtakaríthatnak, miközben a két támogatott konstrukció kamata egyaránt legfeljebb 3 százalék lehet.

A Falusi CSOK esetében még kevésbé kérdéses, hogy érdemes-e kihasználni az Otthon Start mellett, hiszen ez jelenleg az egyetlen vissza nem térítendő támogatás, ráadásul akár meglévő gyerekre is igényelhető, tehát nem szükséges további gyermeket vállalni. Jelentős kötöttség ugyanakkor, hogy kizárólag a 302/2023. (VII.11.) Kormányrendelet mellékletében meghatározott, 2 631 darab, úgynevezett preferált kistelepülésen érhető el.

Honnan sejthető, hogy a kormány nem fogja elengedni az illetéket?

Az Index portálnak adott interjúban Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára külön megerősítette, hogy az Otthon Start Program nem lesz illetékmentes. A politikus hozzátette, hogy részben az illetékből befolyó bevétel miatt sem jelent majd plusz költséget a támogatott hitel a költségvetés számára.

A bankok is gőzerővel készülnek az új hitelre

A banki honlapjainak tanúsága szerint szűk két héttel az Otthon Start hitel indulása előtt szinte minden szereplőnél elérhető részletes termékleírás a weblapon, és általános az előregisztráció és a telefonos visszahívás lehetőségének biztosítása is. Ezek alapján a BiztosDöntés.hu szakértői szerint biztosra vehető, hogy a szeptemberi indulást követően több banknál is azonnal elérhető lesz a konstrukció. Az érdeklődőknek érdemes lesz alaposan tájékozódniuk, mert a bankok egy része kedvezményt adhat az induló költségekből, sőt olyan is lehet majd, ahol 3 százalék alatt lesz a kamat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss