Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Naprakész tudás informatikatanároknak: magyar siker a Microsoft programjában

Több mint 1400 magyar pedagógus digitális tudásának továbbfejlesztésére vállalkozott egy magyar alapítvány a Microsoft ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi program CashGrant pályázatán kapott támogatással.

Az elmúlt időszakban már második alkalommal nyert magyarországi civil szervezet: a HTTP Alapítvány azért dolgozik, hogy a tanárok közvetítésével minél versenyképesebb tudással láthassák el a fiatalokat.

A támogatott programban több mint 1400 informatikatanárt láthat el naprakész ismeretekkel az IT és a technológia világából a HTTP Alapítvány, amely ezáltal mintegy 21 ezer diák színvonalas oktatásához járul hozzá közvetve. A magyarországi alapítvány erre a célra 28 millió forintot nyert a Microsoft „Digital Skills for Youth” CashGrant programjában. A HTTP Alapítvány a második olyan magyar szervezet, amely sikeresen pályázott a Microsoft globális kezdeményezésében – tavaly a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapott 24 millió forintot a biztonságos internethasználat oktatására.

A tudás a legjobb befektetés. A naprakész digitális képességek minél szélesebb körű terjesztése a Microsoft Magyarország egyik legfontosabb célja. Magyarország digitalizációja csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal választja a mérnöki- és informatikai pályát. Ebben kulcsszerepe van a tanároknak, és nagyon örülünk, hogy ezúttal egy olyan kezdeményezést támogathatunk, amely országszerte hozzájárul a pedagógusok képességeinek fejlesztéséhez

– mondta a HTTP Alapítvány sikere kapcsán Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezetője.

A tanárok számára ingyenes továbbképzések terveink szerint szeptemberben kezdődnek. A résztvevőknek nem kell sokat utazniuk, mert ugyanaz a tanfolyam párhuzamosan az ország több különböző pontján is elérhető lesz

– mondta Sisák Zoltán, a HTTP alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Microsoft Magyarország évek óta aktívan támogatja a fiatal korosztály digitális képességeinek fejlesztését. Kiemelt cél, hogy minél több fiatal válassza a mérnöki, informatikus és természettudományi pályákat, beleértve a lányokat is, hiszen ők legalább annyira alkalmasak fejlesztőnek és informatikusnak, mint a fiúk. A magyar munkaerőpiacról több mint húszezer informatikus hiányzik, ezért a magyar gazdaságnak is kiemelten fontos, hogy minél több olyan diák kerüljön ki a magyar oktatásból, akik modern és versenyképes IT-tudással rendelkeznek.

HTTP

Ehhez arra van szükség, hogy az informatikai tudás terjesztésében kiemelten fontos szerepet betöltő pedagógusok is naprakész ismeretekkel rendelkezzenek a legújabb technológiákról. A CashGrant-pályázaton nyertes HTTP Alapítvány a piacképes informatikai szaktudás minél szélesebb körben történő elterjesztését tűzte ki zászlajára. Kiemelten fontos, hogy a tehetséges és munkára kész fiatalok hozzájuthassanak azokhoz a szakmai ismeretekhez és végzettségekhez, ami a megfelelő munkahelyen történő elhelyezkedésükhöz szükséges. A HTTP Alapítvány támogatja az iparág által is elismert, világszínvonalú tananyagok magyarországi meghonosítását és népszerűsítését.

A Microsoft által támogatott nagyszabású programjuk keretében tanároknak szóló továbbképzéseken, oktatói kurzusokon készítik fel a tanárokat e tananyagok megfelelő színvonalú oktatására, és segítik az intézményeket a képzés feltételeinek biztosításában is. Az országos kezdeményezés keretében több mint 500 pedagógus személyesen, több mint 900 tanár pedig online kurzusokon vehet részt, ahol elsajátíthatják a legmodernebb IT-tudást. Ezek között szerepel a webfejlesztés szinte minden formája (HTML5, CSS3 and JavaScript), alkalmazásfejlesztés, adatbázis-menedzsment, virtualizáció és felhő technológiák, valamint a hálózati és kiberbiztonsági ismeretek.

Kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű térségben dolgozó pedagógusok képzésére, hiszen nekik és diákjaiknak kiugrási lehetőséget biztosít a technológiai ismeretek elsajátítása. A programban részt vevő tanárok által elért diákok hetven százaléka ilyen térségekben él.

– mondta Sisák Zoltán, a HTTP alapítvány kuratóriumi elnöke.

Gazdaság

Így hat az MI az európai villamosenergia-igényre – a Schneider Electric friss kutatási eredményei

A villamosenergia-infrastruktúra összehangolt fejlesztése, intelligens megoldások bevezetése az áram felhasználásának optimalizálására, különböző szektorok közötti együttműködések – többek között ezek a lépések szükségesek ahhoz, hogy Európa elkerüljön egy komolyabb, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások fokozott áramigénye miatti energiaválságot.

A Schneider Electric új elemzése, az „AI & Energy in Europe” négy lehetséges forgatókönyvön keresztül mutatja be, hogy a különböző szabályozási lépések és stratégiák hogyan formálhatják az MI és az energiafelhasználás jövőjét a kontinensen.

 Az egyes európai országok jelenleg nagyon eltérő helyzetből indulnak a mesterséges intelligencia ugrásszerűen növekvő energiaigényének menedzselésében. Azok az államok, ahol már most jelentős a megújuló forrásból származó villamosenergia termelés aránya és rugalmas erőforrásokra támaszkodnak, a kibocsátásuk minimális növelésével tudják kezelni az MI térhódítását. Ugyanakkor a fosszilis energiaforrásoktól függő országok esetében a digitalizáció iránti igény még szigorú hatékonysági szabványok mellett is emeli a kibocsátást.

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata legújabb, „AI & Energy in Europe” című tanulmánya négy lehetséges forgatókönyvet vázol, amelyek a különböző szabályozási gyakorlatok alapján vizsgálják az adatközponti kapacitás bővülését és a várható energiaigényt. Az elemzésből kiderül, hogy attól függően, milyen stratégiát választ Európa, drámai mértékű különbségek lehetnek az energiaigényben. Míg az MI fejlesztés szigorú szabályozása és korlátozása mellett a mesterséges intelligencia energiaigénye 2030-ra 45 TWh lehet, addig összehangolt, fenntartható fejlesztés mellett ez az érték már elérheti a 90 TWh-t. Nem kontrollált fejlődés esetén viszont akár 145 TWh-ra is nőhet az MI energiaigénye a kontinensen, vagy a válság és fellendülés között ingadozó, volatilis pályát követhet.

A tanulmány megállapítja, hogy a fenntartható MI-fejlődés eléréséhez három területen szükséges az európai országok koordinált fellépése. Ezek közül az egyik az infrastruktúra várható keresletet felülmúló fejlesztése, a rugalmas kapacitások biztosítása, valamint a modern, ellenállóképes villamosenergia-rendszerek gyorsított bevezetése révén. A másik fontos terület a változó körülményekhez alkalmazkodó szabályozás megvalósítása. A harmadik kiemelt jelentőségű lépés pedig a villamosenergia-hálózat dekarbonizációjának felgyorsítása.

„Európának egyedülálló lehetősége van arra, hogy vezető szerepet töltsön be az MI fenntartható fejlesztésében. Jelenleg a világ számítástechnikai infrastruktúrájának kevesebb mint 5 százaléka található itt, ami jóval alacsonyabb, mint az Európai Unió részesedése a globális GDP-ből. A kutatás alapján egyértelmű, hogy az MI teljes potenciálját úgy aknázhatjuk ki, hogy közben teljesítjük a klímavédelmi céljainkat is.

Ehhez együtt kell működnünk az engedélyezési folyamatok felgyorsítása, a hálózathoz való gyorsabb és egyszerűbb csatlakozás elősegítése, valamint a dekarbonizált villamosenergia-termelésbe történő további befektetés érdekében. A villamos energia Európa digitális jövőjének gerince, így ha megfelelően kezeljük, esélyünk van arra, hogy együtt sikeresen véghezvigyük a digitális és az energetikai átállást”

– mondta el Laurent Bataille, a Schneider Electric „European Operations” területért felelős ügyvezető alelnöke.

„Az, hogy hogyan alakul a mesterséges intelligencia energiafelhasználása, nem determinált – attól függ, hogy most milyen döntéseket hozunk három alapvető területen: a technológia, a szabályozás és az infrastruktúra terén. Ez a kutatás rámutat arra, hogy mennyire fontos az MI technológia fejlesztését összekapcsolni az elektromos infrastruktúra bővítésével és a valós körülményekre reagáló, adaptív szabályozással. A fenntartható MI Európában megvalósítható, de csak átgondolt tervezéssel. –Az egész kontinensre kiterjedő, tudatos lépések hiányában az ennek eléréséhez rendelkezésre álló időkeret szűkül”

– mutatott rá Rémi Paccou, a Schneider Electric „Sustainability Research” igazgatója és a tanulmány vezető szerzője.

A Schneider Electric külön köszönetét fejezi ki Thomas Le Goffnak, a Télécom Paris adjunktusának és a CERRE ösztöndíjasának, aki az MI szabályozás, a digitális jog és a fenntarthatósági politika szakértője, valamint társszerzője a tanulmánynak. Társszerzőként Fons Wijnhoven, a Twentei Egyetem docense is közreműködött, aki az egyes forgatókönyvek kidolgozásával és az elemzésekhez elengedhetetlen rendszerdinamikai modellezési szakértelmével járult hozzá a tanulmányhoz. Köszönet illeti Somya Joshi-t, a Stockholmi Environment Institute kutatási igazgatóját is, aki a kormányzás és az ágazatokon átívelő megközelítések kapcsán segítette szakértő tanácsokkal a tanulmány elkészítését.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.

Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.

Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.

Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.

Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.

Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.

Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss