Gazdaság
Így alakult a mobilbiztonság hazánkban az első félévben
Az ESET átfogó áttekintést készített arról, hogyan alakult a mobilbiztonsági helyzete a 2019-es esztendő első félévében.
Az elemzés tanulságai szerint az iOS operációs rendszerben észlelt sebezhetőségek és a platformot támadó rosszindulatú programok száma nőtt az előző időszakhoz képest, míg az Android esetében a bejelentett biztonsági rések száma ugyan csökkent, a kritikus hibák száma viszont emelkedett.
A mobilbiztonság egyre fontosabb szerepet játszik az informatikai eszközök védelmében mind az otthoni, mind a vállalati felhasználók esetében. Az Internet of Things és a mobilalkalmazások által vezérelt készülékek tömeges megjelenésével az okostelefonok biztonsága egyre fontosabbá válik az eszközökhöz csatlakoztatott számítógépek védelmében.
Az ESET szakemberei az év első hat hónapjában begyűjtött statisztikák alapján elemezték a mobilbiztonság területét, rámutatva a tavalyi eredményekhez képest tapasztalható új tendenciákra, változásokra.
Androidos biztonság
2019 júniusáig 86 darab, az Android rendszert érintő biztonsági hiba került hivatalosan nyilvánosságra, míg 2018-ban 611 CVE sebezhetőséget jegyeztek fel az egész évre vonatkozóan. Ha csak a számszerűsített adatokat nézzük, ezt akár a helyzet javulásaként is felfoghatjuk, hiszen úgy tűnik, hogy 2019-ben a sebezhetőségek száma jelentősen csökkent az előző évekhez képest.
Ám közelebbről megvizsgálva az látható, hogy az idén közzétett hibák 68%-a igen veszélyes, úgynevezett kritikus besorolású, 29%-uk pedig lehetővé tette rosszindulatú kódok távoli végrehajtását. Ez jelentős változás az elmúlt évekhez képest, amikor a súlyos hibák aránya lényegesen alacsonyabb volt. Ezért alapvető fontosságú, hogy a felhasználók minél előbb telepítsék a biztonsági javításokat, hogy elkerüljék az olyan súlyos sebezhetőségeket, mint például a Google által tavaly júliusban javított biztonsági rések.
A sebezhetőségekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az Android fejlesztői platformja szerint a rendszert futtató készülékek 90%-a az Android Pie (9.0) valamelyik korábbi verzióját használja, az eszközök 74%-a pedig annyira elavult, hogy még 8.0 Android Oreo sem fut rajtuk. Ez pedig nagyon kockázatos az elavult eszközök esetében, és a biztonságos használat kiemelten igényelné ezen rendszerek javítását, folyamatos frissítését.
Az észlelések számának csökkenésével párhuzamosan az Androidos rosszindulatú programok új variánsainak átlagos száma havonta 240-re csökkent, szemben az előző években talált havi 300-zal. További érdekesség, hogy a Win32, az MSIL (Microsoft Intermediate Language) és a VBA (Visual Basic for Applications) platformok után az Android volt a negyedik olyan architektúra, ahol a legtöbb új kártevő variáns jelent meg.
2018-ban a legnagyobb növekedés a kriptovaluta bányászattal kapcsolatos kártevők területén volt tapasztalható. Példa erre az Android/Coinminer, amelynek észlelése 72%-kal nőtt az előző évhez képest. Szerencsére e víruscsalád jelenléte az idei évben 78%-kal csökkent a tavaly detektált értékekhez képest.
A viszonylagos csökkenés ellenére a kriptovaluták elleni incidensek továbbra is a bűnözők kedvelt támadásai között szerepelnek. Egy másik népszerű módszer a kriptovaluták illetéktelen megszerzéséhez a felhasználók hitelesítő adatainak ellopása, amelynek birtokában a bűnözők hozzáférhetnek az áldozatok online pénztárcáihoz. Az ilyen jellegű támadások leggyakrabban a Google Play Áruházban is felbukkanó kártékony trójai alkalmazásokon keresztül valósulnak meg.
Időközben az Androidos banki kártevő programok is hírhedtté váltak. Megjelenésük óta folyamatosan növekszik a mobil kémprogramok, különösen a pénzügyi adatok ellopását célzó trójai programok új változatainak mennyisége. A Cerberus – egy olyan rosszindulatú program, amely a bankok hitelesítő adatainak ellopására szolgál – nemrégiben került forgalomba a közösségi hálózatokon keresztül.
Az ElevenPaths által kidolgozott tanulmány kielemezte, hogy a rosszindulatú alkalmazások átlagosan mennyi ideig maradtak fent a Google Play áruházban. Az eredmények szerint ezek a kártékony alkalmazások átlagosan 51 napig voltak letölthetők, mielőtt törölték volna őket, de néhány rosszindulatú alkalmazás akár 138 napig is elérhető volt.
Az androidos zsarolóvírusok a fejlettségük területén is előrelépést mutattak. Az ESET kutatói felfedezték az Android/Filecoder.C kártevőt, egy szimmetrikus és aszimmetrikus titkosítást is alkalmazó változatot, amely SMS-ben terjed a felhasználó kontaktlistáját felhasználva. Ez komoly ugrást jelent a kód bonyolultságában az olyan régebbi zsarolóvírus családokhoz képest, mint a DoubleLocker.
2019 első felében a legtöbb Androidos rosszindulatú programot Oroszországban (16%), Iránban (15%) és Ukrajnában (8%) észlelték. Az első latin-amerikai ország, amely a nemzetközi rangsorban megjelenik, Mexikó (3%) a hatodik helyen található, majd Peru (2%) végzett a tizedik helyen.
iOS biztonság
Az iOS esetében 155 sebezhetőséget fedeztek fel 2019-ben, ami 25%-os növekedést jelent 2018-hoz képest, és majdnem kétszerese az Android operációs rendszerben talált hibáknak. Ezért az ESET szakemberei arra számítanak, hogy a 2019-es sebezhetőségek száma akár meg is haladhatja majd az előző években mért értékeket. Ugyanakkor a kritikus hibák aránya alacsonyabb (körülbelül 20%), mint az Android rendszerben.
Az iOS esetében a rosszindulatú programok észlelése 43%-kal nőtt az elmúlt év első felében. Az új kártevő variánsok száma továbbra is alacsony, ami azt jelzi, hogy kiberbűnözők figyelme továbbra is az Androidos rendszerekre irányul, ahol a legtöbb felhasználó található.
A felderítés földrajzi eloszlásával kapcsolatban az látható, hogy a kártevők elsősorban Kínában (75%), Indiában (7%) és Tajvanon (4%) vannak jelen. Ebben az értelemben érdekes megfigyelni India megjelenését az első három helyezett között, aki ezzel az eredményével Hongkongot szorította le a dobogóról.
Az év első felében az Apple mobiltelefonjai különféle, a felhasználókat veszélyeztető sérülékenységeknek is ki voltak téve. Példaként említhető az olyan verziók telepítése, amelyek véletlenül újból előhozták a korábban egyszer már kijavított hibákat, vagy éppen lehetővé tették a 12.4-es verzió feltörését. De említhetjük azt a kémkedést lehetővé tévő hibát is a FaceTime alkalmazásban, amely lehetővé tette, hogy egy illetéktelen fél azt könnyen kihasználhassa. De idesorolható az az Exodus nevű spyware alkalmazás is, amely ez év áprilisában támadta a felhasználókat.
A két legnépszerűbb mobil operációs rendszerhez kapcsolódó fenyegetések mellett komoly figyelmet kell szentelni a külső fejlesztők megoldásaival járó multiplatform kockázatokra is. Az ilyen alkalmazásokban talált sebezhetőségek ugyanolyan veszélyesek lehetnek, mint az operációs rendszerek sérülékenységei. Jellemző példa lehet erre az a nemrégiben felfedezett WhatsApp hiba, amely lehetővé tette a szöveg megváltoztatását az idézett üzenetekben.
Fontos megemlíteni emellett még a pszichológiai manipulációkat (social engineering támadások) is, amelyek különféle trükkös módszerekkel zaklatják a felhasználókat, mint például az 1000 GB-os tárhelyet ajánló WhatsApp átverés. Az olyan népszerű alkalmazásokat, mint például a FaceApp, a számítógépes bűnözők is rendszeresen használják a rosszindulatú programok és a csalások terjesztésére.
Érdemes szem előtt kell tartani, hogy alapvetően egyetlen rendszer sem sérthetetlen, támadhatatlan, ennek megfelelően a megelőzés, a védelem és a biztonságtudatos hozzáállás ezen területeken is szükséges elem a mobil technológiák biztonságos használatához.
Gazdaság
Leveri a kamatokat a piaci verseny a hitelpiacon
Nemhogy kamatemelési, de kamatcsökkentési hullámmal érkezik a tavasz a lakossági hitelpiacra. Ráadásul piaci innovációra, az állampapírokból érkező pénzekre adott kamatkedvezményes hitelre is látunk példát a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Beigazolódott a BiztosDöntés.hu korábbi prognózisa, amely szerint alaptalanok azok a hangok, amely szerint a tavaszi lakáshitel-kihelyezési boomra a bankok kamatemeléssel fognak ráfordulni. A március elsejétől érvényes új kondíciós listákon egyetlen kamatemelést sem találunk a lakáshitelek esetében.
Az állampapírokra is ráhajtanak a hitelezés felfuttatásához
Sőt, ahogy arra Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője felhívja a figyelmet, a CIB Bank piaci innovációval is igyekszik meglovagolni az állampapír hozamfizetés után a piacra érkező pénzeket: a legalább havi 800 ezer forintot a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámlára befizető ügyfelek a banknál vezetett betét- és értékpapírszámlák egyenlege alapján még komoly kamatkedvezményre jogosultak a 10 éves futamidejű Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel és a 11-30 évre felvett lakáshiteleik után.
A standard, 7,99 százalékos kamat a Mozgástér Kedvezménycsomagban 10 millió forint alatti megtakarítási egyenleg esetén 6,59 százalékra, 10 millió felett 6,19 százalékra csökken. A 20-40 milliós megtakarítási egyenleggel bírók kamata benéz 6 százalék alá, 5,99 százalékra, 60 millióig 5,79 százalék, míg a 60 millió forint feletti megtakarítással bíró ügyfelek 240 bázis pontos kamatkedvezményt kapnak, így hitelük kedvezményes kamata 5,59 százalék.
A CSOK-hiteleseknek is van kedvező ajánlat
A CIB Bank a CSOK Plusz hitelt piaci hitellel kiegészítőknek ajánlja a CIB Kamatkedvezmény Duó termékét, ahol a CSOK hitellel együtt igényelt kiegészítő kölcsön 5,75 százalékon érhető el – itt elegendő 600 ezer forintos havi jóváírást teljesíteni.
Kamatcsökkentésről szól a személyi kölcsön piac is
Éles verseny van a személyi kölcsönök piacán is – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője. Az Erste ennek hatására visszacsökkentette a február elején megemelt kamatait a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel esetében. A mostani kamatcsökkentés 9-29 bázispontos volt, a legkomolyabban az 1,5-8 millió forintos 66-84 hónapra igényelt hiteleknél van – itt a kamat 17,01 százalékról 16,72 százalékra csökkent.
Az OTP Bank is csökkentette március 1-től a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel kamatát a legalacsonyabb hitelösszegsávban 2-3,1 millió forint között 16,99 százalékról 16,72 százalékra.
Március elsejétől a CIB Bank is csökkentette a személyi kölcsön kamatait a legkedvezőbb “A” és “B” ügyfélminősítésű sávban a kamatcsökkentés mértéke 0,3-1,3 százalékpont közötti. A legnagyobb csökkentés a “B” ügyfélminősítésű sávban a 7 millió forintot meghaladó hitelösszeg esetén volt, itt 11,99 százalékról 10,69 százalékra csökkent a kamat. A legkisebb kamatot a 7 millió forintot meghaladó összegű kölcsönt igénylő A ügyfélminősítéssel bíró ügyfelek élvezhetik – nekik 9,64 százalékon hitelez a CIB.
Korábban, február közepén az MBH Bank nyeste meg a Személyi Kölcsön Extra Plus hitelének kamatait. A csökkentés 6,99 millió forintig 50 bázispontos volt, ám az újonnan létrehozott 7 millió forint feletti sávban így már immár az MBH is egyszámjegyű, 9,99 százalékos kamatot kínál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.
Az UniCredit Bank nem nyúlt a kamatokhoz, de május végéig meghosszabbította a Fix Kamat személyi kölcsönnél, a Green személyi kölcsönnél és Felújítási személyi kölcsönnél az egy havi törlesztő visszajár, illetve Online Plusz 30 000 forint visszajár akcióját.
Márciusi emelésről a BiztosDöntés.hu összegzése szerint egyedül a Raiffeisen Bank adott hírt – itt a 450 ezer forintos jövedelmet igazoló ügyfeleknek múlt szombattól a korábbi 8,09 százalékpont helyett csak 7,5 százalékpontos kamatkedvezmény jár, így a kedvezményes kamat mértéke 9,9 százalékról 10,49 százalékra nőtt – ám a bank még ezzel a kamattal is versenyképes – emlékeztet Gergely Péter.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Lehet a termékelőfizetés az e-kereskedelem jövője?
Egyelőre a 18-79 éves magyar lakosság alig fele hallott a termékelőfizetéses e-kereskedelemről és mindössze 8 százalék próbálta már ki ennek valamilyen formáját – derült ki a Reacty Digital 2025. januári felméréséből.
A megoldás gyerekcipőben jár még hazánkban, azonban az egyre változatosabb szolgáltatók és elérhető termékkategóriák segíthetik a kipróbálók arányának emelkedését. A 30 év alattiak körében általánosságban is népszerűbbek az előfizetések, ami pozitív jövőképet jelenthet a modell szélesebb körű elterjedése szempontjából.
Online termékelőfizetés alatt elsődlegesen azt értjük amikor a vásárló rendszeres időközönként (pl. negyedévente) kap egy csomagot, ami tartalmazhat általa összeválogatott dolgokat (pl. eledel a háziállatainak), vagy akár a webáruház által összeállított termékcsomagot (pl. tematikus könyvcsomag). A kérdőív szempontjából szintén a termékelőfizetések közé soroltuk azt, ha az előfizetés egy fix összeg kifizetése által állandó kedvezményeket biztosít (pl. ingyenes kiszállítás minden rendelésre vagy kedvezményes ár egyes termékekre).
Felmenő rendszerben gyűrűzhet be a termékelőfizetés a magyar piacra
A januári kutatás alapján egyelőre a 18-79 éves magyar lakosság kevesebb mint fele (45%) hallott arról, hogy termékekre is lehet online előfizetni, ami azt mutatja, hogy ez a koncepció még nem kifejezetten elterjedt hazánkban. Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy van tudomása ilyen lehetőségről: míg a 60 év felettiek közül tízből hárman (29%), addig a 30 év alattiak közül tízből heten (73%) hallottak már online termékelőfizetésekről. A fiatalabbak egyébként mindenféle előfizetés irányába nyitottabbak, legyen szó akár streaming szolgáltatásról vagy újságelőfizetésről. A körükben való ismertség a jövőben elősegítheti ennek a termékelőfizetéses üzleti modellnek a szélesebb körű elterjedését is, hiszen hosszabb távon a jelenlegi fiatalok válnak idősebbé, a későbbi fiatalok pedig már egy ilyen szempontból sokkal érettebb piacra lépnek be.
A modell terjedését természetesen nem csak a lakossági érdeklődés befolyásolja, kínálati oldalról is szükség van a lehetőség biztosítására, de a kereskedők nyitottnak mutatkoznak a modell irányába.
Az elköteleződéstől való félelem és az érzékelt haszon hiánya jelent akadályt a termékelőfizetésnek
A felnőtt magyarok bő fele (55%) nem szívesen vállalna hosszú távú (pl. egy éves) elköteleződést termékelőfizetések esetén, ami egy kifejezetten nagy visszatartó erő lehet a modell terjedésével szemben. Ugyanakkor ellensúlyozható azzal, ha például havi vagy negyedéves fizetési konstrukciót biztosít a webáruház, ezáltal lehetőséget adva arra, hogy a fogyasztó egyszerre kisebb összeget fektessen csak az előfizetésbe, illetve könnyebben lemondhassa azt, amennyiben mégsem felel meg az igényeinek.
Mindössze tízből hárman érzik azt, hogy az előfizetéses modell kényelmesebb lehet számukra, illetve időt spórolhat az egyedi rendelésekhez viszonyítva, és csupán a felnőttek negyede (24%) jelezte, hogy szívesen előfizetne olyan termékre, amit amúgy is rendszeresen vásárol. A 18-79 évesek közel fele (45%) viszont úgy érzi, hogy a termékelőfizetési modell inkább csak marketingfogás, nem pedig valódi előny a fogyasztók számára, 38 százalék kifejezetten lehúzásnak érzékeli ezt a megoldást. Tízből négy (43%) felnőtt magyar szerint pedig felesleges vásárlásra ösztönzi az embereket egy-egy ilyen termékelőfizetési lehetőség. A fiatalabb korosztályok minden szempontból pozitívabban fordulnak a termékelőfizetéses modellek irányába: minél fiatalabb valaki, annál nyitottabb arra, hogy kipróbáljon egy ilyen csomagot, annál inkább érez pozitív velejárókat (pl. kényelem, időspórolás), és annál kevésbé szkeptikus az előfizetések vásárlói hasznával kapcsolatban (pl. csak marketingfogás).
A szolgáltatáselőfizetéseket már megszoktuk, a termék még újdonságként hat
A 18-29 évesek háromnegyedének (74%) van, vagy volt valaha valamilyen előfizetése, míg a 60-79 évesek körében ez az arány csupán 23 százalék. A legnépszerűbbek egyértelműen a streaming szolgáltatások (pl. Netflix, Spotify), tízből hat (61%) szolgáltatáselőfizetőnek van vagy volt ilyen csomagja, minden negyedik (25%) pedig valamilyen közösségi médiának a prémium csomagjára fizet(ett) elő.
Bár a felnőtt lakosság kifejezetten kis hányada (8%) rendelkezik jelenleg termékelőfizetéssel, akiknek van ilyesmijük, azok többnyire elégedettek vele, aminek oka elsősorban az időmegtakarítás, valamint a kényelmes használat és a kedvező ár-érték arány. Bár a többség inkább a mérleg pozitív oldalára helyezi az ár-érték arányt, az elégedetlenkedők elsődleges indoka a túl drága előfizetési csomag, ami a lakosság árérzékenységét tükrözi.
Az árérzékenység az előfizetéseknél is megjelenik
Ami a jövőbeli terveket illeti, a legtöbben egészséghez kapcsolódó termékekre fizetnének elő, illetve élelmiszerre vagy állateledelre. Ezek a választások könnyen megérthetőek, hiszen az említett termékkategóriák gyorsan forgó fogyasztási cikknek minősülnek, vásárlásuk általában nem opcionális és sokszor rendszeres, illetve jól előre jelezhető.
A termékelőfizetésre nyitottak közül tízből hatan (61%) csak akkor fizetnének elő a jövőben, ha ez anyagi kedvezménnyel (is) jár számukra, tízből hárman (28%) fizetnének ugyanannyit a termékért, mint egyedi vásárlás során és csupán tízből egy fő (11%) érzi úgy, hogy az előfizetés kényelme érdekében akár 5-10 százalékkal többet is fizetne az adott termékért.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Zyxel Networks Ken Tsait nevezi ki új elnöknek
A biztonságos és AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások terén vezető szerepet betöltő Zyxel Networks bejelentette, hogy 2025 februárjától Ken Tsai a Zyxel Networks új elnöke.
A Zyxel Networks a Zyxel Communicationsből 2019-ben történt kiválása óta a kis- és középvállalati (SMB) hálózati piacra összpontosít, és a hálózatbiztonsági megoldások mellett a Nebula felhőkezelő platformja révén sikeresen építi erős piaci pozícióját. Ken Tsai vezetésétől az vállalat az várja, hogy olyan előremutató stratégiákat alakítson ki és olyan piaci megközelítéseket hozzon, amelyek tovább fokozzák a gyártó növekedési lendületét a globális piacokon.
Ken Tsai elkötelezett a növekedés mellett
„A Zyxel Networks az első perctől kezdve elkötelezett a kivételes hálózati megoldások biztosítása mellett a kis- és középvállalkozások számára”
– mondta Tsai.
„A Nebula felhőkezelési platformmal, biztonsági megoldásainkkal és K+F tevékenységünkkel sikeresen kitűnünk a nemzetközi piacokon és az évek alatt szilárd üzleti modellt hoztunk létre. Erre a sikerre építve magabiztosan haladunk előre. Nagy a felelősség ennek a sikernek a tovább építésében. A jövőben teljes mértékben a Zyxel Networks folyamatos növekedésének és innovációjának vezetésére fogom magam szentelni.”
Ken Tsai 19 éves tapasztalattal rendelkezik a Zyxel Csoportnál, ahol különböző stratégiai műveleti és termékmenedzsment egységekben töltött be kulcspozíciókat, beleértve a Gateway stratégiai üzleti egységet, a menedzsment központot, a vállalati HR szolgáltatási részleget és az üzleti támogató központot.
A márkamenedzsment, a piacfejlesztés és az ügyfélélmény terén szerzett széleskörű tapasztalata – amelyet a globális központban betöltött szerepek és az európai piacokon eltöltött többéves külföldi tartózkodás során szerzett – garancia arra, hogy vezetőként képes lesz a részlegeken és kultúrákon átívelő csapatokat az üzleti célok elérése érdekében irányítani. Ez a tapasztalat szilárd alapot jelent a Zyxel Networks jövőbeli fejlődéséhez.
Segítség a kis- és középvállalkozásoknak a kihívások leküzdésében
A kis- és középvállalkozások előtt jelenleg világszerte széles körben álló kihívások közé tartozik a szabályozási nyomás, a korlátozott erőforrások és a munkaerő-felvételi nehézségek, amelyek hatékonyabb működési gyakorlatokat és erőforrás-elosztást igényelnek. A növekvő biztonsági támadások is indokolják a biztonságos és megbízható megoldások sürgős továbbfejlesztését.
A Zyxel Networks Nebula felhőkezelési megoldását kifejezetten ezekre a fájdalmas pontokra tervezték, mivel egyetlen platformon keresztül integrálja a vezetékes, vezeték nélküli és biztonsági eszközöket, amely a felhőkezelés és a mesterséges intelligencia segítségével analitikus felügyeletet biztosít. Ez a megközelítés leegyszerűsíti a kezelési folyamatokat, miközben csökkenti a kiberfenyegetésekkel kapcsolatos kockázatokat, enyhítve a kkv-k terheit.
A Zyxel Networks hangsúlyozza, hogy Tsai gazdag, több funkciót átfogó együttműködési tapasztalata és a csapatba vetett bizalma elősegíti a vállalaton belüli mélyebb integrációt, és fokozza a lehetőségek megragadásának képességét a gyorsan fejlődő piacon. Ez lehetővé teszi a vállalat számára, hogy továbbra is olyan innovatív megoldásokat nyújtson, amelyek megfelelnek az ügyfelek igényeinek, miközben támogatja a kkv-kat a kihívások leküzdésében és az üzleti növekedés előmozdításában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
Dróntechnológia mesterfokon
-
Gazdaság2 hét ago
Záporoznak a banki díjemelések a vállalkozók felé
-
Ipar2 hét ago
Átadták Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat
-
Okoseszközök2 hét ago
Az SAP és a Databricks bemutatja az SAP Business Data Cloudot
-
Tippek2 hét ago
NEXT Fesztivál a Trafóban – Fiatal alkotók és kísérleti formák ünnepe Budapesten
-
Tippek2 hét ago
Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni
-
Gazdaság2 hét ago
Cafeteria bevezetés: tavasszal sem késő, sőt!
-
Mozgásban2 hét ago
Bridgestone abroncsokkal érkezik az új Yamaha YZF-R9