Gazdaság
70 000 euró értékű díjat osztottak ki az EIT Jumpstarter start-up-versenyén
Az egészségügy, az élelmiszer- és a nyersanyagtudományok legjobb innovációiért kaptak díjat a legjobbak
A Digital Freedom fesztivál kísérőrendezvényeként rendezték meg Rigában az EIT (Európai Technológiai Intézet) Jumpstarter nevű, korai fázisban lévő start-upok számára kiírt versenyének döntőjét, ahol összesen tíz országból 18 csapat mutatta be innovatív megoldásait az egészségügy, az élelmiszer- és a nyersanyagtudományok területén.
Az egészségügyi kategória első díját a portugál iLoF csapata nyerte el egy olyan hordozható eszköz kifejlesztésével, amely a mesterséges intelligencia és fotonika segítségével teheti hatékonyabbá a klinikai tesztelés folyamatát az Alzheimer-kór gyógyításában. Az élelmiszertudomány kategóriában a 2BNanoFood biológiailag lebomló megoldása lett a győztes, míg a nyersanyagok területén az UP Catalyst csapata nyert a szintetikus grafén előállításának innovatív megoldásával.
Az EIT Jumpstarter versenyt Európa legrangosabb start-up versenyei között tartják számon; 2019-ben a legjobb európai tréningkezdeményezésnek járó Best European Association Training Initiative elismeréssel is díjazták. A programot három, az Európai Technológiai Intézet által életre hívott együttműködő szervezet fejlesztette ki: az EIT Health, az EIT RawMaterials és az EIT Food. Mindhárom intézményt az Európai Unió támogatja: Programjuk célja, hogy az egészségügy, az élelmiszer- és a nyersanyagtudományok értékláncára pozitív hatással bíró projekteket kutassanak fel és fejlesszék tovább a diákok, orvosok, technológiai szakértők, valamint kutatók és klinikai szakemberek innovatív ötleteit.
Az EIT harmadszor rendezte meg a Jumpstarter programját. Idén 13 európai országból 90 csapatot választottak ki, amelyek tagjai részt vehettek a tavasszal megrendezett hat, üzleti tervezésre fókuszáló bootcamp tréningen, majd ősszel további üzleti készséget fejlesztő és mentorprogramon. A képzések során szakértő zsűri előtt prezentálták ötleteiket, majd kiválasztották közülük azt a hat csapatot, amely továbbjutott a rigai döntőbe, és esélye nyílt a 70 000 euró összdíjazású megmérettetésen is részt venni.
“Az EIT Jumpstarter egy egyedülálló páneurópai program, amely a legígéretesebb innovatív ötletekkel rendelkező tehetségeket tárja fel, és átfogó mentori és üzleti készségfejlesztő képzési támogatást nyújt számukra. Felmérésünk szerint a programban résztvevők 70%-ának nem volt korábbi üzleti tapasztalata. Intenzív képzéseket tartottunk nekik, amelyeket a legjobb, több iparágat is jól ismerő mentorok vezettek. Ennek eredményeként készen állnak saját vállalkozásuk elindítására. A kapott finanszírozás pedig hab a tortán”
– mondja Marosvölgyi Dóra, az EIT Jumpstarter program menedzsere.
Az egészségügyi kategória döntős csapatai közül három Olaszországból, kettő Litvániából és egy Portugáliából érkezett. Élelmiszer kategóriában két csapat Hollandiából, egy Spanyolországból, egy Romániából, egy Portugáliából és egy Litvániából. A nyersanyagtudományok kategóriájában a döntőben két csapat szerepelt Észtországból, egy Németországból, egy Olaszországból, egy Dániából, egy pedig Finnországból. A kiélezett versenyben a legsikeresebb magyar projekt a második kiválasztási kör után a budapesti üzleti tervezési tréningre bejutó Bistroom nevű csapat volt, akik a kisebb éttermek reggeliztető szolgáltatásainak megreformálására dolgoztak ki megoldást. Szolgáltatásuk segítségével a szobafoglalás után a vendégek könnyebben tudnának tájékozódni a szállás közelében található reggelizési, étkezési lehetőségekről.
A három kategóriában összesen kilenc dobogós csapatot választottak ki. Az egyes kategóriák három első helyezést érdemlő projektje 10 000, a második 7000, a harmadik 5000 eurót nyert, ezenkívül minden kategóriában 5000 eurós különdíjakat is odaítéltek. A legjobb multidiszciplináris üzleti ötletért a Baltic Freya csapata vehetett át különdíjat, a Közönségdíjat az Odd.Bot szerezte meg, továbbá a legjobb RIS régióból, azaz kevésbé fejlett innovációs ökoszisztémával rendelkező régióból induló vállalkozásnak járó 5000 eurós elismerést pedig a ZeroSbatti kapta.
Az egészségügyi kategória második díját a litván Ligence kapta egy olyan megoldásért, amely mélytanulás segítségével automatizálja a szív ultrahangvizsgálatát, ami rövidebb eljárást és nagyobb betegbefogadási arányt eredményez. A harmadik helyen az olasz iBioTHEx team végzett, amely új gyógyszer fejlesztésén dolgozik cachexia – rákbetegség okozta kóros soványság – ellen.
Az élelmiszertudomány kategória győztese a portugál 2BNanoFood, amely az élelmiszerek minőségének megőrzése és a biztonsági előírások betartása mellett bioalapú és biológiailag lebomló anyagokkal helyettesíti az élelmiszerekben lévő szintetikus anyagokat. A 2. helyet a holland RapidPricer B.V. nyerte el, amelynek megoldása a kiskereskedőket segíti a haszonkulcsok növelésében és a hulladék csökkentésében az árak és promóciók valós idejű automatizálásával. A FiberBio végzett a harmadik helyen, amelynek rostban gazdag termékei az eddig a gyümölcslé és az olaj előállítása során kidobásra szánt gyümölcs-, zöldség- és vetőmag-pogácsa újrahasznosításával készülnek.
A nyersanyagok kategóriájában az 1. helyezett észt UP Catalyst új, olcsó és fenntartható technológiával nyert szintetikus grafitot, grafént és különféle katalizátorokat másodlagos nyersanyagokból. Ebben a kategóriában a 2. helyet a finn Nordic Carbon nyerte el, egy olyan technológia kifejlesztésével, amely nagy porozitása miatt magas hozzáadott értékű szén anyag előállítását teszi lehetővé üzemanyagcellás reakcióra képes szuperkondenzátorok és az akkumulátorok elektródjai számára is. A harmadik helyet az észt MiningSandboxAR érdemelte ki, amely bányászati társaságok támogatását tűzte ki célul annak érdekében, hogy a bányatervezésre fordított időt 20%-kal csökkenteni tudják és könnyebben meg tudják nyerni a környékbeli lakosokat és hatóságokat a bányanyitás támogatására úgy, hogy a végeredményt vizualizálva teszik vonzóvá a projektet.
A döntősök teljes listája itt található:
Gazdaság
11%-kal csökkent az elektromos autók ára egy év alatt, tovább tolódik a kínálat a középkategóriás autók felé
Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, februári közös statisztikája. Az adatok szerint egy év alatt több mint 11%-kal csökkent a használtautó-piacon meghirdetett elektromos autók átlagára, miközben kínálatuk tovább bővül. A piacon erősödik a középkategória szerepe, és egyre nagyobb súlyt képviselnek a magasabb értékű modellek. A hajtásláncok között továbbra is a hibridek átlagára a legmagasabb.
Tovább tolódik a kínálat a középkategóriás autók felé
2026 februárjában a Használtautó.hu kínálatában meghirdetett személygépkocsik 34,9%-a tartozott a 2,5 millió forint alatti kategóriába, 29,0%-a a 2,5–5 millió forintos sávba, 23,7%-a az 5–10 millió forintos árkategóriába, míg 12,4%-uk 10 millió forint feletti áron szerepelt a kínálatban. Az előző év azonos időszakához képest jelentős szerkezeti változás figyelhető meg: a 2,5 millió forint alatti kategória aránya 6,3%-kal csökkent, miközben a középkategóriát jelentő 2,5–5 millió forintos szegmens 2,5%-kal, az 5–10 millió forintos kategória pedig 3,5%-kal bővült. A 10 millió forint feletti autók aránya kisebb mértékben, 0,2%-kal emelkedett. A kínálati átlagár februárban 5,7 millió forintra nőtt, egy évvel korábban ez az érték 5,4 millió forint volt.
A meghirdetett személygépkocsik közel fele, mintegy 50 420 darab benzinmeghajtású volt, míg a 43 570 dízelautó 41,3%-ot képviselt a kínálatban. Az alternatív hajtású járművek részesedése továbbra is alacsonyabb, az elektromosok a kínálat 5,8%-át, a hibridek pedig 4,8%-át teszik ki. Éves összevetésben az alternatív meghajtású autók kínálata bővült a leggyorsabban. Az elektromos autók száma 27,5%-kal, a hibrideké 22,0%-kal nőtt. Ezzel párhuzamosan a benzinmeghajtású autók száma 2,8%-kal, a dízelmodelleké pedig 4,0%-kal csökkent.
44%-kal magasabb a dízelek futásteljesítménye
A meghirdetett benzines autók átlagosan 152 ezer kilométert, míg a dízelek mintegy 219 ezer kilométert futottak, vagyis a dízelmeghajtású járművek közel 44,1%-kal nagyobb futásteljesítménnyel szerepeltek a kínálatban. A benzines autók átlagéletkora 13,2 év, a dízeleké 12,1 év volt. Éves összevetésben a dízelek futásteljesítménye 1,8%-kal, míg a benzineseké 3,8%-kal csökkent. A dízeles személygépjárművek átlagéletkora 1,6%-kal, míg a benzineseké 5,7%-kal csökkent.
A használt autók átlagárait meghajtás szerinti bontásban vizsgálva azt látjuk, hogy jelenleg a piacon a hibrid és az elektromos gépjárművek kínálati átlagára között az olló nyílik: a hibrid esetében 2026 februárjában 11 450 000, míg az elektromos 10 950 000 forint átlagértéket tapasztalhattunk. A hibrid autók esetén ez 7,4%-os, míg az elektromosok esetében 11,1%-os árcsökkenést jelent egy év alatt. A dízelüzemű személygépkocsik átlagosan 5,4%-kal voltak drágábbak a benzines modelleknél.
A statisztikai modell szerint egy jármű minden eltelt évvel hajtástípustól függően 6,9–7,7%-ot veszít az értékéből, míg minden ezer megtett kilométer további 0,2%-os árcsökkenést eredményez. A hengerűrtatalom 100 köbcentiméterrel való növekedése 3,4%-kal növeli az autó értékét, addig a teljesítmény 10 kilowattos növekedése 3,7%-kal. Az állapot jelentős árkülönbséget okoz: az újszerű járművek 21,4%-kal, a kitűnő állapotúak 19,4%-kal drágábbak, míg a sérült vagy hibás autók ára átlagosan 60,6%-kal alacsonyabb.
A legnépszerűbb modellek közül az Audi A6 bizonyult a legdrágábbnak 7,2 millió forintos átlagárral, míg a Suzuki Swift 1,9 millió forintos átlaggal a legolcsóbb maradt. A legnagyobb mértékű drágulás ugyanakkor éppen a Swift esetében volt megfigyelhető: átlagára egy év alatt 28,6%-kal emelkedett.
A 10 legnépszerűbb márka életkorában hosszú távon lassú emelkedés látható, azonban rövid távon csökkenés tapasztalható a megfigyelt időszakban. Az Opel, a Renault és a Volkswagen márkák rendelkeznek a legidősebb átlagéletkorral, mely februárban 12,5-13,3 év között mozgott. Őket követi a Ford és a Mercedes-Benz 11,7-11,8, majd az Audi és a Toyota melyek átlagosan 11,1–11,3 évesek. A BMW-k átlagéletkora megközelítőleg 10,8 év, a Škodák nagyjából 9,9 évesek, végül pedig a legfiatalabb szereplő, a Kia, körülbelül 8,9 évvel.
A 10 legnépszerűbb márka átlagárait vizsgálva a három nagy német prémiumgyártó – a Mercedes-Benz, a BMW és az Audi – jól elkülönülve vezetik a sorrendet a 8,5-10,5 millió forint kategóriában. Őket követi a Toyota, a Kia, a Škoda és a Volkswagen egy csoportban, amelyek árkategóriája 4,8–5,3 millió forint. A Ford ettől kissé lemaradva 4 millió forint körül szerepel a kínálatban, végül a legnépszerűbb márkák közül az alsó sávot a Renault és az Opel képviseli 2,8-3,1 millió forintos átlagárakkal
A Használtautó.hu és a KSH együttműködésében minden hónapban megjelenő statisztika célja, hogy átláthatóvá tegye a hazai használtautó-piac szerkezetét, és pontos képet adjon a keresleti-kínálati trendek alakulásáról. Az adatok alapján a piac egyértelműen fiatalodik, egyre több alternatív hajtású modell jelenik meg, és a vevők számára egyre nagyobb arányban érhetők el jobb állapotú, kedvezőbb futásteljesítményű autók.
A használtautó piaci trendekről további információ a Használtautó.hu – KSH, 2026. februári statisztikájában olvasható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
1600 kilométernyi új optikai hálózatot épít a TARR
A digitális infrastruktúra manapság már a gazdasági fejlődés egyik meghatározó tényezője. A gigabitképes internet elérhetősége a vidéki térségekben ugyanúgy alakítja a közösségek jövőjét, mint a nagyvárosokban, a TARR Kft. pedig olyan térségekben is megerősíti ezt az infrastruktúrát, ahol eddig korlátozottabbak voltak a nagy sávszélességű kapcsolódás lehetőségei, becsatlakoztatva az ott élőket az ország és a világ digitális vérkeringésébe.
Gigabit minden háztartásba: így valósul meg az EU-s cél hazánkban
Hálózatfejlesztési programot indít a TARR a DIMOP_PLUSZ-3.1.2-25 konstrukció keretében. A 12 járást érintő beruházás célja, hogy több mint 100 településen hozzáférhetővé tegye a gigabitképes internetet. A beruházás összhangban van az Európai Unió 2030-as digitális célkitűzésével, amely minden háztartás számára elérhetővé tenné az 1 Gbps sebességű internetkapcsolatot és a teljes 5G lefedettséget.
A hazai program – amelyhez a magyar állam és az Európai Unió több mint 5 milliárd forintnyi pályázati forrást biztosít a TARR Kft. számára – ennek megvalósítását szolgálja: a korábbi, 30 Mbps-os célérték helyett ma már a minimum 1000/300 Mbps névleges és 300/50 Mbps garantált sávszélesség az elvárás. A program keretében kizárólag tisztán optikai (FTTH) hálózat, illetve vezeték nélküli megoldás esetén 5G technológia minősül gigabitképesnek, a korábbi vezetékes hálózati és egyéb vezeték nélküli technológiák csak részben felelnek meg az új feltételeknek, így számos településen a teljes hálózatot optikára kell cserélni vagy ki kell építeni.
12 járás, több mint 100 település
A TARR 12 járásban nyert el fejlesztési lehetőséget, köztük a zalaegerszegi, szekszárdi és alföldi régióban, valamint Kaposváron és Kiskunfélegyházán is, a beruházás összesen több mint 100 települést érint. A fejlesztések két fő kategóriába sorolhatók, egyrészt rekonstrukciós projektek valósulnak meg, ahol a meglévő koax kábel alapú hálózatot teljes körűen optikai hálózatra cserélik, másrészt a zöldmezős beruházások tartoznak a programba, aminek köszönhetően a TARR olyan térségekben jelenik meg új szolgáltatóként, ahol korábban nem rendelkezett saját hálózattal.
„A program keretében mintegy 50 ezer háztartásban történik hálózatkorszerűsítés, további, közel 15 ezer pályázati igényhelyen pedig teljesen új infrastruktúra épül ki. A fejlesztéssel érintett területek nagy részén cégünk már jelenleg is nyújt hírközlési szolgáltatásokat, így az előfizetők optikai hálózatra váltanak”
– részletezte Tarr János ügyvezető.
1600 kilométernyi új nyomvonal
A vállalat közel 1600 kilométernyi új optikai hálózatot épít ki a projekt hároméves időtartama alatt, ami a TARR jelenlegi több ezer kilométernyi hálózati infrastruktúrájának közel egyötödét teszi ki. A kivitelezés mértékét jól érzékelteti, hogy a projekthez szükséges hálózatépítési anyagmennyiség megközelíti az 1100 raklapot, miközben a pályázatban érintett szakaszon több mint 2000 aktív hálózati eszköz és közel 650 kilométernyi régi hálózat bontása és újrahasznosítása történik meg.
Mindenkinek megadják a lehetőséget
A program egyik fontos vállalása, hogy ahol a TARR hálózatot épít, ott a belterületi lefedettséget teljes körűen biztosítja, függetlenül attól, hogy a pályázatban hány végponti címet vállalt kötelezően, mindezt további önerős forrás biztosításával.
„A fejlesztések különösen fontosak a korábban digitálisan kevésbé ellátott térségek, zártkerti és tanyavilági övezetek számára, ahol a piaci alapú fejlesztések korlátozottan valósultak meg”
– hangsúlyozta Tarr János. A gigabitképes infrastruktúra a lakossági internethasználat mellett a helyi vállalkozások működését, illetve az iskolák, rendelők és önkormányzatok stabil, nagy sebességű internetkapcsolatát és az 5G mobilhálózat optikai háttérkapcsolatait is támogatja.
Energiahatékonyabb működés, kisebb ökológiai lábnyom
A tisztán optikai hálózat működtetése kevesebb köztes aktív eszközt igényel, ami energiahatékonyabb üzemeltetést tesz lehetővé. A rekonstrukció során a régi infrastruktúra teljes körű bontása és az anyagok újrahasznosítása a pályázat kötelező környezetvédelmi vállalásainak része. A TARR célja, hogy a digitális felzárkóztatás mellett olyan fenntartható infrastruktúrát építsen ki, amely hosszú távon is képes kiszolgálni az érintett térségek egyre növekvő internetforgalmi igényeit. A fejlesztések megvalósítása 2026 elején indult el, és várhatóan 2028 végéig zárul le.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
SAP Engagement Cloud néven fut tovább az Emarsys marketingautomatizációs rendszer
Az SAP bejelentette, hogy az eddig SAP Emarsys néven ismert megoldás SAP Engagement Cloud néven működik tovább. Az új elnevezés azt a stratégiai irányt tükrözi, hogy az ügyfél-elköteleződés (engagement) ne csupán marketingfunkció legyen, hanem a teljes vállalati működés egyik kulcsfontosságú, integrált képessége.
Az SAP 2020-ban vásárolta fel az Emarsyst, és azóta fokozatosan egyre szorosabban integrálta az SAP ügyfélélmény- és vállalati alkalmazásportfóliójába. A mostani átnevezés a fejlődésnek a logikus következő lépése: az SAP Engagement Cloud név már azt fejezi ki, hogy a megoldás szerepe túlmutat a kampánykezelésen, és egyre inkább vállalati szinten teszi menedzselhetővé az ügyfélelköteleződésért felelős alrendszereket: csatornákat, vevőprofil- és termékadatbázisokat.
Az Emarsys egy marketingautomatizációs és perszonalizációs platform, amely abban segíti a vállalatokat, hogy különböző csatornákon – eDM-ekben, mobilon, weben, alkalmazásokban vagy hűségprogramokon keresztül – személyre szabott és releváns ügyfélkommunikációt valósítsanak meg, jelentősen növelve a fogyasztói elköteleződést és ezáltal a bevételeket.
Ez különösen fontos a mai üzleti környezetben, ahol az ügyfélélmény minőségét már nem csak az üzenetek kreativitása határozza meg, hanem az is, hogy a vállalat mennyire tud valós idejű adatokra támaszkodni, gyorsan reagálni működési változásokra, és összehangolni a marketing, az értékesítés, az ügyfélszolgálat, valamint az operatív területek működését.
Stabil alapok + AI támogatott fejlesztések
Az SAP Engagement Cloud az SAP közlése szerint továbbra is megőrzi az SAP Emarsys jól ismert képességeit, miközben új szintre emeli az ügyfélkommunikáció és az üzleti működés összekapcsolását.
Az SAP Engagement Cloud célja, hogy a személyre szabás és a kommunikáció automatizálása ne elszigetelt marketingeszközként jelenjen meg, hanem a vállalat teljes működéséhez kapcsolódó, intelligens képességként. Ebben kiemelt szerepet kap a mesterséges intelligencia is, amely támogatja az ügyfélismeretek értelmezését, a döntések előkészítését és a skálázható, felelős működést.
A bejelentéssel párhuzamosan az SAP bemutatta az SAP Engagement Cloud, enterprise edition változatot is, amely speciálisan a nagyvállalati igényekre fókuszál. Ez az új verzió fejlettebb adminisztrációs, irányítási és kontrollfunkciókat kínál azoknak a szervezeteknek, amelyek több márkát, több régiót és több csapatot működtetnek párhuzamosan.
Az enterprise edition olyan képességek területén nyújt többet, mint a jogosultságkezelés, a központi irányítás, a tartalom- és adatkontroll, valamint a megfelelőségi és márkastandardok következetes érvényesítése. Ez a megközelítés különösen értékes lehet azoknak a vállalatoknak, amelyek egyszerre szeretnének globálisan egységesen működni, ugyanakkor helyi szinten rugalmasan reagálni ügyfeleik igényeire és a piaci helyzetre.
Magyar szempontból is fontos üzenet
Az SAP Hungary számára a mostani bejelentés azért is kiemelt jelentőségű, mert jól mutatja, hogyan válhat egy magyar kötődésű technológiai megoldás egy globális vállalati stratégia központi elemévé. A többek közt Magyarországon fejlesztett és hazánkban is népszerű Emarsys öröksége és szakmai alapjai tovább élnek az SAP Engagement Cloudban – immár egy még szélesebb vállalati kontextusban.
„A hazai vállalatok számára ez azt az üzenetet is hordozza, hogy az ügyfélkapcsolatok fejlesztése ma már nem kizárólag marketingkérdés, hanem üzleti, működési és technológiai kérdés is egyszerre. Azok a szervezetek tudnak tartós versenyelőnyt építeni, amelyek az ügyféladatokat, az üzleti folyamatokat és a valós idejű döntéseket egy rendszerben képesek összekapcsolni”
– mondta el a névváltás kapcsán Hidvégi Péter, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.
Az SAP Engagement Cloud, enterprise edition 2026. február 19-től érhető el, további fejlesztések pedig az SAP innovációs ütemtervének megfelelően várhatók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét
-
Okoseszközök2 hét ago
A vivo bejelentette részvételét az MWC 2026 kiállításon: bemutatja az új csúcskategóriás X300 Ultra modellt
-
Okoseszközök2 hét ago
Az intelligens élet újabb szintje: bemutatkoznak a Xiaomi AI
-
Okoseszközök2 hét ago
A TCL leleplezte az AMOLED kijelzőhöz fejlesztett új generációs NXTPAPER technológiáját
-
Okoseszközök2 hét ago
Új generációs technológiákat mutatott be az Anker
-
Ipar2 hét ago
Az AI kilépett a chatablakból: 2026-ban már helyettünk foglal, vásárol és dönt
-
Gazdaság2 hét ago
Lightyear-kommentár: A közel-keleti események hatása a tőzsdékre és a befektetői trendekre
-
Ipar2 hét ago
Dominálnak a személyes kapcsolatok a hazai villanyszerelőknél







