Connect with us

Gazdaság

Márciusban debütál az év összipari konferenciája, a TECHference 2020

Az idén három éves NEW technology magazin 2020. március 11-12. között rendezi meg az év összipari konferenciáját, a TECHference 2020-at Siófokon, a Hotel Azúrban.

A kétnapos esemény célja a különböző iparágak szinergiájának elősegítése. Többek között szó lesz a jövő energiaforrásairól, innovatív logisztikai megoldásokról, az autóipar és a robotika jövőjéről, valamint arról is, hogy hogyan alkalmazkodik az ipar az új generációs munkaerő elvárásaihoz. Az előadásokon túl a látogatóknak lehetősége nyílik megismerkedni a kiállítók technológiai újdonságaival is. Emellett gálavacsora és szórakoztató programok színesítik az eseményt.

A NEW technology magazin felismerte az igényt egy iparágakon átnyúló rendezvényre, így álmodta meg a TECHference 2020-at, amely alkalmat teremt az ipari és technológiai szereplők egymásra találásához.

„Minden iparág folyamatos innováció alatt áll, az előadások során pedig arra koncentrálunk, hogy minél több szegmens fejlődését bemutassuk. Előadóinkat az adott iparág neves képviselői közül választottuk ki. Ezenkívül a cégeknek lehetősége nyílt pályázatot benyújtani saját innovációs prezentáció bemutatására. A szakmai zsűri által kiválasztott anyagok nagyon izgalmasnak ígérkeznek”

– mondta Czakó Miklós, a NEW technology magazin főszerkesztője, az esemény főszervezője.

A szakértői előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken túl az üzletkötésre és a networkingre is nagy hangsúly helyeződik. A kiállítás révén a látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy valódi partnerségeket alakítsanak ki más iparágak szereplőivel. Mindemellett nagyszabású gálavacsora és szórakoztató programok segítik a kapcsolatépítést a kis és nagy cégek képviselői számára egyaránt.

„Gyakorta érkeztek olyan gondolatok, miszerint a rendezvényen túl sok témát kívánunk megszólaltatni, azonban a „rendszer” működőképes, hiszen aki ismeri a NEW technology magazint, tudja mire számítson a TECHference-en”

– zárta gondolatait Czakó Miklós.

Gazdaság

Megnyílt a Huawei webáruháza Magyarországon

Elindult a HUAWEI hazai online áruháza. Az új webáruház a Huawei teljes hazai termékpalettáját kínálja, okosórákat, audioeszközöket, táblagépeket, okostelefonokat és kiegészítőket, közvetlenül a gyártótól, gyártói garanciával és támogatással.

A Huawei webshop célja, hogy a hazai vásárlók közvetlenül a gyártótól, egy helyen szerezhessék be a legújabb termékeket, miközben teljes körű szolgáltatások teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a vásárlást. A rendeléseket 1-3 munkanapon belül szállítják ki, a vásárlók igénybe vehetik a Huawei Support ügyféltámogatást, és 14 napon belül ingyenesen visszaküldhetik a megvásárolt terméket. Emellett egyes eszközökhöz kiterjesztett gyártói garancia és elvesztésvédelem is társul.

Exkluzív nyitási ajánlatok

A nyitási időszakban, 2025. szeptember 8. és október 31. között a vásárlók számos exkluzív ajánlattal találkozhatnak. Hírlevél-feliratkozás esetén automatikusan egy 20% kedvezményre jogosító kupont kaphatnak a látogatók, emellett a felhasználók részt vehetnek a Huawei nyereményjátékában is, amelyben a szerencsés nyertesek a megadott időszakban számos értékes nyereménnyel gazdagodhatnak, így például:

  • multiszenzoros ujjbegyes mérést kínáló WATCH 5,
  • vagy a vérnyomásmérő funkcióval ellátott WATCH D2 okosórát
  • vagy HUAWEI FreeClip fülhallgatóval,
  • vagy további, bármely Huawei termékre beváltható 25%-os kedvezménykuponnal gazdagodhatnak.

A sorsolás során a nyertes vásárlók szimbolikus, 1 forintos áron juthatnak hozzá a fenti Huawei termékekhez.

Mindemellett a promóció részeként a nyitási időszak minden rendelésére ingyenes DHL Express házhozszállítás jár, a viselhető okoseszközökhöz, táblagépekhez és okostelefonokhoz 12 hónapos gyártói garancia, a Huawei audio termékekhez pedig 12 hónapos elvesztésvédelem kapcsolódik.

A Huawei újonnan nyíló hivatalos online áruháza így a gyártó teljes hazai termékportfólióját közvetlenül elérhetővé teszi a fogyasztók számáravalamint olyan kiegészítők (például óraszíjak) és csomagok is kaphatók, amik más kereskedőnél nem. Ilyen csomag. a MatePad 11.5 tablet, amely kizárólag a HUAWEI webáruházában lesz elérhető csomagban billentyűzettel, illetve az M-Pencil tollra is nagyértékű kedvezményt kínál a gyártó.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Mesterséges intelligencia-kutatással növeli a képzési hatékonyságot a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.

A hatékonyság növelése érdekében a Nagy Elek vezetésével megújuló Kamara kérdőívvel térképezi fel a kis- és középvállalkozások tudását, hozzáállást és tapasztalatait a mesterséges intelligenciáról.

Az oktatás és a digitalizáció kiemelten fontos a vállalkozások működése során, mert a képzettebb, valamint a modern megoldásokat hatékonyan használó munkavállalók nagyobb hozzáadott érték előállítására képesek, illetve magasabb nyereség érhető el ott, ahol modern, innovatív megoldásokat alkalmaznak. A digitális fejlődést a kamara számos programja gyorsítja. Az intézkedések egyszerre kínálnak választ a rövid távú kihívásokra és alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességét, biztosítva, hogy a hazai vállalkozások tudásra, innovációra és együttműködésre építve aktív alakítói legyenek a jövő gazdaságának, miközben megőrzik hagyományos értékeinket.

A mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése alapjaiban formálja át a vállalkozások működését és versenyképességét. Az MKIK ebben kiemelt szerepet vállal, hiszen megbízható információt és gyakorlati támogatást nyújt tagjai számára az új technológiák alkalmazásában. Ennek részeként tavasszal elindította a „Digitális Ébresztő!” című szemináriumsorozatot, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára kínál üzleti folyamatokban is hasznosítható megoldásokat Kerek István AI-szakértő irányításával. A program ősszel kibővítve, sorozatként folytatódik azzal a céllal, hogy tízezer vállalkozáshoz jusson el. Ezeken az eseményeken a szakértők akár egy nap alatt is kínálhatnak megoldásokat az egyes vállalkozások digitális kihívásaira.

A kis- és középvállalkozások tudását feltérképező felmérés eredményeinek feldolgozása után még relevánsabb és gyakorlatiasabb oktatást tud majd nyújtani a kkv-knak, amely után a vállalatok folyamatai gyorsabbá, pontosabbá és egyszerűbbé válhatnak az adatalapú döntési folyamatok révén. A kutatást ezen a linken (https://app.cooltool.com/psrv3dpztvn) lehet kitölteni.

Az MKIK a stratégiai együttműködés keretében már javasolta a kormánynak az áfa alanyi adómentességi határ többlépcsős emelését, amely szerint a következő három évben 20, 22, majd 24 millió forintra nőne a határ. A legkisebb vállalkozások érdekében az átalányadózók költséghányadának 40-ről 50 százalékra emelését, valamint a szociális hozzájárulási adó 112,5 százalékos szorzójának eltörlését is javasolt a Kamara, amely újabb konkrét ajánlások részletein dolgozik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Fontos változások a FOXPOST működésében: megkezdődik a Z-BOX-ok integrációja

Ősszel megkezdődik a Packeta Z-BOX automaták integrálása a FOXPOST hálózatába.

Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a FOXPOST hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek FOXPOST A-BOX néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert, gombos kezelőpanelű automaták, FOXPOST Z-BOX néven.

A két automatatípus egy hálózatban, egységes megjelenéssel működik, az eligazodást az automatákon elhelyezett A-BOX és Z-BOX logók segítik. A csomagátvétel mindkét automatánál ugyanúgy működik, de néhány dologban különböznek.

Az A-BOX automaták a FOXPOST-nál megszokott érintőképernyős felülettel működnek, csomagfeladáshoz nem szükséges előzetes regisztráció, a fizetés pedig POS-terminálon történik. A Z-BOX nyomógombos kezelőpanelt használ, csomagfeladáshoz online regisztráció kell, a fizetés pedig fizetési linken keresztül zajlik. A webshopokban külön jelölések mutatják, melyik típus milyen lehetőségeket kínál.

Az első lépésben 18 automata kerül telepítésre. Ezt követően néhány hetes tesztüzem indul, amely során a cég figyeli és értékeli a működési tapasztalatokat. A tesztidőszak után az idén összesen 139 FOXPOST Z-BOX automata kerül kihelyezésre új helyszínekre. A teljes Packeta-hálózat integrálása 2026-ban folytatódik.

A változásokkal együtt megújul az automata-kereső modul és az adatkapcsolati rendszer (widget/JSON). Az új rendszer pontosabb, valós idejű telítettségi adatokat mutat, így a felhasználók könnyebben választhatják ki a legszabadabb automatát.

A FOXPOST pontos, részletes tájékoztatással segíti a felhasználókat, a webshopokat és a webáruházmotor-fejlesztőket az átállásban. Az elérhető információk között szerepelnek az automaták használatát bemutató leírások, a különböző típusok funkcióit összehasonlító anyagok, valamint az integrációhoz szükséges technikai útmutatók is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss