Connect with us

Gazdaság

Elnökváltás a Menedzserek Országos Szövetségénél

Kapitány István lett a Menedzserszövetség új elnöke.

A Menedzserek Országos Szövetsége 2020. január 20-án tartotta meg rendkívüli tisztújító közgyűlését és Kapitány Istvánt, a Shell globális kiskereskedelmi alelnökét választották meg 100%-os szavazati aránnyal a szervezet új elnökének. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma március 8-án kezdődik és három évre szól.

Az elnöki poszt hivatalos átadására 2020. március 7-én, a 26. Év Menedzsere Díjátadó Gálán kerül sor.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség közgyűlése a szervezet elnökévé választott. Célom, hogy számos magyarországi csúcsvezetőt is megnyerjek a céljaink támogatásához, többek között arra, hogy minél több feltörekvő magyar menedzsert tudjunk hatékonyan mentorálni és támogatni, hogy még nagyobb számban váljanak meghatározó szereplőivé a regionális és nemzetközi üzleti életnek. Magyarországról indult a karrierem, ezért természetes, hogy szeretném 30 éves nemzetközi üzleti tapasztalatomat megosztani a tehetséges magyar menedzserekkel. Fontosnak tartom, hogy a magyarországi és európai társszervezetekkel minél hatékonyabb együttműködést alakítsunk ki a menedzserek társadalmi szerepvállalásának erősítése érdekében”

– mondta el nyitóbeszédében Kapitány István, a magyar Menedzserszövetség új elnöke.

Az elmúlt 5 évben a Menedzserek Országos Szövetsége Szirmák Botond vezetésével nagy átalakuláson ment keresztül. Elnöklete alatt a szövetség az új tagok toborzására, a menedzser szakma presztízsének növelésére, illetve a menedzserek aktív érdekvédelmi képviseletére helyezte a hangsúlyt.  A leköszönő elnök sokat tett a Szövetség láthatóságának növeléséért és az elmúlt években megújult nívós rendezvényeik további népszerűsítéséért, illetve újabb programok/rendezvények bevezetéséért is (Jövő Menedzsere Program, Mentor Program, Business Menü).  Vezetésével újult meg a Szövetség arculata és az ügyvezetés operatív működése is a tavalyi évben.

Hatékony közreműködésének köszönhetően az Európai Menedzserek Szövetsége 2019. május 20-i belgrádi ülésén hivatalosan is elfogadta a Menedzserek Országos Szövetségének tagi jelentkezését, így a CEC European Managers teljes jogú tagja lett a Menedzserszövetség.

„Úgy érzem 5 év alatt megújítottuk a Szövetséget, lendületet adtunk neki. Nagyot léptünk előre a digitalizáció frontján, megváltoztattuk a kommunikációnkat, ennek köszönhetően fiatalodott a tagságunk is. Azonban a közelmúltban a Provident 4 európai piacáért lettem felelős, így megnövekedett szakmai feladataimmal már nem tudom összeegyeztetni a szövetségi munkát.”

– nyilatkozta Szirmák Botond leköszönő elnök.

Buday Kollárik Tímea, a Menedzserszövetség ügyvezetője támogatta a leköszönő elnök, Szirmák Botond munkáját és viszi tovább a Szövetség operatív vezetését az új elnök mellett is.

„Nagyon sokat tanultam Szirmák Botond mellett és nagyon harmonikus volt a közös munka Vele és az elnökséggel. Nagyon sokat dolgoztunk a Szövetség láthatóságának növelésén, a női vezetők bevonásán, a Jövő Menedzsere program kidolgozásán a fiatalítást és a tudásmegosztást szem előtt tartva, és nem utolsó sorban az ez idő alatt védjegy oltalom alá került Év Menedzsere díjak jelölési és kiválasztási folyamatának kidolgozásán, ezzel a díjak presztízsének emelésén. A munkánk elején 2 díjat adott át a Szövetség, ma már 7 díjat adunk át. A 200 fős gála létszáma 400 főre emelkedett. A szponzorok bevonásával az éves költségvetésünket megháromszoroztuk. A jelenlegi elnökséggel közös munkánknak köszönhetően értük el azt is, hogy a leköszönő elnököt egy olyan karizmatikus új elnök váltja, mint Kapitány István, akinek döntésében nagy szerepet játszott, hogy egy erős alapra tudunk közösen tovább építkezni. Ezúton is köszönöm Botond bizalmát, támogatását és izgatottan várom Istvánnal a közös munkát.”

– egészítette ki Buday Kollárik Tímea a Menedzserszövetség ügyvezetője.

Gazdaság

Nagyon megdrágultak a céges bankszámlák költségei

A BiztosDöntés.hu becslése alapján csak az elmúlt két évben összesen akár 70 százalékkal is növekedhettek a kis- és mikrovállalkozások bankszámla költségei, a magas infláció és a pénzügyi tranzakciós illeték emelkedése következtében.

A szakportál kiszámolta, hogy mennyivel drágultak az utalások a tranzakciós illeték legutóbbi áthárítása óta. 

Nagyon megdrágultak az átutalások díjai

A vállalkozások – a lakossággal ellentétben – nem kapnak díjkedvezményt az átutalások első 50 000 forintjára, nincs ingyenes készpénzfelvétel, QR-kódos fizetés vagy fizetési kérelem sem. Ebben a szektorban nem szokás korlátlan díjmentes átutalási lehetőséget adni a bankok részéről, így a vállalkozások csillapítás nélkül a nyakukba kapják a piaci költségnövekedési hatásokat.

Ezt pedig beépítik a viszonteladói vagy végfelhasználói áraikba, így a céges banki díjemeléseket is végső soron a lakosság fizeti meg.

Mennyibe kerül most néhány millió forint átutalása?

A BiztosDöntés.hu piaci gyűjtést végzett 2024 decemberében, amelyben arra volt kíváncsi, hogy jelenleg mennyibe kerül néhány millió forint átutalása több részletben, a számlavezetés havidíjával és a legolcsóbb céges bankkártya éves díjának egyhavi átlagával együtt egy meglévő KKV esetében. Az elemzés alapját az adta, hogy az idén augusztus 1-től érvényes pénzügyi tranzakciós illetékemelést mára jórészt minden bank beépítette a vállalkozóknak kínált bankszámlái díjazásába.

1 millió forint átutalása 10 darab, egyenként 100 000 forintos átutalásként:

(utalások díja + havidíj + egy hónapra eső éves kártyadíj összesen)

  1. BinX – Pénzforgalmi számla 3 290 Ft
  2. Erste Bank- Vállalkozói M Számlacsomag 7 320 Ft
  3. MBH Bank- Lendület Számlacsomag 7 364 Ft
  4. UniCredit Bank- FixPont számlacsomag 7 458 Ft
  5. Gránit Bank – Alapszámla 2 8 107 Ft
  6. Raiffeisen Bank – Vállalkozói Aktív Számla 1 8 386 Ft
  7. OTP Bank – Vállalkozói SPRINT csomag 9 790 Ft
  8. K&H Bank – Start extra 10 877 Ft
  9. MagNet Bank – Mars 12 374 Ft
  10. CIB Bank – Partner Médium vállalkozói számlacsomag 14 910 Ft

Mint látszik, a legolcsóbb és legdrágább vállalkozói számla konstrukció között több mint négyszeres a különbség.

3 millió forint átutalása 6 darab, egyenként 500 000 forintos átutalásként:
(utalások díja + havidíj + egy hónapra eső éves kártyadíj összesen)

  1. BinX – Pénzforgalmi számla 2 494 Ft
  2. MBH Bank- Lendület Számlacsomag 15 800 Ft
  3. UniCredit Bank- FixPont Számlacsomag 17 078 Ft
  4. Erste Bank- Vállalkozói M számlacsomag 19 830 Ft
  5. Gránit Bank – Alapszámla 2+ 19 907 Ft
  6. OTP Bank – Vállalkozói SPRINT csomag 22 000 Ft
  7. Raiffeisen Bank – Vállalkozói Aktív Számla 1 24 186 Ft
  8. K&H Bank – Start extra 25 577 Ft
  9. MagNet Bank – Mars 27 146 Ft
  10. CIB Bank – Partner Médium vállalkozói számlacsomag 27 910 Ft

Ennél a számításnál a különbség a legolcsóbb és a legdrágább között már több, mint tízszeres. De a legolcsóbb utáni első bankszámla is több, mint hatszor drágább összdíjazású.

5 millió forint átutalása 5 darab, egyenként 1 000 000 forintos átutalásként:
(utalások díja + havidíj + egy hónapra eső éves kártyadíj összesen)

  1. BinX – Pénzforgalmi számla 2 295 Ft
  2. MBH Bank- Lendület Számlacsomag 24 659 Ft
  3. UniCredit Bank- FixPont Számlacsomag 28 058 Ft
  4. Gránit Bank- Alapszámla 2+ 31 407 Ft
  5. Erste Bank – Vállalkozói M Számlacsomag 32 690 Ft
  6. OTP Bank – Kisvállalkozói E-számlacsomag 33 750 Ft
  7. Raiffeisen Bank – Vállalkozói Aktív Számla 3 38 613 Ft
  8. K&H Bank – Start extra 41 777 Ft
  9. MagNet Bank – Jupiter 42 672 Ft
  10. CIB Bank – Partner Médium vállalkozói számlacsomag 43 150 Ft

Mint látszik, itt a legolcsóbb és a legdrágább közötti különbség már közel hússzoros a BiztosDöntés.hu vállalkozói bankszámla kalkulátora szerint. Azonban a legolcsóbb és a következő legolcsóbb konstrukció között is több, mint tízszeres a különbség a banki összköltségben.

A táblázatokban az élen végző BinX Zrt. az első magyar alapítású és tulajdonú neobank, melyet az MNB felügyel. A BinX-et a Számlázz.hu alapító hozták létre, így Számlázz.hu-s integrációkat (egyszerűsített számlanyitási folyamat, autokassza és számlakifizetés) is kínál. A BinX teljes értékű pénzforgalmi számlavezetést végez, a számlanyitást a bankokhoz hasonlóan automatikusan jelentik a NAV és a cégnyilvántartás felé.

Jelenleg az egyetlen olyan pénzforgalmi számlát, melyet pár perc alatt szelfivel meg lehet nyitni, a BinX kínálja Magyarországon.

A számlához prémium bankkártya kapcsolódik alapáron, de a Számlázz.hu #profi díjcsomagjára előfizetők számára a BinX-Számlázz.hu co-branded kártya éves díja ingyenes. A BinX az ügyfelei általa kezelt pénzét mindenkor az MNB-nél, vagy alacsony kockázatú értékpapírokban (pl. magyar állampapírban) tartja.

Az áfakörön kívüli vállalkozások lakossági bankszámlát is használhatnak

Az áfa hatálya alá nem tartozó, illetve jelenleg a KATA adózási formát alkalmazó egyéni vállalkozások a drága pénzforgalmi bankszámla helyett a sokkal kedvezőbb díjú lakossági bankszámlával is bankolhatnak. Ezek a számlák azonban nem csak olcsóbbak, de olyan készpénzfelvételi és átutalási kedvezményeket is biztosítanak, amelyek vállalkozói számlákon egyáltalán nem érhetők el.

Gergely Péter ezért azt tanácsolja ezeknek az egyéni vállalkozóknak, hogy éljenek a lehetőséggel, és válasszanak vállalkozásuk pénzügyeinek lebonyolítására egy kedvező bankszámlát a hagyományosan drága céges bankszámla helyett, amellyel jelentős bankköltséget spórolhatnak meg.

Akik már most is lakossági bankszámlát használnak, azok számára a következő pár hónapban emelkednek a díjak a pénzügyi tranzakciós illeték áthárítása miatt, amihez kisvártatva hozzájön még a bank szokásos évi egyszeri inflációs díjemelése is. 

Számukra érdemes lehet még az év végén vagy a következő év elején áttekinteni a banki ajánlatokat, és a megemelkedett bankköltségek elfogadása helyett kedvezőbb számlacsomagot választaniuk az új évre.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A körforgásos gazdaságra fókuszál az SZTNH új, kkv-kat támogató kiadványa

Az ipari termeléshez, hulladékkezeléshez köthető környezeti problémák bolygónk egyik legnagyobb kihívása: Európában évi 2,2 milliárd tonna hulladékot termelünk, a legfrissebb Circularity Gap Report szerint azonban a globális gazdaság csak 7,2 %-ban tekinthető körforgásosnak.

A változás szükségességét egyre több piaci szereplő ismeri fel, a Boston Consulting Group felmérése szerint globálisan a vállalatok 65 %-nál a klímaváltozással szembeni küzdelem és a fenntarthatóság kiemelt jelentőséggel bír. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) aktívan tesz azért, hogy a hazai vállalkozások IP (szellemi tulajdon) tudatosak legyenek ezen a téren is, ezért pozitív példákat, és a témában leginkább releváns oltalmi formákat ismertető kiadvánnyal, valamint edukatív kampánnyal segíti a fenntartható működésre törekvő kkv-kat.

A körforgásos gazdaság az erőforrások fenntartható és hatékony felhasználását jelenti: a termékek életciklusa alatt a lehető legtöbbször hasznosítják azokat, így csökkentve a hulladéktermelést és az erőforrás-felhasználást. A „Szellemitulajdon-védelem a körforgásos gazdaságban – Iránytű kkv-knak” című kiadvány, valamint az ehhez kapcsolódó IP Hősök kampány célja, hogy a körforgásos működést szem előtt tartó cégek számára is bemutassa, hogyan szerezhetnek jogi védelmet, növelhetik piaci- és versenyelőnyüket oltalomszerzéssel.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) 2022-es kkv-jelentése szerint szinte minden (93%) – a felmérésben résztvevő – szellemitulajdon-jogot regisztrált kis- és középvállalkozás pozitív hatást tapasztalt üzleti tevékenységében. „A szellemi tulajdonjogok hasznosítása bevételt is hozhat egy kkv-nak. A tudatosan felépített és kezelt szellemi tulajdonjogi portfólió versenyelőnyt jelent a piacon és vonzóbbá teszi a vállalkozást a befektetők számára is. A legfontosabb azonban, hogy jogbiztonságot teremt, megvédve a vállalkozásokat például a hamisítókkal, másolókkal szemben. Az oltalom megszerzése az első lépés a sikeres innováció hasznosításhoz” – emeli ki Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke.

A kiadvány részletesen tárgyalja a szellemi tulajdon szerepét a körforgásos gazdaságban, az IP stratégia jelentőségét, bemutatja a különböző oltalomtípusokat, valamint olyan innovatív magyar cégeket, amelyek a fenntartható fejlődésért dolgoznak, és tudatosan alkalmazzák a szellemi tulajdonvédelem eszközeit. A megfelelő oltalmakkal körülbástyázott szellemi tulajdon jogilag tisztázott státusza ugyanis megkönnyíti és elősegítheti annak hasznosítását, értékesítését. A fenntartható innovációk iparjogvédelmi oltalmazása piaci előnyt jelenthet a fenntarthatóság mellett elkötelezett vállalkozások számára is, és jó példaként ösztönözhetik a többi szereplőt is, hogy tartsák szem előtt a körkörös gazdaság elveit. Az ilyen jellegű innovációk hasznosítása és ezen értékekre épülő – például védjeggyel megkülönböztetett – márkák ösztönzik a fogyasztókat, hogy környezetbarát szolgáltatásokat és termékeket válasszanak, elősegítve a társadalmi és környezeti jólétet.

Szellemitulajdon-védelem a körforgásos gazdaságban – Iránytű KKV-knak: https://ipmindenkinek.hu/images/KORFORGASOS/IP_Hosok_a_korforgasos_gazdasag_elomozditasaban_2024.08_compressed.pdf


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Csökkent a garázsok túlárazottsága, de így is magas az átlagár

A lakáspiaccal ellentétben a fedett gépkocsitárolók országos átlagára éves szinten csökkenő tendenciát mutat, ám óriási különbségek alakultak ki az egyes települések között: a rekorder Kecskemét, ahol az Otthon Centrum hálózata révén értékesített garázsok átlagára majdnem eléri a tízmillió forintot, ami jócskán felülmúlja a fővárosi árszintet is.

A garázsok idei országos átlagára az előző éves átlagértéknél 6,8 százalékkal alacsonyabb, így a vevők átlagosan 6,8 millió forintot fizettek egy fedett parkolóért 2024-ben. Az árcsökkenés magyarázata azonban nem a lanyhuló kereslettel, hanem sokkal inkább az árkorrekcióval magyarázható.

A főváros esetében a budai kerületekben, illetve a belvárosban 6-7 millió forint közötti sávban mozog az átlagár. A XIII. kerületben 6,7, a IX. kerületben 6,15 millió forint egy garázs átlagára. A külső pesti kerületekben már előfordulnak 6 millió forint alatti fedett gépkocsibeállók, de ezekben a városrészekben a kereslet is jelentősen alacsonyabb.

„A budapesti kerületek árai tovább konvergáltak egymáshoz és a korábbi években tapasztalt, nagy különbség már nincs jelen a városrészek között, ugyanakkor a nagyobb méretű garázsokért több millió forinttal többet is elkérnek, csak úgy, mint azokért, ahol a tároló is benne van az árban”

– ismertette Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum összesítését. Az elemzési vezető arra is kitért, hogy az elhelyezkedésen kívül a garázsok mérete és jellege is árbefolyásoló tényező: egy nagyobb méretű, önálló garázsért mindig átlag feletti árat kérnek. Ugyanakkor a keresletet nagyban befolyásolja, hogy a környéken mennyire sűrű a beépítés, és milyen a közterületi parkolási lehetőség.

A garázsok ára főváros-szerte az országos átlaggal megegyező mértékben csökkent az utóbbi fél évben. A III. kerületben például 2,7 százalékkal, a IX. kerületben 5,6 százalékkal mérséklődtek az árak.

A szakember azt is elmondta, hogy a vidéki megyei jogú városokban a garázsok iránti kereslet valamivel mérsékeltebb, hiszen több hely van az autók tárolására. A csökkenő kereslet hatása mégsem tükröződik sok településen az árakban, ugyanis a garázsok alapterülete rendszerint több négyzetméterrel nagyobb a fővárosi átlagnál. Másfelől több az egyedi garázs és kevesebb a több tucat autó tárolására alkalmas teremgarázs. Ezzel magyarázható, hogy az országos árrekorder Kecskemét, ahol 9,9 millió forint az átlagár, míg Debrecenben 8 millió forint azátlagérték. A kisebb városokat ennél mérsékeltebb árak jellemzik, Várpalotán például 4,1 millió forint az átlag. Az ár számottevően a vidéki városok többségében nem változott idén, és 5 százalékon belüli ingadozás az irányadó.

Ugyanakkor a garázsok árazásában akár egy településen belül is jelentős eltérések adódhatnak – hívta fel a figyelmet Soóki-Tóth Gábor. Az árat ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy fedett tárolót, mélygarázs beállóhelyet vagy különálló garázst kíván vásárolni a vevő. Jellemzően az utóbbi tartozik az átlagár feletti kategóriába, míg a fedett autóbeállók akár harmadával is olcsóbbak lehetnek. Továbbá a garázs állapota és az, hogy új vagy használt, szintén árbefolyásoló tényező.

Az új építésű projektekhez kapcsolt parkolók ára pedig legújabban már a hely méretétől függően is eltérő lehet, ugyanis egyre több fejlesztő diverzifikálja teremgarázs-kínálatát azzal, hogy a kisebb autó tulajdonosainak kedvezőbb áron kínálja a csökkentett méretű helyet, míg a nagy autóval közlekedőknek extra méretű és drágább parkolóhelyet alakít ki.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss