Connect with us

Gazdaság

A MeetLab kiterjesztett valósággal kísérletező előadása Drezdában

November közepén a drezdai Fast Forward Fesztiválon mutatja be How to disappear completely című, helyszínspecifikus, GPS-vezérelt köztéri előadását a budapesti MeetLab alkotócsapata.

A fülhallgatóval és okostelefonnal sétáló nézők előtt a városi terek valósága egy kiterjesztett fikciós rétegen keresztül elevenedik meg. A nézők szabadon barangolhatnak a játék terében, ahol az eltűnés egy teljesen új rétege tárul fel. A produkciót először a budapesti PLACCC Fesztiválon mutatták be 2018-ban, majd a törökországi Izmir városára adaptálták, hamarosan pedig Kairóban is bemutatkoznak.  

A budapesti MeetLab csapatának produkciója, a How To Disappear Completely egy kiterjesztett városi hangjáték, amely a geo-lokációs (GPS)-technológia immerzív használatára és a videojátékokból ismert interaktív, narratív struktúrákra támaszkodva hoz létre egyedi élményt a városban. A történet főszereplője egy Andrej Ivanov nevű tudós, aki az eltűnést kutatja. A közönség tagjai fülhallgatókkal és okostelefonokkal indulnak útnak Drezdában. Andrej Ivanov története a budapesti verzióhoz hasonlóan egy nem lineáris, nyitott narratív struktúrán alapul: a nézők úgy bolyonganak Drezda utcáin, hogy közben a választásaik határozzák meg, milyen epizód következik a történetben. Mivel az egyes jelenetek összefonódnak a város mindennapi életével, a résztvevők sokkal alaposabban, friss megközelítésben, más szemmel ismerhetik meg Drezdát, mintha egy idegenvezetővel indulnának útnak.

A történet „tapinthatóvá” teszi a várost, amelyben a főhős folyamatosan eltűnik, de maga az eltűnés nemcsak Andrej szemszögéből értelmezhető, hanem utal a történelem, a múlt elvesztésére, összefonódik a környezetünkben fellelhető nyomokkal, épületekkel, emlékekkel, és az egyes épületek funkcióival is. Az applikációt követve egyedülálló lehetőség nyílik a város mélyrétegeinek megismerésére: az egyes epizódokat hallgatva és a térképen haladva megelevenednek Drezda rejtett kincsei, olyan helyszínek vagy épületek, amik mellett egyébként lehet, hogy csak úgy elsétáltak volna a nézők.

A How To Disappear Completely című előadás drezdai verziójára 2020. november 12-15. között kerül sor a Staatsschauspiel Dresden által szervezett Fast Forward – Europäisches Festival für junge Regie programjában. A 10 éve működő fesztivál a fiatal rendezőknek kíván lehetőséget adni a bemutatkozásra, és rendkívül erős nemzetközi, európai programot kínál.

A drezdai előadás támogatója a Collegium Hungaricum Berlin.

A MeetLab 2018-ban a budapesti PLACCC Fesztiválon mutatta be először a How To Disappear Completely című produkcióját. A mindig az adott városra írott, GPS-vezérelt séta és rendhagyó előadás 2019. februárjában a törökországi Izmirben mutatkozott be ugyancsak a PLACCC Fesztivállal együttműködésben. Emellett az alkotók 2020 márciusában elkezdtek dolgozni a kairói helyszíni adaptáción, ám a munkát a koronavírusjárvány súlyosbodása miatt félbe kellett szakítaniuk. A tervek szerint a bemutatóra 2021-ben sor kerül az egyiptomi D-CAF Fesztiválon. A helyszín- és kontextusspecifikus előadást a MeetLab alkotói rendszerint két workshoppal – egy városi mapping, valamint egy kollektív írás műhellyel – kezdik, amelyek eredményeire támaszkodva hozzák létre az adott városra írt séta narratíváját.

A 2019-es izmiri kiadás bemutatását az Isztambuli Magyar Kulturális Intézet támogatta. A projektet ott a helyi Urbantank szervezettel közösen valósították meg az alkotók, 2021. elején pedig kiállítás nyílik az izmiri kutatás és az alkotás anyagából az Isztambuli Magyar Kulturális Intézetben.

How To Disappear Completely – Izmir (Törökország)

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Gazdaság

Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét

A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív mesterséges intelligencia használatával (GenAI) és globális tehetséggondozással reagálnak a gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira – derült ki a Deloitte friss felmérésből.

A kutatás öt kulcsterületre fókuszál – a technológiai fejlesztésektől és vezetői hatékonyságtól kezdve a működésre legalkalmasabb országok feltérképezésén át, a képzett munkaerő megtartásáig – bemutatva, hogyan válhatnak ezen szolgáltatóközpontok a vállalatokban az üzleti transzformáció és hatékonyság hajtóerejévé.

A Deloitte 2025-ös Global Business Services (GBS) felmérésben vizsgált vállalatok működésüket tekintve globális és többfunkciós megközelítést alkalmaznak. Stratégiai prioritásként kezelik a mesterséges intelligencia felhasználását és a digitális fejlesztéseket a működési folyamatok hatékonyságának javítása, a költségcsökkentés és a jobb ügyfélélmény elérése érdekében. Működésükben és a hagyományos üzleti szolgáltatásokon túlmutató tevékenység-portfóliójuk bővítésében pedig egyre meghatározóbb szerephez jut a specializált kompetencia központok felépítése, valamint a világ minden tájáról toborzott tehetségek bevonzása és fejlesztése.

A 2025-ös GBS felmérés öt markáns trendet elemez:

  1. Az új generációs képességek (next-gen skills) és a kiemelkedő ügyfélélmény növekvő jelentősége

A kutatás eredménye szerint a szervezetek a következő három évben egyre nagyobb figyelmet fordítanak új generációs kompetenciáik fejlesztésére, és digitális képességeik továbbfejlesztésére. A digitalizációt prioritásként kezelő vállalatok csaknem fele működtet GBS-központokat a jelentős digitális és adatkezelési kompetenciákat kínáló Indiában. Mindemellett az ügyfélélmény javítása azért válik még inkább jelentőssé, mert a szervezetek az ügyfelek hűségének növelése mellett így tudják megkülönböztetni magukat versenytársaiktól.

  1. Egységes vezetés, növekvő megtakarítások

A globális üzleti szolgáltatásokban jellemzően a stratégia meghatározása globálisan történik, míg az ügyfélélményt javító és a napi működést befolyásoló döntések meghozatala a helyi GBS és szakterületi vezetők feladata. A kutatás szerint a globális GBS-vezető pozíciót működtető és hatékony, központi döntéshozatali rendszert kiépítő vállalatok 55 százaléka átlagosan 20 százalékot meghaladó megtakarítást ért el.

  1. Befektetés a generatív mesterséges intelligenciába (GenAI) és az adatbiztonságba

A globális szolgáltató cégek elsősorban technológiai fejlesztésekkel és üzleti folyamataik fejlesztésével igyekeznek elérni hatékonyságnövelési és költségcsökkentési céljaikat, melyek magukban foglalják például a GenAI technológia alkalmazását, különféle automatizációs megoldások bevezetését vagy adatelemzési képességeik javítását. A kutatásban részt vevő vállalatok 58 százaléka már elindult (vagy tervezi az indulást) a generatív mesterséges intelligencia világába. Elsősorban a pénzügyek és az informatika területén alkalmaznak a cégek AI megoldásokat jellemzően a számlakezelésben, chatbotok alkalmazásában és az adatelemzés területén.

  1. A legvonzóbb országok a globális üzleti szolgáltatók szemszögéből

A mezőnyből kiemelkedő India, az Egyesült Államok és Lengyelország 2019 óta minden alkalommal szerepelt a kedveltségi lista első öt helyezettje között. Mexikó a munkaerő és a technológia elérhetősége és a versenyképes költségszint miatt tartja a két éve megszerzett harmadik pozícióját. Feljövőben van és idén bekerült Portugália is a Top 10-be, ahol Magyarország, Malajzia és Spanyolország évek óta stabil szereplők.

  1. Nagy a kereslet a jól képzett munkaerőre

Szolgáltató tevékenységük bővüléséhez igazodva a globális üzleti szolgáltató szervezetek fele tervez létszámbővítést új feladataik ellátására, de a tehetségek felkutatása és megtartása komoly kihívást jelent. A jelentkezők egy részénél a képességek és a képzettség hiánya jelent gondot, míg egyes országokban a magas fluktuáció és a megnövekedett munkaerőköltségek állítják kihívás elé a cégeket. A vállalatok erős és vonzó vállalati kultúra kialakításával, a helyi munkaerőpiaci viszonyokhoz igazított javadalmazási rendszerrel és az ahhoz kapcsolódó, a munkavállók jólétét támogató intézkedésekkel, például a hibrid munkavégzési modell bevezetésével igyekeznek kezelni a problémát.

A Deloitte a globális üzleti szolgáltatások piacát áttekintő, sorrendben a 14. Global Business Services (GBS) Survey című felmérését (korábbi nevén Global Shared Services and Outsourcing Survey) 2024 harmadik és negyedik negyedévében állította össze. A kutatásban több mint 30 ország kétezer iparági szereplőjének válaszait használta fel a Deloitte, amelyeket az elmúlt 8 évben gyűjtött.

A teljes tanulmány ide kattintva érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Jelentősen nőtt a békéltető testületek által lezárt ügyek száma

Hatékonyabb fogyasztóvédelem a békéltető testületek kitartó munkájának köszönhetően és a Nagy Elek elnöksége alatt megújult MKIK vezetésének aktív közreműködésével.

A 2025. év első felében országosan 687-tel több ügyet zártak le a békéltető testületek, mint az előző év azonos időszakában – derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) legfrissebb adataiból. A tavalyi 4832 lezárt ügyhöz képest idén már 5519 ügyben született döntés, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent. Ezzel párhuzamosan az elbírált ügyek összértéke is emelkedett: a tavalyi 1,38 milliárd forintról 1,45 milliárd forintra, ami a fogyasztók számára is érezhető előrelépést jelent.

A számok önmagukért beszélnek: Budapesten 392-vel, Hajdú-Biharban 115-tel, Csongrád-Csanádban 73-mal nőtt a lezárt ügyek száma, de jelentős növekedés történt Fejér, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben is.

Ez az eredmény is jól mutatja, hogy a 2024. január 1-jén bevezetett, új, regionális struktúrára épülő békéltető testületi rendszer hatékonyan működik. A rendszer országosan 8 regionális testületben működik tovább, gyorsabb és eredményesebb eljárást biztosítva a fogyasztók és vállalkozások közötti jogviták békés rendezésére.

Az MKIK elnökségének vezetésével, Nagy Elek elnök úr irányításával megújult kamarai vezetés aktív és előrelátó munkája kulcsszerepet játszott abban, hogy a békéltető testületek működése még hatékonyabbá váljon. A strukturális átalakítás, a digitalizációs fejlesztések, valamint a szakmai támogatás jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a testületek gyorsabban és hatékonyabban tudjanak reagálni a fogyasztói panaszokra.

A békéltető testületek célja továbbra is változatlan: gyors, hatékony, ingyenes és elérhető jogérvényesítés biztosítása minden fogyasztó számára. A testületek nemcsak döntéshozó szerepet töltenek be, hanem segítséget és tanácsot is adnak a fogyasztókat megillető jogokról és kötelezettségekről.

További információk és elérhetőségek a www.bekeltetes.hu oldalon találhatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

USA Kriptóhete történelmi fordulópontot jelent – a Bitget vezérigazgatója szerint ez csak a kezdet

Az USA-ban zajló Kriptóhét és az új kriptovaluta-szabályozási csomag bejelentései minden korábbinál erősebben jelzik: a digitális pénzügyek új korszakba léptek. A Bitcoin történelmi csúcsa, a rekordméretű intézményi befektetések, valamint az új törvények – mint a GENIUS ActClarity Act és az Anti-CBDC Surveillance State Act – együtt egyértelmű fordulópontot jelentenek a piac fejlődésében.

Gracy Chen, a Bitget vezérigazgatója így fogalmazott:

„Az amerikai törvényhozók végre olyan kereteket alkottak, amelyek lehetővé teszik a kriptoipar intézményi szintű növekedését, szabályozott, mégis innovációbarát környezetben. Ez nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem a globális közösségnek is jelzésértékű.”

4 kulcstényező, ami meghatározza a változást:

1. Intézményi áttörés a Bitcoin piacán

A spot ETF-ekbe történő beáramlás 2024-ben elérte a 44,2 milliárd USD-t, ami 320%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A BlackRock IBIT 56 milliárdot, a Fidelity FBTC 21 milliárdot kezel. Eközben a kriptós hedge fundok már 15 milliárd USD értékben tartanak digitális eszközöket.

2. GENIUS Act: stabilcoin-szabályozás új szinten

A szenátus által elfogadott GENIUS Act szigorú tartalékkövetelményeket ír elő a stabilcoin-kibocsátók számára, megbízható, skálázható infrastruktúrát biztosítva a pénzügyi rendszer számára – hasonló jelentőséggel, mint az amerikai államközi autópályák kiépítése.

3. Clarity Act: világos keretek a kriptoszektorban

Ez a törvényjavaslat tisztázza a tokenek, platformok és letétkezelők közötti jogi határokat. Egyértelműen kijelöli, hogy a CFTC vagy az SEC szabályozza az adott eszköztípust – csökkentve a bizonytalanságot, és elősegítve az intézményi részvételt.

4. CBDC-tilalom: a pénzügyi szabadság védelme

Az Anti-CBDC Surveillance State Act megtiltaná az amerikai központi banki digitális valuta bevezetését, megerősítve az Egyesült Államok elköteleződését a magánszektor által vezérelt innováció és a pénzügyi szabadság mellett.

A Bitget álláspontja

A Bitget – a világ egyik vezető kriptotőzsdéje és Web3 vállalata – úgy véli, ezek az amerikai intézkedések globális hatással bírnak: olyan környezetet teremtenek, amelyben a kriptóipar hosszú távon fenntarthatóan, biztonságosan és szabályozott keretek között növekedhet.

A Bitget vezérigazgatója így zárja gondolatait:

„Ezek a törvények meghívást jelentenek számunkra: hogy a jövő kriptoinfrastruktúráját közösen formáljuk – átláthatóan, szabályozottan, mégis szabadon.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss