Gazdaság
Webex innovációk sorát jelentette be a Cisco
A Cisco együttműködési platformja, a Webex régóta segíti a munkavállalókat abban, hogy helytől függetlenül tudjanak hatékonyan és innovatívan dolgozni.
A világjárvány kitörése óta az üzleti élet szereplői mellett a kormányzati, egészségügyi és oktatási szférában is egyre szélesebb körben használják. A hazai felhasználók számára a Webex magyar nyelvű kezelőfelülettel is elérhető.
A 2020-as évekre vonatkozó előrejelzések szerint az irodai munkát végzők körében a hibrid munkavégzés lesz a jellemző, azaz az alkalmazottak felváltva dolgoznak majd az irodában és otthonról. A most bejelentett újításokat már a hibrid munkavégzési modellekre készülve fejlesztették ki a Cisco mérnökei:
A megújult Webex
A Webex-hez kapcsolódó több mint 50 innováció három területre fókuszál: zökkenőmentes együttműködés (beleértve a megbeszéléseket, az azonnali üzenetküldést és a telefonhívásokat), hibrid munkavégzés, valamint intelligens ügyféltámogatási megoldások (contact center). Mindezek a Cisco védjegyének számító robosztus biztonságra és adatvédelemre épülnek.
Videókonferenciák, virtuális megbeszélések már elérhető újdonságai:
- Háttérzajszűrés: nincs több hangos gépelés vagy zizegő papír. A Webex automatikusan észleli és kiszűri a gyakori háttérzajokat.
- Jegyzetek és emlékeztető: a leiratokban keresni is lehet, így a meetingről lemaradó csapattagok utólag is könnyen át tudják tekinteni a megbeszélésen elhangzottakat.
- Feladatok és felelősök kiemelése: a Webex Assistant ezeket szóbeli parancs alapján hozza létre.
- Szabadon rendezhető képernyő: a videóelrendezések választéka bővült, a népszerű „rács-nézet” pedig egy csúszka segítségével egyszerűen módosítható.
- Webex Huddle: nincs szükség előzetes meghívóra, egyetlen kattintással összehívhatók a csapat tagjai egy spontán találkozóra.
- Csoportos foglalkozások: A megbeszélések résztvevői bármikor csoportokra oszthatók – hasznos funkció az oktatásban vagy workshopok során.
Hamarosan elérhető funkciók:
Valós idejű feliratozás: februártól a következő nyelveken érhető el a valós idejű feliratozás: angol, spanyol, francia, német, mandarin, portugál, arab, orosz, holland és japán.
- Prezentáció háttérképben: a prezentációk, videók vagy alkalmazások dinamikus háttérképként is megjeleníthetők az előadó kameraképe mögött.
- Gesztusok és kézmozdulatok: Tetszett a prezentáció? A felmutatott hüvelykujjat a mesterséges intelligencia „lefordítja” egy képernyőn megjelenő „like” emojira, amit mindenki láthat. Ez a funkció a Webex-nél lesz először elérhető.
- A megbeszélések anyagainak mentése és megosztása: a megbeszéléseken megosztott anyagok és a felvétel azonnal lementésre kerülnek a Webex alkalmazásban.
- Nagylétszámú konferenciák: a Webex Events modul hamarosan elérhető lesz akár 25 ezer résztvevővel. Még ennél is több, akár 100 ezer (!) ember is részt vehet egy online eseményen az új Webex Events beépített élő közvetítés segítségével. A népszerű közösségi média platformokra történő élő közvetítés továbbra is elérhető marad.
További információk a sajtóközleményben, Javed Khan Welcome to the All New Webex című blogposztjában és a hozzá készült videóban találhatók.
Új Webex hardverek otthonra vagy az irodába
Webex Desk Camera: a Cisco 4K felbontású webkamerája arcfelismerés és elfoglaltság-jelző funkcióval. Mostantól egy egyszerű gesztussal némítható vagy visszakapcsolható a mikrofon – ez a funkció is első az iparágban, egyetlen másik USB-kamera sem képes erre.
Hamarosan elérhető – Webex Desk Hub: Mivel sok szervezet gondolja újra és alakítja át az irodahelyiségeit, az irodába való visszatérés több „hotdeskinget”, vagyis flexibilis ülésrendet hozhat magával az alkalmazottak számára. Az új Webex Desk Hub segítségével bármely rendelkezésre álló asztal egyszerűen saját munkaállomássá válik. A saját kamera, fülhallgató, monitor, laptop és mobil is hozzákapcsolható.
Hamarosan elérhető – Webex Desk asztali videókonferencia eszköz: All-in-one videokonferencia végpont, a népszerű Webex Desk Pro asztali videókonferencia eszköz kisöccse, amely versenyképes áron érhető el, és olyan funkciókkal rendelkezik, mint a zajcsökkentés, a virtuális háttér és az arcfelismerés.
Webex App Hub and Ecoystem
Az új alkalmazás központ segítségével a felhasználók könnyedén dolgozhatnak a környezetükbe integrált, harmadik féltől származó alkalmazásokkal egy Webex-értekezleten, majd el is menthetik a munkát a későbbi nyomon követéshez.
Az új Webex App Hub előre beépített integrációkkal rendelkezik a Box, Dropbox, Salesforce, ServiceNow, MIRO, Mural és Workplace for Facebook alkalmazásokhoz.
Contact Center:
Az új, AI támogatott Webex Contact Center jelentős előnyöket kínál a vállalkozások, az ügyfelek és az operátorok számára: elérhetővé téve a felhőalapú ügyfélkapcsolati központok megbízhatóságát és rugalmasságát.
Gazdaság
A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.
Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”
– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.
„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”
– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.
Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.
„A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról
– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.
– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”
A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.
Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?
A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.
Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.
Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Úttörő hűtési megoldás az MI-gyárak számára a Motivair by Schneider Electric-től
Új, 2,5 MW-os hűtőfolyadék-elosztó egységgel (CDU) bővült a Motivair by Schneider Electric portfóliója.
Az MCDU-70 rugalmas és skálázható megoldást kínál a következő generációs GPU-k (grafikus processzorok) és gigawatt-méretű MI-gyárak által támasztott hűtési követelmények teljesítéséhez.
Az MCDU-70 a Motivair eddigi legnagyobb kapacitású hűtőfolyadék-elosztó egysége. Kompakt kialakítása és hatékony működése lehetővé teszi, hogy a legnagyobb léptékű létesítmények igényeit is kiszolgálja – például az NVIDIA Omniverse DSX Blueprint koncepció alapján tervezett MI-gyárakét. Ezekben a rendszerekben a gigawattos teljesítmény eléréséhez akár 10 MW hűtési kapacitásra is szükség lehet. A Schneider Electric EcoStruxure szoftverét felhasználva a Motivair CDU-i központosított rendszerként működnek, és a mai hűtési követelményeknek megfelelően akár 10 MW-ot meghaladó teljesítményre is skálázhatók.
Az MI-gyárakban használt GPU-k 20-50-szer több hőt termelnek, mint a hagyományos CPU-k (központi feldolgozóegységek), ezért a mesterséges intelligencia (MI) korszakban elengedhetetlen a folyadékhűtés. Az MI alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrát üzemeltető szervezeteknek szembe kell nézniük a rendkívül nagy, a rackenként 1 MW-ot elérő, vagy akár azt meghaladó teljesítménysűrűség jelentette kihívásokkal. A Motivair by Schneider Electric megoldása lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek, és okosan növeljék a kapacitásukat a kínálatban szereplő CDU modellekkel vagy a szükséges teljesítményhez tökéletesen hozzáigazított, egyedi gyártású CDU-kkal.
„Az MI terjedése nem lassul. Megoldásainkat úgy alakítottuk ki, hogy lépést tartsanak a chipek fejlődésével, és következő generációs teljesítményt nyújtsanak, amikor ez a leginkább számít. Az adatközpontok sikere ma már attól függ, hogy képesek-e olyan skálázható, megbízható és hatékony infrastruktúra-megoldásokat nyújtani, amelyek megfelelnek a következő generációs MI-gyárak elvárásainak. Mi erre a kihívásra olyan bevált folyadékhűtési megoldásokkal válaszolunk, amelyek ügyfeleink igényeinek megfelelően skálázhatók”
– mondta el Rich Whitmore, a Motivair by Schneider Electric vezérigazgatója.
Az MCDU-70 főbb tulajdonságai és teljesítménye
Az MCDU-70 bevezetésével a Schneider Electric folyadékhűtési portfóliója most már 105 kW-tól 2,5 MW-ig terjedő CDU-kat tartalmaz, amelyek egyaránt megfelelnek a jelenlegi és jövőbeli követelményeknek. Minden CDU skálázható és zökkenőmentesen integrálható más egységekkel, valamint a Schneider Electric szoftverével, hogy pontos és megbízható hűtési kapacitást biztosítson az adatközpontok üzemeltetőinek.
- Teljesítmény és hatékonyság: A kettős hőcserélőkkel tervezett MCDU-70 párhuzamos szűrést biztosít minimális rendszernyomásesés mellett, és fenntartja az iparági célértéket, azaz 1,5 LPM/kW-t, miközben biztosítja a rendszer hatékony működését.
- Teljesítmény és megbízhatóság: Minden CDU modell szigorú, valós körülmények között végzett tesztelésen esik át, amely lehetővé teszi a digitális iker szimulációkat és a gyártósor végén végzett tesztelést, ahol a szivattyúk teljes terheléssel működnek. A Schneider Electric globális szakértői hálózata a tervezéstől a karbantartásig támogatja a felhasználókat.
- Skálázhatóságra tervezve: Az MCDU-70 egy olyan CDU-termékcsalád része, amelyet moduláris felépítésre terveztek. Ennek köszönhetően a rendszer rugalmasan bővíthető, így a felhasználók könnyen kiválaszthatják azt a megoldást, amely leginkább illeszkedik az adott MI-alkalmazás igényeihez.
A Motivair teljes CDU-kínálata (MCDU-25-től MCDU-70-ig terjedő modellek) támogatja a fejlett hőkezelési stratégiákat, precíz áramlásszabályozást, valós idejű felügyeletet és adaptív terheléselosztást az üzemeltetés optimalizálása és az energiafogyasztás csökkentése érdekében.
Az MCDU-70 hamarosan elérhető lesz Magyarországon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Bemutatkozik az AUMOVIO magyarországi menedzsmentje
-
Tippek2 hét ago
A füst a legnagyobb veszély – miért kritikus a HFR és a tűzjelző rendszer felülvizsgálata 2026 ban?
-
Ipar2 hét ago
Közel 700 milliós beruházással indítja az évet az Sz. Variáns
-
Gazdaság2 hét ago
A Telekom 2G forgalma a Yettel hálózatára költözik
-
Ipar2 hét ago
Mesterséges intelligenciával hoz új szintet az épületüzemeltetésben a Schneider Electric
-
Zöld2 hét ago
Március 1-jén ismét jön a Nemzeti Faültetés Napja!
-
Ipar2 hét ago
Az energia-technológia közös fejlesztésére szólítja fel a davosi találkozó résztvevőit a Schneider Electric
-
Gazdaság2 hét ago
A vendégek készen állnak az AI-ra – de vajon a szállodaipar is?








