Gazdaság
Csak papíron egyszerű a határokon átnyúló távfoglalkoztatás
A globális munkaerőpiac létezik, de a gyakorlatban számos nehézséget kell leküzdenie vállalatnak és foglalkoztatottnak egyaránt. Néhány startupnak már van jó megoldása erre.
Sok vállalatnak és munkavállalónak mozgatta meg a fantáziáját a pandémia alatti kényszerű távmunkázás. Tavaly még többen azt prognosztizálták, hogy a munkaerő globális vándorlásának kora jöhet, miközben az emberek ki sem mozdulnak szűkebb életterükből. De mára kiderült: a dolog azért nem ilyen egyszerű.
Elméletileg jól hangzik: ha mindenki otthonról dolgozik, akkor egyenlő eséllyel lehet rástartolni egy izgalmas állásra Hajdúnánásról, New Yorkból vagy Maliból. Kétségtelen, hogy vannak cégek, melyeknek ez többé kevésbé megy. A GitLabnak például nincs irodája, ellenben hatvannál is több országban közel 1700 alkalmazottja hordja össze a cég évi 250-260 millió dolláros bevételét. HR-vezetőjének, Darren Murph-nek a titulusa ennek megfelelően nem is HR- vagy toborzási vezető, hanem Head of Remote. A többség azonban óvatosabb. Habár a távmunka hatásának elméleti ígéretei is olyanok, mint a mesterséges intelligenciáé (mindenre IS megoldást ad), a gyakorlat némileg mást mutat. A nagy technológiai vállalatok például szép lassan terelgetik vissza munkatársaikat a csilliárdokért felhúzott csudakampuszaikba.
Ugyanakkor a Gallup egy friss kutatása szerint az USA-ban az év elején a pandémia alatt home office-ba küldött alkalmazottak 39 százaléka még teljes munkaidőben távmunkázott. A kutatócég szerint 24 százalékuknál ez is marad a tartós helyzet.
A Gartner szerint ez azt fogja eredményezni, hogy a munkaerő mintegy 5 százaléka még ennél is tovább megy, és határokon átnyúlóan, a globális munkaerőpiacon értékesíti a tudását, bár elsősorban szabadúszóként vagy valamiféle staff on demand formában.
Ez a foglalkoztatóknak is kihívás
Bár a GitLab esetében bejött a modell, ha egy cég szeretne ebből a helyzetből profitálni, sok aprómunkáról kell elvégeznie. A kivitelezés ugyanis közel sem triviális (Murph is inkább az elméletről szeret beszélni). Mint a Remote nevű stratup alapító-vezetője, Job van der Voort röviden összefoglalta az amerikai Computerworldnek, minden egyes országra ki kell alakítani egy jogilag tiszta, mind a cég, mind a munkavállaló országában törvényes megoldást. (A Remote ún. employer of record vagy EOR – nemzetközi bérszámfejtési, juttatási és ezzel kapcsolatos compliance – szolgáltatásokat nyújt többek között a GitLab számára, ahol egykor az alapító is dolgozott. A startup kocepciójáról korábban részletesen is írtunk.) Az egyes országok szabályzói ugyanis nagymértékben eltérnek egymástól – még az EU-n belül is.
Egy GitLab-típusú vállalat számára nem járható, hogy minden országban létrehoz egy jogi személyt, amely felveszi a munkavállalót, és kifizeti a helyi foglalkoztatási szabályoknak megfelelően, mert többe kerülne a leves, mint a hús. Az sem sokkal olcsóbb, ha hagyományos munkáltatói szolgáltatókat iktatnak be a folyamatba, amelyek biztosítják a szükséges adminisztratív hátteret is (bérszámfejtés, adózás, juttatások, jogi megfelelés stb.). Ráadásul sokszor elriasztották az alkalmazottakat a bürokratikus működésükkel. A Remote egyfajta hídként jelenik meg ebben a kapcsolatban, amelyen keresztül a vállalat az alkalmazottat úgy tudja bevonni a vállalati HR-rendszerbe, hogy közben a szabályozási aprómunka nem rá hárul.
Egyre jobb az EOR startupok ajánlata
Az EOR-startupok jellemzően olyan felhőalapú platformot fejlesztenek szolgáltatásukhoz, amelyen keresztül a partnercégek központilag tudják kezelni a külföldi távmunkásaikat éppen úgy, mintha ott ülnének az irodában. Szolgáltatásik ráadásul jellemzően olcsóbbak, mint a hagyományos külföldi munkaerő-kölcsönzés.
Ez a piac most szép kilátásokkal bír. A Market Research egy idei jelentése szerint az EOR-szolgáltatások piaca 2021-ben 4,3 milliárd dollár volt, de 6,6 százalékos éves átlagos növekedéssel 2028-ra eléri 6,6 milliárdos méretet. Ebből nem maradnak ki a hagyományos szolgáltatók sem (pl. Randstad, Adecco), de egyre nagyobb részt hasítanak ki az olyan startupok, mint a Remote vagy a 12 milliárd dolláros értékelésnél tartó Deel.
Forrás: Bitport
Gazdaság
Magyarországon fejlesztik a jövő hálózatát: 6G labort nyitott az Ericsson Budapesten
Az Ericsson (NASDAQ: ERIC) ma megnyitotta új 6G Laborját budapesti kutatás-fejlesztési központjában.
Az Ericsson ezzel tovább erősíti a jövő hálózatainak fejlesztésére vonatkozó elkötelezettségét, ugyanakkor fokozza a következő generációs mobiltechnológia kutatására és szabványosítására tett erőfeszítéseit.
Az új labor a jövő hálózati megoldásain dolgozik majd, és olyan alapvető 6G-funkciók fejlesztésére összpontosít, mint a hálózatok programozhatósága és a szolgáltatások rugalmas, nyílt hozzáférhetősége (network exposure). A 6G a folyamatosan fejlődő 5G Core technológiára épül, és nagyban támaszkodik a felhőalapú rendszerek, az automatizáció, a nyílt interfészek, valamint a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás gyors fejlődésére.
Az Ericsson a világszinten vezető technológiai vállalatokkal és mobilszolgáltatókkal kialakított együttműködései mellett Magyarország meghatározó akadémiai intézményeivel is tervez közös kísérleteket és fejlesztéseket, többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE), az Óbudai Egyetemmel, valamint a HUN-REN kutatóhálózattal.
Antonio Passarella, az Ericsson Közép-Európáért és Észak-Balkánért felelős értékesítési vezetője elmondta:
„Magyarországi 6G Laborunk megnyitása megerősíti hosszú távú elkötelezettségünket a kutatás és innováció iránt. A 6G korszak felé haladva az a célunk, hogy a mai 5G Core technológiát egy még rugalmasabb, nyitottabb és intelligensebb platformmá fejlesszük, amely teljesen új felhasználási területek, iparágak és társadalmi előnyök előtt nyitja meg az utat.”
Boráros András, az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési vezetője a következőképpen nyilatkozott:
„Azzal a céllal nyitottuk meg a budapesti 6G Labort, hogy tudományos áttörések helyszíne és egyben a gyakorlati innováció műhelye is legyen. A munkánk nem csak arról szól, hogy felkészüljünk az 5G utáni világra, szeretnénk valóban hasznára lenni a társadalomnak. Azon dolgozunk, hogy az emberek a jövőben minél hatékonyabban tudjanak kommunikálni, együttműködni egymással.”
A magyarországi 6G Labor kulcsszerepet játszik majd az Ericsson globális 6G kutatási programjában, illetve annak vizsgálatában, hogy a jövő hálózatai miként támogathatják a fenntarthatóbb, reziliensebb és emberközpontú digitális társadalmak kialakulását. A kezdeményezés egyúttal erősíti a vállalat pozícióját a magyarországi innovációs ökoszisztémában, és új lehetőségeket teremt közös kutatásokra, egyetemi együttműködésekre és tehetséggondozásra.
Az Ericsson 1991 óta van jelen Magyarországon, és az Ericsson Research csapata 1996-ban kezdte meg működését. A 6G Labor budapesti létrehozásával a vállalat célja, hogy Magyarország aktív szerepet töltsön be a jövő kommunikációs technológiáinak fejlesztésében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Tovább nő a Digitális Fizetési Index, a jövő az összehangolt edukáción múlik
2024-ben sem szakadt meg a Mastercard Digitális Fizetési Indexének (DFI) ötödik éve tartó növekedése: a mutató most – egy pontos emelkedéssel – 63 ponton áll (a lehetséges 100-ból). Az Index öt éve változatlan módszertannal készül az összehasonlíthatóság érdekében. A növekedés hajtóereje a piaci szereplők digitális fizetési infrastruktúra fejlesztésére irányuló erőfeszítései mellett a szabályozási környezet kedvező változása volt. Az Index három pillére – Infrastruktúra, Tudás és Használat – közül a második, azaz a leglassabban növekvő Tudás lesz a digitális fizetési ökoszisztéma fejlődésének jövőbeni letéteményese. A 2024-es DFI-jelentés ezért az edukáció fontosságát, és ebben az intézményi, illetve üzleti szereplők közös felelősségét állítja a középpontba.
Öt év alatt 12 ponttal emelkedett – folyamatos javulást mutatva – a Mastercard Digitális Fizetési Indexe Magyarországon. A minden évben azonos módszertannal kiszámított mérőszám nyilvános forrásokból származó (például jegybanki) információkra, a Mastercard saját adatállományára és kutatásaira, valamint a pénzügyi szektor szakértőivel készített interjúkra támaszkodva határozza meg az egész gazdaság digitális fejlettségét is mérő mutatót. Az elmúlt öt év távlatából és a legfrissebb, 2024-es DFI-jelentésből is az látszik, hogy a vizsgált három pillér – Infrastruktúra, Tudás és Használat – közül a Tudás fejlődése elmaradt a másik két pillér erősödése mögött. Ugyanakkor a 2024-es évet meghatározta az a trend is, hogy piaci szereplők erőteljesen invesztáltak az infrastruktúrába – az új technológiák bevezetése mellett az elmúlt években a Mastercard Doppio programja maga is hatékonyan támogatta az elfogadói hálózat bővítését – valamint a szabályozási környezet is kedvezően változott. A Mastercard Doppio nevű infrastruktúra-fejlesztő kezdeményezése a magyarországi kártyaterminálok számának megduplázását tűzte ki célul, a fizetési eszközök piacának modernizálása és az adminisztráció digitalizálása mellett, lehetővé téve, hogy a kereskedők akár saját okostelefonjukat is terminálként használják.
Infrastruktúra: új, növekvő népszerűségű fizetési csatornák
Az Infrastruktúra alappillér pontszáma 79-re emelkedett, ami az előző évhez képest kismértékű, de folyamatos előrelépést mutat, főként a fizetési csatornák szélesedésének köszönhetően. A kibocsátói oldalon a mobiltárcák elérhetősége teljeskörűvé vált (2024-ben minden kibocsátó engedélyezte az Android-alapú tárcamegoldásokat), és a Google Pay teljes körű integrációja különösen erős hatást gyakorolt a mobiltárcás tranzakciók számának növekedésére. Ugyanakkor a terminálok és elfogadói oldali megoldások további kiterjesztésére van szükség. A digitális fizetés szempontjából releváns vállalkozások mintegy fele még mindig nem fogad el kártyát; ezen belül a szolgáltatói szegmens (pl. szakemberek, egyéni vállalkozók, stb.) a legkevésbé terminalizált.
A 2024-es év újdonsága volt a kiberbiztonsági komponensek hivatalos bevonása az infrastruktúra értékelésébe. A készpénzmentes infrastruktúra alkomponens pontszáma 77 lett – a korábbi 86-ról – ami csökkenésnek látszik, de ez nem jelez számottevő negatív fordulatot: főként abból adódik, hogy új, magasabb elvárásokat és több kiberbiztonsági mérőszámot (valós idejű csalásfigyelés, AI-alapú pontozás, kockázatalapú tranzakcióértékelés) összesít a mérőszám.
Az MNB 2024. április 1-jétől kötelezővé tette a fizetési kérelem funkció bevezetését a bankoknál, ami a fizetési kérelmek általános elterjedéséhez vezetett. Tavaly 1,1 millió fizetési kérelmet regisztráltak; összesített értékük közel 120 milliárd forintot tett ki, ami 14-szeres növekedést jelent 2023-hoz képest.
Használat: 220 millió azonnali fizetés
A Használat pillér 55 pontra emelkedett, az érték egy ponttal haladja meg a 2023-as mutatószámot. Ez a változás elsősorban a meglévő, jól ismert digitális megoldások (érintésmentes kártyás fizetés, banki átutalások) intenzívebb alkalmazásának köszönhető. Az érintésmentes elfogadás mértéke 2024-ben közel 99%-ra nőtt. A bankszámláról kezdeményezett digitális átutalások aránya is magas, elérte a 91%-ot.
A kártyás vásárlások volumene és darabszáma meghaladta az ATM-ből történő készpénzfelvételekét, ám az ATM-felvételek még mindig a tranzakciók bő harmadát képviselik, így a készpénz jelenléte a fizikai fizetésforgalomban továbbra is számottevő. A lakosság egyharmada a jelentés adatai szerint még mindig részben készpénzben kapja jövedelmét, 9% pedig kizárólag készpénzes jövedelemmel rendelkezik, ami a digitális fizetési eszközök teljeskörű elterjedésének határát jelzi.
A modern digitális fizetési csatornák — mobiltárcák, mentett kártyaadatok, számlaalapú mobilfizetések — használata tovább nőtt: a mobiltárcás tranzakciók aránya 6 százalékponttal emelkedett a Google Pay kibocsátói integrációjának hatására (a tárcás tokenizált tranzakciók részaránya 23%-ról 29%-ra nőtt), és a mentett kártyaadatok használata is élénkülést mutat az online vásárlásoknál. Ugyanakkor az innovatívabb megoldások – mint a viselhető eszközökkel történő fizetések és a BNPL-részletfizetések offline/online kombinált elfogadása — még kezdeti fázisban vannak.
Fontos eredmény, hogy 2024-ben több mint 220 millió azonnali fizetési tranzakciót bonyolítottak le, ami éves szinten 12%-os növekedést jelent, és az ezekhez kapcsolódó forgalom mintegy 62 ezer milliárd forintot tett ki (az éves növekedés mintegy 22% volt).
Tudás: kihívások a növekedés előtt
A Tudás pillér 2024-ben stagnált: a részindex 54 ponton maradt, így ez a terület jelenti a Mastercard Digitális Fizetési Index alapján a három pillér közül a legnagyobb kihívást. A jelentés különösen hangsúlyozza a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó, „digitális szakadék” típusú különbségeket: a magasabb iskolai végzettségű és nagyobb jövedelmű csoportok lényegesen jobban teljesítettek a tudásteszten, míg az alacsonyabb végzettségű és jövedelmű rétegek gyengébb eredményt értek el. Az életkor szerinti megoszlásban a 30–49 évesek szerepeltek a legjobban.
A csalások tapasztalata és a nagyobb médiafigyelem visszafogja az újdonságok iránti nyitottságot, ezért a kiberbiztonsági fejlesztések és a fogyasztói edukáció párhuzamos, összehangolt végigvitele elengedhetetlen. A Tudás pillér erősítésére irányuló javaslatok között szerepelnek felnőttképzési programok, a hátrányos rétegek elérésére szabott offline és helyi jellegű kommunikációs kezdeményezések, továbbá a bankok és szabályozó hatóságok együttműködésében megvalósuló központi tájékoztatási kampányok.
„A pénzügyi digitális átállás magyarországi folyamatáról kedvező képet ad a Digitális Fizetési Index ötödik éve tartó emelkedése, ugyanakkor annak rész-adatai kijelölik azt a területet is, ahol teendőnk van a jövőbeni növekedés érdekében. Komoly szakmai érvek szólnak amellett, hogy a folyamatos fejlődés fenntartásához az edukáció terén összehangolt és célzott erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy a Tudás alindexnél látható lemaradást ledolgozzuk. A digitális fizetési ökoszisztéma minden területén prioritásként kell kezelni a tudásban leszakadó csoportok felzárkóztatását, többek között a kiberbiztonsági veszélyek miatt is, amelyek nagy hatással vannak az ökoszisztéma igen magas bizalmi tőkéjének megóvására” – fogalmazott a Digitális Fizetési Index tapasztalatai kapcsán Márkus Gergely, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős country managere.
A Mastercard Digitális Fizetési Index innen letölthető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Hibrid munkavégzés során korszerű beléptetőrendszerekkel ellenőrizhető az irodai jelenlét
A hibrid munkavégzés terjedésével és állandósulásával a vállalatoknak egyre nagyobb kihívást jelent a munkaidő nyilvántartása, a jelenlét követése és a biztonságos irodai működés fenntartása.
A SMARTme Building Technologies Kft. szakértője szerint a korszerű beléptetőrendszerek kulcsszerepet játszanak a modern irodai környezetben, segítve a hatékony munkaidő-kezelést, statisztikakészítést és biztonságot.
Öt éve végleg átalakult a munkavégzés világa
A 2019-ben kezdődő, majd 2020-ban elterjedő járvány örökre megváltoztatta a munka világát. A koronavírus-járvány időszaka mindkét féltől – a munkaadóktól és természetesen a munkavállalóktól is – teljesen más, a korábbiaktól eltérő hozzáállást követelt meg. Mivel az ezt megelőző időszakban a teljes távollét, tehát a távmunka csak a rendkívüli körülmények miatt váltotta fel a jelenléti munkavégzést, így az új helyzetre válaszul, 2020-tól kezdődően a hibrid munkavégzés sokkal elterjedtebbé és szélesebb körben elfogadottá vált különböző szektorokban. Nem is csoda, hiszen a hibrid modell ötvözheti a távmunka és az irodai munka előnyeit: munkakörtől függően hetente több otthoni munkanapot, azaz home office-t tesz lehetővé.
Az új modell továbbra is velünk marad
A GKI Gazdaságkutató Zrt. a magyar felnőttkorú lakosság egészét reprezentáló ezer fős mintán végzett kutatást 2025 szeptemberében a távmunka hazai elterjedtségét vizsgálva. Kiderült, hogy a munkavállalók 29 százalékának volt lehetősége otthonról (is) dolgozni. Az önálló értelmiségi szakmákban a távmunka előfordulása 80 százalék feletti, és ebben a felsővezetők több mint fele is érintett. Kiderült az is, hogy a home officeban (is) dolgozók közül minden hatodik egyáltalán nem jár be a munkahelyére, a többieket hibrid formában foglalkoztatják. A GKI szerint Magyarországon a következő 2-3 évben nem az lesz a fő kérdés, hogy marad-e a home office, hanem hogy milyen formában. Míg az állami és konzervatív szektor visszaszorítja, addig a multik és tudásalapú cégek megőrzik, és a kompromisszum a heti 1-2 napos otthoni munkavégzést tartalmazó hibrid modell lehet.
Új kihívásokat hozott a hibrid munkavégzés – megoldás az korszerű beléptetőrendszer
A korábban kialakult új munkarend állandósulásával a vállalatok immár évek óta új kihívásokkal néznek szembe: jelentős feladat a munkaidő nyilvántartása, a jelenlét követése és a biztonságos irodai működés fenntartása.
„A hagyományos papír alapú vagy Excel-táblás nyilvántartások ma már nem elegendőek. A modern beléptetőrendszerek integráltan tudják kezelni a hibrid jelenlétet, miközben biztosítják az adatok pontosságát, a kellő biztonság kialakítását és a jogszabályi megfelelést. Többek között olyan kérdésekre kell választ találni, hogy ki van jelen az irodában, és mikor, hogyan biztosítható az épület hozzáférése és biztonsága, illetve hogyan lehet pontos adatot nyerni a munkaidőről és jelenléti statisztikákról”
– véli Móró Tibor, a SMARTme Building Technologies Kft. ügyvezető igazgatója.
A valós üzleti életben gyakori, hogy a felelős személy nem tartózkodik a helyszínen, mégis biztosítani kell a hozzáférést valakinek – például karbantartás, fontos szállítmány vagy külső szolgáltató esetén. A beléptetőrendszerek lehetővé teszik időkorlátos hozzáférés biztosítását kártya, PIN-kód vagy QR-kód segítségével, amely csak előre meghatározott időszakban érvényes, így a belépés teljesen kontrollált, a kulcsokat pedig nem kell fizikailag átadni. Ez a megoldás növeli a biztonságot, miközben rugalmasságot biztosít a napi működéshez.
A korszerű beléptetőrendszerek lényege, hogy a teljes kontroll a döntéshozónál marad, így minden belépés naplózva van, a kamerafelvételek visszanézhetők, a hozzáférések időkorlátosan és személyre szabottan szabályozhatók. Ez a megoldás nem csupán a hozzáférés biztosítására alkalmas, hanem valódi eszköz a létesítmény átlátható és biztonságos működtetéséhez.
„Az sem elhanyagolható szempont, hogy a beléptetőrendszerekből nyert adatok segítik a vezetőket, hiszen használatukkal elemezhető, hogy mely napokon, mely osztályokban a legmagasabb az irodai jelenlét, mely munkatársak használják leginkább a hibrid lehetőségeket, illetve, hogy hol lehet optimalizálni az irodai kapacitást és erőforrásokat. Elmondható, hogy a digitális nyilvántartás lehetővé teszi a tudatos iroda- és kapacitásgazdálkodást, miközben biztosítja a munkavállalók adatvédelmi jogait”
– tette hozzá a SMARTme szakértője.
A fentieken túl a modern beléptetőrendszerek képesek parkolás-menedzsent funkciót és rendszámos belépést is biztosítani. Az előbbi esetében az irodaházakban vagy az ipari parkokban gyakran jelentkező problémára kínálnak hatékony, fennakadásoktól mentes parkolási rendet és rendszert, míg az utóbbi esetében a periméteren való áthaladáskor az is megoldható, hogy nemcsak kártyaolvasó kerülne fel, hanem rendszámfelismerő kamera is, amely integrálva van a beléptető rendszerbe. Ilyenkor az illetőnek nem kell kártyát mutatnia a belépéshez, hanem csak behajt a saját autójával. A beléptetőrendszer mégis azonosítja és regisztrálja a belépést. Egy esetleges munkaidő nyilvántartó kiegészítéssel az illető adott napi munkaidő kezdését is elindítja a rendszámra, kártyaolvastatás nélkül.
Mindezek alapján az korszerű beléptetőrendszerek előnyei:
– valós idejű jelenlét-nyilvántartás – látható, ki tartózkodik az irodában,
– munkaidő-elszámolás és statisztikák készítése – HR folyamatok támogatása,
– integráció más rendszerekkel – például kamerák, riasztók vagy IT-eszközök hozzáférése,
– rugalmas hozzáférés-kezelés – hétvégi, késő esti vagy távoli munkavégzés esetén is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Mínuszban az e-kereskedelmi mérleg: ezek a cégek javíthatják az egyensúlyt
-
Mozgásban2 hét ago
A Kia EV4 bekerült a 2026-os Év Autója díj döntősei közé
-
Okoseszközök2 hét ago
Színek és fények ünnepe: így kel életre a mexikói Día de Muertos a MIDO karóráin
-
Okoseszközök2 hét ago
Gigantikus, átlátszó OLED tévékből készült csillárral nyűgözte le az LG az APEC látogatóit
-
Okoseszközök2 hét ago
iRobot Roomba Max 705 Combo 2 az 1-ben robotporszívó
-
Gazdaság2 hét ago
Új házi fejlesztésű AI-platform a K&H-nál
-
Ipar2 hét ago
Közel 800 millió tonna CO2-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit a Schneider Electric
-
Ipar2 hét ago
Évente 250 milliárd eurót takaríthatna meg Európa az elektrifikációval a Schneider Electric új elemzése szerint



