Connect with us

Ipar

UV-C fény az italgyártásban: a jövő sterilizációs megoldása

UV-C fény italgyártás

A sterilizálás nem új keletű megoldás az élelmiszeriparban, mégis a mai kor kihívásai folyamatosan újragondolásra sarkallják az iparági szereplőket. Az italgyártás területén a kupakok fertőtlenítése különösen fontos, mivel ez az első védvonal a termékeket érintő kórokozókkal szemben.

Az egyik legnagyobb magyar üdítőital gyártó cég például az UV-C fény alkalmazására esküszik, amely technológia bár hagyományosnak mondható, mégis a fenntarthatóság jegyében új értelmezést nyer.

Az UV-C fény és szerepe

A germicid fény már több, mint kétszáz éve ismert a tudomány számára, napjainkban azonban újra igazi reneszánszát élheti. Az UV-C sugárzás hatékonyan képes elpusztítani a mikroorganizmusok DNS-ét, ezáltal meggátolva szaporodásukat, ami nélkülözhetetlenné teszi az élelmiszeriparban. Az italgyártásnál sem elhanyagolható szempont az, hogy ez a módszer vegyszermentesen biztosítja a kupakok higiénikus állapotát, mivel egyes kórokozók már ellenállóvá váltak a hagyományos fertőtlenítőszerekkel szemben. Az uv-c systems jártas a fertőtlenítésben, érdemes hozzájuk fordulni, ha italcsomagolás területén tevékenykedünk.

A sterilizálás menete

A modern üdítőital gyártók számára a kupakok tisztasága létfontosságú. Az UV-C fény alkalmazásával a kupakok sterilizálása során nem csupán a felszíni kórokozókat pusztítják el, hanem az olyan mikroszkopikus szennyeződéseket is, amik máshogyan észrevétlenek maradnának. Az UV-C rendszer a kupakok különböző méreteihez igazítható, így garantálva a széles körű alkalmazást különböző üdítőital-típusok esetén. Az eljárás gyors, vegyszermentes, és nem terheli a környezetet, mivel nem igényel víz- vagy vegyszerhasználatot sem.

Környezetvédelem és ipari innováció

A fenntarthatóság áthat minden modern iparági kezdeményezést. Az innovációknak, mint amilyen az UV-C fény fertőtlenítő ereje, rendkívüli szerepük van abban, hogy a gyártók környezeti terhelésük minimalizálása mellett is csúcsminőségű termékeket tudjanak előállítani. E technológia alkalmazása mérsékli az energiafelhasználást, míg a teljes munkaidő hatékonysága növelhető. Az ilyen jellegű fejlesztések segítenek a gyártóknak, hogy a kor elvárásainak megfelelően működjenek, és hogy a fogyasztók bizalmát is elnyerjék. A jövő azé a technológiáé, amely képes a hatékonyságot a fenntarthatósággal ötvözni, az UV-C fény pedig ezen az úton járva fontos újítás lehet az italgyártás világában.

A magyarországi italgyárak nemcsak a termékeik minőségi követelményeinek felelnek meg, hanem az új technológiák alkalmazása révén a környezet iránti elkötelezettségüket is bizonyítják. Az UV-C fény sterilizáló hatása megfelelő választ ad a modern világ kihívásaira, biztosítva ezzel a tiszta és biztonságos fogyasztási cikkek gyártását.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Ipar

Már nem elég beszélni róla: hét kiemelt fenntarthatósági téma szerepel a magyar vállalatok napirendjén

A jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár – derül ki az EY friss tanulmányából, amely több mint 200 – köztük 16 magyar – vállalat első, uniós irányelvek (CSRD) szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.

Az érintett cégek döntő többségének már van ESG felelőse és stratégiája. A társaságok átlagosan hét kritikus területet azonosítottak a működésük szempontjából.

A vizsgált jelentések terjedelme jelentős eltérést mutatott: a legrövidebb 33, a leghosszabb 412 oldalas volt, míg átlagosan 120 oldalt tettek ki. A legátfogóbb dokumentumok a pénzügyi szektorhoz köthetők, ahol a befektetői elvárások és a szabályozói megfelelés egyaránt részletes tartalmat követelnek meg. Az elemzett vállalatok közel fele, míg idehaza a cégek többsége (58%) már rendelkezik olyan belső jelentéstételi politikával, amely rögzíti, hogy a társaság miként készíti el a fenntarthatósági jelentéseit. Szinte az összes jelentéstevőnek (88%) van fenntarthatósági stratégiája, míg tízből nyolc cég rendelkezik dedikált ESG-felelőssel.

A társaságok átlagosan hét kiemelt területet határoztak meg a kettős lényegességi felmérés (Double Materiality Assessment, DMA) során, ami azt vizsgálja, hogy mely fenntarthatósági hatások jelentősek a vállalat, és annak értéklánca szempontjából, illetve milyen pénzügyi kockázatok és lehetőségek merülhetnek fel. Ezek közül az éghajlatváltozás jellemzően minden iparágban releváns volt, csak nagyon alapos indoklással hagyható ki, továbbá a saját munkaerőre és vállalatirányításra vonatkozó közzétételek is iparágtól függetlenül relevánsak. A körforgásos gazdaság, az értékláncban dolgozók, a fogyasztók és végfelhasználók, illetve a biológiai sokféleség és ökoszisztémák szintén lényeges témaként szerepeltek a 216 vállalat napirendjén.

„A CSRD-jelentések első alkalommal adnak képet az érintett vállalatok fenntarthatósági érettségéről. A következő lépés, hogy az adatalapú, stratégiai megközelítés a napi működés részévé váljon és a cégek kialakítsák az ehhez szükséges tartalmi és formai keretrendszert

– emelte ki Lukács Ákos, az EY Klímaváltozási és Fenntarthatósági üzletágának partnere.

„Ehhez elengedhetetlen a fenntarthatóság szervezeti integrációja, amihez a kulcs a közös célrendszer, az egyértelmű felelősségi körök és a világos ösztönzési folyamatok kialakítása”

– tette hozzá az EY szakértője.

A cégeknek a jelentéstételt üzleti szempontból is érdemes kiértékelniük, különös tekintettel a kettős lényegességi felmérésre. A sikeres adatszolgáltatáshoz elengedhetetlen a szervezeti és informatikai háttér megerősítése, a megfelelő belső kontrollkörnyezet kialakítása, valamint a komplex adatforrások – például az átállási tervek és klímakockázatok – hatékony kezelése. A cél a megfelelésen túl a fenntarthatósági teljesítmény javítása és az üzleti értékteremtés. Ezt az ESG-minősítések javításával, a zöld finanszírozási lehetőségek kiaknázásával és a kockázatok tudatos elhárításával érhetik el a döntéshozók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Magyar hallgatók a jövő önvezető autóit építik

Önvezető autók – álom vagy valóság? Vajon a magyar diákok kezében van a kulcs a forradalmi technológiához? Két ifjú tehetség bebizonyította, hogy a válasz igen!

Kis Mihály Bence és Varga Dániel Jonatán ugyanis letarolta a RobonAUT versenyt, megmutatva, hogy a magyar mérnökhallgatók is élen járnak az önvezető technológiák fejlesztésében. Miért olyan fontos ez? Mit gondol a magyar társadalom az autonóm (önvezető) járművekről?

Két ifjú magyar mérnök bizonyította, hogy a jövő intelligens közlekedése már a küszöbön áll. Kis Mihály Bence, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának (BME VIK) mesterképzéses hallgatója és a Bosch gyakornokprogramjának tagja, valamint csapattársa, aki ugyancsak BME mesterképzéses hallgató, Varga Dániel Jonatán egy teljesen egyedi, önvezető modellautóval diadalmaskodott a RobonAUT megmérettetésen, amelyet a BME szervezett. A 16. RobonAUT versenyen minden induló egyforma alapjárművet kapott, amelyet egyedi módon alakíthattak át. A feladat mindenkinek egyformán nehéz volt, hiszen ugyanazon a pályán ugyanazokat az ügyességi és gyorsasági feladatokat kellett végrehajtani.

Mihály és Dániel „Sufnituning Kft.” elnevezésű csapata a Verdák című rajzfilm Matukája által inspirált „Mateszre“ keresztelt járgányukkal érte el a sikert. Egyedi műszaki megoldásokkal, kifinomult szoftveres trükkökkel és áldozatos munkával utasították maguk mögé a teljes mezőnyt. A jármű különlegessége a hátsókerék-kormányzás, amely szűkebb kanyarodást és jobb manőverezést tesz lehetővé.

Kis Mihály Bence: Már korábban is indult a RobonAUT versenyen, így tapasztalatokkal felvértezve vágott neki az idei megmérettetésnek. A Boschnál hardverfejlesztő gyakornokként dolgozik, jelenleg egy nyomásimpulzus alapú tesztrendszert fejleszt nyomásszenzorokhoz. Saját bevallása szerint a döntő előtti három napban összesen 11 órát aludtak, közel 9 000 sor kódot írtak, az összegyűlt telemetria adatok mennyisége pedig több, mint 1 GB volt.

Varga Dániel Jonatán: Bence csapattársa, szintén a BME mesterképzéses hallgatója, aki a „Sufnituning Kft.” sikeréhez szoftveres megoldásokkal járult hozzá. Ő felelt az útvonalkereső algoritmusért és a legjobb menetdinamikához szükséges modellalapú szabályozásért.

A RobonAUT versenyen elért eredmények igazolják, hogy a fiatalok elkötelezettek az autonóm járművek fejlesztése iránt. Az önvezető autók és az automatizált vezetés pedig nem ismeretlen fogalmak a magyar társadalom körében. A megkérdezettek 87 százaléka ismeri ezt a technológiát. 94 százalékuk pedig tudja is, mire szolgál, derült ki a Bosch Tech Compass kutatásból. Ugyanakkor százból tizenhét magyar gondolja úgy, hogy az automatizált vezetés 10 év múlva a legmeghatározóbb technológia lehet. Ráadásul a válaszadók 14 százaléka szerint ezek a fejlesztések kiemelkedően szolgálják majd a társadalmat.

A RobonAUT-hoz hasonló események nem csupán a tehetséges hallgatók számára nyújtanak ideális platformot kreativitásuk kibontakoztatására, hanem kulcsfontosságúak a jövő csúcstechnológiáinak megalkotásában. A fiatalok itt valós mérnöki kihívásokkal néznek szembe, innovatív megoldásokat kényszerülnek kidolgozni, valamint éles, valós környezetben próbálhatják ki képességeiket, ezért az ilyen versenyeken szerzett tapasztalatok felbecsülhetetlenek.

Képek forrása: BME Spot Fotókör


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Fejlesztésben látják a jövőt a hazai KKV-k

A gyártással foglalkozó KKV-k technológiai terveiről készült kutatás.

A cégek döntő többsége vágyik rá, és tervez a technológiai fejlesztéseket, a digitalizációt kulcsfontosságúnak látják a versenyképesség-növelés szempontjából, de az automatizáció és az ipar 4.0 megoldások elterjedtsége még alacsony – derül ki egy friss kutatásból, ami különböző termékeket gyártó, magyarországi kis-és középvállalkozások (KKV-k) döntéshozóit kérdezte fejlesztési terveikről.

Hatékonyság-növelést és költségoptimalizálást hoz a digitalizáció

A felmérésben résztvevő szinte összes döntéshozó (94%) valamilyen szinten, minden második pedig kifejezetten fontosnak tartja a technológiai innovációkat versenyképességük fenntartása szempontjából. Ezek szerepét elsősorban a hatékonyság-növelésében látják (61%), de minden második cég szerint a jó minőség elérése, a költségoptimalizálás és a gyorsaság terén is fontosak.

Bár a legtöbben a versenytársaikkal azonos technológiai szintre helyezik saját vállalatukat, az 500 millió Ft feletti árbevétellel rendelkező cégeket kivéve viszont többen vannak azok, akik gyengébbnek érzik helyzetüket versenytársaikhoz képest. Ezt a szubjektív értékelést megerősíti, hogy mindössze a válaszadók 14 százaléka nyilatkozta, hogy teljesen vagy elég jól automatizáltak a gyártási folyamataik. A cégek fele úgy ítélte, hogy gyengén áll a kérdésben, ezek egyharmadánál, a 300 millió forintos éves árbevétel alatt teljesítő cégek esetében pedig 40 százalékuknál egyáltalán nincs is automatizálva a gyártás.

Így az ipar 4.0 megoldások alkalmazása is korlátozott képet mutat: a megkérdezettek 67 százaléka egyáltalán nem használ ilyen technológiát. Aki mégis, az elsősorban a gyártást automatizálja vagy IoT-eszközöket, ipari robotokat használ. Ebben a kérdésben az 500 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cégek szignifikánsan jobb eredményekről számoltak be. Az ide tartozó vállalatok fele már alkalmaz ipar 4.0 megoldásokat, szintén többségében az automatizáció és a robotizáció terén.

Nem csak vágyak, tervek is vannak

A megkérdezett KKV-k döntő többsége (86%) tervez valamilyen technológiai jellegű fejlesztést a következő 3-5 évben. További 12 százalékuk pedig vágyna a fejlesztésekre, de erőforráshiány miatt nem tervez ilyen innovációkat alkalmazni a következő években.

A tervek és a vágyak a fejlesztések célját tekintve is a legtöbbször egybevágnak: az élen szerepel a technológiakorszerűsítés kapacitásbővítéssel és a munkaerő tudásszintjének a növelése, a válaszadók 44, illetve 34 százaléka jelölte meg ezeket tervezett opcióként. Az cégek 42 százaléka szeretne energiához kapcsolódó fejlesztéseket is (pl. energiahatékonyság-növelés, megújuló energiatermelés, járműflotta-elektrifikáció) végrehajtani, ugyanakkor csak 32 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a következő 3-5 évre tervezi is ezeket.

A fejlesztésekkel kapcsolatban gyors megtérülést várnak a szereplők: 50 százalékuk legkésőbb 3 éven belül szeretne a pénzénél lenni, és csak 10 százalékuk fogadna el 5 évnél hosszabb megtérülést. Ezzel egybevág, hogy technológiai innovációk alkalmazásával a teljesítmény/hatékonyság fokozását (61%), az árbevétel növekedését (60%), a költségek csökkenését (54%) és a piaci pozíció erősödését (51%) prognosztizálják.

Ugyanakkor a technológiai fejlesztéseket nem csak pénzügyi következményeik miatt tartják fontosnak a megkérdezettek: a munkaerő-megtartást (53%), az új munkahelyek létrehozását (37%) és a munkavállalók motivációjának növelését (37%) is a beruházások előnyei között említették. A válaszadók 40 százaléka említette, hogy számol azzal, hogy a meglévő munkaerő át- vagy továbbképzésére lesz szükség. Ez a szám viszont szignifikánsan alacsonyabb (13%) volt az 500 millió forint feletti árbevételű cégek körében.

Erre várnak még a vállalatok

A technológia fejlesztések legnagyobb akadálya a felmérésben résztvevőknél elsősorban a belső erőforráshiány: a cégek több mint felénél a tőkehiány a legfőbb gát, de sokaknál (40%) jelent problémát a munkaerőhiány is. Emellett a külső pénzügyi forrásokhoz való hozzáférést a válaszadók 48 százaléka sorolta a nehézségek közé, ezen belül is a pályázati lehetőségek hiánya akadályozza a cégek közel harmadát.

Ezzel szemben a tudás vagy a szakértelem hiánya csak minden tizedik cégnél tekinthető visszatartó erőnek, a generációs konfliktusok pedig csak 7 százalékuknál merültek fel. Az olyan külső környezeti tényezők viszont, mint a piaci kilátások, a szabályozási környezet, a makrogazdasági stabilitás vagy a kereslethiány a válaszadók 29 százalékát intik inkább várakozásra.

A kutatásról

A felmérés 2025 áprilisában készült a Siemens Zrt. megbízásából, 100 gyártással foglalkozó, magyarországi kis- és középvállalkozás döntéshozóinak megkérdezésével. Az adatfelvétel telefonon történt, a kutatás célja a technológiai fejlesztési szándékok, akadályok és lehetőségek feltérképezése volt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss