A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el.
A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
„Rendkívül büszkék vagyunk, hogy a magyarországi Continental csoport 2022-es sikere után budapesti gyárunk is elnyerhette ezt a nívós díjat. Hisszük, hogy innovatív, csúcstechnológiákat alkalmazó gyárunk kiváló karrier és fejlődési lehetőségeket kínál dolgozóink részére. A munkavállalók mindennapi jólétének támogatása mellett cégünk kiemelt fókuszt helyez a jövő generációjára is, mivel a további sikerek elérése érdekében elengedhetetlen az ő felkészítésük és támogatásuk”
– mondta Tomkó Szabolcs, a Continental budapesti gyárának HR vezetője.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2017 óta díjazza rangos elismerésével hazánk megbízható munkaadóit. Kezdeményezésük célja, hogy kiemelje a jó munkahelyi körülmények fontosságát, illetve, hogy vonzóvá tegye a cégeket nemcsak a jelenlegi, de a jövőbeli munkatársak részére egyaránt. A pályázóknak egy részletes kritériumrendszer alapján kell ismertetniük gyakorlati megoldásaikat, vállalati irányelveiket – úgy, mint a javadalmazás, szociális-jóléti juttatások, egészségmegőrzés, munkakörülmények, illetve fejlődési-, képzési és karrierlehetőségek – melyeket egy szakmai zsűri bírál el.
A budapesti gyár számára rendkívül fontos munkavállalóinak jóléte. Ennek támogatására olyan kiegészítő szociális-jóléti juttatásokat kínál, mint például a vállalati egészségbiztosítási csomag, kedvezményes sportbérlet, sportesemények részvételi díjának támogatása, valamint ingyenes pszichológiai és coach szolgáltatás.
A Continental budapesti ipar 4.0 mintagyára világszinten az egyik legnagyobb és leginnovatívabb a Continental AG berkein belül. Tevékenysége lefedi a globális autóipar aktuálisan legfontosabb három megatrendjét: az elektromobilitást, az automatizált vezetést és az internetre kapcsolódó járműveket. A cég a fővárosban elektromos vezérlőegységeket, meghajtó és mechatronikai rendszereket, kijelzőket és infotainment rendszereket gyárt meghatározó autómárkák számára, a legmodernebb és leginnovatívabb technológiák alkalmazásával.
Ahhoz, hogy mindez meg tudjon valósulni, a vállalat számos oktatási és képzési lehetőséget kínál mind szellemi, mind fizikai munkavállalóinak, már egészen a belépéstől kezdve. Ezek közé tartozik immáron hetedik éve egy tanműhely is, mely a Budapesti Szakképzési Centrumokkal karöltve gyakorlati és elméleti képzést is biztosít. A telephely rendkívül nagy figyelmet szentel a társadalmi felelősségvállalásra, a pályaválasztás előtt álló diákok megszólítására: együttműködik a budapesti Eötvös József Gimnáziummal az additív gyártástechnológia népszerűsítésében. A Tanítsunk Magyarországért Program keretein belül pedig hátrányos helyzetű általános iskolás tanulók nyerhetnek betekintést a gyár működésébe, ismerkedhetnek meg a szakmákkal és munkakörökkel, ezzel is motiválva őket a továbbtanulásra.
Az idei díjazottakról, valamint a díjátadóról további információ a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara weboldalán érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Két új biztonságtechnikai disztribútorral erősít a TP-Link Magyarországon
A TP-Link Magyarország disztribútori szerződést kötött videómegfigyelő-rendszerei hazai forgalmazására a biztonságtechnikai piac két meghatározó szereplőjével, a Cédrus Számítástechnikai Kft.-vel és a Power Biztonságtechnikai Kft.-vel.
A vezetékes és vezeték nélküli hálózati eszközök piacvezető gyártója a videómegfigyelő rendszerek piacán is jelentős előretörést tervez.
Az első mérföldkő
A TP-Link hazai gyártói képviseletének 10 évvel ezelőtti megnyitása óta folyamatosan építve a kereskedelmi csatornáját piacvezetővé vált a vezeték nélküli otthoni hálózati eszközök mellett a kis- és középvállalati hálózati megoldások szegmensében is. A vállalkozások, intézmények körében közkedvelt Omada rendszerek kiegészítéseként a gyártó három évvel ezelőtt bemutatta VIGI videómegfigyelő termékcsaládját is. A videómegfigyelő piacra történő belépést követően rövid idő alatt közel tízezer darab eladott kamerával és rögzítőeszközzel 1,6 százalékos részesedést ért el a TP-Link a magyarországi IP-alapú rendszerek piacán.
Hosszú távú tervek
A gyártó hazai képviselete hosszú távra tervezve 10 százalékos piaci részesedés elérését tűzte ki célul. Ehhez a folyamatos termékfejlesztés, az új technológiák bevezetése mellett elérkezettnek látta az időt a kereskedelmi csatorna bővítésére is.
„Olyan együttműködő partnereket kerestünk, akik otthonosan mozognak a biztonságtechnikai piacon, rendelkeznek a megfelelő szakértelemmel, mérnöki támogató képességékkel, és képesek VIGI videómegfigyelő rendszereink piaci ismertségét növelni.”
– foglalta össze az új szakmai disztribútorok kiválasztásának főbb szempontjait Dr. Kilbertus Viktor, a TP-Link Magyarország B2B Igazgatója.
„Több éves, a vállalati hálózatok piacán eredményes együttműködésünket október 1-jétől szakmai disztribútori szintre emeljük a Cédrus Számítástechnikai Kft.-vel és a Power Biztonságtechnikai Kft.-vel a videómegfigyelő rendszerek terén.”
„Végfelhasználóknak szánt komplex megoldásaival, folyamatos fejlődésre törekvő szemléletével a TP-Link alapvetően illeszkedik cégünk filozófiájához.”
– fogalmaz Pfeiffer Péter. A Cédrus Számítástechnikai Kft. üzletfejlesztési vezetője szerint, a TP-Link-től már megszokott, kiemelkedő minőségű és megbízhatóságú eszközök segítségével, a disztribútori szerepkörben a korábbiaknál nagyobb szolgáltatási palettát, komplexebb megoldásokat tudnak kínálni ügyfeleiknek.
„A TP-Link hazai képviseletében egy megbízható gyártói partnerre találtunk, melynek munkatársai aktívan részt vesznek a piac fejlesztésében. Biztonságtechnikai disztribútorként még hatékonyabban tudjuk a hazai piacon egyedülállóan széles partnerbázisunkat kiszolgálni. A célunk a partnereink minden igényének kiszolgálása egy kézből. A TP-Link növekedési terveit megismerve úgy véljük, ebben piacvezető disztribútorként egyértelműen részt szeretnénk venni.”
– foglalta össze Daniss Csaba, a Power Biztonságtechnikai Kft. üzletág igazgatója a döntés hátterét.
A két új szakmai disztribútor csatlakozását követően a hazai telepítők, beruházók, nagyvállalati és intézményi ügyfelek az eddiginél is magasabb szintű műszaki támogatást, oktatásokat vehetnek igénybe. Az üzleti végfelhasználók választási lehetősége pedig egy komoly gyártói háttérrel rendelkező, hazai raktárkészletről elérhető, magas műszaki színvonalú, akár 4 év gyártói cseregaranciával rendelkező kameramegoldással bővül.
A TP-Link VIGI biztonságtechnikai megoldása
A TP-Link 2022-ben mutatta be VIGI névre keresztelt IP-alapú videómegfigyelő megoldását, mely ma már közel 50 különböző kamera és közel 20 rögzítő eszköz mellett napelem-rendszereket is tartalmaz a szigetszerű telepítéshez. A VIGI kamerarendszerek akár 8MP felbontást, széleskörű analitikai funkciókat és a gyártó hálózati eszközeivel kiegészülve komplex megoldást kínálnak rendkívül kedvező ár-érték arány mellett.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.
A dunántúli Litéren épül az akkumulátoros egység, melyhez a Siemens biztosít energiaelosztó berendezéseket.
Az MVM Zrt. tulajdonában lévő és az MVM Balance Zrt. által üzemeltett litéri gázturbinás erőmű területén épül hazánk egyik legnagyobb energiatárolója. Ezzel a régió villamosenergia-ellátási biztonságát, a megújuló energia nagyarányú betáplálása miatti rendszer-kiegyensúlyozást segítik elő.
A bő tízmillió eurós beruházás során egy 5 megawatt (MW) teljesítményű és 10 ezer kilowattóra (kWh) tárolókapacitású lítiumion-akkumulátoros energiatároló egység épül, amely a MAVIR litéri alállomásán keresztül fog a közcélú áramhálózathoz csatlakozni. Az MVM Csoport beruházásában megvalósuló akkumulátortelep több mint 1400 háztartás napi villamosenergiaigényének fedezésére lesz majd elegendő.
Az új energiatároló egy korszerű, magas hatásfokú, széles szabályozási tartománnyal rendelkező, kombinált ciklusú gázturbinás blokkrendszer része, ami így fenntartható módon tudja majd biztosítani a villamosenergia-rendszer stabilitását.
A beruházáshoz a Siemens Zrt. szállítja a megbízható működést biztosító, 4 mezős, légszigetelt, középfeszültségű kapcsolóberendezéseket kivitelező partnerén, az MVM XPert Zrt.-n keresztül.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Bemutatkozott az Eaton XV100 és XV300 HMI-termékcsaládok következő generációja
Az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat az XV-102, XV-303 és XV-313 érintőképernyők következő generációjának bemutatásával biztosítja a sikeres XV100 és XV300 sorozat jövőjét.
Az új jellemzők között gyorsabb processzorok és a legújabb, fejlett kiberbiztonságot nyújtó Linux operációs rendszer is megtalálható, miközben az új HMI-típusok kialakítása, elrendezése és funkciói változatlanok maradtak.
Mindkét sorozat eszközei egyaránt használhatók csak kezelői felületként (HMI), vagy teljes értékű PLC-programozható logikai vezérlőként (PLC). Az új kezelői felületek több kommunikációs interfésszel és egy integrált webszerverrel rendelkeznek, így számos alkalmazáshoz alkalmasak. Az XV-102 például olyan automatizálási alkalmazások esetében nyújt kompakt, nagy teljesítményű és rugalmas megoldást, amelyeknél korlátozott a helykínálat.
Mindkét termékcsalád elegáns formatervezésű és intuitív, kezelésük leginkább egy okostelefonhoz vagy táblagéphez hasonló. Amíg az XV-303 és az XV-313 kapacitív multi-touch képernyővel rendelkezik, az XV-102 HMI-t rezisztív érintőképernyővel látták el, hogy akár kesztyűben is könnyedén használható legyen. A GALILEO vizualizációs szoftver és az átfogó ikonkönyvtár, valamint a nagy teljesítményű processzorok gyors és hatékony vezérlést és látványos megjelenítést biztosítanak.
Az érintőképernyők szoftvere a CODESYS-ben – a vezérlőprogramozás bevett iparági szabvány programozási környezetében – készült, így garantálja az újbóli használatot, emellett a felhasználók szakértelmének folyamatos fejlesztését is biztosítja.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!