Mozgásban
Így lesz biztonságos és kényelmes a vezetés mesterséges intelligenciával
A mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) világszerte nagy léptékben fejlődik, és mára szinte az élet minden területén találkozunk vele, hiszen egyre több hétköznapi termékben és szolgáltatásban megjelennek az AI-n alapuló technológiák.
Nincs ez másként az autóinkkal sem, a mesterséges intelligencia elterjedésével a jövőben egyre inkább össze lesznek kapcsolva egymással az emberek és a közlekedési eszközök. Néhány éven belül pedig az AI-rendszerek és az 5G hálózatokon kommunikáló IoT-eszközök az autók szerves részét képezik majd, melynek köszönhetően az utazás minden korábbinál kényelmesebb, szórakoztatóbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb lesz. A flottakezelésben piacvezető LeasePlan bemutatja azt a három fő területet, ahol az AI-megoldások már most új szintre emelik a vezetési élményt.
Biztonság
Az utóbbi években a közúti halálesetek száma nem csökkent, ezért a közlekedés biztonságának fejlesztése kiemelten fontossá vált. A balesetek több mint 90 százaléka a vezető hibájából történik, például a rossz helyzetfelismerés, a veszélyre való helytelen reagálás vagy a közlekedési szabályok megsértése miatt. A probléma megoldása érdekében az új uniós jogszabályok 2022-től kötelezővé teszik a fejlett vezetéstámogató rendszerek (Advanced Driver-Assistance Systems, ADAS) használatát. Ezek a fejlesztések többnyire valamilyen AI-megoldást alkalmaznak, amely nyomon követi, elemzi és felismeri a potenciálisan kockázatos vezetési magatartásokat. A csúcstechnológiás érzékelőknek köszönhetően az AI-funkciók az emberi agynál gyorsabban tudják eldönteni, hogy milyen típusú biztonsági beavatkozás szükséges ilyen esetekben. Ha a rendszer olyan rizikós szituációkat azonosít, mint például az álmosság, a figyelemhiány vagy a sávelhagyás, akkor valós időben, riasztással figyelmezteti a járművezetőt a lehetséges veszélyekre.
Kényelem
A biztonságos vezetés elősegítése mellett az AI-alapú vezetőtámogató szolgáltatások és digitális személyi asszisztensek komfortosabb vezetési élményt nyújtanak az autóhasználók számára. A beépített, fejlett technológiai funkciók egy része látszólag kismértékű újításnak tűnik, ám óriási különbséget jelent a vezető kényelme szempontjából. Ilyenek például a navigációs rendszerek, amelyek többek között valós idejű időjárási és forgalmi adatokkal segítik a sofőröket, hogy a lehető legkönnyebben jussanak el a kívánt célállomásra. Az intelligens sebességtámogató rendszer jelzi, hogy mikor érdemes gyorsítani, illetve fékezni, amivel gazdaságosabbá teszi az üzemanyag-felhasználást. Az AI-technológia ezenfelül nemcsak személyre szabott beállításokat ment például az ülések és a tükrök pozíciójára vonatkozóan, hanem automatikusan be is állítja azokat a megfelelő helyzetbe, amikor a sofőr a kormány mögé ül. Az AI-alapú okostelefon-alkalmazások pedig azt is lehetővé teszik, hogy a vezető távolról, előre beállítsa az autó utasterének hőmérsékletét, ami különösen jól jöhet egy hideg téli reggelen vagy egy forró nyári délutánon.
Kiszámíthatóság
A harmadik terület az autózásban, ahol az AI technológiai előrelépést hoz, az a prediktív karbantartás által biztosított kiszámíthatóság. A hagyományos diagnosztikai rendszerek csak akkor jelzik az autók műszaki problémáit, ha azok már bekövetkeztek, ezzel szemben a mesterséges intelligencia lehetővé teszi a jármű fizikai állapotával kapcsolatos információk összegyűjtését, elemzését és összehasonlítását a korábbi adatokkal, így a meghibásodások idő előtt megjósolhatók és beazonosíthatók. A prediktív karbantartás révén az autóhasználók időt és pénzt takaríthatnak meg, az okos funkció pedig a biztonságot is fokozza, hiszen a potenciálisan veszélyt jelentő hibák időben kijavíthatók, akár az autógyártók által végzett szoftverfrissítésekkel.
Biztonságban tudott adatok
Az AI egyelőre a másodpilóta szerepét tölti be az autóiparban, és támogatja a járművezetőket a biztonság, a kényelem és az előreláthatóság növelésével. A mesterséges intelligencia rohamtempójú fejlődésével párhuzamosan az okosautók egyre több adatot gyűjtenek saját műszaki állapotukról és a sofőrök vezetési szokásairól, ami egyúttal adatbiztonsági kérdéseket is felvet. Ezek az adatok ugyanis egyszerre szolgálhatják a vezetők személyes igényeit, a fejlettebb, környezettudatosabb járművek gyártását, a karbantartási problémák előre jelezhetőségét, a hatékonyabb forgalomirányítást, és jelenthetnek kontrollvesztést a személyes adatok felett. A LeasePlan éves, adatvédelem fókuszú Mobility Monitor riportja szerint a járműhasználók több mint fele aggódik amiatt, hogy ki és milyen adatokat gyűjt az autója fedélzeti számítógépéből, illetve, hogy a piaci szereplők mire használják fel azokat. Többségük azonban anonimitásukat megőrizve hajlandó lenne megosztani ezeket az adatokat, ha az a jobb vezetési élményt szolgálja. A LeasePlan szerint rendkívül fontos, hogy az autóipar foglalkozzon az adatbiztonság kérdésével, hiszen, ha az autógyártóknak és más adatfelhasználóknak sikerül eloszlatniuk az adatvédelemmel kapcsolatos aggályokat és anonim módon kezelni a gyűjtött adatokat, akkor az elkövetkező években még számos olyan AI-innovációval találkozhatunk majd a gépjárművekben, amelyekkel igazi élménnyé válik a közlekedés.
Mozgásban
Skóciában tör győzelemre a hétvégén Molnár Martin
A brit F4 idei hetedik versenyhétvégéje következik, a helyszín Knockhill.
A Forma–1-es Magyar Nagydíjon tett kitérő és egy Brands Hatch-ben rendezett teszt után Molnár Martin a hétvégén azon a pályán tér vissza a versenyzéshez, ahol már tavaly, Forma–4-es újoncévében is remekül szerepelt.
A hétvégén Skóciában vendégeskedik a brit Forma–4 mezőnye. A Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő, mindössze 2 km hosszú Knockhill versenypálya 1974-ben, bárányfarm helyén épült, és bár nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint a brit F4 legtöbb helyszíne, Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport térképén.
És Molnár Martin pályafutásában is, hiszen a Virtuosi Racing pilótája tavaly ezen a helyszínen állhatott fel életében először az összetett dobogó második fokára, egyben itt végzett először egy hétvégén belül kétszer is a legjobb háromban. A magyar versenyző az összetett második helyéről várja a szezon hetedik hétvégéjét, és bízik benne, hogy a tavalyi remek szereplés után az idén már a győzelem is összejöhet.
„Szerintem gyorsak leszünk, mert ez a pálya tavaly is feküdt nekünk. Nem könnyű jó kört összerakni itt, néhány helyen kicsit ugratunk is, a kulcs pedig a precizitás. Aki itt pontosan tud vezetni, az ebből profitálni fog. Tavaly sikerült jól ráéreznem a ritmusra, jó az alapbeállításunk is, úgyhogy bizakodó vagyok. Sajnos az első versenyen a Zandvoortból áthozott három helyes rajtbüntetés meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ez van, remélhetőleg a harmadik futamra sikerül jó rajthelyet szereznem és a győzelemért csatázhatok”
– tekintett előre Martin.
A Hungarian Motrosport Academy (HMA) versenyzője számára sűrű volt a háromhetes szünet, amelyben kilátogatott a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, ahol találkozott a Virtuosi Racing Forma–2-es testvéristállójának, az Invicta Racingnek a tagjaival. A jubileumi 40. magyarországi F1-es futamot a Hungaroringen azonban már nem tudta megnézni, mert sietnie kellett a reptérre, hogy Angliában pattanjon autóba.
„Brands Hatch-ben teszteltünk a múlt hét elején és nagyon jól sikerült, miközben nem tudtunk annyi kört megtenni, amennyit szerettünk volna, mert rengetegszer kellett piros zászlóval megszakítani a körözést. Viszont amikor mentünk, akkor jó tempót autóztunk, az utolsó etapban pedig a miénk lett a legjobb idő, mert akkor végre tudtam futni egy tiszta kört. Ami a valódi szünnapokat illeti, azokon igyekeztem kikapcsolni és kicsit eltávolodni a versenyzéstől.”
Martin hátránya 28,5 pont az összetettben az éllovas Fionn McLaughlin mögött, ami a hátralevő négy hétvége, azaz összesen 12 futam alatt egyáltalán nem ledolgozhatatlan, ő azonban nem számolgat.
„Őszintén szólva nem szoktam nézegetni a tabellát. Én csak minden hétvégén a legjobbamat igyekszem nyújtani, és remélem, hogy a szezon végén ez elég lesz a bajnoki címhez. Másra amúgy sincs ráhatásom. Mivel az idei szezon eddigi részében azokon a pályákon is jól szerepeltünk, amelyeken tavaly kevésbé, bízom benne, hogy azokon a még hátralevő helyszíneken, amelyeken tavaly kifejezetten erősek voltunk, most még jobbak leszünk.”
A knockhill-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:
Szombat
10:00 – 10:25: Időmérő edzés
14:40 – 15:00: 1. futam
Vasárnap
11:35 – 11:55: 2. futam
16:55 – 17:20: 3. futam
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Budapestre érkezett a LEGO® F1 pilótaparádé egyik sztárja
A 2025-ös Formula 1® Magyar Nagydíj közeledtével a LEGO Csoport és a Formula 1 egyedülálló installációval készül az Allee Bevásárlóközpontban, július 25. és augusztus 5. között.
A látogatók most testközelből csodálhatják meg azt az életnagyságú LEGO® F1 autót, amely nemcsak méretében és részletgazdagságában lenyűgöző, hanem valódi versenypályás múltja miatt is figyelemre méltó.
A LEGO® Mercedes-AMG F1® W15 autó közel 400 000 LEGO kockából épült, több mint 1500 kg-ot nyom, és akár 20 km/h-s sebességgel is képes haladni. A LEGO Csoport csehországi Kladnóban található gyárában készült építményen 26 LEGO tervező, mérnök és építő dolgozott. A modell szinte teljesen megegyezik egy valódi 2024 Mercedes-AMG Petronas Forma–1-es autó méretével, és olyan részleteket is tartalmaz, mint a szponzorlogók vagy az eredeti Pirelli gumik. Az autó működő motorral rendelkezik, George Russell és Andrea Kimi Antonelli vezették a 2025-ös Formula 1 Miami Nagydíj hivatalos pilótaparádéján. A különleges verseny után a LEGO Mercedes-AMG Petronas F1 autót megőrizték az eredeti, verseny utáni állapotában, és most először látható Magyarországon.
A Miami Nagydíj pilótaparádéja több szempontból is mérföldkő volt a LEGO Csoport számára: először fordult elő, hogy egyszerre több megépített és vezethető, életnagyságú LEGO autó vonult fel a versenypályán, amelyek mindegyike egy-egy F1-es istállót képvisel, és a csapatok pilótái vezették.
„A LEGO Csoportnál mindig keressük az új lehetőségeket arra, hogy hogyan tudjuk izgalmas módokon ötvözni a kreativitást és a mérnöki gondolkodást”
– mondta Oláh Péter, a LEGO Hungária marketingigazgatója.
„Ezzel a budapesti installációval valami különlegeset szerettünk volna nyújtani a hazai LEGO és Forma–1 rajongóknak – egy egyedi élményt, amely fokozza az izgalmakat a Magyar Nagydíj előtt.”
A 2025-ös Formula 1 Magyar Nagydíjat megelőzően július 25-27. között, illetve a versenyhétvégén augusztus 1-3. között különleges, ingyenes programokkal várják a látogatókat az Alleeban. Az érdeklődők megépíthetik saját versenyautójukat LEGO elemekből, majd az elkészült járgányokat egy rámpás versenypályán próbálhatják ki. A vezetés szerelmesei egy ügyességi pályán irányíthatják a kis méretű LEGO F1 versenyautókat, ahol pontosságra és finom mozdulatokra lesz szükség. A gyorsaságé lesz a főszerep a reflexjátéknál, ahol bárki próbára teheti a reakcióidejét – akárcsak egy igazi F1-es pilóta. Emellett egy mini kiállításon is megcsodálhatók lesznek a LEGO F1 készletek, ahol a LEGO® Speed Champions, LEGO® City, valamint a legkisebbeknek készült LEGO DUPLO sorozat darabjai is helyet kapnak.
A program ingyenes és mindenki számára elérhető július 25. és augusztus 5. között az Allee Bevásárlóközpont földszintjén. A rendezvény célja, hogy a 2025-ös Formula 1® Magyar Nagydíjhoz kapcsolódóan interaktív élményt nyújtson a LEGO rajongóknak és az autósport szerelmeseinek egyaránt.
A LEGO Csoport és a Forma–1 2025-ben indított partnersége egyedülálló módon ötvözi a kreatív építés élményét a Forma-1 iránti rajongással, valamint a családokhoz is közelebb hozza a sport izgalmas világát. Az együttműködés nemcsak az innovációt, a technológiát és a mérnöki gondolkodást népszerűsíti, hanem egyúttal inspirálja a fiatalabb generációt, és szórakoztató élményt nyújt minden korosztály számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Forró aszfalt és aquaplaning: fontos tanácsok a Hankooktól
Nincs is jobb érzés egy napsütéses nyári napon, mint amikor beülünk az autóba, feltekerjük a hangerőt és átadjuk magunkat az utazás örömének.
Ugyanakkor a nagy szabadságban sem feledkezhetünk meg arról, hogy az autózás nyáron is hatalmas felelőséggel jár, hiszen a nyári forróság számos váratlan veszélyt tartogathat a felkészületlen autósok számára. A tikkasztó hőség, a hirtelen lecsapó záporok és zivatarok, valamint a városokban és autópályákon megnövekedett forgalom mind hozzájárulnak a fokozott baleseti kockázathoz. A Hankook szakértői idén is összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat, tippeket, amelyek segítségével felkészülhetünk a napsütéses évszak sajátos kihívásaira.
Az idei nyáron Európa-szerte számítani kell a szélsőséges időjárási jelenségek, így a rendkívüli hőhullámok és az azokat hirtelen megszakító, heves zivatarok gyakori váltakozására. Ezek a körülmények jelentősen növelik a közúti közlekedés kockázatait, és fokozott körültekintést követelnek a gépjárművezetőktől. A biztonságos célba érés érdekében – különösen a hosszabb, külföldi utazások során, ismeretlen útvonalakon – elengedhetetlen a járművek megfelelő műszaki állapota és a sofőrök mentális felkészültsége.
Az emberi tényező: koncentráció a kánikulában
A nyári vezetés a szokásosnál is nagyobb koncentrációt igényel. Az extrém hőség bizonyítottan lassíthatja a reakcióidőt, miközben az olyan kihívások, mint a vakító napsütés, a megnövekedett forgalom vagy a gyakori útfelújítások miatt kialakult torlódások folyamatosan próbára teszik a figyelmet. Külföldi utazás során ehhez adódnak az ismeretlen szabályok és a hazaitól eltérő helyi vezetési stílusok. Éppen ezért a túlzott magabiztosság helyett a higgadt, körültekintő közlekedés, valamint a megfelelő követési távolság tartása létfontosságú.
Műszaki kockázatok: A jármű felkészítése
A hőség nemcsak a sofőrt, hanem a járművet is megviseli, ahol a legkritikusabb pontot az abroncsok jelentik. A forró aszfalton az abroncsok túlmelegedhetnek, ami deformációhoz és a menettulajdonságok veszélyes romlásához vezethet. A balesetek megelőzése érdekében ezért elengedhetetlen a kifogástalan állapotú és megfelelően karbantartott nyári abroncsok használata.
Felkészülés a váratlanra
A hirtelen érkező nyári záporok azonnali és tudatos reakciót követelnek a sofőröktől. A csúszóssá váló utakon, a jelentősen romló látási viszonyok mellett a vízen felúszás (aquaplaning) jelenti a legnagyobb veszélyt. Ennek elkerülése érdekében elengedhetetlen a sebesség csökkentése, a követési távolság növelése és a fényszórók megfelelő használata. A nedves útfelületen történő hirtelen fékezés önmagában is kockázatos, de a nem megfelelő gumiabroncs drámaian ronthat a helyzeten.
A helyes abroncsválasztás fontosságára Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője is felhívja a figyelmet:
„Fontos megérteni, hogy a téli gumik, melyek hidegben nyújtanak kiváló tapadást, a nyári melegben jelentősen megnövelik a féktávot, ami komoly veszélyforrást jelenthet. Ezért létfontosságú a nyári gumiabroncs használata, amelyeket kifejezetten a meleg aszfaltra terveztek. A nyári gumik jobb tapadást és rövidebb féktávot biztosítanak, ami egy vészfékezésnél döntő tényező lehet a biztonságos megálláshoz.”
A nyári hónapok a kiszámíthatatlan időjárás és a megnövekedett forgalom miatt fokozott fegyelmet és tudatos felkészülést igényelnek a járművezetőktől. A biztonságos és gondtalan utazás alapfeltétele a körültekintő vezetés és a kifogástalan műszaki háttér. A Hankook prémium nyári abroncsait kifejezetten úgy tervezték, hogy forró aszfalton és hirtelen érkező záporok idején egyaránt megbízható teljesítményt nyújtsanak, így ideális és megbízható felszereltséget biztosítanak a nyári utazások során.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Forma–1: a Hungaroring stratégiai partnereként a Magyar Nagydíjon mutatja be technológiai tevékenységeit a Széchenyi István Egyetem
-
Gazdaság2 hét ago
Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése
-
Zöld1 hét ago
Újabb fontos mérföldkövek a Schneider Electric fenntarthatósági programjában
-
Zöld2 hét ago
A klímaváltozás egyik építészeti válasza a tetőn születik
-
Ipar3 nap ago
AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon
-
Gazdaság2 hét ago
7 kritikus pont ingatlanjogász szemmel az Otthon Start hitellel kapcsolatban
-
Okoseszközök1 hét ago
ZTE Watch K1 Pro: gyerekekre szabott okostechnológia – biztonság az iskolakezdéshez
-
Ipar1 hét ago
A SUSE-t a vezetők közé sorolták a többfelhős konténerplatformokról szóló, 2025. 3. negyedévi elemzői értékelésben