Mozgásban
Elektromos, vagy hibrid autó? Melyik legyen?
A magánszemélyek és a vállalatok részéről is egyre nagyobb az igény a környezettudatos közlekedésre.
A zéró kibocsátású és a hibrid járművek mellett szól többek között, hogy a hagyományos meghajtású modellekhez képest jelentősen kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak ki, csendesebbek és különleges vezetési élményt nyújtanak. Üzemanyag-költségük is lényegesen alacsonyabb, mivel az elektromos hajtásnál azonos távolságra számítva az áram kevesebbe kerül, mint a benzin vagy a gázolaj, a hibrid meghajtás pedig átlagosan 10-20 százalékkal csökkenti a fogyasztást. Ezenkívül mindkét típus kevesebb forgó-kopó alkatrészt tartalmaz, így a szerviz- és fenntartási költségeik is alacsonyabbak a robbanómotoros társaikéinál, de fontos hozzátenni, hogy az e-autók szakszerű szervizelése egyelőre nem mindenhol megoldott. A hibridek nagy előnye továbbá, hogy nem szükséges figyelni az akkumulátor töltöttségét, ami az e-autók esetében sokaknak kellemetlenséget okoz, és ezért töltési idővel sem kell számolni az utazás során.
Sokan azonban még nem mernek tisztán elektromos autóra váltani, mert a folyamatos fejlesztések ellenére tartanak a hatótáv és a töltési infrastruktúra korlátozottságától, valamint attól, hogy a folyamatos technológiai fejlesztések következtében kiszámíthatatlan az e-autók maradványértéke. A zéró kibocsátású járművek mellett több egyéb fajtája is létezik a villanyautóknak, amelyek köztes megoldást jelentenek a hagyományos meghajtású és a tisztán elektromos modellek között, és amelyekkel megtehetjük az első fontos lépést a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért. Az e-mobilitás iránt elkötelezett LeasePlan összegyűjtötte, mit érdemes tudni a különféle elektromos autókról, és tanácsokat ad a hajtásmódok kiválasztásával kapcsolatban.
Magyarországon a legnagyobb elektromosautó-flottával rendelkező LeasePlan szerint a fokozatosság elve megkönnyíti a robbanómotoros járművekről való átállást a teljesen elektromos modellekre, ezért a hibrid autók ideális megoldást jelentenek az elektromos technológia és a töltési szokások elsajátításához. Mivel a hibrid technológiákat jellemzően csak az autósok egy szűkebb rétege ismeri jól, a vállalat most azt is bemutatja, milyen választási lehetőségeink vannak, ha tisztán elektromos autó helyett egyéb környezetkímélő alternatívát keresünk.
Az elektromos autók típusai
Tisztán elektromos autók
(BEV – Battery Electric Vehicle)
A tisztán elektromos autóban hagyományos motor helyett elektromotor végzi a meghajtást, amit egy nagy teljesítményű akkumulátor lát el energiával. Az akkumulátor külső forrásból tölthető, de fékezéskor vagy lejtmenetben is visszatöltődik belé a mozgási energiából keletkező elektromosság, ami felhasználható a következő gyorsításnál – ezt nevezik rekuperációs vagy regeneratív fékezésnek. Ezekben az autókban már nemcsak belső égésű (benzin vagy dízel) motor nincs, hanem generátor, önindító, sebességváltó, kipufogó, turbófeltöltő és számos olyan alkatrész sem, ami a hagyományos autókban gyakran meghibásodik. Így minimalizálhatjuk a szerviz- és karbantartási költségeket.
Az elektromos autók ma már szinte minden kategóriában és gyártónál elérhetők. A legnépszerűbbek közé tartoznak a Nissan Leaf, a Tesla Model 3, a Hyundai IONIQ és KONA, a Renault Zoe, a Fiat 500e és a KIA E-Niro modellek. A kezdeti technológiákon alapuló modellek 120 kilométeres hatótávja már jelentősen növekedett, így ideális körülmények között, bizonyos modellekkel manapság akár 600 kilométert is meg lehet tenni egy felöltéssel.
A tisztán elektromos autók a legtöbb fővárosi és nagyvárosi székhelyű cég és önkormányzat számára praktikus megoldást jelenthetnek, mivel elemzések szerint az ilyen flottákba tartozó autók 75 százaléka jellemzően maximum 50 kilométert tesz csak meg naponta, városi forgalomban. A zöld rendszámos e-autók plusz előnye, hogy adómentesen beszerezhetők, és ingyenes velük a parkolás Budapesten és több vidéki városban is. Továbbá az időszakosan kihirdetett állami támogatási pályázatok keretében extra kedvezménnyel juthatunk hozzájuk, ezáltal az alapvetően magasabb beszerzési ár is kompenzálható.
Hibridek
A hibrid járművekben az elektromos hajtás és a robbanómotorok ereje egyesül. Ezek az autók automatikusan váltanak a hajtástípusok között, jellemzően mindegyik akkor kapcsol be, amikor a legjobb hatásfokkal képes működni. Egy villanymotor már alacsony fordulatszámon is hatékony, így a dugókkal sűrített városi forgalomban az elektromos hajtás használata lényegesen jobban megéri. Egy átlagos hibrid autó városi fogyasztása akár 25 százalékkal alacsonyabb lehet, mint a robbanómotoros járműveké.
A hibridek ma már szinte minden gyártó portfóliójában elérhetőek, és többféle változat is létezik belőlük:
Full hibridek
(HEV – Hybrid Electric Vehicle)
A hagyományos vagy „öntöltő” néven is ismert verzió a legrégebbi hibrid típus, amely a hagyományos benzinmotoros meghajtás mellett egy kisebb méretű akkumulátorral és egy elektromotorral rendelkezik. A teljesen hibrid autó képes akkumulátorról vagy belső égésű motorral, vagy épp mindkét meghajtást egyidejűleg használva közlekedni a pillanatnyi forgalmi helyzethez és a vezető igényeihez alkalmazkodva. A modern full hibrid járművek így az intelligens vezérlésnek köszönhetően menetidejük akár 50 százalékában használhatók emisszió nélkül.
Az ilyen gépkocsit nem kell (és nem is lehet) külső áramforrásra csatlakoztatni, mivel az akkumulátor automatikusan feltöltődik fékezéskor, illetve motorfék üzemmódban. A full hibrid jármű az akkumulátor mérete miatt tisztán elektromos hajtással csak néhány, kb. 3-6 kilométeres távot tud megtenni. Viszont ideális városi használatra, mivel az állandó gyorsulással és lassulással járó sok regeneratív fékezés következtében több villamos energia áll rendelkezésre az elektromos üzemmódban történő rövid távú közlekedésre. A LeasePlan aktuális kínálatában tízféle full hibrid modell található, köztük a Toyota Corolla TS és SD, a Lexus NX, RX és ES, valamint a Ford Kuga.
Plug-in hibridek
(PHEV – Plug-in Hybrid Electric Vehicle)
A hálózatról tölthető, ún. plug-in hibrid autók jelentik a legegyértelműbb átmenetet a hagyományos és az alternatív technológia között. Felépítésüket tekintve hasonlóak a teljesen hibrid járművekhez, de a fő különbség, hogy külsőleg tölthető villamos energiával és fosszilis üzemanyaggal is képesek a megszokott teljesítmény mellett haladni. A nagyobb méretű villanymotor mellett a külső forrásból táplált energiát egy megnövelt teljesítményű, 4-12 kWh-ás akkumulátor tárolja el, így hosszabb, modelltől függően 25-50 km távolságot is meg tudnak tenni kizárólag elektromos hajtással. Városi közlekedés során ezért egyáltalán nem szükséges beindítani a benzinmotort, hiszen ez a hatótáv lefedi egy átlagos autóvezető napi városi közlekedését.
A „konnektoros” hibridek további előnye, hogy a belső égésű motornak köszönhetően egy hosszabb utazásnál a hagyományos autókhoz hasonlóan használhatók. Ezért olyan esetekben érdemes a PHEV-ek mellett dönteni, amikor a mindennapok során viszonylag kis távolságokat teszünk meg, de évente többször is hosszabb utakra indulunk. Az ilyen típusú járművek használata azonban tudatosságot igényel, mivel, ha nem töltjük fel rendszeresen az akkut, akkor az csak plusz súlyt jelent, és a rosszul használt plug-in hibrid szén-dioxid-kibocsátása meghaladhatja egy azonos kategóriájú dízelmotoros gépjárművét, illetve a full hibridhez viszonyított ártöbblete nem térül meg.
A plug-in modellek egyre több gyártó kínálatában megtalálhatók, és többféle típus is választható ilyen meghajtással, többek között terepjárók és kisteherautók. A legnépszerűbbek a Jeep Compass, a Ford Kuga és Ford Ranger EcoBoost, illetve a Nissan Navarra.
Mild hibridek
(MHEV – Mild Hybrid Electric Vehicle)
A mild hibrid autók előnyei korlátozottabbak a full és plug-in hibrid típusokéihoz képest. A kisfeszültségű (és kis teljesítményű) villanymotor egymagában nem mozgatja az autót, csupán villámgyorsan indítja azt el, és besegít a belső égésű motornak, ha átmenetileg nagyobb teljesítményre van szükség. Az ilyen rendszerű járműveknél az elektromotor legfontosabb feladata a lassításkor felszabaduló mozgási energia elektromos árammá való átalakítása. Elsősorban ebből a funkcióból adódik a mild hibridek fogyasztáscsökkentő képessége, ami így nemigen haladja meg a néhány százalékot, mivel a – jellemzően 12 vagy legfeljebb 48 voltos – elektromos hálózat nem képes jelentős mennyiségű elektromos energiát visszanyerni és tárolni a fékezés során.
Az MHEV technológia használata lehet az első lépés a károsanyag-kibocsátás csökkentése felé. A mild hibrid gépjárművek jelentik a legköltséghatékonyabb megoldást a PHEV, illetve a BEV autók árszínvonalát figyelembe véve, hiszen mindkét kategóriánál megfizethetőbbek, ám számolni kell a technológia korlátozottságával.
Céges autó: tisztán elektromos vagy hibrid?
Ha vállalatként új autót szeretnénk vásárolni vagy lízingelni, elsősorban azt kell meghatároznunk, hogy milyen célra használjuk majd a járművet. Ez alapján tudjuk eldönteni, hogy milyen meghajtást válasszunk, és azon belül melyik modell felel meg a leginkább a céljainknak.
Ha leginkább csak városi közlekedésre keresünk költséghatékony és környezetbarát megoldást, érdemes teljesen elektromos autót választanunk. Ha viszont városban és országúton is gyakran autózunk, akkor ennek megfelelően keressünk olyan nagyobb hatótávolságú hibrid járművet, amely a városi környezetben elektromosan, autópályán pedig hagyományos hajtással közlekedik.
Az elektromos és a plug-in hibrid modellek kapcsán a hatótávolság mellett azt is érdemes végig gondolni, hogy otthon vagy a munkahelyünkön tudjuk-e tölteni az autót, vagy csak a köztéri nyilvános töltőknél lesz erre lehetőségünk. Céges autók esetében ideális megoldást jelenthet az irodai töltőállomás kialakítása, amely kezdetben nagyobb költséggel jár, ám ezáltal a napközbeni holt időket hatékonyan kihasználva tölthetők a járművek, és hosszú távon jelentős üzemanyag-költséget spórol meg a vállalatnak.
Az operatív lízing keretében igénybe vett alternatív meghajtású flotta esetében a cégek mentesülnek az új megoldás kipróbálásának egyik legnagyobb rizikója, a maradványérték kockázata alól. A LeasePlan flottakezelőként a saját fenntarthatósági vállalásainak teljesítése és a piac edukációja mellett operatív szinten már a kezdetektől azzal segíti az elektromos flottákra nyitott ügyfeleket, hogy reális, kedvező maradványértéket számít az e-autókra. Továbbá hamarosan a rövid távú és rugalmas feltételek mellett igénybe vehető FlexiPlan flottájában is elérhetővé teszi az e-autókat. Így az ügyfelek próba jelleggel, ártámogatott havi díjakon juthatnak hozzá első e-autójukhoz, ami megnyitja a kaput a hagyományos lízingszerződések BEV modellekkel való bővítése előtt.
Mozgásban
A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát
A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó kiemelkedő eredményt ért el az Auto Bild legfrissebb gyártói ranglistáján. Az új Hankook Ventus evo két tesztgyőzelmének köszönhetően a Hankook az első helyen végzett a nyári gumiabroncsok kategóriájában. A négyévszakos gumiabroncsok kategóriájában pedig a Hankook a Kinergy modellsorozat négy dobogós helyezésével összesítésben a harmadik helyet szerezte meg.
Két tesztgyőzelem az új Ventus evo-nak – első hely a nyári gumiabroncsok között
Az új Ventus evo bemutatásával lenyűgöző rajtot vett a Hankook a jelenlegi abroncsszezonban. Az új prémium nyári gumiabroncs két független Auto Bild teszten is az első helyet szerezte meg.
„Két tesztgyőzelemmel a Hankook új Ventus evo modellje tökéletes bemutatkozást produkált”
– írja az Auto Bild. A nyárigumi-gyártók összesített rangsorában a Hankook az egyetlen, amely kettős győzelmet aratott, és egy versenytársával megosztva szerezte meg az első helyet.
Négy dobogós helyezés a Kinergy termékcsaládnak – harmadik hely a négy évszakos gumiabroncsok kategóriájában
A Hankook a négyévszakos gumiabroncsok szegmensében is erős teljesítményt mutatott: a Kinergy modellsorozat négy különböző teszten is kiváló, konzisztens teljesítményt nyújtott, és ezzel a Hankook számára a gyártói rangsorban az összesített harmadik helyet szerezte meg. Az elismerések igazolják a Hankook magas minőségét. A különböző gumiabroncs-modellek valamennyi releváns tesztkategóriában következetesen kiváló teljesítményt nyújtottak – a nedves fékteljesítménytől a száraz kezelhetőségen át egészen a négyévszakos abroncsok téli tulajdonságaiig. Az új Ventus evo két tesztgyőzelme rávilágít arra, hogy ez a gumiabroncs mennyire jól illeszkedik a prémium szegmensbe, míg a Kinergy modellsorozat tartósan magas teljesítménye négy független négyévszakos gumiabroncs-teszten azt mutatja, hogy ebben a szegmensben a Hankook a legmegbízhatóbb gyártók közé tartozik.
Háttér: Az Auto Bild legjobb gyártóinak rangsora
Az Auto Bild gyártói rangsora egy adott szezonban elvégzett összes gumiabroncs-teszt eredményét összesíti, és pontozásos rendszer alapján értékeli a gyártókat: Tesztgyőzelem: 6 pont; Példás: 5 pont; Jó: 3 pont; Kielégítő: 2 pont; Feltételesen ajánlott: 1 pont. Ökológiai bajnok: 1 extra pont; Zöld gumiabroncs: 2 extra pont. A 2025/2026-os szezonban az Auto Bild összesen 67 nyári és 61 négyévszakos gumiabroncsot tesztelt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Versenypályáról az utakra: Tanulságok a Hankook első WRC-szezonja után
A Hankook Tire, a világ egyik vezető gumiabroncs-gyártója, már második szezonját tölti az FIA Rali-világbajnokság (WRC) kizárólagos abroncsszállítójaként. A 2025-ös bemutatkozó év után Manfred Sandbichler, a Hankook európai motorsport igazgatója értékelte a tapasztalatokat és a technológiai transzfer jelentőségét.
Történelmi mérföldkő a motorsportban
A Hankook az első olyan gyártó, amely egyszerre két FIA világbajnokságot (Formula E és WRC) szolgál ki exkluzív partnerként.
„Érzelmes és megtisztelő pillanat volt a WRC-családhoz való csatlakozás. Azonnal éreztük a kihívás súlyát és a felelősséget, hiszen így egyedüli gyártóként már két FIA Világbajnokság gumiszállítóiként kell helytállnunk”
– emlékezett vissza Manfred Sandbichler.
– Azóta pedig az FIA globális partnerei is lettünk, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez az elkötelezettség egyértelműen jelzi, hogy a Hankook a motorsport határain túlmutatóan is aktívan részt vesz a mobilitás jövőjét érintő kérdésekben.”
A szakember szerint a hosszas tesztelés, az együttműködés a különböző gyártókkal és a folyamatos fejlesztés eredményeként a Hankook csapata nagyot lépett előre az első évben, amelynek sikereit a versenyzők pozitív visszajelzései is igazolták.
Extrém tesztkörnyezet, folyamatos fejlesztés
A versenysport mindig csapatmunka, ezt emelte ki Manfred Sandbichler is. Az első évben a Hankook csapata is megismerhette azt a háttérstábot, a logisztikai csapatot és a gyártókat, akik a világbajnokságot folyamatos mozgásban tartják. Hozzájuk csatlakoztak a gumiabroncs-gyártó szakértői is. A rali világa a legváltozatosabb terepviszonyokkal teszi próbára az abroncsokat, a Hankook pedig mindegyikre egyedi fejlesztéssel reagál. A jeges utaktól (Winter i*Pike) a sáros aszfalton át (Ventus Z215) a köves, murvás szakaszokig (Dynapro R213) számos különböző környezetben kell biztosítaniuk a tapadást. A vállalat mérnökei minden verseny után elemzik az adatokat, a fejlesztésben azonban a pilóták visszajelzései is legalább ilyen fontosak.
„Minden verseny új kihívást jelent, ezért nagyra értékeljük az őszinte visszajelzéseket, mivel azok rendkívül hasznosak számunkra. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsuk az abroncsaink teljesítményét, és még jobbá tegyük őket. Minden kritikai észrevétel vagy váratlan helyzet segít abban, hogy a következő szezonra a lehető legjobb felszerelést adjuk a pilóták kezébe”
– tette hozzá az igazgató.
– Ami engem személyesen már az első pillanattól fogva megérintett, az a WRC-családon belüli összetartás volt, valamint az, hogy minket, mint a család új tagjait, milyen szívélyesen fogadtak. Ez a benyomásom pedig a mai napig újra és újra beigazolódik.”
Mit nyernek ebből a hétköznapi autósok?
A Hankook számára a WRC nem csupán marketingeszköz, hanem egy hatalmas „mozgó laboratórium”, ahol a szélsőséges igénybevétel során szerzett tapasztalatok közvetlenül beépülnek a közúti gumiabroncsok fejlesztésébe. Ez a technológiai transzfer az innováció alapja: a versenyabroncsok tapadási és szerkezeti megoldásai megjelennek a hétköznapi prémium termékekben is, miközben a rali-világbajnokság pályáin tesztelt defekttűrés és speciális anyagösszetétel a közúti biztonságot növeli.
„A végfelhasználók közvetlenül profitálnak abból a tudásból, amelyet a világ legnehezebb ralipályáin szerzünk”
– összegezte Manfred Sandbichler.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
LogiMAT 2026: integrált rendszerek, MI és elektromos hajtás
A március végén megrendezésre került stuttgarti LogiMAT 2026 anyagáramlási szakvásár ismét világosan megmutatta: az intralogisztika fejlődése új szintre lépett. A hangsúly immár nem az egyedi eszközökön, hanem a teljes, végponttól végpontig optimalizált anyagáramlási rendszereken van. A digitalizáció, az automatizálás és az elektromos hajtás együttesen formálják át a raktári és gyártási logisztikát, miközben a gyártók egyre komplexebb, mégis rugalmasan skálázható megoldásokat kínálnak.
Rendszerszintű gondolkodás: az intralogisztika új alapja
A kiállítás egyik legmarkánsabb trendje az integrált szemlélet térnyerése. A vállalatok ma már nem különálló technológiákban, hanem egységes ökoszisztémákban gondolkodnak, ahol a manuális és automatizált folyamatok szorosan együttműködnek.
„A legerősebb trend egyértelműen a végponttól végpontig összekapcsolt, rugalmas intralogisztika felé mutatott” – hangsúlyozta Zupán András, a Jungheinrich Hungária Kft. projektmenedzsere. „A fejlesztések fókusza ma már nem egy-egy különálló gépen, hanem a manuális és automatizált folyamatok összekapcsolásán, valamint az egyedi anyagáramlásokhoz illeszkedő megoldásokon van.”
Ezt a szemléletet tükrözte a Jungheinrich megjelenése is, amely „Megfelelő megoldások. Minden szempontból” mottóval mutatta be, miként integrálhatók zökkenőmentesen a különböző technológiák egyetlen, hatékony rendszerbe.

A Jungheinrich ismét a LogiMAT kiállítás legnagyobb kiállítója 1160 négyzetméteren
Automatizálás és mesterséges intelligencia: a napi működés része
A LogiMAT 2026 egyik legfontosabb tanulsága, hogy a mesterséges intelligencia kilépett a kísérleti fázisból, és az intralogisztika mindennapi működésének részévé vált. Az MI-alapú megoldások már nemcsak támogatják, hanem aktívan optimalizálják a folyamatokat.
„A mesterséges intelligencia ma már operatív eszköz: megjelent a komissiózás optimalizálásában, az útvonaltervezésben és a prediktív folyamatelemzésben is” – emelte ki Várkonyi Ádám, a Jungheinrich Hungária Kft. termékmenedzsere.
A mobil robotok területén különösen látványos volt az előrelépés. Az autonóm rendszerek egyre rugalmasabbak, gyorsabban integrálhatók és biztonságosan működnek vegyes – ember és gép által közösen végzett – környezetben.
A Jungheinrich által bemutatott EAC 212a autonóm mobil robot például képes automatizált rakodásra és szállításra, miközben MI-alapú 3D raklapfelismeréssel biztosítja a stabil működést.
Elektromos hajtás: domináns technológia minden szegmensben
A kiállítás egyértelműen megerősítette az elektromos hajtás térnyerését. Mára nem alternatíváról, hanem alapértelmezett megoldásról beszélhetünk.
A fejlesztések egyik kulcsterülete a Jungheinrichnél az új generációs elektromos homlokvillás targoncák megjelenése. Az EFG 2/2i és 3/3i sorozatok jól példázzák ezt az irányt: a két tonnáig terjedő kategóriában érkező modellek kompakt kialakításukkal akár 15%-kal jobb helykihasználást tesznek lehetővé, miközben a továbbfejlesztett kezelői munkahely, a csökkentett vibráció és a modern asszisztensrendszerek jelentősen növelik a biztonságot és a termelékenységet.
„Ez az új széria egyszerre célozza a kezelői komfortot, a biztonságot és a termelékenységet” – emelte ki Várkonyi Ádám az EFG modellekkel kapcsolatban.
A fejlesztések ráadásul már a nehézüzemű alkalmazásokat is elérik. A Jungheinrich FalcOn prototípusa például a nagyfeszültségű elektromos rendszerekben rejlő potenciált demonstrálja, bizonyítva, hogy az elektromos hajtás a nagy terhelésű ipari környezetben is életképes alternatíva.

Automatizált anyagáramlás az áru beérkezésétől a kirakodásig
Termékstratégia: a csúcstechnológia és a költséghatékony megoldások együttélése
A LogiMAT 2026 egyik fontos üzenete a piaci igények differenciálódása volt. A gyártók egyszerre kínálnak high-tech, automatizált rendszereket és egyszerűbb, költséghatékony eszközöket.
„Európa-szerte növekszik az a piaci szegmens, ahol nem feltétlenül van szükség a legújabb high-tech megoldásokra” – mondta Végi Ádám. „Ezekben az esetekben a megbízható, gazdaságos, belépő szintű eszközök jelentik az optimális választást.”
Erre a trendre válaszul jelent meg például az „AntOn” márka, amely az egyszerűbb anyagmozgatási feladatokra kínál megoldásokat, miközben a gyártók a prémium kategóriában továbbra is a legmodernebb technológiákat fejlesztik.

Nagy érdeklődés övezte az új sorozatú elektromos targoncákat, melyeket személyesen Nico Rosberg F-1 világbajnok mutatott be
Piaci hangulat: beruházás, de kontrollált kockázatvállalás
A kiállítás hangulata összességében optimista volt, ugyanakkor a gazdasági környezet hatása továbbra is érezhető.
„A piac mozgásba lendült és beruház, de továbbra is fegyelmezett, megtérülésorientált módon” – fogalmazott Zupán András.
A közel 70 ezer látogató és a jelentős nemzetközi érdeklődés azt mutatja, hogy az intralogisztika kulcsszerepet tölt be az ipari versenyképességben, és a vállalatok készek beruházni a hatékonyságnövelő megoldásokba.
A kiállítás legfontosabb üzenete, hogy a versenyképesség kulcsa a komplexitás kezelése: azok a vállalatok kerülnek előnybe, amelyek képesek az adatokat, a folyamatokat és az eszközöket egységes rendszerbe szervezni.
A LogiMAT 2026 így nem csupán innovációs bemutató volt, hanem egyértelmű iránytű is az iparág számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
Kicsi a bors, de erős: Bemutatkozik a KALLSUP, az IKEA új hordozható hangszórója
-
Szórakozás2 hét ago
Samsung Art Store és a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeuma együtt hoz el művészek alkotásokat az otthonokba
-
Szórakozás2 hét ago
50 éves a Stúdió: jubileumi gyűléssel és különleges rádióadással ünnepelt a Széchenyi-egyetem hallgatói szervezete
-
Ipar2 hét ago
Robotika és AI a boltban – Automatizált konténerüzlet magyar fejlesztésben
-
Ipar2 hét ago
Egy újszerű kiválasztási és felkészítési program keretében 160 filippínó hegesztő érkezhet Magyarországra
-
Mozgásban2 hét ago
Hármas siker a tavaszi teszteken: A Hankook tarolt az Auto Bild és az AvD nyári abroncstesztjein
-
Gazdaság2 hét ago
Látványosan nőtt a lakások energiahatákonysága
-
Egészség2 hét ago
Adatokkal az öregedés ellen – Az adatvezérelt longevity diagnosztika megérkezett Magyarországra






