Connect with us

Mozgásban

Budapestre hozza legújabb, hatodik generációs elektromos rollerjeit a TIER

tier

Az új „TIER 6” járművek használatával az eddiginél is biztonságosabbá válik a rollermegosztó szolgáltatás használata.

A nyári rollerszezon csúcsára időzítve a legújabb, hatodik generációs elektromos rollerekre cseréli budapesti járműflottáját a világ vezető mikromobilitási szolgáltatója, a TIER Mobility. Berlin után Budapest egyike azoknak a városoknak, ahol a szolgáltató elsőként teszi elérhetővé a legújabb e-roller modelleket a felhasználók számára.

A TIER folyamatosan fejleszti járműveit és azok funkcióit a felhasználói visszajelzések alapján. A gyakori városi használatra tervezett új modell még a korábbi típusoknál is stabilabb, és a legmagasabb szintű iparági követelményeknek is megfelel. Az új TIER elektromos rollerek minden korábbinál biztonságosabbak és megbízhatóbbak:

  • A jármű a kijelzőn és hangüzeneteken keresztül ad közvetlen visszajelzést a felhasználóknak a városi zónák korlátozásairól (mint például lassítás, parkolási zóna, tilos a behajtás). Ezáltal a turisták vagy a területet nem ismerő, első alkalommal rollerező felhasználók számára is egyértelműek a közlekedési szabályok.
  • Az új mobiltelefon-tartó segítségével az optimális szemmagasságban lévő GPS használata is könnyebbé válik az utazás során.
  • Az új modell a továbbfejlesztett hidraulikus felfüggesztésnek és a szélesebb fellépőnek köszönhetően maximális stabilitást és lengéscsillapitást biztosít. A csúcskategóriás motor segít az akadályok megkerülésében vagy a emelkedőkön való felhajtásban, az optimalizált hajtásrendszer pedig a kategória legjobb gyorsulását teszi lehetővé, amely különösen praktikus az elsősorban a budai városrészekre jellemző dombos területeken.
  • Az új e-rollerek erősebb jelzőfényekkel rendelkeznek, így minden irányból jól láthatóak a közlekedés többi résztvevője számára is.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az új TIER elektromos roller modellnek köszönhetően a budapestiek biztonságosan és kényelmesen kezdhetik meg a nyári szezont. A stabil és tartós modell jelentős előrelépés mind a felhasználói élmény, mind a városi közlekedés szempontjábólmondta Lendvai Tímea, a TIER City Managere. – Új mércét szeretnénk felállítani a mikromobilitásban azzal, hogy a TIER 6 bevezetésével az iparág legbiztonságosabb, legtartósabb és legfenntarthatóbb járművét tesszük elérhetővé a fővárosban közlekedők számára. A hatékony és fenntartható működésre tervezett, hatodik generációs e-roller modellünk tartósabb, több cserélhető alkatrészből áll, és hosszabb élettartamú, mint az átlagos, közösségi használatú e-rollerek.”

A legfrissebb modell 2022. július 30-tól kezdve, több lépésben jelenik meg a magyar utakon és a különböző zónákban egyedi sorrendben, fokozatosan váltja majd le a korábbi járműveket. Az új funkciók révén a berlini székhelyű TIER tovább erősíti pozícióját a világ vezető mikromobilitási szolgáltatójaként, valamint az iparág legfenntarthatóbb és legbiztonságosabb üzemeltetőjeként. A felhasználóknak az új modell használata során is be kell tartani a közösségi rollerekre érvényes új parkolási szabályokat. Az utazás befejeztével a fővárosban létesített 300 Mobi-pont bármelyikén le tudják parkolni a TIER e-rollereket, megelőzve ezzel, hogy akadályt képezzenek a gyalogosforgalom számára. Az új e-rollert a TIER budapesti fejlesztőcsapata optimalizálta a hazai és nemzetközi utakra és a magyar mérnökök feleltek a beépített parkolási megoldásokért is.

„A feladatunk része, hogy folyamatosan bővítsük a TIER alkalmazását, az ilyen jelentős új fejlesztések bemutatásakor pedig természetesen mi felelünk azért, hogy a jármű megfelelően kezelhető legyen az alkalmazás felületén, a bérlés zökkenőmentesen elinduljon és biztonságosan le lehessen zárnimondta el Novák Gábor, a TIER Tech Hub Head of Engineering vezetője. – Az új e-rollerhez frissítettük az alkalmazásba integrált térképet és a forgalmi szabályokra figyelmeztető jelzéseken is sokat dolgoztunk, hogy garantálhassuk a felhasználók biztonságát.”

A TIER legfrissebb tavaszi adataiból látszik, hogy a jó időben, a nyári hónapokban egyre többen pattantak e-rollerre Budapesten és a júniusi indulás óta Siófokon is. A budapesti felhasználók eddig összesen több mint 2 millió percet utaztak a TIER elektromos rollerjeivel, az átlagos használati idő pedig 11,5 perc. Továbbra is rendkívül népszerűek a TIER e-rollerek a belvárosi kerületekben, a legforgalmasabb útvonal pedig a Hősök tere és Astoria közötti szakasz volt.

A TIER tavaly szeptemberben indította el e-rollerszolgáltatását Budapesten, azóta pedig már a Balaton partján, Siófokon is elérhetők a fenntartható e-rollerek.

Mozgásban

Így alakítja át a jövőt a töltés, a parkolás és a navigáció digitalizációja

elektromos autó töltés
képek: Freepik

Az autóipar az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. Az elektromos autók térnyerése, az okos parkolási rendszerek elterjedése és a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtatja meg a közlekedés élményét. A digitalizáció már nem csupán kényelmi funkciókat hoz, hanem a fenntarthatóság, a hatékonyság és a biztonság területén is forradalmat indít.

Elektromos autók és a töltési infrastruktúra fejlődése

Az elektromos járművek rohamos terjedésével párhuzamosan egyre fejlettebb töltési technológiák jelennek meg. A villámtöltők képesek akár 20-30 perc alatt jelentős hatótávot biztosítani, a vezeték nélküli indukciós töltés pedig a jövő egyik legígéretesebb megoldásaként ígérkezik.

A digitális töltőpont-kereső alkalmazások valós idejű adatokat nyújtanak a szabad állomásokról, a töltési sebességről és az árakról. Ez nemcsak a felhasználói élményt javítja, hanem az energiaelosztást is optimalizálja, így csökkentve a hálózati terhelést csúcsidőben.

elektromos autó parkolás

Az okos töltőrendszerek képesek figyelembe venni a felhasználói szokásokat, az áramtarifákat és a hálózati terhelést. Egyre több szolgáltató kínál dinamikus árazást, ami ösztönzi a sofőröket, hogy a kevésbé terhelt időszakokban töltsenek, ezzel csökkentve a villamosenergia-rendszer terhelését és a költségeket.

Okos parkolás a városokban

Az okos parkolás hozzájárul a forgalom csökkentéséhez és a parkolóhelyek hatékonyabb kihasználásához. A valós idejű parkolóhely-információkat biztosító applikációk nemcsak a sofőrök idejét takarítják meg, hanem a károsanyag-kibocsátást is mérséklik, hiszen kevesebb időt töltenek a járművek parkolóhely keresésével.

Már számos parkolóház Budapesten is rendelkezik szenzoros parkolórendszerrel, amely érzékeli a foglaltságot, és az adatokat a felhőbe továbbítja, ahol egy felhasználóbarát felületen jelennek meg. Ez lehetővé teszi, hogy a városok a parkolóhelyek kihasználtságát elemezzék, és a jövőben hatékonyabban tervezzék a parkolási infrastruktúrát.

A mobilapplikációk már nemcsak a helykeresésben segítenek, hanem a parkolás fizetését és hosszabbítását is lehetővé teszik, akár távolról is. Ez különösen hasznos, ha egy megbeszélés vagy váratlan forgalmi helyzet miatt tovább tart a parkolás, mint tervezted.

Navigáció mesterséges intelligenciával

A modern navigációs rendszerek már nem pusztán térképet és útvonalat kínálnak, hanem valós idejű forgalmi adatokat, útlezárásokra és balesetekre vonatkozó riasztásokat is. A mesterséges intelligencia képes folyamatosan tanulni a vezetési szokásaidból, és az optimális útvonalat ajánlani az adott napszakhoz és közlekedési helyzethez igazodva.

Az AI alapú rendszerek integrálják a különböző közlekedési módokat is: például javasolhatják, hogy a város bizonyos pontján válts autóról tömegközlekedésre vagy mikromobilitási eszközre, így csökkentve a dugóban töltött időt.

A hangvezérelt asszisztensek révén a sofőröknek kevesebbet kell a kijelzőre nézniük, ami növeli a biztonságot. A kiterjesztett valóság (AR) alapú kijelzők pedig a szélvédőre vetítve mutatják a navigációs utasításokat, a sebességet és a forgalmi információkat, így minden lényeges adat a látómezőben marad.

Hogyan kapcsolódnak ezek a technológiák egymáshoz?

Az elektromos töltés, az okos parkolás és az AI navigáció együttesen alakítják a jövő városi közlekedését. Egy olyan ökoszisztéma jön létre, amelyben a járművek, az infrastruktúra és a felhasználói adatok összhangban működnek. Ez nemcsak kényelmet, hanem hatékonyságot és fenntarthatóságot is jelent a mindennapi autóhasználatban.

A jövő autós technológiái nem elszigetelt újítások, hanem egymást erősítő megoldások, amelyek együtt képesek forradalmasítani a közlekedést – a töltéstől kezdve a parkoláson át a navigációig.

Ne feledd, a digitális megoldások használata nemcsak kényelmet, hanem környezettudatosságot is jelent: a hatékonyabb útvonaltervezés, a rövidebb parkolóhely-keresés és az optimalizált töltés mind hozzájárulnak a fenntarthatóbb városi élethez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Hankook Smart Work AM11+: Új gumiabroncs hulladékgazdálkodási vállalatok számára

A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bemutatta új teherabroncsát, a Smart Work AM11+-t, amelyet helyi és regionális fuvarozásra fejlesztettek.

Az új modellt kifejezetten olyan, nagy igénybevételű utakra tervezték, amelyek gyakori megállásokkal, újraindulásokkal járnak, valamint fokozott strapabírást követelnek meg, mint például a hulladékgazdálkodási szektor, ahol a járművek abroncsai gyakran érintkeznek a járdaszegélyekkel.

Ezt szem előtt tartva a Hankook Smart Work AM11+ egyik legfontosabb jellemzője a beépített kopásvédelemmel és speciális jelzőkkel ellátott megerősített oldalfal. Ez az újítás hatékony védelmet nyújt a járdaszegélyekkel való érintkezésnél, és megkönnyíti a kopás ellenőrzését is. A gumiabroncs oldalán található három kopásjelző gyors ellenőrzést tesz lehetővé, elősegítve a biztonságot a mindennapi használat során.

A Hankook Smart Work AM11+ szeptembertől lesz elérhető 315/80 R22.5 méretben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Skóciában tör győzelemre a hétvégén Molnár Martin

A brit F4 idei hetedik versenyhétvégéje következik, a helyszín Knockhill.

A Forma–1-es Magyar Nagydíjon tett kitérő és egy Brands Hatch-ben rendezett teszt után Molnár Martin a hétvégén azon a pályán tér vissza a versenyzéshez, ahol már tavaly, Forma–4-es újoncévében is remekül szerepelt.

A hétvégén Skóciában vendégeskedik a brit Forma–4 mezőnye. A Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő, mindössze 2 km hosszú Knockhill versenypálya 1974-ben, bárányfarm helyén épült, és bár nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint a brit F4 legtöbb helyszíne, Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport térképén.

És Molnár Martin pályafutásában is, hiszen a Virtuosi Racing pilótája tavaly ezen a helyszínen állhatott fel életében először az összetett dobogó második fokára, egyben itt végzett először egy hétvégén belül kétszer is a legjobb háromban. A magyar versenyző az összetett második helyéről várja a szezon hetedik hétvégéjét, és bízik benne, hogy a tavalyi remek szereplés után az idén már a győzelem is összejöhet.

„Szerintem gyorsak leszünk, mert ez a pálya tavaly is feküdt nekünk. Nem könnyű jó kört összerakni itt, néhány helyen kicsit ugratunk is, a kulcs pedig a precizitás. Aki itt pontosan tud vezetni, az ebből profitálni fog. Tavaly sikerült jól ráéreznem a ritmusra, jó az alapbeállításunk is, úgyhogy bizakodó vagyok. Sajnos az első versenyen a Zandvoortból áthozott három helyes rajtbüntetés meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ez van, remélhetőleg a harmadik futamra sikerül jó rajthelyet szereznem és a győzelemért csatázhatok”

– tekintett előre Martin.

A Hungarian Motrosport Academy (HMA) versenyzője számára sűrű volt a háromhetes szünet, amelyben kilátogatott a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, ahol találkozott a Virtuosi Racing Forma–2-es testvéristállójának, az Invicta Racingnek a tagjaival. A jubileumi 40. magyarországi F1-es futamot a Hungaroringen azonban már nem tudta megnézni, mert sietnie kellett a reptérre, hogy Angliában pattanjon autóba.

„Brands Hatch-ben teszteltünk a múlt hét elején és nagyon jól sikerült, miközben nem tudtunk annyi kört megtenni, amennyit szerettünk volna, mert rengetegszer kellett piros zászlóval megszakítani a körözést. Viszont amikor mentünk, akkor jó tempót autóztunk, az utolsó etapban pedig a miénk lett a legjobb idő, mert akkor végre tudtam futni egy tiszta kört. Ami a valódi szünnapokat illeti, azokon igyekeztem kikapcsolni és kicsit eltávolodni a versenyzéstől.”

Martin hátránya 28,5 pont az összetettben az éllovas Fionn McLaughlin mögött, ami a hátralevő négy hétvége, azaz összesen 12 futam alatt egyáltalán nem ledolgozhatatlan, ő azonban nem számolgat.

„Őszintén szólva nem szoktam nézegetni a tabellát. Én csak minden hétvégén a legjobbamat igyekszem nyújtani, és remélem, hogy a szezon végén ez elég lesz a bajnoki címhez. Másra amúgy sincs ráhatásom. Mivel az idei szezon eddigi részében azokon a pályákon is jól szerepeltünk, amelyeken tavaly kevésbé, bízom benne, hogy azokon a még hátralevő helyszíneken, amelyeken tavaly kifejezetten erősek voltunk, most még jobbak leszünk.”

A knockhill-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

Szombat
10:00 – 10:25: Időmérő edzés
14:40 – 15:00: 1. futam

Vasárnap
11:35 – 11:55: 2. futam
16:55 – 17:20: 3. futam


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss