Mozgásban
Nem lassít az Arrabona Racing Team: tizedik autójával az élre törne a Széchenyi-egyetem csapata
Mindig izgalmas kérdés, mivel rukkol elő aktuális Formula Student-versenyautójának fejlesztésekor az Arrabona Racing Team.
A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata az elmúlt években fokozatosan közelítette technológiában a világelitet, ami tavaly nyáron az eredményekben is tükröződött: Európa három legrangosabb versenyén a dobogón végzett, idén pedig ott folytatná, ahol tavaly abbahagyta. Az ART_X megújult hűtési rendszerrel, áttervezett karosszériával és továbbfejlesztett SZEngine-motorral célozza meg az első helyet.
Nagy utat járt be tíz év alatt az Arrabona Racing Team (ART) – a szó szoros és átvitt értelmében is. A nulláról megépíteni egy Formula Student-versenyautót egyáltalán nem magától értetődő: kell hozzá egy létező szakmai tudásbázis, bejáratott tervezési és kivitelezési folyamatok, valamint egy rutinos, együttműködő csapat. Az ART 2014 óta látványos fejlődést ért el, és egy évtized elég volt ahhoz, hogy mind technológiában, mind eredményekben utolérje a világelitet. A tavalyi szezon mérföldkő volt ebben e tekintetben: a magyar versenyen harmadik, az osztrák és a német versenyen pedig második helyezést ért el a csapat.
A tervezési technikák és a felhasznált innovatív megoldások is egyre professzionálisabb megközelítésről tanúskodnak: a generatív tervezés, a karbon-kompozit önhordó monocoque karosszéria vagy a valós idejű méréseket biztosító telemetria-rendszer már olyan színvonalat képvisel, amely a szakma élvonalához tartozik. Összességében elmondható, hogy az Arrabona Racing Team és a SZEngine motorfejlesztő csapat együttműködéseként a SZEnergy Team mellett olyan hallgatói tehetségközpont jött létre a Széchenyi István Egyetemen, amely piacképes tudást ad a csapattagoknak.
„Mindig az a kérdés számunkra, vajon mit fogunk itt látni. Mindig izgatottan várjuk az új autó terveit, hiszen számunkra is meglepetés, milyen innovatív megoldásokkal állnak elő a hallgatók”
– jelezte köszöntőjében dr. Feszty Dániel, a Széchenyi István Egyetem Járműfejlesztési Tanszékének vezetője a csapat sorban tizedik, ART_X névre keresztelt járművének design freeze bemutatóján, majd hosszasan érzékeltette a csapat szakmai fejlődésének stációit.
„Sok évvel ezelőtt azt gondoltuk, nekünk, oktatóknak aktívan részt kell vennünk a csapat tudásmenedzselésében. Ez heti-kétheti, rendszeres konzultációt jelentett. Mára ez teljesen eltűnt, az eredmények viszont nem tűntek el, sőt egyre csak javulnak. Úgy néz ki, kialakult egy olyan belső kultúra nálatok, ami már nem igényel tőlünk egyéb közreműködést. Olyan tudás birtokában vagytok, amit mi az egyetemen nem is tanítunk, ezt a know-how-t ti hoztátok létre, anélkül, hogy mi kezdeményeztük vagy beavatkoztunk volna” – méltatta a hallgatókat dr. Feszty Dániel, hozzátéve azt is, hogy jelenleg az Audi Hungaria járműfejlesztési részlegének durván ötöde olyan fiatal munkatárs, aki valamilyen módon az ART kötelékéből érkezett a vállalathoz. „Ma az iparban az egyik legjobb belépő, ha valaki a Formula Studentből jön”
– összegzett a tanszékvezető.
A design freeze minden járművet építő hallgatói versenycsapat életében a tervezési fázis lezárását jelenti, amikor a csapattagok a kivitelezés megkezdése előtt, a nyári versenyek közti időszak félidejében bemutatják aktuális fejlesztéseiket a szponzoroknak, a partnereknek és a sajtó képviselőinek. Az ART esetében a tavalyi sikerek után különösen érdekesnek tűnt, hogy a rendkívüli teljesítményt produkáló ART_09-es autó után milyen irányba indul el a csapat.
„Idén is megyünk Spielbergbe, az osztrák versenyre és a Hungaroringre, a Formula Student Eastre. A szezont a szokásoktól eltérően Horvátországban, az FS Alpe Adria versennyel zárjuk”
– tájékoztatott Hege Kristóf csapatvezető, aki megerősítette: a dobogós helyek láttán megjött az étvágyuk, ezért tizedik autójukkal az első helyet célozzák meg.
Az ART_X névre keresztelt járművet Tóth Imre konstrukciós vezető mutatta be. A modellre pillantva a látványos változások rögtön észrevehetők: az autó széles oldalsó „dobozokkal” gazdagodott, az orra tompább lett.
„Tavaly sok problémánk akadt a motor hűtésével, ezért a tervezés során erre kiemelt figyelmet fordítottunk. Olyan oldaldobozt terveztünk, amellyel két oldalról jelentős tömegáramot kap a hűtőközeg, így a levegő át tudja öblíteni a motorteret. Ezzel ugyan plusz tömeget kell vinnünk az autóra, amelynek karcsúsága is csorbát szenved, de hosszú távon ez meg fog térülni a megbízhatóságban. Mindamellett a látszat ne tévesszen meg senkit, a terebélyesebb karosszéria a tavalyival megegyező, sőt, azoknál némileg jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik, a leszorítóerőt enyhén növelni is tudtuk”
– hangsúlyozta az új megoldás előnyeit Tóth Imre.
A hallgatók az autó karosszériáját is újratervezték, amelynek markáns átalakítását szintén elsősorban a hűtőrendszer bevezetése indokolta. A pilótafülkét is szűkíteni kellett emiatt. Ugyanakkor az elmúlt években megszokott bullhorn (ami a hátsó szárnyakra terelte a levegőt) eltűnt az autó orráról, mivel az új szárnykialakítás és az oldalcsatorna miatt nem volt rá szükség.
„Még egy nagy módosítást vezettünk be idén, amivel a szimulációk alapján sokat fejlődhet az autó: ez a futómű teljes áttervezése volt. Eddig egy vonórudas futóművet használtunk, aminek pontos beállításával néha meggyűlt a bajunk, ezért áttértünk a nyomórudas felfüggesztésre” – folytatta Tóth Imre. „A tapasztalat az, hogy a kivitelezés során némileg módosul az autó a szimulációhoz képest, de az eredményeink ígéretesek”
– szögezte le a konstrukciós vezető.
Az autó szívét jelentő SZEngine-motorról Boros Máté, a Széchenyi István Egyetem SZEngine motorfejlesztő csapatának vezetője beszélt. Mint elmondta, céljuk – ahogy mindig – a hibák kiküszöbölése és a teljesítmény további növelése volt. Az átalakított KTM 690 gyári alkatrészeiből egyre kevesebb maradt, ezúttal a fojtószelepet szabták át a csapat igényeinek megfelelően, ami kevesebb áramot fogyaszt, és dinamikusabban tud kapcsolni. Az egyedi főtengely és a fedelek is optimalizáltak, ami fontos a súlycsökkentés szempontjából. A motor hűtésének problémáját a SZEngine is felismerte, és az olajkör javításával próbálnak több hőt elvezetni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ezek a motorok főként léghűtésre tervezettek, így az autó kialakítása dönti el, miként tudják a megfelelő hőmérsékletet biztosítani.
„Az új SZEngine 2023 motor mellett hibrid erőforrást is fejlesztünk. Összeszereltünk egy prototípust, amely nagy teljesítményű akkumulátorokat tartalmaz. Szignifikáns előrelépést értünk el ezen a területen”
– árulta el a csapatvezető.
Kiemelendő még az ART_X telemetria-rendszere, melynek segítségével a pilóta és a csapattagok lényegében azonnal képet kapnak az autó menettulajdonságairól. Szenzorok sokaságával mérik a jármű paramétereit, többek között a gumihőt és a futóműerőt is; ezeket 4G-s kapcsolaton juttatják el a boxba, ami nagyon gyors kommunikációt jelent.
„Teljesen újratanított neurális hálót használunk az útvonal felismerésére, amit mintegy háromezer adatrekord segítségével programoztunk újra, ezáltal pontosabb lett az algoritmusunk. Ez egy Jetson TX2-es chip számításain alapszik”
– tért rá az önvezető fejlesztésekre Tóth Imre.
„A kameránk sok lehetőséget rejt magában. A Zed2-es eszközzel pontosan meg tudjuk határozni az autó helyzetét a környezeti tárgyakhoz képest”
– jegyezte meg a konstrukciós vezető, aki elmagyarázta, hogy az önvezető megoldásokat a csapat egyik korábbi járművén tesztelik majd, így hamarosan egy mozgó járművet tudnak majd prezentálni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Nagyobb hatékonyság és kényelem a téli szezonban: Az új Hankook Winter i*cept evo 4 új mércét állít fel
A prémium gumiabroncsgyártó Hankook bemutatta többszörösen díjazott téliabroncs-családjának következő generációját, amely kiemelkedő biztonságot nyújt a téli időszakban: az új Winter i*cept evo 4 személyautókhoz és a Winter i*cept evo 4 SUV-khoz.
A legfontosabb jellemzők között szerepel a továbbfejlesztett gördülési ellenállás és a csökkentett gördülési zaj – két olyan tulajdonság, amely a mindennapokban is érezhetően hozzájárul a vezetési élményhez és a fenntarthatósághoz. Emellett a korábbi modellhez képest 15 százalékkal nagyobb futásteljesítményt kínál.
A fejlesztés középpontjában a hatékonyság, a kényelem és a futásteljesítmény állt
A Hankook az új Winter i*cept evo 4 alacsonyabb gördülési ellenállását alacsonyabb vulkanizálási hőmérséklettel és optimalizált szilikaeloszlással érte el. Ennek eredménye az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás és jobb menetstabilitás. Emellett a gördülési zajszintet is jelentősen csökkentették, még komfortosabbá téve ezáltal a vezetést. Ezt a futófelület alapos átdolgozásával, a futófelületi blokkok átlós vágásával és a középső barázdák újratervezésével érték el.
A Winter i*cept evo 4 fejlett futófelület-kialakítása kiváló biztonságot nyújt a téli utakon: az optimalizált futófelületi szerkezet javítja a havas útfelületen nyújtott fékezési teljesítményt, és hozzájárul a stabil tapadáshoz kedvezőtlen körülmények között.
„Az új Winter i*cept evo 4 modellel a Hankook tovább írja téliabroncs-családjának sikertörténetét”
– hangsúlyozta Jongho Park, a Hankook Tire Europe elnöke és operatív igazgatója.
„Az új modell ötvözi a biztonságos vezetési tulajdonságokat a maximális kényelemmel. Ugyanakkor az alacsony gördülési ellenállás megfelel a kompromisszummentes hatékonyság követelményeinek.”
A téli gumiabroncsok esetében a futófelület különösen fontos szerepet játszik, mivel a gumiabroncs keveréke lágyabb. A futófelület és az úttest közötti nagyobb érintkezési felület csökkentheti a kopást, amit a Hankook mérnökei tudatosan használtak ki annak érdekében, hogy növeljék a futásteljesítményt az előző modellhez képest.
Széles méretválaszték személyautókhoz és SUV modellekhez
A Hankook Winter i*cept evo 4 93 méretben lesz elérhető személyautókhoz, míg a Winter i*cept evo 4 SUV 75 méretváltozatban kerül forgalomba. Ezzel a Hankook megbízhatóan lefedi a jelenlegi járműmodellek széles körét a kompakt személyautóktól a nagyméretű SUV- és crossover járművekig.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Kia EV2 felkerült a 2027-es Év Autója díj döntőseinek listájára
A Kia EV2 hivatalosan is bekerült a 2027-es Év Autója díj hét döntőse közé. A B-szegmensbe tartozó elektromos SUV-t Európa vezető autóipari újságíróiból álló, független zsűri választotta ki.
Az EV2 jelölésével a Kia sorozatban hatodik alkalommal jutott be az Év Autója díj döntőjébe, ezzel az első ázsiai autógyártóvá vált, amelynek ez sikerült. A sorozat 2022-ben az EV6-tal kezdődött, amely első dél-koreai modellként nyerte el az elismerést. A mostani jelöléssel az EV2 a márka kilencedik olyan modellje, amely bekerült az autóipar egyik legrangosabb díjának döntőjébe. Ez a kivételesen tartós szakmai elismerés jól tükrözi a Kia modellkínálatának megújulását és annak következetes fejlődését, különösen a kifejezetten elektromos hajtásra fejlesztett járművek egyre bővülő választékában.
A legújabb jelölés egyúttal az Electric-Global Modular Platform (E-GMP) padlólemezre épülő Kia-modellek elismerésének folytatása is. Mindez kiemeli a platform fejlett technológiai megoldásait és sokoldalúságát, valamint azt, hogy a Kia képes elektromosautó-fejlesztési tapasztalatait különböző járműkategóriákban is kamatoztatni, igazodva a vásárlói igényekhez.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy az EV2 bekerült az Év Autója díj döntősei közé, így a Kia sorozatban hatodik alkalommal képviselteti magát a fináléban”
– nyilatkozta Soohang Chang, a Kia Europe elnök-vezérigazgatója.
„Az EV2-vel a kifejezetten elektromos modelljeinkben alkalmazott technológiát és az általuk kínált élményt egy olyan kompakt SUV-ban tesszük elérhetővé, amelyet az európai vásárlók mindennapi igényeihez igazítottunk. Ez a jelölés jelentős elismerése az elektromos mobilitás terén elért eredményeinknek.”
A 2027-es Év Autója díj győzteséről a zsűri további értékelését és a végső szavazást követően döntenek. Az eredményt 2027. január 8-án, a Brüsszeli Autószalonon hirdetik ki.
A Kia Év Autója-díjas múltja
A Kia és az Év Autója díj kapcsolata 2008-ig nyúlik vissza, amikor a Kia cee’d első modellként jutott be a márka kínálatából a döntőbe. Azóta a Kia folyamatosan erősítette pozícióját a versenyben, amelynek csúcspontját 2022-ben az EV6 győzelme jelentette. Ezzel az EV6 lett az első koreai autó, amely elnyerte az európai Év Autója címet.
A történelmi áttörést további négy, egymást követő döntős szereplés követte. 2023-ban a Niro, 2024-ben az EV9, 2025-ben pedig az EV3 jutott be a fináléba. Az EV3 a második helyen végzett, és akkor a Kia modelljei közül a legmagasabb pontszámot érte el. A sorozatot 2026-ban az Európában gyártott EV4 folytatta, amely szintén döntős lett.
Az EV2 most ezt a lendületet viszi tovább a 2027-es versenyben. Ezzel a Kia sorozatban hatodik alkalommal képviselteti magát az Év Autója díj döntőjében, egyúttal jól szemléltetve a márka elektromos modellkínálatának sokszínűségét és szélességét.
A Kia EV2 bemutatása
A 2026-os Brüsszeli Autószalonon bemutatott EV2 a Kia legkisebb, kifejezetten elektromos hajtásra tervezett SUV-ja, egyben a márka elektromos modellkínálatának belépőmodellje. Európában, az európai vásárlók igényeit szem előtt tartva fejlesztették ki. Tágas és sokoldalúan alakítható utasteret, fejlett konnektivitási megoldásokat és olyan elektromos technológiákat kínál, amelyek korábban jellemzően a nagyobb járműkategóriák sajátjai voltak. Az EV2 így a Kia formatervezési, technológiai és elektromosautó-fejlesztési tapasztalatainak legjavát egyesíti a márka eddigi legkedvezőbb árú, dedikált elektromos modelljében.
Az EV2 a Kia második teljesen elektromos modellje, amely a vállalat szlovákiai, zsolnai gyárában készül, az EV4 Hatchback után. A kizárólag az európai piacra gyártott modell jól példázza a Kia regionális fejlesztés és gyártás iránti elkötelezettségét, miközben a márka már bizonyított elektromosautó-technológiáját a vásárlók szélesebb köre számára teszi elérhetővé.
Az EV2 kétféle akkumulátorral készül: a Standard Range változat 42,2 kWh-s, míg a Long Range kivitel 61,0 kWh-s akkumulátort kap. A WLTP mérési ciklus szerinti hatótávolságuk rendre akár 317, illetve 453 kilométer. A hatótávolság és a sokoldalúság mellett a modellcsalád minden változata alapfelszereltségként ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést kínál. A vásárlók többféle felszereltségi szint és kivitel közül választhatnak, köztük a karakteres GT-Line és a formatervezésében különleges Black-Line változatokból. Egyes piacokon négy- és ötüléses konfiguráció is elérhető.
Az EV2 európai fejlesztése során a kényelem és a kifinomult menetkomfort is kiemelt szerepet kapott. A zaj-, rezgés- és vibrációcsökkentő (NVH) csomagot kifejezetten az európai utakhoz és vezetési körülményekhez igazították. A megoldások között akusztikus abroncsok, hangszigetelt üvegezés és célzott zajszigetelés is szerepel, amelyek együttesen mérséklik a gördülési, szél- és a hajtásláncból származó magas frekvenciájú zajokat. Mindez csendes és kiegyensúlyozott utastéri környezetet biztosít a Kia belépőszintű elektromos modelljében is.
Független teszt igazolja a valós hatótávolságot
Az EV2 megbízható, valós körülmények között nyújtott teljesítményét a NAF El Prix tesztjei is igazolták. A norvég autóklub (NAF) évente kétszer – nyári és téli kiadásban – megrendezett hatótávolság-tesztje a világ legnagyobb független, valós körülmények között végzett elektromosautó-hatótávvizsgálata.
A nyári teszten a Standard Range változat 325 kilométert tett meg, ami több mint öt százalékkal haladta meg a hivatalos WLTP-értéket. A Long Range GT-Line prototípus 428 kilométeres hatótávolságot ért el, túlszárnyalva a 418 kilométeres célértéket.
A téli teszten a Long Range GT-Line prototípus még mínusz 21 Celsius-fokos hőmérséklet mellett is 310,6 kilométert tett meg. Az eredmények együttesen azt mutatják, hogy az EV2 változatos európai időjárási és útviszonyok között is következetes és megbízható teljesítményt nyújt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Elektrifikáció a vállalati mobilitásban: hogyan fogj hozzá?
Az elektromos átállás a vállalati szférában is felgyorsult: az ESG-megfelelés és a pénzügyi racionalitás egyaránt ebbe az irányba tereli a piaci szereplőket. Átgondolt zöldáram-beszerzés és megfelelően méretezett infrastrukturális háttér nélkül az e-flotta könnyen költségcsapdává válhat – a sikeres elektrifikáció kulcsa nem önmagában az autó, hanem a mögötte álló, jól szervezett technológiai háttér.
Járműválasztás és a töltési infrastruktúra kialakítása
A flottaelektrifikáció első és legfontosabb lépése a járművek valós használati mintázatának feltérképezése, hiszen a különböző munkakörök és feladatok gyökeresen eltérő töltési stratégiát igényelnek. A városi környezetben üzemelő, döntően rövid távokat teljesítő járművek – mint a céges pool-autók, a helyi szolgáltatók vagy a városon belüli futárok – napi futásteljesítménye ritkán haladja meg a 30–100 kilométert. Ezen a területen a kisebb vagy közepes akkumulátorkapacitású modellek jelentik a legésszerűbb választást. Töltési igényüket tökéletesen kiszolgálja a munkaidő alatti vagy az éjszakai kíméletes, váltóáramú (AC) töltés. Az irodai infrastruktúra szempontjából ez a legköltséghatékonyabb szegmens: a 7,4–22 kW teljesítményű AC töltőpontok kiépítése nagyságrendekkel olcsóbb, és lényegesen kisebb mértékben terheli a telephely elektromos hálózatát.
Ezzel szemben a területi képviselőknél, a regionális feladatokat ellátó kollégáknál vagy a cégvezetőknél a nagy hatótáv és a nagyobb akkumulátorkapacitás az alapkövetelmény. Ennél a profilnál két alapeleme van a töltési stratégiának: a több száz kilométeres utat megtevő járművek napközbeni gyorstöltését a nyilvános egyenáramú (DC) villámtöltő hálózatok biztosítják, míg az irodában töltött órák alatt esetükben is elegendő a megszokott AC töltés.
Intelligens energiagazdálkodás a telephelyen
A vállalati telephelyek belső villamos hálózatának legnagyobb kihívása a rendelkezésre álló elektromos kapacitás végessége. Az okos töltési megoldások lényege az iparági szabványokra – jellemzően az OCPP (Open Charge Point Protocol) szabványra – épülő, adatalapú vezérlés. A professzionális töltőállomás-kezelő (CPMS) szoftverek folyamatosan nyomon követik a hálózat állapotát és a töltési teljesítményt, és aktívan beavatkoznak a folyamatokba a költségcsökkentés érdekében.
A vállalati (B2B) energiaszerződések esetében a villamosenergia-díj mellett a lekötött teljesítménydíj és a csúcsidőszaki hálózathasználati díj jelenti a legnagyobb terhet. Erre a kihívásra kínál megoldást a dinamikus terhelésmenedzsment (DLM) és a csúcslefejezés (peak shaving) technológiája. A DLM szoftveresen elosztja a meglévő szabad kapacitást a töltők között, és automatikusan visszaszabályozza a járművek töltési teljesítményét, ha a telephely alapműködése (például a gyártósorok vagy a klímaberendezések felpörgése) miatt a fogyasztás megközelítené a szerződésben meghatározott teljesítményhatárt.
Bár a DLM elhalaszthatja vagy csökkentheti a drága hálózatfejlesztési igényeket, fontos tisztázni, hogy energiát nem termel. Ha a telephely szabad kapacitása kritikusan alacsony, a szoftveres vezérlés nem elegendő, hiszen a járművek egyszerűen nem töltődnek fel a kívánt időablakon belül. A transzformátorbővítés és a költséges hálózatfejlesztés valódi, fizikai alternatíváját ma a helyi akkumulátoros energiatároló rendszerek (BESS) és a telephelyi naperőművek (PV) integrációja jelenti. Ezek segítségével csúcsidőszakban is hatékonyabban kezelhető a flotta hirtelen jelentkező, megnövekedett energiaigénye.
Otthoni töltés: a láthatatlan szűk keresztmetszet
Míg a telephelyi infrastruktúra kiépítése alapvetően mérnöki feladat, az elektromos flották üzemeltetésének egyik legnagyobb kihívása a munkavállalók otthoni töltésének adminisztrációja. A céges járművek otthoni áramfelvételének megtérítése ugyanis komoly jogszabályi és adózási kihívást jelent, hiszen pontosan el kell különíteni egymástól a háztartási fogyasztást és a céges autó töltésére használt energiát.
Ennek megoldására a piacon már elérhetők a MID-hitelesített árammérővel felszerelt okostöltők, amelyek a CPMS szoftverekkel kommunikálva automatikus és átlátható riportokat generálnak. Egy jól felépített rendszer mentesíti a vállalatot a bizonylatok kézi feldolgozásától, és biztosítja, hogy a munkavállalói költségtérítés adózási szempontból is támadhatatlan maradjon.
Mi határozza meg a pontos költségeket? A TCO-szemlélet
Az elektromos autók teljes birtoklási költsége (TCO) gyökeresen eltérő logikát követ, mint a hagyományos járműveké. A mechanikai kopóalkatrészek hiánya miatt a fizikai szervizigény és annak költsége lényegesen alacsonyabb; a karbantartás fókusza átkerül az abroncsok és fékek ellenőrzésére, valamint az akkumulátor egészségi állapotának szoftveres diagnosztikájára. A TCO érdemi egyenletét a megtett kilométerek mellett a saját és a nyilvános töltés aránya, a telephelyi áram ára és a másodpiaci maradványértékek alakulása határozza meg. Ebben a környezetben a flottakezelő feladata a klasszikus szervizszervezés helyett az infrastruktúra és az energiagazdálkodás együttes optimalizálása.
Úton a jövő felé
A modern elektromos flottakezelés nem pusztán autók beszerzéséből és fali töltők felszereléséből áll, hanem egy olyan adatalapú rendszert jelent, amely egyesíti a telephelyi infrastruktúrát, az energiagazdálkodást és a szoftveres vezérlést. Azok a vállalatok, amelyek felismerik, hogy az átállás kulcsa a technológiai infrastruktúra és a felhasználói profilok pontos összehangolása, nemcsak a környezeti céljaikat érhetik el, hanem hosszú távon jelentős versenyelőnyre és kiszámíthatóbb üzemeltetési költségekre is szert tehetnek.
Bízd magad a szakértőkre!
A százszázalékosan magyar tulajdonú Schiller Flotta Kft. több évtizedes tapasztalattal segíti a hazai kkv-k és nagyvállalatok mobilitását: a járműbérlésen túl a teljes vállalati mobilitási stratégia kialakításában is partner. Csapatuk széles körű tapasztalattal rendelkezik a különféle modellek üzemeltetésében, alaposan ismerik a hazai infrastruktúra sajátosságait, illetve a piac meghatározó elektromos modelljeinek jellemző szervizigényeit.
Ha az elektromos átállás stratégiai megtervezésén és a vállalkozásod számára ideális e-járművek kiválasztásán gondolkodsz, a Schiller Flotta szakértői pontosan tudják, mely modellekkel érdemes elindítanod a modernizációt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld2 hét ago
4 tipp, hogy kevesebb mikroműanyag kerüljön a környezetbe a ruháinkból
-
Gazdaság2 hét ago
K&H: mobilon is elérhető lakáshitel- és támogatástervezővel jelentkezett a bank
-
Ipar2 hét ago
Mire jó a szuperkondenzátor?
-
Ipar2 hét ago
Öt éven belül az ipari növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány
-
Gazdaság2 hét ago
K&H: a dialógusalapú bankolásé a jövő – új korszak érkezik
-
Gazdaság2 hét ago
Kamarai előadások segítik a felkészülést az új cégcsoportos árelszámolási szabályokra
-
Okoseszközök1 hét ago
Bemutatkozott az iRobot új takarítórobotja, a Roomba Max 875 Combo
-
Okoseszközök1 hét ago
37 éve a magyar otthonokban: Nosztalgikus kampánnyal ünnepli a jászfényszarui televíziógyártást a Samsung







