Mozgásban
Az autósport elitjében: Forma–1-es csapatnál gyakornok a Széchenyi István Egyetem járműmérnök-hallgatója
A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a győri Széchenyi István Egyetemen.
A tehetséges fiatal a kutatást is fontosnak tartja: a Formula Student-versenysorozat társadalmi hasznosságát elemző dolgozatával képviseli a győri intézményt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián tavasszal.
A svájci Sauber – hivatalosan: Stake F1 Team Kick Sauber – saját neve alatt vagy más néven több mint három évtizede a Forma–1-es mezőny tagja. A csapat a BMW Sauber- és az Alfa Romeo-időszakot is beleszámítva csaknem hatszáz futamot teljesített már. Az istálló Zürich melletti, hinwili központjában dolgozik Szakonyi Anna, a Széchenyi István Egyetem harmadéves járműmérnök alapszakos hallgatója.
„A Sauber rendszeresen hirdet gyakornoki állásokat. Egy ilyenre jelentkeztem, és nagy örömömre felvettek. Szeptember óta dolgozom a projektmenedzsment területen, az első felfüggesztés projektjein. Feladataim közé tartozik a fejlesztési és a gyártási folyamatok nyomonkövetése, az egyes részlegek közötti koordináció, valamint az erőforrások és a határidők kezelése”
– mondta a 25 éves fiatal, hozzátéve, hogy rendkívül sokat tanult az elmúlt hónapokban.
„A szurkolóknak a Forma–1 főleg a versenyhétvégékről szól, belülről azonban egészen elképesztő, hogy a háttérben, a gyárban milyen összetett munka zajlik. Rengeteg apró részlet és összehangolt folyamat szükséges ahhoz, hogy az autó futamról futamra ott legyen a rajtrácson. Minden rendkívül gyors, dinamikus, ami egyedülálló tapasztalatot ad projektmenedzsment-szempontból is”
– fejtette ki.
Szakonyi Anna szerint abban, hogy a Sauber felvette, nagy szerepet játszott formula studentes múltja.
„Hét éve érettségiztem a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban, és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon tanultam tovább. Egy internetes posztban láttam, hogy az ottani műszaki egyetem elektromos kategóriában induló Formula Student-versenycsapata, a TU Vienna Racing Team tagokat keres. Pályáztam, és sikerrel jártam. A szponzorációs modulban kezdtem dolgozni, amelyet egy szezonon át vezettem is, majd a HR-t, a marketinget, az IT-t és a szponzorációt összefogó menedzsmentmodul élére kerültem. Mindehhez jó kommunikációs és szervezési készségre, valamint pénzügyi ismeretekre volt szükség. Megtanultam azt is, hogy önállónak kell lenni, nem várhatunk mások kéréseire, utasításaira, mert ha mindenki így tenne, akkor ott állnánk a végén autó nélkül”
– mesélte.
Szakonyi Anna bécsi diplomája megszerzése után jött el a csapattól, de szervezőként vagy bíróként azóta is részt vesz Formula Student-versenyeken. Az utolsó évében viszont már a Széchenyi István Egyetem járműmérnök alapszakos hallgatója is volt.
„A Formula Student nagy szerepet játszott abban, hogy műszaki vonalra váltottam. Mindenképpen levelező tagozaton szerettem volna tanulni, ami Ausztriában nem igazán létezik, ezért jött szóba Magyarország. Győr és a Széchenyi-egyetem egyértelmű választás volt: nagyon sok jót hallottam róla olyan ismerősöktől, akik ide jártak, emellett földrajzilag is ideális nekem, de az intézmény Audival való szoros kapcsolata ugyancsak fontos szempontnak számított. Elégedett vagyok, mert rendkívül jól strukturált a képzés, ami segít abban, hogy levelezőn, kisebb óraszámban is hatékonyan elsajátítsunk minden ismeretet”
– fogalmazott.
Szakonyi Anna tanulmányai és Forma–1-es gyakornoki feladatai mellett kutatással is foglalkozik, méghozzá olyan sikeresen, hogy tavasszal az Országos Tudományos Diákköri Konferencián a közgazdaságtudományi szekcióban képviseli a Széchenyi István Egyetemet. Konzulense dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta.
„Szerettem volna kutatóként kipróbálni magam, de motivált az is, hogy az OTDK-n elő kell adni, meggyőzően bemutatni egy szakmai közönség előtt a témámat. Dolgozatomban a Formula Student-sorozat társadalmi megtérülését vizsgáltam a TU Vienna Racing Team példáján keresztül. A pozitív és a negatív hatásokat egyaránt figyelembe véve azt állapítottam meg, hogy a csapat SROI-indexe 1,9 volt a 2022–2023-as szezonban, azaz minden befektetett euró közel kétszeres társadalmi értéket generált. Ez a szponzoroknak és az egyetemeknek is alátámasztja, hogy van értelme a támogatásnak”
– ecsetelte a hallgató.
És hogy merre visz tovább az útja, ha megszerzi második diplomáját? Még nem tudja, de abban biztos, hogy az autósportban vagy az autóiparban szeretne dolgozni. Ahogy megjegyezte:
„a gyors tempójú környezet nagyon tetszik és motiváló számomra”.
A Sauber egyébként számos lehetőséget kínál diplomások és hallgatók számára. A csapat azt tervezi, hogy növekedését diplomás programokon keresztül is generálja. A nyitott pozíciókat az Audi F1 Project LinkedIn-csatornáján és a karrieroldalon teszik közzé.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Amikor a forma találkozik a teljesítménnyel: bemutatkozik a Wilier Filante SLR ID2
Amikor egy ikonikus olasz márka új országúti kerékpárt mutat be, a kerékpáros világ felkapja a fejét. És nem véletlenül, hiszen a Wilier legfrissebb aero modellje, a Filante SLR ID2 nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a legendás gyártó eddigi leggyorsabb országútiját testesítse meg.
És ha valamit tudunk a Rossano Veneto-i mesterekről, az az, hogy a sebességet nemcsak számokban, hanem érzésben is mérik. Most megmutatjuk, hogyan válik ez az érzés valósággá a Filante SLR ID2-vel.
Új fejezet az aero országúti kerékpárok történetében
Ha kerékpározásról van szó, a Wilier mindig is két irányban gondolkodott: egy modell azoknak, akik a hegyekben érzik otthon magukat, és egy azoknak, akik a síkon szeretnek száguldani. A Filante SLR ID2 ebbe a kategóriába tartozik – sőt, annak csúcsát képviseli. Egy igazi aero országúti, amely minden pedálfordulatnál a sebesség és a hatékonyság szolgálatában áll.
Míg sok gyártó arra törekszik, hogy egyetlen, minden terepen bevethető versenykerékpárt kínáljon, addig a Wilier más utat jár. Ők hisznek abban, hogy a csúcsteljesítményhez nem kompromisszumokra, hanem célzott fejlesztésre van szükség. Aki ugyanis a maximumot akarja kihozni magából, annak a legjobb társra van szüksége – ez a társ pedig jelenleg a Filante SLR ID2.
Öt év fejlesztés, egy pillanatnyi tökéletesség
A Filante SLR első generációja 2020-ban mutatkozott be, és rövid idő alatt az egyik legelismertebb aero országútivá vált. Azóta eltelt öt év, és ez az öt év az országúti technológia világában valóságos generációváltást hozott. Az új Filante SLR ID2 teljesen újratervezett, modern kerékpár, amely a több mint 120 éves Wilier-tapasztalatot ötvözi az olasz dizájn szenvedélyével.
A kerékpár már most bizonyított a legnagyobb versenyeken – köztük a Tour of Lombardia mezőnyében, ahol a Groupama–FDJ csapat tehetsége, Romain Grégoire hajtotta a prototípust. Nem véletlenül esett rá a választás: a Filante SLR ID2-t kifejezetten WorldTour-szintű teljesítményre fejlesztették, hogy a legkeményebb körülmények között is képes legyen megállni a helyét.
A tervezés művészete és tudománya
Akik már ismerik a Wiliert, azok tudják, hogy a cégnél a technológia és az esztétika mindig kéz a kézben jár, sőt, az egyik nem létezhet a másik nélkül. Éppen ezért a Filante SLR ID2 fejlesztése során a mérnökök nemcsak a tervezőasztal felett görnyedtek – a kerékpárt a brit Silverstone Sports Engineering szélcsatornájában is tesztelték.
Az eredmény pedig önmagáért beszél: a Wilier adatai szerint a Filante SLR ID2 még a legnagyobb WorldTour-versenykerékpárokhoz képest is átlagosan 2,4%-kal kedvezőbb aerodinamikai együtthatóval rendelkezik. Ez a különbség nem csupán a laborban mérhető – hanem a valóságban is érezhető: a sprinthajrákban, a hosszú sík szakaszokon és a lejtmenetekben is.
Forma, ami a funkciót szolgálja
A Filante SLR ID2 váza a TorayCa T800, T1100 és M46JB karbonszálak precíz kombinációjából épül fel. Ez a kompozíció garantálja az ideális egyensúlyt a merevség, a megfelelő tömeg és a hatékony rezgéselnyelés között. Az Ultegra Di2 váltórendszerrel szerelt, M-es méretű modell mindössze 7,1 kilogramm, így a Filante SLR ID2 a kategória egyik legkönnyebb aero országútijának számít.
A villa teljesen új, „pengés” formát kapott, ami nemcsak látványos, de valódi aerodinamikai előnyt is biztosít. Az aprólékosan kidolgozott részletek mind azt bizonyítják, hogy a Wilier számára a kompromisszum ismeretlen fogalom.
Innováció a kormány mögött
A kerékpárhoz teljesen új, integrált karbonkormány készült, a Wilier F-BAR ID2, amely letisztult, csavarmentes megjelenésével és ergonomikus kialakításával tökéletesen illeszkedik a Filante SLR ID2 karakteréhez. Az egyedi OEF (Optimal Ergonomic Flare) geometria révén a kormány az alsó fogásban 3 centiméterrel szélesebb, ami nagy sebességnél is stabilabb testtarást garantál és jobb irányíthatóságot biztosít.
A F-BAR ID2 hét különböző szélességben és öt stucnihosszban elérhető, így minden kerékpáros megtalálhatja a számára ideális beállítást – legyen szó profi versenyzőről vagy lelkes amatőrről, aki ugyanazzal a szenvedéllyel hajt, mint a legjobbak.
Aerodinamika újragondolva
A sebességért folytatott versenyben a részletek döntik el, ki nyer. Éppen ezért született meg a Wilier új Aerokit kulacsrendszere, amely tökéletesen illeszkedik a váz formájához. Az Elite-tel közösen fejlesztett kulacsok és tartók nem csupán elegánsak, hanem mérhetően csökkentik a légellenállást is, akár kétharmaddal kevesebb turbulenciát okozva, mint a hagyományos megoldások.
De az aerodinamikailag optimalizált alsócső és az új nyeregcső nemcsak a légellenállást minimalizálja, hanem a kényelmet és a teljesítményt is növeli. Sőt, az akkumulátor helye is új: a Shimano Di2 egységet a középcsapágy fölötti műgyanta házba helyezték, így végeredményképp jobb hozzáférést és még kedvezőbb súlyelosztást kapunk.
A számok mögött: mérhető fejlődés
A Wilier a fejlesztés során CFD modellezést, szélcsatorna-teszteket és profi versenyzői visszajelzéseket ötvözött. Az eredmények pedig magukért beszélnek:
- 40 km/h-nál akár 14,15 watt teljesítménynyereség az előző modellhez képest
- 50 km/h-nál az Aerokit rendszerrel ez az érték 28,8 wattra nő
- A váz merevebb, ugyanakkor komfortosabb, és 1,6%-kal jobb aerodinamikai eredményt ért el a CFD-előrejelzéseknél
Ezek a számok nem csupán papíron mutatnak jól, hanem minden pedálfordulatban érezhető előnyt jelentenek a valós versenyeken.
Méret, forma, illeszkedés – testre szabott teljesítmény
A kerékpár hatféle vázméretben, háromféle kormánymérettel és két nyeregcső-opcióval érhető el, a tervezők pedig a geometriát is aprólékosan finomították: a modell valamivel hosszabb, magasabb és stabilabb lett, miközben megőrizte azt a közvetlen, élénk reagálást, amit az elődje is kínált.
A Wilier Filante SLR ID2 tehát nem csupán egy újabb modell, hanem a márka filozófiájának valódi megtestesülése: itt találkozik egymással az olasz dizájn, a mérnöki precizitás és a szenvedély. Az amatőrök új dimenzióban élhetik át az országúti élményt, a profik kezében pedig ez a győzelem egyik kulcsa – könnyű, elegáns és brutálisan gyors, és a Biondo Bike szakemberei által is ajánlott.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A fáradtság és a figyelemzavar kockázata: maradj éber a téli utakon
A melegebb hónapok gondtalansága után az ősz és a tél beköszönte a közlekedésben is új kihívásokat tartogat.
A rövidülő nappalok, a romló látási viszonyok és a kiszámíthatatlan időjárás (köd, ónos eső vagy hó) fokozott figyelmet követelnek minden járművezetőtől. A biztonságos vezetés alapja a körültekintés és a felkészülés, mind az autó, mind a sofőr tekintetében. A Hankook szakértői összefoglalták a legfontosabb szempontokat, melyekkel garantálható a biztonság a hideg hónapokra is.
Az autó, mint tényező: Technikai felkészülés
A téli közlekedésben a legkritikusabb szerepet a gumiabroncsok töltik be. A téligumi keverékét kifejezetten a 7°C alatti hőmérsékletre tervezték, így megőrzik rugalmasságukat, és lényegesen rövidebb fékutat, valamint jobb tapadást biztosítanak a csúszós, hideg útfelületen mint a nyári abroncsok.
A megfelelő gumiabroncs kiválasztása mellett kiemelten fontos a nyomás rendszeres ellenőrzése is. A hirtelen hőmérséklet-ingadozások, különösen az alacsonyabb külső hőmérséklet miatt a nyomás csökkenhet, ami rontja a menetstabilitást és növeli a kopást. Emellett az ablakokat és a tükröket mindig jég- és páramentesen kell tartani. A romló látási viszonyok miatt elengedhetetlen a világítás megfelelő használata, így a ködlámpák bekapcsolása, amint a látótávolság 50 méter alá csökken.
Emberi faktor: A koncentráció és a pihenés
A sötétebb, hidegebb időszakban a koncentráció fenntartása különösen nagy kihívást jelent. A téli monotonitás és a korán beálló sötétség bizonyítottan hozzájárul a fáradtsághoz és a figyelem lankadásához. A megnövekedett reakcióidő kritikus helyzeteket teremthet, így jó taktika lehet a rendszeres pihenők beiktatása. Emellett az őszi-téli hónapok alatt gyakrabban jelentkező hangulati változások és enyhébb szezonális tünetek is befolyásolhatják a vezetési képességeket, úgymint a reakcióidőt és a döntéshozatalt. A pszichológiai jóllétnek a volán mögött is prioritást kell élveznie: nagyobb feszültség vagy komolyabb fáradtság esetén halasszuk el az utazást, vagy vegyünk inkább igénybe tömegközlekedési eszközt.
Készüljünk fel a legrosszabbra is: Tippek vészhelyzetre
A felkészültség és az előrelátás elengedhetetlen a téli közlekedésben, hiszen a mentősök szintén korlátozottak az időjárási viszonyok által, így sokszor jóval több időt vesz igénybe, míg segítség érkezik egy baleset során. Egy felelősségteljes autósnak számolnia kell a váratlan helyzetek lehetőségével, ezért javasolt a járműben tartani a legfontosabb vészhelyzeti felszereléseket. Kritikus jelentőségű lehet egy jól felszerelt elsősegélydoboz, valamint meleg takaró, extra kabát. Ezenfelül elengedhetetlen egy zseblámpa az éjszakai műszaki hibákhoz, illetve tartós élelmiszer és ivóvíz a hosszabb, kényszerű várakozási idők áthidalásához. Ezen intézkedésekkel minimalizálhatóak a téli vészhelyzetek kockázatai.
Felelős vezetés télen is
A téli autózás izgalmas és biztonságos élményt nyújthat, feltéve, ha a járművezető tudatosan készül fel a megváltozott körülményekre. A Hankook arra ösztönöz, hogy a körültekintő vezetés mellett mindig jó minőségű, biztonságos abroncsokkal vágjunk neki az útnak, hiszen a felelős és előrelátó felkészülés garancia a zavartalan közlekedésre.
A Hankook prémium téli gumiabroncs kínálatért látogasson el az alábbi weboldalra!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Automatizált logisztika a globális ellátáshoz
A Liebherr a világ egyik vezető mobildaru gyártója. A Jungheinrichhel közösen új központi alkatrészraktárt épített a baden-württembergi Ehingenben található székhelyén.
2024 szeptembere óta innen irányítják a globális alkatrészellátást.
A Liebherr ehingeni termékpalettája magában foglalja a legmodernebb teleszkópos és rácsos gémű darukat különböző méretekben, mobil és lánctalpas futóművel. A kínálat a 35 tonnás terepjáró mobil daruktól a hatalmas, 3000 tonnás teherbírású lánctalpas darukig terjed. Vagyis az új alkatrészraktárhoz maximális térkihasználásra volt szükség.
RENDSZERMEGOLDÁS EGY KÉZBŐL
A Liebherr az alkatrészlogisztika automatizálását a Jungheinrichre bízta, aki a projekt teljes megoldását egy kézből szállította. A rendszer középpontjában egy 6-folyosós, automatikus, silószerkezetű szűkfolyosós magasraktár áll, 18 000 tárolóhellyel – tető- és oldalburkolatokkal együtt.
Hossza körülbelül 80 méter, szélessége 75 méter, magassága 30 méter, méretei tehát figyelemre méltóak. Ehhez jön még egy 2 folyosós, háromszoros mélységű kis alkatrész-shuttle raktár összesen 40 000 tárolóhellyel.
Az automatizált rendszer, valamint a kézi raktározási területek valamennyi folyamatának vezérlését a Jungheinrich Warehouse Management System (WMS) végzi, együttműködve a Liebherr ERP-rendszerével.

A két csatornás kompakt shuttle raktárrendszer 40 000 tárolóhelyet biztosít.
LEGÚJABB TECHNOLÓGIA
A Liebherr ehingeni gyárának rendszermegoldása magában foglalja a raklapos és a tárolóládás magasraktárakat, a legújabb szállítástechnológiát ládák és raklapok számára – beleértve a vezérlést és a vizualizációt –, valamint hat magasraktári felrakógépet. Ezek két-két teherfelvevő eszközzel teszik gyorsabbá a Liebherr alkatrészek be- és kitárolását, valamint teljesen automatizált folyamatokat biztosítanak a problémamentes, 24 órás működéshez.
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA IRÁNYÍTJA ÉS KEZELI
A Jungheinrich Warehouse Management System (WMS) mesterséges intelligenciával optimalizálja az anyagáramlást a Liebherrnél. Irányítja és kezeli a teljes automatizált raktárt, miközben számos ügyfélspecifikus funkciót is megvalósít. Így biztosítható az intelligens, átfogó menedzsment valamennyi raktári területen. Ide tartozik például a tárolóládák előzetes összeállítása többféle sorrend szerint, majd a raklapok összeállításakor történő konszolidálás. Ezenkívül több munkaállomáson is pick-and-pack összeállítás történik szállítódobozokban. Cél a maximális hatékonyság és átláthatóság valamennyi intralogisztikai művelet során a központi alkatrészellátásban.

Hat magasraktári felrakógép biztosítja a gyors ki- és betárolást akár 30 méteres magasságban.
KÉSZEN A JÖVŐBENI NÖVEKEDÉSRE
A Jungheinrich megoldásával a tervezést, a projekt kidolgozását és a rendszer építését egy kézből biztosította. Robert Schad, a Jungheinrich értékesítési projektvezetője kiemelte, hogy a Liebherr logisztikai megoldása elsősorban nagyfokú rugalmassága miatt kiemelkedő. Problémamentesen bővíthető, így már ma felkészült a jövőbeli növekedésre.
További információ: www.jungheinrich.hu/referencia-liebherr
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A Kingston bemutatja kétcsatlakozós külső SSD tárhelymegoldását
-
Ipar2 hét ago
Bajnoki elismerés a Schneider Electric AirSeT berendezésének
-
Gazdaság2 hét ago
Hároméves stratégiai együttműködést kötött az SAP Hungary és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
-
Egészség2 hét ago
Közel 100 ember egészségügyi szűrését végezték el egy nap alatt a Prologis parkjában
-
Okoseszközök2 hét ago
A Samsung különleges kedvezményekkel hangol az ünnepekre
-
Mozgásban2 hét ago
Automatizált logisztika a globális ellátáshoz
-
Szórakozás2 hét ago
Miért keressük egyre inkább az interaktív kikapcsolódást?
-
Zöld2 hét ago
Intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban






