Mozgásban
A női autóvezetők több mint negyede napi szinten él át negatív megkülönböztetést az utakon
A magyarok döntő többsége találkozott már olyan közlekedési helyzettel, ahol egy sofőrt a neme miatt negatívan ítéltek meg – derül ki a drivingcamp Hungary megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
A női vezetők 28 százaléka napi rendszerességgel él át megkülönböztetést, ugyanakkor a fővárosi sofőrök egyharmada is mindennapos jelenségnek tartja ezt. A lakosság 17 százaléka rosszabb sofőrnek tartja a női vezetőket. Egy, a női vezetőket sújtó előítéletek elleni kampányt a magyarok több mint fele hasznosnak tartana.
A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést a drivingcamp vezetéstechnikai központ. A kutatási eredmények rámutatnak, hogy szinte minden ötödik magyar (17 százalék) rosszabb sofőrnek tartja a női vezetőket a férfiaknál, a megkérdezettek több mint fele azonban nem ért egyet ezzel az állítással, 29 százalékuk pedig semleges választ adott erre. Érthető okokból a nők döntő többsége elutasítja ezt a sztereotípiát, 60 százalékuk megalapozatlannak tartja a kijelentést.
A lakosság 86 százaléka már tapasztalt olyat, hogy egy sofőrt a neme miatt negatívan ítéltek meg, a válaszadók csupán 14 százalékának volt ismeretlen ez az élethelyzet. A megkérdezettek közel kétharmada ritka jelenségnek tartja ezt, azonban a nők 28 százaléka jelezte, hogy napi szinten él át ilyen jellegű megkülönböztetést. A fővárosban autózók egyharmada is rendszeresnek érzi a nemi alapú ítélkezést, amely összefüggésben állhat a magas stresszfaktorú helyi közlekedéssel.
A személyes tapasztalatok is erősen formálják a női vezetőkkel szembeni előítéleteket
A nőkkel kapcsolatos vezetői sztereotípiákat a legtöbben (45%) a kulturális és társadalmi hagyományoknak tudják be, ezt a választ a 60-69 évesek és a diplomások magasabb arányban jelölték meg. A magyarok ötöde szerint személyes tapasztalatok befolyásolják ezt, míg a média és a közösségi oldalak hatását 16 százalék jelölte meg kiváltó tényezőként. A megkérdezettek 13 százaléka úgy véli, statisztikai adatok és tények támasztják alá a nők gyengébb vezetői képességeit. Eközben a családon belüli mintáknak mindössze 7 százalék tulajdonít megkülönböztetett jelentőséget.
Sokan jó ötletnek tartják a szemléletformáló kampányt
A magyarok többsége (58 százalék) hasznosnak tartana egy, a női vezetőket sújtó előítéletek elleni kampányt. Ezt az ötletet a nők 60 százaléka támogatta a férfiak 56 százalékával szemben. Érdekesség, hogy a 60-69 éves korosztály mutatta a legmagasabb elkötelezettséget egy ilyen típusú potenciális kampány kapcsán, ők 68 százalékban voksoltak erre az opcióra. A lakosság közel negyede szerint azonban nincs szükség ilyen megmozdulásra, 18 százalék pedig nem tudta megítélni ennek létjogosultságát.
„A nők kiváló vezetők, de a társadalmi sztereotípiák miatt gyakran hátrányból indulnak. Ők a biztonságot helyezik előtérbe, kevésbé kockáztatnak, és alaposabban átgondolják a helyzeteket. Ezért is fontos, hogy a megfelelő tréningekkel növeljük az önbizalmukat és megmutassuk nekik, hogy a vezetési készségek fejleszthetők, így a tréningek végére magabiztosabban ülnek vissza az autóba. A cél nem az, hogy versenyzőket neveljünk, hanem hogy mindenki, legyen férfi vagy nő, biztonságosabban
és tudatosabban vezessen az utakon”
– mondta Csörgő László, a drivingcamp vezető trénere.
Nem attól lesz valaki jó vezető, hogy több évtizedes rutinnal rendelkezik
A vezetéstechnikai központ továbbá felmérte azt is, hogy mely vezetői készségeket tartják a legfontosabbnak az emberek. A válaszokból kiderül, hogy a magyarok közel fele (48 százaléka) a jó vezetést elsősorban azzal azonosítja, ha valaki mindig a forgalmi helyzetnek, az időjárási és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel és stílusban vezet. Ezt a lehetőséget a férfiak magasabb arányban (52 százalék) jelölték meg, mint a nők (45 százalék). A megkérdezettek a második leghasznosabb készségnek a gyors reflexet tartották, amellyel helyesen lehet reagálni a váratlan közlekedési helyzetekre. Erre a nők magasabb arányban szavaztak, mint a férfiak. A harmadik legfontosabb tényezőnek pedig a közlekedési szabályok pontos betartása bizonyult. Csupán 9 százalék volt azok aránya, akik úgy gondolják, a több évtizedes rutin tesz valakit jó vezetővé.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A HERE 3D-ben térképezi fel Magyarországot
A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól rendkívül pontosan, 3D-ben térképezi fel Magyarország egy részét, hogy a világ legfejletteb térképét biztosítsa.
A HERE azzal kezdi, hogy a legújabb technikával felszerelt autókkal járják be az utakat, és nagy pontossággal rögzítik az útadatokat, így az útburkolati jeleket és a KRESZtáblákat egyaránt. Az egyértelműen azonosítható HERE autók 3D-ben is rögzítenek, valamint utcaszintű képeket hoznak létre a látványosságokról, az üzletekről, benzinkutakról és éttermekről.
Az információkat egy részletgazdag Magyarország-térképen fogják használni, melyet az önvezető autókhoz és egyéb fejlett szolgáltatásokhoz terveztek, amik növelik a közlekedésbiztonságot, enyhítik a forgalmi dugókat és megkönnyítik a városi navigációt.
A következő hetekben a HERE autói az ország összes fontosabb útját bejárják. A felmérés nem zavarja a rendes forgalom menetét.
A HERE elkötelezett a magánszféra tiszteletben tartása iránt. A rögzített képek csak az autóban tárolódnak, majd később, titkosított formában kerülnek át egy biztonságos tárhelyre. Ezután elkezdődik a feldolgozásuk az iparágban vezető szoftver és egy fejlett algoritmus segítségével. A képek csak az után lesznek elérhetőek, hogy az arcokat és rendszámokat elhomályosították.
Abban a ritka esetben, ha a képen látható személy vagy rendszám felismerhető maradt, bárki egyszerűen jelentheti ezt a HERE felé. Nézze meg az online képet, majd kattintson a térképen a “Report Image” linkre a bal alsó sarokban.
További információkért, kérjük, látogassa meg a https://here.com/en/drive-schedule weboldalt, ahol megtudhatja, hogy a HERE, hogyan óvja magánéletét.
A HERE-ről
A HERE Technologies, a helyalapú felhőszolgáltató, valós idejű navigációs szolgáltatást nyújt a hétköznapi emberek, a közlekedési eszközök, a vállalkozások és városok számára. A HERE mögött a vezető autóipari cégek konzorciuma áll. Ha szeretne rólunk többet megtudni, látogassa meg weboldalunkat: http://360.here.com.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! A cikkben partnerünk volt az instant.co.hu. Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Út a vadonba: igazi porfelhőt kavarnak a Hankook abroncsai
A 2025-ös FIA Rally Világbajnokság (WRC) harmadik fordulóját, a legendás Szafari Rally-t március 20. és 23. között rendezik meg a kenyai Naivasha és Nakuru megyék területén.
A prémium gumiabroncsokat gyártó Hankook a WRC hivatalos abroncsszállítójaként támogatja a világ legjobb rallycsapatait, akik ezen a hétvégén a WRC versenynaptár egyik legkeményebb megmérettetésével néznek szembe.
A végeláthatatlan, vadregényes tájakon zajló Szafari Rally híres arról, hogy a végsőkig próbára teszi mind a versenyzőket, mind a rallyautókat. A kimerítő sziklás utak, a mély homokrétegek, a perzselő hőség, a hirtelen esőzések és a vadon élő állatok kiszámíthatatlansága mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a verseny – közel 385 kilométeres versenytávval és 21 szakasszal – a kitartás, az irányítás és a teljesítmény igazi próbája legyen.
A Hankook a kenyai Szafari Rally-n a csapatokat az extrém terepre készült rallyabroncsával, a Dynapro R213-mal látja el. Az abroncsot kifejezetten úgy tervezték, hogy a burkolatlan útfelületeken is csillapítsa az ütéseket, miközben kiemelkedő élettartamot és tapadást biztosít extrém körülmények között is. Megerősített szerkezete ellenáll a vágásoknak és a defekteknek, míg az optimalizált tapadás és a precíz kezelhetőség a kiszámíthatatlan terepen is nagy magabiztosságot nyújt a pilótáknak. A rally extrém körülményeihez igazodva a Dynapro R213 két változatban érhető el: lágy és kemény gumikeverékben, biztosítva a legjobb teljesítményt a különböző utakon és hőmérsékleti viszonyok között.
A Hankook 2023 óta működik együtt az FIA-val és a résztvevő gyártókkal, így több mint 2000 kilométernyi valós körülmények közötti tesztelést végzett a nagy teljesítményű rallyabroncsok fejlesztése és minősítése érdekében. Ez az intenzív fejlesztési folyamat biztosítja, hogy a pilóták a Hankook prémium abroncstechnológiájára támaszkodhassanak a kenyai Szafari Rally zord körülményei között is.
A Rally Sweden-en szerzett győzelmüket követően a bajnoki tabellán jelenleg Elfyn Evans és navigátora, Scott Martin (Toyota GAZOO Racing World Rally Team) vezet 61 ponttal.
A Hankook a WRC mellett jelenleg mintegy 70 globális motorsporteseményre szállít versenyabroncsokat, és számos csapatot támogat. A versenyekről érkező adatok felhasználásával a vállalat folyamatosan fejleszti abroncstechnológiáját, és az így szerzett kulcsfontosságú ismereteket mind a nagy teljesítményű versenyabroncsok, mind a fogyasztói abroncsok fejlesztésében alkalmazza, biztosítva az iparágvezető minőséget és teljesítményt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Szoboszlai Futammal bővül az idei Vivicittá
300 induló próbálhatja ki az idei Telekom Vivicittán, mekkora teljesítmény lefutni annyit, amennyit Szoboszlai Dominik fut egy átlagos* mérkőzésen.
A 10,5 km-es hosszúságú exkluzív futam a futóverseny második napján, április 13-án 13 órakor indul. A távon rajthoz álló versenyzők limitált, egyedi technikai pólót kapnak, nevezési díjukból 2000 Ft-tal pedig a SUHANJ! Alapítványt támogatják. A szám nevezése március 15-én 9 órakor indul a Telekom Vivicittá honlapján.
Március 15-én szombaton 9 órától lehet nevezni a Budapest Sport Iroda (BSI) és a Magyar Telekom közös szervezésű futóversenyének, a Telekom Vivicittának új kihívására, a Szoboszlai Futamra. A jubileumi 40. esemény részeként elrajtoló Szoboszlai Futam hosszúsága 10,5 km, annyi, amennyit Szoboszlai Dominik hazai színekben játszott meccsein átlagosan futott tavaly. A Szoboszlai Futam résztvevői limitált, egyedi technikai futópólót kapnak, a nevezési díjból pedig a szervezők 2000 Ft-ot a SUHANJ! Alapítvány integrált edzőtermének támogatására fordítanak. A futók így nemcsak egy különleges élménnyel gazdagodhatnak, hanem egy jó ügyért is futhatnak. A Szoboszlai Futam a verseny második napján, április 13-án, vasárnap 13 órakor a 10 km-es futókkal együtt, de önálló távként rajtol.
A Szoboszlai Futam arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki a saját céljai elérésével válhat igazi győztessé. Legyen szó az első teljesített versenyről vagy egy újabb lépésről az egészségesebb élet felé, a legfontosabb, hogy mozgásban maradjunk és élvezzük a sport örömét. A 10,5 km-es táv egy olyan kihívás, ahol nem a csúcsteljesítmény számít, hanem a mozgás szeretete. A Szoboszlai Futam egyben egy jelképes közös célba érkezés Szoboszlai Dominikkal, aki mérkőzésein a pályán bajnokként játszik, sikereivel sokak számára példakép és igazi motiváció a rendszeres mozgásra.
„Fontos számomra, hogy egy kicsit viszonozhassam az embereknek azt a támogatást, amit a mérkőzések során kapok tőlük. Örülök, ha a teljesítményem inspirálóan hat másokra, ahogy annak is, hogy most a Telekommal közösen arra motiválhatom az embereket, hogy sportoljanak, ezáltal tegyenek az egészségükért”
– tette hozzá Szoboszlai Dominik.
Az exkluzív futamra a nevezések száma korlátozott, 300 elhivatott indulót várnak a szervezők. További információ a nevezéssel kapcsolatban elérhető az alábbi oldalon: https://www.telekomvivicitta.hu/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hajhullás okai nőknél és visszér ellen
-
Ipar2 hét ago
Hogyan gondolkodik a generatív MI? Szegedi kutatók keresik a választ a chatbotok titkaira
-
Mozgásban2 hét ago
DACHSER: szárazföldi szállítás Írországból Európába
-
Okoseszközök2 hét ago
Kiderült, melyik Magyarország leggyorsabb mobilhálózata
-
Tippek2 hét ago
Így védekeznek az elektromos tüzek ellen a hazai vállalkozások
-
Zöld2 hét ago
Nanoműanyag kolloidok felületén kötött PFAS vegyület együttes toxicitását vizsgálták a MATE kutatói
-
Gazdaság2 hét ago
Most érdemes az ügyfeleknek az ingatlanpiacra lépni
-
Egészség1 hét ago
Hogyan aludjunk jól: a közelgő óraátállítás egészségügyi hatásaira hívja fel a figyelmet a Samsung az alvás világnapján