Okoseszközök

Sokat segített a PlayStation 5-nek az új hűtés

playstation

Néhány hete a Sony a világ számos pontján új verziót dobott piacra a tavaly ősszel megjelent PlayStation 5 konzolokból, ami többek között abban tér az elődjétől, hogy 300 grammal könnyebb az áttervezett hűtés miatt.

Bár az első információk még arról szóltak, hogy a kisebb hűtőborda és a kivett réz elemek miatt a gép jobban melegedik, ám az új masinát alaposan letesztelő The Hardware Busters youtube-csatorna végül arra a megállapításta jutott, hogy az újgenerációs játékgépnek kifejezetten jót tett a méretcsökkenéssel is járó módosítás, és pont a jobb hűtés miatt távozik a a korábban kifogásolt 3-5 fokkal melegebb a levegő a burkolat alól.

A The Hardware Busters alkotói a Devil May Cry 5 futtatása során végeztek méréseket, és a kapott adatok alapján a PlayStation 5 processzorát és videóvezérlőjét tartalmazó rendszerlapka csak 40° Celsius fokra melegedett az új hűtési megoldás mellett, míg a tavaly piacra dobott korábbi modell esetében 51° Celsius fok volt ugyanennek a komponensnek hőmérséklete, tehát az új rendszer a kisebb méret ellenére is jobban működik, mint a korábbi megoldás.

A tesztből ugyanakkor kiderült az is, hogy a memóriachipek 7 fokkal, míg a VRM-áramkör 1,3 fokkal magasabb hőmérsékletet értek el, mint a korábbi modell esetében, viszont még ezek az eredmények is bőven a megengedett üzemi tartományon belül találhatók.

Ha pedig valaki a vásárlás előtt tudni szeretné, hogy melyik változatért ad pénzt, akkor a modellszámot kell figyelnie: ha a gép dobozán a CFI-1000 szerepel, akkor a korábbi verzióval van dolga, az átalakított hűtéssel szerelt új variánsok már CFI-1102A kóddal kerülnek forgalomba.

Forrás: 24.hu

Okoseszközök

Az Android 12.1 az összehajtható mobilokat veszi célba

android

A jelentések szerint az Android 12.1 az összehajtható mobilok használati élményének fokozására koncentrál majd.

Az XDA több érdekességet is előásott az Android 12 rövid időn belül várható frissítéséről, az Android 12.1-ről. Az összes funkciót egyelőre senki nem ismeri, de a szivárgások szerint az Android 12.1 alapvetően az összehajtható mobilok használati élményének fokozására koncentrál majd.

Nem kizárt az sem, hogy az Android 12.1 az összehajtható Google Pixel mobilnak készíti elő a terepet, ennek a bemutatóját szintén október közepére tippelik, a Pixel 6 sorozattal egyszerre.

Az XDA korábbi rendszerverziókban talált olyan dokkolót, amelynek működése és funkciói, animációi egyértelműen összehajtható mobilhoz lettek optimalizálva. Várhatóan párhuzamosan lehet majd futtatni a Chrome böngésző két ablakát is, ezzel kiaknázva a multitaskingban rejlő lehetőségeket.

Forrás: ORIGO

Tovább

Okoseszközök

Az IKEA új eszközével vezeték nélküli töltővé varázsolhatjuk asztalunk

ikea

Az IKEA szorgosan építi kínálatát, amiben a vezeték nélküli töltés technológiáját támogató bútorok találhatók, így mobiltelefonok töltőállomásként használhatók.

A jövőben annak is elérhető lesz a módszer, aki nem akar beruházni egy vadiúj bútorra, mivel a svéd cég kifejlesztett egy olyan terméket, amit szinte bármilyen fából vagy műanyagból készített borításra rá lehet szerelni, majd mobiltöltőként használni – írja a The Verge.

Sjömärke névre keresztelt kiegészítő így egy tetszőleges bútordarab, mondjuk már meglévő íróasztal lapjának aljára, vagy polcra applikálható, hogy utána a túlsó oldalra helyezve az eszköz töltődjön. Az alumíniumból és műanyagból készült töltő 5 wattos teljesítménnyel dolgozik.

Az eszköz 39,99 dollárba (kb. nettó 12 ezer forint) kerül, októbertől lesz kapható az Egyesült Államokban és más országokban, de egyelőre nem tudni, mikor érkezik a magyar áruházakba.

Forrás: 24.hu

Tovább

Okoseszközök

A Facebook ismét piacra dobott egy kistévét

portal

Az új Portal-eszközök megint csak a videohívásra vannak kihegyezve. A rosszabb, hogy Facebook-fiók nélkül nem is lehet használni őket.

A Facebook pár éve döntött úgy, hogy most már tényleg elkezd saját eszközöket fejleszteni. A munka első eredménye 2018-ban mutatkozott meg, amikor is bemutatták a Portal nevű készüléket. Akkori beszámolónkban azt írtuk, hogy a masina lényegében olyan, mint egy okosabb vezetékes telefon. A cég kedden egy (illetve két) újabb ilyen terméket leplezett le, arra hivatkozva, hogy a koronavírus-járvány még fontosabbá tette a képpel ellátott kommunikációt. Ebben igazuk is van, hiszen a pandémia alatt sokan így tartották a kapcsolatot a másikkal, például a kollégákkal vagy a családtagokkal.

A Facebook által most bemutatott Portal Go és Portal Plus is alkalmas erre, és a legjobb, hogy több videohívós szolgáltatást már alapból támogatnak: a cég beépítette többek közt a Zoom, a GoToMeeting, továbbá a Cisco Webex megoldását is. És hamarosan újabb szolgáltatással, a Microsoft Teamsszel bővül majd a repertoár.

A készülékek külsőre is változtak. A Portal Go egy kissé nagyobb, tévészerű eszköz, mely szövetborítást, nagy látószögű kamerákat, illetve akkumulátort is kapott (az előző modellben nem volt ilyen, így mindig áram alatt kellett tartani). A Plus pedig karcsúbb és eleve nagyobb képernyővel érkezik. Értelemszerűen ez a legdrágább: 349 dollárt kell érte fizetni (kb. 105 ezer forintot), míg a Góért 199-et kérnek (ez nagyjából 60 ezer forintot jelent).

Ahogy azonban a The Verge is megjegyzi, az új Portal-eszközök is elsősorban a videochates funkciókat támogatják, így filmet vagy sorozatot nem lehet rajtuk nézni. A zenehallgatás viszont adott, a cég ugyanis – saját alkalmazásai, a Messenger és a WhatsApp mellett – a Spotifyt is a rendszer részévé tette. A termékeket Facebook-fiókkal lehet használni, igaz, egy frissítésnek köszönhetően jövőre már anélkül is. Az új eszközöket Mark Zuckerberg Facebook-alapító személyesen mutatta meg egy videóban:

Forrás: HVG

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss