Connect with us

Okoseszközök

A Samsung Galaxy Watch okosórák éjjel is segítenek egészségesebb mindennapokért

Egészségünkre már a legapróbb változás is óriási hatással lehet.

Ha kicsit is javítunk mindennapi szokásainkon, az összességében egy egészségesebb életmódhoz vezethet. A hamarosan érkező Galaxy Watch új funkciói még hatékonyabban támogathatják ezen szokások kialakításában a felhasználókat, javítva alvásminőségüket, szívük egészségét, fittségüket és táplálkozásukat.

Vadonatúj funkciók érkeznek

  • Az új funkciók sorában található a Bedtime Guidance (Alvásrutin javaslat), amely az alvás optimalizálásért felel, és a Vascular Load (Szív és érrendszeri terheltség menedzsment), amely alvás közben méri az érrendszerre nehezedő terhelést. A Running Coach (Személyre szabott futóedző) a személyes edzésterv kidolgozásában segít, az Antioxidant Index (Antioxidáns-index) pedig a karotinoidok szintjét méri az egészséges öregedés érdekében.
  • Az új funkciók a One UI 8 Watch részeként érkeznek, amely a hamarosan megjelenő Galaxy Watch szérián válnak elérhetővé. A funkciók azonban már előtte megismerhetőek lesznek egy bétaprogram keretében, amelyet korlátozott számú Galaxy Watch felhasználó próbálhat ki.

Az egészségesebb szokások kialakításáért

Az új funkciók célja, hogy támogassák az egészségesebb napi szokások elsajátítását, amelyek sokaknak kihívást jelenthetnek, hiszen nem alakulnak ki azonnal, maguktól. Ezeknek a mintáknak kialakítása hosszabb időt vehet igénybe, a jelentősebb változások pedig csak később válnak láthatóvá, de az erőbefektetés megtérül, az eredmény megéri a fáradságot.

  • Az egészségtelen táplálkozás például nem feltétlenül fejti ki rögtön a hatását az egészségre, azonban idővel számos komoly következménnyel járhat.
  • Ezzel szemben az egészséges szokások bevezetése nem feltétlenül hoz azonnali eredményeket, de idővel pozitív változásokhoz vezethet testileg és lelkileg egyaránt.
  • A Samsung Health új funkciói azonnali visszajelzésekkel ösztönzik a felhasználót az egészséges szokások kialakítására. Az applikáció ugyanis jutalmakkal vagy figyelmeztető jelzésekkel motiválja a felhasználókat a szokások fenntartásában, és megmutatja erőfeszítései és tettei azonnali hatását.

„Az alvás továbbra is alapvető fontosságú szerepet játszik az egészséggel kapcsolatos megközelítésünkben, mivel az hatással van fizikai és mentális jóllétünkre, a társas kapcsolatainkra és teljesítményünkre is – mondta Dr. Hon Pak, a Samsung digitális egészségügyi csapatának vezetője és alelnöke. – A Galaxy Watch okosórák mélyreható betekintést nyújthatnak az alvásunkba, amellyel jelentősen megváltozhat mindennapi életünk. Ez összhangban áll azzal a célkitűzésünkkel, hogy előremutató gondolkodással és átfogó egészségmegőrzési lehetőségekkel támogassuk a felhasználókat az egészségesebb életmód elérésében.”

Új jólléti funkciók tárulnak fel

A Samsung Health új funkciói valós idejű jólléti visszajelzésekkel ösztönözhetik a felhasználókat az egészséges szokások kialakítására.

Bedtime Guidance (Alvásrutin javaslat)

Már egyetlen pihentető éjszakai alvás is jótékony hatással lehet az egészségre, előmozdítva a változást és az egészségesebb életvitelt. Ez a rendszeres és az ideális lefekvési idővel kezdődik.

  • A Samsung folyamatosan fejleszti alvással kapcsolatos szolgáltatásait, többek között az alvási minták elemzését, az alvási tanácsadást és az alvási környezet optimalizálását, valamint az alvási apnoé – vagyis az alvás alatti légzés zavar jeleit felismerő – funkciót, amely segít előremutató lépéseket tenni.
  • A funkció további lehetőségeket kínál a jobb alvásért: a felhasználó életmódjának és alvási mintáinak megfelelően javasol optimális lefekvési időt, és emlékeztetőt küld annak könnyebb betartása érdekében.
  • A funkció az utolsó három nap alvási mintáinak elemzésével értékeli a felhasználó alvásigényét és a cirkadián ritmusát, hogy kiszámítsa azt a lefekvési időt, amellyel a lehető legéberebb lehet a következő napon.
  • Ez a funkció különösen azoknak lehet előnyös, akik rendszertelen lefekvési időszakok után szeretnének javítani alvásuk minőségén. Amennyiben például több, egymást követő napon később fekszenek le aludni, vagy hétköznapon és hétvégén eltérő az alvásritmusuk, a lefekvési időre vonatkozó útmutatás ezen tényezők figyelembevételével biztosíthat megfelelő alvást.

Vascular Load (Szív és érrendszeri terheltség menedzsment)

Az alvás az általános egészségi állapot tükre lehet, alapjaiban határozhatja meg a jóllétet. A Galaxy Watch ezt a lehetőséget kihasználva méri az érrendszeri terhelést, vagyis az érrendszerre alvás közben nehezedő nyomás mértékét.

  • Az érrendszer oxigént és tápanyagokat szállít a szervezetben, és eltávolítja a salakanyagokat, a szív egészségének fontos mutatója.
  • Alvás közben az érrendszerre nehezedő nyomás természetesen csökken, azonban a túlzott ingadozások negatívan befolyásolhatják a szív- és érrendszer egészségét.
  • Amikor a felhasználó az okosórát alvás közben viseli, megmérheti az érrendszeri terhelést, és képet kaphat annak mértékéről.
  • Ezenkívül a funkció betekintést nyújt olyan életmódbeli tényezőkbe is, mint az alvás, a testmozgás vagy a stressz, hogy segítsen az egészségesebb életmód fenntartásában és az előremutató szokások kialakításában.

Running Coach (Személyre szabott futóedző)

Az alvás lényeges az egészségmegőrzés szempontjából, azonban a sportolás közben is törődnünk kell egészségünkkel. A Samsung következetesen támogatja a futókat, akik az egyik legalapvetőbb sportot űzik. Eszközeivel és funkcióival járul hozzá az aktív életmód fenntartásához és az egyéni fitneszcélok eléréséhez:

  • Sok futó szenved sérülést a túl gyors tempó vagy az aránytalan terhelés miatt. A Running Coach (Személyre szabott futóedző) funkciót úgy tervezték, hogy optimális intenzitású és sérülésmegelőző edzéssel támogassa a futókat a kitűzött célok biztonságos teljesítésében, így kifejezetten alkalmas lehet azoknak, akik most kezdik ezt a mozgásformát.
  • Az új Személyre szabott futóedző funkció ösztönzi a felhasználókat és valós idejű tanácsokat kínál, miközben az egyéni fizikai állapothoz igazított edzésprogramot állít össze a kitűzött célok eléréséhez.
  • A funkció aktiválásához a felhasználóknak elegendő felvenniük az órát és 12 percig futniuk. Az eszköz ezután elemzi a teljesítményt és a futási szintet egy 1-től 10-ig terjedő skálán értékeli. Ezt követően személyre szabott edzéstervet kapnak, amely segíti őket a szintjüknek megfelelő 5 km-es, 10 km-es, félmaratoni vagy maratoni táv biztonságos teljesítésében. Az edzések sikeres befejezése után a felhasználó újabb szintre léphet, feltárva a következő futási kihívást.

Antioxidant Index (Antioxidáns-index)

Az jóllét holisztikus megközelítésekor alapvetően az öregedésre és az egészséges időskor elősegítésére is gondolunk. Nem szabad elfelejteni, hogy egyes életmódbeli tényezők – köztük az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlzásba vitt napozás, a stressz vagy az alváshiány – felgyorsíthatják az öregedés folyamatát, mivel szabadgyökök termelődnek a szervezetben, amelyek károsíthatják a sejteket. Az antioxidánsok –, amelyek például számos egészséges élelmiszerben megtalálhatók, – segíthetnek semlegesíteni ezeket a szabadgyököket, ezzel pedig hozzájárulhatnak a krónikus betegségek megelőzéséhez és az egészséges öregedéshez.

  • A Galaxy Watch okosórák mérik a bőrben raktározódó karotinoidok szintjét, amelyek a zöld és narancssárga zöldségekben, illetve gyümölcsökben található antioxidánsok.
  • A Galaxy Watch a funkcióval, a fejlett, fényérzékeny BioActive érzékelőjével mindössze öt másodperc alatt képes mérni a karotinoidok szintjét.
  • Ezek az információk viselkedésbeli változásokat is visszatükrözhetnek – például a sárgarépalé rendszeres fogyasztása érzékelhető változást mutathat az indexben –, amely ösztönzően hat a felhasználóra az egészségesebb szokások bevezetéséhez.

A jobb egészségi állapot sok apróbb változtatás együttes eredménye – és a Galaxy Watch segítségével ez most egyetlen éjszaka alatt mérhetővé válhat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Okoseszközök

TOP 10+1 vezeték nélküli fülhallgató: melyiket érdemes megvenni 2025-ben?

vezeték nélküli fülhallgatók

A vezeték nélküli fülhallgatók ma már szinte teljesen kiszorították a piacról vezetékes változataikat. Nem véletlenül, hiszen magasabb technológiai háttérrel, jobb tulajdonságokkal és a vezetékmentesség szabadságával kecsegtetnek.

Komoly nehézségekbe ütközhet azonban, aki egy vezeték nélküli fülhallgató vásárlása előtt áll, hiszen óriási termékkínálat jellemzi a piacot. Ismert és kevésbé ismert gyártók, olcsó és drága készülékek hada közül kell kiválasztani az igényeinkhez leginkább illeszkedő típust.

Cikkünkben most független kutatásokból (Teszt Plussz Magazin, rtings, soundguys) szemezgetve válogattuk ki a 10+1 legjobb vezeték nélküli fülhallgatót, miközben a kiválasztáskor gondosan ügyeltünk rá, hogy a legtöbb igényt lefedjük. Lássuk a listát!

Sony WF-1000XM5

A Sony vezeték nélküli fülhallgatója a prémium liga egyik független képviselője, amely minden telefonnal vagy eszközzel ugyanolyan jól működik, sőt csúcstechnológiát képvisel a hangminőség, valamint a zajszűrés tekintetében egyaránt.

Nem elég, hogy kompakt és megfelelő illeszkedést biztosít a fülbe, de mindemellett teljesen vízálló is, sőt headsetként sem okoz csalódást, az intelligens funkciók, valamint a társalkalmazás pedig rengeteg extrát ad a vásárló kezébe.

sony fülhallgató

Bowers & Wilkins Pi7 S2

Ha valóban kompromisszummentes hangélményre vágyunk, akkor a Bowers & Wilkins Pi7 S2 egyike a legexkluzívabb TWS megoldásoknak. A 24 bites, nagy felbontású hangátvitel és a kettős meghajtós kialakítás révén lehengerlő részletességgel szólal meg minden műfaj.

Aktív zajszűrése intelligensen reagál a környezetre, a töltőtok pedig audio retransmitterként is funkcionál, így akár régi eszközökhöz is vezeték nélküli kapcsolatot biztosíthatunk. A luxus szintű anyaghasználat és a kifinomult dizájn tovább emeli a prémium érzetet.

Bang & Olufsen Beoplay EX

A dán hangtechnikai ikon, a Bang & Olufsen prémium TWS modellje nemcsak hangzásával, hanem megjelenésével is státuszszimbólum. A Beoplay EX gazdag, részletgazdag hangképet biztosít, méghozzá adaptív ANC és 6 mikrofonos rendszer kíséretében.

Tartósságát IP57-es vízállóság garantálja, üzemideje pedig akár 28 órát is elérhet. Az alumínium tok és az üvegszerű felületek kézműves minőséget tükröznek, miközben az alkalmazásos hangszínszabályozás a legválogatósabb fülek igényeit is kielégíti.

Google Pixel Buds Pro

A Google saját fülhallgatója Androidos eszközökkel integrálódik a legjobban, de más platformokon is megállja a helyét. Aktív zajszűrése kiválóan működik, különösen városi környezetben, miközben hangzása kiegyensúlyozott, természetes és jól hallgatható hosszú távon is.

A Buds Pro akár 31 órás üzemidőt is kínál a töltőtokkal, támogatja a többpontos Bluetooth-kapcsolatot, valamint gesztusvezérléssel és fejmozgás-követéssel is rendelkezik a még kényelmesebb használat érdekében.

Apple Airpods Pro 2

Bár újabb típus is van már a piacon, ha viszont Apple-felhasználók vagyunk, akkor ár-érték arányban jelenleg az Apple Airpods Pro 2 az egyik legjobb választás még mindig a felhasználóknak, hiszen a H2 chip prémium hangminőséget és kimagasló zajszűrést kínál.

Ezen felül a fülhallgató akár 30 óra üzemidőt garantál a töltőtokjával, többféle szilikon fülharang biztosítja a precíz illeszkedést, az IP54 minősítéssel a tartósság miatt sem kell aggódnunk, a specifikus Apple-funkciók pedig minden rajongónak mosolyt csalnak az arcára.

Bose QuietComfort Ultra Earbuds

Ha nem számít a pénz, csak az érdekel minket, hogy egy olyan vezeték nélküli fülhallgatót kapjunk, ami stúdióminőséget kínál, akkor a Bose QuietComfort Ultra Earbuds lehet a jó választás – hála a Bose Immersive Audio technológiára épülő hangzásnak.

Segítségével stúdióminőség vár ránk, a világszínvonalú zajszűrő technológia mellett ráadásul bárhol és bármikor. Kiemelendő még esetében a teljes testreszabhatóság, az érintésvezérlés, valamint a kiemelkedően kényelmes és egyben stabil kialakítás.

Beats Fit Pro

Akik az aktív életmód hívei, azoknak a Beats Fit Pro tökéletes társ lehet. A stabil, fülbe akasztható kialakítása sportolás közben is biztonságos viseletet nyújt, miközben a Spatial Audio és a Dolby Atmos támogatás egyedülálló, térhatású hangzást biztosít.

A H1 chip révén Apple-eszközökkel kiválóan működik, de Androidos készülékeken is teljes értékű társ. Aktív zajszűrése és adaptív hangzásbeállításai révén az egyik legjobb sportoláshoz tervezett vezeték nélküli fülhallgató.

Samsung Galaxy Buds FE

A megbízható középkategóriára vágyunk egy vezeték nélküli fülhallgatóval? Ebben az esetben érdemes lehet a Samsung Galaxy Buds FE mellett dönteni, hiszen már ebben a kategóriában kínál Galaxy AI-támogatást, de gazdag hangzásvilága is kiemelkedő a sorból.

Akárcsak a fejlett aktív zajszűrése, az akár 30 órás üzemideje, valamint a kellemesen ergonomikus és egyben kényelmes kialakítása. Nem véletlen a „Fan Edition” megjelölés, hiszen a Samsung tényleg a rajongók igényeihez igazította!

Xiaomi Redmi Buds 5 Pro

Természetesen azokra is gondoltunk, akik alacsonyabb árkategóriából szeretnének vezeték nélküli fülhallgatót vásárolni. Számukra a Xiaomi Redmi Buds 5 Pro-t ajánlják meleg szívvel, hiszen egy kiváló ár-érték arányt képviselő megoldásról van szó.

A termék kiváló Hi-Res hangzással büszkélkedhet, találunk benne aktív zajszűrést, üzemideje a 40 órához közelít, támogatja az LDAC audiokodekeket, miközben megjelenésére és kényelmére sem igazán panaszkodhatunk.

JLab Audio GO Air POP

Ha extra olcsón, 10 ezer forint alatt akarunk használható vezeték nélküli fülhallgatót, akkor a JLab Audio GO Air POP is jó döntés a belépő kategóriából, hiszen aprócska, ámde ergonomikus kialakítással és akár 32 órás üzemidővel biztosítja tudását.

Kielégítő hangzását 6 mm-es meghajtókkal támogatták meg, hangzása ésszerű keretek között testre szabható, sőt még érintésvezérelt irányítással is büszkélkedhet, így átlagfelhasználók számára jó választás a belépő kategóriából.

+1:

Astell&Kern UW100 MKII

A koreai audiofil gyártó, az Astell&Kern új generációs UW100 MKII modellje az egyik legjobb TWS megoldás a hangminőség szerelmeseinek. A Knowles Balanced Armature meghajtók olyan részletgazdag hangzást produkálnak, ami vetekszik a vezetékes IEM-ek világával.

Bár nincs aktív zajszűrés, a passzív izoláció meglepően hatékony, a Qualcomm aptX Adaptive támogatásnak köszönhetően pedig a vezeték nélküli hangminőség is kiemelkedő. Letisztult, diszkrét formavilág, prémium anyagok, és egyértelműen audiofil célcsoport.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

5+1 mobilos tipp a fesztiválszezonra

Akadozik az Insta-sztori feltöltése? Nem találod a barátaidat, és már csak 5%-on van az aksid? Ismerős helyzetek, ugye?

Akár első fesztiválozó vagy, akár visszatérő, végtelenül bosszantó lehet a stabil mobilhálózat hiánya. Ahhoz, hogy komfortosabban érezd magad, a Yettel, a Sziget fesztivál hivatalos telekommunikációs partnere összegyűjtötte azokat a helyzeteket, amikor igazán jól jön a gyors mobilnet, és megoszt néhány gyakorlati tippet is. Ráadásul egy izgalmas játékkal most páros belépőt is lehet nyerni Európa egyik legnagyobb fesztiváljára.

Amikor több tízezer ember van egy helyen, és mindenki egyszerre netezik, posztol vagy videózik, az a mobilhálózatnak is extra terhelést jelent. A Sziget területén és a fesztivál ideje alatt éjjel-nappal körülbelül 25-ször nagyobb adatforgalom keletkezik, mint egy közepes méretű településen. A Yettel közel két hónapos előkészítő munkával és körülbelül harmincfős szakértői csapattal dolgozik azon, hogy a látogatók idén is stabil, gyors és megbízható hálózatra támaszkodhassanak a fesztivál teljes időszaka alatt. Ráadásul több forgalmas csomóponton is elérhető lesz a nagysebességű 5G technológia, amelyet a szolgáltató továbbra is külön díj felszámítása nélkül biztosít az ügyfeleinek – nem csak a fesztivál ideje alatt.

  • Nem találod a barátaidat? Ne aggódj, nem maradsz egyedül! 

Az üzenetet nem sikerül elküldeni és a térképen sem frissül a helyzeted, pedig megbeszéltétek a találkozót? A valós idejű helyzetmegosztás a fesztiválok alatt nagy segítség lehet, persze csak ha a mobilneted stabilitása miatt sem kell aggódnod. A Szigeten a Yettel megerősített hálózatának köszönhetően a telefonod gyorsabban és hatékonyabban üzemel, kevesebb energiát használ, így sokkal tovább bírja. Ha azonban még biztosabbra szeretnétek menni, beszéljetek meg egy állandó közös találkozási pontot, például az 5G-zónákat, mint a Yettel Colosseum, a VIP szektor bejáratának környéke a Nagyszínpad felé vagy a beléptető pontok, ahová mindig visszatérhetsz, és elérheted a csapatot.

  • Lemerül az aksi, pedig még csak este hat óra van 

Digitális jegy, karszalagregisztráció, mobilfizetés – csak akkor működnek, ha a telefonod sem adja fel. A mobilodra a fesztivál teljes ideje alatt szükséged lehet, de a folyamatos használat miatt felmerülhet az egyik fő stresszforrás: a telefonod merül. Használd a fesztiválon elérhető Yettel töltőpontokat, amelyeket a Sziget egész területén megtalálsz, ha az akkutöltöttség a kritikus szint alá megy. Extra tipp: használat után mindig zárd be háttérben futó vagy nem használt alkalmazásokat, így nem pazarolnak még több energiát, és persze érdemes beszerezni egy hordozható powerbanket, amely addig is életben tartja a mobilodat, amíg el nem érsz a töltőállomásig.

  • Elfogyott az adatkeret, amikor posztolnál? 

A fények tökéletesek, a hangulat a tetőfokán, a kedvenc előadód is fotóközelbe került, mégsem sikerül feltölteni a képet. Szeretnéd élőben közvetíteni a kedvenc számodat, de a videó csak tölt és tölt… Sietsz egy koncertre, de nem találod, melyik színpadon van, és mikor kezdődik. Ne izgulj, ez még a leggyakorlottabb Szitizenekkel is megesik. A Sziget idejére a Yettel díjmentes korlátlan netet biztosít a Yepp szolgáltatással, melyet a hivatalos oldalon tudsz megigényelni, így az élményeket, kedvenc képeidet, vagy a  Sziget  appban készült egyedi videódat is meg tudod osztani.

  • Segítségre van szükséged, de nem sikerül a hívás  

Bár a Szigeten biztonságos körülmények között élvezheted a zenéket és programokat, előfordulhat, hogy esetleg külső segítségre van szükséged, vagy elveszett iratok ügyében kell telefonálnod. A legfontosabb telefonszámokat mentsd el a névjegyzékedbe, és állíts be vészhelyzeti kontaktokat a telefonodon.

  • Nem találod a mobilodat – ne izgulj, semmi sincs veszve! 

Ha úgy tűnik, nyoma veszett a mobilodnak, ne ess pánikba. Előfordulhat, hogy kiesik a zsebedből a koncert alatt, vagy ott marad a fűben. Kapcsold be a telefonod helymeghatározó szolgáltatását, így később a „Find My iPhone” (iOS) vagy „Find My Device” (Android) funkcióval meg tudod nézni, hol látták utoljára a készüléket. Ezeket akár egy barátod telefonjáról vagy egy kölcsönkapott eszközről is elérheted. Hasznos lehet az is, ha a zárolási képernyőn megjelenik egy másik elérhetőséged (pl.: egy e-mail cím vagy egy telefonszám), így a megtalálók könnyebben visszajuttathatják a készüléket.

+1. Nincs még jegyed? Csak egy játék választ el tőle!

Idén a Szigeten nemcsak élvezheted a leggyorsabb1 hálózatot, de játékba is szállhatsz érte. Csak annyi a dolgod, hogy a Yettel appban elérhető sebességmérő játékkal 10 különböző helyszínen mérd meg a mobilnet sebességét – a résztvevők között páros Sziget-belépőket sorsolnak! A játék július 8-tól 30-ig tart.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A Samsung kiterjeszti a Galaxy AI-t

A Samsung 2024-ben új korszakot nyitott mobil AI-alapú fejlesztéseivel és a Galaxy S24 szériával, azzal a céllal, hogy 2024-re több mint 200 millió eszközön elérhető legyen a Galaxy AI.

A Galaxy AI a bemutatása óta folyamatosan fejlődik, megváltoztatva az okostelefonok nyújtotta lehetőségeket: a Galaxy S25 felhasználók több mint 70 százaléka AI-eszközöket is alkalmaz. A mesterséges intelligencia alapú funkciók közül a Google Gemini használata növekedett a legnagyobb mértékben, legújabb S széria készülékein megháromszorozódott .

A Samsung egy évvel ezelőtt, az első Galaxy AI Fórum eseményen osztotta meg a mobil AI jövőjéről szóló, úttörő technológiai céljait, amelyek jelentős előrelépést jelenthetnek a felhasználóknak. Az idei konferencián a vállalat Symmetry Research kutatócéggel közösen végzett felméréséből kiderült: a felhasználók egyre gyakrabban igénylik a mobil AI használatát, emellett pedig változik a multimodális, proaktív és személyre szabott AI-funkciókhoz való hozzáállásuk.

A válaszadók közel fele (47%) jelenleg napi szinten használja a mesterséges intelligenciát, és úgy véli, hogy bonyolultabb lenne a mindennapi feladatvégzése az AI-alapú keresés, a személyre szabott értesítések és a hangasszisztens szolgáltatás használata nélkül. A válaszdók 45%-a pedig ugyanolyan rendszerességgel alkalmaz hangalapú utasításokat, mint használ billentyűzetet a feladatok elvégzéséhez.

A Samsung fejlesztéseinek lényegét az az elképzelés vezérli, hogy a felhasználóknak egyszerű és biztonságos, az igényeiknek megfelelő mobil AI-t kínáljon. A Samsung Galaxy – e cél jegyében – elkötelezett amellett, hogy a Galaxy AI-t 400 millió eszközön elérhetővé tegye az év végéig, és ezáltal még több felhasználó megismerhesse a mobil AI teljesítményét és lehetőségeit.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss