Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Nem olyan olcsó manapság egy jó kávé

kávé

Országszerte átlagosan már több mint 500 forintot kérnek egy csésze kávéért a kedvelt vendéglátóhelyeken.

Átlépte az 500 forintos lélektani határt egy csésze kávé átlagára a magyar városközpontokban – derült ki a ClientFirst Consulting felmérésből. Az országszerte 124 kávézót próbavásárlásokkal felmérő cég kutatásából az is kiderült, hogy csaknem 15%-kal drágább az ország nyugati országrészében ugyanaz a kategóriájú kávé, mint a keleti megyékben. A felmérés ugyanakkor arra is rámutatott, hogy habár számos helyen igyekeznek javítani a vásárlói élményen, a magas ár nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ügyfél jobb minőségű terméket és magasabb szintű kiszolgálást kap.

A pénztárcánknak nem mindegy, hogy nyugaton vagy keleten rendelünk egy csésze feketét

A tavaszi újranyitás óta számtalan visszajelzés érkezett a kávézók részére, hogy a vendégek kisebb-nagyobb áremelkedést észleltek a kedvelt vendéglátóhelyeiken. Az ügyfélkiszolgálás piacán Magyarországon 20 éve jelenlévő ClientFirst Consulting áprilistól május végéig tartó felmérésében összesen 124, az ország megyeszékhelyein és nagyvárosaiban működő kávézót vizsgáltak meg próbavásárlásokon keresztül, hogy adatokkal is alátámasszák a vásárlók tapasztalatát. Ami az eredményeket illeti: a kutatásban vizsgált minta alapján ma Magyarországon egy csésze kávé 514 forintba kerül a városok forgalmas, könnyen megközelíthető és jó lokációjú helyein. A régiónkénti eltéréseket tekintve a kávé áráról elmondható, hogy Nyugat-Magyarország és a főváros között minimális a különbség (540 illetve 550 Ft), addig Kelet-Magyarországon lényegesen kevesebbet kell fizetni egy csésze finom feketéért a városközpontokban (465 Ft). A kávéfajtákat tekintve az espresso és a cappuccino között jelenleg több mint 100 forint a különbség (espresso: 431; cappuccino 572).

Csaknem tízszeres különbség az ásványvizek árában

A kávé mellett az ásványvíz és a szendvicsárakat is összehasonlította a ClientFirst Consulting. Ebben a tekintetben feltűnően nagy volt a szórás a termékek között: amíg egy második kerületi, budai kávézóban akár 800 forintot is elkértek egy 0,33 deciliteres kiszerelésű ásványvízért, addig Bács-Kiskun megyében 90 forintért volt kapható ugyanaz a termék. A szendvicseket tekintve külön vizsgálati kritérium volt, hogy a próbavásárlóknak a kávézóban elérhető legolcsóbb szendvicset kellett listázniuk. Ebben a kategóriában sok különbség volt az egyes ételek minőségében és a felhasznált alapanyagokban is. Amíg Békéscsabán már 250 forintért lehetett rendelni a városközpontban egy egyszerű szendvicset, addig Zalaegerszegen 2890 forintot kértek a minőségi alapanyagokból készült termékért, ami a választék legolcsóbb darabja volt.

A remek kiszolgálás hozhatja el a versenyelőnyt

„Az árakra a kávézó földrajzi elhelyezkedése, felszolgált termék minősége, márkája mellett a helyen tapasztalható kiszolgálásnak is hatnia kellene, ez azonban nem mindig érvényesül”

– mondta Mózes István a kutatást végző ClientFirst Consulting ügyvezetője. Az eredmények ugyanis arra mutattak rá, hogy az ügyfelek elégedettsége nem egyenesen arányos a vendéglátóegységek árszintjével.

„Ha egy kávézóban magasak az árak, a betérő vendégek elvárása is értelemszerűen nagyobb. A kutatásunkból is kiderült, hogy egy alacsonyabb árszínvonalú vidéki helyszín az elégedettségi rangsorban meglepően simán megelőzhet akár egy budapesti belvárosi prémium kávézót is. A földrajzi elhelyezkedési különbség a személyzet kedvességével és kellő odafigyeléssel ugyanis áthidalható”

– tette hozzá Mózes István. A felmérés eredményei alapján is kijelenthető, hogy a feltételezés fordítva is érvényes: ha egy magasabb árazású helyen kevésbé törődnek a vendéggel, akkor szinte garantáltan negatív élménye lesz az adott helyről.

„A vendéglátóipar újraépülésének a kulcsa viszont éppen ez lenne: azok a helyek, amelyek jobban figyelnek a vendégre, és kiváló kiszolgálásukkal ösztönzik a visszatérést, sokkal nagyobb valószínűséggel térne vissza a járványhelyzet előtti szintjükre. Akik viszont erre nem fektetnek elég hangsúlyt, komoly problémákkal nézhetnek szembe a közeljövőben”

– zárta értékelését Mózes István.

Continue Reading
Advertisement Hirdetés

Szórakozás

Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a párok legkedveltebb úti célja Valentin-napon

Valentin-nap hétvégéjén a Szallas.hu belföldi foglalásainak háromnegyede két főre szól. A többség két éjszakára foglal, hotelt választ, azon belül is a négycsillagos kategória emelkedik ki.

Míg az apartmanoknál, panzióknál és vendégházaknál a 70 ezer forint alatti kosárérték aránya a legmagasabb, a hoteleknél a foglalások több mint fele a 70–170 ezer forint közötti kosárérték-kategóriába esik.

A kétfős, belföldi foglalások toplistáját Budapest, Eger és Hajdúszoboszló vezeti a Szallas.hu adatai szerint Valentin-nap hétvégéjén. A dobogósokat Hévíz, Gyula, Zalakaros és Pécs követik. A top tízes lista végén még Siófok, majd holtversenyben Miskolc és Szeged szerepelnek, a tizedik helyen pedig Egerszalók áll. A régiók közötti versenyben Észak-Magyarország tört az élre a kétfős foglalások 21 százalékával. Budapest és vonzáskörzete, valamint a Balaton térsége fej fej mellett végzett. A sorban Nyugat-Dunántúl, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Közép-Dunántúl következnek.

A foglalások csaknem 60 százaléka kétéjszakás

A páros foglalások 58 százalékával a legtöbben két éjszakára foglaltak szállást. Az egyéjszakás tartózkodás aránya 30 százalék, a hároméjszakás foglalásoké 11 százalék. Négy éjre vagy annál hosszabb tartózkodási időre a foglalások 1 százaléka szól.

Szállástípus és ellátás: a hotelek vezetnek, a 4 csillag kiemelkedik

A kétfős foglalások 56 százalékával a hotelek vezetik a szállástípusok rangsorát.

„A hoteles foglalások közel kétharmada négycsillagos”

– mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. A két főre szóló Valentin-napi foglalások 60 százalékánál kértek ellátást, ahol a többség félpanziót választott.

A foglalások szállástípusonkénti megoszlása szerint a párok körében a második legnépszerűbb kategória az apartman (19%), a harmadik a vendégház (13%), a negyedik a panzió (9%). Egyéb szállástípust csupán három százalékuk választott.

Kosárérték: eltérő mintázatok szállástípusonként

A Szallas.hu adataiból az is kiderült, hogy az apartmanoknál, panzióknál és vendégházaknál a legmagasabb a 70 ezer forint alatti kosárérték aránya. Ezzel szemben a hoteles foglalások több mint fele a 70–170 ezer forintos kosárérték-kategóriába esik.

Romantikus hangulat: élőzene, gyertyafényes vacsora

Felfűti a wellness-szálláshelyeket a Valentin-nap: A Szallas.hu wellness-foglalásainak aránya 56 százalék a párok körében. Sok szállásadó készül ilyenkor valamilyen extrával is: például romantikus élőzenével, ünnepi vagy épp gyertyafényes vacsorával, pezsgő/gyümölcs/csokoládé bekészítéssel, máshol pedig plusz szolgáltatást tesznek a tematikus csomagba, például páros masszázst, mézes szaunafelöntést.

A vendégek körében ebben az időszakban továbbra is a fürdők és wellnessélmények számítanak a legnépszerűbb programnak.

„Kiemelkedő érdeklődés övezi Sárváron a Gyógy- és Wellnessfürdőt, a Gyulai Várfürdőt, a Hungarospa Hajdúszoboszlót, a Zalakarosi Fürdőt, valamint a fővárosi Széchenyi Gyógyfürdőt és Uszodát”

– mondta Szabó Zsolt, Szallas.hu Programok és Attrakciók üzletágának vezetője. A budapesti Tropicarium is népszerű választás. A történelmi és kulturális látnivalók iránt érdeklődők elsősorban a Visegrádi Fellegvárat és a keszthelyi Festetics-kastélyt keresik fel.

Kitekintés: a mohácsi busójárás hatása is érezhető

A szezonális élményprogramok közül a mohácsi busójárás vonzza a legtöbb látogatót. A Szallas.hu adatai szerint észrevehető a foglalásokra gyakorolt hatása is, ugyanis az ezen a hétvégén gyermekkel utazók körében Pécs, Harkány és Villány szálláshelyei részesültek legnagyobb arányban a foglalásokból.

A legnépszerűbb belföldi úti célok Valentin-napon a párok körében a Szallas.hu két főre szóló foglalási adatai szerint:

  1. Budapest
  2. Eger
  3. Hajdúszoboszló
  4. Hévíz
  5. Gyula
  6. Zalakaros
  7. Pécs
  8. Siófok
  9. Miskolc és Szeged
  10. Egerszalók

A párok és családok kedvenc belföldi programjai és látnivalói Valentin-nap környékén a Szallas.hu Programok csapata szerint:

  • Gyógy- és Wellnessfürdő Sárvár
  • Gyulai Várfürdő
  • Hungarospa Hajdúszoboszló
  • Zalakarosi Fürdő
  • Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
  • Mohácsi Busójárás
  • Tropicarium
  • Visegrádi Fellegvár
  • Festetics-kastély, Keszthely

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

A jövő mérnökei csapnak össze a 2026. február 14-i RobonAUT versenyen

bme robonaut 2026

Február 14-én (szombaton) rendezik meg a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara szervezésében a 17. RobonAUT technológiai versenyt, amelyen önállóan működő robotautók állnak rajthoz. Az autóknak emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során a lehető legtöbb részfeladatot teljesítve. A kis önvezető autók összecsapása 10 órakor kezdődik a BME Q épületének aulájában. (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2.)

Az idei verseny újdonsága, hogy az ügyességi pályán egy „kalóz” robot akcióit is meg kell akadályozniuk.

A 3 millió Ft összdíjazású RobonAUT 2026 elnevezésű versenyen a 3 fős hallgatói csapatok saját építésű, önműködő robotautóinak emberi beavatkozás nélkül kell végigmenniük egy gyorsasági és egy akadálypályán.

A nézők az autókra szerelt kamera segítségével a kivetítőn és az interneten is valós időben tudják követni az eseményeket. A megmérettetéssel az egyetem célja a hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítése és a kapcsolatteremtés lehetőségének biztosítása a vállalati szektor képviselőivel.

A versenyen való sikeres részvétel komoly mérnöki ismereteket igényel. A feladat teljesítéséhez el kell mélyedni a mikrokontrollerek világában, az irányítástechnika, az elektronikus áramkörök, valamint a programozás rejtelmeiben. A rendkívül látványos, játékos, ugyanakkor nagy szaktudást igénylő versenyen való eredményes szereplés kitűnő ajánlólevél a jövő intelligens autóinak fejlesztéseivel foglalkozó vállalatokhoz történő belépésre.

Az év első intelligens miniautó-versenye kiváló családi program is egyben, hisz alkalmat teremt a műszaki és a természettudományos szakmák népszerűsítésére.  Ha egy ilyen megmérettetésről egy kisiskolás hazamegy, arról fog ábrándozni, milyen robotot építsen magának – hangsúlyozza Tevesz Gábor, a verseny egyik fővédnöke.

További részletek: robonaut.aut.bme.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

A Tesla új Supercharger állomást nyit Szegeden

A Tesla megnyitotta újabb V4 Supercharger állomását Magyarországon a szegedi Shopland Bevásárlóparkban, a Rókus körúton. Az új töltőponton 8 oszlop áll az autósok rendelkezésére, amelyek egyenként akár 250 kW teljesítményre is képesek.

A töltők nemcsak a Tesla alkalmazáson keresztül érhetők el, és nem kizárólag Tesla-tulajdonosok számára, más elektromos járművek vezetői is használhatják őket. A hosszabb töltőkábeleknek köszönhetően nőtt a kompatibilitás, sőt hamarosan bankkártyával, applikáció nélkül is lehet fizetni. Mindössze 15 perc alatt akár 275 kilométer hatótáv tölthető.

A töltőállomás közelében számos üzlet és étterem várja a látogatókat, a helyszínt a Tesla ügyfél-szavazásos „Voting Winner” programja alapján választották ki. Ez a 13. Supercharger állomás Magyarországon, és jól mutatja a Tesla V4 töltők folyamatos terjeszkedését az országban. Jelenleg több mint 140 töltőpont üzemel 13különböző lokáción.

A pécsi töltőpont az első olyan Tesla töltőállomás, amely a Shopper Park Plus Nyrt-vel együttműködésben valósult meg. A zöld ingatlanbefektetéseket előnyben részesítő vállalat célja a portfóliójához kapcsolódó ökológiai lábnyom csökkentése.  A Shopper Park Plus az Adventum Grouppal közösen támogatja a Teslát a stratégiailag fontos helyszínek kiválasztásában és a töltőhálózat bővítésében, ezzel megkönnyítve az e-mobilitást a gyorsan növekvő felhasználói kör számára.

A Tesla ezzel új szolgáltatást nyújt a bevásárlópark látogatóinak, és a forgalmat is növeli.

Meghívó a nyitóeseményre

Az ünnepélyes megnyitó alkalmából a Tesla különleges eseményt szervez, ahol a látogatók kipróbálhatják a legújabb Tesla modelleket és az új töltőállomásokat.

Időpont: 2026. február 13. 11:00-16:00
Helyszín: Shopland Szeged, 6724 Szeged, Rókus krt. 42-64.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss