Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Flipperláz Budapesten: októberben a Ráday utcára figyel Európa

Idén októberben egy hétig a fővárosi Ráday utca lesz a flippervilág központja – az itt található Game Galaxy ad majd ugyanis otthont a Hungarian Pinball Opennek /HPO/, ahol körülbelül 200 európai versenyző, köztük nemzetközi szinten kiemelt játékosok mérik össze tudásukat.

Az idei versenysorozat egyik különlegessége a női mezőny erőpróbája lesz. A nevezési helyek rövid idő alatt beteltek, az eseményeket az érdeklődők azonban online is követhetik.

Bár a versenysorozat már két évtizedes múltra tekint vissza itthon, a mostani, 2025. október 23–27. között megrendezésre kerülő Hungarian Pinball Open (HPO) egyedülálló mezőnyt vonultat majd fel: 18 országból, többek között Angliából, Lengyelországból, Svédországból, Szlovéniából, Németországból, Ausztriából, Norvégiából, Olaszországból, Hollandiából és Romániából érkeznek a versenyzők a Ráday utcai rendezvényhelyszínre, a Game Galaxy-ba. Az indulók között az utóbbi világbajnokságok dobogós helyein végző finn és svéd játékosok is szerepelnek.

A többnapos versenyen csütörtökön 48, pénteken pedig két időpontban további 72–72 játékos játszik selejtezőt és küzd a továbbjutásért. A versengés izgalma és hangulata az érdeklődők számára online is átélhető lesz: a HPO-t idén is élőben közvetítik egy Twitch csatornán.

A magyar flipperes közösség különösen nagy várakozással tekint az eseményre, hiszen a nemzeti csapatunk idén júniusban Európa-bajnoki címet szerzett Ausztriában. A történelmi győzelmet Solymosi Gábor, Pálfi Erik, Scholtz Bálint és Csaplovits Ferenc hozta el –  hogy hazai pályán is újra bizonyíthassanak, természetesen mind a négyen ott lesznek a HPO-n. /Érdekesség, hogy Solymosi Gábor már a 2011-es spanyolországi Európa győztes csapatnak is tagja volt./

A HPO egyik különlegessége a IFPA által jegyzett női verseny, amely október 25-én, szombaton 19 órakor rajtol. A „Pace Matchplay” formátumú megmérettetésre nemcsak a HPO női indulói, hanem bárki – akár teljesen új érdeklődő – is nevezhetett.

A versenyt a Game Galaxy “anyaintézménye”, a világszerte elismert budapesti Flippermúzeum szervezi, amely idén ismét megkapta a világ vezető utazási website-ja, a TripAdvisor „Traveler’s Choice 2025” elismerését, amely az oldalon szereplő helyek legfeljebb 10%-ának adható. A Flippermúzeum továbbra is Magyarország egyik legnépszerűbb tematikus múzeuma, a főváros 1090 látnivalója közül hosszú évek óta az első 10-ben szerepel az oldalon.

A múzeum nemcsak a HPO szervezésében aktív: idén elindította a legnagyobb flippergyártóval, az amerikai Stern Pinball-lal közösen futó „Stern Army Tuesday” eseménysorozatát is, ahol versenyekkel egybekötve rendszeresen bemutatják a cég legújabb flippergépeit. Így került sor nemrégiben a „King Kong”, valamint a “Dungeons and Dragons” flipper magyarországi premierjére is a múzeumban. A szervezők egyik célja, hogy a flipper közösség nyitott és inspiráló maradjon mindenki számára, akit megszólít a játékos versengés öröme.

A Game Galaxy a verseny idején, október 23–27. között kizárólag a HPO-nak ad otthont, ezért ebben az időszakban a céges és magánrendezvények számára nem lesz bérelhető a helyszín. A Flippermúzeum rendezvényközpontja az elmúlt 1 évben számos céges és magánrendezvénynek biztosított helyszínt, de forgatták itt nagyköltségvetésű magyar filmes produkció jeleneteit, és Budapesten készülő hollywoodi nagyjátékfilm munkálatainak záró rendezvényét is tartották már a Galaxy-ban.

Szeptember 2-án – az eddigiekhez hasonlóan – a Flippermúzeumban került sor a Stern Army Tuesday következő állomására is, ahol a világ vezető gyártója, a Stern legújabb gépe, a King Kong flipper először volt kipróbálható hazánkban. A képen a győztesek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Szórakozás

Autóstalálkozó: több ezer érdeklődőt várnak a Széchenyi István Egyetemre

A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános, bárki által látogatható, ingyenes autóstalálkozó és autóskiállítás lesz az intézmény campusának területén. A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciájához kapcsolódó esemény mára tematikus családi nappá nőtte ki magát, amelyen az ismert márkák, tuningolt és veterán különlegességek mellett megjelennek az egyetemi és szakmai szervezetek képviselői is. A rendezvény miatt lezárásokra kell számítani.

A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a Széchenyi István Egyetem egyik legrégebbi és legnívósabb hallgatói rendezvénye, amely idén csaknem húszéves múltra tekint vissza. A rendezvényre a Kárpát-medence területéről érkeznek neves hazai és határon túli egyetemek képviselői, hogy egy többnapos szakmai verseny keretében megmérettessék magukat.

Hagyomány, hogy az esemény autóstalálkozóval indul, amelyre a konferencia résztvevőin kívül minden érdeklődőt várnak a szervezők. Évről évre emelkedik a regisztrált kiállítók és a nézők száma, és ezzel együtt bővül a támogatók és a kitelepülő szervezetek köre is. A program tematikus családi nappá nőtte ki magát, amely nem csak az autók szerelmeseinek, hanem kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek időtöltés lehet.

A találkozón több márka autói mellett tuningolt és veterán különlegességek is jelen lesznek. A BullRent jóvoltából két luxussportautót próbálhatnak ki az érdeklődők, valamint az egyetem e-sport-kamionja ugyancsak kitelepül a helyszínre, ahol többek között autószimulátorokkal ismerkedhet meg a közönség. Az eseményen mindenki betekintést nyerhet a hallgatói versenycsapatok világába is, hiszen az Arrabona Racing Team, a SZEngine és a SZEnergy szintén megtalálható lesz a campuson. A nap folyamán különleges nyitvatartással készül az Üveges Drink Bár, valamint a campus különböző pontjain street food büfék szolgálják majd a vendégeket.

Fontos információk

Az autóstalálkozó miatt április 12-én, vasárnap 8:00 és 19:30 között lezárják a győri campus (Egyetem tér 1.) P1, P3 és P5 parkolózónáit (kivéve a K1, K2, K3, K4 kollégiumi épületek mögötti és a Műteremház melletti P5 parkolókat). A Menedzsment Campus melletti P3-as zónában már április 10-én, pénteken 20:00-tól folyamatos lezárásra kell számítani. A rendezvény alatt a P2 parkolóház, a K1, K2, K3, K4 mögötti P5 parkolózónák és a Műteremház melletti P5 parkolózóna vehető igénybe.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Kreatív technológia: a digitális élmény, amire a közönség vágyik

A kreatív technológia egyre meghatározóbb szerepet tölt be azokban az iparágakban, ahol a közönség magával ragadó és emlékezetes élményekre vágyik. Legyen szó márkaépítésről, edukációról vagy szórakoztatásról, a cél ma már nem pusztán az információátadás, hanem a bevonás és az élményszerzés.

Harc a figyelemért

A digitális korban, ahol a közönség figyelméért zajlik a legnagyobb harc, azok a márkák és szolgáltatók szerezhetnek versenyelőnyt, amelyek képesek integrálni az élményalapú megoldásokat. Az immerzív és interaktív installációk, vetítések és szenzorvezérelt rendszerek lehetőséget kínálnak arra, hogy a látogatók ne csak szemlélői, hanem aktív résztvevői legyenek egy-egy eseménynek.

Az elmúlt években egyértelműen kirajzolódik az a trend, hogy a korábban passzív fogyasztók aktív résztvevőkké válnak, és a valódi kapcsolódást, az érzelmi bevonódást, valamint a személyes élményt keresik kedvenc márkáiknál és szolgáltatóiknál.

Special Effects: az élményalapú technológiák szakértője

Erre a trendre reagálva bővítette tevékenységi körét a több mint négy évtizedes múlttal rendelkező rendezvényprodukciós vállalat, a Special Effects Zrt., amely a közelmúltban mutatta be kreatív technológiai üzletágát a Digital Canvas: Art Meets Technology eseményen egy széles szakmai közönségnek.

“A kreatív technológia alkalmazási lehetőségei rendkívül szélesek: egy fine dining eseménytől kezdve egy márkaaktiváción, konferencián vagy múzeumon át szinte bármilyen tér és rendezvény új szintre emelhető” – mondta Szegő Tamás, az üzletág igazgatója. “A digitális és fizikai elemek ötvözésével olyan környezetet teremthetünk, amely nemcsak a helyszínen hatásos, hanem az elégedett közönségnek hála, gyakran a közösségi médiában is tovább él.”

Azoké a jövő, akik képesek megújulni

Nemzetközileg is elismert audiovizuális szolgáltatóként a Special Effects megalapozott szakmai tudással állította össze kreatív technológiai portfólióját, amelyet folyamatosan bővít és fejleszt.

A technológia fejlődése ugyanakkor folyamatos kihívást is jelent: ami ma újdonságnak számít, néhány éven belül alapelvárás lehet. Ezért azok a piaci szereplők maradhatnak versenyben, akik képesek folyamatosan megújulni és előre gondolkodni.

A cég  a jövőben egy innovációs és tréningközpont megnyitását tervezi, amely egyszerre szolgál majd showroomként és fejlesztési térként. A cél, hogy a technológiai kivitelezésen túl stratégiai és kreatív partnerként is hozzájáruljanak ügyfeleik sikeréhez.

Kreatív fenntarthatóság

Fenntarthatóság szempontjából is egyre fontosabb szerepet kapnak az innovatív, digitális megoldások, amelyek sok esetben kiválthatják a hagyományos, egyszer használatos díszleteket és nyomtatott elemeket” – egészítette ki Szegő Tamás.

A fenntarthatóság a Special Effects vállalati filozófiájának is az egyik alappillére. Azt vallják, hogy kreatív megközelítéssel a legtöbb iparágban lehetséges zöldebb intézkedéseket bevezetni.

Ahol a Special Effects már bizonyított

A cég évente közel 3000 rendezvényt valósít meg világszerte, az exkluzív boutique eseményektől a komplex, nagyléptékű konferenciákig.

A vállalat referenciái között olyan nagyszabású projektek szerepelnek, mint a 4000 négyzetméteren megvalósított Álmok Álmodói 20 interaktív kiállítás, az Expo 2020 Dubai díjnyertes Magyar Pavilonja, valamint számos hazai és nemzetközi immerzív tér és kiállítás.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Áprilisban kivirágzik az újcirkusz a Nehru parton és a Trafóban!

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen – magyar, régiós és nemzetközi újcirkuszi előadásokkal beltéren és kültéren.

A harmadik MUCH-on április 12. és 18. között felvonulnak nemzetközi, régiós és hazai előadások, szakmai platformja összeköti a visegrádi országok szakértőit, a workshopjai inspirációt kínálnak a fiatal művészeknek. A fesztivál záróeseménye és egyben szerelemgyereke a MUCH More Showcase. Egy verseny, ami a térségbeli feltörekvő művészeknek ad megmutatkozási, illetve továbbfejlesztési lehetőséget, mivel számos magyar cirkuszi szervezet díját el lehet nyerni, a fődíj pedig az egyéves More mentorprogram.

Az idei highlightok között van a brazil Diana Salles személyes története a tranzíciójáról, a cseh Eliška Brtnická csapatának látványos vas rudai, az ír Darragh McLoughlin okos dramaturgiája egy partvis nyéllel és egy tévével, és a magyar OneTwoMany Kollektíva új, geodómra készülő köztéri performansza a Nehru parton. A Fesztivált idén Showcase zárja, egy régiós cirkuszi szemle sok rövid formával, feltörekvő művészekkel, nemzetközi zsűrivel, és többek között közönségdíjjal is.

Minek ez a cirkusz?

Az újcirkusz az a kortárs műfaj, ami nem elitista. Egyszerre tudja előképzettség nélkül élvezni öreg és fiatal, egyetemista és tetőfedő. Csatornája a cirkuszi trükk, a mutatvány, de célja a megszólítás és társadalmi, esztétikai vagy személyes üzenetek közvetítése. Ez a remek eszköz Nyugat-Európában virágzik, de a mi régiónkban is egyre többen művelik. A MUCH Cirkuszfesztivál célja, hogy hidakat építsen a kortárs műfajok és az újcirkusz közé  Kelet-Európában, kedvet, forrást és eszközöket teremtsen a hazai művészeknek, illetve szélesebb közönség számára nyújtson minőségi programot.

Programok:

ÁPRILIS 12. VASÁRNAP

MUCH Fesztivál- és eredményváró délután a Duna-parton. Gyerekkel, kutyával, a szomszéddal, ingyen.

17:00 OneTwoMany Collective (HU/DE): Don’t Forget To Breathe – köztéri performansz, munkabemutató (20’) – külső helyszín: Nehru part
17:30 Cie Circographie (FR): Hidegvér kávézó (Au Café Des Nonchalants) (30’) – köztéri performansz – külső helyszín: Nehru part

ÁPRILIS 16. CSÜTÖRTÖK

A fesztivál-nyitásra felvonulnak frissen bemutatott magyar produkciók, majd egy gyönyörű nő elmeséli, hogy megölt egy gyönyörű férfit.

16.00 Darragh McLoughlin (IE): Az előadás mechanikája (120’) – workshop – Stúdió
19:00 MUCH Megnyitó-gála (Ylzé: Same, Cie Fenfire: STICK – A cirkusz szövete, Grotesque Gymnastics: Felfeszítve) (30’) – Nagyterem
20:00 Diana Salles (BR/FR): Delusional – I killed a man (60’) – Nagyterem
21:00 Az előadás után beszélgetés Diana Salles-szal – Előtér

ÁPRILIS 17. PÉNTEK

Egy bot a legegyszerűbb dolog a világon, mégis néha átveszi az irányítást, máskor meg egyensúlyba hoz. A MUCH második napja a botok napja.

10.00 Diana Salles (BR/FR) silk workshop (120’) – külső helyszín: INspirál
12.00 Vojta Stolbenko (CZ): Poi Masterclass (120’) – workshop – küldő helyszín: Inspirál
17:00 Visegrádi barátok – régiós együttműködések (90’) – kerekasztal-beszélgetés – Előtér
19:00 Darragh McLoughlin (IE): Stickman (45’) – Nagyterem
20:00 Somló Dávid (HU): Egy bot finom egyensúlyozása (20’) – intervenció – Előtér
20:30 Eliška Brtnická (CZ): Thin Skin (60’) – Nagyterem
21:30 Az előadás után beszélgetés az alkotókkal, Eliška Brtnickával és Darragh McLoughlinnal – Előtér

INspirál → Trafó

Részletek további részletek itt érhetők el!

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss