Connect with us
Hirdetés

Tippek

Több éves kihagyás után is van visszaút a munkához

Kismamák, karrierváltók is csatlakoztak a „Return to Work” programhoz

A Morgan Stanley idén már 3. alkalommal szervezi meg „Return to Work” „újrakezdő” programját, amelynek célja, hogy olyan álláskeresőknek segítsen, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra.

„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy kimondottan nagy igény van a munkához való visszatértést támogató programra. Legtöbben a szülési, anyasági szabadság után jelentkeznek hozzánk, ők általában egy, két, három vagy több gyerekes anyukák, azonban több olyan résztvevő is van, aki nyugdíjazás után vagy tartósabb betegségből felgyógyulva keres új munkalehetőséget. Emellett a program jó lehetőség karrierváltóknak is, akik például egy programozó iskola vagy más felnőttképzési program elvégzését követően próbálhatják ki magukat nálunk”

– mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója.

„A program újdonsága és legfőbb vonzereje éppen az, hogy időt hagy a visszarázódásra, segít a résztvevőknek a szakmai tudásuk frissítésére ugyanúgy, mint az esetlegesen passzívvá váló nyelvtudás újraaktiválására.”

– összegezte a szakember. A 2016-os indulás óta összesen 29-en végeztek és sokan közülük azóta is a Morgan Stanley budapesti irodájában dolgoznak.

12 hét a visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére

A fizetéssel járó „Return to Work” programban a résztvevők fokozatosan térhetnek vissza a „szakmai mélyvízbe”. A munka mellett számos képzést is kapnak. Ilyenek például a munka és a magánélet egyensúlyára vagy időmenedzsmentre fókuszáló tréningek, emellett hetente kétszer angol oktatást is biztosítanak a szervezők, amely kiterjed a telefonos és e-mail kommunikáció erősítésére, ezen túl pedig a résztvevők prezentációs és kommunikációs képzésben is részesülnek. A képzés során a mentorok folyamatos visszajelzést adnak a munkaerőpiacra frissen visszatért szakembereknek, akik szakmai és magánjellegű kérdésekben is folyamatosan számíthatnak segítségre. A program így egyaránt jó lehetőséget ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére.

cof

cof

Karrierváltás önbizalommal

“Én nem csak mint egy újrakezdő, hanem mint karrierváltó kerültem a programba. Az igazat megvallva az itt kapott képzés komplexitása az elején sokkoló volt, ugyanis nagyon sok új információt kellett feldolgozni és megérteni, de a kollégáim mindvégig folyamatosan segítettek eligazodni ezen a számomra még új területen. Összességében nagyon sokat profitáltam a 12 hetes programból, amellett, hogy betekintést nyújtott a szakterület kulisszái mögé, tréningek révén biztosította nélkülözhetetlen soft skillek elsajátítását és a beilleszkedéshez is sok segítséget adott a kapcsolatépítés terén”

– ismertette tapasztalatait Kincsei Attila, aki kutatószociológusként és fordítóként dolgozott, majd 3 év kihagyás után tért vissza a munkaerőpiacra, egy felnőtt átképzési programot követően, immár az IT területén. Jelenleg egy adattárház fejlesztéséért és működtetéséért felelős csapat tagja a Morgan Stanley budapesti irodájában, amely a globális vállalatcsoport egyik technológiai központjaként is működik.

Egy felnőttképzési program elvégzése után csatlakozott a vállalathoz Kovács Alíz is, aki 7 éves tanácsadó karrierjét cserélte fel a szoftverfejlesztésre. „Két éves kihagyás után ez a program különleges esélyt biztosított számomra, hogy új terepen indítsam be a karrieremet. A program előtt sok kérdésem volt az új munkámmal kapcsolatban, de a csoport sokat segített. Beszélhettünk kérdéseinkről és hatékonyan tudtunk segíteni egymásnak, hiszen helyzetünk hasonló: rövidebb vagy hosszabb idő után kezdtünk újra dolgozni.”

Munka és magánélet egyensúlya: karrier családdal

„A Return to Work programot azoknak a szülőknek ajánlom, akik nyugodt és kiszámítható környezetben szeretnék újraindítani karrierjüket. Időt kapva önbizalmuk újraépítésére és új családi rutinok kidolgozására”

– foglalta össze a program előnyeit Jeszták Márta is, aki 6 év beszerzői karriert majd 2,5 év szülési szabadságot követően szoftverfejlesztőként folytatta karrierjét.

A Morgan Stanley budapesti irodája a munkába való visszatérés támogatása mellett számos más családbarát intézkedéssel segíti a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését. A cég több speciális juttatási csomagja és intézkedése biztosítja, hogy a szülők több időt tölthessenek gyermekükkel, például a gyermek születésekor biztosított extra szabadságok révén.

További információ a programról a www.morganstanley.com/returntowork oldalon érhető el.

Tippek

Pályaválasztás, diploma, jövő – mire érdemes figyelni az egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid időn belül el tud helyezkedni.

A diploma ma is érték, a kérdés az, hogy a gyorsan változó világban mit érdemes tanulni.

Amerikai felmérések szerint a középiskolások és az egyetemi hallgatók 20-50%-a bizonytalan a pályaválasztásában, és ez a szám itthon sem alacsonyabb. Nekik jó hír, hogy a választás tétje ma már kisebb. A technológiai változások miatt felgyorsult világban most végző diplomások számára a pályamódosítás nemcsak lehetőség, hanem szükségszerűség is lesz – nemzetközi kutatások szerint egy mai pályakezdő élete során átlagosan 3–7 alkalommal vált majd a jövőben karriert.

Kevesebb, mint két hónapjuk van vissza a jelentkezés beadásig azoknak, akik jövő szeptemberben szeretnék megkezdeni felsőoktatási tanulmányaikat. Nekik gyűjtöttük össze, milyen szempontokat érdemes átgondolni a pályaválasztás során.

  • Elsőként javasolt tisztázni a célokat. Mennyire fontos a munkamagánélet egyensúlya, vagy éppen a folyamatos fejlődés és a karrierépítés. Az számít, hogy azzal foglalkozzanak majd, amit igazán szeretnek, vagy inkább a jövedelmezőség a prioritás. Ha van pályaválasztási hagyomány a családban – például orvosdinasztia – azt is mérlegelni kell, hogy a fiatal tud-e azzal azonosulni.
  • Fontos a személyiség és az adottságok reális felmérése. Ha nem szeretnek nyilvánosság előtt szerepelni, nincsenek jó a kommunikációs képességeik, ne erőltessék a tanári vagy éppen kommunikációs pályát. De ha például szeretik a számok világát, és elég precízek, mehetnek gazdasági vagy műszaki irányba.
  • Érdemes annak is utánanézni, mely szakmáknak van hosszú távon is jövője. A mesterséges intelligencia megjelenésével előzetes becslések szerint 5-10 éven belül számos szakma átalakul vagy teljesen megszűnik, de érdemes fejben tartani azt is, hogy egyes nemzetközi előrejelzések szerint a 2030-ban meghirdetett állások 85%-a ma még nem is létezik.

Ha már megvan az irány, jöhet az intézmény kiválasztása, amelyhez az utóbbi évek technológiai forradalma új szempontokat is hozott: már nem elég azt felmérni, hogy milyen tanulási környezetet kínál az intézmény, és van-e reális esély – aza megfelelő pontszám – a bekerülésre.

  • Hazai felmérések azt mutatják, hogy az intézmény, illetve adott szak elismertsége továbbra is a legmeghatározóbb tényező, de a földrajzi elhelyezkedés is a fontos paraméterek között van. Ez már összefügg a megélhetési költségekkel, akárcsak az állami finanszírozású vagy önköltséges képzés választása.
  • A döntést abból a szempontból is javasolt átgondolni, hogy lehet-e a tanulás mellett munkát vállalni – a friss diplomások 77%-a (Diploma Pályakövetési Rendszer 2024.) már a tanulmányai alatt is dolgozott, ami nemcsak a megélhetés, hanem a gyakorlat megszervezése miatt is fontos.
  • Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke szerint fontos felkészülni arra, hogy a munkáltatók már nemcsak elméleti tudást, hanem olyan készségeket várnak el egy friss diplomástól, mint a problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a mesterséges intelligencia alapműveltsége, a kommunikáció és az élethosszig tartó tanulás képessége. Érdemes feltenni a kérdést: van-e projektalapú oktatás, lehet-e kutatásba vagy valódi problémák megoldásába bekapcsolódni, biztosít-e az intézmény lehetőséget csapatmunkára, vitára és önálló gondolkodásra. Dr. Dietz elmondta, hogy ma már kutatások igazolják, hogy a diplomások hosszú távú elégedettségét nemcsak az egyetem presztízse határozza meg, hanem az is, hogy volt-e inspiráló oktatójuk, szakmai mentoruk és gyakorlati lehetőségük az egyetemi évek alatt.
  • Egyre több fiatal keresi a felsőoktatásban is a rugalmasságot, ahol szabadabban döntheti el, mikor és hol tanul – így az innovatív oktatásmódszertan és a digitális tananyagok egyre nagyobb szerepet kapnak.
  • Beszélni kell az egyetemi közösségről is, hiszen a lemorzsolódás egyik gyakori oka gyakran nem is a tananyag nehézsége, hanem az elszigeteltség érzése. A támogató közösség, a mentorálás, a hallgatói élet minősége legalább olyan fontos, mint az órarend. Érdemes megnézni, mennyire aktív a hallgatói közössége, és milyen szerepet tölt be az intézményben a Hallgatói Önkormányzat. Akiknek nehezebb a beilleszkedés, gyakran jobban érzik magukat egy kisebb, „családiasabb” intézményben, ahol közvetlenebb a kapcsolat az oktatókkal és a hallgatókkal.

Az egyetemválasztás tehát nem egy életre szóló ítélet, hanem egy kiindulópont, egy első lépés. Jó döntés az, ha a fiatalok olyan intézményt választanak, ahol nemcsak tudást kapnak, hanem megtanulnak kérdezni, tanulni és újrakezdeni is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Így készüljünk az ünnepekre négylábú kedvencünkkel

Az ünnepi időszak nemcsak nekünk különleges, négylábú társaink számára is sok izgalmat, ugyanakkor számos stresszforrást tartogat.

A karácsony alatti nyüzsgés, a vendégsereg, az utazások, majd a szilveszter elkerülhetetlen zajai megterhelők lehetnek számukra. A főváros idén ugyan szigorította a tűzijátékok használatát, ezzel is csökkentve az ünnepi időszak zajterhelését, a gazdik tudatos felkészülése továbbra is kulcsfontosságú. A Yettel és a Vigyél Haza Alapítvány összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy az ünnepek a kedvenceink számára is biztonságban teljenek.

 Egyre több gazdi tekint szőrös kiskedvencére teljesértékű családtagként, és szeretné, ha ő is részese lenne az ünneplésnek: adventi naptárral, karácsonyi ajándékkal vagy akár azzal, hogy a kutya is velük tart a családi összejövetelekre. A Vigyél Haza Alapítvány szerint azonban érdemes tudatosan felkészülni erre az időszakra és figyelembe venni a kutya szempontjait is.

A karácsonyi vendégjárás során a kiskedvenceket könnyen túl sok inger érheti, ezért érdemes előre kijelölni számukra egy békés zugot, ahova bármikor visszahúzódhatnak. Ha magunkkal visszük őket vendégségbe, az ismerős tárgyak – például egy takaró, kiságy, kedvenc játék vagy jutalomfalat – segítenek abban, hogy biztonságban érezzék magukat. Az utazás is lehet közös, stresszmentes élmény, ha figyelünk a megfelelő rögzítésre, rendszeresen megállunk egy rövid sétára, és hagyjuk, hogy az új környezetet a saját tempójukban fedezzék fel.

Miért olyan nehéz a kutyáknak az év utolsó napja?

Szilveszter közeledtével mindig előtérbe kerül a tűzijátékok és petárdák kérdésköre, és gyakran feszültséget okoz kutyások és nem kutyások között.  Fontos tudni, hogy a kutyák hallása sokkal érzékenyebb az emberénél, így a hangos durrogás számukra kiszámíthatatlan, fenyegető zajként hat. Ilyenkor gyakran pánikba esnek, elbújnak vagy, ami a legveszélyesebb, megpróbálnak elszökni. A Vigyél Haza Alapítvány tapasztalata szerint az év utolsó napján ugrásszerűen megnő az elkóborolt állatok száma.

„Szilveszterkor különösen fontos, hogy kedvenceink biztonságban legyenek, ezért azt kérjük a gazdiktól, hogy erre az időszakra, lehetőség szerint este hat és reggel hat óra között, engedjék be őket a házba vagy a lakásba, még akkor is, ha kinti kutyusokról van szó. Fontos, hogy kiszámítható és biztonságos környezetet teremtsünk, érdemes egy csendes kuckót kialakítani, ahova visszahúzódhatnak. Az is sokat segít, ha már napközben lefárasztjuk őket egy hosszabb sétával, természetesen pórázon, így a későbbi zajokra kevésbé reagálnak idegesen. Ellenőrizzük, hogy a nyakörvön mindig legyen biléta elérhetőséggel, valamint, hogy a mikrochip adatai naprakészek legyenek, amit az állatorvosnál könnyen megtehetünk” 

– hangsúlyozza Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója.

„A tűzijátékok idején pedig a behúzott függöny, egy kis zene vagy tévéhang is segíthet tompítani a külső zajokat, ha pedig a szorongás erős, érdemes szakember tanácsát kérni” 

– tette hozzá.

Extra biztonság a technológia segítségével

A biztonság alapja a mikrochip, de legalább ilyen fontos, hogy gyorsan le is lehessen olvasni. A Vigyél Haza Alapítvány már több mint 430 helyszínen működtet ingyenes mikrochip-leolvasókat partnerekkel országszerte. Az alapítvány 12 önkéntes állatorvosa segít minden beérkező esetben, a chip száma alapján azonosítják és értesítik a gazdát, így a kutyák gyorsan és biztonságban hazajuthatnak.

A kutyák követése néhány éve még jóval körülményesebb volt: külön eszközök, bonyolult beállítások és nagy méretű nyomkövetők jelentették az egyetlen megoldást. Ma már a mindennapokban is használt, apró és könnyen kezelhető okoseszközök tehetik biztonságosabbá a sétákat vagy a szilveszter éjszakáját. A Yettelnél elérhető Apple AirTag és Samsung SmartTag egyszerűen rögzíthető a nyakörvre, és a gazdi saját okostelefonján, egy applikáción keresztül segít megmutatni, merre jár a kedvenc. Az eszközök nem folyamatos GPS-alapon működnek, hanem a környezetükben lévő kompatibilis okostelefonok segítségével frissítik a helyzetüket, így különösen hasznosak lehetnek városi környezetben vagy forgalmasabb helyeken.

A gazdi értesítést kaphat, ha a kutya eltávolodik egy megszokott helytől, és a közelben akár hangjelzéssel is könnyebb lehet megtalálni az elszökött állatot. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek az okosnyomkövetők nem helyettesítik a kötelező mikrochipet, viszont értékes kiegészítést jelentenek, ha gyorsan szeretnénk reagálni egy váratlan helyzetben, például egy megriadt kutya elszökésekor szilveszter éjszakáján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A home office csendes mellékhatása: több törődést igényelnek a háztartási gépeink?

A home office elterjedése után a magyar háztartások működése gyökeresen átalakult.

Rendkívül kényelmesnek tűnik, hogy otthonról dolgozunk, valójában azonban a lakás rejtett infrastruktúráit is csendben felpörgetjük. A mosógép vagy a mosogatógép évekkel ezelőtt még heti terhelésre optimalizált eszközök voltak, mára viszont napi üzemű gépekké váltak. Ez a váltás nemcsak megnövekedett igénybevételt jelent, hanem eltérő szennyeződési mintázatokat, gyorsabb mikrobiológiai folyamatokat, és olyan problémákat is, amelyekkel korábban nem feltétlenül találkoztunk.

Az LG Magyarország szakértői szerint a megnövekedett igénybevétel következményeit ma gyakran rosszul értelmezzük, ezért sokszor pont azokhoz a házi praktikákhoz nyúlunk, amelyek a modern gépeknél több kárt okoznak, mint hasznot. A jelenség megértéséhez érdemes áttekinteni, mi zajlik a gépek belsejében, amikor a megszokottnál jóval gyakrabban működnek.

A mosógépnél ez leginkább az adagolóval kezdődik, amely régen két mosás között kiszáradt, így a mosószer-maradékok lassan ülepedtek. A napi használat viszont állandó nedvességet tart fenn, ami ideális terep a kocsonyás biofilm kialakulásához. Ez a réteg gyakran észrevétlen, mert beleolvad a műanyag felületébe, mégis ez teremti meg a feltételeket a penész gyorsabb megjelenéséhez.

A házi praktikák – mint például az ecetes áztatás – ebben a környezetben nem mindig jelentenek jó megoldást. A savas oldatok hosszabb távon károsíthatják a gumitömítéseket, bizonyos fémfelületeket, és nem minden esetben hatékonyak a mosógépben kialakuló szennyeződéstípusok ellen.

A gumitömítésben ezen a ponton már nem a szokásos fekete pöttyök jelentik a gondot, hanem hogy a napi ajtónyitogatások miatt a tömítést minden egyes ciklusban fröccsenő víz éri, viszont sosem szárad ki teljesen. Ez az állandó nedvesen tartás gyorsítja a gumi öregedését, a savas házi tisztítószerek pedig még inkább kiszívják belőle a lágyítókat. A tömítés először meglágyul, majd elvékonyodik, végül finom repedések jelennek meg rajta – ezek között telepszik meg a penész, amely később már szinte eltávolíthatatlan. A megnövekedett igénybevétel tehát nemcsak több szennyeződést eredményez, hanem karakterisztikus, gyorsított anyagfáradást is.

A dob belsejében a gyakori mosás miatt a szálmaradványok és a mosószerhab könnyebben tapadnak meg a felületeken. Ezek a vékony lerakódások idővel kellemetlen szagot okozhatnak, és ronthatják a mosás higiéniai hatékonyságát, különösen alacsony hőfokú programoknál.

A mosogatógépnél hasonló változások figyelhetők meg, ugyanis a gyakori használat miatt az öblítőszer és a só fogyása gyorsabb, és ha ezek a készletek kimerülnek, a vízkő már rövid idő alatt megjelenhet a hőcserélőn vagy a permetezőkarokban. A vízkő lerakódása rontja a tisztítási teljesítményt és növelheti az energiafogyasztást is, mivel a gépnek több energiára van szüksége a víz megfelelő hőmérsékletre melegítéséhez. A felhasználó ezt gyakran „a gép öregedésének” tulajdonítja, pedig sokszor mindössze egy elmaradt tisztítóprogram áll a háttérben.

Az LG szakértői szerint a modern készülékek felépítése olyan finom, precíz gondozást kíván, amelyet a régi mosogép- és mosogatógép-típusok, illetve a régi életvitel nem igényeltek. A házi praktikák sok esetben a valóban gondos ápolás ellenségei. Az ecet például évtizedekkel ezelőtt bevált lehetett a zománcos, egyszerű szerkezetű gépekben, de a mai, többféle anyagból épített, érzékeny szenzorokkal ellátott készülékekben tömítéseket rombol, szenzorokat korrodál, műanyag-ötvözeteket mattít.

A modern gépek akkor maradnak hosszú távon megbízhatóak, ha a felhasználók a gyártói ajánlások szerint gondozzák őket. Az olyan alapvető lépések, mint a rendszeres tisztítóprogram futtatása, a mosószeradagoló kiszárítása, vagy a kímélő, gépbarát tisztítószerek használata, már önmagukban években mérhetően növelhetik a készülék élettartamát.

A digitális karbantartás korszaka, amelyet az LG ThinQ applikációja a telefonunkba sűrítve hoz el, éppen azt a problémát oldja meg, amit a megnövekedett igénybevétel felerősített: a gép ma már nem csak akkor jelez, ha baj van, hanem előre figyelmeztet, ha eltömődés vagy rendellenes energiafogyasztás jelei mutatkoznak. Ez a valós idejű visszajelzés új, eddig nem létező karbantartási kultúrát teremt, amelyben a gép már nem passzív eszköz, hanem aktív jelzőrendszer.

Mai világunkban tehát a karbantartás nem havonta elvégzendő rutin, hanem a készülékek működésének egyik alappillére. A mosógép és a mosogatógép ma még inkább a lakás infrastruktúrájának szerves része, és ahogy az infrastruktúra tönkremegy, ha nem gondozzák, úgy ezek a gépek is gyorsabban károsodnak, ha a napi terhelés mellett nem kapják meg a gyári ajánlások szerinti tisztítást és kezelést.

„A modern háztartás működését ma ezek a gépek tartják mozgásban”

– fogalmaz Kékesi Martin, az LG háztartási elektronikai termékspecialistája.

„Ahhoz, hogy megbízhatóak maradjanak, a szakszerű tisztításuknak is ugyanolyan rendszeressé kell válnia, mint magának a használatnak.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss