Connect with us
Hirdetés

Tippek

Könyvjelzőből szuperhatékony kommunikációs eszköz: 40 éves a Post-it

1980-ban a 3M egyik tudományos munkatársa, Dr. Spencer Silver elhatározta, hogy létrehoz egy szupererős ragasztót, de addig kísérletezett a laborjában, míg végül pont ennek az ellenkezőjét érte el: feltalált egy kifejezetten harmatgyengét, ami első ránézésre teljesen hasznavehetetlennek látszott. Ebből a véletlenből született meg az első Post-it ®, melyből ma már több mint évi 50 milliárd darabot gyártanak világszerte. De mégis milyen utat járt be az elmúlt negyven évben ez a kis ragadós papírlap?

Pac Man, Ryan Gosling, Ronaldinho – ők bizony mind egyidősek a Post-it ®-tel. Már 40 éve van jelen mindennapjainkban a kis ragadós papírlap, ami egy sikertelennek látszó kísérlet és egy hétköznapi problémára megoldást kereső, templomba járó tudós összefogásából született.

Heuréka!

Dr. Spencer Silver 40 évvel ezelőtti sikertelen kísérletének gyümölcse még évekig talonban maradt, azonban sosem adta fel, hogy hasznosítsa a létrejött ragasztóanyagot, amely leválasztva a felületről megőrzi ragadósságát és újra felhasználható marad. Egészen addig kellett várnia, amíg kollégája, Art Fry a 3M™ kutatója részt vett egyik szemináriumán, ahol a véletlen született ragasztóanyagról volt szó. Itt jött el a heuréka pillanata, hiszen Fry ekkor már régóta keresett megoldást a templomban használt énekeskönyvének jelölésére, az új anyag pedig pont erre kínált megoldást: elég erős ahhoz, hogy megragadjon, azonban könnyen leszedhető és áthelyezhető.

post-it

Átlag napi 11 Post-it ® üzenetet kapunk!

Bár először csak könyvjelzőként használták a Post-it ® jegyzetlapokat, mégis hamar ikonikus kommunikációs eszközzé vált. Az eredetileg ‘Press ‘n Peel’ nevet kapott jegyzettömb ma az ötletelések elengedhetetlen kelléke, stratégiák születnek a segítségével és az oktatásban is fontos szerepet tölt be. Egy 1997 és 2003 között végzett munkahelyi kutatás például kimutatta, hogy egy alkalmazott átlagosan 11 üzenetet kap Post-it ® -en naponta. “A Post-it® 40 éves sikersztorija megmutatja nekünk, hogy lehet egy elsőre elhibázottnak tűnő ötletből is világmegváltó találmány, ami folyamatosan képes lépést tartani az emberek igényeivel. Ki tudja, talán a következő sikertörténet pont egy kis sárga jegyzetlapon születik meg.” – mondta el Várallyai István, a 3M Hungária Kft. cégvezetője. 

Mi a Post-it® jövője az offline térben?

Természetesen a fenntarthatóság kérdése a Post-it®-et is érinti. A Post-it® jegyzetlapok újrahasznosíthatóak és megjelentek már online változatok és telefonos applikációk is, melyek formája és funkciója megegyezik az eredeti termékkel.

Tippek

Egyre nagyobb szerep jut a kerti munkában is a mesterséges intelligenciának

A gyepápolás egyre okosabb és könnyebb lesz. A Husqvarna új generációs, határolóvezeték nélküli robotfűnyírói AI-alapú képfeldolgozással az eddigi legmagasabb teljesítményt nyújtják a kis és közepes méretű kertekben.

 A Husqvarna legújabb, képfeldolgozási technológiával felszerelt készülékei több mint 30 évnyi robotfűnyírási szakértelmet ötvöznek. A 2026 tavaszán megjelenő, Európában gyártott modellek az új kamerának és az intuitív működésnek köszönhetően észlelik a körülöttük lévő objektumokat, így még könnyebbé téve az otthoni gyepápolást.

„A robotfűnyírás piacvezetőjeként díjnyertes technológiánkat olyan újgenerációs modellek fejlesztésénél használtuk fel, amik az eddiginél is több felhasználóhoz juttathatják el a Husqvarna minőséget és innovációinkat. Robotfűnyíróink számát így idén 24-re bővítjük. Ezek között megtalálhatók a magánszemélyeknek, illetve a szakembereknek tervezett gépek is”

– mondja Volonics Zoltán, a Husqvarna értékesítési vezetője.

Az AI már a kerti munkákban is a segítségünkre van

A beépített kameráknak és az AI technológiának köszönhetően valós időben ismerik fel a gépek az akadályokat, amiket el is kerülnek. Akár egy kerti szerszám, vagy egy játék esetén a robotfűnyíró lelassul és új útvonalat választ. Így a fűnyíró hatékonyan navigál, és teljes lefedettséget biztosít még olyan területeken is, ahol gyenge a műholdas jel, mint például a fák alatt vagy épületek közelében.

A telepítés határolóvezeték nélkül elvégezhető, a korrekciós adatok pedig a Husqvarna Cloudon keresztül kerülnek továbbításra, így csak stabil Wi-Fi kapcsolatra van szükség a teljes gyep területén. A készülékek a Husqvarna Automower® Connect alkalmazáson keresztül elérhetők, akár távolról is, és a jövőben a Smart Home kompatibilitásnak köszönhetően a hangsegédlet is elérhető lesz.

A fűnyíró applikáción keresztül vezérelhető

Az Automower® Connect alkalmazás több mindenben is segíti a felhasználókat: megtervezhető a fűnyírás ütemezése, ellenőrizhető a fűnyíró állapota, az Automower® Zone Control segítségével pedig vezérelhetők az egyes területek. Utóbbival a fűnyírás mintái, valamint a tiltott zónák is beállíthatók, például virágágyások és játszóterek esetében.

Kompakt dizájn és innováció

A modellek kompakt felépítésének és csendes működésének köszönhetően ideálisak városi környezetben, és bármilyen időjárás esetén használhatók.

Az új Automower® 308V maximum 800 m²-es területen használható, az Automower® 312V pedig maximum 1.200 m²-es területekre lett tervezve. Akár 40%-os emelkedőkön is alkalmazhatók, és a vágási felület csíkos, négyzetrácsos vagy háromszögmintás kivitelben is választható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Támogatás vagy túlsegítés?

Az egyetemi felvételi sok családban nemcsak a diák, hanem a szülők számára is stresszes időszak.

Tavaly a magyar felsőoktatásba jelentkező 130 ezer fiatal közel 75%-át (közel 96 ezer főt) vették fel valamilyen felsőoktatási intézménybe. Idén is nagyságrendileg hasonló számú diáknak és családjának kell február 15-ig meghoznia a döntést, hova adja be a jelentkezést.

Mi a sikeres felvételi kulcsa, és milyen szerepe lehet ebben a szülőknek? Miben tudnak segíteni a teljes folyamatban, és most, a felvételi beadását megelőző utolsó két hétben?

Az egyetemi felvételiről sokan azt mondják, hogy átmenet a gyerekkorból a felnőttkorba. Sok esetben nem is a választás eredménye a meghatározó, hanem maga a folyamat: milyen háttérrel teszi meg ezt a diák – önállóan, szülői segítséggel, vagy a szülő teljes irányításával. Összegyűjtöttük, hogyan tudja a szülő a folyamatot okosan támogatni, és milyen beavatkozás lehet már káros hatással a fiatalra, vagy a szülő-gyerek kapcsolatra.

Mindenképpen jól jön a szülői segítség:

  • A fiataloknak sok esetben nincs meg még a kellő tapasztalata és rutinja az adminisztrációs feladatok intézésében, a határidők kezelésében, az információk beszerzésében és rendszerezésében.
  • A tanulmányok finanszírozása az egész családot érinti, így ennek lehetőségeit együtt kell átgondolni. Államilag támogatott vagy önköltséges képzés legyen, vállalható-e a tanulás melletti munkavégzés, és opció-e a diákhitel.
  • Felvételi felkészülés támogatása akár különórákkal, akár egyetemek felkészítő kurzusaival, online tananyagokkal.
  • Fontos az érzelmi biztonság tudatosítása. A szülői szeretet nem attól függ, hogy sikerül-e a felvételi vagy sem.
  • Megfelelő önkép és önbizalom kialakítása – a gyerek már meglévő erősségeit tudatosítani és fejleszteni kell, és sokat beszélgetni arról, hogy ehhez milyen hivatás, életpálya illeszkedik.

Egy-egy jól megfogalmazott szülői kérdés sokkal előremutatóbb, mint egy kijelentés vagy szülői utasítás.

Mit kerüljön el mindenképp a szülő?

  • Saját, meg nem valósult álmainak, pályaválasztásának rákényszerítése a gyerekre.
  • Átvenni a gyerektől az irányítást, és nem támogatást nyújtani, hanem elvégezni helyette a felvételi folyamatot.
  • Folyamatos emlékeztetés, nyomás a döntés súlyával kapcsolatban, amikor annak visszavonhatatlanságáról, végérvényességéről próbálják meggyőzni a fiatalt.
  • A gyerekhez közelálló személyek, tanárok és barátok pályaválasztási javaslatainak indoklás nélküli megkérdőjelezése, támadása.

A szülői támogatás a felvételi előtti hetekben még fontosabbá válik, különösen akkor, ha még mindig nem döntötte el a fiatal, hol szeretne továbbtanulni. Ilyenkor érdemes a pályát választó diákot olyan intézmény felé terelni, ahol a jövőben biztosan hasznosítható tudást kap.

Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke szerint az IT ismeretek és a mesterséges intelligencia olyan alapok, amelyekre később minden fiatal építhet, bármilyen szakmát is választ. Nem feltétlenül kell a jövőben informatikusként dolgoznia, hiszen csak az e-kereskedelem, a digitális marketing és a digitális transzformáció területén 25–35%-kal nőhet az álláshelyek száma a következő öt évben. Dr. Dietz Ferenc szerint fontos, hogy a gyerek ne csak a döntés nyomasztó oldalát érzékelje, hanem inkább mérföldkőként tekintsen rá. Most irányt választ, de ez még nem azt jelenti, hogy az egész életére szól.  Elég csak arra gondolni, hogy mai pályakezdők életük során várhatóan 3–7 alkalommal váltanak a jövőben karriert, és becslések szerint a 2030-ban meghirdetett állások 85%-át ma még fel sem találták.

A szülő a felvételi után sem engedje el teljesen a gyerek kezét. Sok fiatal számára csak az egyetemen derül ki, hogy nem ezt várta, nem ez az ő útja. Az egyetemet váltók 30-40%-a már az első évben elhagyja a képzést, és választ másik szakot vagy akár oktatási intézményt – ebben is jól jön a szülői háttér és támogatás. Tanulni pedig sohasem késő, sőt egyre inkább szükség is van rá. Tavaly a felsőoktatásba jelentkezők negyede volt 30 év feletti, azaz munka mellett ült be az előadótermekbe.

A felvételi tehát fontos döntés, de nem végérvényes. A szülők úgy segíthetnek legjobban, ha biztonságot és jövőképet is mutatnak a gyerekeiknek. A sikeres felvételi kulcsa pedig nem a túlsegítés, hanem az okos, tudatos támogatás.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A tél csendes kihívása: hogyan javítható a levegőminőség?

A tél beköszöntével amellett, hogy a zord időjárás a mindennapok részévé válik, a levegőminőség is jelentősen romolhat, különösen a nagyobb településeken.

A hideg levegő és az úgynevezett hőmérséklet-inverzió hatására a szennyező anyagok a talaj közelében rekednek, ami különösen a városokban veszélyes, és akár egy-egy rövidebb séta alkalmával is sokkal jobban feltűnhet, hogy kellemetlenebb a levegő, mint akár nyáron. Magyarországon 2025 decemberében Budapesten ugyan jellemzően „elfogadható” volt a levegő minősége, több vidéki városban – például Debrecenben és Dorogon – már kifogásolt vagy egészségtelen PM₂,₅-szinteket mértek, ami hosszabb kitettség esetén egészségügyi kockázatot jelenthet.

A PM₂,₅ rendkívül apró, legfeljebb 2,5 mikrométer átmérőjű szálló por, amely mérete miatt nem akad fenn a légutak természetes védelmi rendszerén. Ezek a részecskék mélyen bejutnak a tüdőbe, sőt akár a véráramba is, így az egész szervezetre hatással lehetnek. Télen leggyakrabban a lakossági fűtésből (fa, szén, vegyes tüzelés), a közlekedésből – különösen a dízeljárművekből – és az ipari kibocsátásokból származnak, míg beltérben a főzés, a gyertyahasználat és a dohányfüst jelentenek fő forrást.

A finompor növelheti a szem-, torok- és légúti irritációt, köhögést és légzési nehézségeket okozhat, valamint súlyosbíthatja az asztmás és allergiás tüneteket. Hosszú távon összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, illetve a tüdőfunkció romlásával is. Éppen ezért a PM₂,₅-szennyezés a téli időszak egyik legnagyobb levegőminőségi kockázata, amely nemcsak a szabadban, hanem a rosszul szellőztetett otthonokban is problémát jelenthet.

A beltéri levegőminőség télen különösen nagy figyelmet igényel, mivel a hideg idő miatt ritkábban szellőztetünk, így a szennyező anyagok könnyebben felhalmozódnak a zárt terekben. Az otthoni levegőt ronthatja többek között a por, a háziállatok szőre, a penészgombák spórái, valamint a tisztítószerekből és légfrissítőkből származó illékony szerves vegyületek (VOC-ok), illetve a főzés és fűtés során keletkező részecskék. Ezek már alacsony koncentrációban is légúti irritációt, köhögést, tüsszögést, szem- és torokfájást okozhatnak, és hozzájárulhatnak az allergiás tünetek vagy az asztma súlyosbodásához.

A beltéri szennyezés csökkentésének alapja a források minimalizálása – például az aeroszolos spray-k kerülése és a rendszeres szellőztetés akkor, amikor a külső levegő minősége kedvezőbb. Ennek nyomon követésére ma már számtalan weboldal létezik, amely valós idejű képet ad az adott település aktuális légszennyezettség szintjéről, így a pár perces, felfrissítő szellőztetést ehhez tudjuk igazítani.

Mit tehetünk, hogy egészségesebb legyen a szoba levegője? 

A Dyson szakemberei szerint az egészséges otthoni levegőminőség megteremtéséhez nagyban hozzájárulhat a megfelelő légtisztító berendezések használata is. Az, hogy ezek milyen, mekkora és mennyi részecskével képesek megbirkózni, a szűrőrendszerükön múlik. A HEPA szűrővel rendelkező légtisztítók eltávolítják és megkötik az akár 0,1 mikron méretű, ultrafinom részecskék 99,95%-át, az aktívszén-szűrő pedig eltávolítja a szagokat és gázokat.

A Dyson kínálatában többféle légtisztító közül is választhatunk, így télen sem kell kompromisszumot kötnünk. A hűtő-fűtő funkcióval ellátott termékek nem csupán a beltéri levegő minőségének javítását teszik lehetővé, az Air Multiplier technológia egyenletes levegőáramoltatással fűti télen az egész helyiséget, nyáron pedig kellemesen hűsíti azt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss