Tippek

Érdemes visszavinni a régi telefonod!

régi

Most érdemes előkeresni a fiókok mélyén lapuló régi mobilokat, hiszen a Telenor legújabb akciójában ezek a készülékek 20 ezer forint kedvezményt érhetnek, ráadásul környezetvédelmi szempontból is jó helyre kerülnek a már nem használt telefonok.

 Ha a családban, baráti körben nincs kinek továbbadni az ódivatúvá vált, de még használható mobilt, a készülék gyakran egy fiók mélyén végzi. Ha pedig azért cseréljük le a telefont, mert meghibásodott és már nem éri meg javíttatni, akkor sem feltétlenül válunk meg tőle, hiszen mindennapi életünk egy darabjáról van szó.

Most azonban érdemes előkeresni ezeket a készülékeket, hiszen a Telenornál darabonként 20 ezer forintot érnek. Október 6-ig bármilyen, beolvasható IMEI számmal rendelkező készülékért cserébe 20 ezer forintos kedvezmény jár, új készülék Hiper-tarifával, vagy – a vállalkozók esetében – Telenor MyBusiness Classic L, XL vagy XXL tarifával való vásárlásakor, két év hűségidő vállalása esetén. Az október 6-ig a Telenor üzleteiben leadott készülékek után járó, kedvezményre jogosító promóciós kód október 20-ig váltható be; készülékvásárlásonként egy kód érvényesíthető.

Készülékleadással a környezetért

Az akciótól függetlenül a régi készülékek bármikor leadhatók a Telenor üzleteiben, ahol gondoskodnak azok megfelelő tárolásáról, illetve biztonságos újrahasznosításáról, kezeléséről. Azért fontos elvinni a már nem használt, illetve javíthatatlan telefonokat, mert ezeket – más elektronikai eszközhöz hasonlóan – tilos a háztartási szemétbe dobni. A készülékek ugyanis egyrészt veszélyes anyagokat – pl. ólom, higany, égésgátlók, stb. – tartalmaznak, amelyek a szeméttelepekre kerülve a csapadék hatására a talajvízbe szivároghatnak, ha pedig hulladékégetőkben végzik, mérgező levegőszennyező anyagok keletkeznek.

A telefonok másrészt értékes nyersanyagforrásnak számítanak: egymillió mobilból 15 tonna réz, egyharmad tonna ezüst és 34 kilogramm arany is kinyerhető[1]. Kiemelten fontos tehát a működésképtelen készülékek elkülönített gyűjtése; ráadásul, ha az akkumulátor sérült, akkor már veszélyes hulladéknak számít, amely mindenképpen speciális kezelést igényel.

A Telenornak nem ez az első olyan kezdeményezése, amellyel az ügyfeleik aktívan tehetnek a környezet védelméért. Az előfizetőiket például ösztönzik a papír alapú számla helyett az elektronikus igénybevételére, az üzletekben pedig szerződéskötéskor digitális aláírást alkalmaznak, így kevesebbet kell nyomtatni. A régi típusú SIM-kártyákat folyamatosan kivezetik, helyettük új, fele akkora méretű kártyákat dobnak piacra, ennek köszönhetően a csomagolási hulladék is 50 százalékkal csökken. A mobilkiegészítők között pedig környezetbarát, 100%-ban újrahasznosítható telefontokok is elérhetők az üzletekben. A vállalat célja, hogy a termékeik, szolgáltatásaik és kommunikációjuk révén is hozzájáruljanak a társadalom környezettudatosságának erősítéséhez.

További információ a készülékcsere-akcióról: www.telenor.hu/mobilcsere és www.telenor.hu/uzleti/mobilcsere-akcio

Tippek

Hosszútávon rosszabb helyzetbe kerülhetnek az elektromos árammal és gázzal fűtő háztartások

Versenyelőnyben van, aki hőszivattyús házat árul

Átfogó szemléletformálásra van szükség a lakosság körében az energiahatékonyságot illetően, hiába szólnak érvek ugyanis az elektromos és gázfűtés mellett, hosszú távon valójában mindkettő komoly anyagi terhet róhat a családokra. Szajki Balázs hőszivattyús fűtési szakértő szerint a legjobb megoldás az, ha jól működő energiatakarékos házat építünk alacsony fogyasztású gépészettel, és az ingatlan teljes elektromos fogyasztásához igazodó napelem-mennyiséget telepítünk. Így elkerülhető, hogy az ingadozó gázáraktól vagy a napelemes elszámolás változásaitól tesszük függővé a rezsiszámláinkat.

Az orosz-ukrán háború miatt az Európai Unió mielőbb csökkentené az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget, a kidolgozott REPowerEU tervnek pedig alapvetően három lába van: a tiszta energiára való átállás, az energiatakarékosság és az energia diverzifikálása.

Az energiatakarékosság a jelenlegi energiaválság kezelésének leggyorsabb és legolcsóbb módja. Ha csökken az energiafogyasztás, akkor rövid és hosszú távon is alacsonyabbak lesznek a háztartások és a vállalkozások energiaszámlái. Egy épület energiahatékonyságának a növelésre alapvetőleg két módszert kell alkalmazni: energiahatékonyságnak megfelelő építkezés és alacsony fogyasztású, megújuló energiát használó gépészet. Az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy megkétszerezze az egyéni hőszivattyúk jelenlegi telepítési arányát, ami a következő 5 évben összesen 10 millió egységet eredményezne.

Szajki Balázs, az EasyKit Kft. vezető értékesítője elmondta, a magyar kormány már a konfliktus kirobbanása előtt határozatban szigorította az újépítésű lakások és családi házak hőkibocsátási értékeit, amely közel nulla energiaigénynek felel meg.

„A közel 0 energiaigényt a jogszabály elég sajátosan értelmezi, hiszen ha a háznak a hőveszteségei közepesek, de azoknak nagy része megújuló energiából kerül megteremtésre, akár a legjobb, AA++ besorolás is elérhető. Ehhez képest egy passzívház, ami sokszor kevesebb energiát fogyaszt, megújuló energia hasznosítás nélkül is jóval alacsonyabb a rezsiköltsége, de nincs megújuló energiaforrás, csak CC-s besorolást kaphat, így vigyázni kell ezekkel a minősítésekkel”

– hívta fel rá a figyelmet a szakember.

Hozzátette, ebből a példából is jól látszik, hogy az alacsony energiafelhasználású ház nemcsak a törvényi előírás miatt fontos, hanem sokkal inkább a lakókomfort miatt, ezért a törvényi megfelelésen túl is érdemes optimalizálni.

Rossz stratégia magas fogyasztású házat építeni

Szajki Balázs felhívta rá a figyelmet, a közel nulla energiaigényű házaknál a legjobb koncepció a hőszivattyú, a felületfűtés- és hűtés valamint a napelem kombinációja. Vannak, akik elektromos kazánnal, fűtőszőnyeggel és napelemmel próbálkoznak, ez viszont a rendkívül ingatag energiaárak miatt közel sem biztos, hogy hosszú távon megtérül, sőt, pénznyelő is lehet.

„Azon az alapelven kellene változtatni, hogy nagyon magas fogyasztású házakat építünk olcsóbbnak titulált elektromos fűtéssel, mondván ott a napelem, ami kiszolgálja az igényeinket. Csakhogy erre nincs felkészülve a hálózat, ráadásul ha a szaldós elszámolás kedvezőtlenül változik, akkor anyagilag az nagyon rosszul is érintheti a fogyasztókat”

– mutatott rá az EasyKit Kft. társalapítója.

Hozzátette, előállhat a későbbiekben olyan forgatókönyv is, hogy a ház elektromos fogyasztását nagyságrendekkel meghaladó napelemet használóknak nyáron van egy hatalmas termelt energiája, amivel nem tudnak mit kezdeni, télen viszont a szükségesnél kevesebb, ami nem tudja fedezni a fűtési energiát. Ez viszont megelőzhető egy korszerű hőszivattyús rendszerrel.

Hatalmas hívószó lett a piacon a hőszivattyú

Szajki Balázs kérdésre válaszolva elmondta, Európában és Magyarországon is óriási boom előtt áll a hőszivattyús piac, a készülékből becslések szerint csak tavaly 20-30 ezret hoztak forgalomba. Ez egybevág az európai trendekkel is: az Unióban jelenleg 17 millióan használnak hőszivattyút, ez a szám 2030-ra óvatos előrejelzések szerint is 60 millióra szökhet majd fel.

„Az ingatlanpiacon a vevők szemében hatalmas hívószó a hőszivattyú, sokan ebben gondolkodnak, a kivitelezőknek pedig versenyelőnyt jelent a korszerű berendezés, amely fűtésre és hűtésre is egyaránt alkalmazható. Így értelemszerűen, aki gázkazán és klíma kombinációjával árul egy újépítésű ingatlant, az rögtön hátrányba kerül egy azonos adottságú ingatlannal szemben, arról nem is beszélve, hogy az elavult rendszerek azonnal csökkentik is a ház értékét”

– jelentette ki.

A hőszivattyús fűtési szakértő elmondta, a tavaly keletkezett jelentős alapanyaghiány mára a múlté, és a kereslet drasztikus megnövekedése esetén sem lenne gond a hazai piacon.

A munkaerőhiány ugyanakkor ezt a szektort is érinti, ahogy minden más olyan területet, ahol szakmunkára van szükség. Ez általánosságban abból ered, hogy a szakmunkás képzésre jelentkezők száma tendenciaszerűen csökken évről évre, és hosszútávon sem látszik pozitív változás ebben.

Az EasyKit Kft. az iparágban fellépő szerelői hiányra megoldásként a szakági átjárhatóságnak a biztosítását tarja megoldásnak, aminek két pillére van: a standardizált rendszerek illetve az infrastruktúra biztosítása. Hőszivattyús fűtés-hűtés esetén olyan rendszereket hoztak létre, amelyek a kisebb és nagyobb lakásokat, családi házakat is képesek kiszolgálni. Ezekhez a standard rendszerekhez kiviteli terveket, előszerelt komplett hőközpontot és vezérlést biztosítanak leírásokkal társítva. Így a társszakágból érkezőknek kizárólag a szereléssel kell foglalkozni az ő szakmai támogatásukkal.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Miért veszélyesek a szürke- és fekete importból származó klímák?

klímák

Erre számíthat, aki kétes eredetű berendezést vásárol

Megütheti a bokáját, aki Magyarországon nem regisztrált klímát szereltet be otthonában. A szürke- vagy feketeimportból származó berendezések nem rendelkeznek a hivatalos magyarországi importőr által biztosított garanciával, emiatt a gyanútlan végfelhasználóknak egy esetleges meghibásodás, de még az éves karbantartás is komoly anyagi ráfordítást jelenthet. Reider Péter, a Gree légkondicionálók értékesítési vezetője hívta fel a figyelmet arra, hogy az otthon nyugalmát biztosító légkondicionálót 5-10 évre vásároljuk, ezért a választásnál fontos tényező lehet az eszköz stabil műszaki háttere, az alkatrész-ellátottság és a kiterjesztett garancia is.

Rendkívül komoly rizikót vállalnak mindazok, akik nem magyar háttérrel rendelkező klímaberendezést vásárolnak. Az elmúlt években egyre több jelzés érkezik a piaci szereplőkhöz olyan eszközök meghibásodásáról, melyeket szürkén vagy feketén hoztak be az országba, előre nem látott kellemetlenségeket okozva a felhasználók számára.

Reider Péter, a Gree légkondicionálók értékesítési vezetője elmondta, a klímapiacot lassan egy évtizede – a társszervekkel együttműködésben – a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság felügyeli. A hatóság által üzemeltetett rendszerbe minden hazánkban legálisan forgalomba hozott klíma bekerül, így azok nyomon követhetőek, és ezáltal biztonságot nyújtanak a lakosságnak. Csakhogy vannak, akik az illegális megoldást választják és nem tiszta forrásból származó légkondicionálót szereltetnek be az ingatlanban.

„A tudatos vásárlás a klímapiacon is nagyon fontos, hiszen a berendezések legalább 10 évig szolgálnak majd minket, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai alapján már egyre többen és előrelátóan fűtésre is ezt a technológiát használják. Alapszabály, hogy a felhasználóknak mindig meg kell győződniük arról, hogy a kiválasztott légkondicionáló jogszerűen lett-e forgalomba hozva, milyen a forgalmazó cég háttere”

– mutatott rá a szakember.

Olcsó húsnak híg a leve…

Ha már beszélünk a forgalomba-hozatalról, akkor említést kell tennünk a megfelelő klímaszerelő kiválasztásáról is. A Gree légkondicionálók képviselője az tanácsolja, hogy csak szakképzett szerelőt válasszunk, aki esetleges meghibásodásnál vagy karbantartás esetén is támogatást tud nyújtani. Az élénk gazdasági környezetnek és a megnövekedett igényeknek köszönhetően az elmúlt években ugyanis megnövekedett az ún. egynyári klímaszerelők jelenléte, akik jobbára nem rendelkeznek nagy szakmai tapasztalattal, így képesek könnyen reagálni a végfelhasználói megkeresésekre. Piaci ár alatt és a legtöbb esetben nem megfelelően telepítik a klímaberendezéseket, ezért az olcsó telepítési költségeknek később megfizethetjük az árát.

Nem mellesleg a legtöbb esetben a szerelők ezen szegmense nem rendelkezik a hűtő és fűtő klímakészülékek telepítéséhez szükséges eszközökkel, mely akár a berendezések gyors meghibásodásához is vezethet. Végfelhasználóként ekkor érhet az újabb hideg zuhany, ugyanis az egynyári telepítőket garanciális ügyintézés esetén szinte lehetetlen elérni vagy természetes egyszerűséggel nem reagálnak az ilyenfajta megkeresésekre. A Gree klímák regisztrált partnerhálózata kiemelkedő műszaki támogatással és szakértelemmel áll rendelkezésre.

Regisztrált klímák biztosítják az otthon nyugalmát

Reider Péter hangsúlyozta, ahogy más műszaki cikkeknél, úgy a klímáknál is elsődleges szempont lehet a döntésben a kiterjesztett garancia. A hivatalos hazai forgalmazók által biztosított jótállás magában fogalja a stabil műszaki támogatást és megfelelő alkatrész-ellátottságot is.

Ezzel szemben az, aki szürke- vagy fekete importból származó eszközt választ, az sajnos elesik a hivatalos magyar disztribútor nyújtotta bővített garanciától. Ez azért nagyon kockázatos, mert ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak a vevők a későbbiekben a termékeknél, akkor nem fogják tudni érvényesíteni rá a jótállást még akkor sem, ha az adott berendezést egy magyar kereskedő itthon is forgalmazza.

A szakértő kiemelte, az elmúlt években a különböző támogatási formák miatt a lakosság jelentős részének fontos volt a számlakötelezettség, és hogy megbízható forrásból vásároljanak. Várakozásaik szerint ez a tendencia az elkövetkező időszakban is erősödni fog és a felhasználók az olyan megbízható eszközöket keresik majd, mint a Gree klímák, melyek egyre több magyar otthon nyugalmát biztosítják.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Hogyan tartsuk szinten nyelvtudásunk a zsúfolt nyári időszakban?

Tippek, hogy a tudásod ne zuhanjon a nullára!

Nyakunkon a nyár, az utazások, családi programok, kikapcsolódás és folyamatos pörgés időszaka. Ilyenkor hajlamosak vagyunk szüneteltetni a nyelvtanulást is – ez a több hónapos kiesés pedig nagyon veszélyes, különösen azoknak, akik nemrég kezdtek ismerkedni egy-egy új nyelvvel. Hogyan tarthatjuk szinten a tudásunkat a folyamatos rohanás mellett? Ennek jártunk utána, szakértői segítséggel.

Három hónap szünettel lenullázhatod a tudásod

Három hónap rengeteg idő, főleg, ha nyelvtanulásról van szó. Ekkora kiesés egy frissen indult nyelvtanulási folyamatban felér egy hatalmas öngóllal: a statisztikák szerint akár egy egész szintet visszaeshet ilyenkor a beszédkészségünk. Ezért fontos, hogy a rekkenő melegben is kitartsunk, és legalább a szinten tartásra szakítsunk egy kis időt.

Az applikáció hasznos, de nem elegendő

Mára rengeteg nyelvoktató applikáció és program közül válogathatunk, ilyen például a Duolingo, vagy a Xeropan. Ezekkel könnyedén el lehet érni az alapszintet, de nem árt vigyázni, ez a tudás becsapós: főleg a szókincset erősíti.

„Én most egy kísérletet folytatok saját magamon, a nulláról tanulok spanyolul, kizárólag applikációk segítségével. Jól használhatóak, ha szavakról van szó, de azt kell mondjam, legalább ugyanennyi befektetett időt és energiát kell még pluszban rászánni, hogy érjen is valamit. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy csak ezekre támaszkodnak, aztán jön a döbbenet, hogy egy vakáción már nem tudnak megszólalni”

– árulta el Juba-Nagy Ágnes, a Don’t Panic Nyelviskola hálózat szakmai vezetője.

„Az önbizalom az idegen nyelvek gyakorlásánál nagyon fontos, hibázni pedig elengedhetetlen”

– tette hozzá.

Merj megszólalni!

Sokunkban él az az iskolában belénk nevelt gát, hogy csak akkor szólalunk meg, ha 100%-ig biztosak vagyunk a tudásunkban, pedig gyakran éppen ez az önszabotázs fojtja meg a sikeres gyakorlati nyelvtudás megszerzését.

Az ingyenes appoknál hatékonyabb lehetőséget kínálnak az online nyelvtanulási platformok, a valódi gyakorlást azonban ezekkel sem lehet kikerülni.

Szakértői tippek: így tarthatod szinten magad!

„Az a tapasztalatunk, hogy nyáron a legtöbben szünetet tartanak a nyelvtanulásban, ez azonban végzetes lehet. Ha szeretnél jól beszélni például angolul, kikerülhetetlen a folyamatos és tudatos beszédgyakorlás. Léteznek rá otthoni módszerek, például felcímkézed a szobádban található tárgyakat, és igyekszel velük mondatokat alkotni. Hasznos, ha szinkronos filmek helyett feliratos opciót választasz. Jó módszer lehet az is, ha az utazással töltött idődben gyakorolsz, a villamoson látott szituációkat próbálod meg mondatba foglalni. A legcélravezetőbb azonban egy nyelvcserepartner, vagy egy nyelviskolai program”

– mondta el Juba-Nagy Ágnes.

Nincsenek kötöttségek

A legtöbben attól félnek, hogy a nyarukat felborítja a nyelvtanulás folytatásával járó kötelezettség. Pedig az online nyelvoktatás korában már szabadon és rugalmasan kiválaszthatod az életvitelednek és időbeosztásodnak legoptimálisabb lehetőséget, mixelheted akár a személyes és online csoportos órákat is. Vannak olyan nyelviskolák, ahol heti 20-25 alkalomból is választhatsz, így a nyári programokról sem kell lemondanod és a nehezen megszerzett tudásod sem vész kárba.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés

Friss