Connect with us

Tippek

Videós jelentkezéssel bővült Eger jól ismert állásportálja, az EgerAllas.hu!

Videós jelentkezéssel bővült Eger jól ismert állásportálja, az EgerAllas.hu!

A különböző videós tartalmak egyértelműen a fénykorukat élik manapság, és számtalan egyéb terület mellett vélhetően az álláskeresésbe is egyre inkább beszivárognak majd. Való igaz, hogy megjelenésük ebben a folyamatban nem lenne teljesen újszerű – elég, ha csak a videó-önéletrajzokra gondolunk –, ugyanakkor nem törvényszerű, hogy a videós anyagok csak ilyen formában kaphatnának helyet az álláskeresési procedúrában. Ennek pedig ékes bizonyítéka az EgerAllas.hu ezzel kapcsolatos egyedülálló megoldása is!

Ezen megoldás részleteinek a taglalása előtt azonban érdemes magáról a portálról is ejtenünk néhány szót, mivel az központi szereplője az egri álláspiacnak, továbbá mind munkaadói (azaz hirdetői), mind pedig álláskeresői szempontból kiváló feltételeket kínál. Munkáltatói aspektusból egyértelműen a hirdetési csomagok változatossága a legnagyobb pozitívum, amelyeken keresztül többek között orvosolni lehet a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő megtalálásának, a fontos pozíciók betöltésének, valamint az álláskeresők széles körben történő megszólításának problémáját.

Ez utóbbi már csak azért is lehetséges, mert egyes csomagok nem csak helyi (Eger és környéke), hanem megyei (Heves megye), vagy akár országos (Magyarország) szintű elérését is tudnak biztosítani a munkaadók számára. Ebből kifolyólag nem meglepetés, hogy nincs a pályázókból hiány, amit kiválóan alátámaszt annak ténye is, hogy az oldal indulása óta feladott valamivel több mint 14 ezer hirdetésre, nem kevesebb mint 170 ezer álláskereső jelentkezett. Persze ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az álláslehetőségek rendre megosztásra kerülnek az EgerAllas.hu Facebook-oldalán, amelynek követőbázisa a 33 ezer főt is meghaladja. Sőt, az országos csomag választásával az AllasOrias.hu kötelékeibe tartozó összes portál Facebook-oldalán biztosított a megjelenés, amelyeken a követők száma összességében eléri az 1,1 milliót.

Videós jelentkezéssel bővült Eger jól ismert állásportálja, az EgerAllas.hu!

Videós jelentkezéssel bővült Eger jól ismert állásportálja, az EgerAllas.hu!

Az előbbiekben említett 170 ezer jelentkező azért is fontos adat, mert arról tanúskodik, hogy a portál nem csak hirdetői, hanem álláskeresői szempontból is nagy népszerűségnek örvend. Mindez sok tényezőre visszavezethető, beleértve például a letisztult felhasználói felületet, valamint az olyan praktikus funkciókat, mint a feltöltött adatokból való önéletrajz generálás lehetősége, vagy a hírlevél, amelyen keresztül szinte azonnal lehet értesülni az érdeklődés tárgyát képező, újonnan megjelent pozíciókról. Még ezen előnyöknél is fontosabb azonban az, hogy a portál valóban az álláslehetőségek széles tárházát kínálja, vagyis a megszerzett végzettségéhez és tapasztalatához mérten mindenki megtalálhatja a számára ideális lehetőségeket.

Néhány példát említve: találhatóak itt betanított fizikai munkák, különböző szakmunkák, adminisztratív és ügyintézői pozíciók, mérnöki, pénzügyi, valamint más felsőfokú végzettséget igénylő állások, továbbá számos egyéb területre vonatkozó lehetőségek. Ezek között pedig akár rugalmasan, mindössze egy okostelefon segítségével is lehet böngészni, méghozzá az AllasOrias.hu mobil applikációján keresztül, ami több állásportál lehetőségeit gyűjti össze, beleértve az EgerAllas.hu-n megjelenteket. Éppen ezért a pályázás megkönnyítése és felgyorsítása érdekében mindenképp érdemes lehet ezt az alkalmazást letöltenie azoknak, akik Eger városában, vagy esetleg annak környékén szeretnének elhelyezkedni.

Hogyan működik az új videós jelentkezés az EgerAllas.hu-n?

Amint az a bevezetőben is említésre került, az EgerAllas.hu egészen egyedülálló megoldást dolgozott ki a videós jelentkezés alkalmazásával kapcsolatban. Ennek értelmében a munkaadók a hirdetésük részeként kérdéseket tehetnek fel a pályázóknak (legfeljebb 5-öt), akiknek azokra maximum egy perces videók formájában kell külön-külön válaszolniuk. A kérdések természetesen íródhatnak saját megfogalmazásban, de előre meghatározott, beépített kérdések is segítik a hirdetőket a témafelvetésben. Íme ez utóbbiakra néhány példa:

  • Miért szeretne nálunk dolgozni?
  • Mi az eddig elért legnagyobb szakmai sikere?
  • Mit tud a cégünkről?
  • Hogyan képzeli el későbbi pályafutását?

De miért jó mindez az egri hirdetők és álláskeresők számára?

A példaként bemutatott kérdések alapján jól látszik, hogy ennek az opcionálisan alkalmazható videós jelentkezésnek az a fő célja, hogy a munkáltatók még jobban megismerhessék a jelölteket, s kvázi egy mini állásinterjút szimulálva következtetéseket vonhassanak le azzal kapcsolatban, hogy kikkel érdemes a kiválasztási folyamat következő szakaszába lépni.  Egy ilyen videós anyag ugyanis sok mindenre rávilágít, beleértve például a pályázó hozzáállását, motivációját, kommunikációs képességeit. Ezek pedig kitüntetett szempontok lehetnek egy-egy állás kapcsán.

Persze ebből a követelményből akár az álláskeresők is profitálhatnak, méghozzá akkor, ha valóban kellő időt és energiát szánnak a videók minőségi elkészítésére. Ezen keresztül ugyanis tanúbizonyságot tehetnek az elhivatottságukról, felhívhatják a figyelmet olyan tulajdonságaikra és készségeikre, melyek vélekedésük szerint megkülönböztetik őket a többi jelölttől, továbbá biztosíthatják a munkáltatót a feladatok ellátásra vonatkozó alkalmasságukat illetően. Összességében tehát egy sokkal átfogóbb képet adhatnak magukról ily módon.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Tippek

A One Magyarország több mint 90 országban biztosítja 5G roaming szolgáltatását

A One Magyarország folyamatosan bővíti 5G roaming szolgáltatásának nemzetközi elérhetőségét.

A szolgáltató 2024 júniusa óta hét új országban tette elérhetővé az ötödik generációs hálózat előnyeit: az ügyfelek immár Albániában, Kolumbiában, Egyiptomban, a Faroe-szigeteken, Gambiában, Lesothóban és Uruguayban is élvezhetik a megnövekedett letöltési sebességet* és a minimális késleltetési időt. A bővítésnek köszönhetően a One 91 országban és 146 partnerhálózaton kínálja 5G roaming szolgáltatását.

A vállalat adatai szerint a nyári időszakban jellemzően akár 30 százalékkal is megnő a roaming szolgáltatást igénybe vevő előfizetők száma, ami azt mutatja, hogy az utazók egyre fontosabbnak tartják a gyors internetkapcsolatot nyaralásuk vagy üzleti útjuk során. Az 5G technológia különösen előnyös utazás közben: a nagy letöltési sebesség hasznos lehet videós tartalmak fogyasztásánál és navigációnál, míg a minimális késleltetési idő a videóchatnél és videokonferenciáknál nyújt kényelmesebb élményt.

„A nemzetközi 5G roaming lefedettségünk bővítése a digitális utazási élmény javítását szolgálja. Célunk, hogy ügyfeleink ugyanazt a gyorsaságot és megbízhatóságot élvezhessék a külföldi hálózatokon is, mint amit itthon már megszokhattak. Legyen szó nyaralásról vagy üzleti útról, ma már alapvető elvárás a zavartalan kapcsolattartás – mi pedig azon dolgozunk, hogy ezt minden helyzetben biztosítani tudjuk ügyfeleink számára.”

– mondta Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.

A 90 országot tartalmazó teljes lista és további hasznos információk a roaming kapcsán itt érhetők el.

5G külföldön és belföldön egyaránt

A One Magyarország 2019-ben – akkor még Vodafone márkanév alatt – a hazai szolgáltatók közül elsőként indította el a mindenki számára elérhető 5G szolgáltatását Budapesten, majd az ország több nagyvárosában. A folyamatos bővítéseknek és fejlesztéseknek köszönhetően az 5G lefedettség folyamatosan növekszik az országon belül is.

Annak érdekében, hogy a lakosság minél szélesebb köre tapasztalhassa meg az 5G nyújtotta előnyöket, a One Magyarország a nyári időszakban 700 ezer havidíjas lakossági ügyfele számára teszi elérhetővé díjmentesen az 5G szolgáltatást a nyári szezonban. A vállalat 2025. június 20-tól kezdve két héten át szakaszosan aktiválja 60 napra az ötödik generációs mobilhálózathoz való hozzáférést minden olyan előfizetőnek, akinek jelenlegi havidíjas csomagja ugyan nem tartalmazza az 5G-t, de készüléke és SIM-kártyája technológiailag alkalmas rá.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Hagyd magad mögött a valóságot a Cinema Mystica megújult tárlatával!

Időnként mindenkinek kell egy kis áramszünet. Jól ismerjük a klasszikust, mégis ritkán jut időnk valóban lelassítani, kívülről szemlélni a rohanó világunkat, és visszatalálni a belső békéhez.

A Cinema Mystica megújult tárlata ehhez kínál egy különleges alternatívát: a fények, a hangok és a digitális művészet dimenzióin át elmosódnak a valóság határai, és újra kapcsolatba kerülhetünk önmagunkkal. 

A Cinema Mystica nem csupán egy kiállítás – hanem egy másik valóság kapuja – egy olyan élmény, amit eddig legfeljebb New York, Tokió vagy Miami galériáiban tapasztalhattunk. Magyarország egyik legnagyobb immerzív digitális művészeti tárlata egy belépő az alternatív valóságba. A hang és a technológia lenyűgöző összhangjának köszönhetően a kreatív csapat olyan álomszerű tereket hozott létre Budapest szívében, amelyek teljes érzékszervi élményt nyújtanak. Az installációkat megálmodó művészek magyar tábora a Global Illumination alkotóműhely tagjaiból került ki, Vigh Dávid vezetésével és art direkciójával, ugyanakkor számos külföldi, a szakmában elismert művész is részt vett a projektben. A látogatók nem egyszerűen szemlélői, hanem aktív résztvevői lesznek ennek az elvarázsolt világnak – mintha belesétálnának a műalkotásokba.

Az új, Form in Flux című kiállítás 26 látványos installációval várja az érdeklődőket, akik egy különleges programot vagy akár egy emlékezetes randihelyszínt keresnek. A kiállítótér vizuálisan végig egységes, mégis folyamatosan meglep – az installációk a szemkápráztatáson túl mélyebb rétegeket is megérintenek, visszakapcsolva bennünket az élet rejtett szépségeihez és ritmusaihoz. A cél, hogy felfedezzük azokat a láthatatlan mintázatokat és erőket, amelyek a világ minden élő mozzanatát hajtják.

A Form in Flux megújulása mögött körülbelül 35 ember munkája, több száz óra tervezés, építés és kreatív együttműködés áll – az alkotócsapat elhivatottsága pedig a közönség visszajelzéseiben is tükröződik. A Cinema Mystica nemcsak hazai, hanem nemzetközi érdeklődést is kiváltott, a különleges vizuális világot bemutató videók pedig milliós nézettséget érnek el a közösségi médiában.

Legyen szó inspirációról, gyógyulásról vagy egy pillanatnyi szünetről a rohanó hétköznapokból, a Cinema Mystica szeretettel vár, mindennap 10:00 és 22:00 óra között Budapest szívében, a Párisi Udvarban


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Így utazz gond nélkül mobillal

Egyre kényelmesebb az utazás mobillal, de van néhány praktikus dolog – a roamingtól a hordozható töltőn át az alkalmazásokig –, amire érdemes odafigyelnünk, ha szeretnénk elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.

A Yettel ad néhány tippet ahhoz, hogy a nyaralás ebből a szempontból is tökéletes legyen.

Mára már megszoktuk, de nem lehet elégszer tudatosítani, hogy 2017 óta mennyivel egyszerűbb és problémamentesebb a külföldi mobilhasználat. Az Európai Unión belül, valamint néhány további országban – az úgynevezett 1-es díjzónában – jelentősen kedvezőbbek a roamingfeltételek. Időszakos utazás során általában a magyarországi tarifákkal megegyező feltételekkel használhatjuk mobilunkat, vagyis nem kell extra díjakat fizetni az adatforgalomért, hívásokért, SMS-ekért és MMS-ekért. Sőt, ha a tarifacsomagunkhoz tartozik perc-, SMS-, vagy egyéb leforgalmazható havidíj keret, az a barangolás során is felhasználható.

Érdemes azonban résen lenni, mert a helyzet nem minden népszerű úticél esetében ilyen kedvező: Európában a Balkán-félsziget több országa – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Szerbia, Koszovó –, Svájc és Törökország már a 2-es vagy a 3-as díjzónába esnek, ahol a roamingdíjak jóval magasabbak lehetnek. Külföldi utazás előtt ezért érdemes utánajárni, milyen feltételekkel használhatjuk a célországban a mobiltelefonunkat, illetve annak is, hogy a saját előfizetésünk pontosan mennyi roaminghívást, adatot vagy SMS-t tartalmaz. Ha várhatóan többre lesz szükségünk, érdemes kedvezőbb feltételeket biztosító extra roamingcsomagot vásárolni.

Különösen fontos odafigyelni a díjzónákra a határ menti területeken. Előfordulhat, hogy miközben például Bulgáriában utazunk, a telefonunk automatikusan átvált egy szomszédos, nem EU-tag ország – például Szerbia vagy Észak-Macedónia – hálózatára, ahol már a magasabb díjzóna feltételei érvényesek. Az ilyen kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében ajánlott a mobiltelefon beállításaiban az automatikus hálózatválasztást kézire állítani, így csak akkor csatlakozik másik hálózatra, ha azt tudatosan választjuk ki.

Appfrissítés, repülő üzemmód, powerbank – ezekre is érdemes figyelni

Nagy adatforgalmat generálhat az automatikus alkalmazásfrissítés, ami roaming közben nagyobb költségekkel járhat. Ezért érdemes utazás előtt ezt kikapcsolni a készülékbeállításokban, és a szükséges frissítéseket Wi-Fin elvégezni. Repülőút vagy tengeri hajóút során a készülék átállhat a szintén magas költségekkel járó műholdas szolgáltatás használatára, amennyiben azt korábban a szolgáltatónkkal bekapcsoltattuk. Ennek elkerülése érdekében kapcsoljuk repülő üzemmódba a készüléket – repülőn ez amúgy is kötelező –, ami nemcsak a mobil adatforgalmat, de a kimenő és bejövő hívásokat is blokkolja.

A repülőúthoz kapcsolódóan van még egy fontos tennivaló: nem árt utánanézni, hogyan szabályozza az adott légitársaság a külső akkumulátorok (powerbank) használatát. Bár számos társaság nem tiltja a hosszabb utakon hasznos kelléket, több esetben előfordulhat a használat utazás közbeni tiltása, de előfordul az is, hogy még a fedélzetre sem vihető fel.

További felesleges roamingdíjakat kerülhetünk el, ha még indulás előtt letöltjük az utazáshoz kapcsolódó szükséges alkalmazásokat – térképeket, turistainformációkat tartalmazó appokat –, amelyekre szükségünk lehet a célországban. Ha hosszabb út előtt állunk, a streamingszolgáltatásokban szintén letölthetjük azokat a zenéket, filmeket, sorozatokat, amelyeket akár repülés közben, akár külföldön szeretnénk hallgatni vagy nézni.

Ha nyáron Európában, de az 1-es díjzónán kívül járunk, extra adatmennyiséget vásárolhatunk: a Yettel Utazó Net csomagja például 5 GB felhasználható adatot kínál 7 napra 5990 forintért, az Utazó Net + Hang kombinált csomag pedig 5 GB adatot és 15 perc hívást tartalmaz 7990 forintért a Balkán-félsziget országai mellett Svájcban is. A nyári szezonra teljeskörűen megújítja ajánlatát a szolgáltató; számos célország esetében csökkennek a 3-7 napos adatcsomagok díjai, és segítséget jelenthet az is, hogy az új roamingjegyek könnyen aktiválhatók a Yettel applikáción belül.

További információ: https://www.yettel.hu/roaming


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss