Tippek
Hamarosan megindul a roham az iskolakezdéshez szükséges elektronikai eszközökért
A tanévkezdéshez közeledve idén is megindul a roham nem csak az írószerek, de az oktatáshoz szükséges elektronikai eszközök iránt is.
Az Euronics szakértői most összefoglalták, hogy mik ilyenkor a legkeresettebb termékek, mi alapján érdemes a különféle képzési szinten tanulóknak kiválasztani az ideális eszközt, és mekkora kiadással kell számolnunk az egyes készülékek beszerzésekor.
Ezeket keresik a szülők
Az Euronics tapasztalatai szerint tanévkezdés előtt minden évben látványosan megugrik a kereslet a laptopok, tabletek, perifériák, fejhallgatók, mobiltelefonok, monitorok, illetve nyomtatók iránt.
„Tavaly sokan már júliusban elkezdték megvásárolni az iskolakezdéshez szükséges eszközöket, és idén is azt látjuk, hogy a nyár közepétől nő az érdeklődés. Az igazi roham azonban jellemzően augusztus közepén indul meg és szeptember első hetében, az utolsó pillanatban tetőzik”
– mondta Horváth József, az Euronics kategória beszerzési vezetője.
Ilyenkor sokan gyorsan döntenek, és az éppen elérhető legkedvezőbb árú terméket veszik meg. Hosszú távon azonban jobban megéri egy, az adott képzési szint követelményeinek valóban megfelelő eszköz átgondolt beszerzése.”
A szakember hozzátette, a szeptemberi túlkereslet esetenként készlethiányt idézhet elő, ezért nem érdemes az utolsó pillanatig várni a vásárlással.
Az első okostelefonok
A laptopok és tabletek mellett ebben az időszakban mobiltelefonból fogy a legtöbb, hiszen a szülők ilyenkor veszik meg gyermekeiknek az első telefont.
„A tanévkezdéshez közeledve jelentős növekedést várunk ebben a kategóriában, ahogyan ez a korábbi években is megfigyelhető volt”
– mondta Horváth József. A szakértő szerint a tanévkezdéskor az alsó- és középkategóriás mobiltelefonokat keresik a vásárlók, és átlagosan nagyságrendileg 100 000 forintot költenek egy készülékre.
„Az alsó- és középkategória a mobilok esetében jó választás, hiszen a gyerekek könnyen kárt tehetnek a készülékben, ezért nem érdemes nagy beruházásban gondolkodni”
– tette hozzá.
Kikerülhetetlen a laptop
Az Euronics tapasztalatai szerint az infláció hatására idén összességében csökkent a vásárlási kedv – az eladási számok visszaestek az IT-termékek kategóriájában is, az átlagos kosárérték pedig 15-20 százalékot nőtt. Az iskolakezdéskor viszont a legtöbb esetben a szülők nem tudják kikerülni az új készülékek vásárlását.
„Ma már a legkisebbeknek is szükségük van a tanuláshoz valamilyen számítástechnikai eszközre, hiszen egyre több a digitális tananyag, ezek nélkül gyakorlatilag már nem lehet hatékonyan részt venni az oktatásban”
– mondta az Euronics IT-termékkategóriájának beszerzési vezetője.
„Ha jó teljesítményű, sokáig megbízható társként szolgáló, megfelelő akkumulátoridejű eszközt szeretnénk vásárolni, de nem szeretnénk a szükségesnél többet költeni, 250 000 Ft-tól már találunk kiváló ár/érték arányú laptopokat – jelenleg ez a belépő szint. Szükség esetén természetesen ezek a készülékek is beszerezhetők kedvező hitelkonstrukciókkal, ami megkönnyíti a terhek eloszlását.”
Ezekre figyeljünk általános iskolás korban
Az Euronics szakértője szerint általános iskola negyedik osztálytól már mindenképpen szükség van laptopra vagy tabletre, hiszen ekkortól a gyerekek már aktív informatikai képzést kapnak. A legtöbb tanuláshoz szükséges program megtalálható egy Office-csomagban, ami a diákok számára ingyenesen letölthető. Ebben az életkorban elegendő az alsó-középkategóriában terméket választani, és az akkumulátor-üzemidő sem fontos szempont, hiszen jellemzően egy fix asztalnál használják majd a gépet a gyerekek. Ha már megvan az alapkészülék, sok múlhat a megfelelő kiegészítőkön is: ha nem szeretnénk, hogy a gyermek a képernyő előtti időt rossz testtartással töltse, laptop vásárlása esetén érdemes külön billentyűzetet és egeret, de ha a keretünk engedi, akár monitort is beszerezni, hogy a képernyő mindig szemmagasságban kapjon helyet.
Középiskolai eszközök
Középiskolában már könnyen megtörténhet, hogy valamilyen speciális terület miatt komolyabb eszközre van szükség. Az olyan szakokon, ahol szükség lehet képszerkesztő vagy videóvágó programok használatára, érdemes erős hardverű gépet választani, dedikált videokártyával. Ezek nagyjából 300 000 forinttól indulnak. Művészeti területen szinte kikerülhetetlen kiegészítő a tablet, amin a kézi rajzok rögtön digitálisan jelennek meg, a kották mind elférnek egy eszközön, az egyszerűbb feladatok pedig akár nap közben is elvégezhetők.
Digitális segítség az egyetemen
Az egyetemisták esetében fontos, hogy amellett, hogy az adott szakhoz megfelelő teljesítménnyel, illetve szoftveres háttérrel rendelkezik, minél könnyebb, egyszerűbben hordozható, ugyanakkor strapabíróbb legyen a megvásárolt gép. Arra is figyeljünk, hogy a felsőoktatásban már kifejezetten fontos, hogy az eszköznek legalább 4-5 órás akkumulátor-üzemideje legyen. A speciális – például művészeti vagy mérnöki – szakokon már egy nagyobb teljesítményű tabletre is szükség lehet, amin akár komolyabb tervezőprogramok is gördülékenyen futnak, és utazás közben is kényelmesen használhatók. Az egyetemistáknak már külön érdemes odafigyelniük az ergonomikus munkakörnyezet kialakítására is, hiszen sok esetben már hosszú órákat töltenek a képernyők előtt – ebben sokat segíthet a laptop mellé egy külön billentyűzet és megbízható egér beszerzése.
Ne feledkezzünk meg az extra védelemről sem
Az elektronikai eszközök támadási felületet is jelenthetnek.
„A gyermekek még nem tudják kellő biztonsággal kezelni ezeket az eszközöket, ráadásul rengeteg átverésről, digitális támadásról hallunk nap mint nap. Éppen ezért fontos, hogy beszélgessünk velük a kockázatokról, közösen állítsunk fel a használatra vonatkozó szabályokat, és gondoskodjunk egy megbízható vírusirtó (például Norton Antivirus) telepítéséről is”
– mondta Horváth József.
Az Euronics szakértője szerint ma már számos olyan applikáció, szűrő érhető el, ami kifejezetten a gyermekeket védi – ezekkel a szülők korlátozhatják a gyermekek készülékein az egyes felületekhez, alkalmazásokhoz való hozzáférést, és értesítést kaphatnak saját mobiljukra veszélyes tartalmak megnyitásakor.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Húsvéti kampányod már készen áll – most növeld az elérését
A húsvét az egyik legfontosabb időszak a szezonális értékesítés szempontjából. Ekkorra valószínűleg már a kampányod is készen áll: elkészültek a vizuális elemek, beállítottad az ajánlatokat, és a szövegek is megvannak. De még a legjobb kampány sem hoz eredményeket, ha nem jut el a megfelelő közönséghez.
Néhány egyszerű módosítással a kis- és középvállalkozások több embert érhetnek el, és jobb eredményeket érhetnek el anélkül, hogy nagyobb befektetésre lenne szükségük.
Hasznosítsd újra azt, amid már megvan
Sok vállalkozás csak egy vagy két platformon használja a kampányanyagait, így elszalasztja a lehetőséget, hogy több ügyfelet érjen el. Pedig a már meglévő tartalmak újrafelhasználásával sokkal többet kihozhatsz a kampányodból.
A közösségi médiára, e-mail kampányokra vagy weboldali bannerekhez készített vizuális elemek, címek és promóciók könnyen átalakíthatók más felületekre is. Például egy Instagramra készített húsvéti kreatív átméretezhető üzenetküldő platformokra, míg egy hírlevél szövege rövidíthető alkalmazáson belüli hirdetéssé. Az ilyen apró módosítások új életet adhatnak a már meglévő tartalmaknak.
Bővítsd a hirdetési csatornákat
Ne csak a közösségi médiára vagy a keresőhirdetésekre támaszkodj. A közönséged sok különböző felületen aktív, ezért új csatornák bevonásával könnyebben elérheted őket. Az üzenetküldő platformok például jó lehetőséget kínálnak erre. Emberek milliói használják őket nap mint nap beszélgetésre, a vállalkozások pedig olyan környezetben érhetik el a felhasználókat, amelyben azok már eleve megbíznak.
Számos üzenetküldő alkalmazás kínál egyszerű eszközöket a vállalkozások és ügyfeleik összekapcsolására. A Viberen például a kisvállalkozások ingyenesen hozhatnak létre üzleti fiókot, amelyen keresztül kapcsolatba léphetnek új ügyfelekkel, cseveghetnek velük, termékkatalógusban mutathatják be kínálatukat, A kis- és középvállalkozások a Viber Ads Manager segítségével célzott kampányokat indíthatnak különböző piacokon, új ügyfeleket érhetnek el, és valós időben követhetik az eredményeket.
Tesztelj, optimalizálj és erősítsd fel a kampányt
Az elérés bővítése nemcsak arról szól, hogy több platformon jelenjenek meg a hirdetések, hanem arról is, hogy folyamatosan javítsd a teljesítményüket. Figyeld az olyan mutatókat, mint a megjelenések száma, az átkattintási arány vagy az aktivitás, és szükség esetén módosítsd a kampányt.
- Fordíts nagyobb költségkeretet a legjobban teljesítő kreatívokra.
- Frissítsd a vizuális elemeket vagy az üzenetet, ha a közönség már kevésbé reagál ugyanazokra a hirdetésekre.
- Kísérletezz az időzítéssel és a megjelenések gyakoriságával, hogy akkor érd el az embereket, amikor a leginkább nyitottak az üzenetedre.
Az apró módosítások is nagy különbséget hozhatnak, különösen az ünnepi időszakokban, amikor a felhasználói viselkedés gyorsan változik.
A szezonális elérésből építs hosszú távú kapcsolatokat
A húsvéti kampány hatása nem kell, hogy az ünneppel véget érjen. Használd ki ezt az időszakot arra, hogy bemutasd a vállalkozásodat új ügyfeleknek, és később újra megszólítsd őket.
Egy kész kampány csak a kezdet. A tartalmak újrafelhasználásával, új csatornák bevonásával, az eredmények folyamatos figyelésével és az ügyfelekkel való kommunikáció erősítésével a kisvállalkozások több embert érhetnek el, és hatékonyan versenyezhetnek anélkül, hogy növelnék a költségvetésüket.
A megfelelő megközelítéssel a húsvéti kampány nemcsak a szezonális értékesítést növelheti, hanem hosszú távú ügyfélkapcsolatok kiépítésében is segíthet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Ezt a 3 dolgot keresik a leginkább a magyarok az otthonukban húsvétkor
Felejtsük el az ünnepi stresszt és a görcsös megfelelni akarást! Az IKEA legújabb kutatása lerántja a leplet arról, hogy a magyarok valójában mire vágynak húsvétkor: a biztonság, az élvezet és a kényelem sokkal fontosabb számukra, mint a tökéletes forgatókönyv. Idén az otthonunk kedvenc helye, a konyha és az étkező lesz az ünnep igazi központja, ahol a lassú, közös főzésé és a nagyi régi étkészletének merész újrahasznosításáé a főszerep.
Az IKEA kutatása rávilágít, hogy mi magyarok kifejezetten élvezzük a nyugodt, lassabb főzést, így a készülődés gyakran közös élménnyé válik. Ilyenkor felértékelődnek azok az apró, hétköznapi pillanatok, amelyekre máskor kevesebb idő jut. A tanulmány szerint a magyarok számára az otthonnal kapcsolatos legfontosabb érzelmi szükségletek a biztonság (81%), az élvezet (80%) és a kényelem (79%).
„Húsvétkor nem a tökéletes forgatókönyv a legfontosabb, hanem az, hogy legyen időnk egymásra”
– mondta Fanny Leyten, az IKEA régiós Home Furnishing vezetője.
„A tavasz a megújulás ideje, amikor a napfény visszatér az otthonainkba. Sokan ilyenkor friss színeket visznek a lakásba, különösen az étkezőasztalra. A pasztell paletták, mint a mentazöld, a lágy nárciszsárga és a púderrózsaszín továbbra is nagy kedvencek, mert minden otthonban – legyen az modern vagy hagyományos – jól mutatnak.”
Az IKEA szakértője szerint idén több olyan irányzat is hódít, amivel könnyen személyessé tehetjük az ünnepet. Nyugodtan használjunk élénk sárga vagy narancssárga kiegészítőket, amik igazi színfoltjai lehetnek az asztalnak. Bátran vegyítsük a nagyi féltett étkészletét az új darabokkal, ez az eklektikus stílus teszi igazán otthonossá és egyedivé a terítéket. Egyre népszerűbbek a földszínek, a lágy zöldek és a természetes anyagok, például a tengerifű alátétek, amelyek remekül illenek a kézműves dekorációkhoz vagy a közös tojásfestéshez. A friss virágok mellett az egyszerű megoldások teszik teljessé az összképet: egy-egy gally a szalvéta köré fonva, vagy egy ajtóra akasztott húsvéti koszorú már az érkezés pillanatában megteremti az ünnepi hangulatot.
Az ünnepi hangulat a vásárlási szokásokban is megmutatkozik: ebben az időszakban többen keresik az étkezéshez kapcsolódó termékeket.
A magyar vásárlók leginkább új étkészleteket, tányérokat és poharakat választanak, a tavaszias kiegészítők – például terítők és szalvéták – iránti kereslet pedig mintegy 15%-kal nő januárhoz képest. A figyelem egyértelműen a tavaszi árnyalatok felé fordul, a szürke és fehér helyett a zöld, a rózsaszín, a bézs és a sárga színek dominálnak.
Az IKEA hisz abban, hogy praktikus és megfizethető lakberendezési megoldásokkal nemcsak az ünnepeket tehetjük szebbé, hanem a hétköznapi együttléteket is segíthetjük.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Mikor hívhat a főnök munkaidőn kívül?
A munkaidőn kívüli kommunikáció a cég és a dolgozó között mindenhol a legkényesebb kérdések közé tartozik. A vállalati kultúrák különböznek, és bár van minderre egyértelmű szabályozás, széles a „szürke zóna” is. A szakértő szerint egy bizonyos szervezeti méret felett az a legjobb, ha a kommunikáció – és különösen minden, konfliktusra okot adó eset – szabályozott és naplózható.
A munkaidőn túli elérés sok szervezetnél neuralgikus pont. Ahol az ügyeleti, készenléti rendszer a mindennapok természetes része, ott ez nem okoz problémát, mint ahogy üzemzavar, informatikai incidens, munkabiztonsági kockázat vagy rendkívüli időjárás esetén is ritkán háborodik fel a dolgozó, ha a munkahelyéről hívják. Ugyanakkor, ha az alkalmazottak azt érzik, hogy a cég vagy bizonyos tagjai természetesnek veszik, hogy munkaidőn túl is rendelkezésre kell állnia, és rendszeresen visszaélnek a helyzettel, az könnyen konfliktusforrássá válik. A jelenség ritkán tömeges egy-egy vállalaton belül, de összességében széles rétegeket érint.
„Nemzetközi adatok alapján a munkaidőn kívüli megkeresés sok helyen mindennapos jelenség. A Eurofound 2023-ban közzétett, négy európai országra kiterjedő felmérésében a válaszadók több mint 80 százaléka jelezte, hogy egy tipikus héten munkaidőn túl is kap munkatémájú üzenetet, és a többség – majdnem tízből kilenc fő – legalább időnként reagál is ezekre”
‒ mutatott rá a problémára Czinger Erik, a céges okoskommunikációs hálózatokat működtető Munipolis hazai vezetője. Bár ahogy távolodunk a Covid időszakától, úgy ezek a gondok is enyhülni látszanak, nyilván nem szűntek meg. A Microsoft 365-ös telemetriai adatokra épülő Work Trend Index elemzése pedig azt mutatja, hogy a hétvégén aktív dolgozók közel ötöde már délig megnézi az e-mailjeit szombaton és vasárnap, és 5 százalék felett van azok aránya, akik vasárnap este is visszatérnek a levelezéshez.
Mindennek látszólag ellentmond, hogy egy másik felmérés szerint cégek alig 10%-a tudja valós időben, tömegesen elérni a dolgozóit munkaidő után, de ez a szám munkaidőben is csak 16%. A megfejtés ott van, hogy a folyamatos jelenlét terhe elsősorban az irodai munkaköröket érinti, míg a nehezen elérhető munkatársak jellemzően azok, akiknek külső helyszínen vagy távoli telephelyeken, kizárólag a terepen végezhető feladatuk van.
A szakember rámutatott, hogy a magyar munkajog egyébként egyértelműen szabályoz: a munkavállaló a napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezhető ügyelet vagy készenlét formájában, de a hosszabb időtartamú rendelkezésre állást kifejezetten indokolt esetekhez köti. Az ügyelet időtartama legfeljebb 24 óra lehet, a készenlét havi maximuma 168 óra, és az ilyen beosztást főszabály szerint legalább egy héttel korábban, egy hónapra előre közölni kell. Amennyiben ez így is működik, nem is szokott gondot jelenteni. A majdnem mindenkire kiterjedő, informális készenlét, a „főnök bármikor hívhat” állapot viszont könnyen vitát vagy frusztrációt okoz. Mindez nem magyar jelenség, az Európai Bizottság 2025. július 25-én második szakaszba léptette a távmunka és a lekapcsolódáshoz való jog kérdésében indított egyeztetést.
„Ha néhány tucatnál több munkavállalóról van szó, tapasztalataink szerint a megoldás a teljes dolgozói állományra kiterjedő, belső kommunikációs szabályozás. Kit, mikor, milyen indokkal szabad, lehet vagy kell értesíteni munkaidőben, vagy azon túl. Minden, de legalább minden munkaidőn túli kommunikációt érdemes naplózni a későbbi viták elkerülésére. Célszerű ügyeleti vagy vészhelyzeti csoportokat kijelölni bizonyos témákban és érdemes előre meghatározni a kapcsolatfelvétel módját”
‒ tette hozzá Czinger Erik.
Mindez manuálisan alig kezelhető, de egy jól paraméterezett belső kommunikációs rendszerrel teljesen természetes és automatikus lehet. A cél az, hogy a megfelelő – és csak a megfelelő – kollégák mindenképp és igazolhatóan megkapják az információkat, miközben megmarad a pihenőidő tisztelete, és senki nem érzi úgy, hogy a munkáltató kéretlenül beszivárog a magánéletébe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
A technológia még mindig nem kiegyenlített pálya a nők számára
-
Ipar2 hét ago
PLC programozási hibák, amelyek milliókba kerülhetnek
-
Gazdaság2 hét ago
Vállalati képzések: 233%-kal nőtt egy év alatt a cybersecurity képzések iránti igény a hazai cégek körében
-
Gazdaság2 hét ago
Februárban hirtelen megugrott a használt autók iránti érdeklődés
-
Gazdaság2 hét ago
A Samsung Galaxy S26 Ultra nyerte a „Best in Show” díjat a 2026-os Mobile World Congress Global Mobile Awards gáláján
-
Gazdaság2 hét ago
A Lenovo a 2026-os MWC kiállításon bemutatta legújabb adaptív AI PC-it, moduláris koncepcióit és a Lenovo Qira-t
-
Ipar2 hét ago
Új mérföldkő a Waberer’s vasútlogisztikai szegmensében
-
Gazdaság2 hét ago
Az ablaktörlőtől a kevlárig: különleges nők, akik átírták az autózás történetét







