Zöld

Fenntartható okostelefonok: hosszabb élettartam, zöldebb világ

Az okostelefonok a világ legnépszerűbb szórakoztatóelektronikai eszközei: 2022-ben várhatóan 4,5 milliárd készülékkel számolhatunk világszerte, melyek 146 millió tonna szén-dioxid (CO₂), vagy azzal egyenértékű kibocsátást (CO2e) okoznak majd a Deloitte Global előrejelzése szerint.

Ez ugyan kevesebb, mint 0,5%-a a 2021-ben globálisan kibocsátott, összesen 34 gigatonna CO2e-nek, de közel sem elhanyagolható szempont. A telefonok élettartamának meghosszabbítása segítene csökkenteni az okostelefonok környezeti hatását, és átformálhatja az okostelefon-ipar bevételi és nyereségtermelő képességét.

A Deloitte Global előrejelzése szerint a teljes kibocsátás 83%-a az idén piacra kerülő 1,4 milliárd új okostelefon gyártásából, szállításából és első éves használatából származik. A már piacon lévő további 3,1 milliárd okostelefon használatához kapcsolódó kibocsátás további 11%-ot tesz majd ki, a fennmaradó rész pedig a meglévő okostelefonok felújításából (4%) és az életciklus végi folyamatokból (1%) származik, beleértve az újrahasznosítást is.

A gyártás jár a legnagyobb károsanyag-kibocsátással, ugyanakkor újrahasznosítással jelentősen csökkenthető a környezetterhelés

Egy vadonatúj okostelefon átlagosan 85 kilogrammnyi CO₂ kibocsátást generál az első évben, ennek 95 %-a a gyártási folyamatokból származik, beleértve a nyersanyagok kitermelését és a szállítást is. Hogy ez pontosan mennyi CO₂e-t szabadít fel, az több tényezőtől függ, elsősorban az újrahasznosított anyag mennyiségétől és a gyártók létesítményeinek energiahatékonyságától.

Az anyagok újrahasznosítása a CO₂intenzív bányászat csökkentését jelenti: az ónt áramköri lapokhoz, a kobaltot akkumulátorokhoz, az alumíniumot pedig burkolatokhoz lehet újra felhasználni. Míg néhány évvel ezelőtt a ritkaföldfémek hasznosítása, elsősorban hangszórókba és akkumulátorokba üzleti szempontból nem volt életképes, ma már létezik technológia erre is. Az okostelefonokban használt integrált áramkörök gyártása is jelentős mennyiségű energiát fogyaszt: egy félvezetőgyártó üzem működési költségeinek például akár 30%-át is az állandó hőmérséklet és páratartalom fenntartásához szükséges energia teszi ki. Fontos tehát, hogy milyen mértékben támaszkodik a gyártási ökoszisztéma a megújuló energiára. Ez vonatkozik a saját tulajdonú létesítményekre és azokra a harmadik felekre is, amelyekhez a gyártók kiszervezik a gyártást. A szállítóknak meg kell győzniük és segíteniük kell a kiszervezett beszállítói láncot, hogy térjenek át az olyan megújuló energiaforrásokra, mint a szél-, nap- és vízenergia.

„Egy okostelefon a gyártás után átlagosan 8 kilogrammnyi károsanyag-kibocsátást generál a használati ideje során, ami általában 2 és 5 év közötti időszakot jelent. Ezen időszak végén a teljes életciklusra eső CO₂e-kibocsátást részben az határozza meg, hogy alkatrészei milyen könnyen újrahasznosíthatók. Mivel az okostelefonok CO₂kibocsátásának majdnem teljes egészét a gyártás teszi ki, a legnagyobb tényező, amellyel csökkenthető az okostelefonok CO₂lábnyoma, a várható élettartam meghosszabbítása.”

– mondta Gercsák Csilla, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának menedzsere.

Több tendencia is arra utal, hogy az okostelefonok élettartama középtávon nőni fog

Szerencsére az okostelefonok fizikailag egyre strapabíróbbak, ez csökkenti a nem tervezett cserék szükségességét is. A cserék leggyakoribb okai a képernyőtörés és a vízkár, de a korszerűbb képernyők már többszöri rövid leejtést is kibírnak. A fejlettebb, jellemzően magasabb eladási árú és így jobb minőségű modellek pedig évről évre ellenállóbbak a vízkárral szemben: a legújabb csúcsmodellek a gyártók szerint akár 6 méteres mélységben is képesek fél órán keresztül túlélni a vízbe merülést.
Az okostelefonok szoftveres támogatása egyre hosszabb ideig érhető el. Az, hogy egy gyártó mennyi ideig tartja fenn a szoftvertámogatást, nagyban befolyásolja a készülék viszonteladási értékét. Annak érdekében, hogy a régebbi telefonok is jól működjenek, az okostelefon-gyártók minden egyes operációs rendszer speciális verzióit készítik el, illetve szerzik be az egyes telefonmodellekhez. Egy ilyen rendszer frissítése magában foglalhat olyan dizájnváltozásokat, amelyektől egy meglévő telefon újnak néz ki, a frissített kód pedig a meglévő folyamatokat is javíthatja, és kevesebb energiát is fogyaszt. Emellett a gyártóknak rendszeres biztonsági frissítéseket is kell biztosítaniuk a sebezhetőségek javítására.

„A 2022-es év elején egy adott okostelefon operációs rendszer ilyen jellegű támogatásának hossza általában 3-5 év között mozgott gyártótól függően, de arra számítunk, hogy 2025-re a verseny nyomása miatt a legtöbb csúcsmodell esetében az 5 év már bevett szokássá válhat. Az EU-ban 2023-tól kezdődően pedig előreláthatólag minden okostelefon-gyártónak 5 éven át kell majd biztonsági frissítéseket biztosítania.”

– mondta Márton Alexandra, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának szenior tanácsadója.

A fogyasztók hosszabb ideig használják a telefonokat: az okostelefonok átlagos tulajdonlási ideje folyamatosan növekszik a fejlett piacokon. 2016 és 2021 között csökkent azok aránya, akik készüléküket az előző 18 hónapban vásárolták. (Lásd: ábra) A tendencia 2021-ben ugyanakkor megfordult és enyhe emelkedést mutatott, amit a Deloitte szakértői annak tulajdonítanak, hogy a világjárvány következtében több okból is (kommunikációs kényszer, megszokott költések kiesése miatt növekvő megtakarítások) a fogyasztók többet költöttek készülékekre. Azonos időszakban és piacokon a 3,5 évnél régebben vásárolt okostelefonok aránya átlagosan duplájára, 5%-ról 10%-ra emelkedett.
A legkorszerűbb telefonok ma már általában 300 ezer forintba vagy annál is többe kerülhetnek. A hosszabb ideig történő megtartás egyik fő oka az új készülékek magas ára, amelynek visszafizetése (részletre vásárolt konstrukciók esetében) a korábban jellemző 2 évvel szemben akár 3 évet is igénybe vehet. 2017-ben a 300 ezer forintos okostelefonok gondolata szkeptikus reakciókat váltott ki a fogyasztókból, alig egy évvel később azonban ez az árszint már mindennapossá vált a csúcsmodelleknél, és a legtöbb gyártó ma már több okostelefont is kínál ezen az áron.

A felújított és használt telefonok globális piaca egyre nő

Minél magasabb egy telefon névleges viszonteladói értéke, annál valószínűbb, hogy eladják. Egy 300 ezer forintos telefon például az első év után akár az értékének a felét is megtarthatja. Ez erősen ösztönzi a cserére az okostelefon-használók azon kisebbségét, akik évente cserélnek prémium kategóriás telefonokat. Emellett a vállalatokat is ösztönzi a felújítás: egy egyéves, hibátlanul felújított telefon a vadonatúj telefon árának 80%-áért értékesíthető. Míg egy négyéves prémium telefon a fejlettebb piacokon nem annyira kívánatos, a feltörekvő piacokon jelentős keresletnek örvendhet. A felújított okostelefonok piaca 2024-ig várhatóan évente 11,2%-kal, összesen 65 milliárd dollárra nő, 352 millió darabbal számolva – áll a Deloitte Global előrejelzésében.

Hogyan kompenzálhatják a gyártók a készülékeladásokból kieső bevételt?

Az okostelefonok hosszabb élettartama átformálhatja az okostelefon-ipar bevétel- és nyereségtermelési szokásait. Az okostelefon-gyártók magasabb árú készülékeket kínálhatnak, hogy így ellensúlyozzák az eladott készülékek mennyiségének csökkenését és zöld prémiumot (kedvezményeket, támogatást) számíthatnak fel azon fogyasztók körében, akik a fenntarthatóbb megközelítést alkalmazó gyártókat részesítik előnyben. Az eladóknak azonban azt is át kell gondolniuk, hogy a készülékeladásokon kívül milyen más forrásokból növelhetik bevételeiket.

„Ilyen alternatív bevételi lehetőségek lehetnek például a különböző médiaszolgáltatások és alkalmazásboltok, de a fényképek és videók felhalmozódásával az online tárhelyek iránti kereslet is folyamatosan növekedni fog. Ezen túl az olyan kiegészítő hardverek értékesítése is opció lehet, melyek kibocsátása fajlagosan alacsonyabb az okostelefonokénál: a Bluetooth-fejhallgatók eladásai például az előrejelzések szerint 2022-ben 35%-kal nőnek majd. Értékes forrást képeznek még az okostelefonok vásárlásához vagy lízingeléséhez kapcsolódó biztosítási díjak és pénzügyi termékek jutalékai is.”

– mondta Gercsák Csilla, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának menedzsere.

Related Topics:deloitte élettartam fenntarthatóság hosszú okostelefonok zöld

Up Next

Itt egy eszköz, ami automatizálná a növények locsolását

Don't Miss

Indul a hazai paradicsomszezon

Zöld

Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre

Tíz év alatt több mint négyszeresére nőtt a háztartások hűtési, és több mint ötszörösére a fűtési célú villamosenergia-felhasználása, miközben teljes energiafogyasztásuk 16 százalékkal csökkent.

A változás azonban még nem jelent valódi fordulatot: 2024-ben a földgáz továbbra is a háztartási energiafelhasználás 46 százalékát, a fűtésnek pedig több mint felét adta. Fehér Kinga és Perger András, az Energiaklub szakértői a Másfélfokon megjelent elemzésükben azt mutatják be, hogyan indult el a háztartások lassú elektrifikációja, miért maradt fenn a gázfüggés, és mi kellene ahhoz, hogy a fogyasztás csökkenése tartós szerkezeti átalakulássá váljon.

A Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatal 2015–2024 közötti adatai alapján a háztartások teljes energiafelhasználása egy évtized alatt 16 százalékkal csökkent. Első pillantásra ez jelentős előrelépésnek tűnik, a részletek azonban árnyalják a képet. A visszaesést elsősorban nem átfogó energiahatékonysági programok magyarázzák, hanem a 2022-es energiaár-emelés nyomán visszafogott fogyasztás és az enyhébb telek. A felhasználási célok közül érdemben csak a fűtés energiaigénye csökkent: 2015 és 2024 között mintegy 15 százalékkal.

A fűtés hajtja az elektrifikációt

Eközben az áram szerepe látványosan nőtt. A hűtésre fordított villamos energia 2015-höz képest több mint négyszeresére emelkedett, ami összefügg a légkondicionálók gyors terjedésével: a lakások több mint negyedében van már klímaberendezés. A gyakoribbá és erősebbé váló hőhullámok miatt a hűtési igény várhatóan tovább nő, ami a villamosenergia-rendszer terhelését is növeli. A háztartási napelemek nappal részben képesek fedezni ezt az igényt, este azonban, amikor a lakások még melegek, de a napelemes termelés már visszaesett, megmarad a rendszerterhelési probléma.

Az elektrifikáció igazi motorja ugyanakkor nem a hűtés, hanem a fűtés: a fűtési célú áramfelhasználás alacsony bázisról több mint ötszörösére nőtt. A háztartási áramfogyasztás növekményének mintegy 80 százaléka a fűtéshez, további nagyjából 10-10 százaléka a hűtéshez és a főzéshez köthető. Ebben szerepet játszhatott az áramalapú fűtés, a fűtésre is használható klímák és a H-tarifával ösztönzött hőszivattyúk terjedése. A világítás és az elektromos készülékek fogyasztása ezzel szemben lényegében stagnált: a készülékek számának növekedését nagyrészt ellensúlyozta javuló energiahatékonyságuk.

Csökkent a fogyasztás, a gázfüggés megmaradt

A változás iránya tehát látszik, de a fosszilis energiahordozók kiváltása még messze nem történt meg. A fűtés 2024-ben továbbra is a háztartások teljes energiafelhasználásának közel 70 százalékát adta, ezen belül pedig 53 százalékos részesedéssel a földgáz maradt meghatározó. A fűtési célú gázfelhasználás 2022 után ugyan látványosan csökkent, 2024-ben még mindig a 2015-ös szint mintegy 92 százalékán állt.

Más energiahordozóknál nagyobb visszaesés történt: a leginkább PB-gázzal azonosítható kőolajtermékek felhasználása mintegy 20 százalékkal csökkent, a széné pedig tíz év alatt a negyedére esett. Ugyanakkor a megújulók – ebben a statisztikában döntően a tűzifa – felhasználása is 30 százalékkal mérséklődött. Ez a szilárd tüzelés levegőminőségi és ökológiai következményei miatt kedvező folyamatnak látszik, de az okok nem egyértelműek: technológiaváltás és demográfiai változás mellett az alulfűtés, illetve a statisztikákban nem látható tüzelőanyagok használata is szerepet játszhatott.

Az épületek energiaigényét kell csökkenteni

Az Energiaklub szakértői szerint a tartós szerkezeti változás kulcsa az épületek energiaigényének csökkentése. A rezsicsökkentéssel mesterségesen alacsonyan tartott energiaárak rontották a szigetelés, a nyílászárócsere és a fűtéskorszerűsítés megtérülését, ezért ezek a beruházások gyakran elmaradtak vagy későbbre tolódtak. Ennek következménye ma is látszik: a magyar lakásállomány energiaigénye bőven az uniós átlag felett van, a fűtés jelentős részben továbbra is földgázra épül, miközben a háztartások kiszolgáltatottak maradnak az energiaáraknak és a hőhullámoknak is.

A rezsikérdés szociális alapú rendezése mellett ezért épületszigetelésre, nyílászárócserére, korszerű fűtési rendszerekre, megújuló energiára és passzív hűtési-fűtési megoldásokra, valamint „okos”, dinamikus árazásra lenne szükség. Mindezt hosszú távon kiszámítható állami támogatási programoknak és stabil szabályozásnak kellene kísérnie. Így folytatódhat úgy az elektrifikáció, hogy közben a fosszilis energia valóban visszaszoruljon, anélkül, hogy indokolatlanul nőne a villamosenergia-hálózat terhelése vagy mélyülnének a társadalmi különbségek.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Zöld

A paksi energiakrízis tanulsága: a napenergia mellől hiányoznak a tárolók és a rugalmas hálózat

A Duna rekordalacsony vízállása miatt részlegesen leállított Paksi Atomerőmű áramtermelését nappal a napelemek pótolták, napnyugta után azonban Magyarország fokozottan importra szorult.

Sipos Vera, a Green Policy Center klímapolitikai tanácsadója szerint a nyári krízis megmutatta, hol maradt félbe a hazai zöld átállás: a napenergia gyors terjedését nem követte elegendő tároló, szélenergia- és hálózati fejlesztés. Az egyre forróbb, aszályosabb nyarakra olyan áramrendszerrel kell felkészülni, amely kevesebb hűtővízzel és rugalmasabban képes kiszolgálni a fogyasztást.

Az augusztusi hőhullámok idején a Duna vízállása Paksnál megközelítette a mínusz 121 centimétert, ezért az atomerőmű termelését jelentősen vissza kellett fogni, és egy időre a teljes leállás kockázata is reálissá vált. A helyzet azóta normalizálódott, de a krízis megmutatta: az egyre forróbb, aszályosabb időszakokban a nagy vízigényű erőművek sérülékenysége közvetlen ellátásbiztonsági kérdéssé válik.

A napenergia sokat vitt a hátán, a tárolás lemaradt

A Green Policy Center Ötödik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentése szerint a magyar áram- és hőtermelés üvegházhatásúgáz-kibocsátása 2020 és 2024 között 31 százalékkal csökkent, miközben az áramfogyasztás csaknem 5 százalékkal nőtt, az importfüggőség pedig mérséklődött. A folyamat fő hajtóereje a napenergia volt: a napelemes kapacitások megnégyszereződtek, és 2024-re már a hazai áramtermelés negyedét adták.

A paksi kényszerű teljesítménycsökkentés idején ennek közvetlen jelentősége volt. A 6–7 gigawatt csúcsteljesítményű napelemes állomány a forró nappali órákban érdemben kompenzálta a kieső nukleáris termelést. A rendszer sérülékenysége napnyugta után jelentkezett: a napelemes termelés visszaesett, miközben a hűtési igény és az esti fogyasztási csúcs fennmaradt, így az ország erősen importra szorult.

A probléma tehát nem önmagában a napenergia időjárásfüggése, hanem az, hogy a hozzá szükséges rugalmassági elemek lassabban épültek ki. Bár az akkumulátoros tárolók teljesítménye 2026-ra gyorsan nőtt, az augusztusi válság idején még mindig csak a napelemes rendszerek beépített teljesítményének mintegy tizedét érte el. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint a hálózati csatlakozások korlátozása miatt mintegy 10 gigawattnyi, piaci alapon megvalósuló megújuló- és energiatároló-beruházás maradt el.

Az esti hiányt ma főként import egyenlíti ki

Amíg a hazai tárolási és szabályozási kapacitások nem elegendők, a rendszerstabilitást az import garantálja. A Magyarországra észak felől érkező esti többlet jelentős része a cseh villamosenergia-rendszerből származik, Szlovákián keresztül. A cseh rendszer azért képes az esti órákban stabil exportra, mert jelentős szivattyús-tározós erőművi kapacitásokkal rendelkezik. Ezek a létesítmények a napközbeni olcsó árammal vizet szivattyúznak a magasabban fekvő tározókba, majd az esti csúcsidőszakban extra villamos energiát termelnek. Emellett a cseh szénerőművek is költséghatékonyabban és rugalmasabban reagálnak a keresletre, mint a hazai fosszilis blokkok.

A lakossági energiatárolásban 2026 elején indult fontos korrekció, de hamar megtorpant. A 100 milliárd forintos Otthoni Energiatároló Program mintegy 40 ezer háztartás támogatására volt elegendő, miközben 132 ezer igény érkezett; a második pályázati ütemet ezért már az indulás napján határozatlan időre felfüggesztették. A háztartási tárolók nemcsak a rezsiköltségeket mérsékelhetik, hanem csökkentik a nappali visszatáplálást és az esti hálózati vételezést is.

A következő válságot rugalmassággal lehet megelőzni

Sipos Vera a Másfélfokon megjelent elemzésében arra jut, hogy a tanulság nem az elektrifikáció lassítása, hanem a hálózati alkalmazkodás felgyorsítása. Ehhez nagyobb ipari és lakossági tárolókapacitásra, a szélenergia bővítésére, okosmérőkre és a fogyasztás rugalmasabb időzítésére, valamint az energiahatékonyság gyorsabb javítására van szükség. Ezt segíthetné az idősávos villamosenergia-tarifa is.

A szélenergia különösen fontos kiegészítője lehet a napenergiának, mert éjszaka és borult időben is termelhet. A Green Policy Center középtávon a nap- és szélerőművi kapacitások 2:1 arányát tartaná kívánatosnak a 2026-os, mintegy 25:1-es arány helyett. Előrelépést jelent, hogy 2030-ra 3000 megawattnyi hazai áramtároló-kapacitás és a jelenlegi mintegy 330 megawattról 4000 megawattra növekvő szélerőművi kapacitás szerepel a célok között.

A paksi blokkok hűtését hosszabb távon szintén minél kevésbé kellene a Duna vízállásától és hőmérsékletétől függővé tenni. A most épülő fenékküszöb rövid távon segíthet, tartósabb megoldás azonban, ha nem a folyót igazítjuk az erőműhöz, hanem az erőmű hűtését a Duna új hidrológiai valóságához.

A nyári krízis azért fontos figyelmeztetés, mert az energia-, víz-, közlekedési és digitális infrastruktúrák szorosan függenek egymástól, így egyetlen zavar más rendszerekben is dominóhatást indíthat el. A megelőzés ezért nem pusztán klímapolitikai feladat, hanem ellátásbiztonsági beruházás: az új fejlesztéseknél azt is vizsgálni kell, mennyire csökkentik a vízfüggést, növelik a rendszer rugalmasságát és mérséklik a csúcsidőszaki importigényt.

A teljes cikk elolvasható a masfelfok.hu oldalán.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Zöld

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, de a probléma túlmutat a vízhiányon.

Dr. Boromisza Zsombor, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense szerint a jelenlegi helyzet nem csupán egy természeti rendszer válságát, hanem a tó köré épült használati és fejlesztési modell korlátait is megmutatja. Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy egy természeténél fogva változékony sekély tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik, hanem azon is, képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani.

2026. június 20-án 19 órakor az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centiméterrel alatta van a 2022. szeptemberében mért, korábbi legkisebb vízállásnak (2022.09.23.). A nyári intenzív párolgási időszak azonban még előttünk áll, ezért számottevő csapadék és utánpótlás nélkül ez az új negatív rekord jó eséllyel rövid életű lesz. Ha a következő hónapokban az elmúlt száraz nyarakhoz hasonló, havi 6–8 centiméteres nettó vízszintcsökkenéssel számolunk, akkor ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat, tehát a „rekord” 20 cm-rel is megdőlhet. A látványos vízhiány miatt a közbeszéd elsősorban a kiszáradás, a vízpótlás és a turisztikai problémák körül forog, de a helyzet ennél jóval összetettebb.

A tó természetes működése ütközik a megszokott használattal

Dr. Boromisza Zsombor a Másfélfokon megjelent írásában arra emlékeztet, hogy a Velencei-tó természeténél fogva nem állandó vízszintű tó. Átlagos mélysége alig másfél méter, ezért különösen érzékenyen reagál a párolgásra és az időjárási szélsőségekre.

„Természetes vízforgalma alapján a Velencei-tó olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik”

– írja.

A klímaváltozás miatt a kisvizes időszakok várhatóan gyakoribbá válnak, ezért a tó természetes dinamikájának megértése egyre fontosabb. Az egyre súlyosabb gondokat ugyanakkor nem önmagukban a tó jellegzetességei és a klímaváltozás hatásai okozzák, hanem az, hogy a Velencei-tó körül az elmúlt másfél évszázadban olyan vízgazdálkodási, partszabályozási és turisztikai fejlesztések valósultak meg, amelyek egy kiszámíthatóbb, állandóbb vízszintű üdülőtavat hoztak létre. A nyílt vízfelület, a strandok, a kikötők és a horgászhelyek sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé váltak. Emiatt az alacsony vízállás nemcsak természeti jelenségként, hanem társadalmi és gazdasági problémaként is jelentkezik.

Az alacsony vízállás ugyanakkor nem kizárólag veszteségekkel jár. Miközben valódi kockázatokat jelenthet a vízminőségre, a halállományra és az üdülési használatra, bizonyos természetes folyamatokat is felerősíthet. A 2021–2022-es alacsony vízállás idején bekövetkezett halpusztulásoknál például elsősorban nyílt vízi és idegenhonos halfajok érintettek, miközben a szabályozás előtti, mocsarasabb tókarakterhez jobban alkalmazkodó csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek. A mocsári növényzet terjedése, a természetes élőhelyek regenerációja, valamint több védett madárfaj kedvezőbb helyzete pedig azt mutatja, hogy a tó egyes részei ilyenkor közelebb kerülhetnek eredeti, természetközelibb állapotukhoz. Ezért nem pontos minden alacsony vízállást automatikusan ökológiai katasztrófaként értelmezni.

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát

A Velencei-tó jövőjéről szóló viták gyakran a vízpótlás körül forognak, ám ez önmagában nem jelent hosszú távú megoldást. Rövid távon szükség lehet vízgazdálkodási beavatkozásokra a legkritikusabb helyzetek kezelésére, de ha a cél kizárólag a korábban megszokott vízállás és tókép visszaállítása, akkor ugyanaz a probléma újra és újra előállhat.

A valódi megoldás az alkalmazkodás: a vízgyűjtő területeken – főként a talajban – történő vízmegtartás erősítése, a parti élőhelyek helyreállítása, a partvédőművek felülvizsgálata, valamint olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések, amelyek figyelembe veszik a tó természetes változékonyságát. A tó korábbi szerepét, amint Dr. Boromisza Zsombor fogalmaz „nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani.”

A Velencei-tó jövőjének kulcskérdése ezért nem pusztán az, honnan lehetne több vizet szerezni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában egy természeténél fogva változékony tóhoz igazítani a használatunkat és a fejlesztési elképzeléseinket.

Teljes cikk a masfelfok.hu oldalán érhető el.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!