Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Méhészet az ABB-nél az adatelemzés szolgálatában

Az ABB krakkói székhelyű Corporate Research Centere méheket tart az épület tetején kihelyezett kaptárakban, és nem pusztán azért, hogy javítsa a város környezeti állapotát, hanem hogy számítógépes algoritmusokat teszteljen velük.

A cégcsoport áttörést jelentő technológiái közül több is az ABB kutatóközpontjaiban (CRC) született meg.

Az ABB lengyelországi kutatóközpontja annyiban más, mint a többi, hogy itt nemcsak élvonalbeli kutatásról van szó. A tetőn kialakítottak egy aprócska méhészetet, mely 50.000-60.000 méhnek ad otthont.

A méhek megjelenése a központ tetején kezdetben a cég egyik lelkes alkalmazottja környezet iránt tanúsított szenvedélyes érdeklődésnek volt köszönhető. A legfontosabb mégis az, hogy a méhek azóta rengeteg hasznos tesztadatot szolgáltatnak a kutatóknak, ami talán még a méznél is értékesebb.

„Mindig is törekedtünk arra, hogy a kisvállalatokra jellemző ilyenfajta szellemiség az ABB hatalmas vállalatcsoportjának is sajátja legyen. Egy nap valakinek eszébe jutott: miért is ne költöztessünk méheket a tetőre? Azt gondoltuk, hogy a méztermelésen túl próbáljuk meg ezt a komoly populációt a tudományos kutatás szolgálatába állítani. Először néhány egyszerű szenzort helyeztünk ki, melyek a páratartalmat, a hőmérsékletet, a légköri viszonyokat és a levegő CO2-tartalmát mérték. Később kamerákat is felszereltünk, méghozzá nagysebességű, infravörös és hiperspektrális kamerákat.” 

– magyarázza Marek Florkowski, a krakkói ABB Corporate Research Center vezetője.

A kutatóközpont tetejére 2017 júliusában kihelyezett első kaptárba egy nagyjából 10.000 rovart számláló méhcsalád költözött be. Dominik Lis, a központ Building Automation Specialist munkatársa, aki öreg motoros a méhészek között, maga is 20 méhkaptár büszke tulajdonosa. Nagy elánnal vetette bele magát az ABB méhészetének gyarapításába, és ma már elmondhatjuk, hogy a világ egyik legbehatóbban tanulmányozott méhkolóniáját teremtette meg.

A központ az ABB által gyártott berendezésekben elhelyezett különböző típusú érzékelők hatalmas adatállományainak értelmezésére és elemzésére alkalmas számítógépes algoritmusok fejlesztésére szakosodott. Az algoritmusok tesztelése szempontjából rendkívül hasznos, ha a valós életből vett különféle adatok sokasága áll a kutató rendelkezésére. Kiderült, hogy hatalmas mennyiségű nyers adat generálásához nincs jobb, mint egy aktív méhkolónia.

„Napjaink digitális társadalmában az adat értéket képvisel. De itt nem pusztán adatokról van szó, hanem azok feldolgozásáról és értelmezéséről is. És mi most éppen ezt tesszük. Bizonyos mintázatfelismerő és osztályozó algoritmusok fejlesztésére, valamint felgyorsításuk érdekében azok optimalizálására törekszünk.” 

– állítja Florkowski.

A krakkói központ tetején elhelyezett kaptárakat részletesen feltérképeztük, több videókamera folyamatosan figyeli azokat. A szenzorok a kaptárak belsejében uralkodó hőmérséklet és páratartalom, valamint a kaptárak súlyának adatait folyamatosan továbbítják egy szerverre.

„A tudományban – például az anyagtudományban – sokszor gondot jelent a megfelelő mintadarab hiánya. Ugyanez vonatkozik a nagy adatmennyiségekre és az algoritmusokra is. Olyan adathalmazra van szükségünk, amelyik reprezentálni tud bizonyos folyamatokat – a méhek épp így viselkednek, hiszen egyszerre produkálnak termikus folyamatokat, valamint ultragyors és lassú magatartást, ami mozgás- és mintázatfelismerést igényel. A kollégáktól folyamatosan azt a visszajelzést kapjuk, hogy ez egy rendkívül hasznos kísérlet”

– állítja Florkowski.

Az eredményül kapott adatfolyamokat szenzortechnikák és analitikai algoritmusok tesztelésére használjuk. A kaptár bejáratára irányított kamera képe például az egyik képfelismerő rendszerünk fejlesztéséhez és tárgyaknak képtovábbításon alapuló számlálásához biztosít hasznos adatokat. Egyszerre sok méh repül ki a kaptárból – a tudósok pedig igyekeznek megtalálni azt a módszert, amivel a sebességük, apró méretük és a háttér figyelembevételével meg tudják számlálni őket. A nagy mennyiségű, különleges adat lehetővé teszi a tudósok számára, hogy kísérletezzenek.

„Valójában a kaptárak lehetőséget biztosítanak arra, hogy eljátsszunk az adatelemzés legkülönfélébb aspektusaival, a szenzorokkal, az adatgyűjtéssel, az adatelemezéssel, és az adatok képi megjelenítésével, valamint arra is, hogy teszteljük ezeket. Vegyünk például egy olyan alkalmazást, mint a méhek azonosítása, detektálása és nyomon követése. Ez az alkalmazás egy az egyben megfeleltethető az üzem padlóján haladó tárgyak, illetve a mozgó szállítókonténerek követésének.” 

– mondja Michal Orkisz, a kutatóközpont Senior Principle Scientist munkatársa.

„Több szempontból is büszkék lehetünk magunkra. Ha egy innovatív vállalkozást szeretnénk megteremteni, akkor valami szokatlan dologba kell belevágnunk. Ez itt a lényeg.” 

– állítja Florkowki.

Ezek a kreatív módszerek sok új ötletet szültek és valóban előbbre vitték a tudományt. Hogy a finom melléktermékről, az ABB-mézről már ne is beszéljünk!

Gazdaság

A gazdálkodók igényeit kiszolgáló meteorológiai állomással lép piacra a Széchenyi István Egyetem

Innovatív meteorológiai állomást fejlesztettek a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán, amelyet a napokban szakmai partnereknek, viszonteladóknak, gazdálkodóknak mutattak be.

Az Unisense névre keresztelt műszer a legmodernebb technológia segítségével pontos adatokat biztosít a mezőgazdasági termelőknek, támogatva a hatékonyság növelését és a kockázatok minimalizálását. Forgalmazása januárban elkezdődhet.

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán kifejlesztett meteorológiai állomás egyaránt szolgálja a kutatás és a gazdálkodók igényeit, hozzájárulva a pontosabb, adatalapú döntések meghozatalához – hangzott el az innováció bemutatóján, amelyet az intézmény mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdaságában tartottak nemrégiben. Az egyetem szakmai partnerei, leendő viszonteladók, gazdálkodók a program során részletesen megismerhették a fejlesztés sajátosságait, funkcióit és az értékesítésre szánt piaci konstrukciót.

 

Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja az intézmény interdiszciplináris előnyére hívta fel a figyelmet. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Az eseményen dr. Tóth Tamás dékán kiemelte, a precíziós gazdálkodással kapcsolatos kutatások mintegy harminc évre nyúlnak vissza a karon. Ez alapozta meg a Bioműszaki és Precíziós Technológiai Tanszék létrehozását, amely igazi szakmai műhelyként működik. Felhívta a figyelmet a Széchenyi István Egyetem interdiszciplináris szemléletére, amely ebben a fejlesztésben is megmutatkozik, hiszen a tanszék munkatársai mellett többek között a Digitális Fejlesztési Központ szakemberei és az egyetem hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. is fontos szerepet vállalt a projektben.

„Az intézmény fókuszában álló területek, mint a precíziós mezőgazdaság, a digitalizáció, az adatértékelés és a mesterséges intelligencia egyszerre jelennek meg az innovációban” – hangsúlyozta.

Dr. Teschner Gergely egyetemi docens elmondta, 2019 óta alkalmaznak különböző IoT-szenzorhálózatokat a karon, és az évek során rengeteg tapasztalatot szereztek az adatelemzésben. Ez alapozta meg a saját fejlesztési tevékenységet.

„Másfél éve fogalmazódott meg bennünk annak a meteorológiai állomásnak az ötlete, amely egyszerre kínál minden olyan funkciót, amelyekre a gazdálkodóknak szükségük van. A különböző szenzorok segítségével a műszer többek között a talajnedvességet és a talajhőmérsékletet, a szélirányt és a szélsebességet, a napsugárzás intenzitását, a levegő hőmérsékletét és páratartalmát, valamint a légnyomást, és a levélfelületi nedvességet is méri”

– sorolta.

A gazdálkodókat segítő, élenjáró technológiákat alkalmazó fejlesztésről dr. Teschner Gergely egyetemi docens számolt be. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Hozzátette, az eszközön különböző adatküldési periódusokat lehet beállítani, és 15 perces periódus esetén teljes sötétségben is nyolc napig üzemképes az akkumulátor, amelynek feltöltéséhez nyári időszakban három óra szükséges. Az Unisense belső memóriája 40 adatküldési ciklus adatait tudja eltárolni, aminek akkor van jelentősége, ha az elküldött adatot valamilyen okból a szerver nem fogadta.

Az előadásból kiderült, a szoftveres hátteret az egyetem Digitális Fejlesztési Központja biztosította. A felhasználói felületet úgy alakították ki, hogy a gazdák egy közösséget alkotva meg tudják nézni egymás adatait. Ez egyrészt költséghatékonysági szempontból fontos, másrészt pedig még komplexebb képet ad az időjárási viszonyokról a mezőgazdasági termelők számára. Az adatok webes és mobilalkalmazáson keresztül is elérhetők: a rendszer előzményeket kezel, hibajelzéseket küld, és a közeljövőben növényvédelmi előrejelzésekkel is kiegészül.

Az értékesítésben kulcsszerepet kap az Uni Inno Zrt. Mint elhangzott, jelenleg havi harminc állomás gyártására van kapacitás, és az első megrendeléseket várhatóan január közepére teljesítik. A piaci értékesítésre három csomagot alakítottak ki a szenzorfelszereltségtől függően, amelyek ára 380 és 550 ezer forint között változik.

Dr. Teschner Gergely összegzésképp elmondta: azért érdemes az Unisense mellett dönteni, mert a fejlesztés stabil egyetemi háttérrel rendelkezik, a gyártás és a terméktámogatás is hazai, ezért a szerviz és alkatrészellátottság is biztosított. Mindemellett kiemelte a jó ár-érték arányt, valamint azt, hogy a termék fejlesztése a jövőben is folytatódik, így a platform további funkciókkal bővül. Az innovációról további részletek itt olvashatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Digitális fordulat a hazai pénzforgalomban

hazai

A hazai pénzforgalom 2025-ben látványosan digitalizálódik: az elektronikus fizetések aránya rekordokat dönt, az AFR és a qvik új fizetési élményt hoz, miközben a központi fraud-szűrés új védelmi szintet teremt.

Az azonnali fizetési rendszer egy negyedév alatt 53 millió tranzakciót bonyolított le, és a neobankok új irányokat jelölnek ki a pénzügyekben. Megjelent a PwC Digitális Pénzügyi Körkép 2025 című elemzése, mely részletesen feltárja a hazai pénzforgalom digitalizációjának legfrissebb trendjeit, adatait és a legújabb fejlesztéseket.

 Fejlett infrastruktúra támogatja a gyors digitalizációt

 A magyar pénzforgalmi infrastruktúra európai összevetésben is kiemelkedő. 2025 második negyedévére az ATM-hálózat elérte az 5 378 darabot (ami +166 db negyedéves növekedést jelent), a fizikai kártyaelfogadóhelyek száma meghaladta a 150 ezret és a POS-terminálok száma 275 559-re bővült. Az internetes elfogadóhelyek száma megközelítette a 45 ezret – ez több mint kétszerese a 2020-as szintnek.

A bankszámlák és kártyák állománya stabilan 10,3 millió darab körül mozog, miközben a használat minősége folyamatosan javul: nő a mobilbankon keresztül történő utalások száma, a kártyás vásárlások darabszáma és értéke is. A mobiltárcába regisztrált kártyák aránya már elérte a 25%-ot, az érintéses POS-tranzakciók részaránya tartósan 99%.

Ezzel párhuzamosan a készpénzfelvételek darabszáma 5,8%-kal, értéke 1,5%-kal csökkent. Az egy ATM-tranzakcióra jutó átlagos összeg 112 ezer forint. Budapest továbbra is élen jár: itt az elektronikus tranzakciók aránya 58% darabszámban és 68% értékben, míg Kelet-Magyarországon a legalacsonyabbak ezek az arányok.

Felfutóban az azonnali fizetés

 Magyarország 2020-ban egyedülállóan, kötelező jelleggel vezette be az Azonnali Fizetési Rendszert (AFR), amelyet 2024-ben az AFR 2.0 intézkedéscsomag és a qvik indítása egészített ki. A qvik valójában négy megoldást jelent – QR-kód, NFC, deeplink és fizetési kérelem –, amelyek egységes, kötelező szabványra építve terjesztik az azonnali fizetést online és bolti környezetben. 2025 második negyedévének végén már több mint 31 ezer helyszínen volt elérhető a qvik, a QR/NFC/Link tranzakciók száma negyedéves alapon 41,2%-kal nőtt.

Látványos a request-to-pay (fizetési kérelem) felfutása: 2025 második negyedévében 1 185 139 darab tranzakciót és 527,4 milliárd forint értéket ért el, ami 48,9%-os növekedés darabszám és 81,4%-os az érték tekintetében egyetlen negyedév alatt. A qvik a felhasználók számára mentes a tranzakciós illetéktől, így különösen nagy kosárértékeknél kínál alternatívát a kártyás fizetéshez képest.

„A qvik megoldások sikeréhez nemcsak a hagyományos és online fizetési rendszerek összehangolt fejlesztése szükséges, hanem a szolgáltatók aktív szerepvállalása a bizalomépítésben és az edukációban, hiszen a piaci várakozások szerint a digitális fizetés csak így válhat széles körben elfogadottá”

– mutatott rá Madar Norbert, a PwC Magyarország digitális kereskedelmi csapatának vezetője.

A PwC Digitális Pénzügyi Körkép 2025 kutatásában gyakorlati példák és piaci adatok is szerepelnek a legújabb fejlesztésekről.

A kiberbiztonság kulcskérdés

 A digitális csatornák térnyerésével párhuzamosan a kiberfenyegetések száma és komplexitása is nő: világszinten 2028-ra 14 000 milliárd dollárra emelkedhet a kiberbűnözés okozta kár; Magyarországon 2024-ben 220 ezer tranzakció során 41,9 milliárd forintnyi veszteség keletkezett. A kártyás visszaélések kibocsátói oldalon 2023 első negyedévétől 2025 második negyedévéig látványosan javultak: a sikeres visszaélések aránya 32%-ról 9,7%-ra esett, az egy esethez kapcsolódó átlagos kárérték pedig 38 756 forintra csökkent. Ezzel párhuzamosan viszont a kártyán kívüli elektronikus pénzforgalomban a sikeres visszaélések aránya 2025 második negyedévére 50%-ra emelkedett, közel 940 ezer forintos átlagos eseti kár mellett.

A támadások csatornái átrendeződtek: a mobil dominanciája 78%-ra nőtt, az internet aránya 20%, a végső célpont pedig jellemzően továbbra is ember (a támadások 46%-a emailen indul). Ebben a környezetben 2025. július 1-jén elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR), a GIRO által üzemeltetett hibrid fraud-monitoring megoldás, amely szabály- és MI-alapú kockázati scoringgal 500 milliszekundum alatti időszeletben támogatja a banki döntést.

Az ügyfélélmény új dimenziói a neobankoknál

 A nemzetközi fintechszereplők (Revolut, Wise) néhány év alatt új mércét állítottak az ügyfélélményben: egyszerű, gyors, költséghatékony és fejlett mobilappokkal vonzottak be 1,5–2 millió magyar ügyfelet. A neobankok ügyfélköre jellemzően fiatalabb, digitálisan affinis, városi lakosokból áll; a kártyahasználatban az online és külföldi vásárlások dominálnak, a készpénzfelvétel aránya alacsony.

2023-ban a külföldi fintech-kártyák 69%-át regisztrálták mobilfizetési tárcába (Apple Pay, Google Wallet), szemben a hazai kibocsátású kártyák 23%-ával. A hagyományos bankok válasza érzékelhető: fejlett mobilbankok (virtuális kártya, kedvező devizaváltás), többcsatornás digitális szolgáltatások és gyorsabb onboarding jelenik meg, miközben a bankváltás adminisztratív akadályai – például a számlaszám-hordozhatóság hiánya – továbbra is fékezik a versenyt.

„Az ügyfélélmény 2025-re stratégiai tényezővé vált: az intuitív UX/UI, a hangalapú interakciók, az előfizetéses modellek és az AI-alapú személyre szabás új normát teremt. A neobankok által diktált digitális szint ma már piacszabályozó hatású: a verseny a személyre szabott ajánlatokban, a zökkenőmentes ügyfélutakban és a transzparens díjstruktúrában zajlik. A nyertesek azok lesznek, akik a biztonság, a fogyasztói élmény és a szabályozói megfelelés hármasát egy platformon, adatvezérelt működési modellben integrálják”

– foglalta össze Cserjés-Kopándi Ildikó, a PwC Magyarország vezető menedzsere, a kutatás vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Sokmillió dolláros hátrányt kerülhetnek el az ipari vállalatok a nyílt, szoftveralapú automatizálással

ipari

A közepes méretű ipari vállalatoknál átlagosan a bevétel 7,5 százalékát is elérheti a zárt ipari automatizálási rendszerek miatt elszenvedett versenyhátrányból adódó veszteség, míg a kisebb gyártóknál ez az arány akár 25 százalék is lehet – mutat rá a Schneider Electric új, globális kutatása.

A megoldást a nyílt, szoftveralapú automatizálás jelenti, ami skálázható, jövőbiztos választ jelent erre a kihívásra, erősítve a cégek versenyképességét és ellenállóképességét a gyors piaci változásokkal szemben.

 Jelentős összegeket veszítenek az ipari vállalatok a zárt automatizálási rendszerek miatt – ez az egyik fő tanulsága a Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata új globális kutatásának. Az „Open vs. Closed: The $11.28M Question for Industrial Leaders.” című felmérés, amit az Omdia végzett el a Schneider Electric megbízásából rámutat, hogy a nagyvállalatok átlagosan éves szinten 45,18 millió dollárt veszítenek azért, mert a zárt automatizálási rendszerek csökkentik a versenyképességüket. A közepes méretű ipari cégek esetében a bevétel 7,5 százalékára tehető az ebből adódó veszteség, míg a kisebb gyártóknál jóval magasabb, akár 25 százalékos is lehet ez az érték. A veszteségek az alacsonyabb üzemeltetési hatékonyságból, a leállásokból, az előírásoknak történő megfelelés érdekében végrehajtott utólagos átalakításokból és a termelésben előforduló határidő-túllépésekből származnak. Ezeket a hatásokat ugyanakkor gyakran elfedi a régi automatizálási rendszerek látszólagos megbízhatósága.

A statikus környezetekre tervezett hagyományos, hardveralapú automatizálási rendszerek nehezen tudnak megfelelni a napjainkban dinamikusan változó ipari elvárásoknak. A rugalmasság hiánya miatt még a rutinszerű frissítések is költséges technikai projektekké válnak, míg a saját fejlesztésű architektúrák korlátozzák az adatokhoz való hozzáférést, csökkentve az átláthatóságot és a reagálóképességet.

A kihívás középpontjában a hardver komplexitása áll. A legtöbb vállalat 2–10 vagy akár ennél is több különböző platformot használ, amelyek mindegyike egyedi karbantartási igényekkel bír. Ez a fragmentáció azt eredményezi, hogy függővé válnak a beszállítóktól. A problémák 30 százalékának megoldása speciális támogatást igényel, ami jelentős kihívást okoz a munkaerő kapcsán, hiszen rendkívül speciális szaktudásra lenne szükség egy olyan helyzetben, amikor a vállalatok munkaerő- és szakértelemhiánnyal küzdenek. Az egymástól elszigetelt, silóként működő rendszerek emellett akadályozzák a prediktív karbantartást és a problémák gyors megoldását, ami költséges leállásokhoz és a termelékenység csökkenéséhez vezet. Ezek a hatékonysági hiányosságok az egész működésre kiterjednek, csökkentve ezáltal a vállalat alkalmazkodóképességét.

Sürgősen változtatni kell

A kutatás hangsúlyozza, hogy sürgős változtatásra van szükség. A nyílt, szoftveralapú automatizálás skálázható, jövőbiztos megoldást kínál, amely modernizálja a régi rendszereket, lehetővé teszi, hogy a befektetések gyorsabban megtérüljenek, és erősíti az ipari versenyképességet és az ellenállóképességet.

A szoftver és a hardver szétválasztásával az ipari cégek megkapják azt a rugalmasságot, ami ahhoz kell, hogy sikeresen integráljanak különböző gyártóktól származó rendszereket, gyorsan alkalmazkodjanak a piaci változásokhoz, képesek legyenek kisebb mennyiségeket is hatékonyan gyártani és kezeljék a mérnöki tudás hiányából adódó kihívásokat. Valós idejű adatok válnak elérhetővé, amelyekre támaszkodva jobb döntéseket tudnak hozni, ezáltal pedig javítják a termelékenységüket és jelentős mértékben csökkentik a költségeiket.

A Schneider Electric ügyfelei máris élvezik ezeket az előnyöket. Sok cég teszt projektekkel vagy az eszközök szintjén megvalósított kisebb projektekkel kezdi az átállást, majd kiterjeszti a teljes üzemre vagy akár több telephelyre is a nyílt, szoftveralapú automatizációt. Ezáltal ki tudják használni az adatok teljeskörű birtoklásával, a jobb minőség-ellenőrzéssel és az átláthatóbb költségstruktúrával járó előnyöket, miközben megóvják a meglévő beruházásaikat.

„Ez a kutatás megerősíti azt, amit ügyfeleink nap mint nap mondanak nekünk: az ipari rendszereknek ugyanolyan gyorsan kell alkalmazkodniuk, mint a piacoknak. Különösen biztató, hogy a gazdaság gerincét képező kisebb vállalkozások profitálhatják a legtöbbet, és ezáltal újra befektethetnek az innovációba és a növekedésbe. A nyílt, szoftveralapú automatizálás egy bevált megoldás, amely bármilyen méretű ipari szereplő számára lehetővé teszi a rugalmasság növelését, az innováció ösztönzését és azt, hogy eredményesen működjön a gyorsan változó fogyasztói igények, a szabályozási nyomás és a hektikusan változó piaci körülmények mellett is”

– mondta el Gwenaëlle Avice Huet, a Schneider Electric „Industrial Automation” területért felelős ügyvezető alelnöke.

Elkerülhető veszteségek

Az Omdia felmérése szerint csak az alacsony szintű működési rugalmasság és az ebből adódó gyengébb alkalmazkodóképesség éves szinten átlagosan 6,1 millió dolláros veszteséget okoz az ipari vállalkozásoknak. A merev hardverrendszerek akadályozzák a piaci változásokra való reagálást, mivel 77,4 százalékuk esetében a funkcionális frissítéshez fizikai módosításokra van szükség, miközben a több gyártótól származó platformok bonyolult integrációt eredményeznek. A módosítási költségek óránként 25 000–50 000 dollár között mozognak, míg az évente 1 milliárd dollár feletti árbevételű vállalatok esetében ez az összeg elérheti az óránként 250 000 dollárt is.

A karbantartás nehézségei, a nem tervezett állásidők és a szükséges szakértelem hiánya miatti csökkenő hatékonyság évente átlagosan 2,28 millió dolláros veszteséget okozhat. További 1,2 millió dollárnyi veszteség keletkezik a valós idejű adatokhoz való hozzáférés hiánya és az ebből adódó, egyébként megelőzhető minőségi hibák és költséges karbantartás miatt. A kutatás szerint a fenntarthatósági és egyéb jogszabályi előírásoknak való megfelelés miatti utólagos átalakítások a hardverben évente átlagosan 1,7 millió dolláros költséget jelentenek.

„A növekvő nyomásra reagálva az ipari vezetők taktikai megoldásokat alkalmaznak, hogy továbbra is érvényesíthessék az alapvető prioritásokat – a növekedést, a versenyképességet és a bizalmat. Egy olyan világban, ahol a termékek életciklusa rövidül, az ellátási láncok megszakadnak és egyre nagyobb a szakemberhiány, az agilitás és a rugalmasság már nem csupán opció, hanem ezek a túlélés feltételei. Minden negyedév, amellyel egy vállalkozás elhalasztja a zárt automatizálási ökoszisztémák költségeinek kezelését, további 1 millió dollár feletti értékvesztést jelent: ezt a pénzt pedig újra befektethetnék a növekedésbe és az innovációba”

– tette hozzá Anna Ahrens, az Omdia vezető elemzője.

A teljes kutatás itt érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss