Connect with us

Tippek

Így válasszunk mobilt a gyerekünknek!

Hasznos tippek az első telefon vásárlásához és használatához

Évről-évre egyre több kisiskolás karácsonyi kívánságlistáján szerepel a saját mobiltelefon, a szülőkben pedig sok dilemma merülhet fel, főleg az első kiválasztásakor, legyen szó a telefon méretéről, értékéről vagy akár a megfelelő életkorról. Koren Balázs, a Telenor Hipersuli programjának szakértője – gyakorló apuka – összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amiket az első telefon választásakor érdemes szülőként figyelembe vennünk.

Beszéljünk róla!

Könnyen előfordulhat, hogy a készülék kiválasztásakor nem egyezik az elképzelésünk a gyerekekével, hiszen ők jellemzően a legdivatosabb okostelefonról álmodoznak. Ezek tudását azonban többnyire nem is tudnák kihasználni, arról nem is beszélve, hogy jellemzően fontos szempont a költséghatékonyság. A belépő szintű készülékek a gyerek számára bőven hozzák a szükséges képességeket, és kisebb a kár, ha elvesztik vagy leejtik azt. Hogy elkerüljük a csalódást, beszéljük át először közösen a vásárlás részleteit, készüljünk fel rá, hogy racionális érveinket érzelmi alapú érvekkel kell ütköztetnünk. Jó kiindulópont az egyezségre, ha megszabunk egy költségkeretet, amin belül megnézhetjük a lehetséges mobilokat, felmérve a képességeiket, funkciókat és a preferenciákat. Ha álmai telefonja kicsivel többe kerül, mint a meghatározott keretet, és gyermekünk rendelkezik zsebpénzzel, felajánlhatjuk, hogy abból kipótolhatja az árát.

Célszerű a nagy kijelzős

Az eszköz kiválasztásakor nézzük meg jól a kijelzőjét, hiszen gyermekünk ezt a felületet fogja figyelni – ha digitális oktatáshoz is használja, akár naponta több órán keresztül. Vegyük a kezünkbe, és próbáljuk ki: elég nagy a képernyő, jó azt nézni, nem vibrál, szép a felbontása? A telefon kialakítása szempontjából hasznos a nagy tárhely az appoknak, fotóknak és videóknak, és a jó kamera, illetve előny lehet a 3,5″ „jack” aljzat – így könnyen találunk hozzá fülhallgatót. Méret szempontjából kisiskolás kezébe inkább a kompakt telefon illik: könnyebben megfogható és használható, kisebb eséllyel ejti el. A kamaszoknak már az előlapi kamera jó képminősége is fontos lehet, illetve az online oktatáshoz hasznos a megbízható, jó hangszóró és mikrofon.

Legyünk mellette

Gyakori dilemma, hogy hány éves korban kapjon először telefont a gyerek, amire nem létezik általános válasz – az igények, körülmények családonként eltérőek, de fontos, hogy közösen hozzuk meg a döntést, és a telefon használatát tudatosan kezeljük. Talán a leggyakoribb félreértés, ha a szülő azt gondolja, hogy a gyerek „digitális bennszülött” és ezért automatikusan ért az okoseszközök használatához. Pedig ahogy egy kisiskolást nem engedünk el egyedül a városba, úgy az okostelefon világában is érdemes fogni a kezét.  Ez persze nem azt jelenti, hogy kémkedjünk utána, hiszen ha úgy érzi, nem bízunk benne, lehetséges, hogy titkolózni fog. Beszéljünk vele az internetes tartalmak megbízhatóságáról, hogy megtanulja tudatosan kezelni a szembejövő információkat – ezzel kapcsolatban a Hipersuli TudatosNet oldala is segítségünkre lehet. A lényeg, hogy ha bármilyen váratlan tartalomra bukkan vagy rossz élmény érné a digitális térben, merjen kérdezni, beszélni róla.

Hívás helyett online

Bár ma már szinte közhelynek számít, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az iskolás korosztály a hagyományos telefonálás helyett jellemzően leginkább az interneten keresztül kommunikál. Készülékválasztáskor így mindenképp figyeljünk oda arra, hogy kényelmesen tudjon rajta netezni, azaz legyen a készülék 4G-képes, és nem utolsó sorban legyen hozzá mobilinternetet tartalmazó szolgáltatása. Az első telefonhoz ajánlott Telenor Junior tarifa kifejezetten a 6-14 évesek igényeire lett szabva, és a mobilinternetre fókuszál: havi 5 GB adatkeretet tartalmaz kedvező áron. Ha pedig HiperCsoport szolgáltatással veszik igénybe a tarifát, és a szülők is tagjai a csoportnak, a szolgáltatással járó, csoporton belül korlátlan beszélgetésnek köszönhetően bármikor hívhatják egymást. Azonban mielőtt önálló internetet adunk gyerekünk kezébe, készítsük fel őt, hogy biztonságosan használhassa.

Nem árt egy kis kontroll

Fontos az első mobiltelefon megvásárlásával egyidejűleg tisztázni a szabályokat, például, hogy mennyi időt tölthet el a képernyő előtt, vagy hogy este ne használja az eszközt. Mutassuk meg, hogyan kell használni az alapvető programokat (chat, e-mail, böngészés), és azokat a funkciókat is, amelyekről érdemes először a szülőkkel konzultálni. Ne tiltsunk egyből, hanem beszéljük át a kockázatokat az egyes oldalak esetében.  A Family Linkkel is korlátozhatjuk a nem kívánatos tartalmakat, amely szükséges ahhoz is, hogy a 13 év alatti gyerekeknek is lehessen Google-fiókja.

+1 tipp: Ha még nem áll készen a saját telefonra

Ha a kisebbeket saját telefon híján is szeretnénk biztonságban tudni és bármikor elérni, kiváló választás a gyerekóra. A Telenornál elérhető MyKi Touch és MyKi 4 lite gyerekórával a beépített GPS-nek köszönhetően térképen követhető a gyermek tartózkodási helye, aki az órán lévő SOS gomb megnyomásával riasztást küldhet – ilyenkor két előre megadott telefonszámot a készülék automatikusan tárcsáz. Telenor Mini tarifával pedig két számot korlátlanul is hívhat róla, így bármikor elérhetik egymást a szülőkkel.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Tippek

Ajándékötletek gépkezelőknek, akik olajszagban érzik otthon magukat

gépkezelő ajándék fekete póló

Van, akinek a munkagép nem csak eszköz. Az élet része. Aki reggel motorhangra ébredne, este pedig még megnézné a holnapi feladatokat a traktor vagy kotrógép mellett. Nekik nem elég egy sablonos ajándék. Ők azok, akiknek a szenvedélyéhez kell kapcsolódni, ha valódi örömet akarsz szerezni.

Ruházat, ami tükrözi, ki vagy

Egy igazi gépkezelő nem divatból hord pólót. Azért viseli, mert üzenni akar vele.  A traktoros póló például klasszikus választás: egyszerű, mégis beszédes. De ott vannak a munkagépes motívumokkal díszített pulóverek, sapkák vagy épp kabátok is.

Legyen rajta egy markológép, egy kombájn, vagy akár egy rakodó – a gépkezelő tudni fogja, hogy ez róla szól. Ezek a ruhadarabok nemcsak kényelmesek, hanem erőt és identitást is adnak.

Modellek, amik nem csak gyerekeknek valók

Néha elég egy kis polcdísz, hogy a nap jobban induljon. Egy miniatűr markoló, lánctalpas dózer vagy traktor makett tökéletes választás lehet azoknak, akiknek a gépek többek egyszerű szerszámoknál.

  • Részletes kidolgozású fémmodellek
  • Összeszerelhető műanyag változatok
  • Nosztalgikus hatású vintage munkagépek

A lényeg: legyen benne lélek. Mint abban az emberben, aki nap mint nap vezeti az igazit.

Bögrék, amik reggel is munkagépre hangolnak

Egy jól megválasztott bögre többet mond ezer szónál. Lehet rajta kotrógép, betonkeverő, traktor vagy bármilyen más jármű – a gépkezelő már az első kávéval ráhangolódik a napra.

A legjobbak azok a bögrék, amik személyesek. Névre szóló, vicces feliratú, vagy egy konkrét márkát, típust ábrázoló. Mert nem mindegy, milyen géppel dolgozik az ember – még akkor sem, ha csak egy bögrén van.

Hasznos, mégis személyes ajándékok

Ajándékozáskor sokan elfelejtik, hogy a praktikum és az érzelem nem zárják ki egymást. Pedig egy gépkezelő örül, ha olyasmit kap, amit tényleg használni tud – csak legyen benne valami plusz.

Néhány ötlet:

  • Egyedi szerszámkészlet névgravírozással
  • Terepre való termosz masszív kivitelben
  • Kézzel faragott kulcstartó, egy kedvenc géptípussal

Ezek nemcsak hasznosak, hanem azt is mutatják: figyeltél rá, ismered, értékeled.

Kikapcsolódás gépüzemmódban

Egy hosszú nap után jól esik a pihenés – de sokszor a szenvedély akkor sem áll le. Ilyenkor jöhetnek a „gépüzemű” szabadidős ajándékok:

  • Gépkezelős társasjáték vagy puzzle
  • Munkagépes filmek, könyvek, magazinok
  • Munkagépes poszterek, falinaptárak

Mert ami valakinek hobbi, az másnak életforma.

Ha olyan ajándékot keresel, ami igazán betalál, gondolj arra, hogy a gépkezelők nem a dolgokat szeretik – hanem amit azok képviselnek. Erőt, munkát, kitartást. Adj valamit, ami ezt fejezi ki, és nem nyúlhatsz mellé.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Megérkezett a MICHELIN CrossClimate 3 Sport

Tíz évvel az első téli használatra is jóváhagyott nyári gumiabroncs bevezetése után a Michelin újabb merész lépést tesz előre a MICHELIN CrossClimate 3 Sport bevezetésével.

Ez az úttörő abroncs kifejezetten nagy teljesítményű sportautókhoz készült. Olyan piaci igényt elégít ki, amelyet eddig egyetlen gyártó sem célozott meg: egy nyári sportabroncs teljesítményét nyújtja, miközben biztonságos téli vezetésre is hitelesítve van.

Ideális nagy teljesítményű, benzin- vagy elektromos meghajtású sportautókhoz, ez az abroncs lehetővé teszi a jármű dinamikai képességeinek teljes kiaknázását egész évben, magabiztosságot és hosszú távú tartósságot biztosítva. Kiemelkedő teljesítményt nyújt – különösen kiváló nedves tapadást, amelyre megkapta a lehető legmagasabb, „A” besorolást –, valamint élvonalbeli innovációt kínál korszerű anyagokkal és gyártási technológiákkal, amelyek közül néhány közvetlenül a motorsportból származik. Ez az egyedülálló kombináció olyan eredményt ér el, amit korábban lehetetlennek tartottak: egy nyári sportabroncs teljesítményének ötvözését egy 3PMSF-tanúsítvánnyal rendelkező téli gumiabroncs képességeivel.

A havas hegycsúcs (három hegycsúcsból és egy hópehelyből álló) jelölés igazolja, hogy a gumiabroncs alkalmas téli körülmények között történő vezetéshez.

A MICHELIN CrossClimate Sport 2025. július 1-je óta elérhető 29 méretben, 205/40R18-tól 315/35R20-ig. 2026-ban további harminc méret bevezetése várható.

Az első OEM együttműködés az Alpine-nal

Az új Alpine A390-et a MICHELIN CrossClimate 3 Sport egyedi, a járműhöz igazított változatával szerelik fel, amelyen az „A39” megjelölés szerepel, jelezve a járműspecifikus fejlesztést.

Az Alpine a Dream Garage modellcsalád második tagjához a három jóváhagyott abroncsopció közül választotta a MICHELIN CrossClimate 3 Sportot. Ezt az új generációs járművet, amely sportosságot és kivételes agilitást ötvöz, 245/45 R20 103V XL méretű abroncsokkal szerelik.

A 3PMSF tanúsítvány igazolja, hogy a MICHELIN CrossClimate 3 Sport eddig példátlan módon felel meg a teljesítményszabványoknak, és optimális tapadást biztosít téli körülmények között, miközben az alábbiakat is nyújtja:

  • Sportosság és vezetési precizitás minden évszakban.
  • Kiváló nedves tapadást, a legmagasabb „A” besorolással.

„Az Alpine számára készült gumiabroncs tervezésekor különös figyelmet fordítottunk a jármű speciális tulajdonságaira. A valaha épített legnagyobb és legerősebb Alpine-hoz fejlesztett gumiabroncs a téli teljesítményt, az energiahatékonyságot, az optimális tapadást és a sportos visszajelzést ötvözi. Egyenletes teljesítményt nyújt, így a vezetők számíthatnak rá a teljes élettartama során. Az Alpine az első autógyártó, amely a vadonatúj MICHELIN CrossClimate 3 Sportot választotta. Meggyőződésünk, hogy ez megfelel a jármű követelményeinek, és a fogyasztók hosszú távú biztonság, egyszerűség és sportosság iránti elvárásainak. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az Alpine bizalmat szavazott nekünk”

– magyarázza Serge Lafon, a Michelin OEM üzletágának igazgatója.

„Büszkén mondhatjuk, hogy a Michelin ismét forradalmasította a négy évszakos gumiabroncsok piacát az új MICHELIN CrossClimate3 Sport és az új MICHELIN CrossClimate 3 modellekkel. A fejlesztések hatására megnövekedett teljesítménynek köszönhetően a MICHELIN CrossClimate3 Sport jelenleg egyedülálló ajánlat a piacon, amely lehetővé teszi a vezetők számára, hogy mindenhol, bármilyen körülmények között élvezhessék sportautójukat”

– emelte ki Lidia Handoreanu, a Michelin Magyarországért, Balkánért, Balti-államokért, Ukrajnáért és Közép-Ázsiáért felelős marketingigazgatója.

Az első díj

Egy hete, 2025. július 3-án a MICHELIN CrossClimate 3 Sport elnyerte első jelentős iparági elismerését: a 2025-ös „Ze Technológiai Innovációs Díjat”, amelyet 200 autóipari szakember előtt adtak át.

A díjat iparági szakértőkből, autós újságírókból és autós szervezetek képviselőiből álló zsűri ítélte oda, amely a Michelin innovációs képességeit emelte ki, elismerve ezzel a jelentős előrelépést a gyorsan növekvő négy évszakos gumiabroncs-piacon, amely mára a piac 37%-át teszi ki.

„A zsűri a MICHELIN CrossClimate 3 Sportot azért tüntette ki, mert új szegmenst nyitott meg: egy olyan négyévszakos abroncsot, amelyet kifejezetten sportautók vezetőinek terveztek, akik egész évben szeretnék élvezni a négyévszakos abroncs előnyeit, a teljesítmény- vagy biztonság elvesztése nélkül”

– emelte ki Dominique Stempfel, a Francia Abroncsipari Szövetség (Syndicat du Pneu) elnöke.

Ezzel az innovációval a Michelin megerősíti úttörő és vezető szerepét a négy évszakos abroncsok piacán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Több lányt tudományos pályára!

Június közepén háromnapos táborral zárult le a Smartiz oktatási program hetedik évada, melynek során egy osztálynyi diáklány kapott támogatást ahhoz, hogy egy támogató közegben kipróbálja magát a programozásban, elmélyítse matematikai tudását. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) programjában immár összesen több mint 150 lány vett részt hét év alatt. Azt minden résztvevő megerősítette, hogy fejlődött a logikus gondolkodása és nőtt az önbizalma és sokan közülük a STEM-területeken (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) folytatták tanulmányaikat. A programra legközelebb szeptemberben lehet jelentkezni.  

A STEM-területekhez (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) szükséges készségek nemtől függetlenek – mégis, ma még túlnyomórészt férfiak dominálják ezeket a pályákat. Az Eurostat friss adatai szerint Magyarország az utolsók között van az EU-ban a női tudósok és mérnökök arányát tekintve: a tudományos és mérnöki munkakörökben dolgozók mindössze 30,7%-a nő, miközben az EU-átlag 41%, és vannak országok, ahol már eléri az 50%-ot. Az aránytalanság mögött nem a képességek hiánya áll, hanem gyakran a példaképek, a megerősítés és a lehetőségek hiánya. Ezen változtatna a Smartiz program, amely hetedik éve hozza közelebb a középiskolás lányokat a matematika és programozás világához.

Várják a tehetségeket az ország minden szegletéből

A Smartiz 2018-ban indult a Morgan Stanley 3000 főt foglalkoztató budapesti informatikai és elemzőközpontja, valamint a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) közös kezdeményezéseként. A cél azóta is változatlan: hozzásegíteni a 10. évfolyamos lányokat ahhoz, hogy meglássák a helyüket a STEM-területeken. A programban minden évfolyamban 22 lány vehet részt, és mivel 2020 óta a heti foglalkozások túlnyomó többsége online zajlik, így Magyarország bármely szegletéből lehet csatlakozni. Az élményt személyes készségfejlesztő workshopok, csapatépítők, nyitó- és záróesemények, valamint egy háromnapos nyári tábor egészíti ki, ami egyben az évzáró is – ezt tartották múlt héten a Morgan Stanley budapesti irodájában.

Játszva tanulnak

Az idei tanévben a diákok nemcsak programozási projekten dolgoztak párban, hanem önálló matematikai kutatást is végeztek – például olyan játékok matematikai struktúráját vizsgálták, mint a Hanoi tornyai, a szudoku vagy a népszerű Dobble társasjáték, de elmélyültek a rejtjelek algoritmusaiban is. Munkájukat páronként két-két mentor segítette a Morgan Stanley munkatársai közül, akik közül a legtöbben mérnökök, informatikusok, adattudósok. A mentorok közel fele női szakember volt, így személyes példájukon is bemutatták a lányoknak, milyen karrierlehetőségek állnak nyitva előttük. A diákok a program két féléve során nemcsak technikai tudást, hanem önálló gondolkodást, komplex problémamegoldást, kommunikációs és prezentációs készségeket is elsajátítottak.

Logikus gondolkodás és életre szóló barátságok

„Hiszünk abban, hogy a tudomány és technológia nem a kiválasztottaké – hanem minden kíváncsi és nyitott fiatal számára elérhető lehet. És abban is hiszünk, hogy lebontható a sztereotípia, hogy ez a terület inkább a fiúké, és minden olyan lány is kiteljesedhet ezeken a pályákon, aki érdeklődést mutat a matematika vagy épp a programozás iránt. Egy jó mentor, egy támogató közösség, és egy élményszerű tananyag sokszor épp elég ahhoz, hogy valaki elinduljon ezen az úton – mondta el Boros Réka, a Morgan Stanley informatikai részlegének munkatársa, a Smartiz szakmai vezetője.

Hozzátette: „A résztvevők visszajelzései szerint a program segít eligazodni a pályaválasztás útvesztőiben. Volt, aki mérnöki vagy orvosi pályára készül, más a családi vállalkozáshoz csatlakozna, de van, aki már azt is tudja, hogy informatikusként, azon belül is kibernyomozóként akar majd dolgozni. De még azok is, akik végül nem programozói pályára mennek, hasznos készségekkel és szemléletmóddal távoznak, fejlődött a logikus gondolkodás és a csapatmunka iránti affinitásuk, és életre szóló barátságok is szövődtek a lányok között.”

“Határozott célunk, hogy a fiatalok bátran és magabiztosan induljanak el a STEM területek irányába – mondta el Hódosy Lucia, a Nők a Tudomány Egyesület munkatársa. – Fontosnak tartjuk, hogy ne a társadalmi vagy családi elvárásokat követve, hanem a saját tapasztalataik és élményeik alapján hozzák meg a döntést: merre tanulnak tovább. A tudomány, a technológia, a matematika és a mérnöki pálya végtelenül szép és izgalmas – szeretnénk elérni, hogy az ebben rejlő óriási lehetőséget a fiatal lányok is észrevegyék. Büszkék vagyunk, hogy a Morgan Stanley-vel működhetünk együtt, ahol szintén fontos a lányok bátorítása a STEM pályák irányába. Öröm számunkra, hogy a 7 évvel ezelőtt életre keltett Smartiz programnak köszönhetően a részt vevő lányok kapcsolatba lépnek a STEM szakmákban dolgozó nőkkel és férfiakkal, úgy tekinthetnek ezekre a karrierekre, mint maguk számára is izgalmas és reális lehetőségekre, ezzel együtt a STEM területek izgalmas világát is felfedezhetik.”

Matematikai olimpia és virtuális tábor: középpontban az informatikus lányok

A Morgan Stanley számára a Smartiz nem elszigetelt projekt, hanem egy szélesebb küldetés része. A vállalat évek óta főszponzora az Európai Lányok Matematikai Olimpiáján (EGMO) induló magyar csapatnak, és olyan kezdeményezéseket is támogat, mint a Codecool vagy a Girls Who Code virtuális tábor, amelybe Európa, a Közel-Kelet és Afrika országaiból érkeztek diákok. A Smartiz idén is szerepelt az Edison100 listán, amely Magyarország száz legígéretesebb és legjövőbarátabb ifjúságfejlesztő programját gyűjti össze. A Morgan Stanley hat éve támogatja a sakktörténet legjobb női játékosa, Polgár Judit Világsakkfesztiválját is.

„A STEM-oktatás iránti elkötelezettségünk nem légből kapott: a Morgan Stanley budapesti irodájában számos karrierlehetőséget biztosít az ilyen területeken végzett szakemberek számára, és nemcsak az informatikában, hanem a pénzügy vagy a kockázatmenedzsment területén is – mondta el Boros Réka. – Informatikus kollégáink a világ egyik legnagyobb bankjának fejlesztenek úttörő digitális megoldásokat a banki tranzakciókat kiszolgáló infrastruktúra vagy épp a pénzügyi tanácsadók munkáját segítő mesterséges intelligencia területén, és nagy büszkeség, hogy már üdvözölhettünk a Smartiz-programot elvégző lányt népszerű gyakornoki programunkban is.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss