Connect with us
Hirdetés

Egészség

Több, mint 64 milliárd euró lehet az európai digitális egészségügy piaci értéke 2023-ban

egészségügy

A Graphical Research tanulmánya alapján az Európai Unió digitális egészségügyi piacának bevétele idén meghaladhatja a 64 milliárd eurót.

A mesterséges intelligencia, a big data, és a digitális technológiák fejlődése az egészségügyet is forradalmasította, az applikációk, a távkonzultáció és az automata adatgyűjtés iránti bizalom pedig Magyarországon is egyre nő. Hazánkban a páciensek csaknem 75 százaléka gondolja úgy, hogy a digitális eszközök növelik a gyógykezelések hatékonyságát. A Prima Medica Egészségközpontok szakorvosai a következő éveket meghatározó digitális egészségügyi trendeket gyűjtötték össze.

Adatvezérelt egészségügy – új áttörések az ellátásban  

2020-ban az EU digitális egészségügy piacának mérete meghaladta az 48 milliárd eurót, a Graphical Research Europe Digital Health Market Trends c. tanulmánya szerint pedig ez az érték éves 17,1%-os növekedéssel idén 64 milliárd euró is lehet. Az adatvezérelt egészségügy áttörést jelent a korai, minél pontosabb diagnózis felállításában. A páciensek adatait elemző applikációktól az orvosi távkonzultációig terjedő technológiák pedig forradalmasították az egészségügyi ellátást.

„A mérőeszközökkel kapcsolatban már több, mint tíz éves tapasztalatunk van. Egyre bővül az életmód eszközök, okosórák nyújtotta szolgáltatások köre is. Az okoseszközöket használó páciensek együttműködési hajlandósága, motivációja erősebb, mint azon pácienseké, akik nem használják ezeket. A különböző eszközök mérési eredményeinek egy platformon történő megjelenítése – akár több páciens esetén – a jövő egyik elengedhetetlen fejlesztése lesz”

– emelte ki Dr. Margitai Barnabás, a Nőgyógyászati Központ szakorvosa.

Az olyan eszközök mellett, mint a lépésszámláló és a pulzusmérő, ma már a véroxigén otthoni mérése is lehetséges. Az új technológiák az adatok egyre szélesebb spektrumának monitorozását teszik lehetővé – egyre nagyobb időintervallumból, egyre több adatot szolgáltatnak a betegek életfontosságú egészségügyi statisztikáiról. Nemcsak az eszközök, de a mögöttük álló szoftverek is egyre érzékenyebbek, így több elemzést képesek elvégezni, valamint az eredmények alapján tanácsokkal, javaslatokkal látják el a pácienseket. A folyamatos adatmonitorozásnak köszönhetően a szakorvos egyéni mintázatok alapján állíthatja fel a diagnózist, ezzel hatékonyabbá, inkluzívabbá és gyorsabbá téve a betegellátást.

„Az okoseszközök használata a diagnózist egyre pontosabbá, a kezelést pedig egyre hatékonyabbá teszi. A légzőszervi megbetegedések gyógyításában áttörést jelentenek az automata adatmérést lehetővé tévő okoseszközök. Ilyenek a Covid-19 járvány alatt elterjedt légzésfunkció mérő technológiák, amelyek a COPD-s és asztmás betegek számára a mindennapi kezelés részévé kell, hogy váljanak. Az eszközök által mért adatok nemcsak a páciens, de közvetlenül az orvos számára is láthatóvá válnak, aki így azonnal terápiás javaslatot tud adni”

– emelte ki Dr. Hidvégi Edit PhD, a Tüdőközpont tüdőgyógyásza, gyermek-tüdőgyógyásza és gasztroenterológus szakorvosa.

Magyarországon is növekvő társadalmi részvétel

Az Európai Unióban a Covid-19 világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások alatt kiépített online fókuszú egészségügyi ellátás és az egészséggel kapcsolatos tudatosság általános növekedése ösztönzően hatott a digitális egészségügyi eszközök és a távkonzultációk társadalmi elfogadására. 2020-ban az európai digitális egészségügyi piac több, mint felét a távgyógyászat szegmens adta, amelyet egyszerre indokol az idősödő európai népesség, valamint a krónikus betegségek növekvő gyakorisága.

„A SOTE 2022-es felmérése szerint Magyarországon a betegek majdnem 75 százaléka gondolja úgy, hogy a digitális eszközök használata javítja az ellátás hatékonyságát, közel 70 százalékuk szerint pedig a betegek gyorsabban juthatnak egészségügyi ellátáshoz. Egyre több a digitális technológiákban jártas páciens, akik készek megosztani az adataikat. Nemcsak digitalizációval kapcsolatos ismeretterjesztésre van szükség, hanem az egészségtudatosságot is növelni kell. A világjárvány nagy hatással volt mindkettőre, a tudatosság fokozatosan növekszik, de nem lehet alábecsülni a széleskörű és következetes edukáció értékét”

– mutatott rá Kriller Norbert, a Prima Medica Egészségközpontok fejlesztési vezetője.

Magyarországon a szakorvosok többsége nyitott az elektronikus átállásra és támogatja, hogy a páciensek digitális eszközöket használjanak betegségmonitorozásra, valamint a saját gyógyulásukkal kapcsolatos edukációra – emeli ki a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Digitális Egészségügyi Megoldások az Orvoslásban c. 2022-es kutatása. A páciensek körében legnépszerűbb digitális technológiák az e-recept, az online időpontfoglalás, valamint az olyan szenzorok egészségügyi célú használata, mint az okosóra. A Prima Medica Egészségközpontokban 2022-ben a vizitek 6,4 százalékára került sor az online térben, azonban az állandóan növekvő online bejelentkezések száma 2022-ben megközelítette a teljes vizitszám felét. Míg a páciensek döntő többsége a személyes konzultációt preferálja, a SOTE felmérése kiemeli, hogy a hazai páciensek majdnem 50%-a venne igénybe távkonzultációt, ha lenne rá lehetősége. Hasonló tendencia jellemzi az adatok és leletek digitális megosztását. A páciensek mindössze 18,9 százaléka küldött már online adatokat orvosának, azonban mintegy 49 százalékuk venné igénybe a lehetőséget.

Kényelmes, gyors, inkluzív ellátás

Moric Krisztina allergológus és klinikai immunológus, a Budai Allergiaközpont szakorvosa a telemedicina fontosságára hívja fel a figyelmet olyan területeken, mint az allergológia, ahol a már megkezdett immunterápiás betegeket a kontroll vizitekben segítik a digitális innovációk. Ezeknek köszönhetően a folyamatban lévő immunterápiákat a pandémia alatt sem kellett felfüggeszteni. A regiszterek elterjedése pedig tovább segíti az orvosokat és a kutatókat a hatékonyabb terápiás lehetőségek kidolgozásában azáltal, hogy komplexebb képet szolgáltatnának a jelenlegi terápiák eredményéről.

A magánegészségügyi szolgáltatók digitalizációjának példája a Prima Medica Egészségközpontok saját mobilalkalmazása. A saját fejlesztésű applikáció azonnali lelet-elérést és megosztást, gyors időpontfoglalást, gyógyszerszedési emlékeztetőt, videókonzultációt és számos más kényelmi funkciót tesz bárhonnan elérhetővé a páciensek számára. Az által, hogy figyelemmel tudják követni saját gyógyulásuk fázisait, az applikáció hozzájárul a beteg gyógykezelése iránti bizalmának erősítéséhez is. A pácienseket a szakemberekkel összekötő, digitális egészségügyi „felhő” nemcsak gyorsabbá és kényelmesebbé teszi az ellátást, de hozzájárul az egészségügy inkluzivitásához is.

A Prima Medica Egészségközpontok Magyarország egyik legelismertebb, a szakmai minőséget kiemelten szem előtt tartó magánegészségügyi szolgáltatója. A hálózat arra törekszik, hogy kilépjen a rendelő falai közül és az online térben is támogassa munkatársait és pácienseit.

https://www.primamedica.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Tényleg látáskorrekcióra szorul a felnőttek többsége ma Magyarországon?

A digitális eszközök intenzív használata és a lakosság korfájának átalakulása miatt hazánkban is folyamatosan nő a szemészeti ellátásra és látásjavító segédeszközökre szorulók száma.

A felmérések szerint a 15 éves és idősebb hazai lakosság mintegy 60%-a használ szemüveget vagy kontaktlencsét, miközben a szakellátásban rendszeresen gondozott járóbetegek száma a 2021-es 1,54 millióról 2024-re meghaladta az 1,85 milliót, ami közel 20%-os növekedést jelent. A Látás Világnapja alkalmából a nemzetközi szervezetek és az optikai szakma képviselői, köztük az Alensa szakértői hívják fel a figyelmet az időben elvégzett szűrések látásmentő szerepére.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint világszerte legalább 2,2 milliárd ember él látásromlással, ezen esetek közel felénél az állapot megelőzhető lett volna, vagy még kezelésre szorul. Ez a növekvő globális teher pedig a magyarországi ellátórendszerben is tisztán megmutatkozik.  A hazai szemészeti szakrendeléseken rendszeresen gondozott páciensek száma a 2021-es 1 544 578 főről 2024-re 1 852 395 főre nőtt, és 2025-ben is stabilan 1,8 millió felett (1 809 836 fő) maradt.

A legnagyobb ugrás 2022-ben történt, amikor egyetlen év alatt 13,6%-kal emelkedett az esetszám. A KSH statisztikái szerint rendszeresen gondozottnak azok a meghatározott szembetegséggel élő páciensek minősülnek, akik folyamatos szakorvosi felügyelet alatt állnak, és az adott évben legalább egyszer megjelentek kontrollvizsgálaton (az egyszeri ellátások ebben a körben nem szerepelnek).

„A rendszeres szakellátást igénylő páciensek növekvő aránya egyértelműen jelzi, hogy a látás egészségére még azelőtt kiemelt figyelmet kell fordítani, mielőtt súlyosabb tünetek vagy visszafordíthatatlan látásromlás lépne fel. Az évenkénti szűrővizsgálat lehetővé teszi a szembetegségek korai stádiumban történő felismerését, megóvva az éleslátást”

– emeli ki Boros Mária, az Alensa Optika és webáruház optometristája.

A látáshibák egyre fiatalabb korban jelentkeznek?

A hivatalos 2025-ös KSH-felmérés kiemeli, hogy a lakosság egészét tekintve a mindennapi életvitelt érintő egészségi korlátozottságok közül a látási panaszok fordulnak elő a leggyakrabban: a 15 éves és idősebb népesség körében a látási nehézségek aránya eléri a 22–23%-ot (amelyből 2,5% súlyos, mintegy 20% pedig mérsékelt korlátozottságot jelent). Ez a nem megfelelő dioptriaértékekre vagy a kontrollvizsgálatok halogatására utal. A látásproblémák ráadásul egyre korábbi életszakaszban jelentkeznek: a szemészeti ellátásban részesülők közel 15%-át már a 19 év alatti gyermek- és fiatalkorúak teszik ki.

„A megnövekedett képernyőidő, a zárttéri tartózkodás és a természetes fény hiánya nagymértékben hozzájárul a digitális szemfáradtság és a korai rövidlátás terjedéséhez a gyermekek és fiatal felnőttek körében”

– figyelmeztet Boros Mária, az Alensa optometristája.

A „valami nem stimmel”-érzéstől a tökéletes szemüvegig

A történet sokszor azzal indul, hogy az ember megérzi: valami nem stimmel, de az is gyakori eset, hogy a látásromlás annyira észrevétlenül kúszik be a hétköznapokba, hogy fel sem tűnik az állandó hunyorgás vagy a szem fáradtsága. Éppen ezért kulcsfontosságú a rendszeres, évenkénti szűrés, ahol a szakember még azelőtt kiszúrhatja az eltéréseket, hogy komolyabb gond alakulna ki. A szakszerű, modern diagnosztikai eszközökkel végzett vizsgálat nemcsak a pontos dioptriát állapítja meg, hanem átfogó képet ad a szem általános állapotáról és a mindennapi életmódból, képernyőhasználatból adódó terhelésről is. Ezt követően a megfelelő szemüvegkeret kiválasztása jön, ami sokaknál dilemmát okoz, hiszen ma már a szemüveg nemcsak orvostechnikai eszköz, hanem az identitásunk és megjelenésünk része, így a döntésnél az aktuális trendek mellett az arcforma és a személyes stílus egyaránt főszerepet kap. A mai technológiáknak köszönhetően az online elérhető, valósághű virtuális próbák megkönnyítik a választás terhét. Végül pedig elengedhetetlen a megfelelő lencsék és bevonatok kiválasztása, a tükröződésmentesítéstől a digitális terhelést enyhítő kékfényszűrőig, ahol már az anyagiak is szóba kerülnek. Ezen a ponton érdemes igazán résen lenni, hiszen az optikai piacon könnyű elcsábulni a hangzatos leárazások láttán, ám mindig a teljes végösszeget kell nézni: egy mesterségesen felduzzasztott alapárból adott óriási engedmény sokszor még az akció után is drágább marad, mint egy olyan megoldás, amely eleve reális, korrekt árakkal számol.

A Látás Világnapja

A minden év októberének második csütörtökén megtartott Látás Világnapja alkalmából a nemzetközi és hazai szakmai testületek egyaránt a prevenció halaszthatatlanságára hívják fel a figyelmet. Az Alensa optometristákból álló csapata éppen ezért az évenkénti kontroll fontosságát hangsúlyozza, amihez ideális esetben vásárlási tudatosság is társul.

„Mindig a teljes végösszeget figyeljük, ne csak a kedvezmény mértékét. Egy mesterségesen magasról leárazott termék sokszor még az óriási akció után is drágább maradhat, mint egy olyan konstrukció, amely eleve reális, korrekt alapárakkal indul”

– emeli ki Boros Mária, az Alensa optometristája.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Európai „mosoly-szakadék”: a kelet-európaiak kevesebb mosolyról és nevetésről számolnak be

Kelet-Európában a megkérdezettek kevesebb mint kétharmada (63,6%) nyilatkozott úgy, hogy sokat mosolygott vagy nevetett a felmérést megelőző napon, míg Nyugat-Európában ez az arány 75,7% volt[1].

A Gallup 2025-ös adataiból készült Haleon-elemzés így 12,1 százalékpontos különbséget mutat ki a két régió között. A Mosoly Világnapja előtt ezek az eredmények egy tágabb kérdést is felvetnek: mi készteti az embereket arra, hogy visszafogják a mosolyukat, és vajon a szájegészségükbe vetett bizalom hiánya lehet az egyik ilyen gát?

A Gallup globális kutatása során azt kérdezték az emberektől, hogy sokat mosolyogtak vagy nevettek-e a felmérést megelőző napon. A 2025-ös adatokból készült Haleon-elemzés szerint ez az arány Kelet-Európában átlagosan 63,6% volt, szemben a Nyugat-Európában mért 75,7%-kal.

Az adatok nem magyarázzák meg a különbség okát. A 12,1 százalékpontos eltérés ugyanakkor megteremti a megfelelő alkalmat arra, hogy megvizsgáljuk azokat a gátakat, amelyek miatt az emberek visszafogják a mosolyukat. Ezek közül az egyik lehetséges tényező a saját szájegészségükbe vetett bizalom.

Miért fogják vissza az emberek a mosolyukat?

A mosolygás az egyik legtermészetesebb módja annak, hogy az emberek kapcsolódjanak egymáshoz, kommunikáljanak és kifejezzék az érzelmeiket. A fogakkal és a fogínnyel kapcsolatos aggodalmak azonban befolyásolhatják, hogy az emberek kényelmesen érzik-e magukat, amikor megmutatják a mosolyukat.

Sokak számára a fogak fizikai állapota közvetlenül befolyásolja az önbecsülést, ami ahhoz vezet, hogy takargatják a szájukat, vagy kerülgetik a mosolygást és a nevetést nyilvánosan. A fogérzékenység, a fogíny kellemetlen érzése és más szájüregi egészségügyi aggodalmak miatt az emberek visszafoghatják az érzelmeik kifejezését, és kevésbé érezhetik magukat magabiztosnak a mindennapi helyzetekben.

Bár a magyarok 1–10-es skálán átlagosan 9,0-ra értékelik a rendszeres és alapos szájápolás fontosságát, 33% csak naponta egyszer mos fogat, 6% pedig nem minden nap. A leggyakoribb fogmosási idő 2–3 perc, ugyanakkor a lakosság közel ötöde egy percnél rövidebb ideig mos fogat.[1]

„A Gallup eredményei nem magyarázzák meg, miért számolnak be a Kelet-Európában élők arról, hogy ritkábban mosolyognak és nevetnek, mint a nyugat-európaiak, de fontos párbeszédet indítanak el azokról a gátakról, amelyek megakadályozhatják az embereket a szabad mosolygásban. A Mosoly Világnapja kiváló alkalom arra, hogy emlékeztessük az embereket: a szájegészség a mindennapi jólét és az önbizalom elengedhetetlen része. A Haleonnál tudományos szakértelmünket és márkáink erejét felhasználva szeretnénk támogatni a megelőző ápolást, és segíteni az embereknek abban, hogy fájdalom, kellemetlen érzés vagy a tökéletesség nyomása nélkül mosolyoghassanak”

– mondta Lember Szilvia, a Haleon magyrországi Country Managere

Egy egészséges mosolynak nem kell tökéletesnek lennie

Ezen a Mosoly Világnapján, amelyet október 2-án ünnepelünk, a Haleon az „Egy egészséges mosoly mindent elmond arról, amit érzel” kampánnyal emlékeztet mindenkit arra, hogy az „egészséges” nem feltétlenül jelent „tökéleteset”, és hogy a hangsúlyt a tökéletesre csiszolt elvárásokról a természetes, egészséges és hiteles mosolyokra kell helyezni.

Egy olyan időszakban, amikor a közösségi média gyakran közvetít elrugaszkodott elvárásokat a tökéletességről, a kampány arra emlékeztet: nem kell megvárnunk, amíg hibátlan lesz a mosolyunk ahhoz, hogy felvállaljuk az érzéseinket. A hangsúlynak sokkal inkább a megelőzésen, a mindennapi komfortérzeten és azon a szakszerű ápoláson kell lennie, amely segít megőrizni a szájüreg egészségét.

„A mosoly világnapja lehetőséget ad arra, hogy túllépjünk a kizárólag egyes szájegészségügyi problémákra összpontosító kommunikáción, és a Sensodyne-t, valamint a parodontaxot olyan márkákként mutassuk be, amelyek a mindennapi megelőző ápolást támogatják. Az aktivációt úgy terveztük meg, hogy a kiskereskedelemben, a digitális csatornákon és a PR-ban egyaránt végigkísérje a fogyasztókat az ötlettel való első találkozástól, annak megértésén át, egészen a termékválasztásig. Így az egészséges, hiteles mosoly üzenete pontosan ott éri el az embereket, ahol a mindennapi döntéseiket hozzák”

– magyarázza Katarzyna Krucan, a Haleon közép-kelet-európai szájápolási vásárlói aktivációkért felelős vezetője.

Ahelyett, hogy a szájápolást csupán egy-egy felmerülő problémára adott reakcióként mutatná be, a kampány a mindennapi megelőző ápolás fontosságára helyezi a hangsúlyt, amely segít megőrizni a hosszú távú szájüregi egészséget és a magabiztosságot.

Mindennapi ápolás az egészséges mosoly mögött

A Sensodyne és a parodontax egymást kiegészítő szaktudást hoz a kampányba: a fogérzékenység és a fogíny egészségének területéről. A Sensodyne klinikailag igazolt enyhülést és mindennapos védelmet nyújt a fogérzékenységre, amivel segít megelőzni, hogy a kellemetlen érzés beleszóljon a mindennapi pillanatokba. A parodontax pedig a fogínyproblémák gyökerét célozza meg, és segít megelőzni a fogínyvérzést.

A kampány életre keltése érdekében a Haleon egy integrált, a kiskereskedelemre, a digitális csatornákra és a PR-ra egyaránt kiterjedő aktivációt indít.

[1] Haleon Omnibus Research (2025)

[1] https://www.gallup.com/analytics/349280/state-of-worlds-emotional-health.aspx

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől.

A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.

A fogyasztók gyorsan érthető információt, személyre szabott támogatást és olyan technológiát keresnek, amely nem bonyolítja, hanem megkönnyíti az egészségesebb alternatíva választását. A kutatás eredményeit Tapolcán, a Business Days konferencián mutatta be Madar Norbert, a PwC fogyasztói piacokért felelős igazgatója.

A PwC globális felmérése 21 808 fogyasztót kérdezett 27 országból. A közép- és kelet-európai elemzés négy ország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Ukrajna összesen 2419 válaszadójának véleményét foglalja össze, köztük 608 magyar résztvevőét.

Az egészség napi fogyasztói döntéssé vált

Az egészségesebb életmód naponta ismétlődő helyzetekben jelenik meg, a reggelitől a bevásárláson át az alvás vagy a stressz követéséig. A PwC globális kutatása szerint a fogyasztók átlagosan három-négy egészség- és jólléti termékkategóriában vásároltak az elmúlt évben, 69%-uk legalább két egészség- vagy táplálkozási szokást rendszeresen követ, 80%-uk pedig használ alkalmazást vagy viselhető eszközt legalább egy egészségügyi vagy wellness-célú tevékenységhez. A változtatás ugyanakkor nem magától értetődő. A régióban a válaszadók 63%-a a stresszt, a fáradtságot vagy az alacsony energiaszintet, 53% az időhiányt, 52% a motiváció fenntartását, ugyancsak 52% pedig a pénzügyi korlátokat nevezte meg fő akadályként.

„Az egészség egyre inkább a mindennapi döntések részévé válik: hatással van arra, mit vásárolunk, hogyan étkezünk, milyen digitális eszközöket használunk, és kitől fogadunk el tanácsot. A fogyasztók ma már nemcsak információt keresnek, hanem személyre szabott, könnyen érthető és a mindennapokban valóban használható támogatást is. Ezért a vállalatoknak az egészségesebb termékek és szolgáltatások mellett olyan megoldásokat kell nyújtaniuk, amelyek segítik az embereket a tudatosabb egészségmegőrzésben”

– mondta Madar Norbert, a PwC Magyarország fogyasztói piacokért felelős igazgatója Tapolcán, a Business Days konferencián tartott előadásában.

Több zöldség, kevesebb cukor kerülne a magyar kosarakba

A magyar válaszadók 50%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana (régiós szinten ez az arány 55%), és 34%-uk több vitamint és étrend-kiegészítőt vásárolna. Ezzel párhuzamosan 48% visszafogná a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszereket, 37% pedig kevesebb alkoholt inna.

A tudatosabb választások nemcsak az egészségesebb étrendről szólnak, hanem arról is, hogy a fogyasztók jobban figyelnek az élelmiszerek összetételére és eredetére. A régióban leginkább a növényvédő szerek (54%), az erősen feldolgozott élelmiszerek (51%) és a mikroműanyagok (48%) miatt aggódnak a megkérdezettek. Nem véletlenül válik egyre fontosabbá a friss alapanyag, az átlátható összetevőlista és az egyszerűen értelmezhető termékinformáció.

A vitaminok dominálnak, a célzott megoldások iránt is nő a kereslet

Az egészség megőrzését támogató vásárlások között magasan vezetnek az étrend-kiegészítők: a régió fogyasztóinak 71%-a vásárolt vitamint, ásványi anyagot vagy étrend-kiegészítőt az elmúlt évben. A szépségápolási kezelések 31%-kal, a speciális egészséget támogató élelmiszerek és italok pedig 30%-kal követik ezt a kategóriát. A jövőbeni érdeklődés még szélesebb. A közép- és kelet-európai válaszadók 85%-a mutat nyitottságot táplálkozással, étrend-kiegészítőkkel vagy szépségápolással kapcsolatos termékekre. Magyarországon ez az arány 83%.

A hazai fogyasztók körében különösen népszerűek azok a termékek, amelyek konkrét egészségügyi célokhoz kapcsolódnak. A válaszadók 35%-át érdeklik a hosszabb, egészségesebb életet támogató élelmiszerek és italok, 25%-ukat a bőr, haj és köröm állapotát támogató megoldások, 22%-ukat pedig az alvást segítő vagy nyugtató italok.

Az AI segít eligazodni, de a bizalomhoz szakértő kell

A technológia egyre nagyobb szerepet kap az egészség megőrzésében. A globális kutatás szerint a fogyasztók 80%-a használ alkalmazást vagy viselhető eszközt legalább egy egészségügyi vagy wellness-célú tevékenységhez. A PwC Magyarország és a Publicis Groupe Hungary korábbi, „AI az egészségügyben” kutatása azt mutatta, hogy közel minden negyedik (23,5%) digitálisan affinis magyar felhasználó használ mesterséges intelligenciát egészségügyi kérdésekben. Közülük 74% betegségleírások megértésére, 71% tünetellenőrzésre, 61% pedig vitaminok és étrend-kiegészítők kiválasztására is használta az AI-t.

Ehhez képest a közép- és kelet-európai régióban a válaszadók 47%-a fordul mesterséges intelligenciához, amikor először merül fel valamilyen egészségügyi vagy wellness kérdése. Ez jóval magasabb arány, mint Nyugat-Európában, ahol ugyanez 36%. A régió fogyasztóinak 60%-a használ AI-eszközt előzetes tájékozódásra egészségügyi döntései előtt. A magyar adatok is ezt az irányt erősítik. A korábbi PwC-kutatás szerint a megkérdezettek 27%-a laborleletek, 22%-a képalkotó diagnosztikai eredmények értelmezéséhez is igénybe vette már az AI-t. Kizárólag az AI válaszaira 7% alapoz, 9% pedig nem ellenőrzi a kapott információkat.

Magyarországon az AI elfogadottsága különösen magas a személyre szabott életmódtervezés területén. A korábbi magyar kutatásban a válaszadók fele nyitott volt orvosok vagy gyógyszerészek által jóváhagyott, egészségügyi célú AI-megoldásokra. A bizalomhoz ugyanakkor szakmai kontroll kell.

„A magyar felhasználók nem a szakemberek kiváltását várják az AI‑tól, hanem azt, hogy a technológia segítségével gyorsabban, érthetőbben és magabiztosabban juthasson el a megfelelő információkhoz. Az AI sokszor az első lépés, de a végső döntéshez továbbra is szükségük van az orvosi szakértelemre”

– mutat rá Cserjés-Kopándi Ildikó, a PwC Magyarország vezető menedzsere.

A globális felmérés válaszadóinak 38%-a venne igénybe mesterséges intelligenciát egyéni fitnesz- vagy wellnessprogram összeállítására, 30% pedig étrendtervezésben, bevásárlólisták készítésében vagy táplálkozási tanácsadásban számítana rá.

A GLP-1 a bevásárlási döntésekre is hat

A GLP-1 alapú gyógyszerek Európa-szerte terjednek: a közép- és kelet-európai fogyasztók 13%-a jelenleg vagy korábban használt ilyen készítményt, további 23% pedig nyitott lenne rá a jövőben. Egy korábbi PwC-elemzés szerint Magyarországon egyelőre alacsonyabb a tényleges használói kör. A felnőtt internetezők 2,1%-a szed aktívan ilyen készítményt, 1,6% korábban már kipróbálta, 2% pedig tervezi a használatát.

A készítmények hatása viszont túlmutat a fogyáson. A régiós adatok szerint az érintettek 44%-a nagyobb figyelmet fordít a táplálkozásra és az élelmiszercímkékre, 39%-uk többet mozog, 42%-uk ritkábban étkezik éttermekben, és sokan tudatosabban állítják össze bevásárlásaikat is. A korábbi magyar felmérés hasonló mintát mutatott. A használók 56%-a kisebb adagokat fogyaszt, 40%-uk ritkábban eszik, 20%-uk más típusú ételeket választ, 32%-uk pedig kevesebbet költ élelmiszerre. Vagyis a GLP-1 az étkezési szokásokon túl a kiskereskedelmi kínálatot is formálhatja.

Egyszerű megoldások kellenek az egészséges életmódhoz

Az egészségtudatos fogyasztás egyszerre jelent lehetőséget az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, az egészségügyi szolgáltatók, a gyógyszertárak, a gyógyszeripari szereplők és a technológiai vállalatok számára – érvelnek a PwC szakértői. A fogyasztók egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az olyan termékek és szolgáltatások iránt, amelyek segítenek a jobb alvásban, a stressz kezelésében, a testsúly kontrollálásában, az energiaszint növelésében vagy az egészséges öregedés támogatásában. Azok a megoldások terjedhetnek el igazán, amelyek egyszerűen használhatók, világos előnyt kínálnak, és valódi segítséget adnak a mindennapi választásokhoz.

„A fogyasztók ma nem információhiánnyal, hanem információs túlterheltséggel küzdenek. Nem az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy hozzáférjenek az egészségükkel kapcsolatos információkhoz, hanem hogy eligazodjanak a sokszor egymásnak ellentmondó üzenetek, termékígéretek és ajánlatok között. A sikeres szereplők ezért nem pusztán termékeket kínálnak, hanem segítenek a döntésben is: érthető tájékoztatással, hiteles szakértői támogatással és olyan szolgáltatásokkal, amelyek egyszerűbbé és magabiztosabbá teszik az egészséggel kapcsolatos választásokat”

– mondta Koncz Barbara, a PwC Magyarország cégtársa.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss