Egészség
Gerincferdüléshez, nyak- és hátfájáshoz vezethet a rossz iskolatáska
Tippek a megfelelő kiválasztásához és viselethez.
Örök téma, hogy milyen a jó iskolatáska, amely nem megterheli, hanem segíti a kisiskolások mindennapjait.
Hiába van azonban széles választék ezen a téren, még akkor sem könnyű elkerülni a mozgásszervi rendellenességeket, ha egyébként a szülők kellően körültekintőek és határozottak a vásárlásnál. Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd szakorvosa segít a legjobb iskolatáska kiválasztásában, és abban, hogy viselje azt a gyerek a fájdalmak elkerülése érdekében.
A sok tankönyv és iskolaszer ellen nem sokat tehet a szülő, abban azonban fontos szerepe lehet, hogy olyan iskolatáskát vegyenek a gyereknek, amely nemcsak esztétikus, hanem megfelelően praktikus is. Nagyon sok múlik ugyanis a kialakításán, illetve hogyan tudja a gyerek úgy viselni, hogy az ne okozzon mozgásszervi panaszokat.
Figyeljen a kialakításra!
A jó iskolatáska illeszkedik a gerincoszlophoz, ergonomikus, a háti rész merevített, párnázott, a pántok pedig szélesek és állíthatóak. Akkor megfelelő méretű egy iskolatáska, ha a vállvonal és a csípőlapát között helyezkedik el. A szakember szerint az a legjobb, ha derékpánt is van rajta, hiszen ez is segít a rögzítésben. Az anyaga legyen légáteresztő és könnyűszerkezetes. A bőr önmagában is nehezebb, mint egy műanyag kialakítású táska.
Nem mindegy, hogyan viseljük
Ha egy iskolatáska ergonomikus, akkor megfelelően illeszkedik a gyermek hátához, így a súly is egyenletesen oszlik el a háton és a vállakon. Nagy divat, hogy a hátizsákot félvállasan, a test oldalán lógatva viseljük, különösen nagyobb gyerekekre és a felnőttekre igaz ez. Fontos azonban ügyelni rá, hogy kisebb korban mindkét vállon hordja a gyermek a táskát, így elkerülhetőek az izom- és csontfájdalmak, illetve a kialakuló tartási rendellenességek, gerincferdülés, korai porkopás. A pántokat annyira húzzuk meg, hogy a test és a táska között két ujjnyi hely maradjon.
Mennyi lehet a súlya?
Egy túlterhelt iskolatáska merev nyakhoz, váll- és hát-, fej- és izomfájdalomhoz, illetve tartási rendellenességekhez vezethet. Az, hogy egy diák hogyan visel egy hátizsákot ugyanolyan fontos, mint annak súlya. A szakember általános szabályként azt mondja, hogy a mozgásszervi panaszok elkerülése érdekében a hátizsák súlya ne haladja meg a gyermek testtömegének 10-20 százalékát. Léteznek ma már gurulós iskolatáskák is, ez sok esetben segít a terhelés megszüntetésén. Ha ilyen vásárlására nincs lehetőség, érdeklődjünk az iskolában, nincs-e mód arra, hogy egyes könyveket bent tartson a gyermek az iskolában. Pakolásnál ügyeljünk arra, hogy a legnehezebb tárgyak a hát közepéhez legközelebb kerüljenek, így minimalizálhatjuk a terhelést.
Hogyan tehermentesíthetjük a hátat?
Hazafelé segítsünk a gyereknek azzal, hogy mi visszük helyette az iskolatáskát, legalább az első néhány hónapban, ameddig hozzászokik az újfajta terheléshez. Emellett nagyon fontos a gyerekek megfelelő edzettségi szintje és testtartása. Olyan mozgásformát érdemes választani, amely szimmetrikus, a gerincet egyformán terhelő mozgást igényel és erősíti a gerincoszlop melletti izmokat. Az úszás, a lovaglás, a falmászás, de akár a rendszeres séta is ilyen. Ha azt vesszük észre, hogy a gyermek gerince aszimmetrikus, a vállak nincsenek egymagasságban, fájdalmak jelentkeznek, forduljunk ortopéd orvoshoz. A szakorvosi vizsgálat mellett egyre elterjedtebb az a magyar kutatók által kifejlesztett diagnosztikai eljárás, amely során a szakorvos vagy a gyógytornász egy funkcionális mozgásanalízis során kap visszajelzést a testrészt mozgásmintáiról és az eltérésekről.
Ajánljuk még
Egyre gyakrabban okoz méhnyakrákot 30 éves kor alatt is a HPV
Áttörés a szembetegségek kezelésében
Ideális sport iskola mellett: a tanulásban is segíthet a falmászás
Egyre több a gerincbeteg Magyarországon, többségük inkább elviseli a fájdalmat
A kialvatlanság csapdájában: miért jelent óriási kihívást?
Ezért keresd a magyar gyártású Absolute Live izotóniás italt
Egészség
Egyre gyakrabban okoz méhnyakrákot 30 éves kor alatt is a HPV
Már kimutatható, hogy a HPV közvetlen rákképző fázisban van-e.
Magyarországon a nőknél a második, a férfiaknál a harmadik leggyakoribb halálok a HPV okozta daganatos megbetegedés. A tapasztalatok szerint pedig egyre több esetben okoz 30 év alattiaknál is méhnyakrákot a vírus, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a szűrés fontosságát. Dr. Kassai Enikő lézerspecialista nőgyógyász elmondta, a méhnyakrákszűrésnél ráadásul sokkal pontosabb eredményt ad egy új biomarker vizsgálat, amivel bizonyítottan megállapítható, hogy a HPV rákképző fázisban van-e, vagyis kell-e attól tartani, hogy három hónapon belül rákot okoz.
A nemzetközi ajánlások szerint partnerváltásonként, de országtól függően 1-3 évente javasolt a humán papilloma vírus tipizálása. Hazánkban is egyre több törzset tudnak már azonosítani a szakemberek, jelenleg 30 feletti törzsnél tartanak, amik a rákképzés szempontjából veszélyt jelentenek.
Dr. Kassai Enikő, a Femcare Miniklinika vezető szakorvosa arról beszélt, a magyar protokoll szerint itthon legtöbbször csak akkor végeznek HPV-tesztet, ha rossz a rákszűrés eredménye. Pedig sok esetben még a negatív rákszűrés sem garancia semmire.
„Hiába negatív az eredmény, a szervezetben ugyanúgy jelen lehet a HPV, és mire legközelebb szűrésre megyünk, már kicsúszhatunk a megelőzéshez szükséges időből. Vannak viszont tudományos újdonságok, amik nagyrészt magyar vonatkozásúak. Egy új, laboratóriumi metilációs teszt azt vizsgálja, hogy van-e HPV vírusfertőzés a méhnyakban és közvetlen rákképző fázisban van-e, azaz kell-e attól tartani, hogy három hónapon belül rákot okoz”
– magyarázta a specialista.
A metilációs teszt jelenleg csak 30 éves kor felett elérhető, hiszen a statisztikák szerint ez a legveszélyeztetettebb korosztály. Ugyanakkor a szülész-nőgyógyász elmondta, bár konkrét tanulmány nem támasztja alá megfigyelését, de a szakterületen dolgozókkal együtt azt tapasztalja, hogy 30 éves kor alatt is jóval gyakrabban indít méhnyakrákot a HPV, mint 5-10 évvel ezelőtt. Az is valószínűsíthető, hogy a fej-nyaki régiókban kialakuló rákos betegséget bizonyos esetekben nem közvetlenül a dohányzás, hanem a HPV vírus jelenléte okozza (kapcsolódó kutatás: PMID: 29909887).
Lézerterápiával gyógyítható a fertőzés
Dr. Kassai Enikő ismételten felhívta a figyelmet a méhnyakrák- és HPV-szűrés fontosságára, egyúttal megjegyezte, olyan egészségügyi szolgáltatónál kell ezeket elvégezni, ahol van tapasztalatuk a kezelésben is, hiszen ha a HPV sokáig fennáll a szervezetben, akár 15 féle egyéb rákot is okozhat.
A Femcare Miniklinika vezető szakorvosa emlékeztetett, új felfedezés, hogy lézerterápiával hatékonyan és a kezelt területen hosszútávon gyógyítható a fertőzés a nők és a férfiak esetében is. A náluk is elérhető terápia kiemelt hatékonysága egyelőre csak addig állítható bizonyosan, ameddig a HPV be nem indítja a méhnyakrákot és a fertőzőképes vírus szét nem esik.
Kérdésre válaszolva közölte, egyre népszerűbb ez a kezelési módszer Európa-szerte, hiszen Németországban, Spanyolországban és Romániában is van már a HPV fertőzés kezelésével foglalkozó lézerterápiás központ.
Közölte, újítás a kezelésben, hogy az általuk használt új lézerkészüléknek köszönhetően képesek olyan gyógyulást elérni a pácienseknél, hogy a későbbi várandósságra az nincs hatással, ahogy a szülés lefolyására sem. Ez a hagyományos műtéti technikáról sok esetben nem mondható el. Végezetül kitért arra is, hogy azokban az esetekben, ahol a metilációs teszt magas, megváltoztatták a kezelés menetét, aminek eredményeit jelenleg is elemzik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Áttörés a szembetegségek kezelésében
A gyepek megmentése, a klímaváltozás elleni harcban és új technológiák a gyógyszergyártásban– ezekkel a témákkal nyertek a L’Oréal-UNESCO „A Nőkért és a Tudományért díj” kutatónői.
Az örökletes szembetegségek kezelésére pár éve még nem volt válasza az orvostudománynak, ma már azonban a génterápia adta lehetőségeket hazánkban is alkalmazza Dr. Zobor Annamária Ditta. A vegyészmérnök Dr. Hirsch Edit kutatásainak célja, hogy olcsóbbak és elérhetőbbek legyenek egyes gyógyszerkészítmények, Dr. Valkó Orsolya pedig a természetes gyepek megőrzéséért és helyreállításáért kapta meg idén a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” díjat.
Dr. Hirsch Edit gyógyszeripari kihívásokra keres megoldásokat, biológiai eredetű gyógyszerek gyártástechnológiájának fejlesztésével foglalkozik. Ezek a készítmények kulcsszerepet játszanak a modern gyógyszeres terápiákban, főleg a rákos, gyulladásos és vírusos megbetegedések kezelésében alkalmazzák őket, előállításuk bonyolult és körülményes eljárásokat igényel. Rendkívül érzékenyek a környezeti hatásokra, ennek következtében stabilitási problémák léphetnek fel a termelés, a szállítás és a tárolás során egyaránt. Az új technológiák segítségével, amelyekkel Edit dolgozik, nyomon követhetővé válik a hatóanyaggyártás és a készítmények minőségének folyamatos ellenőrzése. Kutatásainak eredménye a jövőben elősegítheti, hogy a költséges terápiák olcsóbban és könnyebben, több beteghez is eljuthassanak.
A bolygónk szárazföldjének 27 százalékát mezők és rétek borítják, Dr. Valkó Orsolya kutatónő, természetes gyepek megőrzésével és helyreállításával foglalkozik már közel 20 éve. A gyepek, rétek, mezők a legveszélyeztetettebb területek közé tartoznak, hiszen könnyen beépíthetőek, felszánthatóak, és a világ számos táján az elsivatagosodás veszélyezteti őket. A természetes gyepekben található meg az 1m2-re eső legtöbb növényfaj, amelyek gyökerei nem csak a CO2-t kötik meg a levegőből, de a talajok vízháztartásában is elengedhetetlenek. A természetes gyepeknek fontos szerepe van a por szűrésében, a talaj egészségének visszaállításában, és csakúgy, mint a fák, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kevésbé melegedjenek fel az urbánus területek. Orsolya kutatásainak eredményei mind a városi, mind a vidéki gyepek helyreállításában nagy szerepet játszhatnak és eszközei lehetnek a globális felmelegedés elleni küzdelemnek.
Dr. Zobor Annamária Ditta, több mint 17 éve kutatja az öröklődő szembetegségeket, annak különböző formáit, és dolgozik új terápiás lehetőségek kidolgozásán és vizsgálatán. A retina vagy más néven ideghártya a szemnek az a része, amely a fényt felfogja, elektromos jellé alakítja, innen jut el az agyba a szemidegen keresztül az információ, amely segítségével képeket alkotunk. Amikor a retina sejtjei egy genetikai betegség miatt elpusztulnak, a látás romlik és ez a folyamat akár vaksághoz is vezethet. Az öröklődő retinabetegségek kezelése, génterápiák és mesterséges látásprotézisek kifejlesztése, valamint az őssejtek felhasználása a ritka szembetegségek területén napjainkban válnak elérhetővé. Az eddig ismert, közel 300 gén közül egy gén esetében már létezik törzskönyvezett gyógyszer, mely a tavalyi év óta Magyarországon, a Semmelweis Egyetemen is elérhető, az új terápiát hazai betegeken is alkalmazzák a Klinikán. Az örökletes szembetegségek kezelésében a génterápia új lehetőségeket nyitott meg, Ditta célja, hogy az idegsejtek pusztulását okozó gének tanulmányozása mellett aktívan részt vegyen további terápiák fejlesztésében és gyakorlati alkalmazásában is.
A korábbi díjazottak pályájának egyik fontos állomása volt a hazai ösztöndíj, amelyet számos más magyar és nemzetközi siker követett. A „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj” egyedülálló a hazai közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. Az elmúlt 21 évben 57 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig több mint 80 millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. A több mint két évtized alatt díjazottak tanítványai közül is többen kapták meg az elismerést, kollégák támogatják egymás nevezését, emellett „A Nőkért és a Tudományért” díj kutatónőket és kutatócsoportokat hozott össze, akik később közös projekteken dolgoztak együtt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Már húszezer esetnél segített az ÉletMentő
Több mint hétszázezer letöltésen túl a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös segélykérő Mobilapplikációja
Az ÉletMentő applikációt a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat 2020-ban indította el, mint közös segélyhívó alkalmazást. Azóta több mint 700 ezren töltötték le, és csak az idei nyáron közel kétezer hívást indítottak a segítségével. A több szakmai díjjal elismert applikáció idén új funkcióval bővült, így már Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is indítható segélyhívás a magyar ÉletMentő alkalmazásból.
Az ÉletMentő applikációt azzal a céllal indította el a Vodafone Magyarország Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, hogy megkönnyítse a segélyhívást és a mentésirányítók munkáját. Az alkalmazásban az előre megadott egészségügyi adatok, valamint a hívást indító tartózkodási helye a segélykérő gomb megnyomásakor azonnal láthatóvá válnak a mentésirányítók számára, így a segélykérés ideje jelentősen lerövidülhet. Az ÉletMentő alkalmazás a segélyhívó funkció mellett hasznos információkat is tartalmaz, így például a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertár, kórház, defibrillátor helyét, valamint része egy elsősegélynyújtó kisokos is, amellyel vészhelyzet esetén egyetlen gombnyomással életmentő fontosságú információkat érhetünk el.
A folyamatosan fejlesztett alkalmazás a korábbi években push üzenetek küldésével, az alkalmazást érintő telepítési és felhasználási kérdéseket megválaszoló chatbot funkcióval, koronavírus és az új ügyeleti rendszer infógombokkal bővült, idén pedig lehetővé vált a különböző országokban működő applikációk közötti átjárás is. Ezzel a bővítéssel a magyar ÉletMentő app Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is használható, a segélyhívás az ottani mentőszolgálatokra fut be. Hasonló módon a cseh, szlovák vagy osztrák alkalmazást letöltő turisták is tudnak Magyarország területén segítséget hívni az applikáción keresztül, amit idén nyáron több esetben is megtettek.
A hiánypótló alkalmazással az érdeklődők a 2023. szeptember 2-án megrendezett városligeti Mentőnapon is találkozhattak, ahol a Vodafone Magyarország Alapítvány munkatársai az app működésének megismerésében és telepítésében is segítettek.
„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az ÉletMentő app már több mint húszezer esetben segítette a mentősök munkáját, és juttatta el a segítséget a bajbajutottakhoz. Fantasztikus volt testközelből megtapasztalni, hogy a városligeti Mentőnapon ilyen sokan érdeklődtek a segélyhívó alkalmazás iránt, és hogy ez idáig közel hétszáztizenöt ezer alkalommal töltötték le az ÉletMentő appot. Bízunk benne, hogy a Vodafone Magyarország Alapítvány és az OMSZ közös alkalmazása így a jövőben még több esetben tud hozzájárulni ahhoz, hogy a segítség idejében megérkezzen oda, ahol szükség van rá”
– mondta el Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány ügyvezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
5 tipikus kihívás a kkv-knál, amire jó megoldás az operatív lízing
Eldöntheti egy cég sorsát a vállalkozó hangja
Mit adhat hozzá az okos technológia a televíziózás élményéhez?
Modern fogászat – modern beavatkozások
Íme a kibervédelmi to-do lista őszre
5000 négyzetméteres építőanyag- és barkácsáruház nyílt Gödön
Így fűthetsz “okosan”
Mibe fektessünk a 21. században? Ingatlanba!
Bőröndbe integrált kijelzőmegoldást mutatott be az LG
MI-t használó szoftverrobotot mutatott be a KINCSINFO
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Festményen elevenednek meg az utazási emlékek
2023-ban a business casual stílus hódít a munkahelyeken
A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna az adatbiztonsági megfelelésen
Megtorpant az online kiskereskedelem
MI-vel teszi hatékonyabbá és fenntarthatóbbá a cégek működését a Schneider Electric
Új közösségi platformmal hódítja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot
Zökkenőmentes félévkezdés 5 tipp a produktivitásért a Samsung Galaxy Tab S9 szériával
Az ABB munkatársai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél önkénteskedtek
Húszezer laptopot szállít a Delta Systems az iskoláknak
Megnyitott a LEDVANCE bemutatóterem, az „OKOS FÉNYEK OTTHONA”
Műszaki-Magazin.hu
Villámtöltő-forradalom: Így változik meg Magyarország közlekedése az EU döntése alapján
Az építőipari kkv-knak nyújt segítséget az SZTNH IP Hősök kampánya
A MINI oxfordi gyára is elektromos üzemmódba kapcsol
Innovációs versenyt rendez a Bosch
Robotok számára 3D energialánc figyelés
Radikális változásokat igényel az energiaipar
Az ipari gáz minősége és tisztasága közötti különbség
Megnyitott a LEDVANCE bemutatóterem, az „OKOS FÉNYEK OTTHONA”
10-ből 9-en valósítanának meg energiahatékonysági fejlesztést otthonukban
Bővíti hazai e-mobilitási szolgáltatásait a Siemens Zrt.
Friss
- Ipar2 hét
5000 négyzetméteres építőanyag- és barkácsáruház nyílt Gödön
- Tippek2 hét
Így fűthetsz “okosan”
- Ipar2 hét
Láthatatlan ellenség leselkedik a gyártósorokon dolgozókra
- Mozgásban4 nap
Villámtöltő-forradalom: Így változik meg Magyarország közlekedése az EU döntése alapján
- Zöld2 hét
Most hétvégén lesz a hazánkban is egyre népszerűbb World Cleanup Day
- Tippek5 nap
Grafit és hungarocell: egy hatékony páros!
- Okoseszközök2 hét
A Yettelhez is érkeznek az iPhone 15 széria modelljei
- Zöld6 nap
Magyarország kétszer annyit költ éghajlatromboló közúti fejlesztésekre, mint a környezetbarát vasútra