Egészség
Nem minden alvás egyenlő: így segíti a Galaxy Watch5 a kipihent ébredést
Életünk közel egyharmadát töltjük alvással, nem véletlenül, hiszen ez teszi lehetővé testünk és elménk regenerálódását, míg a hiánya csökkentheti a teljesítményt és a tiszta gondolkodási képességet.
Azonban, sokak számára a valódi pihenés kihívást jelent, egyre többen küzdenek alvási nehézségekkel. Mivel a minőségi alvás jóllétünk és egészségünk alapja, a Samsung a helyes alvási szokások kialakításának fontosságára hívja fel a figyelmet az Alvás Világnapján.
Alvatlanság korának is nevezik a kutatók a pandémia utáni éveket, megfigyelték, hogy a világjárvány óta kevesebbet és rosszabbul alszanak az emberek. Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány (National Sleep Foundation) napi 7-9 óra alvást javasol, rámutatva az alvás minősége és a mentális egészség közötti szoros összefüggésekre. Ezért fontos szokásaink kiismerése és a legjobb rutin kialakítása, hogy ne csak a nappalokból, hanem az éjszakákból is kihozzuk a maximumot. A Samsung elkötelezett, hogy előremutató technológiai megoldásokkal hozzájáruljon a felhasználók mindennapi jóllétéhez, ezért a március 17-i Alvás Világnapján és az Alvástudatosság Hete (Sleep Awareness Week) alkalmából a vállalat hasznos tanácsokat oszt meg az igazán jó alvás eléréséhez.
Az alvási mintázatok megismerése segít a jó szokások kialakításában
Okosórák segítségével nemcsak a pihenésre fordított idő, hanem annak minősége is mérhető. Az alvásfigyelés egészségügyi trenddé vált, a Galaxy Watch felhasználók 50%-a legalább hetente egyszer, 40%-uk pedig hetente több mint háromszor követi nyomon éjszakai pihenését. Mindenki alvásmintázata egyedi, ennek megismerésében és megértésében segít a Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro. BioActive érzékelőjével az alvás egyedi jellemzőit és fázisait monitorozza, figyeli a horkolást, méri a véroxigénszintet, az eredményeket közérthetően foglalja össze és mutatja a Samsung Health alkalmazásban.
Az alvási mintázat nyomon követése és a minőség megismerése az első lépés ahhoz, hogy javíthassuk a rossz beidegződéseket, egészségesebb szokásokat alakíthassunk ki és tarthassunk fenn, és erre nyújt lehetőséget az Alvástréning. A funkció hét napon át követi az alvásmintát, a felhasználók különböző alvásfelméréseket töltenek ki, amelyek alapján hozzárendeli őket a nyolc alvásszimbólum egyikéhez (nyugodt oroszlán, érzékeny süni, ideges pingvin, napfénykerülő vakond, óvatos szarvas, laza rozmár, vadászó aligátor, kimerült cápa). Ezután egy négy-öt hetes, személyre szabott programmal segíti a felhasználókat, hogy kipihenten ébredhessenek. A program során nemcsak a napi tevékenységeket követi nyomon, hanem célokat tűz ki, segítséget nyújt a lefekvési idő megtervezéséhez. Elemzéseket, meditációs tippeket és útmutatást is ad a testmozgástól és a táplálkozástól kezdve, a tudatosságon át, az általános egészségmegfigyelésig a jobb alvásminőség elérése érdekében.
Nyugodt környezet a zavartalan pihenésért
Az alvászavarokat számos különböző környezeti és magánéleti tényező is előidézheti, ez lehet mozgáshiány, betegség, helytelen táplálkozás, akár munkahelyi vagy otthoni stressz, de ugyanígy közrejátszhat a szoba hőmérséklete és a képernyők fénye. Az okoseszközök partnerek lehetnek a zavartalan pihenésben, az alvó üzemmód beállításával csökkenthetjük a mobileszközök által okozott zavaró hatásokat. Így nem csak az értesítéseket némíthatjuk el, hanem szürkeárnyalatosra állíthatjuk a képernyőt, valamint kikapcsolhatjuk az Always On Display funkciót, ezzel meggátolva, hogy a Galaxy Watch érintésre vagy a csukló mozgatásával aktiválódjon.
Nemcsak a viselhető eszközök támogathatják a napi biológiai óránk megfelelő működését, a legújabb Samsung televíziók Szemkímélő üzemmódja is jótékony hatással lehet cirkadián ritmusunkra. Ami pedig a csatlakoztatott otthoni eszközöket illeti, a SmartThings lehetővé teszi a Samsung és partnerei által gyártott okoseszközök széles körének vezérlését. A megfelelő eszközök csatlakoztatásával a Galaxy Watch nyomon követi a lefekvési időt, és akár automatikusan lehúzhatja a kapcsolódó hálószobai redőnyöket, kikapcsolhatja a fényeket és a légkondicionálót.
Az alvási mintázatok megértésével és tudatosításával helyes szokásokat sajátíthatunk el a jobb alvás elérése érdekében, amely pozitívan hathat általános közértünkre is. A Samsung elkötelezett amellett, hogy az alvásra összpontosító megoldásokkal támogassa az egészséges életmódot. Az iparág vezetőivel – köztük az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvánnyal – kötött stratégiai partnerségek a vállalat alvásról alkotott jövőképét szolgálják, hasznos információkat nyújtva annak érdekében, hogy segítsenek a felhasználóknak elérni jólléti céljaikat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Így készíthetsz isteni pisztáciás dubai fagyit otthon
A dubai pisztáciás csokoládé népszerűsége 2022 óta folyamatosan nő, de igazán közkedveltté 2024 végén vált a TikTok-ra feltöltött videóknak köszönhetően.
Ha valaki szeretné, akkor akár otthon is elkészítheti hűsítő változatban.
„A pisztáciás fagylalt igazi luxus lehet az ízlelőbimbóknak. Számos közel-keleti kultúrában a diófélék, különösen a pisztácia felszolgálása a vendégszeretet és nagylelkűség jelképe”
– emelte ki Fazekas Imre, a Sage termékmenedzsere. Hozzátette:
„mindez annak is köszönhető, hogy egy pisztácia fának legalább 5-8 évig kell fejlődnie, hogy termőre forduljon.”
Ez a dióféle már régóta ismert az emberiség előtt. Történészek szerint eredetileg Ázsiából származik, de időszámtásunk előtt hétezer évvel már a mai Irán területén is termesztették. Ez a növény alapvetően nagyon érzékeny a fagyra, de három évvel ezelőtt Magyarországon is elindult a pisztácia hazai termesztése. Megjelenése izgalmas lehetőségeket rejt a hazai mezőgazdaság számára.
Minőségi alapanyagokból
A pisztáciás fagylalt titka a minőségi hozzávalókban rejlik. „A szicíliai pisztáciát az élénk színe és gazdag íze miatt gyakran tartják arany sztenderdnek. Akár nyers, akár pirított pisztáciára esik a választás, mindenképpen érdemes sótlan változatot felhasználni” – hangsúlyozta a Sage termékmenedzsere.
Ehhez a fagylalthoz alapvetően pisztáciamasszára, tehéntejre, tejszínre, vaníliára, egy tojásra, cukorra sóra, apróra vágott pisztáciára és reszelt csokoládéra van szükség. A fagylaltos alap elkészítéséhez először közepes hőmérsékleten fel kell melegíteni a tejet, majd egy kis időre félre kell húzni és hozzá kell adni a tojássárgáját, a tejszínt, a vaníliát és a cukrot. Ez követően vissza helyezzük a főzőlapra, majd lassú kevergetés mellett hozzáadjuk a pisztácia masszát.
„Ezután belehelyezzük a masszát a fagylaltgépbe, majd körülbelül 30-35 percen át keverjük a gépben. Fontos kiemelni, hogy olyan fagylaltoknál, ahol az alapanyagok melegítésére van szükség, a Sage azt javasolja, hogy felszolgálás előtt legalább egy nappal készítsük el az alapmasszát, tegyük hűtőbe, majd a tálalás napján helyezzük be a fagylalt gépbe”
– tette hozzá Fazekas Imre.
A Sage BCI 600 tizenkét programmal rendelkezik (fagylalt, sorbet, gelato, fagyasztott joghurt), emellett automatikusan felismeri a fagylalt sűrűségét és azt a felszolgálásig a kívánt konzisztencián tartja.
„A pisztáciás fagyit csoki-, valamint pisztácia reszelékkel díszítjük, a gyerekek pedig biztosan örülni fognak egy-egy roládnak is”
– tette hozzá a Sage termékmenedzsere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Rekordon létszám az egészségpénztáraknál
Új csúcsra emelkedett, és már stabilan meghaladta az 1,2 milliót az első negyedév végére a hazai egészség- és önsegélyező pénztárak taglétszáma.
A közelmúltban elfogadott jogszabály-módosítások, és az új szolgáltatások bevezetése nyomán egyre vonzóbbak az egészségpénztárak, miközben fontos pillért jelentenek az öngondoskodásban is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Soha nem volt még ennyi tagjuk az egészség- és önsegélyező pénztáraknak, mint az első negyedév végén: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a taglétszám márciusban elérte az 1,214 milliót a kasszáknál, ami három hónap leforgása alatt közel 26,5 ezres növekményt jelent. Hosszabb időtávon vizsgálva a helyzetet pedig még látványosabb az emelkedés: 2020. végén még 1,025 millió egészségpénztári tagot tartott nyilván az MNB, tehát bő négy év alatt csaknem 200 ezerrel nőtt a számuk.
A jegybank adatai szerint az idei első negyedévben közel 20,5 milliárd forintnyi tagdíjbevétel érkezett az egészségpénztárakhoz, amelyből 18,1 milliárdot a tagok fizettek be, nagyjából 2,4 milliárd forint pedig munkáltatói hozzájárulásként érkezett a számlákra.
A szolgáltatási kiadások – vagyis az egészségpénztári számlákról elköltött pénz – megoszlásánál viszont nem látszik nagyobb elmozdulás. A legnagyobb, 39,7 százalékos részt ezen a téren a magánegészségügyi ellátásra fordított költések adták az első negyedévben, de majdnem ekkora 39,1 százalékos szeletet képviseltek a gyógyszerekre fordított kiadások is. Jóval kisebb, de így is jelentős – 13,4 százalékos – volt 2024-ben a gyógyászati segédeszközökre fordított kiadások aránya.
Az önsegélyező szolgáltatások közül a lakáshitel törlesztésének támogatását érdemes kiemelni: ezen a címen tavaly már több mint 3 milliárd, az idei első negyedévben pedig 840 millió forintot költöttek el az egészségpénztári tagok.
Gyorsan emelkednek a bevételek az egészségpénztáraknál
„Az éves statisztikákat vizsgálva jól látszik, hogy a tagdíjbevételek a taglétszámnál is jóval gyorsabb ütemben emelkednek a kasszáknál”
– emlékeztetett Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Hozzátette: az MNB adatai szerint a 2024-ben elért, összes tagdíjbevétel meghaladta a 84,6 milliárd forintot az egészségpénztáraknál, ami erőteljes, 21,4 százalékos emelkedést tükröz az egy évvel korábbihoz képest.
A bevétel túlnyomó részét pedig változatlanul a tagok utalják a számlákra: az általuk befizetett összeg tavaly 22,9 százalékkal, 74,6 milliárd forintra nőtt.
„A gyors ütemben növekvő tagdíjbevételek egyértelműen arra utalnak, hogy az egészségpénztári tagok egyre nagyobb összeget hajlandók az egészségük megőrzésére, illetve önsegélyező szolgáltatásokra félretenni, és egyre fontosabbnak gondolják az öngondoskodásnak ezt a pillérét is”
– hívta fel a figyelmet Gergely Péter.
Előnyére változott a szabályozás, de fejlesztenek a pénztárak is
Gergely Péter emlékeztetett arra: az egészség- és önsegélyező pénztárakra vonatkozó szabályozás több ponton is változott a közelmúltban, ami mind a kasszák, mind a tagjaik számára előnyös. A legfontosabb módosítás az önsegélyező szolgáltatásoknál lépett életbe: megszűnik ugyanis az a korlátozás, amelynek értelmében ezekre csak a pénztárban már legalább fél éve tartott összegből lehetett költeni. Szintén jelentősen bővültek a beiskolázási támogatás felhasználásának a lehetőségei, és megszűntek a számlák kiállítására vonatkozó időszaki korlátok is.
A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanakkor az elmúlt időszakban maguk a pénztárak is sokat tettek azért, hogy a szolgáltatásaik még vonzóbbak legyenek: így több helyen elérhetővé vált a teljesen online belépés, a bankkártyával összeköthető egészségpénztári kártya, illetve megjelentek a piacon a nagyon alacsony havidíj mellett elérhető, alapszintű egészségbiztosítási csomagok is.
Az OTP Egészségpénztárnál az egészségpénztári kártya összeköthető a bankkártyával, így akkor is lehetséges az egészségkártyás fizetés, ha alacsonyabb az egyenleg a kelleténél. A pénztár alacsony díjas egészségbiztosítási csomagot is kínál tagjainak: a Helló Egészség Bázis nevű csomag havi díja mindössze 119 forint.
Az MBH Gondoskodás Egészségpénztárnál adott az online belépés lehetősége is, miközben az első egészségkártya, és a hozzá kapcsolódó társkártya ingyenes elektronikus ügyintézés esetén. A pénztár többféle, választható egészségbiztosítási csomagot kínál, de 118 forintos havi díjért elérhető alacsony díjas változat is a tagjainak.
A Patika Egészségpénztárnál hűségprogram működik, ahol az egészségpénztárban igénybe vett szolgáltatásokkal egészségforintokra váltható hűségpontokat gyűjthetnek a pénztár tagjai. A pénztár tagjai Patikakártyájuk felmutatásával 10 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a szakorvosi, diagnosztikai, laboratóriumi és szűrővizsgálati szolgáltatásokat valamennyi Affidea magánegészségügyi központban. A pénztárnál biztosított az online belépés lehetősége, a pénztári kártya pedig automatikusan feltölthető.
A Prémium Egészségpénztár nem csak bankkártyával összeköthető egészségkártyát és egészségbiztosítást kínál, de online foglalórendszert is működtet, ahol kiválasztható a szakorvos, de előre kifizethető a vizsgált ára is. A pénztárnál az év végéig nyereményjáték is fut, ahol a meghatározott feltételeket teljesítő – új és meglévő – tagok vehetnek részt: a nyeremény egy Mini Cooper E személyautó.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
24 órás padelverseny egy lélegzetvételnyi szünetért a gyógyíthatatlan beteg gyermekeknek
Létezik egy hely, ahol a gyerekek varázsvilágban élhetnek, ám sajnos sohasem nőhetnek fel: ez a Tábitha Ház, Magyarország egyetlen gyermekhospice intézménye, amely ingyenes támaszt nyújt a gyógyíthatatlan beteg gyermekeket otthon ápoló családoknak.
A „Heart Open” elnevezésű, egyedi időtartamú, 24 órás jótékonysági padelverseny során befolyt összeg az intézmény munkáját segíti: a rendezvény 2025. június 26-án 12:00-kor kezdődik a Premier Padel Nagyréten, és a célja, hogy fényt és reményt vigyen azoknak a családoknak az életébe, akiknek minden nap küzdelem.
Nem adhatunk több napot az élethez, de adhatunk több életet a napokhoz
Magyarország egyetlen gyermekhospice intézménye, a Tábitha Ház falai között a gyermekek és családjaik nem csupán orvosi ellátást, hanem szeretetet, figyelmet, méltóságot és támogatást kapnak életük legnehezebb szakaszában. A Ház fenntartása naponta 388 ezer, havonta pedig megközelítőleg 12 millió forintba kerül, és az állami támogatás ennek csupán 20%-át fedezi, a hiányzó összeget pedig adományokból kell előteremteni, hogy a segítség továbbra is ingyenes maradhasson minden rászoruló család számára.
Lépj pályára egy jó ügyért!
A Heart Open pontosan ebben hivatott segíteni: a soha nem látott hosszúságú padel rendezvény 2025. június 26-án, 12 órakor kezdődik a Premier Padel Nagyréten (1029, Budapest, Nagyrét u. 22), és a 24 órás verseny teljes bevételével a Tábitha Ház működését támogatja. A szervezők rövid távú célja 6 millió forint összegyűjtése, amely a ház félhavi működését fedezné. A résztvevők és a támogatók egy igazi közösségi élmény részesei lehetnek: 24 óra alatt 80 játékos lép a pályákra, emellett folyamatos DJ zenei program, 24 órás vendéglátás, tombola és meglepetések várják a látogatókat. A rendezvényen a résztvevőknek lehetősége nyílik találkozni professzionális padel játékosokkal, valamint a sportág és a jótékonyság iránt elkötelezett hírességekkel is.
Gubcsó Balázs és Varga-Márfy Milán, a Heart Open szervezői elmondták:
„A Heart Open eseményt azzal a céllal hoztuk létre, hogy a sport iránti szenvedélyünket egy fontos ügy szolgálatába állítsuk, és egy közösséget építve segítsünk a Tábitha Házban élő gyermekeknek és családoknak. Hálásak vagyunk minden nevezőnek és támogatónak, hiszen ez az összefogás lehetőséget teremt arra, hogy széles körben is felhívjuk a figyelmet a gyermekhospice pótolhatatlan munkájára – egy olyan ügyre, amely a mindennapokban méltatlanul kevés figyelmet kap.
A kezdeményezés mellé a Magyar Padel Szövetség is teljes mellszélességgel odaállt. Kerekes Péter, a szövetség elnöke hozzátette:
„A Magyar Padel Szövetség büszkén áll a Heart Open kezdeményezés mellé, amely megmutatja a sportágunkban rejlő közösségi erőt és társadalmi felelősségvállalást. Ez az összefogás példaértékű, hiszen a sport erejét egy igazán nemes cél, a Tábitha Ház támogatására fordítja.”
„A Tábitha Házban minden napért megküzdünk – nem a gyógyulásért, hanem a méltóságteljes jelenlétért. Ezért különösen megható számunkra, hogy a sport közösségformáló ereje most a legkiszolgáltatottabb gyermekeinkért mozdul meg. A Heart Open nemcsak támogatást hoz, hanem erőt is ad – és ez felbecsülhetetlen érték nekünk és a családjainknak is”
– tette hozzá Teslér Judit, a Tábitha Ház kommunikációs igazgatója.
Hogyan segíthetsz?
- Jelentkezz játékosnak! A nevezési díj 50 000 Ft/fő, amely minimum 4 mérkőzést, valamint támogatók által biztosított ajándékokat garantál (pl. vitaminvíz, energiaital vagy éppen kedvezményes étkezési lehetőség a környező étteremben). A regisztráció a heartopen.hu oldalon érhető el. Minden forint közvetlenül a Tábitha Ház számlájára érkezik.
- Látogass ki szurkolóként! A jelenléteddel is támogatod a közösséget és az ügyet.
- Támogasd az eseményt! Vállalatok és magánszemélyek számára különböző támogatási csomagok érhetők el, de akár egy tombola-nyeremény felajánlásával is hozzájárulhatsz a sikerhez.
„Amikor te játszol, valaki megpihenhet. Amikor te adományozol, valaki fellélegezhet.” A Heart Open több mint egy sportesemény: egy lehetőség, hogy közösen építsünk egy olyan közösséget, ahol a sport, az emberség és a felelősségvállalás találkozik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban1 hét ago
A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja
-
Mozgásban2 hét ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Gazdaság2 hét ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Gazdaság2 hét ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között
-
Okoseszközök1 hét ago
Érkezik Magyarországra az LG vezeték nélküli csúcstévéje, az LG OLED evo M5
-
Okoseszközök5 nap ago
A Samsung kiterjeszti a Galaxy AI-t
-
Mozgásban2 hét ago
Egyedül a vízben – de nem magányosan
-
Okoseszközök2 hét ago
A magyar önkormányzatok is hamarosan új ügyfélszolgálatot kapnak