Connect with us
Hirdetés

Egészség

Tavaszi fáradtságnak hisszük, de komoly problémát jelezhet

tavaszi

Nem tudja, milyen vitaminokkal javíthat a hangulatán? Most eláruljuk!

A tavaszi fáradtság témája minden évben előkerül március környékén, ám azt kevesen tudják, hogy ez a jelenség valójában nem is létezne, ha egész évben gondoskodnánk a megfelelő vitaminmennyiség beviteléről. Nem mindegy azonban, milyen vitaminkészítményt veszünk le a polcról.

Ki ne ismerné az érzést, amikor a tél végén, a jó idő beköszöntével egyre nehezebbnek érezzük a reggeleket, és ez az érzés estére csak még inkább erősödik? Hajlamosak vagyunk ilyenkor legyinteni, mondván, ez az a bizonyos tavaszi fáradtság, amiről olyan sokat hallunk mindenhol. Nem szabad azonban beletörődnünk abba, hogy ezen minden tavasszal átesünk, hiszen a fáradtság, a feszültség, a rossz hangulat és a gyakori betegségek komoly vitaminhiányra is utalhatnak. A szakértő szerint az előszeretettel tavaszi fáradtságnak hívott tünetegyüttes ugyanis nem létezik, a vitaminhiány ellenben egy nagyon is jelen lévő, sokakat érintő probléma.

A mentális állapotra is negatívan hat a vitaminhiány

„Nem létezik olyan, hogy tavaszi fáradtság, hiszen amikor a páciensektől megkérdezzük, hogy vajon nyáron is fáradtak-e, a többségük igennel válaszol. Majd rögtön ezután következik a magyarázat, miszerint a munka, a gyerekek, a problémák, a rohanás miatt érzik magukat fáradtnak. A legtöbb esetben azonban vitaminhiányról van szó, ami nemcsak a testünkre, de a mentális állapotunkra is negatív hatást gyakorol. Azt ugyan már sokan tudják, hogy a C-vitamint az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért kívülről kell pótolni, azt a tényt azonban már kevesen ismerik, hogy az idegrendszerünk és a hangulatunk megfelelő működéséhez is szükség van extra vitaminbevitelre. Ha tehát egész évben kiegyensúlyozottan szedünk vitaminokat, és megtaláljuk a számunkra legjobb hatást biztosító összetételt, akkor sem tavasszal, sem pedig nyáron, télen vagy ősszel nem leszünk fáradtak, kivéve, ha valóban van okunk rá”

– fejtette ki Dr. Lenkei Gábor, a Cenzúrázott Egészség című könyv szerzője.

Nem mindegy, milyen vitamin

Dr. Lenkei arra is felhívta a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen vitaminkészítményt veszünk le a polcról, ahhoz ugyanis, hogy a megfelelő hatást érjük el, olyan összetételű termék szükséges, ami optimális mennyiségben tartalmazza a legfontosabb vitaminokat.

„A vitaminok rendszerben működnek igazán jól, azaz ha a maximális hatást szeretnénk elérni, minimum 15-féle vitamint kell tartalmaznia egy készítménynek. Ez akkor is igaz, ha éppen D-vitamin-hiányban szenvedünk, ilyenkor ugyanis hiába szedjük a több ezer nemzetközi egységnyi D-vitamint, a hatása nem lesz olyan jó, mint ha a többi vitamint is szednénk mellé. Emellett legalább nyolc-tízféle ásványi anyagot is tartalmaznia kell egy készítménynek, a megfelelő mennyiségekben. Egy tablettába lehetetlen belesűríteni annyi hatóanyagot, amennyi fedezi a napi vitaminigényünket, éppen ezért érdemes olyat választani, ami több tablettából áll, és minimum 1000 mg C-vitamint, 400 NE E-vitamint, illetve 3-4000 NE D-vitamint tartalmaz. Ezek mellett a többi vitamin is elengedhetetlen, így az A-vitamin és a 11-féle B-vitamin”

– magyarázta Dr. Lenkei, aki azt is hozzátette, hogy könyvében azért is tette közzé az ideális multivitamin-receptúráját, hogy minél többen megtapasztalhassák a megfelelő arányban és rendszeresen szedett vitaminok áldásos hatását.

Nem tudjuk tárolni a vitaminokat

„Rengetegen keresnek meg különféle problémákkal levélben, és nagyon sokan írnak később is, amikor megoldódik a problémájuk. Akadt, akinek a B1-vitamin oldotta meg a depresszióját hosszú évek után, de olyan tanárnő is írt, aki sokkal türelmesebb lett a gyerekekkel a komplex vitaminok rendszeres szedésének köszönhetően. Sokan nem is gondolnák, milyen fontos ez, és sajnos manapság az orvoslásban is kevés szerep jut a vitaminoknak. A D-vitamin ebből a szempontból most jobb helyzetben van, hiszen a Covid-járvány alatt rengeteget lehetett hallani az áldásos hatásairól. Az azonban még mindig nem egyértelmű sokaknak, hogy ahhoz, hogy egy vitamin a számunkra maximális hatást nyújtsa, a többi vitaminra is szükség van. Márpedig a vitaminraktár, mint olyan, nem létezik, hiszen a szervezetünk nem tudja tárolni őket, ezért napi rendszeres bevitelre van szükség”

– tette hozzá az orvos.

Kulcsfontosságú a megelőzésben

Dr. Lenkei nem csak kimerültségre és hangulatjavításra ajánlja a komplex vitaminkészítményeket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy lehetünk tudatosabbak abban, hogy energikusabbá tegyük az életünket és több életerővel rendelkezzünk – ahogy ezt a drlenkei.org oldalon ingyenesen elolvasható könyvében is kifejti az elismert orvos.

„Érdekes tény, hogy míg az orvosi egyetemi tanulmányaim alatt 400 NE D-vitamin volt a maximálisan megengedett mennyiség egy felnőtt számára, addig ma már 3-4000 NE az ajánlás. Ezt a mennyiséget nemcsak télen, hanem nyáron is ajánlott szedni, ugyanis annak érdekében, hogy a szervezetünk ennyi D-vitamint előállítson, napi fél órát kellene meztelenül a napsütésben állnunk. Lássuk be, ez azért nehezen megoldható. Egy, az Orvosi Hetilapban megjelent tanulmány szerint, ha mindenki elegendő mennyiségű D-vitamint fogyasztana, 35 százalékkal csökkenne a rákos megbetegedések, 78 százalékkal az egyes típusú cukorbetegség és 90 százalékkal az influenzaszerű megbetegedések száma”

– sorolta a tanulmány tartalmát Dr. Lenkei.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Nyáron sem magától értetődő a megfelelő D-vitamin-szint – a naptej is közbeszólhat

A nyár közepén sokan úgy gondolják, hogy a hosszú, napsütéses hónapoknak köszönhetően biztosan feltöltődtek a D-vitamin-raktáraik. A valóság azonban ennél árnyaltabb: bár a D-vitamin elsődleges forrása valóban a napfény, a modern életmód, a beltérben töltött idő, valamint a magas faktorszámú naptejek használata jelentősen csökkentheti a bőrben történő D-vitamin-képződést.

Nyáron akár napi 15–20 perc, a karokat és lábakat érő, leégés nélküli napfényexpozíció is elegendő lehet a szervezet D-vitamin-szükségletének fedezéséhez. A megfelelő expozíció függ a bőrszíntől, az egyéni érzékenységtől, az időjárástól és a helyszíntől is. Miközben nagyon fontos a megfelelő fényvédelem, az erős fényvédők alkalmazása nagymértékben mérsékelheti a D-vitamin bejutását a szervezetbe. Magyarországon ráadásul a lakosság jelentős része a tél végére már csökkent D-vitamin-szinttel érkezik meg a tavaszi időszakba, hiszen októbertől áprilisig az UVB-sugárzás általában nem elegendő a megfelelő D-vitamin-termeléshez.

„Napfénnyel valóban fel lehet tölteni a D-vitamin-raktárakat, de ez számos tényezőtől függ: a napsugárzás minőségétől, a bőrünk típusától és attól is, hogy mennyi időt töltünk a szabadban. Nyáron már egy 20 perces, végtagokat érő napozás is fedezhetné a szükségletet, ugyanakkor az erős fényvédők jelentősen csökkenthetik a D-vitamin-termelés hatékonyságát”

mondja Szász Máté, a SYNLAB sport- és prevenció szakmai igazgatója.

Mennyi D-vitaminra van szükségünk?

A D-vitamin-ellátottság megítélésére a vérben mérhető 25(OH)D-szint szolgál. A szakmai ajánlások szerint a cél a megfelelő, fiziológiás tartomány fenntartása, nem pedig a lehető legmagasabb érték elérése. Magyarországon felnőttek számára a szakmai konszenzus jellemzően napi 2000 NE D-vitamin-bevitelt javasol a megfelelő szint fenntartására, különösen az őszi-téli hónapokban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által meghatározott biztonságos felső határ napi 4000 NE.

A D-vitamin többféle formában elérhető, azonban a szakemberek tapasztalatai szerint a folyékony, cseppes készítmények gyakran hatékonyabb választást jelenthetnek, mint a tabletták vagy kapszulák. A pótlás módját és adagolását minden esetben az egyéni szükségletekhez célszerű igazítani.

Több mint a csontok vitaminja

A D-vitamin legismertebb feladata a kalcium- és foszfátanyagcsere szabályozása, amely nélkülözhetetlen a csontok egészséges fejlődéséhez, mineralizációjához és az izmok megfelelő működéséhez. Emellett fontos szerepet játszik az immunrendszer szabályozásában is.

„A D-vitamin legbiztosabban igazolt szerepe a csont- és izomrendszer egészségének támogatása, de megfelelő ellátottsága az immunrendszer működéséhez is hozzájárul. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem csodaszer: a tudományos bizonyítékok alapján elsősorban a hiányállapot megelőzése és kezelése révén várhatunk tőle kedvező egészségügyi hatásokat”

emeli ki Balázs Panni, a SYNLAB sport-specifikus dietetikusa.

A kutatások szerint a D-vitamin szerepet játszhat az izomerő fenntartásában, az eséskockázat csökkentésében, egyes gyulladásos folyamatok szabályozásában és a légúti fertőzések kockázatának mérséklésében is, bár ezekben a területeken az eredmények nem minden esetben egyértelműek.

A hiány tünetei könnyen félrevezethetnek

A D-vitamin-hiány egyik legnagyobb kihívása, hogy tünetei rendkívül általánosak. A fáradékonyság, a levertség, az izomgyengeség, az izom- és csontfájdalmak, valamint a fokozott törékenység és eséshajlam számos más állapot – például vashiány, B12-vitamin-hiány, pajzsmirigyproblémák, alváshiány vagy akár a túlterheltség – tüneteivel is összetéveszthetők.

Tartós hiány esetén azonban komoly következmények alakulhatnak ki. Felnőtteknél csontlágyulás (osteomalacia), gyermekeknél angolkór (rachitis), emellett fokozott csontritkulási és törési kockázat jelentkezhet. Egyre több kutatás mutat rá arra is, hogy a nem megfelelő D-vitamin-ellátottság összefügghet az immunrendszer gyengébb működésével, az anyagcsere romlásával, az inzulinérzékenység csökkenésével, valamint bizonyos allergiás és légúti betegségek gyakoribb előfordulásával.

A hiány kialakulásához számos életmódbeli tényező hozzájárulhat. Ilyen a kevés szabadban töltött idő, az állandó beltéri munkavégzés, a fedett öltözködés, az alacsony D-vitamin-tartalmú étrend, az elhízás, a krónikus stressz, a rendszeres alkoholfogyasztás, valamint egyes gyógyszerek alkalmazása is.

Hogyan tölthetők fel a D-vitamin-raktárak?

A megfelelő D-vitamin-szint fenntartásának alapja a rendszeres, ésszerű napfényexpozíció, a D-vitaminban gazdag étrend – például zsíros tengeri halak, tojássárgája, máj és dúsított élelmiszerek fogyasztása –, valamint szükség esetén az étrend-kiegészítő formájában történő pótlás.

Enyhébb hiány esetén általában napi 1500–2000 NE D-vitamin rendszeres szedése elegendő lehet, míg laboratóriumban igazolt súlyos hiány esetén a kezelőorvos nagyobb dózisú terápiát is alkalmazhat.

Amennyiben valakinél D-vitamin-hiányra utaló tünetek jelentkeznek, fokozott kockázatú csoportba tartozik (fehér bőrű, idős, vagy krónikus máj vagy vesebetegsége van), vagy korábban már igazolt hiányállapota volt, érdemes lehet laboratóriumi vizsgálattal ellenőrizni a 25(OH)D-szintet. A SYNLAB-nál elérhető D-vitamin-vizsgálat objektív képet ad a szervezet aktuális D-vitamin-ellátottságáról, így segíthet a megfelelő pótlás személyre szabott meghatározásában.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Hogyan vált a légkondicionáló tévesen a nyári egészségmegőrzés legnagyobb bűnbakjává?

Miközben az autónkat általában rendszeresen szervizeljük, a telefonunk szoftverét frissítjük vagy a konyhai vízszűrőt időről időre cseréljük, a légkondicionáló karbantartása vélhetően sok háztartásban könnyen háttérbe szorul. Pedig ez az egyik olyan berendezés az otthonunkban, amely közvetlenül befolyásolja a beltéri levegő minőségét és a komfortérzetünket.

Az LG Electronics Magyarország (LG) szakértője szerint éppen ezért érdemes ugyanazzal a tudatossággal gondolni a klímaberendezés rendszeres karbantartására, mint más, rendszeresen használt műszaki eszközeink esetében.

A légkondicionálóra valószínűleg sokan ma is olyan eszközként tekintenek, amely a bekapcsoláson kívül kevés figyelmet igényel. A rendszeres karbantartás ugyanakkor nemcsak a készülék hatékony működését segítheti elő, hanem a beltéri levegő minőségének megőrzésében is fontos szerepet játszhat.

Nem a klíma betegít meg

A nyári hónapokban gyakran maga a légkondicionáló kerül a vádlottak padjára, ha torokfájás, köhögés vagy nyakmerevség jelentkezik. Valójában azonban ezeknek a panaszoknak sokszor nem a technológia, hanem annak helytelen használata vagy elhanyagolt állapota áll a hátterében.

A működés során a készülék belsejében természetes módon pára csapódik le. Ha a szűrők és a belső felületek hosszabb ideig tisztítatlanok maradnak, ez a nedves környezet kedvez a penészgombák és egyes baktériumok – például a Legionella – elszaporodásának, amely bizonyos körülmények között súlyos légúti megbetegedést okozhat. Amikor a kánikula első napján hónapok óta nem használt klímánkat ismét üzembe helyezzük, ezek a szennyeződések a keringtetett levegővel együtt a lakótérbe is bekerülhetnek.

A nyári megfázások és légúti irritációk hátterében tehát sok esetben nem maga a klímaberendezés áll, hanem az a szennyezett környezet, amelyet a karbantartás elmaradása miatt mi magunk idézünk elő.

A fizikai sokk, amit sokan gyors hűtésnek hisznek

A karbantartás hiánya mellett a használati szokásaink is hozzájárulnak ahhoz, hogy a légkondicionáló rossz hírnévre tett szert. Sokan csak akkor kapcsolják be a készüléket, amikor a lakás már teljesen átforrósodott, majd ösztönösen a lehető legalacsonyabb, akár 18 Celsius-fokos hőmérsékletet állítják be abban a hitben, hogy így gyorsabban lehűl a helyiség.

A szervezet számára azonban ez a hirtelen hőmérséklet-változás jelentős terhelést jelenthet. Ha a kültéri és a beltéri hőmérséklet közötti különbség meghaladja az ajánlott 5–7 Celsius-fokot, a szervezet hőszabályozása fokozott igénybevételnek van kitéve. Amennyiben a hideg levegő ráadásul tartósan a nyakat vagy a vállat éri, könnyen kialakulhatnak izomfeszülések, nyakmerevség vagy egyéb kellemetlen panaszok.

Mindez jól mutatja, hogy a komfortos és egészséges hűtés nem a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten múlik, hanem azon, hogy a készülék megfelelően karbantartott legyen, és a használata is tudatosan történjen.

Szoftverfrissítés a tüdőnknek

Ahogy a modern okoseszközök egyre több feladatot végeznek el automatikusan a felhasználó helyett, úgy a légkondicionálók fejlesztése is egyre inkább a humán komfort és az egészséges beltéri környezet biztosítása felé mozdult el. A cél ma már nem pusztán a gyors hűtés, hanem az, hogy a készülék a lehető legtöbb felhasználói hibát önállóan korrigálja.

„A légkondicionálók rossz hírnevét valójában nem a gépek, hanem a berögzült reflexeink alakították ki. A komfortos hűtés nem a szezon első gombnyomásával kezdődik, hanem egy folyamatosan fenntartott, egészséges beltéri mikroklímával. A modern technológia feladata ezért ma már nem csupán a hűtés, hanem az is, hogy segítsen megelőzni azokat a hibákat, amelyeket mi, felhasználók újra és újra elkövetünk”

– mondta Györgyi József, az LG Magyarország Légkondicionáló üzletágának Key Account Managere.

Láthatatlan védelem a háttérben

Az emberközpontú szemlélet ma már a légkondicionálók fejlesztésében is egyre nagyobb szerepet kap. A cél nem csupán az, hogy a készülék lehűtse a helyiséget, hanem az is, hogy a lehető legkevesebb felhasználói beavatkozás mellett biztosítsa az egészségesebb beltéri környezetet.

A karbantartás elmaradása az egyik leggyakoribb probléma, ezért az LG legmodernebb légkondicionálóiban az Auto Cleaning funkció minden használat után automatikusan kiszárítja a hőcserélőt. Mivel a baktériumok és a penészgombák elszaporodásához nedves környezet szükséges, ez a folyamat hozzájárul ahhoz, hogy a készülék belseje hosszabb távon is tisztább maradjon.

A levegő minőségének javítását a Plasmaster Ionizer™ technológia támogatja, amely több millió ion kibocsátásával segít csökkenteni a levegőben található egyes baktériumok, szennyeződések és kellemetlen szagok mennyiségét.

Legalább ilyen fontos azonban a megfelelő hőérzet kialakítása. Az LG Soft Air funkciója úgy irányítja a légáramlást, hogy a hideg levegő ne közvetlenül a bent tartózkodókra áramoljon, így kényelmesebb beltéri környezetet biztosít. Ezt egészíti ki az AI Air funkció, amely személyre szabottan, a helyiség adottságaihoz mérten automatikusan optimalizálja a légáramlás irányát és a ventilátor sebességét. Ennek köszönhetően nemcsak a komfortérzet javulhat, hanem a túlzott lehűtésből fakadó kellemetlenségek is könnyebben elkerülhetők.

A rendszeres karbantartás ugyanakkor továbbra sem váltható ki teljesen technológiával. Az LG ThinQ™ segít nyomon követni a készülék állapotát, valamint támogatja a rendszeres karbantartást és tisztítási funkciók kezelését. Emellett Györgyi József továbbra is azt javasolja, hogy a légkondicionálót évente legalább egyszer, lehetőleg még a hűtési szezon kezdete előtt szakemberrel is ellenőriztessük és fertőtleníttessük.

A nyári kánikula már nem csak kényelmi kérdés

A tartós hőhullámok idején a légkondicionáló ma már jóval több egyszerű kényelmi eszköznél. Az otthon levegőminősége, a megfelelő hőmérséklet és a komfortos légáramlás egyaránt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy szervezetünk könnyebben alkalmazkodjon a nyári terheléshez.

A szakértő szerint azonban továbbra is a felhasználói tudatosság a legfontosabb tényező. A rendszeres karbantartás, a megfelelő hőmérséklet-beállítás és a korszerű technológiai megoldások együtt biztosíthatják, hogy a klíma valóban az egészségesebb beltéri környezetet szolgálja – ne pedig a nyári megbetegedések bűnbakjaként tartsák számon.

„A modern klímák ma már nem egyszerűen lehűtik a lakást. Arra készülnek, hogy intelligens működésükkel segítsenek kijavítani azokat a hibákat, amelyeket mi, felhasználók gyakran elkövetünk. A cél ma már nem a lehető leghidegebb levegő, hanem egy olyan kiegyensúlyozott beltéri környezet, amely hosszú távon is támogatja a komfortérzetet és az egészségesebb otthoni életet”

– hangsúlyozta Györgyi József.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

A puffadás hátterében gyakran a bélmikrobiom áll

A puffadás az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, mégis sokan úgy gondolják, hogy egyszerűen az emésztés természetes velejárója. Mások egyetlen ételt okolnak érte, és sorra hagyják el az étrendjükből a tejtermékeket, a glutént vagy a hüvelyeseket. A háttér azonban ennél jóval összetettebb lehet.

Az elmúlt évek kutatásai egyre inkább ráirányították a figyelmet a bélmikrobiom szerepére. A bélrendszerünkben élő több billió mikroorganizmus nemcsak az emésztésben vesz részt, hanem az immunrendszer működésére, a bélfal épségére, az anyagcserére és a hormonális egyensúlyra is hatással van.

Dr. Hámori Lilla biológussal (PhD), fitoterapeutával, táplálkozási és életmód-tanácsadóval beszélgettünk arról, hogyan függ össze a bélmikrobiom állapota és a puffadás.

„Sokan úgy gondolják, hogy a puffadás kizárólag attól függ, mit ettünk. Valójában legalább ennyire fontos az is, milyen állapotban van a bélmikrobiomunk. Ha felborul az egyensúlya, az az emésztés egészére hatással lehet.”

– mondja a szakértő.

A mikrobiom egy rendkívül összetett ökoszisztéma, amelyet számos tényező befolyásol. Az egyoldalú táplálkozás, a rostszegény étrend, a krónikus stressz, az alváshiány vagy az indokolatlan antibiotikum-használat egyaránt csökkentheti a hasznos baktériumok sokféleségét.

„A bélmikrobiomot nem egy probiotikum vagy egyetlen csodaszer teszi rendbe. A legnagyobb hatással a mindennapi életmódunk van rá: az, hogy milyen változatosan étkezünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk és hogyan kezeljük a stresszt.”

– teszi hozzá.

A szakember szerint éppen ezért sokan csalódnak, amikor egy probiotikumtól várnak gyors javulást. Bár bizonyos esetekben ezek hasznosak lehetnek, önmagukban ritkán jelentenek tartós megoldást.

A mikrobiom egészségének egyik legfontosabb táplálója a megfelelő mennyiségű és változatos rostbevitel. A hasznos baktériumok ezekből olyan vegyületeket állítanak elő, amelyek támogatják a bélfal működését és hozzájárulnak az emésztőrendszer egészségéhez.

Éppen ezért előfordulhat, hogy valaki a rostbevitel növelésekor átmenetileg még több puffadást tapasztal.

„Ez nem azt jelenti, hogy a rostok ártalmasak. A legtöbbször egyszerűen arról van szó, hogy a bélmikrobiomnak időre van szüksége az alkalmazkodáshoz. A fokozatosság ilyenkor kulcsfontosságú.”

– hangsúlyozza Dr. Hámori Lilla.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

Ha a puffadás rendszeresen visszatér, hónapok óta fennáll, hasi fájdalommal, hasmenéssel, székrekedéssel vagy más emésztőrendszeri panasszal társul, nem érdemes kizárólag tüneti megoldásokkal próbálkozni.

„A cél mindig az, hogy megtaláljuk a kiváltó okot. A puffadás nem betegség, hanem egy jelzés. Ha ezt megértjük, sokkal nagyobb eséllyel tudunk tartós javulást elérni, mint ha csak a tüneteket próbálnánk csökkenteni.”

– mondja a szakértő.

Dr. Hámori Lilla szerint a személyre szabott táplálkozási tanácsadás során nemcsak az étrendet érdemes áttekinteni, hanem az életmód egészét. Az emésztőrendszer működését ugyanis számos tényező befolyásolja, ezért a valódi megoldás is legtöbbször több apró változtatás összehangolásából áll. További információ itt érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss