Egészség
A munkahelyek kialakítása hat a mentális egészségre
A munkahelyi környezet mentális egészségre gyakorolt hatása rendkívül fontos tényező.
A Skanska átfogó jelentést készített a kelet-közép-európai régióban a munkahelyi neurodiverzitásról, rámutatva arra, hogy az irodák kialakításának milyen lényeges szerepe van a mentális egészség és a jóllét szempontjából.
Nemzetközi kutatások adatai szerint ötből egy ember neuroatipikus. A neurotipikus és a neuroatipikus emberek ugyanazon munkakörnyezetben dolgoznak, de gyakran különböző megoldásokra van szükségük, ennek megfelelően eltérően kialakított irodát igényelnek. A Skanska és a Workplace kutató- és tervező stúdió által készített, “Neurodiverzitás az irodában: hogyan tervezzünk inkluzív munkahelyeket” című jelentés azt vizsgálja, hogyan lehet az irodai környezetet a neurodiverz egyének számára optimalizálni. A neurodiverzitás az egyének gondolkodásában, tanulásában és információfeldolgozásában jelentkező természetes különbségekre utal, beleértve az autizmust, az ADHD-t, a diszlexiát és a szorongásos zavarokat.
A jelentés fő megállapításai szerint a neuroinkluzív munkaterületek kialakítása nemcsak a neuroatipikus egyének számára kedvező, hanem az összes munkavállaló általános jóllétét is javítja. Az érzékszervi komfortot, a társas interakciót és a fizikai aktivitást előtérbe helyező tervezési megoldások alkalmazásával a munkahelyek inkluzívabb és támogatóbb környezetet teremthetnek mindenki számára.
„A bérlők és a munkavállalók részéről egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk a befogadóbb és támogatóbb munkakörnyezetek kialakítása iránt. A neuroinkluzív tervezési elvek alkalmazásával a szervezetek nemcsak a legjobb tehetségeket vonzhatják magukhoz, hanem az empátia, a megértés és az inkluzivitás kultúráját is erősíthetik. Úgy véljük, hogy a mentális egészség és a jóllét prioritása a munkahelyen elengedhetetlen a pozitív és produktív munkakörnyezet megteremtéséhez„
– mondta Aurelia Luca, a Skanska kereskedelmi fejlesztési üzletágának magyarországi és romániai egységéért felelős ügyvezető alelnöke.
„Jelentésünk nemcsak a neurodiverzitásról nyújt tájékoztatást, hanem számos gyakorlati megoldást és design stratégiát is felsorakoztat a különböző igények kielégítésére vonatkozóan.„
Csendes zónák biztosítása a koncentrációhoz és a fókuszáláshoz
A jelentés egyik kulcsfontosságú ajánlása a csendes zónák kialakítása az irodai térben. Ezek a kijelölt területek nyugodt környezetet biztosítanak a munkavállalóknak a koncentrációhoz és a fókuszáláshoz, mentesek a zavaró tényezőktől. Hangelnyelő anyagok és akusztikus válaszfalak beépítésével a cégek nyugodt tereket hozhatnak létre, amelyek elősegítik az elmélyült munkát és a produktivitást.
Ergonomikus munkakörnyezet a fizikai egészség és kényelem érdekében
A neurodiverzitásra épülő tervezés alapvető eleme az ergonómikus munkakörnyezet. Állítható asztalok, megfelelő kialakítású székek és kiegészítők biztosítása minimalizálja a fizikai megterhelést és kényelmetlenséget, egyúttal növeli a munkavállalók komfortját és produktivitását. A rendszeres mozgásra való ösztönzéssel és az aktív design elveinek a munkahelyi elrendezésbe való beépítésével a szervezetek további támogatást tudnak adni dolgozóik fizikai jóllétéhez.
Mozgásbarát design
Az ergonomikus tervezéssel összefüggésben egy másik fontos jellemző a dinamikus munkakörnyezetek bevezetése, amelyek mozgásra ösztönzik a munkavállalókat a nap folyamán. Az álló íróasztalok, egyensúlyozó deszkák és sétáló-, illetve futópadok példái azoknak a bútormegoldásoknak, amelyek elősegítik a fizikai aktivitást és ellensúlyozzák a hosszú ülés negatív hatásait. Azáltal, hogy lehetőséget biztosítanak a munkavállalóknak az ülő és álló helyzetek váltakoztatására, a munkahelyek csökkenthetik a mozgásszegény életmódból fakadó negatív hatásokat és javíthatják a keringést, az energiaszintet és a kognitív funkciókat.
Növények és napfény a relaxáció elősegítéséért
A természetes elemek, mint például a növények és a napfény, szintén alapvető elemei a neurodiverzitásra épülő tervezésnek. Ezek beépítése bizonyítottan csökkenti a stresszt, növeli a kreativitást és javítja az általános hangulatot.
Ezeken a design stratégiákon túl a jelentés hangsúlyozza a társas interakció és az érzékszervi komfort megteremtésére szolgáló terek létrehozásának fontosságát is. A hétköznapi beszélgetésekre, csapatmunkára és pihenésre kijelölt területek erősítik a társas kapcsolatokat és a közösséghez tartozás érzését a munkahelyen. Az érzékszervi komfortra szolgáló terek, mint például a csendes szobák és elvonulásra szolgáló helyiségek, lehetővé teszik a munkavállalók számára, hogy nyugodt és megnyugtató környezetben töltődjenek fel és lazítsanak.
A jelentés ezenkívül kiemeli a mentális egészség támogatásának fontosságát a szervezetek számára, beleértve az alkalmazotti segítő programokat és a wellness kezdeményezéseket is.
A neurodiverzitás gyakran előnyt jelent a csapatok számára, és a vállalatok egyre inkább felismerik az ezen a területen történő befektetések indokoltságát. A jelentés számos térelrendezési megoldást mutat be – némelyeket az új iroda kiválasztásakor lehet beépíteni, míg másokat a meglévő iroda átalakításával azonnal meg lehet valósítani. A jelentés végén egy rövid ellenőrzőlista található, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy értékeljék és felmérjék saját irodájukat.
A jelentés teljes verziója angol nyelven elérhető itt: https://neuroinclusive.design/en/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ajánljuk még
-
A világon elsőként magyar betegek számára lesz elérhető az MI által támogatott, élő, 3D-s kapszula-endoszkópiás vizsgálat
-
A dohányzásról való leszokás nem mindig egyszerű, de korántsem lehetetlen!
-
Új fogpótlás egy bevásárlás ideje alatt
-
Hogyan ápold a bőrödet, avagy milyen arcápolási rutint alakíts ki?
-
Amit az endokrinológiáról tudni érdemes
-
Az új Galaxy Watch az AI segítségével ösztönöz az egészséges életmódra
Egészség
A napi kalóriabevitel számolása fontosabb a fogyáshoz, mint az étkezések időzítése
A fogyásnál a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő – állítják egy friss tudományos kutatás készítői.
Varga Dóra dietetikus szerint a kalóriaszámlálás jó módszer a testsúlycsökkentésre, és segít abban, hogy jobban megismerjük táplálkozásunkat, ugyanakkor az étrend összetétele és minősége ugyanúgy lényeges, akárcsak a fizikai aktivitás. Az egészségtudatosabb életmódhoz az okosórák hatékonyan járulhatnak hozzá: a Huawei felméréséből kiderült, hogy az okosóra-tulajdonosok 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ráadásul általánosságban fittebbnek és egészségesebbnek érzik magukat.
Egy friss tudományos kutatás nemrégiben rámutatott: a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő fogyás esetén, nem pedig az, hogy mikor fogyasztják el ezeket a kalóriákat – így a kalóriaszámoláson alapuló étkezés a tudomány jelenlegi állása szerint győzni látszik az időszakos étkezés fölött.
Varga Dóra dietetikus, táplálkozástudományi szakember szerint a kalóriaszámlálás alapvetően jó módszer a testsúlycsökkentésre:
„A kalóriák számolása segíthet az étrend kontrollálásában és pozitívan befolyásolja a táplálkozási döntéseket, de hosszú távon nem szabad, hogy uralja mindennapjainkat. A cél, hogy átmenetileg alkalmazva segítsen a testsúlycsökkentésben”
– mondta a szakértő.
Varga Dóra felhívta a figyelmet arra, hogy a kalóriabevitel figyelése ugyan fontos lehet a testsúly optimalizálásában, de számos egyéb tényező is befolyásolja. Ilyen például a mikrobiom állapota, az anyagcsere-betegségek, a mentális állapot, az étkezési idő, az alvási szokások vagy a gyógyszerszedés.
„Nemcsak a kalóriák mennyisége, hanem az étrend összetétele és minősége is fontos. Alapvetően pozitív, ha tudatosabbá tesszük az étkezésünket, de nem csak a számokat kell nézni. Ráadásul a túl alacsony kalóriabevitel még le is állíthatja a fogyást, vagy akár testsúly gyarapodást is okozhat. Általános elvként elmondható, hogy ha a korábbihoz képest 500 kalóriával csökkentjük a napi energiabevitelt, az jellemzően egy fokozatos, tartható fogyást eredményez.”
A szakértő szerint nagyon fontos szerepe van a fizikai aktivitásnak, mert ha többet mozgunk, több energiára van szükségünk: „
A napi lépésszám nyomon követése már egy jó módszer lehet, mindenképp javasolt a minimum napi tízezer lépést elérni átlagosan naponta”
– mondta a szakértő.
A dietetikus szerint általános ajánlásként megfogalmazható mindenkinek heti szinten minimum 150 perc közepes intenzitású kardio mozgás és 2×30 perc izomerőt növelő mozgás, amit szintén nagyon jól monitorozhatunk okoseszközök segítségével.
A Huawei legutóbbi okosóra-modelljei, a WATCH GT 4 és a WATCH FIT 3 jól példázzák, milyen sokrétűen támogathatja egy-egy okoseszköz az egészségtudatosabb életmódot. A gyártó legutóbbi okosórái a tudományos alapú edzésfigyelés révén mérik az elégetett kalóriákat, emellett már olyan kalóriamenedzsment-alkalmazással is rendelkeznek, amellyel valós időben nyomon követhetők a kalóriabevitellel és súlycsökkentéssel kapcsolatos célok. Az applikációban személyre szabható a fogyás gyorsasága (normál, gyors, leggyorsabb), és az adott felhasználóra vonatkozó aktivitásszintet, edzést is javasol a célsúly ismeretében. Az alkalmazás egyik legnagyobb előnye, hogy az összes elégetett kalória számolásakor figyelembe veszi a pihenés és az aktivitás (edzés, napi mozgás) közben elégetett kalóriát is.
A Huawei tavalyi felmérése szerint a megkérdezettek relatív többsége az elhízás (46 százalék) miatt aggódik, és a legtöbben a stressz csökkentése mellett a megfelelő testsúly megőrzését (40 százalék) és az egészséges táplálkozást (35 százalék) szeretnék elérni a közeljövőben. A Huawei felméréséből az is kiderült, hogy az okosórát használók sokkal tudatosabbak egészségi állapotukkal kapcsolatban. Többek között 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ami a testsúly megőrzésének kulcsa. Emellett általánosságban fittebbnek (56 százalék, szemben a 45 százalékkal) és egészségesebbnek érzik magukat (57 százalék, szemben a 45 százalékkal), és elégedettebbek egészségi állapotukkal is (60 százalék, szemben az 50 százalékkal).
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A fogyáshoz fontosabb a napi kalóriabevitel számolása, mint az étkezések időzítése
A megkérdezettek relatív többsége az elhízás miatt aggódik a Huawei tavalyi felmérése szerint, és sokan ezzel párhuzamosan a megfelelő testsúly megőrzését és az egészséges táplálkozást tűzték ki célul.
Egy friss tudományos kutatás nemrégiben rámutatott a leghatékonyabb fogyási stratégiára: a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő. Varga Dóra dietetikus szerint noha a kalóriaszámlálás jó módszer a testsúlycsökkentésre, és segít abban, hogy jobban megismerjük táplálkozásunkat, emellett az étrend összetétele és minősége ugyanúgy lényeges, akárcsak a fizikai aktivitás. Az egészségtudatosabb életmódhoz az okosórák hatékonyan járulhatnak hozzá: a Huawei felméréséből kiderült, hogy az okosóra-tulajdonosok 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ráadásul általánosságban fittebbnek és egészségesebbnek érzik magukat.
A Huawei tavalyi felmérése szerint a megkérdezettek relatív többsége az elhízás (46 százalék) miatt aggódik, és a legtöbben a stressz csökkentése mellett a megfelelő testsúly megőrzését (40 százalék) és az egészséges táplálkozást (35 százalék) szeretnék elérni a közeljövőben. Egy friss tudományos kutatás nemrégiben rámutatott: a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő fogyás esetén, nem pedig az, hogy mikor fogyasztják el ezeket a kalóriákat – így a kalóriaszámoláson alapuló étkezés a tudomány jelenlegi állása szerint győzni látszik az időszakos étkezés fölött.
Varga Dóra dietetikus, táplálkozástudományi szakember szerint a kalóriaszámlálás alapvetően jó módszer a testsúlycsökkentésre:
„A kalóriák számolása segíthet az étrend kontrollálásában és pozitívan befolyásolja a táplálkozási döntéseket, de hosszú távon nem szabad, hogy uralja mindennapjainkat. A cél, hogy átmenetileg alkalmazva segítsen a testsúlycsökkentésben”
– mondta a szakértő.
Varga Dóra felhívta a figyelmet arra, hogy a kalóriabevitel figyelése ugyan fontos lehet a testsúly optimalizálásában, de számos egyéb tényező is befolyásolja. Ilyen például a mikrobiom állapota, az anyagcsere-betegségek, a mentális állapot, az étkezési idő, az alvási szokások vagy a gyógyszerszedés:
„Nemcsak a kalóriák mennyisége, hanem az étrend összetétele és minősége is fontos. Alapvetően pozitív, ha tudatosabbá tesszük az étkezésünket, de nem csak a számokat kell nézni. Ráadásul a túl alacsony kalóriabevitel még le is állíthatja a fogyást, vagy akár testsúly gyarapodást is okozhat. Általános elvként elmondható, hogy ha a korábbihoz képest 500 kalóriával csökkentjük a napi energiabevitelt, az jellemzően egy fokozatos, tartható fogyást eredményez.”
A szakértő szerint nagyon fontos szerepe van a fizikai aktivitásnak, mert ha többet mozgunk, több energiára van szükségünk:
„A napi lépésszám nyomon követése már egy jó módszer lehet, mindenképp javasolt a minimum napi 10.000 lépést elérni átlagosan naponta”
– mondta a szakértő. A dietetikus szerint általános ajánlásként megfogalmazható mindenkinek heti szinten minimum 150 perc közepes intenzitású kardio mozgás és 2×30 perc izomerőt növelő mozgás, amit szintén nagyon jól monitorozhatunk okoseszközök segítségével.
A Huawei legutóbbi okosóra-modelljei, a WATCH GT 4 és a WATCH FIT 3 jól példázzák, milyen sokrétűen támogathatja egy-egy okoseszköz az egészségtudatosabb életmódot. A gyártó legutóbbi okosórái a tudományos alapú edzésfigyelés révén mérik az elégetett kalóriákat, emellett már olyan kalóriamenedzsment-alkalmazással is rendelkeznek, amellyel valós időben nyomon követhetők a kalóriabevitellel és súlycsökkentéssel kapcsolatos célok. Az applikációban személyre szabható a fogyás gyorsasága (normál, gyors, leggyorsabb), és az adott felhasználóra vonatkozó aktivitásszintet, edzést is javasol a célsúly ismeretében. Az alkalmazás egyik legnagyobb előnye, hogy az összes elégetett kalória számolásakor figyelembe veszi a pihenés és az aktivitás (edzés, napi mozgás) közben elégetett kalóriát is.
A Huawei felméréséből az is kiderült, hogy az okosórát használók sokkal tudatosabbak egészségi állapotukkal kapcsolatban. Többek között 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ami a testsúly megőrzésének kulcsa. Emellett általánosságban fittebbnek (56 százalék, szemben a 45 százalékkal) és egészségesebbnek érzik magukat (57 százalék, szemben a 45 százalékkal), és elégedettebbek egészségi állapotukkal is (60 százalék, szemben az 50 százalékkal).
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A világon elsőként magyar betegek számára lesz elérhető az MI által támogatott, élő, 3D-s kapszula-endoszkópiás vizsgálat
Még idén nyáron elérhető lesz a világ első és egyetlen élő, 3D-s kapszula-endoszkópiás vizsgálata a július elején megnyílt EndoRobotics Tápcsatornai Szűrő- és Oktatócentrumban, Budaörsön.
A legújabb generációs, mesterséges intelligencia által támogatott, robotikailag vezérelt, mágnesesen irányított 3D-s kapszula-endoszkópiás technológia minden eddigieknél pontosabb, teljesen fájdalommentes gasztroenterológiai szűrést tesz lehetővé a páciensek számára.
A magyar betegek számára teljes tápcsatorna és gyomor vizsgálatra a székesfehérvári Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum tette elsőként elérhetővé a kapszula-endoszkópiát.
Gyorsabb és hatékonyabb diagnosztika
Az eljárás során a páciens egy átlagos méretű kapszulát nyel le, melyet a mágneses erő kihasználásával egy robotkar juttat el az emésztőcsatorna azon pontjáig, ahonnan már a bélrendszer természetes mozgása viszi végig az emésztőcsatornán. Mindez csupán néhány órát vesz igénybe, a vizsgálat alatt ugyanakkor akár 50 000 felvétel is készül a diagnózisra váró páciensről, amely egy megközelítőleg 6-8 órás, részletes és hozzáértő elemzést kívánó leletanyagot eredményez. Miközben egy tapasztalt orvos számára a felvételek átnézése nagyjából 1,5 órás munka lenne, az MI bevonásával ez 20 percre rövidül, mivel az algoritmus kiszűri a negatív képeket, a szakemberek pedig csak a gyanús elváltozásokat vizsgálják. Mindemellett az MI bevonása a tapasztalatok szerint 99%-os hatékonysággal képes azonosítani a daganatos területeket, szemben az emberi szemtől elvárható 70-90%-os aránnyal.
A székesfehérvári Centrum már több mint 10 évnyi tapasztalattal bír, és eddig megközelítőleg 5000 vizsgálatot végeztek, ezzel a technológiával a legtöbbet a világon.
A fővárostól 10 km-re is elérhetővé vált
Ezt a ma már népbetegséggé vált emésztőrendszeri daganatok és egyéb tápcsatornai betegségek diagnosztizálásában és korai kezelésében forradalmi módszert kínálja mostantól Budaörsön az EndoRobotics Tápcsatornai Szűrő- és Oktatócentrum is.
A háromemeletes, közel 600 m2-es, magánklinika az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum partnereként, de önálló tápcsatornai- rákszűrő- és gasztroenterológiai oktatócentrumként működik, július elejétől várja a betegeket.
A budaörsi EndoRobotics-ban ráadásul a világon elsőként ötvözik a taiwani Darwin 3D orvosi képalkotó algoritmus és az Amerikai ANX Robotica kapszula endoszkópos optika technológiáját, ami így elsőként a magyar páciensek számára lesz elérhető az egész bolygón. A legújabb generációs modell mozgathatóbb, így nagyobb emberek is elférnek benne, pontosabb és erősebb robottal, valamint a legújabb AI technológiával van felszerelve. A korábbi 2D-s verzióhoz hasonlóan lehetővé teszi a teljes tápcsatorna precíziós feltérképezését és az esetleges elváltozások gyorsabb felismerését, bizonyos modulok pedig akár a szövettani mintavételt is helyettesíthetik.
A technológia valóban annyira új, hogy az amerikai gyártó az egész világról Budaörsre, az EndoRobotics-hoz fogja küldeni betanulásra azokat az orvosokat, asszisztenseket és technikai személyzetet, akik a későbbiekben máshol szintén használni fogják.
Miért fontos, hogy a szűrés fájdalommentes legyen?
Európa-szerte komoly egészségügyi problémát jelent a béldaganatos esetek szaporodása, a szűrés és a korai diagnózis ezért kulcsfontosságú. Különösen a vastagbélrák vált népbetegséggé, és az egyre fiatalabb korosztályt érintő elváltozás Magyarországon kiemelkedően sok áldozatot szed, évente körülbelül 5000 ember veszti életét emiatt.
„Az Egyesült Királyságban az a tapasztalat, hogy míg a hagyományos endoszkópos kolonoszkópiás vizsgálatra az emberek negyede megy csak el, viszont az olyan nem invazív szűrő diagnosztikai lehetőséggel, mint például a kapszula-endoszkópia már a veszélyeztetett lakosság 40-50% élne. Ez nagyon fontos eredmény, mely világosan megmutatja, hány további életet lehetne így megmenteni”
– teszi hozzá Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Az új Galaxy Watch az AI segítségével ösztönöz az egészséges életmódra
Új LCL-járatok Európa és Ázsia között
Debreceni katódgyár energiaelosztását szállította a Siemens Zrt.
Újabb jel mutatja, hogy a Temu a hazai online kereskedelem sírját ássa
Középkategóriás áron kínál felsőkategóriás zajszűrést a Huawei legújabb fülhallgatója
A világon elsőként magyar betegek számára lesz elérhető az MI által támogatott, élő, 3D-s kapszula-endoszkópiás vizsgálat
Az LG globális K+F-háromszöget hoz létre a szélsőségesen hideg területeken alkalmazott nagy teljesítményű hőszivattyúk fejlesztésére
Új üzletágvezető a PwC Magyarország vezetői között
A HONOR leleplezte az ipar első AI defókuszáló szemvédelmi és deepfake-érzékelő funkcióit
Intelligens rendszer optimalizálja a koppenhágai repülőtér levegőjét
Technokrata.hu
Életet menthet az önkormányzati hőségkommunikáció
Elbagatellizált fogápolás: Akár szívbetegség is lehet a vége
Praktikus újdonsággal bővült a SPAR népszerű vásárlási applikációja
Sikerrel zárult a HUN-REN SZTAKI vezetésével teljesített „Kutatások az ipari digitalizáció által nyújtott potenciál minőségi kiaknázására” című projekt
Suzuki és Opel a legértéktartóbb márkák között
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
Hogy az utazás ne váljon rémálommá: Készüljünk fel alaposan a nyári autózásra!
Diákok rohama pörgeti tovább az albérletpiacot
Az Optimus Solutions az első viszonteladói partner, amely az ABB Value Provider programjában tanúsítást szerzett a KNX- és HVAC-épületautomatizálási rendszerekre
A mesterséges intelligenciával tuningolt névjegykártyák piaci robbanás előtt állnak
Műszaki-Magazin.hu
Hosszú élettartamú csapágytechnológia fotovoltaikus rendszerekhez
Beruházás és befektetés egyben
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
A termelés visszatelepítése saját országon belülre, avagy reshoring
15% fölé emelkedett a hazai megújulóenergia-részarány
Belső égésű, hibrid vagy elektromos?
Ilyen a legújabb magyar elektromos busz
Minden egyre könnyebbé válik – a szimplexitásnak és néhány szoftvernek köszönhetően
Kína autóipara: honnan jön, és hova tart?
Magyarországon is terjeszkedik a vezető biogáztechnológiai cég
Ajánljuk
Friss
-
Okoseszközök2 hét
Prémium eszpresszógépek – 3D-tervezéssel
-
Gazdaság2 hét
Tovább erősíti piacvezető szerepét és stabilitását a Daniella Villamosság
-
Mozgásban2 hét
Magyar autósport-történeti siker Molnár Martintól a brit F4-ben
-
Mozgásban2 hét
A streamer, a gasztrós, a digitális detoxos és a rutinos
-
Gazdaság1 hét
Új vállalatirányítási szemlélet hódít: így készítheted fel a cégedet az AI-korszakra
-
Ipar2 hét
Lakossági kivárás fékezte az építőipart májusban
-
Egészség2 hét
A fogyáshoz fontosabb a napi kalóriabevitel számolása, mint az étkezések időzítése
-
Mozgásban1 hét
Belső égésű, hibrid vagy elektromos?